A szépirod. antológiák többsége a szlovákiai magyar líra vagy próza java terméséről nyújt áttekintést, más részük pedig csoportosan jelentkezőket, a leggyakrabban egy-egy új írói nemzedéket mutat be, s vitát kiváltva élénkíti az irodalmi életet. – Lírai antológia Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (1926). Szerk.: Sziklay Ferenc. A csehszlovákiai magyar költészet első összefoglaló antológiája; 26 költőt mutat be. A legtöbb verssel (20) Mécs László szerepel, Győry Dezsőnek 13, Komlós Aladárnak és Márai Sándornak 6-6 verse jelent meg benne. – Nyitott könyv. Prágai magyar költők antológiája (1930). Az Új Munka Társaság kiadásában jelent meg Dzurányi László rövid előszavával. Négy, ekkor főként a Prágai Magyar Hírlapban publikáló költő (Darvas János, Győry Dezső, Szemes Erzsi, Vozári Dezső) verseiből közöl válogatást. – Hegyvidéki bokréta. A szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája (1934). Összeállította: ifj. Wallentinyi Samu. – Szlovenszkói magyar elbeszélők (1935). A szlovákiai magyar irodalmat bemutató tízkötetes sorozat részeként jelent meg. Szvatkó Pál írt hozzá a szlovákiai magyar irodalom értékelésében új szempontokat felvető előszót. – Szlovenszkói magyar írók antológiája I-IV (1936–1937). A két vh. közötti szlovákiai magyar irodalom legterjedelmesebb antológiája. Összeállította: Dallos István és Mártonvölgyi László. – Új magyar líra. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája 1919–1936 (1937). Szerk.: Wallentinyi Samu. Szalatnai Rezső A szlovenszkói magyar líra címmel tartalmas tanulmányt írt hozzá. – Tátra almanach. Szlovenszkói városképek (1938). Szerk. és előszó: Tamás Mihály. A bevezető esszét Szlovenszkói városok címmel Szvatkó Pál írta. Öt eredeti művelődéstörténeti és szociográfiai jellegű tanulmányt közöl. – Szlovákiai magyar írók antológiája (1942). A szerkesztő neve nincs feltüntetve, de a kurta előszóból kitűnik, hogy Pozsonyban állították össze az 1938 után Szlovákiában maradt írók bemutatására. – Új hajtások. Szlovákiai magyar írók és költők antológiája (1953). Az 1948 után feltűnt fiatal írók, újságírók verseinek és prózai írásainak gyűjteménye. – Három fiatal költő (1954). Ozsvald Árpád, Török Elemér és Veres János verseit tartalmazza. – Megalkuvás nélkül (1954). Válogatás az első Csehszlovák Köztársaság haladó szellemű magyar íróinak munkáiból. Összeállította, az előszót és az életrajzi jegyzeteket írta: Szűcs Béla . – Fiatal szlovákiai magyar költők (1958). Válogatta és a bevezetőt írta Turczel Lajos. A kötet a „nyolcak” antológiájaként vált nevezetessé, lényegében az ötvenes évek közepétől fellépő költők (Cselényi László, Fecsó Pál, Gyüre Lajos, Kulcsár Tibor, Zs. Nagy Lajos, Petrik József, Simkó Tibor, Tőzsér Árpád) együttes jelentkezése volt. – Szlovákiai magyar elbeszélők (1961). Válogatta és a bevezetőt írta: Turczel Lajos. Az összeállító a szlovákiai magyar novellairodalom akkori állapotáról kívánt áttekintést nyújtani. – Szélkiáltó. Csehszlovákiai magyar költők antológiája (1966). A válogató Koncsol László neve nincs feltüntetve. Tizennégy költő verseiből közöl válogatást. – Örökség. Válogatás az első köztársaság magyar novelláiból (1968). Válogatta és a bevezetőt írta: Turczel Lajos. A kötet az adott időszak novellatermésének javából válogat. – Egyszemű éjszaka. Fiatal szlovákiai magyar költők (1970). Összeállította és az előszót írta: Tőzsér Árpád. A sok vitát kiváltó antológia az Irodalmi Szemle Vetés c. rovatában feltűnt költők verseit tartalmazza. – Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (1972). Válogatta és az előszót írta: Duba Gyula. – Az éhség legendája (1975). Összeállította, az előszót és a jegyzeteket írta: Turczel Lajos. A két vh. közötti csehszlovákiai magyar „valóságirodalmat” mutatja be. – Jelenlét (1979). Válogatás a felszabadulás utáni szlovákiai magyar líra terméséből. Összeállította: Fónod Zoltán és Zalabai Zsigmond ; az előszót Fónod Zoltán írta. – Megközelítés. Fiatal szlovákiai magyar költők és képzőművészek antológiája (1980). Összeállította: Tóth László és Kulcsár Ferenc, az előszót Tóth László írta. A hetvenes évek második felében feltűnt fiatal lírikusok antológiája. – Szlovenszkói vásár (1980). Összeállította és az előszót írta: Turczel Lajos. Válogatás a két vh. közötti szlovákiai magyar irodalom legjobb elbeszéléseiből. – Rejtett ösvény (1980). Válogatás a két vh. közötti lírából. Összeállította és az előszót írta: Varga Imre. – Családi krónika (1981). Összeállította és az utószót írta Zalabai Zsigmond. – Mužný vek (1981). Szlovákiai magyar költők antológiája; válogatta és fordította: Vojtech Kondrót, az előszót Ľubomír Feldek írta. – Szép Angéla háza (1984). Az első köztársaság magyar kisregényeiből válogatta és az előszót írta: Turczel Lajos. – Ének az éjben (1986). A szlovák államban született magyar elbeszélésekből, versekből és tanulmányokból, esszékből válogatta Turczel Lajos. – Próbaút (1986). Az újabb írónemzedék írásait bemutató, a Főnix Füzetek sorozatban megjelent vers- és prózai antológia. Válogatta: Balla Kálmán és Grendel Lajos.

A szabadság szomorúsága. Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1980–1988 (1990). Szerk.: Fazekas József, Tóth Károly. Utószó és életrajzi adatok: Fazekas József. A kötet a „szlovákiai magyar novella” sokféleségét kívánja bemutatni, egyrészt a historikus létélmény, másrészt a „belső” megélésű novellák besorolásával. A kötet szerzői: Dobos László, Duba Gyula, Fülöp Antal, Gál Sándor, Grendel Lajos, Márai Sándor, Mács József, Rácz Olivér, Talamon Alfonz, Vajkai Miklós. – Tűzpalota. Csehszlovákiai magyar költők szerelmes versei (1990). Szerk.: Balla Kálmán, Karsay Katalin. Utószó: Balla Kálmán. A kötet Szabó Gyula rajzaival jelent meg. Az antológia az összeállítók szerint „nem a költők, a versek antológiája”. Az antológia szerzői: Bábi Tibor, Barak László, Bárczi István, Batta György, Berkó Sándor, Bettes István, Cselényi László, Csontos Vilmos, Dénes György, Farkas Jenő, Farnbauer Gábor, Fellinger Károly, Finta László, Forbáth Imre, Földes Sándor, Gál Sándor, Győry Dezső, Gyurcsó István, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Juhász R. József , Kendi Mária, Keszeli Ferenc, Kmeczkó Mihály, Kövesdi Károly, Krausz Tivadar, Kulcsár Ferenc, Kulcsár Tibor, L. Gály Olga, M. Csepécz Szilvia, Mihályi Ödön, Mikola Anikó, Monoszlóy Dezső, Ozsvald Árpád, Petrik József, Rácz Olivér, Ravasz József, Sáfáry László, Simkó Tibor, Soóky László, Szabó Gyula, Szenes Erzsi, Szitási Ferenc , Tamás Lajos, Tóth Elemér, Tóth László, Török Elemér, Tőzsér Árpád, Varga Erzsébet, Varga Imre, Veres János, Vozári Dezső, Zs. Nagy Lajos. – „Mint fészkéből kizavart madár…” (1990). Szerk.: Molnár Imre , Tóth László. A kötet a hontalanság éveinek irodalmát mutatja be. Az 1945–1949-es években írt versek, naplójegyzetek és levélrészletek érzékeltetik a csehszlovákiai magyarság tragédiáját. Utószó: az összeállítók. – Szélén az országútnak. Csehszlovákiai magyar líra 1919–1989 (1990). Válogatta, az utószót és az életrajzi jegyzeteket írta: Tóth László. A kötet szerzői: Antal Sándor, Ásgúthy Erzsébet, Bábi Tibor, Balla Kálmán, Barak László, Bárczi István, Batta György, Berkó Sándor, Bettes István, Cselényi László, Csontos Vilmos, Csulák Mihály, Darvas János, Dénes György, Farnbauer Gábor, Forbáth Imre, Földes Sándor, Gál Sándor, Győry Dezső, Gyurcsó István, Hizsnyai Zoltán, Holbay László, Jarnó József, Juhász Árpád, Juhász R. József, Keszeli Ferenc, Komlós Aladár, Koncsol László, Környei Elek, Kövesdi Károly, Kövesdi László, Krausz Tivadar, Kudlák Lajos, Kulcsár Ferenc, Márai Sándor, Mécs László, Merényi Gyula, Mihályi Ödön, Mikola Anikó, Monoszlóy Dezső, Morvay Gyula, Zs. Nagy Lajos, Ozsvald Árpád, Ölvedi László, Páll Miklós, Palotai Boris, Wimberger Anna, Rácz Olivér, Sáfáry László, Sebesi Ernő, Simkó Tibor, Hunčík Péter, Soóky László, Szabó Béla, Szabó Gyula, Szenes Erzsi, Tamás Lajos, Tóth Elemér, Tóth László, Tőzsér Árpád, Urr Ida , Varga Imre, Veres János, Vozári Dezső.– Tudósítás egy ország elvesztéséről. Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1919–1989 (1992). Válogatta, az utószót és az életrajzi jegyzeteket írta: Tóth László. Az előbbinek prózai párja. A kötet szerzői: Ásgúthy Erzsébet, Bányai Pál, Barak László, Bereck József, Dallos István, Darkó István, Dávid Teréz, Dobos László, Duba Gyula, Egri Viktor, Farkas István, Fülöp Antal, Gál Sándor, Grendel Lajos, Hogya György, N. Jaczkó Olga, Jankó Zoltán, Kaczér Illés, L. Kiss Ibolya, Kovács Endre, Kovács Magda, Lányi Menyhért, Lehocky Teréz, Mács József, Márai Sándor, Mihályi Ödön, Monoszlóy Dezső, Neubauer Pál, Páll Miklós, Palotai Boris, Pálovics László, Pozsonyi Anna, Rácz Olivér, Sebesi Ernő, Sellyei József, Soóky László, Szenes Piroska, Szombathy Viktor, Talamon Alfonz, Tamás Mihály, Tichy Kálmán, Tichy Lajos, Vajkai Miklós. – Piknik a Szaharában. Fiatal írók antológiája (1993). Szerk.: Kulcsár Ferenc. A rövidprózák és elbeszélések szerzői: Czakó József, Fábián Nóra, Győry Attila, Hajdú István , Hajtman Béla, Mórocz Mária, Pálovics László, N. Tóth Anikó. – Nyugtalan indák. Fiatal költők antológiája (1993). Szerk.: Kulcsár Ferenc. Az előbbi antológia lírai párja. Szerzői: Bolemant László, Csehy Zoltán, Fehér Sándor, Gyetvai Zoltán, Lukács Zsolt, Mészáros Ottó, Motesiczky Gábor, Z. Németh István, Patus János, A. Szabó László, Szarka Tamás, Szászi Zoltán , Szűcs Enikő , Zalaba Zsuzsa . – Iródia 1983–1993 (1993). Összeállította: Hodossy Gyula, Kulcsár Ferenc. Költészet, próza, esszé, tanulmány, kritika és az Iródia-mozgalom (1983–1986) néhány éves tevékenységét felölelő dokumentumok találhatók a kötetben. Az antológia lényegében az Iródia-nemzedék fejlődésrajzát is elénk tárja. A kötet az Iródiaról szóló kritikákkal, a vele kapcsolatos dokumentumokkal és bibliográfiával zárul. Előszó: Grendel Lajos. Az antológia szerzői: Bolemant László, Czakó József, Czíria Attila, Csáky Pál, Csanda Gábor, M. Csepécz Szilvia, Csóka Tibor, Farnbauer Gábor, Fellinger Károly, Ferenczi Margit, Hajdú István, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Hogya György, Juhász R. József, Krausz Tivadar, Lékó István, Mészáros Ottó, Mihályi Molnár László , F. Mráz Olga, Z. Németh István, Pálovics László, Papp Imre, Patus János, Ravasz József, Simon Attila, A. Szabó László, Szászi Zoltán, Szentandrási Tibor, Talamon Alfonz, N. Tóth Anikó, Tóth Károly, Vörös Péter , Zsemberi Etelka. – Kapufa a Parnasszuson (1993). Válogatta: Bettes István. Anyagát az Ifiben megjelent versekből válogatta az összeállító. Előszó: Bettes István. Az Új Főnix Füzetek első köteteként megjelent kiadvány szerzői: Ardamica Zorán, Bott Mária, Czikora Ágnes, Cúth Artúr, Csehy Zoltán, Csütörtöki László, Drenka Gábor, D. Tok Ernő, Ferenczi Norbert, Geiszler Norbert, Hajtman Béla, Harcsa László, Héger Mária, Hornyák Tünde, Juhász Katalin, Korpás Árpád, Madarász Róbert, Mizser Attila , Németh Zoltán, Őrs Babett, Pénzes Tímea , Polgár Anikó, Prékop Mária, Rédey Péter, Sándor Renáta, Sélley Hudina Zsolt, Stubnik Zsuzsa, Szászi Zoltán, Szűcs Enikő, Vankó Attila , Zalaba Zsuzsa. – Kapun kívül. Határon túli magyar írók antológiája. Erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar írók antológiája (1993). Szerkesztette (többek közt): Grendel Lajos. Szerzői (többek közt): Fábián Nóra, Grendel Lajos, Győry Attila, Hogya György, Mórocz Mária, Talamon Alfonz. – Magyar jeremiád (1995). Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről 1946–1948. Összeállította: Zalabai Zsigmond. A dokumentumokat válogatta: Szilvássy József. Bevezető: Janics Kálmán. Szerzői: Balogh László, Budai Béla, Czímer Péter, Csenky Lajos, Duba Lajos, Gunda Klára, id. Klebecska István, Mészáros Sándor, Nagy Béla, Viczén István. – Tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok (1996). Válogatta és összeállította Filep Tamás Gusztáv és Szőke Edit. Utószó: Filep Tamás Gusztáv. Esszék, tárcanovellák. Az antológia szerzői: Aradi Zsolt, Borsody István, Dobossy László, Erdélyi Pál, Illés Endre, Jócsik Lajos, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Passuth László, Peéry Rezső, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Cs. Szabó László, Szalatnai Rezső, Szitnyai Zoltán, Szombathy Viktor, Szvatkó Pál, Tichy Kálmán, Vájlok Sándor. – Irodalom és magyarság. Szöveggyűjtemény a (cseh)-szlovákiai magyar irodalomból 1918–1945 (1997). Szerk.: Kovács László, Tóth László. Középiskolások számára készült szöveggyűjtemény bevezetővel, kislexikonnal kiegészítve; a kötet szerkesztői a korral kapcsolatos, 1945 utáni fontosabb irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat és antológiákat is feltüntetik. Kiadói jegyzet tájékoztat a forrásművek lelőhelyeiről; a kötetet helységnévjegyzékkel is kiegészítették. A szemelvények szerzői: Antal Sándor, Darkó István, Egri Viktor, Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Győry Dezső, Jócsik Lajos, L. Kiss Ibolya, Környei Elek, Mécs László, Mihályi Ödön, Neubauer Pál, Peéry Rezső, Pozsonyi Anna, Sáfáry László, Szalatnai Rezső, Szenes Erzsi, Szenes Piroska, Szombathy Viktor, Szvatkó Pál, Tamás Mihály, Vozári Dezső. – Angyalzsugor. A Pegazus-nemzedék antológiája (1997). Az 1991-től szerveződő, középiskolás fiatalok alkotta Pegazus Társaság tagjainak antológiája. Összeállította: Balázs F. Attila. A kötet szerzői: Árendás Ildikó, Baranyai Szilvia, Bede Csilla, Chinorai Edit, Csehy Zoltán, Fehér Kriszta, Ferenczi Norbert, Haris Éva, Juhász Katalin, Kantár Csaba , Kasagranda Hedvig, Lelkes Judit, Lőrincz László, Méry Mária, Mizser Attila, Németh Zoltán, Öllős Edit, Pénzes Tímea, Polgár Anikó, Pollágh Péter, Rohály János, Sélley Hudina Zsolt, Száraz Dénes, Szeles Annamária. – Magyar szárnyvonalak. Határon túli prózaírók antológiája (1999). Szlovákiai, ukrajnai, romániai, valamint szerbiai, horvátországi és szlovéniai magyar szerzők prózái; a szlovákiai részt Filep Gusztáv Tamás szerkesztette és válogatta. Ennek szerzői: Darkó István, Dobos László, Ébert Tibor, Fábián Nóra, Grendel Lajos, Hogya György, Jócsik Lajos, Márai Sándor, Monoszlóy Dezső, Peéry Rezső, Pozsonyi Anna, Szalatnai Rezső, Tamás Mihály, Vajkai Miklós. Előszó: Pomogáts Béla. – Gömöri antológia (2000). Gömöri származású szerzők prózái, versei. Előszó: Németh Zoltán. Az antológia szerzői: Bárczi István, Batta György, Bettes István, Czakó József, Cselényi László, Dénes György, Dusza István, Hajdú István, Hizsnyai Zoltán, Juhász Katalin, (Gömöri) Kovács István, Kovács Magda, Kövesdi Károly, Krausz Tivadar, Mács József, Szászi Zoltán, Tóth Elemér, Tőzsér Árpád, Veres János. – Noék az Ararát tetején. A hetvenévesek antológiája (2000). Szerk.: Duba Gyula. Bevezető: Tőzsér Árpád. A jegyzet szerint „az antológia kiadásával a pozsonyi Madách-Posonium Könyvkiadó tiszteleg a hetvenéves Dobos László, Fónod Zoltán, Szeberényi Zoltán és Török Elemér szlovákiai magyar írók előtt, akik ebben az évben töltik be életük hetvenedik esztendejét”. Emlékezik a kötet a „harmincasok nemzedékéhez” tartozó Veres Jánosra is. Az ünnepeltek egy-egy tanulmánnyal, pályaképpel, verssel szerepelnek a kötetben, a barátok, írótársak (Alabán Ferenc, Gál Sándor, Grendel Lajos, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Zalabai Zsigmond) értékelő, tisztelgő szavakkal-sorokkal köszöntik a sorstársakat. Utószó: Németh Zoltán. – ArtFALatok (2001). A kötet a Kapufa a Parnasszuson szabad folytatása: anyagát az Ifi folyóirat Art-fal rovatában megjelent versekből/prózákból válogatta az összeállító: Juhász Katalin. Szerzők: Adamcsek Csaba, Borbély Borisz, Csizmadia Gabriella, Dóczi Gábor, Farkas Norbert, Jakubecz Soma László, László Krisztián, Lengyel T. Tamás, Nagy Ilona, Szarka Szilvia. Illusztrációk: Cselényi Árpád. – Kor/szak/határok. (2002). Tanulmányok. Szerk.: Benyovszky Krisztián és Keserű József. A Sambucus Irodalomtudományi Társaság tagjainak antológiája. Szerzői: Bárczi Zsófia, Beke Zsolt, Benyovszky Krisztián, Csehy Zoltán, Keserű József, Kocur László, Németh Zoltán, Polgár Anikó, Vida Gergely . A szerkesztők előszavával. – Pf. 2002. Fiatal prózaírók antológiája (2002). Felelős szerk.: Haraszti Mária. Szerzői: Bárczi Zsófia, Buchlovics Péter, Csizmadia Gabriella, Emm Zirig Árpád, Fehér Kriszta, Kantár Csaba, Kozsár Zsuzsanna , Lacza Gergely, Pénzes Tímea, Szűcs Enikő. – 1111–Csallóköz–Partium. Szépirodalmi antológia (2003). Előszó: Pomogáts Béla. Szerzői (többek közt): Barak László, Bereck József, Csehy Zoltán, Csóka Ferenc, Hodossy Gyula, Kulcsár Ferenc, Mészáros András, Polgár Anikó, Vajkai Miklós, Vida Gergely, Zirig Árpád. – Förtelmes Kaszálógép avagy Köszöntés Hiccingából. (Cseh)szlovákiai magyar költők 1918–2003 (2003). Válogatta, szerkesztette, utószóval és életrajzi jegyzetekkel ellátta: Tóth László. Az antológia szerzői: Antal Sándor, Bábi Tibor, Balla Kálmán, Barak László, Bárczi István, Berkó Sándor, Bettes István, Csehy Zoltán, Cselényi László, Dénes György, Farnbauer Gábor, Forbáth Imre, Gál Sándor, Győry Dezső, Gyurcsó István, Hizsnyai Zoltán, Jarnó József, Juhász R. József, Juhász Katalin, Keszeli Ferenc, Koncsol László, Kövesdi Károly, Kövesdi László, Kulcsár Ferenc, Kulcsár Tibor, Márai Sándor, Mécs László, Mihályi Ödön, Mikola Anikó, Mizser Attila, Monoszlóy Dezső, Zs. Nagy Lajos, Z. Németh István, Németh Zoltán, Ozsvald Árpád, Papp Imre, Polgár Anikó, Pozsonyi Anna, Rácz Olivér, Sáfáry László, Sebesi Ernő, Simkó Tibor, Soóky László, Szabó Gyula, Szenes Erzsi, Tóth Elemér, Tóth László, Török Elemér, Tőzsér Árpád, Varga Imre, Veres János, Vozári Dezső. – Válogatott Irodalmi Szemle. Irodalmi Szemle-antológia 1958–2004 (2004). Összeállította: Csanda Gábor, Duba Gyula. Versek és szépprózák. – A képzelet ráfogásai. Szlovákiai magyar széppróza 2004 (2004). Rövidprózát felvonultató válogatás, mely két év terméséből válogatott. A kötetet a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jelentette meg. Összeállította: Keserű József. Szerzők: Aich Péter, Bárczi Zsófia, Gazdag József , Kmeczkó Mihály, Kozsár Zsuzsanna, N. Tóth Anikó, Pénzes Tímea, Tallósi Béla , Vajkai Miklós, Varga Imre. – Zsé arca. Szlovákiai magyar szép versek 2004 (2004). A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának kiadványa (a prózaválogatáshoz hasonlóan) a hagyományteremtés szándékával készült. Összeállította: Csanda Gábor. Szerzők: Ardamica Zorán, Balázs F. Attila, Barak László, Bettes István, Bolemant László, Csehy Zoltán, Dénes György, Gál Sándor, Gyüre Lajos, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Juhász Katalin, Kulcsár Ferenc, Leck Gábor, Mizser Attila, Monoszlóy Dezső, Z. Németh István, Németh István, Németh Zoltán, Polgár Anikó, Rácz Vince, Szászi Zoltán, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre, Vida Gergely. Az előző két évben (a sajtóban, néhány esetben kötetben) megjelent versekből készült a válogatás. – Ugrás a semmibe. (Cseh)szlovákiai magyar elbeszélők 1918–2003 (2004). A kötetben szereplő írók: Aich Péter, Ardamica Ferenc, Ásgúthy Erzsébet, Bárczi Zsófia, Bereck József, Cúth János, Czakó József, Dávid Teréz, Darkó István, Dobos László, Duba Gyula, Egri Viktor, Fábián Nóra, Fülöp Antal, Gál Sándor, Gazdag József, Grendel Lajos, Győry Attila, Hajdú István, Hogya György, N. Jaczkó Olga, Jarnó József, L. Kiss Ibolya, Kovács Magda, Kövesdi János, Lehocky Teréz, Lovicsek Béla, Mács József, Márai Sándor, Monoszlóy Dezső, Mórocz Mária, Morvay Gyula, Z. Németh István, Neubauer Pál, Ordódy Katalin, Öllős Edit, Palotai Boris, Rácz Olivér, Sebesi Ernő, Sellyei József, Simkó Tibor, Szabó Béla, Szenes Piroska, Szombathy Viktor, Szőke József, Tamás Mihály, Talamon Alfonz, Tallósi Béla, N. Tóth Anikó, Vajkai Miklós, Wimberger Anna, Wurczel Gábor. Összeállította, az utószót és a jegyzeteket írta: Fónod Zoltán. – Táj – Kép – Szó. Az Ister–Granum Eurorégió Antológiája 2004 (2004). Válogatta és szerk.: Csicsay Alajos, Ruda Gábor. Szépirodalmi (próza, líra, esszé, műfordítás), publicisztikai és képzőművészeti antológia. Szerzői (többek közt): Barak László, Barta Gyula, Buchlovics Péter, Bugyács Sándor, Czafrangó Sylvia, Csáky Károly , Csanda Sándor, M. Csepécz Szilvia, Csicsay Alajos, Csontos Vilmos, Gyurcsó István, Gyűgyi László, Hajtman Béla, Janiga József, Kantár Csaba, Kocsis Ernő, Lábik János, Németh Zoltán, Ottmár Sándor, Pénzes István, Szűcs Enikő, N. Tóth Anikó, Turczel Lajos, Varga Erzsébet, Vércse Miklós, Zalaba Zsuzsa. – Én ámulok, hogy elmulok. Felvidéki anziksz (2005). Megjelent József Attila 100. születésnapjára. Összeállította: Hodossy Gyula. Irodalmi és képzőművészeti tisztelgések; versek, prózák, tanulmányok József Attiláról, József Attilához. A kötetben szöveggel szereplők: Ardamica Zorán, Barak László, Batta György, Bárczi István, Bettes István, Cselényi László, Csepécz Szilvia, Dénes György, Duba Gyula, Fábry Zoltán, Farkas Jenő, Fellinger Károly, Gál Sándor, H. Nagy Péter, Hodossy Gyula, Juhász Katalin, Juhász R. József Attila, Kozsár Zsuzsanna, Kövesdi Károly, Kulcsár Ferenc, Mihályi Molnár László, Mikola Anikó, Monoszlóy Dezső, Z. Németh István, Németh Zoltán, Szabó Béla, Szászi Zoltán, Szenes Erzsi, Tóth Elemér, Török Elemér, Varga Imre, Veres János, Vida Gergely Zirig Árpád. Utószó gyanánt: Turczel Lajos: József Attila csehszlovákiai kapcsolatai. – Az évi rendszerességgel bővülő antológiasorozatok közt említendő a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által 2004-től megjelentett lírai és prózaantológia második évfolyamának két kötete: – A bámész civil. Szlovákiai magyar szép versek 2005 (2005). Összeállította: Zalán Tibor. Ennek párja: – Honvágy. Szlovákiai magyar szép próza 2005 (2005). Összeállította: Závada Pál. Ezek folytatásai: – Szlovákiai magyar szép versek 2006 (2006). Összeállította: Kukorelly Endre; – Szlovákiai magyar szép próza 2006 (2006). Összeállította: Csaplár Vilmos. A sorozat legutóbbi darabja egy kötetben közli a verseket és a prózát: – Szlovákiai magyar szépirodalom 2007 (2007). Összeállította: Grendel Lajos (a verseket), Tőzsér Árpád (a prózát). – Az antológiasorozatok eddigi legrégibb hagyományát a Vámbéry Antológia cím jegyzi. Ebben a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban a rendszeres csütörtöki könyvbemutatók során fellépő szerzők-alkotók szerepelnek szépirodalmi vagy egyéb szövegekkel (2003-ig képzőművészeti alkotásokkal is). Az első kettő (Vámbéry Antológia ’99 és Vámbéry Antológia 2000) összeállítója Kulcsár Ferenc, a többié (Vámbéry Antológia 2001, Vámbéry Antológia 2002, Vámbéry Antológia 2003, Vámbéry Antológia 2004, Vámbéry Antológia 2005, Vámbéry Antológia 20006, Vámbéry Antológia 2007) Hodossy Gyula. Az egyes kötetekben való szereplésnek nem feltétele a szlovákiai illetőség. – Karácsonyi ajándék. Felvidéki írók tollából (2005) c. összeállítás, mely a mai Szlovákia területén élt vagy született magyar szerzők (Szenczi Molnár Alberttől Győry Dezsőn át Csáky Pálig) karácsonnyal kapcsolatos alkotásait adja közre. – A felsoroltakon kívül számos más antológia jelent és jelenik meg 1989 óta, irodalmi, ismeretterjesztő, esetleg szórakoztató jelleggel, kortárs vagy klasszikus szerzőkkel, nem csak szlovákiai magyar illetőségű szerzőkkel, az összeállítás koncepciójától, céljaitól és igényességétől függően rendkívül eltérő jellegű antológiákat eredményezve. Tipikusabb darabjai: – Tornyok és temetők. Magyar írók utazásai a Felvidéken (1999). Összeállította: Filep Tamás Gusztáv, Tóth László. Utószóval, jegyzetekkel, szómagyarázatokkal, helységnévszótárral. Szerzők: Szenczi Molnár Alberttől Vajda Jánoson át Grendel Lajosig. – Haza a magasban. Olvasókönyv a huszadik századi magyar irodalomból (2000). Összeállította és a bevezetőt írta: Pomogáts Béla. Szerzői (többek közt): Cselényi László, Dobos László, Fábry Zoltán, Gál Sándor, Győry Dezső, Márai Sándor, Mécs László, Tőzsér Árpád. – Felső-csallóközi arcképcsarnok. Válogatta és szerk.: Presinszky Lajos. Szépirodalmi részének szerzői: Amadé László, Császár István, Dömötör Teréz, Földes György , Jankó Zoltán, Klimits Lajos, Komjáthy István, Mészáros Ignác, Reininger József, Szitási Ferenc . – Verses magyar Bohémia. Magyar–cseh kapcsolattörténeti olvasókönyv 896–2000 (2001). Összeállította, sajtó alá rendezte, magyarázó jegyzetekkel ellátta: Zalabai Zsigmond. Benne (másokkal együtt): Bábi Tibor, Bolemant László, Czímer Péter, Cselényi László, Csontos Vilmos, Darvas János, Erdőházi Hugó, Farnbauer Gábor, Forbáth Imre, Földes Sándor, Győry Dezső, Gyurcsó István, Hodossy Gyula, Kulcsár Tibor, Mécs László, Monoszlóy Dezső, Morvay Gyula, Moyzes Ilona, Ozsvald Árpád, Ölvedi László, Rácz Olivér, Simkó Tibor, Szabó Béla, Szászi Zoltán, Tóth Elemér, Tóth László, Tőzsér Árpád, Vozári Dezső verse(i).

A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának 2006-ban alapított díja, jeligés irodalmi pályázat, korábban meg nem jelent alkotásokra, tematikus megkötés nincs, csak terjedelmi. Az első három évben Az Év Irodalmi Alkotása volt a díj megnevezése, 2009 óta Arany Opus Díj. A díjazott munkákat az Opus folyóirat közli. 2016 óta líra és próza kategóriában is osztanak díjat, ez korábban egyszer, 2013-ban fordult elő. A díj 300 € összegből és egy képzőművészeti alkotásból áll. Díjazottak (a nyertes pályamunka címével): Z. Németh István: Éjszaka a szaunában és Fiala Ilona: Hip-hop az élet (2022); Juhász (Lomboš) Kornélia: Processus et effectus és Fiala Ilona: Horváthné örökre elment (2021); Katona Nikolasz: Kapcsolatvariációk K.-ra, É.-re és P.-re és Fiala Ilona: A bosszú (2020); Z. Németh István: Triumvirág és Fellinger Károly: Háló (mindketten versek, 2019); Szászi Zoltán: Reneszánsz hármas és Z. Németh István: Igazi boldogság, Tejfehér köd (2018); Baka L. Patrik: Hotel Učka és Forgács Péter: Ajtó (2017); Németh Zoltán: Variációk klasszikusokra és Csillag Lajos: Kilégzés utáni halk zörej (2016); N. Tóth Anikó: Az első fölolvasás (2015); Nagy Hajnal Csilla: Kötőszavak (2014); Tóth László: Virág helyett és Szalay Zoltán: A futár (2013); Szászi Zoltán: Szépp Róza (2012); Fellinger Károly: Szindbád (2011); Fellinger Károly: Köpködő c. versciklus (2010); Száz Pál: Orlando: Az csinált Arcadiának comoediája (2009); Veres István: Galvánelemek és akkumulátorok (2008); Tóth Ferenc: Az Író és a Sánta Ördög (2007); Bárczi Zsófia: Lorenzo Ribera: Trisztán és Izolda (2006).

A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában jeligés irodalmi pályázata, korábban meg nem jelent alkotásokra, műfaji és tematikus megkötés nincs, csak terjedelmi. A 2022-ben alapított díj 300 € összeggel jár. Díjazottak (a nyertes pályamunka címével): Németh Zoltán: Ars legum, különdíj: Gubis Éva (2022).

A Szlovák Köztársaság területén élő magyar közösség. A magyar népesség 1918 után, Mo. feldarabolásakor került az új állam, Csehszl.-hoz. 1938–1945 között döntő hányaduk visszakerült Mo.-hoz, majd 1945-től újra Csehszl., 1993-tól pedig Szl. területén él. A ~ népességi adatai 1918 után jelentősen megváltoztak, a közel 800 ezer magyarból a 2001-es népszámlálás szerint Szl.-ban már csak 520 528, a 2011-es népszámlálás szerint pedig 458 467 magyar nemzetiségű lakos élt, túlnyomó részt D-Szl. 17 járásában. Az elmúlt évtizedekben nevezték csehszlovákiai, szlovenszkói magyaroknak, újabban pedig a felvidéki magyarok kifejezés is használatos.

A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága kezdeményezte, fogalmazta meg és szervezte Csehszl. megalakulásnak 70. évfordulójára. Csak az állami szerveknek (köztársasági elnök, kormány, parlament) készült, és első ízben fogalmazta meg az európai értékek fontosságát, illetve elhatárolódott a kommunista párt vezető szerepétől. A rövid dokumentumban megpróbálta áttekinteni a 70 évet, és összefoglalni a magyar kisebbséget érintő legfontosabb problémákat. A 12 oldalas ~ c. politikai pamflettet a hivatalos szerveknek való elküldés időpontjáig (1988. december 20.) 275 személy aláírása érkezett meg, az elküldés után azonban még érkezett két aláírási ív (25 aláírás), összesen tehát 300 aláírás volt. – Ir. Duray Miklós szerk.: Kettős elnyomásban. Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság helyzetéről és jogvédelméről 1978–1988 (1989); https://adatbank.sk/dokumentumok/a-rendszervaltas-evei-dokumentumokban/.

Közép-Szl. déli részén, a magyar határ mentén 16 771 ha-on terül el. A terület, amelyet 1989-ben védetté nyilvánítottak, fiatal vulkanikus jellegével jelentősen eltér a többi szlovákiai hegységtől, a bazaltos vulkánosság a területen jellegzetes salakkúpokat, vulkanikus kürtőket, lávaárakat (lávafolyamokat) hozott létre. A körzeten belül 16 kisebb kiterjedésű védett természeti terület (pl. a Somoskő Nemzeti Tájvédelmi Terület, amelynek leggyönyörűbb része a csaknem szabályos ötszögű és hatszögű bazaltoszlopok alkotta kővízesés), ill. védett természeti emlék (pl. Bagolyvár) található.

A szlovákiai magyar lakosság demográfiai változásainak vizsgálatára (1918-tól napjainkig) a népszámlálási és a népmozgalmi adatok alapján került sor. Valamennyi rendelkezésre álló demográfiai folyamat ismertetése nem volt lehetséges. (A lakosság gazdasági aktivitásának, foglalkozási csoportok, gazdasági ágazatok szerinti megoszlásának vizsgálatát az adatsorok összevetésből adódó problémák nem tették lehetővé.) Nemzetiség: A szlovákiai magyar nemzetiségű lakosság száma 1921 és 2011 között 650 597-ről 458 467-re csökkent. A magyarok aránya 21,7%-ról 8,5%-ra fogyatkozott. A változás nem volt folytonos: A 20. században a mélypontot a hontalanság éveit követően érte el az 1950-es népszámlálás adatai alapján. Az arány az 1961-es és az 1970-es növekedés után újra csökkent. A 2011. évi regisztrált etnikai adatok az ismeretlenek, nem válaszolók magas aránya miatt a ténylegesnél alacsonyabb értéket mutatnak ki (1. táblázat). A magyar lakosság anyanyelv szerinti megoszlására csak az 1970. az 1991. a 2001. és a 2011. évi népszámlálások alkalmával kérdeztek rá. Anyanyelv szerint a magyarok száma jelentősen (mintegy 7–11%-kal) magasabb, mint nemzetiségi hovatartozás szerint (1. táblázat). A szlovákiai magyar lakosság település, társadalom és demográfiai szerkezet szerinti mutatói a legtöbb vonatkozásban az országosnál kedvezőtlenebbek. Településszerkezet: A magyar lakosságnak az országosnál jelentős mértékben kisebb hányada él városokban, mint falvakban. 1921-ben a városokban élő magyarok aránya alig különbözött a városi összlakosság arányától. A 20. század közepétől a városokban élő magyarok aránya egyre jobban elmarad a szlovákiai aránytól. 1980 óta Szl. lakosságának több mint a fele (50,2%-a) városokban él, a magyarok körében ez az érték 35,6%. 2011-ben a magyarok 39,1%-a, az összlakosság 54,6%-a él 5000 főnél nagyobb lakosságú településeken. (Városnak nem a városi jogállású településeket, hanem az 5000 főnél nagyobb lélekszámú települések számítanak. Szl.-ban a két mutató értéke alig különbözik) – 1. ábra. A magyar lakosság etnikai térszerkezete egyre kedvezőtlenebb. A magyarok döntő többsége 2011-ben is magyar többségű településeken élt, de az elmúlt évtizedekben a magyarok etnikai térszerkezete erodálódott: növekszik a magyar kisebbségű, illetve szórványjellegű településeken élőké és csökken a magyar többségű településeken élők aránya (2. ábra). Kormegoszlás: Szl. lakosságának átlagéletkora folyamatosan növekszik. A magyar lakosság elöregedése a szlovákiainál intenzívebb. Szl. összlakosságának átlagéletkora 1921-ben 27,4 év volt, 2011-ben 38,6 év. A magyarok átlagéletkora 1921 és 2011 között 28,2 évről 41,8 évre növekedett (3. ábra). Iskolai végzettség: Az iskolai végzettség szerinti adatok az 1950. évi népszámlálástól állnak rendelkezésre. A két vh. közötti időszakban csak az írni-olvasni tudásra kérdeztek rá. A magyar nemzetiségűek iskolai végzettsége folyamatosan (1950-től 2011-ig) kedvezőtlenebb az összlakosságnál: jelentősen magasabb az alapiskolai végzettséggel, és sokkal alacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Felekezeti megoszlás: A magyar lakosság és Szl. lakosságának a többsége katolikus. A magyarok között a református, országosan az evangélikus vallásúak teszik ki a második legszámosabb felekezetet. Szl.-ban a felekezeten kívüliek aránya 1950-ig igen alacsony volt. Számuk a szocialista érában nőtt meg. A magyar lakosság körében arányuk kisebb, mint az összlakosságon belül. 1991-től igen magas a vallási hovatartozást firtató kérdésre nem válaszolók száma (3. táblázat). Természetes népmozgalom (születések és halálozások száma, házasságkötés és válás): A magyar lakosság népmozgalmi folyamatai (szintén) kedvezőtlenebbek az országos mutatóknál. A regisztrált, hivatalos és a várható, ún. számított adatok között jelentős különbségek mutatkoznak. Ez a népszámlálási és népmozgalmi nemzetiségi adatok inkonzisztenciájából adódik. (Azaz a különböző adatfelvételek alkalmával a megkérdezettesze eltérő nemzetiségűnek vallják magukat. Az inkonzisztenciából adódódó torzítás, pontatlanság mérséklése, kizárása az ún. várható, számított adatok alapján válik lehetővé.) Első megközelítésben a népmozgalmi folyamatok áttekintésére a regisztrált adatok alapján kerül sor. Ezt követően ismertetik a várható adatok alapján az egyes népmozgalmi folyamatokat. A termékenység alacsonyabb, a halandóság (az utóbbi évek kivételével) magasabb az országos értékeknél. Ezért a természetes szaporodás (a születések és halálozások különbsége) alacsonyabb az országos rátáknál. 1994 óta a magyar halálozások száma meghaladja a születésekét (4. táblázat). A magyar nemzetiségűek házasságkötési rátája többnyire nem éri el az országos értékeket. Az 1990-es évek közepétől a lemaradás az országos trendektől egyre nagyobb. A válási arányszám a korábbi évtizedekben jelentősen kisebb volt az országosnál, az utóbbi években az országos érték körül mozog (5. táblázat). A magyar lakosság ún. várható (számított) népmozgalmi adatai kedvezőtlenebbek a regisztrált adatoknál. A várható (számított) adatok szerint a halálozások száma az utóbbi két évtizedben mintegy 20%-kal, a várható születések száma 2–5%-kal magasabb a regisztráltnál. Ily módon a várható természetes szaporodás már a 80-as évek második felében negatív értéket vehetett fel. Vándorlás: A Csehszl. megalakulását követő években 100 ezres nagyságrendű magyar népesség telepedett át Mo.-ra, majd a második vh. után ettől magasabb volt a kitelepített, deportált, lakosságcserére kényszerített magyarok száma. 30 ezerre tehető a Mo.-ra menekült, közel 50 ezerre a Csehországba deportált és 80 ezerre a magyar–szlovák lakosságcserére kényszerített magyarok száma. A rendszerváltás előtti évtizedek külső (nemzetközi) vándormozgalmát a közzétett statisztikák csak részben világítják meg. Nem tartalmazzák az ország területét illegálisan elhagyók számát. Becslések szerint a 80-as években a magyar emigránsok száma évente 50–100 fő lehetett. A rendszerváltást követő időszakban a nemzetközi migráció nagyobb része „rejtett” vándorlás, mivel a külföldön tanulók, dolgozók adatait a népmozgalmi statisztikák nem tartalmazzák. Asszimiláció: A szlovákiai magyarok számának alakulását a kedvezőtlen népmozgalmi folyamatok mellett az asszimilációs, nemzetiségváltási folyamatok befolyásolják a legnagyobb mértékben. Az asszimilációt legnagyobb mértékben a vegyes házasságok mozdítják elő, mivel a magyar–szlovák vegyes házasságokból született gyermekek egyötöde vallja magát felnőttkorában magyar nemzetiségűnek. (Akkor nem kerülne sor asszimilációra, ha azonos arányban oszlanának meg a vegyes házasságokból született gyermekek a két nemzetiség között.) Az előzőnél kisebb, de jelentős nemzetiségváltáshoz vezet a nem anyanyelvi iskoláztatás választása, illetve a többségi nyelv dominanciája az anyanyelvvel szemben. Az előző tényezőktől kisebb, de nem elhanyagolható mértékben módosítják a vegyes házasságkötések (általában a kisebbségi) a házasulók nemzeti hovatartozását. – Ir. Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek. 1989, Gyurgyík László: Népszámlálás 2011. A szlovákiai magyarság demográfiai, valamint település- és társadalomszerkezetének változásai az 1990-es években. 2006, Gyurgyík László: A szlovákiai magyarság népesedési folyamatai a 20. században, (1918-tól 2001-ig), 2013 – (Monographiae Comaromienses 10), Gyurgyík László: Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében, Pozsony: Kalligram 2004.

1. táblázat. A magyar lakosság száma és aránya Szl.-ban, 1921–2011

* – az anyanyelvre nem kérdeztek rá

2. táblázat. Iskolai végzettség

3. táblázat. Felekezeti megoszlás

* – felekezeten kívüliek és ismeretlenek együtt

4. táblázat. A magyar lakosság születési és halálozási arányszáma, természetes szaporodása Szl.-ban 1921–2011

5. táblázat. A magyar lakosság házasságkötési és válási arányszáma Szl.-ban 1921–2011

* – nincs adat

A Szilicei-fennsík déli részén található, közel azállamhatárhoz. A barlang létezése közismert volt emberemlékezet óta, tudományos átkutatására azonban csak az 1920-as években került sor, majd azt követően 1932-ben nyitották meg a turisták előtt. A gyönyörű cseppkődíszleten kívül a barlang hírnevét fokozzák az ott talált kőkorszaki régészeti leletek. A ~ a magyarországi oldalon található Baradla-barlanggal együtt egy 25 km hosszú barlangrendszert képez, amelyből a szlovákiai oldalra mintegy 5,3 km esik (a turisták a szlovákiai oldalon 1315 m hosszú folyosórendszert látogathatnak, ebből 140 m-t csónakkal lehet megtenni). A barlangrendszert az UNESCO 1995-ben a természeti világörökség részévé nyilvánította.

Tájjellege közép-európai viszonylatban kivételes (a terület a nemzetközi jelentőségű vizenyős területek nyilvántartásában is jegyzett), a Duna Pozsony–Csallóközaranyos közti szakasza mentén terül el mintegy 80 km-es szakaszon, ahol aránylag kis területen előfordulnak erdei, vízi, vizenyős talaji, réti és homokkedvelő növénytársulások egyaránt. Az 1998-ban létrehozott tájvédelmi körzet területe 12 284 ha és 5 részből tevődik össze. Az első két rész Pozsony alatt terül el, és szárazföldi, ill. vízi ökológiai rendszereket foglal magában. A harmadik a Duna bal parti ágrendszerének erdős területe Doborgaz és Szap községek között. Hasonló jellegű a negyedik rész is, amely Szap és Csicsó közt található, melynek egyediségét a Csicsó és Kulcsod melletti, átfolyás nélküli dunai holtágak adják. Legdélibb szakaszát a Csallóközaranyosnál található Nagyléli-sziget alkotja (rendkívül gazdag a madárvilága, pl. nagy csapatokban fészkelnek itt szürkegémek). A körzeten belül 11 kisebb kiterjedésű védett természeti terület, valamint természeti emlék található (pl. Csicsói-holtág).

D-Szl. egyik legkedveltebb és leglátogatottabb üdülőközpontja a Thermalpark dunaszerdahelyi termálfürdő. A 18 hektáros területen összesen 10, ásványi anyagokkal dúsított, 24–40 °C-os gyógy- és termálvizes kül- és beltéri medence található (a gyógyvíz jó hatással van a mozgásszervi megbetegedésekre). A termálvíz 1600 méter mélyről tör fel, és hőmérséklete a felszínen eléri az 57 °C-ot. A vendégek száma évente meghaladja a 300 ezer főt, számukra a fürdési lehetőségeken kívül a szolgáltatások széles skálája áll rendelkezésre (különféle masszázsok, szaunák, sportpályák – röplabda, tenisz, asztalitenisz, strandfoci, minigolf, csúszdák). A fürdőben táborokat és egyéb, köztük zenés rendezvényeket is szerveznek.

Az 1918–1919-es magyarországi forradalmak bukása után elmenekült írók, újságírók. Egy részük Csehszl.-ba távozott, hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodott, néhányuk végleg letelepedett. Két csoportra oszthatók: kommunistákra, akik megmaradtak a Tanácsköztársaság eszméi mellett, bekapcsolódtak az itteni baloldali munkásmozgalomba s 1921 máj. után a CSKP munkájába, valamint októbristákra, akik polgári radikális vagy szocdem nézeteket vallottak, s a csehszlovák rendszerben politikai eszményüket találták meg. Akadtak emigránsok, akik „haza” jöttek, azaz itteni születés, vagy illetőség alapján igényük volt az állampolgárságra (Benjámin Ferenc, Fehér Ferenc, Forbáth Imre, Juhász Árpád, Mácza János). – Emigránsaink érdeme a korszerű kisebbségi újságírás megteremtése. Az államfordulat után ugyanis rengeteg magyar értelmiségi, köztük újságíró is, kényszerűen eltávozott Csehszl.-ból, így a szerveződő politikai és irodalmi sajtóban hiányoztak a hozzáértő emberek. Ezt a hiányt az újságírásban és -szerkesztésben tapasztalt emigránsok hidalták át. A napilapok közül kiemelkedő szerepük volt a Kassai Munkásban (Mácza János, Jász Dezső, Gyetvai János, Hidas Antal, Földes Sándor), a Kassai Naplóban (Barta János, Ignotus, Jarnó József, Juhász Árpád, Simándy Pál), A Reggelben (Antal Sándor, Benjámin Ferenc, Kaczér Illés, Lányi Menyhért), a Magyar Napban (Barta Lajos, Forbáth Imre, Földes Sándor), s még a jobboldali ellenzéki Prágai Magyar Hírlapban is (Bihari Mihály, Erdélyi László, Paál Ferenc, Sándor Imre); az irodalmi és kulturális lapok közül a Tűzben (Gömöri Jenő Tamás), az Új Szóban (Barta Lajos). Az emigránsok legjobbjai az irodalom fejlődésére is nagy hatással voltak: felkészültségükkel, világirodalmi tájékozódásukkal, az új iránti érzékenységükkel korszerű irodalmi közvéleményt teremtettek, s hatékonyan hozzájárultak az új nemzedék kibontakozásához. Az emigráns írók és publicisták közül 1919 és 1938 között számosan tartósan beépültek irodalmi életünkbe. Az emigránsok érdemeit hazai íróink közül többen (főleg Fábry Zoltán és Szalatnai Rezső) nagy elismeréssel méltatták, de Fábry 1927–28-tól szervilizmusuk miatt már kíméletlenül támadta őket, s ugyanezt tette a velük korábban jó kapcsolatokat tartó Balogh Edgár is. A magyar ellenzéki pártok kezdettől fogva végig éles harcban álltak velük, s kultúrreferensük, Sziklay Ferenc „a bontakozó kisebbségi szellem idegen elemének” nevezte őket. A Prágai Magyar Hírlap jeles szerkesztője, Szvatkó Pál többször kiemelte a sajtóra s az irodalomra gyakorolt frissítő hatásukat, de a kisebbségi sérelmek elhanyagolását súlyos bűnüknek tartotta. – Ir. Fábry Zoltán: Írók és irodalom Szlovenszkón (Kassai Napló, 1926. nov. 21.); Balogh Edgár: Emigránsok és újarcú magyarok (A Nap, 1930. ápr. 6.); Szalatnai Rezső: Irodalmi menetrend Szlovenszkón (Magyar Figyelő, 1933/1–2.); Károlyi Mihálynak Az Út szerkesztősége (Az Út, 1931. jún. 15.); Fábry Zoltán: Magyar rapszódia: 1932 (Az Út, 1932/11–12.); Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története. Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 (1938); Szvatkó Pál: A sajtó. A visszatért magyarok (1938).

A Csemadok szervezte központi irodalom-népszerűsítő rendezvények sorában 1959-től meghatározó szerepet játszottak az egyes régiók által vállalt irodalmi és kulturális ~. A legismertebbek és legnépszerűbbek közülük a komáromi Jókai Napok, a kassai Fábry Napok, a szenci Szenczi Molnár Albert Napok, a losonci Kármán József Napok, a rimaszombati Tompa Mihály Irodalmi és Kulturális Napok, az érsekújvári Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok, a nagykaposi Erdélyi János Emléknapok, a borsi Rákóczi Ferenc Emléknapok és a szepsi Szepsi Csombor Márton Napok. Új keletűek a Bodrogközi Irodalmi és Kulturális Napok, a Galántai és a Lévai járási Kulturális Napok és a Csallóközi Kulturális Napok. A központi jellegű rendezvények (Jókai Napok, Fábry Napok), ill. szemináriumok szervezése a Csemadok KB hatáskörébe tartozik. – A nyelvművelés központi rendezvénye az ugyancsak évente rendezett kassai Kazinczy Nyelvművelő Napok.

A Rákóczi Szövetség keretében 1991-ben életre hívott Esterházy János Emlékbizottság által adományozott díj azon személyek és intézmények részére, akik, illetve amelyek kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki a szlovákiai magyar közösség szolgálatában, valamint Esterházy János szellemi örökségének megőrzéséért. Kitüntetettjei: Esterházy Malfatti Alice és Hites Kristóf (1991), Janics Kálmán, valamint a csehszlovákiai magyar Mindszenty-per életben lévő elítéltjei: Hajdú László, Krausz Zoltán, Lipcsey Gyula és Mészáros Gyula (1992), Ébert Tibor és a Komáromi Jókai Színház (1993), Mayer Judit, Nagy János és Török Bálint (1994), Duray Miklós, valamint posztumusz Prisender Emil és Szent-Ivány Gábor (1995), Popély Gyula, Tóth László, Alois Mock, Herbert Schambeck és a pozsonyi Esterházy János Közművelődési Klub (1996) a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1. számú Esterházy János csapata és posztumusz Selmeczi Elek (1997), Stelczer Elemér és Molnár Imre (1998), Pröhle Henrikné Samarjay Éva és Balassa Zoltán (1999), Halzl József, valamint a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (2000), a Magyar Koalíció Pártja, František Mikloško és Lénár Károly (2001), Lazarovits Ernő (2002), Erdélyi Géza, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a szlovákiai Célalap-hálózat, (2003), Frideczky János és a komáromi Selye János Kollégium (2004), Burián László és Hetényi József (2005), Búcs község és a Kassai Thália Színház (2006), Kiss László és az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola (2007), a Pázmaneum Polgári Társulás és a Remény katolikus hetilap (2008), Cservenka János és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa (2009), (2010), (2011), Dolník Erzsébet és a komáromi Selye János Gimnázium (2012), Boldoghy Olivér és a Pozsonyi Magyar Galéria (2013), a Gróf Esterházy János Szoborért Egyesület és a Felvidék.ma hírportál (2014), Jan Stanisław Ciechanowski és a lévai Reviczky Társulás (2015), László Béla és a kassai Szakkay József Szakközépiskola (2016), Boráros Imre és az Élő Zoboralja Polgári Társulás (2017).

A trianoni békeszerződés következtében a volt Mo. mintegy 400 ezer ágostai evangélikus polgára került Csehszlovákiába. Mivel az evangélikusok többsége szlovák anyanyelvű volt, és jórészt a cseh–szlovák egység híve, a csehszlovák kormányzat a kezdetektől fogva kiemelt támogatásban részesítette a Szlovák Egyetemes Evangélikus Egyházat. Az új egyházszervezeti beosztás szerint Szlovákia területét két egyházkerületre (nyugatira és keletire) osztották, amelyek élére a Csehszlovák Köztársaság megalapításában jelentős szerepet játszó szlovák püspököket helyeztek. A 20 ezres létszámot valamivel meghaladó szlovákiai magyar evangélikusok nemzeti alapokon szerveződő egyházszervezetet szerettek volna létrehozni, de a külön magyar esperesség megalakítása végig csak szándék maradt. Részben ezt pótolta az 1922-ben Léván megalakított Szlovákiai Magyar Evangélikusok Szövetsége. Vezetői között az olyan lelkészek mellett, mint Bándy Endre, Smíd István Lehel, a kor vezető magyar politikusai közül pedig Szent-Ivány József és Törköly József is ott voltak. A szövetség annak ellenére is jelentős munkát végzett, hogy az egyházi főhatóság joghatóságát sohasem ismerte el. A szövetség Evangélikus Lap címmel kéthetenként megjelenő lapot adott ki. Az első bécsi döntést követően a szlovákiai magyar evangélikusok egy része (elsősorban a csallóközi és a gömöri egyházközségek) Mo.-hoz került. A sok esetben szórványban élő magyar evangélikusokat a második vh. utáni események (jogfosztottság) hatványozottan sújtották. A lakosságcsere-egyezmény következtében egész egyházközségek szűntek meg, mások pedig jelentősen megfogyatkoztak. Néhány helyen ekkor vált szlovák nyelvűvé az istentisztelet nyelve. 1948 után a szlovákiai ~ is szigorú állami ellenőrzés alá került, s szabadon csak 1989 óta fejthet ki tevékenységet. Egyházszervezetét két püspökség és tizenhárom szeniorátus alkotja. A 2001-es népszámlálás során 372 299 személy vallotta magát Szl.-ban evangélikusnak. A mintegy 12 ezer magyar ajkú evangélikusnak nagyobb egyházközségei Pozsonyban, Somorján, Kassán, Mátyusföldön és Gömörben találhatók. – Ir. Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában. Összefoglaló jelentés (2006), Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában. Kultúra (2006).

A szlovák–magyarállamhatár által kettészelt Gömör–Tornai-karszt, amely az Északnyugati-Kárpátok legnagyobb karsztvidéke, az É-i felében terül el. A legfiatalabb szlovákiai nemzeti park (2002-ben nyilvánították nemzeti parkká). Területe 34 611 ha, É–D-i kiterjedése 32 km, Ny–K irányban pedig 72 km. A nemzeti park több fennsíkból áll, amelyeket a Gömör–Szepesi-érchegységből érkező nagyobb vízfolyások (Murány, Csetnek, Sajó, Szár, Áji-patak, Bódva) alakítottak ki. Legjelentősebb fennsíkjai a Szilicei-fennsík, a Pelsőci-fennsík, a Felső-hegy, az Alsó-hegy, a Szádelői-fennsík és a Jászói-fennsík, amelyek mindegyike nagyon gazdag felszín alatti és felszíni karsztformákban (barlangok – közülük 1995-ben a Jászói-cseppkőbarlang NTE-t, a Gombaszögi-cseppkőbarlang NTE-t és a Domica-cseppkőbarlang NTE-t az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, zsombolyok – legismertebbek a 180 méter mély Barázdálás, a 100 m mély Csengő-lyuk és a 68 méter mély Feneketlen Lednice, szurdokok – a leglátványosabb a Szádelői-völgy NTT, víznyelők, töbörök, karrok). A nemzeti park területén belül összesen 32 kisebb kiterjedésű védett természeti terület, valamint természeti emlék található.

1959 nyarán a pozsonyi Pedagógiai Főiskola megszűnt, a Pedagógiai Felső Iskolát pedig 1960-ban Nyitrára telepítették, az 1959-ben létesített, az alapiskolák alsó és felső tagozatának tanítóit négyéves stúdium keretében képező új felsőfokú intézmény, a Pedagógiai Institútum (PI) keretébe, mint a PI Magyar Tagozatának egyetlen önálló tanszéke. A pozsonyi tanerők közül Csanda Sándor és Kazimírné Pesthy Mária vállalta a nyitrai oktatást. 1964-től változatlan tartalommal és feladatokkal Pedagógiai Fakultás lett az intézmény neve. A 60-as évek javuló nemzetiségi iskolapolitikája eredményeképpen 1969-től Módszertani Kabinet működött a tanszék szerves részeként a magyar iskolák módszertani problémáit kutató feladattal. 1968 dec.-étől Szeberényi Zoltán, 1974 szept.-étől Révész Bertalan vette át a tanszék irányítását. 1975-ben a Módszertani Kabinet feloszlott, ill. a szlovák tanszék keretében „Kabinet literárnej komunikácie a experimentálnej metodiky” néven szerveződött újjá, s fokozatosan megszüntetve minden magyar iskolai vonatkozását, Anton Popovič vezetésével önálló intézménnyé alakult. – A konszolidáció időszakában fokozatosan megszüntették a magyar nyelv és irodalom szakos képzést, a tanszék feladata az 1–5. osztályos pedagógusok képzésére korlátozódott. 1976 és 1989 között szünetelt a felvétel a magyar nyelv és irodalom szakra. A képzés minden fokon az 1989/90-es iskolaévtől állt helyre. Napjainkig az alsó tagozattól a középiskolai fokig folyik a képzés nappali és levelezői formában a magiszteri titulussal befejezően. A továbbtanulás lehetősége a PaedDr. fokozat megszerzése, amely 1984–1989 között négy tantárgyból szóbeli vizsgával, 1998-tól szóbeli vizsgával, disszertációs munkával (filozófia, nyelvtan vagy irodalom) és annak sikeres megvédésével szerezhető meg. 1994-től a tanszék a Ny-Európában honos kreditrendszerre tért át, oktatási rendszere modernizálódott. A Szl. és Mo. között létrejött egyezmény alapján magyarországi tanárok is vendégeskedtek a tanszéken. – A kilencvenes évek elején több koncepció fogalmazódott meg a Magyar Tagozat önállósítására, ill. egy Magyar Kar vagy egy Nemzetiségi Kar létrehozására. A hosszas vitákat és ügyintézést követően 2004-ben megalakult a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen a Közép-európai Tanulmányok Kara, melynek célja a magyar nyelvű pedagógusképzés biztosítása, valamint a vegyes lakosságú területek önkormányzatai, állami intézményei, a magánszféra, továbbá a civil szektor számára olyan szakemberek képzése, akik a kultúra, a szociális ügyek, a közigazgatás, a regionális politika, a gazdaságszervezés és az idegenforgalom területén megfelelnek az európai integrációs feltételeknek és elősegítik a régiók felzárkóztatását. A több száz magyar diákot oktató karon öt tanszék és két intézet működik. 2004-től a nyitrai tanszék ismét Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék néven átkerült a kar kötelékébe, annak egyik intézményeként, vezetője Prof. RNDr. László Béla, CSc. – A Közép-európai Tanulmányok Karán alakult meg a Nemzeti és Nemzetiségi Kultúrák Intézete is. – Ir. László Béla–A. Szabó László–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában IV. Oktatásügy 1989–2006 (2006); Fórum Társadalomtudományi Szemle (2007/4).

A szlovákiai magyar könyvillusztráció biennáléja, a szlovákiai magyar illusztráció, valamint könyvkiadás képzőművészeti színvonalának fejlődését kívánja szolgálni. 1992 nov.-ében Németh Ilona és Kubička Kucsera Klára szervezték meg az első kiállítást szemináriummal egybekötve a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskolában, a rendező a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága volt. A kiállítás azóta biennálévá vált, további évfolyamait 1994, 1996, 1999, 2000, 2002, 2004, 2006-ban mutatták be. Alapszabályzatát 2003-ban újították fel. Rendezői a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága és a Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyen.

A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége – Csemadok szervezte központi irodalomnépszerűsítő rendezvények sorában 1959-től meghatározó szerepet játszottak az egyes régiók által vállalt irododalmi és kulturális emléknapok. A legismertebbek és legnépszerűbbek közülük a komáromi Jókai Napok, a kassai Fábry Napok, a szenci Szenczi Molnár Albert Napok, a losonci Kármán József Napok, a rimaszombati Tompa Mihály Irodalmi és Kulturális Napok, az érsekújvári Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok, a nagykaposi Erdélyi János Emléknapok, a borsi Rákóczi Ferenc Emléknapok és a szepsi Szepsi Csombor Márton Napok. Új keletűek a Bodrogközi Irodalmi és Kulturális Napok, a Galántai és a Lévai Járási Kulturális Napok és a Csallóközi Kulturális Napok. A központi jellegű rendezvények (Jókai Napok, Fábry Napok), ill. szemináriumok szervezése a Csemadok KB hatáskörébe tartozik. – A nyelvművelés központi rendezvénye az ugyancsak évente rendezett kassai Kazinczy Nyelvművelő Napok. – 1989 óta (a korábbi emléknapok mellett vagy helyett) Városi Kulturális Napokat rendeznek Pozsonyban, Az Anyanyelv Hetét Galántán, Gyurcsó István Versmondó Fesztivált és Tavaszi Olvasótábort Dunaszerdahelyen, Katedra Napokat Dunaszerdahelyen, Besnyei György Kulturális Napokat Nagymegyeren, Selye János Napokat Komáromban, Baróti Szabó Dávid Napokat Dunaradványon és Virten, Esterházy Napokat Nyitrán, Juhász Gyula Kulturális Napokat Léván, Mikszáth Kálmán és Madách Imre Irodalmi és Kulturális Napokat és Balassi Bálint Emléknapokat Nagykürtösön, Palóc Napokat Füleken, Czabán Samu Pedagógiai és Kulturális Napokat Rozsnyón és Bodrogközi Kulturális Napokat Királyhelmecen – a sor az egyre több új rendezvénynek köszönhetően hosszan folytatható.

Az első Csehszlovák Köztársaság idején a publikált kritikák mennyisége meglepően nagy volt, mert nemcsak az irodalmi folyóiratok, hanem a napilapok és politikai, társadalmi hetilapok is közöltek kritikát. Ezek nagyobbik fele azonban minőségileg értéktelen volt, s az objektivitás gyakori hiánya az értékelhető kisebbik rész hitelét is rontotta. Mivel irodalmunk indulásának első éveiben (1918–1925) a nagyarányú kiutasítások és kényszertávozások következtében nemcsak a tapasztalt írók hiányoztak, hanem az igényesebb olvasórétegek is, az irodalmi élet néhány tekintélyes szervezője (Alapy Gyula, Sziklay Ferenc) nyilvánosan védelmébe vette a dilettantizmust. Kijelentéseiket Vass László olyan „súlyos szavak”-nak nevezte, melyek „magukban hordják a kisebbségi élet tragikus vonásait, és mindenképpen találóak a kisebbségben kezelt nemzetrészek eleve alacsonyabb szellemi életére”. Nem meglepő tehát az sem, hogy a dilettantizmus pártolásával nem gyanúsítható Forbáth Imre még a 30-as évek vége felé is talált magyarázó és mentegető szavakat. – Az objektív kritika követelményét 1923-ban az ifjú Fábry Zoltán hirdette meg. Sajnos, két-három évvel később Fábry eltért a koncepciójától, további kritikusi gyakorlatában másodlagosnak tekintette az esztétikai követelményt, s csaknem egy évtizedes kommunista–rappista korszakában (1928–1936) az osztályharc törvényei alá rendelte a kritikai mércét. Az objektív kritika térnyerését leginkább azok a rendkívül kiéleződött ellentétek akadályozták, amelyek az irodalmi életben az emigráns és a hazai írók között alakultak ki. A 20-as évek első két harmadában a beszűkült kisebbségi irodalmi és sajtóéletben nagy befolyásuk volt az 1918/19-es magyarországi forradalmak emigráns íróinak és újságíróinak, egyrészt tapasztaltságuk, hozzáértésük, másrészt a Horthy-Mo. iránti gyűlöletük miatt. Az utóbbi tulajdonságért a csehszlovák állam bőkezűen honorálta őket, az anyaországgal jó kapcsolatokat tartó ellenzéki magyar körök viszont gyűlölettel feleltek a gyűlöletre. Ez az antagonisztikus helyzet úgy hatott a kritikai életre, hogy a lapokban az írókat nem valós irodalmi értékeik alapján, hanem poliltikai hovatartozásuk szerint értékelték. A 20-as évek végén, mikor az emigránsok a kisebbségi sérelmek iránti közömbösségük miatt már nagyrészt elvesztették politikai hitelüket, érezhetően erősödött az objektív kritika helyzete, de pl. a kritikairodalom akkor és később sem kvalitásaik alapján, hanem politikai-világnézeti alapállásuk szerint csoportosította a kritikusokat szocialistákra és polgáriakra. – A szocialista kritikusok közül Fábry volt a legtekintélyesebb, de ő antifasiszta és antimilitarista publicistaként lett jelentős, európai mércével is mérhető íróvá. E tevékenységének kiváló kritikusi adottságait is alárendelte, s az irodalmi alkotások értékét elsősorban s gyakran kizárólagosan erkölcsi és politikai mércével mérte. Ezzel a magatartásával „emberirodalmi” és vox humana-korszakában (1922–1927, 1936–1938) az irodalmi életben érezhető erkölcsi prevenciót tudott gyakorolni, ám esztétikai vonatkozásban akkor is rengeteg tévedést, túlzást követett el. A többi szocialista kritikus közül Barta Lajos, Sándor László és a fiatal Berkó Sándor emelhető ki. – A polgári szemléletű kritikusok közül rendszeres tevékenységével, számos irodalomtörténeti érvényű írásával és következetes objektív törekvésével Kovács Endre, Szalatnai Rezső és Vájlok Sándor emelkedik ki. Figyelemre méltó még Antal Sándor, Kázmér Ernő, Simándy Pál, Vass László és Bellyei László munkássága. A jelentős szépírók közül főleg Darkó István, Egri Viktor, Győry Dezső és Sziklay Ferenc voltak a kritikában is aktívak. – Komlós Aladárról, Peéry Rezsőről és Szvatkó Pálról külön kell szólni. Komlós csak 1924-ig élt Szlovákiában, s kritikusként-költőként az élvonalba tartozott. A 20-as évek második felében Mo.-ról figyelte s recenziókkal meg szigorú helyzetelemzésekkel segítette irodalmi fejlődésünket. A kivételes képességű Peéry Rezső 1938 előtt két-három felfigyeltető kritikát írt (Magyar mesterek, Kassák Lajos epikai fejlődése, Szempontok a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődéséhez), kritikusi kibontakozását azonban késleltette a sarlós mozgalom második szakaszában (1930–1933) vállalt szélsőbalos irodalompolitikai szerepe. A Peéryhez hasonlóan kitűnő esszéista adottságokkal rendelkező Szvatkó Pál nem volt gyakorló kritikus, de néhány átfogó irodalmi felmérésében vitathatatlan megállapításokat tett, s a minőségi elv hangsúlyozójaként egész pályafutása alatt az irodalom és kritika legjobbjait összefogó lap alapítására törekedett. – A szlovák állam éveiben (1939–1944) a magyar népesség alacsony száma, a tapasztalt írók zömének kiesése s az itt maradtak egy részének (Egri, Fábry, Sas Andor, Sebesi Ernő, Szenes Erzsi) kényszerű elhallgatása miatt az irodalmi élet erősen összeszűkült, de aktív maradt. Az Esterházy János vezette Szlovenszkói Magyar Párt napilapjaiban elég lehetőség nyílt a kritika számára is: szervezésében és gyakorlásában e lapok két tapasztalt belső munkatársa, Peéry Rezső és Szalatnai Rezső játszotta a vezető szerepet. A két napilap politikáját és irodalompolitikáját keresztény szellemű antifasizmus jellemezte. Dallos István tíz számot megért Magyar Albumában és a Toldy Kör évkönyveiben is sok kritikai írás jelent meg Szalatnai, Peéry, Mártonvölgyi László és Környei Elek tollából. A kezdőkkel és dilettánsokkal is ellepett hazai irodalom iránt az összeszűkült írói közösség bővítése érdekében nagyfokú toleranciát kellett tanúsítani, ezért az igényes Szalatnai és Peéry ezt a terepet nagyrészt Mártonvölgyire és Környeire hagyta, s legjobb kritikáikat a kiemelkedő magyarországi kortársakról (Babits Mihály, Móricz Zsigmond stb.) írták. – Ir. Fábry Zoltán: Irodalom és magyarság (Kassai Napló, 1923. ápr. 1.); Komlós Aladár: Magyar költészet Szlovákiában (Nyugat, 1926/II); Féja Géza: A felvidéki irodalom és felvidéki költő (Híd, 1927/4–5); Alapy Gyula: Kisebbségi irodalmunk tíz éve. In: Sziklay Ferenc (szerk): Kazinczy Évkönyv 1898–1928 (1929); Győry Dezső: A kritikus, aki nincs (Új Munka, 1931/1); Vass László: A kiművelt emberfő hiánya (Magyar Nap, 1938. febr. 20.); Forbáth Imre: Művészet és szocializmus; Turczel Lajos: Irodalomkritikánk 1918–1945 között. In: Turczel Lajos: Tanulmányok és emlékezések (1987).

Az 1945-öt követő némaságot csak az atrocitások, a magyarüldözés ellen tiltakozó röpiratok, felhívások vagy a mo.-i sajtóban megjelent tiltakozások törték meg (Fábry Zoltán, Szalatnai Rezső, Peéry Rezső stb.). Az 1948 febr.-ban bekövetkezett politikai-társadalmi fordulat hozta meg az enyhülést. 1948. dec. 15-én megjelent az Új Szó első száma. Az Új Szó fontos szerepet töltött be irodalmunk újraindulásában. De az irodalmi élet határozottabb fejlődésére akkor kerülhetett sor, miután más magyar nyelvű lapok is megjelenhettek, melyek kulturális rovatukban helyet biztosítottak íróink számára. Erre fokozatosan került sor: Pionírok Lapja (1950), Szabad Földműves (1950), Alkotó Ifjúság (1950–1953), Új Ifjúság (1952), Dolgozó Nő (1952), Fáklya (1951–1957). Különösen fontos szerepe volt irodalmi életünk elindításában és felfejlesztésében a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége – Csemadok képes havilapjának, a Fáklyának, amely nemcsak terjedelmesebb írások közlésével, hanem pályázatok kiírásával, kezdő költők-írók elindításával stb. is segítette a lassan bontakozó irodalmi életet. A Fáklya megszűntével a nyomába lépő A Hét (1957) volt irodalmunk legfontosabb fóruma. Az irodalmi és kritikai élet további fellendülése az Irodalmi Szemle (1958) megjelenése után következhetett be. – A szlovákiai magyar irodalomkritika fejlődésében 1954 jelentette a fordulópontot. Az indítás, az úttörés Fábry Zoltán érdeme. Ekkor jelent meg a Fáklyában a Harmadvirágzás c. tanulmánya, amely nemcsak névadója lett irodalmunk legújabb szakaszának, hanem indító lökést adott irodalomkritikánk fejlődésének is. Ezzel és az egy évvel később megjelent Kevesebb verset, több költészetet! (1955) c. tanulmányával megteremtette irodalomtörténet-írásunk és kritikánk alapjait. 1945 után ezek voltak az első tudatos lépések irodalmunk értékviszonyainak tisztázása felé. A 60-as évek közepéig Fábry intenzív kritikai tevékenységet fejtett ki. Egymás után írta jelentős tanulmányait: Res poetica (1959), A novella kérdőjelei (1960), Antisematizmus (1963) stb. Tanulmányai, kritikái a Harmadvirágzás (1963), a Stószi délelőttök (1968) és a Vigyázó szemmel (1973) c. kötetekben olvashatók. – Sas Andor terjedelmes, javító szándékú ismertetésekkel járult hozzá kritikai életünkhöz. Tanulmányai, cikkei Irodalmi és történelmi tanulmányok c. kötetében olvashatók. – Egri Viktor egész életében szorgalmas olvasója és propagálója volt irodalmunknak. Kritikái főleg műhelyproblémákról szóltak, tanáccsal látta el a szerzőket alkotói problémákkal kapcsolatban. – Az alapozó nemzedék tagjai közül kritikai tevékenységet folytatott: Tóth Tibor, Csanda Sándor, Turczel Lajos, ifj. Rácz Olivér, Bábi Tibor, Dobos László. Ketten közülük (Turczel, Csanda) hivatásszerűen, a többiek alkalomszerűen folytattak kritikai tevékenységet. – Turczel Lajos kritikái zömét 1954 és 1965 között írta, ebben az időben ő volt a legtermékenyebb és legbefolyásosabb magyar kritikus Szlovákiában. Kötetei: Írások mérlegen (1958), Írás és szolgálat (1965). – Csanda Sándor kritikai tevékenységének zöme a 60-as évekre esik. Munkásságának jelentősebb része irodalomtörténeti kutatásokban realizálódik. Kritikái a Hidak sorsa (1965) és a Harmadik nemzedék (1971) c. kötetben olvashatók. – Szeberényi Zoltán A vox humana poétája. Győry Dezső csehszlovákiai költészete. (1972) c. jelentetett meg monográfiát, valamint Visszhang és reflexió (1986) c. esszé- és kritikagyűjteményt. Ezenkívül három kismonográfia szerzője: Duba Gyula (1997), Ozsvald Árpád (2000), Turczel Lajos (2003). Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999), I–II. c. terjedelmes irodalomtörténeti kézikönyve jelent meg (2000, 2001). – Rákos Péter Az irodalom igaza (1987) c. tanulmánygyűjteményének súlypontjait verstani, irodalomelméleti és irodalomtörténeti dolgozatok képezik. További tanulmánykötete: Prágai őrjárat (1995). – Rácz Olivér az 50-es évek második felétől alkalomszerű, de igen hatékony kritikát fejt ki. Legjobb írásaiban Fábry Zoltán műveit elemzi. Kritikái, tanulmányai nem jelentek meg kötetben. – Tóth Tibor írószövetségi beszámolóiban, vitacikkeiben, kritikáiban egy tájékozott, jó ízlésű és ítélőképességű irodalmár szólal meg. Korai halála meggátolta kritikai tevékenységének kibontakoztatásában. – Bábi Tibor színikritikákkal kezdte pályáját, később a recenzió, az irodalompolitikai publicisztika és az irodalomesztétika művelésére tért át. Írásait a polemikus él, a sarkított fogalmazás jellemezte, számos vitát kezdeményezett. Posztumusz kötete (Író, költő, művész dolga; 1979) csak egy részét tartalmazza kritikai munkásságának. – Dobos László eleinte az irodalomkritika, később az irodalompublicisztika és az irodalompolitika felé orientálódott. Jelentősek az irodalmi élet irányítását, szervezési kérdéseinek elemzését célzó tanulmányai. Gondok könyve (1983) és Teremtő küzdelem (2000) c. kötetei kritikáinak csak egy részét tartalmazzák. – Az 50-es évek második felében induló, de tevékenységük jelentősebb, hatékonyabb és terjedelmesebb részét a 60-as évektől kifejtő kritikusok, ill. kritikai feladatokat is vállalók közül Duba Gyula, Fónod Zoltán, Koncsol László, Tőzsér Árpád munkássága érdemel figyelmet. – Duba Gyula kritikát ritkábban ír, a jelenségek, a szélesebb összefüggések foglalkoztatják: Valóság és életérzés (1972), a Látni a célt (1984) s az Európai magány (1989), Az idő hangjai (1998). – Fónod Zoltán publicisztikai és történészi előzmények után vált irodalmunk kutatójává. Kritikái a művek sokoldalú megközelítését, hangsúlyozott eszmei-esztétikai elemzését tükrözik. Írásai a Vallató idő (1980), a Körvonalak (1982), a Tegnapi önismeret (1986), a Kőtábláink (1990) és Szétszóródás után (1998) c. kötetekben jelentek meg. – Tőzsér Árpád kritikáiban, esszéiben és tanulmányaiban irodalomszemléletének bölcseleti-poétikai alapjait fogalmazza meg a választott téma apropóján. Kötetei: Az irodalom valósága (1970), Szavak barlangjában (1980), Escorial Közép-Európában (1992), Pozsonyi páholy (1994), Csuang-ce és a pillangó (1998), A nem létező tárgy tanulmányozása (1999), Milétoszi kumisz (2004). – Koncsol László kritikáiban, esszéiben, műelemző tanulmányaiban az esztétikum, a művészi értékek jeleit keresi, a hibák, fogyatékosságok számonkérését kevésbé hangsúlyozza. Kritikái, esszéi a Kísérletek és elemzések (1978), a Nemzedékem útjain (1984) és a Törmelék (1992) c. kötetekben olvashatók. – Már a 60-as évek végén, de még inkább a 70-es évek elején új nevek tűntek fel kritikai irodalmunkban. Ezek közül Zalabai Zsigmond, Mészáros László, Lacza Tihamér, Dusza István, Alabán Ferenc és Tóth Károly kapcsolódott intenzívebben irodalmi-kritikai életünkbe. – Zalabai Zsigmond a generációs csoportosulás legaktívabb tagja volt. Kötetei: A vers túloldalán (1974), Mérlegpróba (1979), Tűnődés a trópusokon (1982), Verstörténés (1995). – Dusza István kezdetben irodalmunk egészét figyelte, majd a színikritikára koncentrált. Ez irányú eredményeit a Nézőtéri napló 1981–1990 (1992) c. kötetében közli. Zs. Nagy Lajosról kismonográfiát írt (2000). Posztumusz tanulmány- és kritikakötete A papír partján (2003) c. jelent meg. – Grendel Lajos irodalomkritikái és az irodalmi élettel kapcsolatos fontos dolgozatai és esszéi önálló kötetben még nem jelentek meg; kiadta azonban a Mészöly Miklós időskori prózáját taglaló A tények mágiája (2002) c. monográfiáját, s megjelent irodalmi publicisztikájából egy válogatás: A kutya fája (2006). – Tóth László Lapszél. Esszék, vallomások, sietős feljegyzések (2005) c. jelentetett meg kritikáiból, recenzióiból és esszéiből egy kötetet. – Mészáros András kiterjedt irodalomtudományi munkássága a filozófia és az irodalom mezsgyéjén fontos kötetek sorával gyarapította az irodalomtudomány regisztereit: Arisztotelész esete Phyllisszel. Előadások a szerelemfilozófia köréből (1993), A marginalitás szelíd bája. Arcképek a reformkori magyar filozófiából (1994), A transzcendencia lehelete (2001), Mozgó halhatatlanság (2006). – Az irodalomkritika és -tudomány 1989 és 2007 között differenciáltabbá, többszólamúvá és minden korábbi időszakához képest tagoltabbá vált. A Németh Zoltán, Benyovszky Krisztián, H. Nagy Péter, N. Tóth Anikó nevével fémjelezhető nemzedék által számos irodalomelméletileg megalapozott tanulmány- és kritikagyűjtemény jelent meg, s nagyjából 2002-től az irodalomtudomány tekinthető a szlovákiai magyar irodalom és irodalmi élet húzóágazatának. Közben e területen is korábban jelentősnek vélt ideológiai, etikai és esztétikai konstrukciók merültek feledésbe, korábban jelentősnek tartott életművekkel együtt. – Az 1989 után fellépő irodalomkritika és -tudomány jelentősebb képviselői: Ardamica Zorán, Beke Zsolt, Csehy Zoltán, H. Nagy Péter, Keserű József, Németh Zoltán, Polgár Anikó, N. Tóth Anikó, Vida Gergely . Kritika- és tanulmányköteteik: – Beke Zsolt: „Jel”-en lét (2004) és Az irónia hurka (2007) címmel adott ki tanulmány- és kritikagyűjteményt. – Benyovszky Krisztiánnak eddig három önálló tanulmánykötete jelent meg: Rácsmust ra. Regényes olvasónapló Kaffka Margittól Bodor Ádámig (2001), A jelek szerint. A detektívtörténet és közép-európai emlék nyomai (2003), Bevezetés a krimi olvasásába (2007). – Csehy Zoltán önálló irodalomtudományi művei: A szöveg hermaphroditusi teste. Tanulmányok a humanizmus, az antikvitás és az erotográfia köréből (2002), Parnassus biceps. Kötetkompozíciós eljárások és olvasási stratégiák a humanista, neolatin és a régi magyar költészetben (2007). – H. Nagy Péter önálló irodalomtudományi és -kritikai munkái: Kalligráfia és szignifikáció (1997), Redundanciák retorikája (1998), Kánonok interakciója (1999), Orfeusz feldarabolva. Zalán Tibor költészete és az avantgárd hagyomány (2003), Ady-kollázs (2003), Féregjáratok (2005), Paraziták (2006), Hagyománytörténés. A „szlovákiai magyar” líra paradigmái 1989–2006 (2007), Hibridek (2007). – Németh Zoltán kritikakötete: A kapus öröme a tizenegyesnél (1999), tanulmányai: Olvasáserotika (2000), monográfiája: Talamon Alfonz (2001), további tanulmány- és kritikagyűjteményei: A széttartás alakzatai (2004), A bevégezhetetlen feladat (2005). – Polgár Anikó monográfiája: Catullus noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben (2003). – N. Tóth Anikó: Kísérlet megszólalásra és elnémulásra. Olvasói kalandok a 20. sz. magyar prózájában (1999), Szövegvándor. Közelítések Mészöly Miklós prózájához (2006). – Számos további fontos irodalomtudományi művek mellett megjelent Görözdi Judit tanulmánykötete: Hangyasírás, csillag morajlás. Elhallgatásalakzatok Mészöly Miklós írásművészetében (2006), valamint Vajda Barnabásé: Sigmund Freud és a XX. sz. eleji magyar irodalom. Tanulmányok magyar írók és a freudi pszichoanalízis kapcsolatáról (2005), ugyanő monográfiát írt Monoszlóy Dezső életművéről (2006). Ardamica Zorán kritikái Egyétek (2004) c. jelentek meg. Kocur László Koncsol Lászlóról írt kismonográfiát: Az olvasónak pedig joga van játszani a művel (2001), Mizser Attila kritikái és recenziói Ami marad (2007) címmel jelentek meg. – Keserű Józsefnek és Vida Gergelynek egyelőre nem jelent meg önálló kritikakötete. – Ir. Szeberényi Zoltán (szerk.): Mű és érték. A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve (1976); Szeberényi Zoltán (szerk.): Hagyomány és megújulás 1–2 (1988, 1990). Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III., Kultúra 1989–2006 (2006).

Az írók szervezetbe tömörülésének gondolatát először Gömöri Jenő Tamás vetette fel a Tűz c. folyóirat első számában. Falu Tamás (uo.) olyan egyesülést javasolt, mely a könyvterjesztést és az irodalmi élet szervezését egyaránt vállalta. Kultsár Miklós egy ankét során azt javasolta, hogy hozzák létre „az utódállamok magyar íróinak akadémiáját, vagy – ha ez akadályokba ütközik – a szlovenszkói írók alakítsák meg a Madách Társaságot (Tűz 1921/1-2)”; az irodalmi élet központjának Kassát javasolta. Darvas János a Prágai Magyar Hírlap 1922 karácsonyi számában felhívást tett közzé, hogy az erdélyi írók Kaláka-mozgalma mintájára Madách Szövetség néven alakítsanak írószervezetet kassai székhellyel. 1925-ben Simándy Pál hasonló szándékkal javasolt írókonferenciát Losoncon. Az ő terve alapján jött létre Losoncon egy helyi jellegű írói csoportosulás Madách Kör néven. Az első országos írógyűlésre (a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa szervezésében) 1926 pünkösdjén került sor Trencsénteplicen. 1927 máj.-ában a Kazinczy Társaság Sziklay Ferenc „szelektálótervezete” alapján Tátraszéplakon (Tatranská Polianka) alakított „írói szakosztályt”. E társaság már az 1924-es alapszabály-módosításakor arra törekedett, hogy országos irodalmi társasággá fejlődjék, a szlovenszkói teljhatalmú minisztérium azonban nem hagyta jóvá az új alapszabályt. A társaság ezután az „összes kisebbségi magyar írót” tagjává választotta (a tagságot csak Földes Sándor és Telek A. Sándor utasította vissza). A Szentiváni Kúria néven ismert kísérlet szintén az irodalmi egység megteremtését célozta. 1935 jan.-jában Barta Lajos kezdeményezésére megalakult a Magyar Szellemi Társaság, 1937-ben Győry Dezső és Vozári Dezső létrehozta a Magyar Demokrata Írókört. Mindkét szerveződés hatástalan maradt. Páratlan lehetőséget kínált az írók összefogására az 1931. nov. 8-án megalakult Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, melynek tagja lehetett minden csehszlovák állampolgár, aki a tudományos, irodalmi vagy művészeti életben elismerést szerzett; irodalmi osztályát, melynek 1935 ápr.-ában 26 rendes és 6 levelező tagja volt, Szalatnai Rezső, majd Darkó István (1937) vezette. Az osztály által néhány esetben odaítélt ösztöndíjak persze nem oldhatták meg az irodalom gondjait, a pártpolitikai szempontok pedig az írók, művészek, tudományos dolgozók összefogását célzó józan terveket is meghiúsították. 1936-ban a Kazinczy Társaság, a Toldy Kör és a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület eszmei egyesülése alapján megalakult a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség, melynek egyetlen értékelhető eredménye (a Nemzeti Kultúra egyetlen számának kiadásán kívül) az 1937-es irodalmi pályázat meghirdetése volt. – A Darkó István és Gömöry János kezdeményezte Magyar Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) 1938 júl.-ban érdekvédelmi szervezetként alakult a magyarországi írók Gazdasági Egyesületének mintájára. A nagyszabású terveik megvalósítását a politikai változások akadályozták meg.

A magyarságot sújtó jogfosztó intézkedések miatt 1945 után csak az 50-es évek elején indulhatott újra az irodalmi élet. Mivel az első köztársaság íróinak jelentős része Mo.-ra települt át, a kisebbségi magyar irodalom folytonosságát néhány író (Egri Viktor, Fábry Zoltán, Sas Andor, L. Kiss Ibolya, Rácz Olivér, Csontos Vilmos, Szabó Béla) jelentette. Egri Viktor, Fábry Zoltán és Sas Andor már az 50-es évek elején tagja lett a Csehszlovák Írószövetségnek. Az írószövetség Szlovákiai Szekciója keretében Egri irányításával „magyar munkaközösség” jött létre, melynek működése kezdetben inkább önképzőköri tevékenységhez hasonlított. A Szlovákiai Szekció 1954 ápr.-ától Szlovák Írók Szövetsége néven működött tovább, 1969-ig azonban a Csehszlovák Írószövetség szerves része maradt, 1969 jún.-ában önállósult. E szervezet tagozataként működött a magyar, ill. az ukrán szekció. Az egyes szekciók élén a tagság által választott vezetőség állt, szervezeti és gazdasági kérdésekben azonban a szövetség apparátusa döntött. A „hőskor” eredményei közé tartozik az Irodalmi Szemle megindítása (1958), valamint a Madách Könyv- és Lapkiadó megalapítása (1969). A Magyar Szekció vezetősége a 60-as években állhatatosan védte a magyar helységnevek használatát, s védelmébe vette az irodalomban jelentkező új irányzatokat, melyeket a hatóságok eszmeileg kétesnek minősítettek. 1968 márc.-ában az elsők között foglalt állást a nemzetiségi kérdés rendezése ügyében. Egyes tagjait ezért a konszolidációs években különböző sérelmek érték. 1970. ápr. 10-én kizárták az írószövetségből Monoszlóy Dezsőt, 1971. okt. 24-én törölték a tagok sorából Lehocky Teréz és Szőke József  írókat, felfüggesztették Dobos László és Petrőci Bálint tagságát, s az Új Szó napilap (felsőbb utasításra) 1989-ig még olyan személyeket is diszkriminált politikailag megbízhatatlanként, akiknek írószövetségi tagsága megmaradt (Turczel Lajos, Koncsol László, Veres János stb.). A Szlovák Írók Szövetsége 1989 dec.-ében megkövette a jogsérelmet szenvedett írókat, kiközösítésüket érvénytelennek tekintette. A Magyar Szekció hasonlóképpen járt el. A Magyar Szekció 1989 máj.-ában úgy döntött, hogy autonóm szervezetnek tekinti magát. Az 1989-es rendszerváltás új lehetőségeket teremtett az irodalmi élet számára. A Magyar Szekció 1989 dec.-i rendkívüli közgyűlése úgy döntött, hogy a szekció átalakul Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságává (CSMÍT). Az alakuló közgyűlés előkészítésére a közgyűlés intézőbizottságot hozott létre, melynek vezetésével Fónod Zoltánt bízta meg. Az alakuló közgyűlésre 1990. jan. 26-án került sor, az elfogadott alapszabályt 1990. ápr. 28-án hagyta jóvá a belügyminisztérium. A CSMÍT kezdetben kollektív tagja volt a Szlovák Írók Egyesületének, majd ennek átalakulása után alapító tagszervezete lett a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának (Asszociáció). 1993 jan.-jától Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) néven működik. A Magyar Szekció, majd a CSMÍT, ill. SZMÍT titkárai voltak: Egri Viktor (1954); Tóth Tibor (1956); Tóth Elemér (1962); Gyurcsó István (1969); Bábi Tibor (1971); Csanda Sándor (1977); Duba Gyula (1981); Fónod Zoltán (1989). A Társaság elnökei: Grendel Lajos (1990); Fónod Zoltán (1992); Szeberényi Zoltán (1994); Fónod Zoltán (1996); Tőzsér Árpád (ügyvezető elnök Hodossy Gyula, 1998); Balázs F. Attila (1999); Koncsol László (2001); Hodossy Gyula (2003).