Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség (Csemisz)

1936-ban alakult a Kazinczy Társaság, a Jókai Egyesület és a Toldy Kör eszmei egyesüléséből Staud Gábor elnökletével. A három helyi egyesület országos írószervezetté való átalakulását az ellenzéki pártok még 1927-ben felvetették, de a terv csak akkor valósult meg, amikor a két ellenzéki párt egyesült, és a kisebbségi élet egész vonalán vezető szerephez jutott. A szövetségnek az volt a fő célja, hogy a politikai téren létrejött ellenzéki egységet az irodalom területén is demonstrálja. Igazi, aktív írószövetségnek nem tekinthető, mert az alapvető feladathoz, az írók beszervezéséhez még hozzá sem fogott, amikor a bécsi döntés következtében véget ért a szerepe. Rövid fennállása alatt két fontosabb akció fűződik a nevéhez: a Tátra Könyvkiadóval együtt meghirdetett nagyarányú irodalmi és tudományos pályázat (melynek díjait már nem fizették ki) és a Nemzeti Kultúra c. tudományos és irodalmi szemle megindítása, ill. felújítása (ennek már csak egy száma jelent meg). – Ir. Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról (1964); Dallos István: A Híd vallomása (1969).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID495611
Módosítás dátuma2015. március 28.

Hibát talált?

Üzenőfal