Mécs László; Martoncsik József

(* 1895. jan. 17. Hernádszentistván, † 1978. nov. 9. Pannonhalma [Mo.]) Premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő. Középiskolai tanulmányait Kassán, a premontrei gimnáziumban végezte. 1913-tól a Budapesti Tudományegyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. 1914-ben kérte felvételét a premontrei rendbe, s közben folytatta tanulmányait. 1918-ban szentelték pappá Jászóvárott. 1920–1929 között Nagykaposon, 1930-tól Királyhelmecen plébános. Versei 1915-től jelentek meg. 1925-ben szavalóesteken mutatkozott be Budapesten, melyeket a következő évtizedben számos magyarországi, felvidéki, ill. külföldi fellépése követte (többek közt erdélyi városokban, de Berlinben, Párizsban, majd Hollandiában is). 1938-as francia fordítású kötetéhez Paul Valéry írt előszót, de verseit emellett hollandra, németre, spanyolra, angolra, észtre, olaszra és szlovákra is lefordították. 1939-től a budapesti Vigilia szerkesztője, 1941–1942-ben főszerkesztője volt. 1944-ben elhagyta Királyhelmecet, 1945 után Csornán, ill. Pannonhalmán élt rokonainál, pap barátainál. A második vh. után 1946-ban álnéven jelent meg utolsó verse, azután több mint két évtizedig nem publikálhatott. 1953-ban „röpiratok” – saját kéziratos versei – terjesztésének vádjával tíz év börtönre ítélték. 1956-ban szabadult, 1958-tól Budapesten lelkipásztorkodott, 1961 máj.-ától Pannonhalmán az idős papok szociális otthonának lakója volt. 1989 után Szl.-ban emlékének megőrzésére Mécs László Alapítvány alakult; szülőhelyén emléktáblát kapott; 1999 óta Királyhelmecen a Mécs László Keresztény Központ szervezésében évente szavalóversenyekre kerül sor a neve alatt; 2005-től Nagykaposon a nevét viselő emléknapokat tartanak – Fm. Hajnali harangszó (v., 1923); Rabszolgák énekelnek (v., 1925); Vigasztaló (v., 1927); Az ember és az árnyéka (v., 1930); Üveglegenda (v., 1931); Bolond Istók bábszínháza (verses mese, 1931); Legyen világosság! (v., 1933); Fehéren és kéken (v., 1937); Élőket nézek (v., 1938); Forgószínpad (v., 1940); Vissza a csendbe! (v., Cleveland, 1976); Aranygyapjú (vál. v., 1971, 1987); Fekete zúzmara (vál. v., 2005). – Ir. Farkas Gyula: Mécs László (mon., 1929); Bárczi Zsófia: Szellemidézés. Mécs László tanulmányok (mon., 2008).