Lexikonok - Történelem
1 2 3
73 találat

1956 és a szlovákiai magyarok

Részletek

1956 és a szlovákiai magyarok
Emléktábla a komáromi gimnáziumban (HÁ)

Az 1956-os forradalom, bár Csehszl. területét közvetlenül nem érintette, mégis jelentős hatást gyakorolt a szlovákiai magyarok sorsára. Az okt. 23-án kezdődő eseményeket a csehszlovák állami és pártvezetés ellenforradalomnak minősítette, s az egész ország területén, különösen Szl. déli határvonalán szigorú belügyi intézkedéseket vezetett be. Az intézkedések fő célja az volt, hogy megakadályozzák a forradalmi események átterjedését a szlovákiai magyarok közé. A szigorú határőrizet ellenére Mo. felől sok illegális határátlépés történt. A pártfunkcionáriusok forradalmi megtorlástól tartva menekültek, mások a családjukat igyekeztek szlovákiai rokonaikhoz menekíteni, míg sokan élelmiszerekért, gyógyszerekért lépték át a határt. Ennek és a budapesti rádiónak köszönhetően a szlovákiai magyarok naprakész információkkal rendelkeztek a forradalom eseményeiről. A prágai és a pozsonyi vezetés ugyan tartott attól, hogy a szlovákiai magyarok nyíltan a magyar forradalom mellé állnak, s D-Szl.-ban is elégedetlenség üti fel a fejét, a szigorú belügyi intézkedések miatt azonban erre nem került sor. Sőt a dél-szlovákiai települések pártszervezetei, a munkáskollektívák – a központi utasításoknak eleget téve – tucatszámra küldték a magyarországi eseményeket elítélő és a párt iránti hűségüket kifejező nyilatkozatokat Pozsonyba és Prágába. Okt. 29-én pedig a Csemadok országos elnöksége is a forradalmat elítélő, a Szovjetunió iránti hűségét kifejező nyilatkozatot fogadott el. A Csemadok-tagság és a szlovákiai magyarok döntő többsége azonban szimpatizált a forradalommal. A demokratikus megnyilvánulás lehetőségeinek teljes hiányában a szlovákiai magyarok a forradalommal való rokonszenvüket és a forradalom által kiváltott nemzeti büszkeséget csak szimbolikus cselekedetekkel fejezhették ki. A forradalom alatt 1945 után első ízben több dél-szlovákiai településen elénekelték a magyar himnuszt, megkoszorúzták a világháborús hősi halottak emlékműveit, a diákok pedig több helyen is fekete gyászszalag kitűzésével fejezték ki együttérzésüket a forradalom iránt. A csehszlovák rendőrség azonban minden nyilvános fellépést keményen megtorolt, s a forradalom alatt, ill. után több tucat szlovákiai magyart tartóztattak le. A szigorú intézkedések révén Csehszl. nagyobb megrázkódtatások nélkül élte át a forradalom napjait. És bár a CSKP elégedetten nyugtázta a szlovákiai magyarok magatartását a forradalom alatt, a következő időkben több olyan intézkedésről döntött, amelyek célja az volt, hogy az addiginál is jobban elszigetelje őket Mo.-tól, ill. a magyarországi társadalmi és kulturális élettől. – Ir. Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom. In: Ivaničková, Edita–Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia (2006); Az 1956-os komáromi diákok (Új Szó, 2001. okt. 23.)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID370488
Módosítás dátuma2015. március 31.

A magyar haderő nyugaton (1944 késő őszétől 1945 májusáig)

Részletek

A magyar fegyveres erők kivitele a Német Birodalom irányába 1944 októberében kezdődött. Az év novemberében a Szálasi kormány megállapodást kötött a berlini kormánnyal magyar katonai alakulatok kitelepítéséről Németországba, ami félmillió hadra fogható magyar férfit érintett. A Németországba szervezetten kitelepített katonaság száma a számítások szerint 580 ezerre tehető, amely számban az a kb. 60 ezer leventekorú fiatal is beleértendő, akiket a németek légvédelmi, haditengerészeti segédszolgálatra és páncélos elhárításra kezdtek kiképezni. A háború utolsó hónapjaiban a német területekre szoruló 580 ezer főből 280-300 ezer került angolszász és 260-280 ezer szovjet fogságba. A kitelepített hadseregben jelentős számban voltak felvidékiek is. Részben honvédek, tehát az 1923-as és az idősebb korosztályúak, akik gyakran harctéri tapasztalatokkal is rendelkeztek, és a háború végén Ny.-ra. kényszerültek. A második csoportba azok az 1924 és 1930 között született fiatalok tartoznak, elsősorban a leventék, akik vagy magyar katonai alakulatokkal jutottak a Harmadik Birodalom területére, vagy a nyilasok hurcoltak Ny.-ra. Ezek nagy részét a nyilasok a német haderőnek (Wehrmacht, haditengerészet, légierő, Waffen SS) adták át. Általában munkafeladatokat kaptak (lövészárok, tankcsapdaásás, romeltakarítás, mezőgazdasági munkák stb.), sokuk kiképzést is kapott, de általában már nem volt idő a bevetésükre. A visszacsatolt felvidéki területekről nyugatra került katonák és leventék száma a mai napig nem ismert, de feltételezhetően tízezrekről lehet szó.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőKZ - Kőrös Zoltán
Rövid URL
ID519137
Módosítás dátuma2017. december 11.

aktivizmus

Részletek

Az első Csehszlovák Köztársaságban a kormánypolitika iránt lojális politikai és közéleti magatartás. Noha a szlovákiai magyar szellemi élet képviselői között, különös tekintettel a magyarországi emigránsokra, elterjedt magatartásnak számított, a politikai életben nem tudott nagyobb teret hódítani. Az aktivista politikát folytató magyar politikai pártok (Köztársasági Magyar Földmíves Párt; Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt; Országos Parasztpárt) többsége a csehszlovák kormánypártok kezdeményezésére jött létre, a magyar választók körében azonban nem tudtak nagyobb népszerűségre szert tenni. A húszas évek végére az önálló magyar aktivista pártok eltűntek a politikai színtérről, s csupán a csehszlovák pártok keretén belül működtek tovább. A csehszlovák kormánypártok általában mindig indítottak listáikon egy-két aktivista magyar politikust, akik azonban a magyar kisebbség érdekképviselete helyett a kormánypolitika iránti szervilizmusukkal tűntek ki. A legjelentősebb aktivista erők az Agrárpárt és a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt magyar szekciói (Csehszlovák Köztársaság Magyar Szociáldemokrata Munkáspártja) voltak. Noha az aktivista erők megpróbálták a saját eredményeikként feltüntetni a csehszlovák kormányzat által 1937-38-ban a kisebbségek felé tett engedményeket, az 1938-as községi választások során korábbi választóik jelentős része az Egyesült Magyar Pártra szavazott. A szlovákiai magyar ~ véglegesen 1938 őszén veszítette el létjogosultságát, amikor a Mo.-hoz való visszacsatolás reményében élő magyar lakosság teljesen elfordult tőle.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID370566
Módosítás dátuma2015. május 21.

államfordulat

Részletek

államfordulat
A csehszlovák légió bevonulása Pozsonyba 1919-ben (FI)

Habár a frissen kikiáltott csehszlovák állam csapatai már 1918 nov.-ének első napjaiban benyomultak a mai Szl. területére (Csehszlovákia megalakulása), a mai dél-szlovákiai területek megszállása csupán a Szl. és Mo. közötti demarkációs vonal (államhatár) kijelölését követően kezdődött el. A Piccione olasz tábornok vezetése alatt álló, Olaszországból hazatért csehszlovák légiók 1918. dec. 29-én Kassa, majd másnap Pozsony elfoglalásával kezdték meg és 1919. jan. közepén fejezték be a mai D-Szl. elfoglalását. A Pozsonytól a Losonc melletti Pinc községig kijelölt nyugati szakaszt az itáliai csehszlovák légiók 7. hadosztálya, az ettől keletre eső térségeket pedig a 6. hadosztály vette birtokába. A D-Szl.-ba bevonuló csehszlovák csapatok sehol sem ütköztek a magyar hadsereg komolyabb katonai ellenállásába, számottevő harcok csupán a nógrádi Rap község mellett zajlottak. A helyi magyarság szembeszegülése Érsekújvár környékén öltött szervezett formát, ahol a Szmrecsányi György és Benyiczky Ödön által szervezett népfelkelők szálltak szembe a légionáriusokkal. A helyi lakosság ellenállásának hiányát leginkább az magyarázza, hogy a magyar lakosság az igazságos békében és egy esetleges népszavazásban bízva, csupán ideiglenesnek tekintette a csehszlovák megszállást. A szlovákiai magyar kisebbség tiltakozását a magyar közigazgatás felszámolása, Pozsonynak Szl. fővárosává való nyilvánítása, a Szlovákia Teljhatalmú Minisztériumának Pozsonyba költözése, valamint a legionáriusoknak a magyar lakosság nemzeti önérzetét sértő magatartása indította el. 1919. febr. 4-én szinte Szl. egész területén sztrájkba kezdtek a vasutasok és a postások, valamint több városban is általános sztrájkba kezdett a lakosság. A pozsonyi magyar és német szociáldemokrácia által febr. 12-én Pozsonyban szervezett nagygyűlés résztvevői nemcsak szociális követeléseket hangoztattak, hanem Pozsony Csehszl.-hoz való csatolása ellen is tiltakoztak. A cseh katonaság a tüntetést csak a tömegből hét halálos áldozatot követelő sortűzzel tudta feloszlatni (pozsonyi sortűz). A Vavro Šrobár által irányított Szlovákia Teljhatalmú Minisztériuma a következő hetekben is kemény kézzel tört le minden magyar jellegű megmozdulást, s újabb sortüzektől sem riadt vissza (zselizi sortűz, kassai sortűz). A csehszlovák közigazgatás megszervezésével párhuzamosan megkezdődött a magyar intézményrendszer felszámolása és a magyar emlékművek, szobrok lerombolása, eltávolítása. A Magyar Tanácsköztársaság 1919. márc. 21-i megalakulása ismét új helyzetet teremtett. A csehszlovák kormány Szl. egész területén szükségállapotot hirdetett, majd fegyveres támadást intézett Mo. ellen, amelynek célja az ún. második demarkációs vonal megszállása volt (államhatár). A Vörös Hadsereg máj. 30-án megindított ellentámadása során azonban a magyar csapatok mélyen a mai Szl. területére hatoltak, s közben D-Szl. magyarok által lakott területeinek a Bodrogköztől Érsekújvárig húzódó szakaszát is visszafoglalták. Mivel Versailles-ban közben megszületett az államhatár vonalát érintő megegyezés, a békekonferencián elnöklő Georges Clemenceau 1919. jún. 13-án jegyzékben szólította fel a magyar kormányt, hogy csapatait vonja vissza az előző napon megállapított határvonal mögé. Ez jún. utolsó napjaiban meg is történt, s a csehszlovák hatalom immár véglegesen birtokba vette a neki kijelölt területeket. Ezzel a demarkációs vonal által kijelölt észak-magyarországi területetek csehszlovák megszállása befejeződött.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID370599
Módosítás dátuma2016. június 28.

államhatár

Részletek

államhatár
A szlovák-magyar határ kialakulása (SL)

Az ~ Csehszlovákia megalakulását követően 1918–1919 folyamán alakult ki, végleges formáját pedig a trianoni békeszerződés rögzítette. Mivel a mai Szl. területe 1918-ig a történelmi Mo. szerves részét képezte, s attól közigazgatásilag sohasem különült el, az ~ kijelölésénél a történelmi elvek helyett más szempontokat kellett érvényesíteni. A Masaryk irányította cseh-szlovák emigráció által megfogalmazott határelképzelésekben kezdetben még az etnikai elvek is érvényesültek, 1916-tól azonban már arra törekedtek, hogy egy a Duna és az Ipoly által behatárolt Szl.-t fogadtassanak el a nyugati döntéshozókkal. A balkáni francia haderő parancsnoka, Franchet d´Esperey és Mo. miniszterelnöke, Károlyi Mihály között 1918. nov. 13-án Belgrádban megkötött katonai egyezmény azonban É-Mo. egész területét magyar igazgatás alatt hagyta. Ennek ellenére a csehszlovák kormány által a nov. 4-én megbízott ideiglenes szlovák kormány Szakolcára (Skalica) tette át a székhelyét, s ezzel egyidőben cseh csapatok kezdtek benyomulni a történelmi Mo. északnyugati megyéibe. Ezek a hadműveletek azonban sikertelenek voltak, s a cseh egységek kénytelenek voltak morva területekre visszavonulni. A Beneš külügyminiszter által irányított csehszlovák diplomácia a fait accompli (befejezett, megmásíthatatlan tény) elvére építve az észak-magyarországi területek (még a békekonferencia megkezdése előtti) birtokbavételére törekedett, s ehhez az ideiglenes magyar-szlovák határvonal kijelölését kérte Párizstól. Közben a csehszlovák kormányt képviselő Milan Hodža Budapesten tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal, s dec. 6-án megegyezés született a Bartha–Hodža-féle magyar-szlovák demarkációs vonalról. Ez a Pozsony, Galánta, Léva, Rimaszombat és Kassa fölött meghúzott határvonal nagyjából a nyelvhatárt követte, érvényessége azonban csupán a végleges demarkációs vonal kijelöléséig tartó időszakra korlátozódott. Közben Beneš sürgetésére Párizsban kijelölték azt a demarkációs vonalat, amelynek leírását a magyar kormány dec. 23-án kapta kézhez. A Vix-jegyzékben előterjeszett döntés az etnikai elv helyett stratégiai, gazdasági és közlekedési megfontolások alapján a Duna, az Ipoly majd a Rimaszombattól az Ung folyóig húzott vonalban jelölte ki a Mo. és Szl. közötti demarkációs vonalat. Miután a magyar kormány a kijelölt vonal mögé vonta vissza csapatait, az olaszországi légiókkal megerősített csehszlovák egységek dec. és 1919. jan. folyamán fokozatosan birtokukba vették a nekik kijelölt területeket (államfordulat). Az ~ kijelölése a békekonferencia feladata volt. Az első demarkációs vonallal elégedetlen csehszlovák küldöttség egy ettől is délebbre, a Mátra és a Bükk déli lejtőin húzódó határt jelölt meg. Ezt a csehszlovák csapatok a márc. végén a Magyar Tanácsköztársaság ellen indított támadás során megpróbálták elérni. A békekonferencia illetékes bizottságai a határvonalat 1919 márc.-ában tárgyalták, s a Legfelsőbb Tanács jún. 12-én véglegesítette, amely jórészt a Vix-jegyzékben meghatározott, ún. első demarkációs vonalra épült, noha az Ipolytól keletre több helyen Mo. hátrányára megváltoztatták azt, s több fontos vasúti csomópontot Csehszl.-hoz csatoltak (pl. Ipolyság, Fülek, Feled stb.). Az 1920. jún. 4-én aláírttrianoni békeszerződés szövegébe néhány kisebb korrekciótól eltekintve (pl. Ligetfalu hovatartozása) a jún. 12-én megállapított határvonal került be, amely a mai napig a Mo. és Szl. közötti államhatárt képezi. Az 1938 és 1945 közötti időszakot kivéve, amikor az első bécsi döntés határozata értelmében a mai Szl. déli területe Mo.-hoz tartozott, jelentősebb változást ezen csupán a második vh.-t lezáró párizsi békeszerződés eszközölt, amely Mo.-tól Csehszl.-hoz csatolta a pozsonyi hídfő három települését.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID488405
Módosítás dátuma2014. december 17.

anyások

Részletek

Az 1938. nov. 2-ielső bécsi döntés után a visszacsatolt területekre a trianoni Mo. területéről (anyaország) beköltözött magyarok (elsősorban hivatalnokok, állami alkalmazottak stb.) pejoratív értelmű megnevezése. A második vh. után kezdődő magyarüldözések, jogfosztó intézkedések kezdetén a csehszlovák hatóságok elsőként őket toloncolták ki Mo.-ra. Az összesen 31 780 személyt sok esetben erőszakos módon, durva bánásmóddal, mindössze 50 kg-os kézipoggyásszal kényszerítettek távozásra.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID370776
Módosítás dátuma2014. november 12.

bársonyos forradalom

Részletek

bársonyos forradalom
Bársonyos forradalom − tüntetés Pozsonyban 1989 nov.-ében (FI)

1989 nov.-ében és dec.-ében a pártállami diktatúrának véget vető eseménysor Csehszl.-ban. Az egypárti diktatúra végét és a rendszerváltás kezdetét jelentő ~ ugyan meglepetésként érte a csehszlovák társadalom nagy részét, de nem volt előzmények nélküli. A hatalom által keményen üldözött ellenzéki mozgalom, a Charta 77 Prágában és más nagyobb városokban is utcai demonstrációkat szervezett 1988 nyarán és 1989 elején, s egyre többen bekapcsolódtak a diktatórikus modell felszámolását követelő petíciós mozgalmakba is. A csehszlovákiai társadalmat azonban véglegesen csupán a prágai diákok 1989. nov. 17-i békés felvonulása elleni brutális rendőri fellépés rázta fel tespedtségéből. A prágai eseményeket Pozsonyban és Szl. más városaiban is sorozatos demonstrációk követték. A pártállam szinte napok alatt összeomlott, s a vér nélküli, „bársonyos forradalom” vezetőjét, a korábbi disszidenst, Václav Havelt választották köztársasági elnökké. Ezzel Csehszl.-ban is megkezdődött a rendszerváltás folyamata. A magyarországi rendszerváltás eseményeit nagy figyelemmel kísérő szlovákiai magyarok a kezdetektől fogva aktív szerepet vállaltak a szocialista rendszer lebontásában és a demokratikus társadalom kiépítésében. A kommunista diktatúra összeomlását magyar vidékeken mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták, abban reménykedve, hogy a közélet demokratizálásával együtt nemzetiségi jogaik is kiszélesednek. A dél-szlovákiai városokban rendezett nagy utcai demonstrációkon magyarok és szlovákok együtt tüntettek a pártállami keretek lebontásáért. A CSKP ellenőrzése alól kiszabadulva, azonnal megkezdődött a kisebbségi társadalom különböző szegmenseinek kiépítése: a politikai pártok, a kulturális, az egyházi, az oktatási és a gazdasági szervezetek, valamint a civil kezdeményezések létrehozása.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID371091
Módosítás dátuma2014. november 23.

belső telepítések

Részletek

belső telepítések
Belső telepítések − szlovák betelepülők Éberhardon (FI)

A lakosság egy részének az adott országon belüli politikai, ill. gazdasági indíttatású államilag szervezett lakóhely-változtatásai. Az 1945–1948 között Csehszl.-ban végrehajtott ~ a köztársasági elnök 27/1945-ös számú rendelete (→Beneš-dekrétumok) szerint olyan, az egész államot érintő, a szláv nemzetállam megteremtését szolgáló folyamat, amely „visszahelyezi a szláv elemet a tőle közel ezer esztendeje elvett területekre”. Ennek megfelelően Szl.-ban É–D, ill. ÉK–Ny irányú ~et szerveztek. A ~et a belügyminisztérium mellett létesített országos bizottság irányította. Végrehajtói Szl.-ban a Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal és a Szlovák Telepítési Hivatal volt. A magyarlakta járásokat érintő belső telepítésben résztvevő szlovákokat a hivatalok több csoportba osztották: speciális, a földbirtokokra települőktől bizonyos fokig elkülönülő, a központi költségvetésből fizetett állami alkalmazottak, valamint a szabad foglalkozásúak csoportjába, akiket zömmel a kiűzött, ill. kitelepített magyarok vagyonába ültettek. A földműves belső telepesek – akiket hivatalosan is kolonistáknak neveztek – egyik csoportját az 1919-es földreform alapján a dél-szlovákiai magyar nagybirtokokra betelepített, 1938-ban azonban onnan önként vagy kényszer hatására eltávozott morva és cseh kolonisták alkották (→kolonizáció). A belső telepesek következő csoportját a Hadügyminisztérium és a Belügyi Megbízotti Hivatal által szervezett, irányított és anyagiakkal is támogatott partizánok alkották. 1948 tavaszáig Nyugat- és Közép-Szl. magyarlakta településeire 1640 partizán család költözött be, s 16 ezer hektár földet vett át a hozzájuk tartozó lakóházakkal, gazdasági épületekkel s ezek élő és holt felszerelésével. A szlovák hivatalok külön kezelték az árvai és lešti telepeseket, akiket a szlovák állam (első Szlovák Köztársaság) által megkezdett közérdekű állami építkezések (az árvai vízi erőmű és a lešti katonai kiképzőközpont) miatt költöztettek ki a lakóhelyükről. Ezek zöme a Dunaszerdahelyi és a Somorjai járásba, ill. a Pozsony környéki járás német településeire került. Az ún. árvai akció 42 magyar községet, ill. 6165 ha földet érintett. A belső telepesek csoportjába tartoztak a cseh országrészekbe kényszerközmunkára elhurcolt magyarok vagyonába ültetett bizalmiak is. Közülük a betelepítési övezet 16 járásának 257 településére 2767 családot telepítettek be. A Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal 1949. jan. 28-án kiadott összegezése szerint a ~ 260 magyar többségű települést érintettek, ahol 1811 házba 5011 család, 23 027 személy költözött be, s egyben átvett 44 822 ha földet. Ezenkívül a betelepítési övezetben lakó 12 274 szlovák családnak is kiutaltak 706 házat és 26 786 ha földet, s így a belső telepesek és a helybeli szlovákok 71 608 ha termőföld tulajdonosai lettek. A ~ jelentősen hozzájárultak D-Szl. etnikai viszonyainak megváltoztatásához. – Ir. Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999). Kaplan, Karel: Csehszlovákia igazi arca 1945–1948 (1993).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID371235
Módosítás dátuma2014. november 23.

Beneš-dekrétumok

Részletek

Beneš-dekrétumok
Edvard Beneš aláírja a dekrétumokat (FI)

Az 1940–1946 között Edvard Beneš köztársasági elnök által a londoni emigrációban, majd Prágában aláírt jogszabályok. Noha Beneš elnök 1938 okt.-ében köztársasági elnöki tisztségéről lemondott és külföldre távozott, a Csehszlovák Köztársaságnak a német agresszió következtében bekövetkezett 1939. márc.-i megszűnését követően ismét köztársasági elnöknek tekintette magát, ideiglenes kormányt és államtanácsot hozott létre. A hiányzó törvényhozói hatalmat elnöki rendeletek által pótolta, s az emigrációban, majd a felszabadulást követően Csehszl.-ba visszatérve összesen 144 dekrétumot bocsátott ki, amelyeket az ideiglenes csehszlovák nemzetgyűlés 1946 márc.-ában visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelt. A dekrétumokat – tartalmukat és céljukat tekintve – két csoportba lehet osztani. Az első csoportba tartoznak a második vh.-t követően újraszerveződött Csehszlovák Köztársaság működését biztosító elnöki rendeletek. A másodikba az 1945. ápr. 5-ikassai kormányprogramban meghirdetett szláv nemzetállam megteremtését biztosító, a köztársaság német és magyar lakosságát kollektíven háborús bűnösnek nyilvánító és diszkrimináló, s ennek alapján őket az állampolgárságuktól, valamint ingó és ingatlan vagyonuktól is megfosztó, az ország elhagyására kötelező(→kitelepítés) elnöki rendeletek. A nemzetiségi megkülönböztetést az alábbi rendeletek szolgálták: 12/1945 – elrendelte a németek vagyonának az elkobzását, amelyet csak szláv nemzetiségűeknek lehetett kiutalni. Ez a rendelet csak a cseh országrészekben volt hatályos. 27/1945 és 28/1945 – a belső telepítések feltételeit szabta meg. A dekrétum értelmében a (kollektíven) bűnös német és magyar személyek elkobzott vagyonába szláv (szlovák, cseh, ruszin) kérelmezőket ültettek. 33/1945 – a német és a magyar nemzetiségű polgárok teljes jogfosztását, a csehszlovák állampolgárságuk elvételét rendelte el. 71/1945 – a munkanélküliekre vonatkozó kötelező közmunkarendelet, amely csak a cseh országrészekben volt hatályos. 108/1946 – a német és magyar nemzetiségűek teljes ingó és ingatlan vagyonának az elkobzását elrendelő dekrétum. – Ir. Janics Kálmán: A hontalanság évei (1979); Jech, Karel (uspoř.): Němci a Maďaři v dekretech prezidenta republiky. Die Deutschen und Magyaren in den Dekreten des Präsidenten der Republik. (2003); Gabzdilová-Olejníková, Soňa – Olejník, Milan – Šutaj, Štefan: Nemci a Maďari na Slovensku v rokoch 1945 – 1953 v dokumentoch (2005); Popély Árpád–Šutaj, Štefan–Szarka László (szerk.): Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés (2007).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID371259
Módosítás dátuma2014. november 23.

Csehszlovák Köztársaság

Részletek

Csehszlovák Köztársaság
Csehszlovákia nemzetiségi térképe 1926-ból (FI)

(1918–1938, valamint 1945–1960 Csehszlovák Köztársaság; 1938–1939 Cseh-Szlovák Köztársaság; 1960–1990 Csehszlovák Szocialista Köztársaság; 1990–1992 Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság) ~ mint az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után kialakult utódállamok egyike, az első vh. végén a győztes hatalmak által szorgalmazott új európai geopolitikai rendezés és a cseh és szlovák nemzet önrendelkezési jogának érvényesítése következtében jött létre. Határait a versailles-i, a saint-germain-i, a trianoni békeszerződés, valamint a Romániával 1920-ban és a Lengyelországgal 1921- ben megkötött szerződések határozták meg. A csehszlovákiai magyar kisebbségnek 1992- ig állami keretet biztosító ~ története két egymástól jól elkülöníthető korszakra osztható: a két vh. közötti, ill. a második vh. utáni időszakra. Az ún. első Csehszlovák Köztársaság 1918. okt. 28-án alakult meg (→Csehszlovákia megalakulása) s 1938. okt. 6-ig, Szlovákia autonómiájának kihirdetéséig tartott. A 140 021 km2 területű állam a történelmi Csehország, Morvaország és Szilézia, valamint a trianoni békeszerződés által ehhez hozzácsatolt volt magyarországi területekből (Szl. és Kárpátalja) tevődött össze. Az ország első alkotmányának 1920 ápr.-ában történő elfogadásáig tartó időszak a nemzeti diktatúra korszaka, amikor a cseh-szlovák többség diktatórikus eszközökkel kényszerítette akaratát a német, magyar és más kisebbségekre. 1920-tól parlamentáris demokráciaként működött, amelyben biztosították az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Az állam élén a parlament által választott köztársasági elnök állt. Ezt a tisztséget 1918-től 1935-ig Tomáš Garrigue Masaryk, majd 1935-től az első köztársaság bukásáig Edvard Beneš töltötte be. Az első köztársaság teljes időszaka alatt megoldatlan maradt a nemzetiségi kérdés. A Csehszlovák Köztársaság a lakosság közel 40%-át kitevő nemzeti kisebbségeknek biztosította ugyan az alapvető kisebbségi jogokat, a szláv nemzetállami törekvések miatt azonban a német, a magyar és a többi kisebbségek számos jogos követelése maradt teljesítetlenül. Legalább ugyanilyen gondot okozott a csehszlovakizmus, vagyis az egységes csehszlovák nemzet ideológiája, amely a centralista állammodell legfontosabb hivatkozási alapja volt. A csehszlovakizmust elutasító szlovák politikai erők a szlovák nemzet önállóságát vallották és Szl. autonómiájának a megteremtésére törekedtek. A két háború közötti időszakban ~ fejlett ipari állam volt, ahol az életszínvonal európai viszonylatban is magasnak számított. Nagyok voltak azonban az eltérések az egyes országrészek között. A fejlett Csehországgal szemben Szl. továbbra is mezőgazdasági jellegű országrész maradt, Kárpátalja pedig a térség legszegényebb régiói közé tartozott. A harmincas években bekövetkezett európai változások, a szlovák, német és magyar lakosság megoldatlan problémái súlyos válságba sodorták Csehszl.-t, amely fokozatosan elveszítette legfontosabb külpolitikai támaszait, a Kisantantot és Franciaországot. A hitleri Németország nyomására megszületett müncheni egyezmény nemcsak a németek által lakott területek elvesztésével, hanem a parlamentáris demokrácia meggyengülésével és ezzel együtt az első csehszlovák köztársaság bukásával is együtt járt. A szlovák autonómia kikiáltásától 1939. márc. 14-ig, a csehszlovák állam megszűnéséig tartó időszak az ún. második köztársaság időszaka, amikor az állam hivatalos neve a kötőjeles formájú Cseh-Szlovák Köztársaság volt. A Müncheni döntés, valamint D-Szl. első bécsi döntés általi elcsatolását követően Cseh-Szlovákia területe 41 098 km2-rel csökkent. A Németországgal közös természetes határait, valamint stratégiai iparvidékeinek nagy részét elveszítő ~ Németország befolyása alá került, s mind a cseh országrészben, mind pedig az autonóm Szl.-ban autoritatív, fasiszta tendenciák jelentkeztek. Az egyre inkább radikalizálódó szlovák törekvések Hitler terveivel összhangbanSzlovákia önállóságának kikiáltásához vezettek, amelyre 1939. márc. 14-én került sor. Ezzel egyidőben német csapatokk meg Csehországot, s a birodalomhoz csatolták, Kárpátaljára pedig a magyar hadsereg vonult be, s csatolta vissza ezt a területet Mo.-hoz. Ezzel mintegy húsz évvel a születését követően ~ megszűnt létezni. A második vh. idején külföldre távozott csehszlovák politikusok – a Müncheni döntés után tisztségéről lemondott Edvard Beneš vezetésével – Londonban megalakították az emigráns csehszlovák kormányt, amelynek célja az 1938 előtti határokkal rendelkező ~ felújítása volt. Ezt a szándékot a háború folyamán az antifasiszta hatalmak is támogatni kezdték, így a Németországgal szembeni győzelem megnyitotta az utat ~ 1945-ben bekövetkezett újjáalakításához. Az újjáalakult ~ visszakapta a müncheni döntés és az első bécsi döntés által elveszített területeit, sőt az 1947-es párizsi békeszerződésben a pozsonyi hídfő három faluját is neki ítélték. Szovjet nyomásra „önként” lemondott viszont Kárpátalja területéről, amelyet 1945-ben a Szovjetunióhoz csatoltak. Így az 1945 utáni ~ területe az első köztársasághoz képest kisebb, 127 900 km2 volt. Az új csehszlovák állam a szovjet érdekszféra államai közé került. Az 1945 és 1948 közötti időszak alapvető dokumentuma a kassai kormányprogram volt, amely meghatározta ~ bel- és külpolitikai irányultságát. Az első köztársasághoz képest jelentős mértékben korlátozta a demokratikus intézményrendszert, s egy tisztán szláv nemzetállam megteremtését irányozta elő. Új elemként jelent meg a csehszlovák politikai életben a Nemzeti Front, amely egyrészt kizárta a közéletből a háború előtti jobboldali konzervatív és a totalitárius irányzatokat, másrészt biztosította a kommunista párt tényleges súlyától nagyobb befolyását. 1946 és 1947 folyamán a Szovjetunió támogatását élvező CSKP fokozatosan egyre nagyobb hatalomra tett szert, majd 1948 febr.-jában átvette a hatalmat, s megkezdte a totalitárius rendszer kiépítését. Beneš köztársasági elnök lemondása után a hatalom Klement Gottwaldnak, a kommunista párt elnökének a kezében összpontosult. Az ötvenes évek a sztálinista típusú egypárti diktatúra időszaka ~ történetében, amelyet a demokratikus jogok felszámolása, a centralizált államhatalom kiépítése, az erőltetett iparosítás, a kollektivizálás, az ipar teljes államosítása és a másként gondolkodók üldözése jellemzett. ~ a szocialista blokk szilárd elemévé vált, belépett a KGST-be és a Varsói Szerződésbe. Az 1960-ban elfogadott új alkotmány ~ nevét Csehszlovák Szocialista Köztársaságra változtatta, rögzítette a kommunista párt vezető szerepét a társadalomban, és az állam egyetlen hivatalos ideológiájának a marxizmus-leninizmust ismerte el. A hatvanas években a gazdasággal és az életszínvonallal kapcsolatos elégedetlenség, valamint az ideológia és a kultúra terén részlegesen szabadabbá váló légkör következtében a társadalomban és a párton belül is reformmozgalom bontakozott ki, amely az 1968-as prágai tavasz eseményeihez vezetett. Az Alexander Dubček vezetésével megindított demokratizálást azonban a szocialista országok Csehszl.-ba bevonuló hadseregei erőszakkal félbeszakították, és a Szovjetuniót mindenben kiszolgáló Gustáv Husákot juttatták hatalomra. Az 1969-től tartó normalizáció a neosztalinizmus időszaka is egyben. Mivel a párt szigorú felügyeletet gyakorolt a társadalom fölött, a polgárok elfordultak a közélettől, a magánélet falai közé zárkóztak. A titokban szerveződő politikai ellenzék, elsősorban a Václav Havel neve által fémjelzett Charta 77, így csak az állampolgároknak egy szűk csoportjára tudott befolyást gyakorolni. A kommunizmus látványos és gyors bukása 1989-ben a bársonyos forradalom által következett be. A kommunista párt szinte napok alatt veszítette el hatalmát, s volt kénytelen átadni azt az ellenzéknek. 1990-ben lezajlottak az első szabad parlamenti választások. A közélet demokratizálása, a többpártrendszer bevezetése, a privatizáció, az utazás szabadsága a társadalom széles rétegeinek vágyait teljesítette. A rendszerváltás folyamata azonban felszínre hozta a szocializmus évtizedei alatt mesterségesen elfomzetiségi ellentéteket is, elsősorban a szlovákok emancipációs törekvéseit. 1990 ápr.-ában ~ megnevezése Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságra változott, a szlovák nemzeti erők azonban ekkor már a teljes önállóságra törekedtek. Noha a lakosság nagy része az egységes csehszlovák állam híve volt, a cseh és a szlovák politikai reprezentáció 1992 folyamán lefolytatott tárgyalásai a közös állam békés felbomlásához vezettek. 1992. dec. 31-én ~ megszűnt létezni, s helyette két független állam jött létre, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság (→Szlovákia). ~ köztársasági elnökei: Tomáš Garrigue Masaryk (1918–1935), Edvard Beneš (1935–1938), Emil Hácha (1938–1939), Edvard Beneš (1945– 1948), Klement Gottwald (1948–1953), Antonín Zápotocký (1953–1957), Antonín Novotný (1957–1968), Ludvík Svoboda (1968–1975), Gustáv Husák (1975– 1989), Václav Havel (1989–1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID371925
Módosítás dátuma2015. január 23.

Csehszlovákia

Részletek

Csehszlovákia
Csehszlovákia nemzetiségi térképe 1926-ból (FI)

(1918–1938, valamint 1945–1960 Csehszlovák Köztársaság; 1938–1939 Cseh-Szlovák Köztársaság; 1960–1990 Csehszlovák Szocialista Köztársaság; 1990–1992 Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság) ~ mint az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után kialakult utódállamok egyike, az első vh. végén a győztes hatalmak által szorgalmazott új európai geopolitikai rendezés és a cseh és szlovák nemzet önrendelkezési jogának érvényesítése következtében jött létre. Határait a versailles-i, a saint-germain-i, a trianoni békeszerződés, valamint a Romániával 1920-ban és a Lengyelországgal 1921- ben megkötött szerződések határozták meg. A csehszlovákiai magyar kisebbségnek 1992- ig állami keretet biztosító ~ története két egymástól jól elkülöníthető korszakra osztható: a két vh. közötti, ill. a második vh. utáni időszakra. Az ún. első Csehszlovák Köztársaság 1918. okt. 28-án alakult meg (→Csehszlovákia megalakulása) s 1938. okt. 6-ig, Szlovákia autonómiájának kihirdetéséig tartott. A 140 021 km2 területű állam a történelmi Csehország, Morvaország és Szilézia, valamint a trianoni békeszerződés által ehhez hozzácsatolt volt magyarországi területekből (Szl. és Kárpátalja) tevődött össze. Az ország első alkotmányának 1920 ápr.-ában történő elfogadásáig tartó időszak a nemzeti diktatúra korszaka, amikor a cseh-szlovák többség diktatórikus eszközökkel kényszerítette akaratát a német, magyar és más kisebbségekre. 1920-tól parlamentáris demokráciaként működött, amelyben biztosították az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Az állam élén a parlament által választott köztársasági elnök állt. Ezt a tisztséget 1918-től 1935-ig Tomáš Garrigue Masaryk, majd 1935-től az első köztársaság bukásáig Edvard Beneš töltötte be. Az első köztársaság teljes időszaka alatt megoldatlan maradt a nemzetiségi kérdés. A Csehszlovák Köztársaság a lakosság közel 40%-át kitevő nemzeti kisebbségeknek biztosította ugyan az alapvető kisebbségi jogokat, a szláv nemzetállami törekvések miatt azonban a német, a magyar és a többi kisebbségek számos jogos követelése maradt teljesítetlenül. Legalább ugyanilyen gondot okozott a csehszlovakizmus, vagyis az egységes csehszlovák nemzet ideológiája, amely a centralista állammodell legfontosabb hivatkozási alapja volt. A csehszlovakizmust elutasító szlovák politikai erők a szlovák nemzet önállóságát vallották és Szl. autonómiájának a megteremtésére törekedtek. A két háború közötti időszakban ~ fejlett ipari állam volt, ahol az életszínvonal európai viszonylatban is magasnak számított. Nagyok voltak azonban az eltérések az egyes országrészek között. A fejlett Csehországgal szemben Szl. továbbra is mezőgazdasági jellegű országrész maradt, Kárpátalja pedig a térség legszegényebb régiói közé tartozott. A harmincas években bekövetkezett európai változások, a szlovák, német és magyar lakosság megoldatlan problémái súlyos válságba sodorták Csehszl.-t, amely fokozatosan elveszítette legfontosabb külpolitikai támaszait, a Kisantantot és Franciaországot. A hitleri Németország nyomására megszületett müncheni egyezmény nemcsak a németek által lakott területek elvesztésével, hanem a parlamentáris demokrácia meggyengülésével és ezzel együtt az első csehszlovák köztársaság bukásával is együtt járt. A szlovák autonómia kikiáltásától 1939. márc. 14-ig, a csehszlovák állam megszűnéséig tartó időszak az ún. második köztársaság időszaka, amikor az állam hivatalos neve a kötőjeles formájú Cseh-Szlovák Köztársaság volt. A Müncheni döntés, valamint D-Szl. első bécsi döntés általi elcsatolását követően Cseh-Szlovákia területe 41 098 km2-rel csökkent. A Németországgal közös természetes határait, valamint stratégiai iparvidékeinek nagy részét elveszítő ~ Németország befolyása alá került, s mind a cseh országrészben, mind pedig az autonóm Szl.-ban autoritatív, fasiszta tendenciák jelentkeztek. Az egyre inkább radikalizálódó szlovák törekvések Hitler terveivel összhangbanSzlovákia önállóságának kikiáltásához vezettek, amelyre 1939. márc. 14-én került sor. Ezzel egyidőben német csapatokk meg Csehországot, s a birodalomhoz csatolták, Kárpátaljára pedig a magyar hadsereg vonult be, s csatolta vissza ezt a területet Mo.-hoz. Ezzel mintegy húsz évvel a születését követően ~ megszűnt létezni. A második vh. idején külföldre távozott csehszlovák politikusok – a Müncheni döntés után tisztségéről lemondott Edvard Beneš vezetésével – Londonban megalakították az emigráns csehszlovák kormányt, amelynek célja az 1938 előtti határokkal rendelkező ~ felújítása volt. Ezt a szándékot a háború folyamán az antifasiszta hatalmak is támogatni kezdték, így a Németországgal szembeni győzelem megnyitotta az utat ~ 1945-ben bekövetkezett újjáalakításához. Az újjáalakult ~ visszakapta a müncheni döntés és az első bécsi döntés által elveszített területeit, sőt az 1947-es párizsi békeszerződésben a pozsonyi hídfő három faluját is neki ítélték. Szovjet nyomásra „önként” lemondott viszont Kárpátalja területéről, amelyet 1945-ben a Szovjetunióhoz csatoltak. Így az 1945 utáni ~ területe az első köztársasághoz képest kisebb, 127 900 km2 volt. Az új csehszlovák állam a szovjet érdekszféra államai közé került. Az 1945 és 1948 közötti időszak alapvető dokumentuma a kassai kormányprogram volt, amely meghatározta ~ bel- és külpolitikai irányultságát. Az első köztársasághoz képest jelentős mértékben korlátozta a demokratikus intézményrendszert, s egy tisztán szláv nemzetállam megteremtését irányozta elő. Új elemként jelent meg a csehszlovák politikai életben a Nemzeti Front, amely egyrészt kizárta a közéletből a háború előtti jobboldali konzervatív és a totalitárius irányzatokat, másrészt biztosította a kommunista párt tényleges súlyától nagyobb befolyását. 1946 és 1947 folyamán a Szovjetunió támogatását élvező CSKP fokozatosan egyre nagyobb hatalomra tett szert, majd 1948 febr.-jában átvette a hatalmat, s megkezdte a totalitárius rendszer kiépítését. Beneš köztársasági elnök lemondása után a hatalom Klement Gottwaldnak, a kommunista párt elnökének a kezében összpontosult. Az ötvenes évek a sztálinista típusú egypárti diktatúra időszaka ~ történetében, amelyet a demokratikus jogok felszámolása, a centralizált államhatalom kiépítése, az erőltetett iparosítás, a kollektivizálás, az ipar teljes államosítása és a másként gondolkodók üldözése jellemzett. ~ a szocialista blokk szilárd elemévé vált, belépett a KGST-be és a Varsói Szerződésbe. Az 1960-ban elfogadott új alkotmány ~ nevét Csehszlovák Szocialista Köztársaságra változtatta, rögzítette a kommunista párt vezető szerepét a társadalomban, és az állam egyetlen hivatalos ideológiájának a marxizmus-leninizmust ismerte el. A hatvanas években a gazdasággal és az életszínvonallal kapcsolatos elégedetlenség, valamint az ideológia és a kultúra terén részlegesen szabadabbá váló légkör következtében a társadalomban és a párton belül is reformmozgalom bontakozott ki, amely az 1968-as prágai tavasz eseményeihez vezetett. Az Alexander Dubček vezetésével megindított demokratizálást azonban a szocialista országok Csehszl.-ba bevonuló hadseregei erőszakkal félbeszakították, és a Szovjetuniót mindenben kiszolgáló Gustáv Husákot juttatták hatalomra. Az 1969-től tartó normalizáció a neosztalinizmus időszaka is egyben. Mivel a párt szigorú felügyeletet gyakorolt a társadalom fölött, a polgárok elfordultak a közélettől, a magánélet falai közé zárkóztak. A titokban szerveződő politikai ellenzék, elsősorban a Václav Havel neve által fémjelzett Charta 77, így csak az állampolgároknak egy szűk csoportjára tudott befolyást gyakorolni. A kommunizmus látványos és gyors bukása 1989-ben a bársonyos forradalom által következett be. A kommunista párt szinte napok alatt veszítette el hatalmát, s volt kénytelen átadni azt az ellenzéknek. 1990-ben lezajlottak az első szabad parlamenti választások. A közélet demokratizálása, a többpártrendszer bevezetése, a privatizáció, az utazás szabadsága a társadalom széles rétegeinek vágyait teljesítette. A rendszerváltás folyamata azonban felszínre hozta a szocializmus évtizedei alatt mesterségesen elfomzetiségi ellentéteket is, elsősorban a szlovákok emancipációs törekvéseit. 1990 ápr.-ában ~ megnevezése Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságra változott, a szlovák nemzeti erők azonban ekkor már a teljes önállóságra törekedtek. Noha a lakosság nagy része az egységes csehszlovák állam híve volt, a cseh és a szlovák politikai reprezentáció 1992 folyamán lefolytatott tárgyalásai a közös állam békés felbomlásához vezettek. 1992. dec. 31-én ~ megszűnt létezni, s helyette két független állam jött létre, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság (→Szlovákia). ~ köztársasági elnökei: Tomáš Garrigue Masaryk (1918–1935), Edvard Beneš (1935–1938), Emil Hácha (1938–1939), Edvard Beneš (1945– 1948), Klement Gottwald (1948–1953), Antonín Zápotocký (1953–1957), Antonín Novotný (1957–1968), Ludvík Svoboda (1968–1975), Gustáv Husák (1975– 1989), Václav Havel (1989–1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID371925
Módosítás dátuma2015. február 7.

Csehszlovákia megalakulása

Részletek

Csehszlovákia megalakulása
Tomáš GarrigueMasaryk bejelenti Csehszlovákia megalakulását 1918-ban (FI)

Az Osztrák-Magyar Monarchia osztrák részében élő csehek és a Mo. északi vármegyéit lakó szlovákok közös államának terve az első vh. kitörését követő időszakban merült fel a cseh politikában. Kiváltó oka elsősorban az egyre erősödő német nacionalizmus volt, amely fokozatosan szembefordította a Monarchiával az Ausztriához addig lojális cseheket. A cseh-szlovák állam tervét azonban sokáig csak egy szűk réteg támogatta, mivel ez ellentmondott a cseh politika addigi meghatározó elképzelésének, a történelmi határokra épülő cseh állam eszméjének. Propagálója az emigrációban élő cseh politikus, Tomáš Garrigue Masaryk volt, aki a szintén cseh Edvard Benešsel és a szlovák Milan Rastislav Štefánikkal együtt 1916-ban Párizsban létrehozta a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot (CSNT). A CSNT célja a nyugati hatalmak támogatásának megszerzése volt, amelynek érdekében Franciaországban, Olaszországban és Oroszországban az antanthatalmak oldalán harcoló csehszlovák légiókat szerveztek. A csehszlovák állam terve 1918 nyarán kapott realitást, amikor a nyugati hatalmak korábbi háborús céljaikat felülbírálva elfogadták a Monarchia feldarabolásának tervét. Ezt követően szövetségesüknek ismerték el az emigráns kormányként működő Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. A külföldi események hatására a korábban a Mo.-on belüli autonómiát szorgalmazó szlovák politika is az önálló Csehszl. terve mellé állt. A Monarchia háborús kapitulációjának hírére a prágai Csehszlovák Nemzeti Bizottság 1918. okt. 28-án bejelentette ~t, s kiadta a csehszlovák állam első törvényét. A szlovák politikai erők 1918. okt. 30-án Turócszentmártonban tartottak tanácskozást, ahol létrehozták a Szlovák Nemzeti Tanácsot, amely a szlovák nemzet önrendelkezési jogára hivatkozva a közös csehszlovák állam létrehozása mellett foglalt állást. Csehszlovákia kikiáltásával azonban a folyamat még nem zárult le. Az új állam politikai intézményrendszerének kialakítása, valamint az államhatárok kijelölése az ezt követő hónapok feladata volt (→államfordulat).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID371928
Módosítás dátuma2014. november 25.

Csorbatói egyezmény

Részletek

Csehszl. és Mo. között 1948. júl. 25-én megkötött egyezmény, amely a két ország közötti vagyonjogi és pénzügyi problémák rendezését szolgálta. Az egyezmény értelmében a két ország kölcsönösen lemondott az egymással szemben támasztott korábbi vagyoni követelésekről. Az egyezmény megkötésének egyik oka a lakosságcsere (→lakosságcsere-egyezmény) végrehajtása során felmerülő vagyonjogi kérdések megoldása volt. A megegyezés szerint Csehszl. elengedte Mo.-nak a 30 millió dolláros háborús jóvátétel még esedékes részét, cserében pedig a magyar fél lemondott a Mo.-ra áttelepített szlovákiai magyarok minden további vagyoni követelésének érvényesítéséről. Ez valójában azt jelentette, hogy Mo. az érintettek megkérdezése nélkül a csehszlovák államnak engedte át a lakosságcsere során Mo.-ra telepített szlovákiai magyarok Szl.-ban hátramaradt vagyonát. Az egyezményhez csatolt bizalmas jegyzőkönyvben megegyezés született arról is, hogy a két ország kicseréli egymással a másik nép szellemi örökségét képező művészeti, régészeti, kulturális értéket képviselő tárgyakat. Ezt azonban a két ország között később felmerülő ellentétek miatt nem hajtották végre.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID372141
Módosítás dátuma2014. november 12.

Dél-akció

Részletek

Kísérlet a szlovákiai magyarok egy részének Csehországba való erőszakos kitelepítésére 1949 őszén. A terv hátterében a csehországi kényszermunkából (→deportálás) hazatérő magyarok elhelyezésének gondjai húzódtak, mivel az ő ingatlanjaikat már szlovák bizalmiak foglalták el. Így a szlovák pártvezetés további magyarok, ezúttal osztályszempontok alapján történő kitelepítésével akart a visszaérkezőknek helyet teremteni. A Dél-akció megvalósításáról 1949. szept. 7-én határozott a szlovák pártvezetés. Elképzelése szerint az osztályszempontok szerint megbízhatatlan magyarokat Csehország kijelölt vidékeire deportálták volna. Noha a prágai vezetés nem hagyta jóvá az akciót, a szlovák hatóságok 1949. okt. 12-én a Somorjai járásból útnak indították a deportálásra kijelölt családok első csoportjait. Mivel azonban a cseh hatóságok nem voltak hajlandóak átvenni, ideiglenesen egy Nyitranovák melletti internálótáborban helyezték el őket. A ~ végrehajtása ellen mind aMagyar Bizottság, mind pedig Mo. tiltakozott, így végül az előkészítetlen akciót a CSKP 1949. okt. 24-i határozatával leállította. – Ir. Šutaj, Štefan.: „Akcia Juh”. Odsun Maďarov zo Slovenska do Čiech v roku 1949 (1993).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID372351
Módosítás dátuma2014. november 12.

deportálás

Részletek

A szlovákiai magyarokat az 1945 és 1947 közötti időszakban sújtó esemény, amely során magyarok ezreit hurcolták csehországi kényszerközmunkára. A deportálásokat a csehszlovák köztársasági elnök 1945. okt. 15-én kiadott 88/1945-ös számú rendelete tette lehetővé, amely a csehszlovák állampolgárok, ill. lakosok közmunkára való behívásáról rendelkezett. A rendelet érintett minden 15–55 év közötti férfit és 18–45 év közötti nőt, de a kivételek felsorolásával lehetőséget adott a felmentésre. A gyakorlatban azonban ezek a kivételek nem vonatkoztak a német és a magyar nemzetiségű lakosságra, amellyel szemben a „toborzás” helyett sokkal inkább a kényszerítés eszközét alkalmazták. A „munkaerő-toborzás” ilyen fajta alkalmazása tulajdonképpen egyfajta nyomásgyakorlás volt a magyar kormányra, amely elutasította, később pedig hátráltatta a lakosságcsere-egyezmény megkötését, ill. végrehajtását. A magyarok kényszerközmunkájának első fázisában, 1945 őszén megközelítően 12 ezer értelmiségit, tisztviselőt, iparost, szakmunkást és mezőgazdasági dogozót vittek ki a cseh országrészekbe, de dec. végére már mind hazatértek. A második, 1947 nyarán megkezdett, de okt.-ben már le is zárt szakaszban a cseh országrészekben eluralkodott munkaerőhiány pótlására hirdetették meg Szl.-ban „A szlovák földművesek segítsége a cseh mezőgazdaságnak” elnevezésű toborzást, ez azonban a magyar lakosság körében eredménytelenül végződött. A magyar nemzetiségű lakosság kivételeket nem ismerő kényszerítésének részleteit a Belügyi Megbízotti Hivatal és a Szlovák Telepítési Hivatal dolgozta ki. Célja a hazai magyarok közötti félelemkeltés, azok távozásra kényszerítése, valamint a lakosságcserét a magyar családok gazdasági érdekeinek védelmében késleltető magyar kormány figyelmeztetése volt. Mikor a magyar kormány ennek ellenére is megtagadta a lakosságcsere megkezdését, s a párizsi békekonferencia is elutasította a magyar lakosság egyoldalú kitelepítésére vonatkozó csehszlovák javaslatot, 1946. nov. 17-én a belügyi szervek és a katonai egységek megkezdték a kijelölt magyar családok kényszerű kitelepítését, deportálását a cseh országrészekbe. A deportálásokat a kíméletlenség, a deportáltak vagyonának törvénytelen elkobzása és új, szlovák tulajdonosoknak való kiutalása jellemezte. A téli időszakban fűtetlen marhavagonokban szállított férfiak, nők, gyerekek és idősek sorsa megszólalásra késztetett több szlovák, magyar és a nyugati országokban élő főpapot, politikust és közéleti személyiséget. A deportálások leginkább a zárt magyar etnikai terület (Csallóköz, Mátyusföld, Gömör) falvait érintették, ahonnan átlagban egy-egy település egynegyedét, néhány esetben akár 30–40%-át is Csehországba hurcolták. A ~ok alkalmával 9610 családot, vagyis 41 666 személyt szállítottak ki, köztük 5422 hat évnél fiatalabb gyermeket (12,5%). További 2489, zömmel egyedülálló gazdasági munkás az események hatására önként költözött Csehországba. A tiltakozás hatására a csehszlovák hatóságok 1947. febr. 22-én leállították a ~okat. A deportáltak zöme 1947–1948 folyamán engedély nélkül, 1949. jan. 1-jét követően pedig a hivatalosan szervezett transzportokkal hazatért, kb. 10%-uk azonban Csehországban maradt, s leszármazottaik máig ott élnek. A hazatértek jelentős többsége visszaköltözhetett saját lakásába, visszakapta a házát, de az időközben szlovák kolonistáknak kiutalt házaikba (→belső telepítések) nem térhettek vissza. A deportáltak jelentéktelen összeget kaptak ún. kárpótlás keretében, amit 1953 nyaráig vehettek át. – Ir. Vadkerty Katalin: A deportálások. A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945–1948 között (1996), Janics Kálmán: A hontalanság évei (1979), Šutaj, Štefan: Nútené presídlenie Maďarov do Čiech (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID372375
Módosítás dátuma2014. december 17.

Dunai árvíz 1965-ben

Részletek

Dunai árvíz 1965-ben
A dunai árvíz 1965-ben − Somorja (FI)

A szlovákiai magyarokat sújtó természeti katasztrófák közül kétségkívül az 1965-ös dunai árvíz volt a legnagyobb. A rendkívül nagymértékű tavaszi esőzéseket kísérő több hetes árvíz jún. elején tetőzött aCsallóköz térségében. Noha a Pozsony és Párkány közötti szakaszon gyors ütemű gátépítési és megerősítési munkálatok kezdődtek, a 8 méter fölötti magassággal tetőző vizet nem tudták megfékezni: a Duna jún. 15-én Pat, két nap múlva pedig Csicsó mellett áttörte a gátat (más vélemények szerint a gátat a nagyobb katasztrófa megelőzése érdekében a hadsereg robbantotta fel). A gátszakadás miatt kiömlő víz Alsó-Csallóköz nagy részét elöntötte, ennek következtében több tízezer ha termőföld került víz alá. A Dunaszerdahelyi, Komáromi és Érsekújvári járás több mint félszáz településéről 53 ezer személyt kellett evakuálni, miközben házak ezrei dőltek össze vagy rongálódtak meg. A víz néhány települést napokra elvágott a külvilágtól, Komáromot pedig egy ideig csak Mo. felől lehetett megközelíteni. Az árvíz levonulása után az óriási anyagi károkat szenvedett Csallóköz megsegítésére országos mozgalom indult, amely során szlovákok és csehek ezrei jöttek önzetlen módon a magyar falvakat megsegíteni, magyar gyerekek százait pedig több héten keresztül szlovák vidéken helyezték el, s szervezték meg nekik az oktatást. Az 1965-ös árvíz nemcsak a Duna csallóközi szakaszának árvízvédelmi munkálatait gyorsította fel, de a Bősi Vízierőmű előkészítésének munkálatait is. – Ir. Víz, víz, víz, víz. Az 1965-ös csallóközi árvíz publicisztikai és szépirodalmi anyagaiból (1995).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID372645
Módosítás dátuma2015. május 15.

első bécsi döntés

Részletek

első bécsi döntés
Első bécsi döntés − balról jobbra: František Chvalkovský, Galeazzo Ciano, Joachim von Ribbentrop, Kánya Kálmán (FI)

A komáromi tárgyalások kudarca után mind Mo., mind pedig Csehszl. lázas diplomáciai tevékenységbe kezdett, hogy az államhatárról folytatott vitában a térségben ekkor már meghatározó erőnek számító náci Németország támogatását megnyerje. A németek a Szudéta területek Németországhoz csatolása esetén alkalmazott etnikai elvet ugyan a szlovákiai magyar kisebbség kapcsán is támogatták, a volt magyar miniszterelnök, Darányi Kálmán által 1938. okt. 14-én Münchenben előterjesztett kompromisszumos határmódosítási javaslatot (ez már nem tartalmazta Pozsony és Nyitra visszacsatolásának igényét) mégis túlzónak találták, s a vitás területeken tartandó esetleges népszavazás ötletét is elvetették. Ribbentrop német külügyminiszter Tiso szlovák kormányfő okt. 19-i németországi látogatása során olyan etnikai elvű határkorrekciót vázolt fel a szlovák küldöttség előtt, amely ugyan a Darányi-javaslatra épült, de Szl.-nak hagyta volna Kassát, Munkácsot és Ungvárt is. A csehszlovák kormány sorrendben negyedik javaslata, amelyet jegyzék formájában okt. 22-én nyújtottak át a prágai magyar nagykövetnek, ehhez igazodva Pozsony, Nyitra, Kassa, Munkács és Ungvár kivételével a magyar fél által kért etnikai területek visszaadását ajánlotta fel. Mivel azonban a fenti városokhoz (elsősorban a 3 keleti városhoz) Mo. is ragaszkodott, a tárgyalások ismét megszakadtak. Habár a magyar kormány a döntés nagyobb legitimitása érdekében a nyugati hatalmak bevonásával szeretett volna döntőbíráskodást, ettől Franciaország és Nagy Britannia is elzárkózott. Így Mo. és Csehszl. Németország és Olaszország döntőbíráskodását kérte, mégpedig annak kinyilatkoztatása mellett, hogy döntésüket magukra nézve előzetesen elismerik. A döntés meghozatala előtt a magyar igényeket támogató olasz külügyminiszternek, Cianónak sikerült rávennie a német felet arra, hogy a vitás keleti városokat mégis a magyar fél kapja, cserében viszont az olaszok is elálltak a közös magyar–lengyel határszakasz létrehozásának tervétől. Ilyen előzmények után 1938. nov. 2-án a bécsi Belvedere-palotában került sor az ~ kihirdetésére. A döntést a német és olasz külügyminiszter a magyar és csehszl. fél (az autonóm szlovák kormány feje, Tiso nem kapott szót) érveinek újbóli meghallgatása után hozták meg. Az ~ alapján Mo. 11 927 km2 nagyságú területet kapott vissza Csehszl.-tól, amely területen 1 027 450 lakos élt. Az érintett területek visszacsatolása után végzett 1938 dec.-i összeírás szerint a visszatért lakosság 84,4%-a vallotta magát magyarnak. A vitatott városok közül Szl.-ban maradt Pozsony és Nyitra, viszont visszakerült az összes jelentősebb dél-szlovákiai és kárpátaljai város: Dunaszerdahely, Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár és Munkács is. Az új államhatár csupán néhány helyen tért el az etnikai határvonaltól. Pozsony és Nyitra környékén jelentős számú magyarság maradt Szl. területén, Érsekújvár és Verebély, valamint Jolsva és Kassa környékén pedig több szlovák falu került át Mo.-hoz. Szl. déli, magyarok által lakott területeinek visszacsatolása az ~ értelmében 1938. nov. 4-én kezdődött meg és 1938. nov. 11-én fejeződött be. A visszacsatolt területek átadása és átvétele a csehszlovák–magyar vegyes bizottság által megállapított módon és menetrend szerint zajlott le. A magyar honvédség bevonulásáig a csehszlovák hatóságok feladata volt a rendfenntartás. A megegyezés szerint a visszacsatolás alkalmával a kivonuló csehszlovák és a bevonuló magyar hadsereg között 3 kilométer széles biztonsági zónát kellett fenntartani. A magyar katonai vezetés 1938. okt. elején dolgozta ki a békés visszacsatolás forgatókönyvét. E szerint a visszacsatolt területeket a magyar honvédség 4 hadteste vette birtokába:a II. hadtest Csallóköz és Mátyusföld térségét; az I. hadtest a Garam és az Ipoly mentét, valamint Gömör nyugati területeit; a VII. hadtest Gömört, Kassa vidékét és a zt; a VI. hadtest pedig a visszacsatolt kárpátaljai területeket. A bevonuló honvédséget a helyi lakosság döntő többségének őszinte és heves örömnyilvánítása kísérte. A visszatért településeket nemzeti színű lobogókkal, virágokkal díszítették fel, a honvédek pedig szinte minden településre díszkapuk alatt vonultak be. A ~ záróünnepségére nov. 11-én Kassán került sor, ahol a Horthy Miklós kormányzóval az élén a magyar állam szinte összes fontos méltósága megjelent. Másként élte meg viszont a visszacsatolást a Mo.-hoz került szlovák lakosság, amelynek egy része – elsősorban a Trianon után erre a területre költöző telepesek (kolonizáció), hivatalnokok – önként Szl.-ba költözött, többeket pedig a magyar hatóságok kényszerítettek távozásra. A magyar kormányzat döntése alapján a visszacsatolt területeken katonai közigazgatást vezettek be, amelynek feladata a gazdaság, az oktatás és a közigazgatás folytonosságának biztosítása és a visszacsatolt területeknek az anyaországba történő minél gyorsabb beolvasztása volt. Ebben a folyamatban jelentős szerepet kaptak az Egyesült Magyar Párt (EMP) vezetői, különösen Jaross Andor, akit először a kormány főmegbízottjaként a katonai közigazgatás élén álló honvéd vezérkari főnök mellé, majd nov. 15-én a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere tisztségébe neveztek ki. A katonai közigazgatás a visszacsatolt területeken az EMP kivételével felfüggesztette a politikai pártok működését, s dec. közepéig továbbra is őrizte a trianoni államhatár vonalát, amelyet csak külön engedéllyel lehetett átlépni. A katonai közigazgatást 1938. dec. 22-én váltotta fel a polgári közigazgatás, amellyel egy időben a visszacsatolt területeken is újból bevezették a vármegyerendszert (közigazgatási reformok). A visszacsatolást követően a korábban csehszlovák alkalmazásban álló közhivatalnokokat és közalkalmazottakat igazolási eljárásnak vetették alá. Sérelmesnek érezte viszont a lakosság, hogy a helyi jelentkezőket mellőzve sok hivatalt a trianoni Mo. területéről érkezők, az ún. anyások foglaltak el. A felvidéki magyar lakosságot kellemetlenül érintette, hogy a fejlettebb csehszlovákiai szociális és gazdasági viszonyokból, az ehhez képest elmaradottabb magyarországi körülmények közé került. Ezt még tetézte, hogy a kivonuló csehszlovák hatóságok és hadsereg a gyárak és hivatalok berendezését leszerelte, a csehszlovák koronának a pengőre való átváltási aránya pedig hátrányos volt a Mo.-hoz visszakerült lakosság számára. Ezeknek a gazdasági és szociális gondoknak az enyhítésére indult meg a Magyar a Magyarért Mozgalom, amelynek azonban behatároltak voltak a lehetőségei. Gondot okozott továbbá, hogy a felvidéki lakosság demokratikusabb politikai viszonyokhoz volt szokva, s gondolkodása és szokásai is sok mindenben eltértek a tekintélyelvűbb, konzervatívabb magyarországi szellemiségtől. Az anyaországhoz való visszacsatolás és beillesztés folyamatát főként az nehezítette, hogy 1939 szept.-étől a második vh. viszonyai között zajlott, ami jelentősen leszűkítette az ehhez szükséges anyagi eszközök és demokratikus eljárások felhasználásának esélyeit. Bár aláírásakor az ~t a nyugati hatalmak nem utasították el, a második vh. során fokozatosan szembefordultak vele, s 1945. máj. 7-i döntésükkel annullálták, azaz visszamenőleg érvénytelennek nyilvánították. – Ir. Sallai Gergely: Az első bécsi döntés (2002); Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. Szlovákiai magyarok 1938-ban (2010); uő: Magyar idők a Felvidéken (1938–1945). Az első bécsi döntés és következményei (2014).

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID372813
Módosítás dátuma2015. május 14.

Érsekújvár bombázása

Részletek

Érsekújvár bombázása
Érsekújvár bombázása − Főtér (SS)

A második vh. során a szlovákiai magyarlakta városok közül Érsekújvár szenvedte a legnagyobb háborús károkat. 1944-ben két ízben, okt. 7-én és 14-én amerikai repülőgépek több hullámban bombázták a várost. A fő célpont a vasútállomás volt. A harmadik, a legsúlyosabb bombázásra 1945. márc. 14-én került sor. A bombázások során a városra összesen 1900 robbanófejes bombát dobtak le. A bombázásoknak megközelítőleg 2000 polgári áldozata volt, a város épületeinek több mint a fele megsérült, 546 teljesen elpusztult, 807 lakhatatlanná vált. – Ir. Ladislav Kočiš: Nové Zámky v minulosti a súčasnosti. 1967., Štefan Zupko: Bombardovanie Nových Zámkov 7. a 14. októbra 1944 a 14. marca 1945. 2007

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID488428
Módosítás dátuma2014. november 25.

fehér lap

Részletek

fehér lap
Fehér lap (FI)

A Magyar Meghatalmazotti Hivatal által a lakosságcsere keretében kitelepítésre kijelölt személyek számára hivatalosan kikézbesített értesítés köznyelvi megnevezése.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőUZs - Urbán Zsolt
Rövid URL
ID488433
Módosítás dátuma2014. november 25.

felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere

Részletek

Az 1938. nov. 2-i első bécsi döntéssel Mo.-hoz visszacsatolt szlovákiai területekkel kapcsolatos ügyek igazgatására létrehozott tárca nélküli miniszteri tisztség. Miután nov. első napjaiban a magyar honvédség bevonult a Bécsben Mo.-nak ítélt területekre, ott katonai közigazgatást vezettek be. Ennek keretén belül először egy Felvidéki Unifikációs Csoportot hoztak létre, majd 1938. nov. 16-án az unifikációs csoport vezetőjét, Jaross Andort a ~vé nevezték ki. A tárca nélküli miniszter jogköre kiterjedt a visszacsatolt területek egészére, s minden, a területet érintő közigazgatási, gazdasági, társadalmi kérdésre. Az egyes szakminisztériumoknak minden a visszacsatolt területet érintő intézkedés ügyében egyeztetni kellett Jarossal, ill. beosztottjaival. A tárca nélküli miniszter feladata volt, hogy a visszacsatolt területekre kinevezendő tisztségviselők névsorát a belügyminiszter elé terjessze. Feladatköre miatt a ~ számos esetben került kompetenciavitába a többi minisztériummal. Miután Jaross miniszteri tisztsége nem illett bele Teleki Pál miniszterelnök elképzeléseibe, a kormányfő javaslatára a tárca nélküli miniszteri tisztséget 1940. ápr. 1-jei hatállyal megszüntették.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID373137
Módosítás dátuma2015. február 7.

Felvidékiek amerikai hadifogságban

Részletek

Mo. 1941 decemberében üzent hadat az Egyesült Államoknak, de a Roosevelt-adminisztráció a hadiállapot beálltát csak 1942 jún. elején nyilvánította ki. A háború végén Bajorország és Ausztria területén tartózkodtak nagyobb magyar katonai egységek – nagy részüknek sikerült olyan területekre kerülniük, amiket a nyugati szövetséges csapatok foglaltak el, ill. olyanokra, melyek Németország és Ausztria zónákra osztása után nyugati szövetségesek kezébe kerültek (sokan csak máj. 8-a után estek fogságba). Amerikai fogságba érthető módon azok a katonák kerültek, akik a front átvonulásakor az amerikai hadsereg felvonulási területén voltak. Németország esetében a Münster-Hannover vonaltól délre eső területekről van szó (Észak-Rajna-Vesztfália egy része, Hessen, Rajna-vidék-Pfalz, Baden-Würtenberg, Bajorország), keleti irányban a későbbi szovjet zóna jelentékeny részéről egészen Magdeburg-Lipcse vonalig, továbbá Ny.-Csehország déli határvidékéről, valamint Ausztria egyes részeiről (Felső-Ausztria nyugati része az Enns folyóig, Salzburg tartomány, Tirol). Az 1945. máj. 8-i demarkációs vonalak nem egyeztek meg a későbbi zónahatárokkal, amelyeket 1945 nyarán véglegesítettek. Ennek köszönhetően az amerikai fogságba került magyarok egy része a zónahatárok kijelölésekor más szövetségesek ellenőrzése alá kerültek. A felvidéki honvédek és leventék közül a legrosszabb helyzetbe azok jutottak, akik a nagy Rajna menti fogolytáborokba kerültek – itt elsősorban az első hónapokban, 1945 tavaszán éltek rossz viszonyok között, mind az élelmiszer-ellátás, mind a rossz higiéniai körülmények és a szállás tekintetében, bár a helyzet az idő múltával általában jobbra fordult. Másoknak (elsősorban fiatalabb leventéknek) az amerikai fogság az előző háborús tapasztalathoz viszonyítva a relatív jólétet jelentette. A foglyok egy részét az amerikai hatóságok német, osztrák, ill. francia családoknál helyezték el, hogy ott segítsenek a mezőgazdasági munkákban, de voltak a magyarok között olyanok is, akik civil táborokba kerültek, vagy sikerült elkerülniük a fogságba esést és szabadon próbáltak hazajutni. A felvidéki visszaemlékezők legnagyobb része említést tett arról, hogy csehszlovák komissziók érkeztek a táborba, akik csehszlovák állampolgárokat (szlovákokat, cseheket) kerestek a hadifoglyok között, sokan a felvidéki magyarok közül éppen ezeknek a segítségével jutottak haza. Ahogy a háború befejezésével egyre nyugodtabb lett a helyzet, az amerikai katonai hatóságok szervezett hadifogoly-transzportokat indítottak Mo. felé. Ezek két irányban mentek – a Mo.-ra jelentkezők dél-Németországon és Ausztrián keresztül jutottak a végcéljukba, a kaposvári és dél-komáromi fogadó- és szűrőtáborokba, ahol a magyar biztonsági szervek a múltjukról kérdezték a hazatérőket, és így igyekeztek kiszűrni az ellenséges személyeket (SS, nyilasok, csendőrök). Ugyanilyen kivizsgálások vártak azokra, akik az északi vonalon (Csehországon keresztül) érkeztek haza, őket Pilzenben és Pozsonyban vizsgálták ki. A felvidéki foglyok döntő része 1946 nyaráig haza tudott jutni.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőKZ - Kőrös Zoltán
Rövid URL
ID519141
Módosítás dátuma2017. december 11.

Felvidékiek brit hadifogságban

Részletek

A brit hadsereg az európai hadjáratában É.-Németország ny.-i részeit foglalta el a Münster-Hannover vonalig, valamint Ausztria egyes déli részeit. Később, 1945 nyarán a brit zónahatárt a fent említett vonaltól több tíz kilométerrel délebbre jelölték ki. Ezenkívül Nagy-Britannia saját megszállási zónát kapott a háború után megújult Ausztriában, konkrétan Stájerországban és Karintiában. Ellenkezőleg, a későbbi NDK ÉNy-i területének egy kis részét a szovjeteknek adta át. A britek az európai kontinensen összesen 3,7 millió foglyot ejtettek. Magyarország 1941. december 7-től hadiállapotban volt Nagy-Britanniával, anélkül, hogy a két ország hadserege ekkor szemben állt volna egymással. Brit fogságba magyarok, köztük a felvidékiek nagyrészt Schleswig-Holsteinben, a Wilhelm Kaiser csatorna környékén kerültek, ill. D.-Ausztriában. A két brit zónában 65 tábor fogadta be a magyarokat. A táborokon kívül nyolc kórház is működött itt. A brit táborviszonyokra általában az volt a jellemző, hogy a foglyok nem kényszerültek szabad ég alatti tartózkodásra. Az angolok a hadifogolykérdést sokkal liberálisabban kezelték, mint az amerikaiak, a liberalizmus a belső táborrendben is megnyilvánult, legtöbb helyen szinte teljesen szabad mozgást biztosítottak a foglyoknak, hogy így saját ellátásukról is gondoskodjanak, ill. az elég szegényes ellátást saját ötleteik és üzleteik révén kiegészítsék. Az összes szövetségesek közül a britek engedték szabadon a foglyokat leghamarabb. A felvidékiek visszaemlékezései általában arról szólnak, hogy a brit fogságban viszonylagosan szabadon éltek, viszont ez nem egyszer azzal járt, hogy a táborok drótjain kívül lakóknak az élelem nagy részét saját maguknak kellett beszerezniük, mint például az északnémet tengerparton, szabad ég alatt lakó leventéknek, ill. katonáknak. Azokat, akik nem jutottak haza 1945/46 tele előtt, táborokba helyezték el. Őket főleg 1946 első hónapjaiban lettek bocsátották el. Egy részük Pilzenen és Pozsonyon keresztül jutott haza, ahol a biztonsági szervek a múltjukról kérdezték a hazatérőket – így igyekeztek kiszűrni az ellenséges személyeket (SS, nyilasok, csendőrök). Ugyanilyen kihallgatásokon estek át azok is, akik Mo.-t jelölték meg hazájuknak, és Ausztrián keresztül érkeztek a dél-komáromi és kaposvári szűrőtáborokba.

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőKZ - Kőrös Zoltán
Rövid URL
ID519145
Módosítás dátuma2017. december 11.

Felvidékiek francia hadifogságban

Részletek

A háborúba annak utolsó hónapjaiba bekapcsolódó 1. francia hadsereg mintegy 280 ezer hadifoglyot ejtett. Mivel az 1945 júniusában létrejött megállapodás alapján Németország és Ausztria területén a franciák is megszállási övezetet kaptak, az ott működő amerikai és angol táborok automatikusan francia kézbe kerültek. A franciáké lett többek között a Rajna menti nagy táborok legnagyobb része, ami sorsdöntő hatással volt az ottani hadifoglyok életére. Így mintegy 60-70 ezer magyar katona, levente, civil hadimunkás került a franciaországi táborok embert próbáló viszonyai közé. A felvidéki adatközlők, akik francia kézre kerültek, általában rossz helyzetbe kerültek. Bár a gyakran nagyon rossz tábori viszonyok mögött objektív okok is voltak – a francia szervek nem diszponáltak annyi élelemmel, mint például az amerikaiak vagy a britek, maga a francia lakosság nagy része is élelmiszerhiányban szenvedett – a francia lágerek szenvedései mögött azonban sokszor az emberi tényező is szerepet játszott. Ellentétben az általában fegyelmezett britekkel és amerikaiakkal, a francia hadsereg soraiban észak-afrikai gyarmati katonák szolgáltak, akik elöl jártak a kegyetlenkedésben: több esetben előfordult olyan is, hogy belövöldöztek a táborba, vagy leventéket is megerőszakoltak. A francia táborokban a helyzet 1945 őszén kezdett javulni, amiben a sajtó is közrejátszott, hiszen az általa közölt hírek a Vöröskereszthez, az amerikaiakhoz és de Gaulle elnökhöz is eljutottak. A francia övezetekben 1946-47 telén szüntették meg a magyarok hadifogságát, csak ekkor oszlatták fel a táborokat, de a magyar foglyok még így is egy évvel előbb szabadultak, mint a németek. A nyugaton hadifogságba esett felvidékiek a nyugati hadifogolytáborok közül a francia fennhatóságú táborokba kerültek a legkisebb számban. Általában ők is a francia táborokban létező mostoha viszonyokról beszéltek (nagyon gyenge élelmezés, rossz higiéniai körülmények, betegségek, durva őrség). A visszaemlékezéseikben több pozitív emlék is megmaradt: a francia őrök együtt fényképezkedtek a fiatal leventékkel, vagy a francia parasztgazdaságokba helyezett magyarok a család részének érezték magukat. A hazatérő hadifoglyokra általában ugyanazok a kivizsgálások és szűrések vártak, mint az amerikai és brit hadifogságból érkezőkre (Kaposvár, Dél-Komárom, Pilzen, Pozsony).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőKZ - Kőrös Zoltán
Rövid URL
ID519147
Módosítás dátuma2017. december 11.

Felvidékiek szovjet hadifogságban

Részletek

A szovjet hadifogolytáborok rendszere 1939 és 1956 között működött. Ebben az időszakban a Belügyi Népbiztosság (NKVD), majd később a Belügyminisztérium (MVD) kötelékében mintegy 500 hadifogolytábor, több mint 2000 táborrészleg és közel 400 munkászászlóalj működött. Az irányításuk a belügyi központi kormányszerven belül teljesen elkülönült a GULAG (Javítómunka-táborok Főigazgatósága) felügyelete alá tartozó büntető- és javító-nevelő táboroktól. Egy önálló szervet, az UPVI/GUPVI, a Hadifogoly- és Internáltügyi Parancsnokságot/Főparancsnokságot hozták létre e célból. A magyarok már az 1941-es hadjárat folyamán is estek hadifogságba, de a számuk csak az 1943 januári doni katasztrófa idején szökött magasra. Szovjet fogságba összesen 555-565 ezer magyar állampolgár esett. Ebből 385-390 ezer személy került a Szovjetunió területére, azok, akiket nem vittek ki a Szovjetunióba, még 1945 folyamán szabadultak. A felvidéki származású hadifoglyok visszaemlékezései is a szovjetunióbeli végcélba való utazást (marhavagonokban) tartják a fogság egyik legnehezebb fázisának – a visszaemlékezők tudatában nagyon rossz emlékek maradtak meg (a hely, az élelem, az innivaló hiánya, a fogva tartók kíméletlensége, a hideg stb.). A hadifoglyokkal a fogolytáborokban végeztetett munka célja elsősorban a lerombolt vidékek gazdaságának talpra állítása volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a hadifoglyok részvételi aránya az építőiparban volt a legnagyobb, ez után következett az energiaipar, a hadiipar, az építőanyag-gyártás, a faipar, a kohó- és gépipar, valamint a maradék egyéb ipari és mezőgazdasági ágazat. Az elégtelen élelmezés, a kemény munka, rossz higiéniai körülmények, de a stressz és a lehangoltság is legyengítették a foglyok szervezetét és így hajlamosabbak voltak a betegségekre. Németország kapitulálása után kezdődött rögtön elkezdték a munkaképtelen foglyok hazaengedését. A munkaképeseket szovjetunióbeli munkatáborokba vitték. 1945 novemberéig az első hullámban több mint 189 ezer magyar hadifogoly került haza. A Szovjetunióban a hadifogoly munkaerő kihasználásában 1946 és 1947 első fele volt a legintenzívebb, így 1946 folyamán alacsony volt a hazaengedettek száma. A második nagy hazaengedési hullám 1947 májusában kezdődött, az év végéig megközelítőleg 93 ezer magyar hadifoglyot küldtek haza. A harmadik nagy hullám 1948-ban következett, amikor közel 89 ezer hadifoglyot eresztettek el. 1949 januárjában még 12 ezer magyar volt szovjet hadifogságban, őket a következő években küldték fokozatosan haza, bár a hadifoglyok utolsó kis csoportjai csupán 1956-ban jöttek haza Szovjetunióból. 1946 tavaszán változás történt a magyar hadifoglyok hazaszállítási útvonalán: addig csak Foksányon (Focşani, Románia), keresztül történhetett a hazatérés, ekkortól pedig a máramarosszigeti (Sighetu Marmației, Románia) 36. sz. repatriáló tábor is fogadott magyarokat, és 1948 áprilisától már csakis Máramarosszigeten keresztül kerültek Mo.-ra a magyar hadifoglyok és internáltak. A felvidékieket, akik a kivizsgálásokon és szűrréseken Csehszl.-t adták meg a hazájuknak, gyakran több hónapig a romániai tranzitlágerekben visszatartották, mivel az akkori Csehszl.-nak nem volt érdekében a magyar foglyokat otthon fogadni, a helyzetük 1948 nyarán javult, a felvidéki visszaérkezők legnagyobb része 1948 őszére hazajutott. Máig nem tudni, hogy a magyar hadifoglyok közül mennyien származtak az 1938-ban visszacsatolt felvidéki területekről, mint ahogyan az sem feltárt, mennyien nem tértek vissza a szovjet hadifogságból.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőKZ - Kőrös Zoltán
Rövid URL
ID519150
Módosítás dátuma2017. december 11.

földbirtokreform

Részletek

Az állam beavatkozása a földtulajdonlásba, amelynek során a nagybirtokot politikai, gazdasági és szociális indíttatások miatt kisebb gazdaságokra osztották fel. A szlovákiai magyar kisebbség eddigi története során három földreformot élt át. Az első csehszlovák földreform 1918 és 1935 között zajlott le, szerves része volt a Csehszl. megalakulását követő szociális és nemzeti forradalomnak. A földreform alaptörvényeit az ún. forradalmi nemzetgyűlés fogadta el. A földreform kerettörvénye az 1919. ápr. 16-án megszavazott lefoglalási törvény volt, amely értelmében lefoglaltak minden olyan nagybirtokot, amely meghaladta a 150 hektárnyi mezőgazdasági területet vagy 250 hektárnyi területet általában. A tulajdonosok a lefoglalt birtokból 150 (250) ha területet automatikusan visszaigényelhettek, sőt kivételesen akár 500 ha nagyságú földterületet is megtarthattak, a többiért pedig kárpótlás járt nekik. A lefoglalt földet a föld vételárának megtérítése ellenében az 1920. jan. 30-án elfogadott kiutalási törvény értelmében a földigénylőknek utalták ki. A törvény alapvető célja a 6–15 ha nagyságú önellátó földműves gazdaságok létrehozása volt. Ezt egyrészt a már létező törpebirtokok kiegészítésével, vagyis kiskiutalással, másrészt pedig teljesen új parasztgazdaságok létrehozásával (kolonizáció) lehetett elérni. A kiutalás harmadik alapvető formáját a 30 ha-t meghaladó ún. maradékbirtokok létrehozása jelentette. A földreform lebonyolítását az állam az 1920-ban létrehozott Állami Földhivatalra (ÁFH) bízta, amely szinte korlátlan jogosítványokkal rendelkezett: megszabhatta a reform ütemét, kivételeket adhatott a lefoglalás alól, döntött a kiutalás formájáról, s arról, hogy ki kaphat földet. A földreform véglegesnek szánt mérlege szerint 1937. dec. 31-ig Szl.-ban összesen 1 407 361 ha földterület (Szl. összterületének több mint 28%-a) került lefoglalásra, amelyből 507 176 ha volt a mezőgazdasági terület. A lefoglalt területből az eredeti tulajdonosok 562 078 ha-t (ebből 178 190 ha mezőgazdasági területet) visszaigényeltek. Az összesen 189 424 új tulajdonos birtokába (ebbe az állam, a községek, az egyesületek stb. is beletartoztak) összesen 690 525 ha földtulajdon került. A kiutalt terület 42%-a, vagyis 290 453 ha terület 30 ha alatti kiskiutalás formájában került az összesen 187 453 birtokoshoz. Maradékbirtokot összesen 611 esetben hoztak létre, amelyek összterülete 74 654 ha (ebből 60 002 ha mezőgazdasági terület) volt. A szociális és gazdasági célkitűzések mellett az első csehszlovák földreformnak az addig jórészt német és magyar kézben lévő földbirtoktulajdon nacionalizációja, vagyis cseh-szlovák tulajdonosok kezébe való juttatása volt a célja. A történelmi Mo.-tól örökölt birtokstruktúra, s a Felvidék természeti viszonyai következtében a szlovákiai magyarságot különösen érzékenyen érintette ez. Szl.-ban a nagy- és középbirtokosok döntő többsége magyar volt, s a földbirtokreform hatálya alá eső birtokok többsége pedig a magyarok által lakott D-Szl.-ban volt található. A déli területeken különösen magas volt a mezőgazdasági munkások és cselédek száma, akik a nagybirtokok felszámolásával elveszítették addigi megélhetési lehetőségeiket, megfelelő anyagi eszközök hiányában és a földhivatal diszkriminatív politikájának következtében viszont nem jutottak földkiutaláshoz. Szl. déli járásaiban a ~ során kiutalt mintegy 140 ezer ha területből a szlovákiai magyarságnak mindössze annak 20%-a, vagyis 27 540 ha jutott. Ebből 24 311 ha magántulajdonba, 3229 ha pedig bérletbe került. A magyar kisebbségnek juttatott földterületből 17 622 ha kiskiutalásként lett kiosztva, 9918 ha nagyságú területet pedig maradékbirtokként kapott meg. A magyar nyelvterületen több mint 41 ezer ha került többségében pártpolitikai szempontok által kiválasztott cseh és szlovák nemzetiségű maradékbirtokosok, 44 000 ha pedig a kolonizáció során ideköltözött telepesek kezébe, a fennmaradó közel 30 000 ha pedig az állam tulajdonába ment át. A földreform ilyen eredménnyel végződő végrehajtása súlyos gazdasági károkat okozott a si magyarságnak, s nemcsak a magyar kisebbség társadalmi pozícióját, hanem politikai erejét is gyengítette. Az első bécsi döntés után a felvidéki földbirtokrendezés kormánybiztosává kinevezett Szilassy Béla vezetésével megkezdődött a csehszlovák földreform revíziója. A csehszlovák reform által kisemmizett magyar paraszti rétegek kárpótlására elsősorban a visszacsatolt területekről elköltözött cseh kolonisták és maradékbirtokosok földjeit használták fel. A pártpolitikai szempontok alapján végrehajtott földreform-revízió azonban a kisparaszti és földnélküli rétegek várakozásait nem váltotta be (ez ellen több helyen is – Fülek környékén, Ladamócon, Marosfalván, Nagykálnán, Újbarson, Zselízen – szót emeltek az érintettek). 2. A második földreformra az önálló szlovák állam (első Szlovák Köztársaság) idején került sor. Az elsősorban a zsidó földbirtokok felszámolását szolgáló reform kevéssé érintette a szlovákiai magyarságot, amelynek döntő többsége az első bécsi döntés révén visszakerült az anyaországhoz. 3. A harmadik földreformra a második vh.-t követően 1945 és 1948 között három szakaszban került sor. Ennek első szakaszát az 1945. júl. 21-i 12/1945-ös elnöki rendelet hirdette meg. Ez kimondta, hogy az 50 ha-on felüli mezőgazdasági, valamint 100 ha-on felüli erdőbirtok minden ellenszolgáltatás nélkül az állam tulajdonába megy át. A kisajátított földeket a Nemzeti Földalap kezelte. A kisajátított földek zömét a kassai kormányprogram által kollektív bűnösnek deklarált német és magyar nemzetiségű lakosságtól elkobzott földek képezték, amelyeket minden ellenszolgáltatás nélkül kizárólag szláv (cseh, szlovák, ruszin, ukrán) nemzetiségű kérelmezőknek utalhattak ki. A csehszlovák köztársasági elnök rendeletét megelőzte a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) 1945. febr. 27-én kiadott 4/11945-ös, csak Szl. területén hatályos rendelete, amellyel elkobozta az 1938. nov. 1-je előtt nem csehszlovák állampolgárok, valamint a jelzett időpont előtt magukat magyarnak, ill. németnek valló csehszlovák állampolgárok 50 ha-t meghaladó földtulajdonát. A határozat ellen nem lehetett fellebbezni. Mivel ez a rendelet a középbirtokot meghaladó földtulajdont érintette, az SZNT az 1945. aug. 23-án kiadott 104/1945- ös rendeletével ellenszolgáltatás nélkül azonnali hatállyal elkobozta a német és magyar nemzetiségű lakosság egész földtulajdonát. Az elkobzott, ill. lefoglalt földekből a helyi szlovákok legalább 5 ha-t igényelhettek. A már földdel bíró kisgazdák annyit, hogy az össztulajdonuk 8–12 ha, a sokgyerekes családok esetében 10–15 ha legyen. A belső telepesek 20, a repatriánsok 50 ha-ig igényelhettek. Az elkobzott nagygazdaságok német és magyar nemzetiségű alkalmazottait ellenszolgáltatás nélkül elbocsátották, a szlovákokat földdel, ill. készpénzzel kártalanították. A nemzetiségi alapokra helyezett földreform első szakaszát – az SZNT beleegyezésével – az 1945. okt. 25-én kiadott 108/1945-ös elnöki rendelet fejezte be, amely ellenérték nélkül elkobozta a köztársaság „ellenségeinek”, a magyar és a német nemzetiségű fizikai és jogi személyeknek még megmaradt földtulajdonát, valamint az összes ingó és ingatlan vagyonát. A földreform második, 1947-ben meghirdetett szakasza valójában az első csehszlovák földreform revízióját jelentette. Végrehajtása során több mint 150 ezer ha egyházi földbirtok kisajátítására került sor. A földreform harmadik szakaszára a kommunisták 1948-as hatalomátvételét követően került sor. Ekkor már minden 50 ha fölötti birtok kisajátításra került, amelyet azonban nem osztottak szét, hanem az alakuló állami gazdaságok és földműves szövetkezetek birtokába juttattak. Az 1945-ben meghirdetett földreform alapján 1948. jún. 15-ig Szl.-ban 614 426 ha földet, benne 302 104 ha mezőgazdasági területet koboztak el. Ebben a magyarlakta járások részesedése 148 000 ha volt, de a közellátás biztosítása érdekében 60 000 ha mezőgazdasági földet továbbra is magyar tulajdonosok művelhettek meg. – Ir. Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999); Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között (2008).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID373212
Módosítás dátuma2018. június 26.

földreform

Részletek

Az állam beavatkozása a földtulajdonlásba, amelynek során a nagybirtokot politikai, gazdasági és szociális indíttatások miatt kisebb gazdaságokra osztották fel. A szlovákiai magyar kisebbség eddigi története során három földreformot élt át. Az első csehszlovák földreform 1918 és 1935 között zajlott le, szerves része volt a Csehszl. megalakulását követő szociális és nemzeti forradalomnak. A földreform alaptörvényeit az ún. forradalmi nemzetgyűlés fogadta el. A földreform kerettörvénye az 1919. ápr. 16-án megszavazott lefoglalási törvény volt, amely értelmében lefoglaltak minden olyan nagybirtokot, amely meghaladta a 150 hektárnyi mezőgazdasági területet vagy 250 hektárnyi területet általában. A tulajdonosok a lefoglalt birtokból 150 (250) ha területet automatikusan visszaigényelhettek, sőt kivételesen akár 500 ha nagyságú földterületet is megtarthattak, a többiért pedig kárpótlás járt nekik. A lefoglalt földet a föld vételárának megtérítése ellenében az 1920. jan. 30-án elfogadott kiutalási törvény értelmében a földigénylőknek utalták ki. A törvény alapvető célja a 6–15 ha nagyságú önellátó földműves gazdaságok létrehozása volt. Ezt egyrészt a már létező törpebirtokok kiegészítésével, vagyis kiskiutalással, másrészt pedig teljesen új parasztgazdaságok létrehozásával (kolonizáció) lehetett elérni. A kiutalás harmadik alapvető formáját a 30 ha-t meghaladó ún. maradékbirtokok létrehozása jelentette. A földreform lebonyolítását az állam az 1920-ban létrehozott Állami Földhivatalra (ÁFH) bízta, amely szinte korlátlan jogosítványokkal rendelkezett: megszabhatta a reform ütemét, kivételeket adhatott a lefoglalás alól, döntött a kiutalás formájáról, s arról, hogy ki kaphat földet. A földreform véglegesnek szánt mérlege szerint 1937. dec. 31-ig Szl.-ban összesen 1 407 361 ha földterület (Szl. összterületének több mint 28%-a) került lefoglalásra, amelyből 507 176 ha volt a mezőgazdasági terület. A lefoglalt területből az eredeti tulajdonosok 562 078 ha-t (ebből 178 190 ha mezőgazdasági területet) visszaigényeltek. Az összesen 189 424 új tulajdonos birtokába (ebbe az állam, a községek, az egyesületek stb. is beletartoztak) összesen 690 525 ha földtulajdon került. A kiutalt terület 42%-a, vagyis 290 453 ha terület 30 ha alatti kiskiutalás formájában került az összesen 187 453 birtokoshoz. Maradékbirtokot összesen 611 esetben hoztak létre, amelyek összterülete 74 654 ha (ebből 60 002 ha mezőgazdasági terület) volt. A szociális és gazdasági célkitűzések mellett az első csehszlovák földreformnak az addig jórészt német és magyar kézben lévő földbirtoktulajdon nacionalizációja, vagyis cseh-szlovák tulajdonosok kezébe való juttatása volt a célja. A történelmi Mo.-tól örökölt birtokstruktúra, s a Felvidék természeti viszonyai következtében a szlovákiai magyarságot különösen érzékenyen érintette ez. Szl.-ban a nagy- és középbirtokosok döntő többsége magyar volt, s a földbirtokreform hatálya alá eső birtokok többsége pedig a magyarok által lakott D-Szl.-ban volt található. A déli területeken különösen magas volt a mezőgazdasági munkások és cselédek száma, akik a nagybirtokok felszámolásával elveszítették addigi megélhetési lehetőségeiket, megfelelő anyagi eszközök hiányában és a földhivatal diszkriminatív politikájának következtében viszont nem jutottak földkiutaláshoz. Szl. déli járásaiban a ~ során kiutalt mintegy 140 ezer ha területből a szlovákiai magyarságnak mindössze annak 20%-a, vagyis 27 540 ha jutott. Ebből 24 311 ha magántulajdonba, 3229 ha pedig bérletbe került. A magyar kisebbségnek juttatott földterületből 17 622 ha kiskiutalásként lett kiosztva, 9918 ha nagyságú területet pedig maradékbirtokként kapott meg. A magyar nyelvterületen több mint 41 ezer ha került többségében pártpolitikai szempontok által kiválasztott cseh és szlovák nemzetiségű maradékbirtokosok, 44 000 ha pedig a kolonizáció során ideköltözött telepesek kezébe, a fennmaradó közel 30 000 ha pedig az állam tulajdonába ment át. A földreform ilyen eredménnyel végződő végrehajtása súlyos gazdasági károkat okozott a si magyarságnak, s nemcsak a magyar kisebbség társadalmi pozícióját, hanem politikai erejét is gyengítette. Az első bécsi döntés után a felvidéki földbirtokrendezés kormánybiztosává kinevezett Szilassy Béla vezetésével megkezdődött a csehszlovák földreform revíziója. A csehszlovák reform által kisemmizett magyar paraszti rétegek kárpótlására elsősorban a visszacsatolt területekről elköltözött cseh kolonisták és maradékbirtokosok földjeit használták fel. A pártpolitikai szempontok alapján végrehajtott földreform-revízió azonban a kisparaszti és földnélküli rétegek várakozásait nem váltotta be (ez ellen több helyen is – Fülek környékén, Ladamócon, Marosfalván, Nagykálnán, Újbarson, Zselízen – szót emeltek az érintettek). 2. A második földreformra az önálló szlovák állam (első Szlovák Köztársaság) idején került sor. Az elsősorban a zsidó földbirtokok felszámolását szolgáló reform kevéssé érintette a szlovákiai magyarságot, amelynek döntő többsége az első bécsi döntés révén visszakerült az anyaországhoz. 3. A harmadik földreformra a második vh.-t követően 1945 és 1948 között három szakaszban került sor. Ennek első szakaszát az 1945. júl. 21-i 12/1945-ös elnöki rendelet hirdette meg. Ez kimondta, hogy az 50 ha-on felüli mezőgazdasági, valamint 100 ha-on felüli erdőbirtok minden ellenszolgáltatás nélkül az állam tulajdonába megy át. A kisajátított földeket a Nemzeti Földalap kezelte. A kisajátított földek zömét a kassai kormányprogram által kollektív bűnösnek deklarált német és magyar nemzetiségű lakosságtól elkobzott földek képezték, amelyeket minden ellenszolgáltatás nélkül kizárólag szláv (cseh, szlovák, ruszin, ukrán) nemzetiségű kérelmezőknek utalhattak ki. A csehszlovák köztársasági elnök rendeletét megelőzte a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) 1945. febr. 27-én kiadott 4/11945-ös, csak Szl. területén hatályos rendelete, amellyel elkobozta az 1938. nov. 1-je előtt nem csehszlovák állampolgárok, valamint a jelzett időpont előtt magukat magyarnak, ill. németnek valló csehszlovák állampolgárok 50 ha-t meghaladó földtulajdonát. A határozat ellen nem lehetett fellebbezni. Mivel ez a rendelet a középbirtokot meghaladó földtulajdont érintette, az SZNT az 1945. aug. 23-án kiadott 104/1945- ös rendeletével ellenszolgáltatás nélkül azonnali hatállyal elkobozta a német és magyar nemzetiségű lakosság egész földtulajdonát. Az elkobzott, ill. lefoglalt földekből a helyi szlovákok legalább 5 ha-t igényelhettek. A már földdel bíró kisgazdák annyit, hogy az össztulajdonuk 8–12 ha, a sokgyerekes családok esetében 10–15 ha legyen. A belső telepesek 20, a repatriánsok 50 ha-ig igényelhettek. Az elkobzott nagygazdaságok német és magyar nemzetiségű alkalmazottait ellenszolgáltatás nélkül elbocsátották, a szlovákokat földdel, ill. készpénzzel kártalanították. A nemzetiségi alapokra helyezett földreform első szakaszát – az SZNT beleegyezésével – az 1945. okt. 25-én kiadott 108/1945-ös elnöki rendelet fejezte be, amely ellenérték nélkül elkobozta a köztársaság „ellenségeinek”, a magyar és a német nemzetiségű fizikai és jogi személyeknek még megmaradt földtulajdonát, valamint az összes ingó és ingatlan vagyonát. A földreform második, 1947-ben meghirdetett szakasza valójában az első csehszlovák földreform revízióját jelentette. Végrehajtása során több mint 150 ezer ha egyházi földbirtok kisajátítására került sor. A földreform harmadik szakaszára a kommunisták 1948-as hatalomátvételét követően került sor. Ekkor már minden 50 ha fölötti birtok kisajátításra került, amelyet azonban nem osztottak szét, hanem az alakuló állami gazdaságok és földműves szövetkezetek birtokába juttattak. Az 1945-ben meghirdetett földreform alapján 1948. jún. 15-ig Szl.-ban 614 426 ha földet, benne 302 104 ha mezőgazdasági területet koboztak el. Ebben a magyarlakta járások részesedése 148 000 ha volt, de a közellátás biztosítása érdekében 60 000 ha mezőgazdasági földet továbbra is magyar tulajdonosok művelhettek meg. – Ir. Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999); Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között (2008).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID373212
Módosítás dátuma2015. január 23.

Garam menti páncéloscsaták

Részletek

Garam menti páncéloscsaták
A Garam menti páncéloscsaták emlékműve Kéménden (UZs)

1944 dec.-ében a vörös hadsereg offenzívát indított Budapest teljes bekerítésére, amelynek egyik fontos részét az Esztergomtól északra a Garam mentén kibontakozó szovjet előrenyomulás jelentette. Ennek a hadműveletnek a keretén belül a térségben három nagyobb csata is kibontakozott. Az első dec. 22-e és 30-a között az Ipoly és a Garam közötti térségben zajlott, s a harcokba a német hadsereg oldalán a székely hadosztály egységei is bekapcsolódtak. A második Garam menti csata jan. 6-án a 2. ukrán font egységeinek a Garam menti állásaikból Komárom irányába indított támadásával indult meg. A támadás azonban néhány nap alatt kifulladt, és jan. 13-ra véglegesen meg is rekedt. A harmadik páncéloscsata 1945. febr. 17-én kezdődött, amikor a német hadvezetés Südwind név alatt nagy ellen támadást indított, amelynek fő célját a Garamon kiépített szovjet hídfő felszá molása jelentette. A Párkánytól északra, Zalaba és Kéménd térségében nyolc napon át zajló tankcsatába német részről a 6. páncéloshadsereg, az 1. Waffen SS páncéloshadosztály és a 12. páncéloshadosztály, míg a Vörös Hadsereg oldaláról a 6. páncélos gárdahadsereg és a 7. hadsereg kapcsolódott be. A febr. 25-én befejeződött csata során a szovjetek jelentős veszteségeket szenvedtek, fel kellett adniuk a Garam menti hídfőt, s ezáltal a Budapest, ill. Bécs irányába induló hadműveleteik is jelentős késést szenvedtek. A Garam menti páncéloscsaták a mai D-Szl. térségének legnagyobb hadműveleti voltak, amelyek a helyi lakosság közül is sok áldozatot szedtek, s az ott élőknek jelentős anyagi veszteséget okoztak.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID488437
Módosítás dátuma2014. november 26.

holokauszt

Részletek

holokauszt
Holokauszt (I)

Népirtás a második vh. idején, amely a zsidóságot sújtotta. Az első bécsi döntés következtében mintegy 40 ezer zsidó került vissza az anyaországhoz. A visszacsatolt területeken a legnagyobb létszámú zsidó közösségek Dunaszerdahelyen, Érsekújvárott, Komáromban, Ipolyságon, Léván és Kassán voltak. Noha a visszacsatolást az érintett területeken élő zsidóság is örömmel fogadta, az 1939-ben elfogadott második, majd az 1941-es harmadik zsidótörvény, valamint az 1939-es honvédelmi törvény által bevezetett munkaszolgálat miatt életük nehezebbé vált. A zsidó lakosság jogfosztása és üldözése Mo. 1944. márc.-i német megszállása után gyorsult fel, s ápr. folyamán megkezdődött a gettósításuk is. A visszacsatolt területeken Dunaszerdahelyen (kb. 3 ezer fő), Galántán, Érsekújvárott, Komáromban (2 ezer fő), Léván és Kassán (12 ezer fő) hoztak létre nagyobb létszámú gettót. A magyar zsidóságnak Auschwitzba, de más koncentrációs táborokba való deportálása 1944. máj. 15-én kezdődött meg. A Kassa környéki és a bodrogközi zsidóság deportálására máj. 15. és jún. 7., a székesfehérvári és miskolci csendőrkerületbe besorolt csallóközi, mátyusföldi, honti, barsi, nógrádi és gömöri zsidóság deportálására pedig jún. 11. és 16-a között került sor. A vidéki zsidóság deportálása 56 napig tartott, melynek során több tízezer zsidót deportáltak a felvidéki területekről. A legnagyobb veszteséget Dunaszerdahely városa szenvedte, ahonnan több mint háromezer személyt hurcoltak el, s alig ötszázan tértek haza. – Az első bécsi döntés után Szl.-ban maradt magyar zsidóságra a Mo.-hoz kerültekhez hasonló sors várt. Az autonóm, majd független Szl.-ban több ún. zsidótörvényt, ill. zsidóellenes rendeletet hoztak. 1942 márc.-ában pedig megkezdődött a szlovákiai zsidók deportálása, amelynek két fázisa alatt a szlovákiai zsidók többségét, összesen mintegy 70 ezer zsidót vittek koncentrációs táborokba. Ekkor pecsételődött meg véglegesen a pozsonyi zsidó közösség sorsa is. A magyarországi és szlovákiai holokauszt következtében a felvidéki magyar zsidóság döntő többsége elpusztult. A túlélők jelentős része a második vh. utáni kivándorlási mozgalmak következtében elhagyta az országot, így D-Szl.-ban csupán néhány kisebb zsidó közösség maradt. – Ir. Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945 (1993); Lang, Tomáš–Strba, Sándor: Holokaust na južnom Slovensku [A Holokauszt Dél-Szlovákiában] (2006); Több tanulmány foglalkozik ezzel a kérdéssel. (Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2014/1, 2015/1–2).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID374121
Módosítás dátuma2015. május 15.

ikresítés

Részletek

Az 1947. ápr. 11. és 1948. dec. 22-e között lebonyolított csehszlovák–magyarlakosságcsere-egyezmény alapelve, a megközelítőleg egyforma nagyságú ingatlannal rendelkező családok párosítása volt. A valóságban azonban ez nem valósult meg, hiszen az ikresített családok csehszlovákiai magyar tagjai általában 30%-kal nagyobb ingatlant hagytak Szl.-ban, mint ikerpárjaik Mo.-on.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID374397
Módosítás dátuma2014. november 12.

internálótáborok

Részletek

A második vh. utánijogfosztó intézkedések időszakában Szl.-ban a kitelepítésre ítélt magyarok és németek, valamint a szlovák kollaboránsok számára létesített gyűjtő- és munkatáborok. Az első táborokat 1945 tavaszán hozták létre, számuk mintegy 60 volt. 1945. nov. 1-jén az akkori 50 internálótáborban 21 842 internáltat tartottak fogva, akiknek a 82%-a német, 12%-a magyar, 6%-a szlovák volt. A legjelentősebb internálótábor, amelyben magyarok is raboskodtak, a pozsonyligetfalui, a pozsonyi patrongyári, a pozsonyi Szőlősi úti, a szentgyörgyi, a szeredi, a dunaszerdahelyi, a komáromi, az érsekújvári, a párkányi, a lévai, az ipolysági, a losonci, a szádalmási, a kassai és a késmárki tábor volt. A legnagyobb, pozsonyligetfalui táborban, amelybe a Pozsonyból kitoloncolt németeket és magyarokat internálták, 1945 nov.-ében 1450 magyart őriztek. A táborok nagy részét a német lakosság kitelepítése után és a csehszlovák–magyarlakosságcsere megindulását követően felszámolták, a pozsonyligetfalui tábort 1946. aug. 1-jén oszlatták fel.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID374439
Módosítás dátuma2014. november 12.

1 2 3
73 találat