Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Koncsol László

Koncsol László
Koncsol László (ST)

(* 1936. jún. 1. Deregnyő – † 2023. febr. 17. Komárom) Szerkesztő, kritikus, helytörténész, író, költő. Komáromban érettségizett (1954). A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án végzett magyar–szlovák szakon (1959), ezután 1963-ig a rimaszombati gimnáziumban, majd a gömörújfalui alapiskolában tanított. 1963–1966-ban a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 1966–1974-ben az Irodalmi Szemle szerkesztője, 1975–1985 között szabadfoglalkozású író, 1985-től a dióspatonyi szövetkezet alkalmazásában a község és környékének helytörténésze. 1999-től a Pro Patria Honismereti Szövetség elnöke. 2001–2003-ban a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke. 2002–2005-ben a Szlovákiai Ref. Keresztyén Egyház világi főgondnoka. – 1954-től publikál; irodalomkritikusként az 1960–1980-as években volt aktív, azóta főleg helytörténeti tanulmányokat és könyveket ír, szerkeszt. A Csallóközi Kiskönyvtár sorozat elindítója és felelős szerkesztője. Jelentős műfordítói munkássága is. – Főbb díjai: Madách Imre-díj (1979, 1991); Fábry Zoltán-díj (1993); Bethlen Gábor-díj (1994); A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2001), A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002), Posonium Irodalmi Díj Fődíja (2004), Pro Probitate – A Helytállásért Díj (2005); Posonium Díj Életműdíja (2006); József Attila-díj (2008); Tőkés László-díj (2009); Magyar Örökség-díj (2014); Pro Patria díj (2021). – Fm. Kísérletek és elemzések (tan., 1978); Ívek és pályák (tan., 1981); Színmuzsika, fényvarázs  (gyermekv., 1981); Vizesnapló (gyermekv., 1984); Nemzedékem útjain (esszék, tanulmányok, emlékezések,1988); Ütemező (v., 1990, 2003); Válogatott kritikai dolgozatok (1995); Csontok (versek, Dunaszerdahely, 2000); Vallató (interjúk, cikkek, 2002); A Csallóköz városai és falvai I–III. (2002–2005); Tegnap a Holnap után (tan., 2006); Csallóközi merülések (tanulmányok, esszék, 2007).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDeregnyő [Drahňov] / Diósförgepatony [Orechová Potôň] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID375597
Módosítás dátuma2023. február 22.

Hibát talált?

Üzenőfal