Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Szvatkó Pál; Hangafalvi

Szvatkó Pál; Hangafalvi
Szvatkó Pál (FI)

(* 1901. szept. 9. Zsolnatarnó, † 1959. nov. 17. München [Németország]) Újságíró, publicista, szépíró, a két vh. közötti szlovákiai magyar szellemi élet polgári vonulatának kiemelkedő képviselője. Nagyszombatban nevelkedett, majd a gimnázium befejeztével Budapesten, Prágában és Párizsban járt egyetemre. Bölcsészdoktori oklevele megszerzését követően 1924-től 1938-ig a Prágai Magyar Hírlap munkatársa volt. Egy ideig a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga titkáraként tevékenykedett. Publicistaként a nyitottság és a más nézetek iránti tolerancia jellemezte. 1931-ben Új Munka címen baloldali szellemiségű lapot indított, amelynek azonban csak egyetlen száma jelent meg. 1937-ben pedig Új Szellem címmel indított nívós folyóiratot, mellyel a szlovákiai magyar szellemi élet egységfrontját akarta megteremteni. Az első bécsi döntés után Budapesten telepedett le, ahol a Felvidéki Magyar Hírlap, majd a Magyarország c. félhivatalos kormánylap főszerkesztője volt. Miután a német hadsereg bevonult Mo.-ra, nyílt angolbarátsága és a demokrácia iránti elkötelezettsége miatt letartóztatták, és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Hazatérte után a Magyar Rádió munkatársa lett. Az 1956-os forradalom bukását követően Németországba ment, ahol haláláig a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. – Fm. A visszatért magyarok. A felvidéki magyarság húsz éve (tan., 1938); Indogermán magyarok (tan., közreadta: Szigethy Gábor, 1989); A változás élménye (vál. írások, Filep Tamás Gusztáv és G. Kovács László össz., 1994). – Ir. Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésZsolnatarnó [Trnové]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID380166
Módosítás dátuma2019. december 16.

Hibát talált?

Üzenőfal