Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb

Gombaszögi Nyári Tábor

Gombaszögi Nyári Tábor
A tábor és a vár (www.gombaszog.sk)

Nyári szabadegyetem, fesztivál és diáktábor. 2005 óta kerül megrendezésre évente júliusban Krasznahorkaváralján (2008-ban Ghymesen tartották). Nevét a prágai Szent György Diákkör 1920-as években Gombaszögön tartott ifjúsági táborainak tiszteletére kapta. Célja az ifjúság széleskörű összefogása, egy értelmiségi találkozóhely kialakítása a Pozsonytót Nagykaposig terjedő régióban. A kezdetben mintegy 100 résztvevővel tartott tábor 2010 után tömegrendezvénnyé vált (2013-ban 1500, 2014-ben 3000 résztvevővel). Az évek során miniszterek, tudósok, neves zenészek és más ismert közéleti személyiségek voltak a tábor vendégei. A programoknak hat tematikus sátor (Közbeszéd, Médió, Irodalmi Szemle, Sárga Szamár, Gurigongó Szalmaszínház, Tandem Labirintus) és három zenei színpad (Nagyszínpad, City Soul, Durva Crew) ad otthont. A tábor szervezői a Sine Metu Polgári Társulás, a Diákhálózat, valamint további mintegy 20 polgári társulás és egyesület. Főszerveszők: Pasztorek Katalin (2005), Korcsmáros Zoltán (2006), Krúzs Judit (2007), Lendvorsky Krisztina (2008) Orosz Örs (2009–).

 

A Gombaszögi Nyári Tábor 2014-es videói [Lejátszási lista]

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőOÖ - Orosz Örs
Rövid URL
ID494091
Módosítás dátuma2015. február 5.

Hibát talált?

Üzenőfal