Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1968. szeptember : Az Irodalmi Szemle megkezdi Fábry Zoltán A vádlott megszólal című memorandumának közlését, amely így nyomtatásban első ízben jelenhet meg teljes terjedelmében. Onódi Jánost Mózsi Ferenc váltja fel a Szocialista Nevelés című havilap felelős szerkesztői posztján.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / Moszkva / Oroszország / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Nemzeti Front / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Ukrán Nemzeti Tanács / Belügyminisztérium (csehszlovák) / irodalmi élet / ifjúság / Falťan Michal / Szlovák Nemzeti Front / Nemzetgyűlés 1. (csehszlovák) / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Csehszlovák Ifjúsági Szövetség (CSISZ) / Pathó Károly / Szabad Földműves / Pionírok Lapja / Klokoč Ondrej / Szlovák Írók Szövetsége / Szocialista Nevelés / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Dobos László / (A) Hét / Mács József / Csanda Sándor / Irodalmi Szemle / Petrik József / klubmozgalom / Onódi János / Šik Ota / Mózsi Ferenc / Cserge Károly / Duba Gyula / Nemzetiségi Titkárság / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja / Magyar Ifjúság Központi Tanácsa / Hájek Jiří / törvények, törvényhozás - nemzetiségi alkotmánytörvény / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Szövetsége / Magyar Ifjúsági Szövetség 1. (MISZ) / Varga Béla 2. / K-231 / Tábortűz / Böszörményi János / Dukon József / Herdics János / Kardos István / Korpás Pál / Magyar Nemzeti Tanács / Magyar Dolgozók Országos Szövetsége / gazdaság / Fábry Zoltán / Turczel Lajos / mezőgazdaság / választások / Szabó Rezső / Senec / Szenc
FejezetIII. Nemzetiségi emancipációs törekvések és a rendszer demokratizálásának kísérlete
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže] / Szenc [Senec]
Év1968
Rövid URL
ID231635
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1968. szeptember 7-8. : A Csemadok KB a föderatív államjogi elrendezésről és a nemzetiségek jogainak alkotmányos biztosításáról tárgyal. Az ülésen több felszólaló sérelmezi a magyarság elégtelen politikai képviseletét, ami kapcsán Csanda Sándor az Ukrán Nemzeti Tanács mintájára egy Magyar Nemzeti Tanács megválasztásának a lehetőségét, Mács József pedig a kommunista párton belüli magyar szekció létrehozását is felveti. A KB határozatban mondja ki, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása alapjának továbbra is március 12-i javaslatát tartja, s jóváhagyja a megszállást elítélő augusztus 21-e utáni nyilatkozatait és állásfoglalásait. A szövetség új programtervezet-javaslatának vitája során felmerül, hogy a Csemadok a jövőben ne csak egyéni, hanem a Matica slovenskához hasonlóan kollektív tagsággal is rendelkezzen, szigorúan vett kulturális szervezetből váljék a csehszlovákiai magyarság érdekvédelmi, politikai szervezetévé, amit esetleges új megnevezése - Magyar Dolgozók Országos Szövetsége - is tükrözhetne. Az ülés második napján meghívott vendégként részt vevő Gustáv Husák, az SZLKP első titkára ígéretet tesz a nemzetiségi alkotmánytörvény, valamint az azt konkretizáló végrehajtási törvények kidolgozására.

1968. június 12. : A csehországi Kolodějben megtartja első ülését a föderációs törvény megalkotására alakult kormánybizottság Samo Falťan szlovák történész vezette nemzetiségi albizottsága, amelynek feladata a nemzetiségek helyzetének rendezéséről szóló alkotmánytörvény tervezetének előkészítése. Az ülésről kiadott állásfoglalás szerint az albizottság javasolja a magyarokra és németekre vonatkozó vagyonelkobzó törvények felülvizsgálását, a vegyesen lakott területeken pedig a két- vagy többnyelvűség elvének érvényesülését, elutasítja ugyanakkor a magyar többségű járások visszaállítását, a nemzetiségek nemzeti szubjektumként való elismerését, a nemzeteket megillető államhatalmi szerveik létrehozásának lehetőségét, valamint a társadalmi szervezetek nemzetiségi alapon történő létrehozását. Az albizottság szerint a nemzeti kisebbségek képviseletét választott képviselőik látnák el, az egyes képviseleti szervek mellett nemzetiségi bizottságok, a nemzeti kormányok mellett pedig nemzetiségi államtitkárságok jönnének létre.

1968. április : Dél-Szlovákia magyarlakta járásaiban és településein kezdetét veszi az ún. Matica-klubok szervezése. A klubok a sajtóhoz, a központi párt- és állami szervekhez eljuttatott beadványaikban nacionalista uszítással vádolják a Csemadokot és annak vezetőit.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeDévény / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / nyilvánosság - rádió / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Nemzeti Front / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - alap- és középiskola / egyházak - evangélikus / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Okáli Daniel / irodalmi élet / tudományosság / Svoboda Ludvík / ifjúság / diszkrimináció / Nemzetgyűlés 1. (csehszlovák) / Fábry István / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / egyházak - görög katolikus / Kálvinista Szemle / Csehszlovák Írók Szövetsége / Varga János / Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai Bizottsága / Novotný Antonín / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Dobos László / nyilvánosság - televízió / Kultúrny život / klubmozgalom / Dubček Alexander / Szlovák Tudományos Akadémia / Rácz Olivér / Laštovička Bohuslav / Šik Ota / Batsányi János Irodalmi Kör / Štúr Ľudovít / / Csikmák Imre / Beke Sándor / Nemzetiségi Titkárság / Magyar Intézet / Černík Oldřich / Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja / Magyar Ifjúság Központi Tanácsa / Galán Géza / Kubicskó Irén / Németh István / Duka Zólyomi Árpád / Gáspár Tibor / Grendel Lajos / Colotka Peter / Dzúr Martin / Kriegel František / Pavel Josef / Hájek Jiří / Štrougal Lubomír / Smrkovský Josef / Gáfrik Michal / Smena / Predvoj / Kodály Zoltánné / Szőke József / gazdaság / lakosságcsere / Duray Miklós / Fábry Zoltán / kitelepítés / választások / közigazgatás / Varga Sándor / Mácza Mihály / Pozsony / egyházak / Kassa / Lőrincz Gyula / Szabó Rezső / Új Szó / Bratislava / Košice / Devín
FejezetIII. Nemzetiségi emancipációs törekvések és a rendszer demokratizálásának kísérlete
TelepülésDévény [Devín] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Nolcsó [Nolčovo] / Pozsony [Bratislava]
Év1968
Rövid URL
ID231389
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1954. november 28. : Választásokat tartanak a prágai Nemzetgyűlésbe, s ezzel egy időben első alkalommal a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba is. A magyar és német lakosság a második világháború utáni parlamenti választások során első ízben járulhat az urnákhoz. A hivatalos végeredmény szerint a választásra jogosultaknak több mint 99%-a leadja voksát, s a választáson résztvevők közel 98%-a megszavazza a Nemzeti Front jelöltjeit. A 368 tagú Nemzetgyűlésben 9 (többek között Lőrincz Gyula, a Csemadok KB elnöke és Szigl Mária munkásnő), a 104 tagú SZNT-ben 13 (többek között Dénes Ferenc, a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság alelnöke, valamint Árvay József és Nagy István földművesek) magyar nemzetiségű képviselő kap helyet. Az SZNT-ben az SZLKP-nak 77, a Szlovák Megújhodás Pártjának 10, a Szabadságpártnak 5 képviselője van, 12 tagja pártonkívüli.