Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

8 találat

1989. december : Kassán megalakul a Kassai Magyarok Baráti Társasága, amely a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetével együttműködve Kassai Fórum címmel időszaki folyóirat kiadásába kezd. A társaság vezetője és a lap főszerkesztője Balassa Zoltán. Pozsonyban megjelenik a CSKP KB Pártélet című folyóiratának utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMoszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / Varsó / Warszawa, Lengyelország / Szlovák Megújhodás Pártja / mezőgazdaság - kollektivizálás / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Pártélet / Szabad Földműves / Szűcs Béla / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / díjak, kitüntetések / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Kubička-Kucsera Klára (Kucsera Klára) / Dobos László / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / Krocsány Dezső / alapítványok / Szlovák Szakszervezeti Tanács / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Varsói Szerződés / Janík Ján / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Petrőczi Bálint / Strasser György / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Nemzetiségi Minisztérium / Pacem in Terris / Kiss József / Charta 77 / Havel Václav / Szlovák Képzőművészek Szövetsége / Gyimesi György / Szilvássy József / Presinszky Lajos / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / A. Nagy László / Boda Pál / Bara László / Nagy Kázmér / Lukács Tibor / Čarnogurský Ján / Merva Lóránt / Janák Ignác / Kusý Eszter / Újlaky Géza / Vedra Vladimír / Neszméri Sándor / Jakeš Miloš / Magyar Demokrata Fórum / Bárdos Gábor / Johanes Jaromír / Čič Milan / Szigeti László / Adamec Ladislav / Pitra František / Hrivnák Pavel / Hunčík Péter / Zselenák József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Berényi József / Csehszlovákiai Magyarok Fóruma / Vajas Elemér / Tőkés László / Schuster Rudolf / Cornea Doina / Sütő András / Delinga Pavol / Nagy Ferenc 2. / Pinc František / Vacek Miroslav / Čalfa Marián / Bauer Győző / Görföl Jenő / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Böszörményi István / Csemadok KB Néprajzi Szakbizottsága / Dienstbier Jiří / Komárek Valtr / Sacher Richard / Klaus Václav / Blažej Anton / Chudík Ladislav / Kováč Ladislav / Kukrál Stanislav / Markuš Jozef / Ondruš Vladimír / Bartončík Josef / Nap / Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége / Kiss Katalin / Móricz Zoltán / Pásztor Mária / Široký Ján / Szirovecz Géza / Galko Béla / Csehszlovákiai Charta 77 Alapítvány / Cserepes Lajos / Horváthné Ozorai Katalin / László Béla / Lőrincz László / Miklósi Péter / Szabó Géza / Tóth Mihály / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma / Czetner Gyula / Hral Éva / Mátis Iván / Mohorita Vasil / Németh Károly / Romániai Magyar Demokrata Szövetség / Stank Jozef / Klamarcsik Mária / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Kassai Fórum / Kassai Magyarok Baráti Társasága / Liszka József / Popély Gyula / Duray Miklós / Fazekas József / mezőgazdaság / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / sport / Kvarda József / Sidó Zoltán / Zsilka László / választások / Lacza Tihamér / Kocsis Aranka / Varga Sándor / szakszervezetek / Balassa Zoltán / Pozsony / Kassa / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Pribeta / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Királyhelmec / Perbete
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Perbete [Pribeta] / Pozsony [Bratislava]
Év1989
Rövid URL
ID234974
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december 10. : Gustáv Husák köztársasági elnök Marián Čalfa (SZLKP) miniszterelnökkel az élen kinevezi a „nemzeti egyetértés kormányának” elnevezett új szövetségi kormányt, amelyben 1948 óta első ízben a nem kommunista miniszterek vannak többségben. A kormány tagjai többek között Ján Čarnogurský (pártonkívüli) és Valtr Komárek (CSKP) első miniszterelnök-helyettesek, František Pitra (CSKP) miniszterelnök-helyettes, Jiří Dienstbier (pártonkívüli) külügyminiszter, Miroslav Vacek (CSKP) nemzetvédelmi miniszter és Václav Klaus (pártonkívüli) pénzügyminiszter; a belügyminiszteri poszt egyelőre betöltetlen marad (belügyminiszterré december 30-án a csehszlovák néppárti Richard Sachert nevezik ki). Az új kormány kinevezését követően Gustáv Husák a Szövetségi Gyűlés Elnökségéhez intézett levelében lemond köztársasági elnöki tisztségéről. A PFés a NYEE bejelenti, hogy Václav Havel köztársasági elnökké való jelölését támogatja. Rendkívüli kongresszust tart Pozsonyban a Szlovák Megújhodás Pártja, amely az 1948-ban felbomlasztott Demokrata Párt jogutódának nyilvánítja magát, és felveszi annak nevét.

1976. október : Miután a szlovák pártvezetés visszaadta Dobos László publikálási jogát, az Irodalmi Szemle részletet közöl a szerző Egy szál ingben című regényéből. A pártból történt kizárása óta Csehszlovákiában ez a szerző első publikációja. (Dobos trilógiájának a csehszlovákiai magyarság életét feldolgozó harmadik kötete a Madách Könyv- és Lapkiadónál még az év folyamán megjelenik.)

1954. november 28. : Választásokat tartanak a prágai Nemzetgyűlésbe, s ezzel egy időben első alkalommal a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba is. A magyar és német lakosság a második világháború utáni parlamenti választások során első ízben járulhat az urnákhoz. A hivatalos végeredmény szerint a választásra jogosultaknak több mint 99%-a leadja voksát, s a választáson résztvevők közel 98%-a megszavazza a Nemzeti Front jelöltjeit. A 368 tagú Nemzetgyűlésben 9 (többek között Lőrincz Gyula, a Csemadok KB elnöke és Szigl Mária munkásnő), a 104 tagú SZNT-ben 13 (többek között Dénes Ferenc, a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság alelnöke, valamint Árvay József és Nagy István földművesek) magyar nemzetiségű képviselő kap helyet. Az SZNT-ben az SZLKP-nak 77, a Szlovák Megújhodás Pártjának 10, a Szabadságpártnak 5 képviselője van, 12 tagja pártonkívüli.

1948. július 28. : Alakuló ülését tartja a nemzetgyűlési választások eredményei alapján újjáalakult SZNT, amelyben helyet kap ugyan a kommunista párt „szatellitpártjává” degradált Szlovák Megújhodás Pártja és a Szabadságpárt is, képviselőinek túlnyomó többsége azonban már kommunista. Az ülésen résztvevő Antonín Zápotocký miniszterelnök bejelenti, hogy mivel Magyarországon már „elnyomták a reakciót”, Csehszlovákia rendezni kívánja viszonyát Magyarországgal, vagyis tervezik egy csehszlovák-magyar barátsági szerződés aláírását és a Csehszlovákiában maradt magyarok helyzetének rendezését. A testület elnökévé ismét Karol Šmidkét választják. Prágában a Földművelésügyi Minisztérium és a Népjóléti Minisztérium kiadásában a Csehországba deportált magyaroknak szánt hetilap jelenik meg Jó Barát címmel. A második világháború utáni Csehszlovákia első engedélyezett magyar nyelvű sajtótermékének fő- és felelős szerkesztője Szily Imre. A lap fő küldetése a deportáltak végleges csehországi letelepedésének propagálása, de fontos szerepet játszik a szétszakított családok, családtagok felkutatásában is.

8 találat