Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2 3 5
136 találat

1992. szeptember : Megjelenik Ipolyságon a városi önkormányzat Honti Lapok című havilapjának első száma. Felelős szerkesztője Lendvay Tibor. Az Együttélés Központi Irodája a megszűnt Együttélés Hírmondó pótlása céljából A Hónap címmel új, havi rendszerességűnek szánt kiadványt jelentet meg.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkeigazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Országgyűlés / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / oktatási intézmények - alap- és középiskola / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / Külügyminisztérium 2. (magyar) / ifjúság / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / óvoda / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Szövetségi Gyűlés / Thália Színház (Thália Színpad) / Nemzetközi Bíróság / Varga Béla 3. / Stúdió erté / Mečiar Vladimír / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Komáromi Jókai Színház / klubmozgalom - parlamenti klub / Batta István / Antall József / Jeszenszky Géza / Együttélés Hírmondó / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Boros Zoltán / Kňažko Milan / Calvin J. Teológiai Intézet / Gašparovič Ivan / Komáromi Városi Egyetem / Rákóczi Alapítvány / Európa Parlament / Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola / Benedek Elek Óvónőképző Főiskola / Pannon Agrártudományi Egyetem / Kertészeti és Gyümölcsészeti Főiskola / Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola / Szabad György / A Hónap / Honti Lapok / Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ / Lendvay Tibor / Duray Miklós / színjátszás / nyelvhasználat / sport / egyházak / Európa Tanács / Szabó Rezső / pedagógusképzés
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Év1992
Rövid URL
ID236786
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. július 17. : Az SZNT nyilatkozatot fogad el a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról, amelynek 2. bekezdése szerint a szlovák parlament kinyilvánítja „a szlovák nemzet természetes jogát az önrendelkezésre”, 4. bekezdése pedig az önrendelkezést „a szlovák nemzet szuverén államának alapjaként” definiálja. A parlament elveti az MKDM és az Együttélés képviselői klubjának nevében Csáky Pál által előterjesztett javaslatot, hogy a deklaráció mondja ki a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok egyenjogúságának az alkotmányban való rögzítését, valamint hogy a Szlovák Köztársaságot a Szlovákiában élő polgárok szuverén államaként fogalmazza meg. A magyar képviselők részben tartózkodnak, részben elutasítják a deklaráció megszavazását. A szuverenitási nyilatkozatra válaszul Václav Havel levélben értesíti a Szövetségi Gyűlést, hogy július 20-i hatállyal lemond köztársasági elnöki tisztségéről.

1992. április : Az Együttélés területi titkárságának kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Bodrogközi Hírnök című közéleti havilap első száma. Felelős szerkesztője Pusztai József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Moszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / oktatási intézmények - alap- és középiskola / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Irodalmi Szemle / Tőzsér Árpád / Pedagógiai Kar / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Szövetségi Gyűlés / Havel Václav / Balla Kálmán / Čarnogurský Ján / Čalfa Marián / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Eurolánc / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Bugár Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Csallóközi Városok és Falvak Társulása / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Gömöri Hírnök / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Minarovič Milan / Magyar Néppárt / Református Pedagógusok Munkaközössége / Magyar Polgári Párt (MPP) / Nyitrai Egyetem / Jelcin Borisz / Gömöri Hajnal / Jung Anna / Szlovák–Magyar Kulturális Alapítvány / Bodrogközi Hírnök / Pusztai Ferenc / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / színjátszás / nyelvhasználat / választások / Csáky Pál / Mádl Ferenc / Pozsony / Rimaszombat / Komárom / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Rimavská Sobota / Nyitra / Párkány / Dunaszerdahely / Ógyalla / Bős / Királyhelmec / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava]
Év1992
Rövid URL
ID236537
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. április 25. : A Csallóközi Városok és Falvak Társulása, az Együttélés és az Eurolánc polgári kezdeményezés - mintegy 120 szlovákiai és magyarországi Duna menti település polgármestere és több környezetvédő szakember részvételével - Duna-konferenciát rendez Dunaszerdahelyen. A konferencia résztvevői a C változat munkálatainak azonnali leállítására és a Duna rehabilitációjára szólítja fel a szövetségi kormányt. Az MPP az Új Szóban nyilvánosságra hozza az 1945-1948 között kiadott elnöki dekrétumokkal kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint a jogfosztó dekrétumokat és egyéb jogszabályokat vagy a Szövetségi Gyűlés törvényeivel, vagy az Alkotmánybíróság határozatával kellene érvényteleníteni. Komáromban a Református Pedagógusok Munkaközössége II. országos konferenciáján bejelentik négy református alapiskola szeptemberi megnyitásának szándékát, amelyek közül kettő nyílna a Csallóközben, egy-egy pedig Gömörben és a Bodrogközben. A Csemadok OV és a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség megrendezi Párkányban a néptáncszólisták első országos versenyét.

1992. január : A Mécs László Népfőiskola kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Helmeci Mécses című havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Beneš Edvard / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / Tóth János / nyilvánosság - televízió / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Jakoby Gyula / Kopócs Tibor / Jakab István / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Havel Václav / A. Nagy László / Mikloško František / Bajnok István / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Čalfa Marián / Világi Oszkár / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Gémesi Károly / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Szőcs Ferenc / Gawlik Stanislaw / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Novitzky Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Szlovák Televízió / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Mécs László Népfőiskola / Jakoby Gyula Képtár / Kelet-szlovákiai Képtár / Lilium Aurum Kft. / Princzkel József / Tüske / Palágyi Lajos / Magyar Polgári Párt (MPP) / Tarnóczy István / Helmeci Mécses / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Tóth Károly / Hodossy Gyula / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Hurbanovo / Bratislava / Košice / Görcsös Mihály / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Királyhelmec / múzeum
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Gúta [Kolárovo] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Ógyalla [Hurbanovo] / Pozsony [Bratislava] / Tüskés [Pichne]
Év1992
Rövid URL
ID236372
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. december : Az augusztusi Pegazus-találkozó résztvevői találkozásaik rendszeresítése céljából Örsújfaluban megalakítják a Pegazus Társaságot. Irányítói: Miskó Ildikó, A. Szabó László, D. Tok Ernő, Bodzsár Anikó és Geiszler Norbert. Megjelenik Párkányban a városi önkormányzat Štúrovo a okolie - Párkány és Vidéke című kétnyelvű havilapjának első száma. Felelős kiadója Ján Oravec polgármester, főszerkesztője 1992 januárjától Himmler György. A Csemadok Lévai Területi Választmánya a Lévai járás területén élő magyarság művelődésének támogatása céljából létrehozza a Juhász Gyula Kulturális Alapítványt.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeLeváre / Trencsén / Budapest / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / nőkérdés / könyvkultúra / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Tóth János / Dobos László / dunai vízlépcsőrendszer / Vörösmarty Klub / alapítványok / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / Örsújfalu / Čarnogurský Ján / Vitéz Erika / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Čalfa Marián / Weiss Peter / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Magyarok Világszövetsége / Ásványi László / Hirjak Mikuláš / klubmozgalom - parlamenti klub / Dorotin Dušan / Kanis Pavol / Oravec Ján / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Zoboralji Községek Regionális Társulása / Európai Közösség / Hornyák János / Püski Könyvesház / Vox Nova Rt / Slezákné Kovács Edit / Borza Erzsébet / Brüsszel / Bruxelles, Belgium / Juhász Gyula Kulturális Alapítvány / Pegazus Társaság / Štúrovo a okolie – Párkány és Vidéke / Bodzsár Anikó / D. Tok Ernő / Geiszler Norbert / Himmler György / Miskó Ildikó / A. Szabó László / gazdaság / Duray Miklós / nyelvhasználat / Mádl Ferenc / Léva / Pozsony / Kassa / Új Szó / Levice / Gabčíkovo / Štúrovo / Bratislava / Nitra / Žirany / Košice / Moldava nad Bodvou / Gbelce / Šaľa / Nová Stráž / Trenčín / Nyitra / Zsére / Köbölkút / Párkány / Vágsellye / Bős / Szepsi / Lévárt / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Kassa [Košice] / Köbölkút [Gbelce] / Léva [Levice] / Lévárt [Leváre] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Őrsújfalu [Nová Stráž] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Trencséntölgyes [Dubodiel] / Vágsellye [Šaľa] / Zsére [Žirany]
Év1991
Rövid URL
ID236309
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. november 1. : Az MKDM és az Együttélés prágai parlamenti képviselői klubjajavaslatot terjeszt be a Szövetségi Gyűlésben, amelyben népszavazás kiírását indítványozza a cseh-szlovák államszövetség megőrzésével kapcsolatban. Az FMK négy prágai parlamenti képviselője Václav Havel köztársasági elnökhöz intézett levelében sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy még mindig nem került sor az 1945-1948 közötti magyarellenes diszkriminatív intézkedések eltörlésére, valamint hogy a Masaryk Érdemrenddel kitüntetettek között egyetlen magyar sem volt. Balogh Gézát az FMK által jelölt Tóth János váltja fel a szlovák oktatásügyi miniszter gazdasági ügyekért felelős helyettesének tisztségében. Komáromban megrendezik a Református Pedagógusok Munkaközösségének első országos konferenciáját.

1991. október : A Gazda Kereskedelmi Kft. kiadásában megjelenik Pozsonyban a Jó Gazda című gazdasági havilap első száma. Főszerkesztője Kádek Gábor. A DH - a lapot a brünni Kazinczy Ferenc Diákklubtól átvéve - Sárga Szamár címmel közéleti havilapot indít, amely azonban három szám után megszűnik. Főszerkesztője Kosár Dezső.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeNagycsalomja / Bibliotheca Hungarica / Poprád / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / határkérdés / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / emlékművek, emlékhelyek / könyvkultúra / Brünn / Brno, Csehország / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / díjak, kitüntetések / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Szlovák Tudományos Akadémia / / alapítványok / Nagy János / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / Ravasz József / Mikloško František / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Vojtek Lászó / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hamerlik Rudolf / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Štúr Társaság / Márai Sándor Alapítvány / Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság / Oravec Ján / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Diákhálózat (DH) / Gazda Kereskedelmi Kft. / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Csehszlovákiai Magyar Központi Könyvtár és Levéltár / Varga Béla 4. / Szlovák Statisztikai Hivatal / Porubjak Martin / Szaló Csaba / DH-Press / Déli Hírlap / Könözsy László / Bencúr Ján / Széchényi György / Mécs László Népfőiskola / Agócs Zoltán / Jó Gazda / Sárga Szamár / Polgári Demokrata Unió – NYEE / Kádek Gábor / Kosár Dezső / Liszka József / gazdaság / Esterházy János / nyelvhasználat / Gyurcsík Iván / közigazgatás / Kocsis Aranka / Pozsony / Deáki / Somorja / Érsekújvár / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Bratislava / Veľká Čalomija / Érsekkéty / Diakovce / Kéť / Párkány / Dunaszerdahely / Gúta / Királyhelmec / múzeum / Magyarország / Esztergom / Gyurcsó István Alapítvány
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDeáki [Diakovce] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekkéty [Keť] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Kétkeresztúr [Nové Hony] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagycsalomja [Veľká Čalomija] / Nolcsó [Nolčovo] / Párkány [Štúrovo] / Poprádfalu [Forbasy] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín]
Év1991
Rövid URL
ID236219
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1 2 3 5
136 találat