Szlovákiai Magyar Adatbank » Albumok » A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992) A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992) – Szlovákiai Magyar Adatbank
Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 találat

1989. december : Kassán megalakul a Kassai Magyarok Baráti Társasága, amely a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetével együttműködve Kassai Fórum címmel időszaki folyóirat kiadásába kezd. A társaság vezetője és a lap főszerkesztője Balassa Zoltán. Pozsonyban megjelenik a CSKP KB Pártélet című folyóiratának utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMoszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / Varsó / Warszawa, Lengyelország / Szlovák Megújhodás Pártja / mezőgazdaság - kollektivizálás / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Pártélet / Szabad Földműves / Szűcs Béla / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / díjak, kitüntetések / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Kubička-Kucsera Klára (Kucsera Klára) / Dobos László / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / Krocsány Dezső / alapítványok / Szlovák Szakszervezeti Tanács / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Varsói Szerződés / Janík Ján / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Petrőczi Bálint / Strasser György / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Nemzetiségi Minisztérium / Pacem in Terris / Kiss József / Charta 77 / Havel Václav / Szlovák Képzőművészek Szövetsége / Gyimesi György / Szilvássy József / Presinszky Lajos / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / A. Nagy László / Boda Pál / Bara László / Nagy Kázmér / Lukács Tibor / Čarnogurský Ján / Merva Lóránt / Janák Ignác / Kusý Eszter / Újlaky Géza / Vedra Vladimír / Neszméri Sándor / Jakeš Miloš / Magyar Demokrata Fórum / Bárdos Gábor / Johanes Jaromír / Čič Milan / Szigeti László / Adamec Ladislav / Pitra František / Hrivnák Pavel / Hunčík Péter / Zselenák József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Berényi József / Csehszlovákiai Magyarok Fóruma / Vajas Elemér / Tőkés László / Schuster Rudolf / Cornea Doina / Sütő András / Delinga Pavol / Nagy Ferenc 2. / Pinc František / Vacek Miroslav / Čalfa Marián / Bauer Győző / Görföl Jenő / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Böszörményi István / Csemadok KB Néprajzi Szakbizottsága / Dienstbier Jiří / Komárek Valtr / Sacher Richard / Klaus Václav / Blažej Anton / Chudík Ladislav / Kováč Ladislav / Kukrál Stanislav / Markuš Jozef / Ondruš Vladimír / Bartončík Josef / Nap / Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége / Kiss Katalin / Móricz Zoltán / Pásztor Mária / Široký Ján / Szirovecz Géza / Galko Béla / Csehszlovákiai Charta 77 Alapítvány / Cserepes Lajos / Horváthné Ozorai Katalin / László Béla / Lőrincz László / Miklósi Péter / Szabó Géza / Tóth Mihály / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma / Czetner Gyula / Hral Éva / Mátis Iván / Mohorita Vasil / Németh Károly / Romániai Magyar Demokrata Szövetség / Stank Jozef / Klamarcsik Mária / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Kassai Fórum / Kassai Magyarok Baráti Társasága / Liszka József / Popély Gyula / Duray Miklós / Fazekas József / mezőgazdaság / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / sport / Kvarda József / Sidó Zoltán / Zsilka László / választások / Lacza Tihamér / Kocsis Aranka / Varga Sándor / szakszervezetek / Balassa Zoltán / Pozsony / Kassa / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Pribeta / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Királyhelmec / Perbete
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Perbete [Pribeta] / Pozsony [Bratislava]
Év1989
Rövid URL
ID234974
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december 19. : A Szövetségi Gyűlés jóváhagyja a Čalfa-, az SZNT pedig a Čič-kormány programnyilatkozatát. A szövetségi kormány programjának vitájában Sidó Zoltán felszólalására, aki kifogásolja, hogy szövetségi szinten nem hozták létre a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó minisztériumot, a miniszterelnök kijelenti: a nemzetiségi képviselet kérdését elsősorban a köztársasági kormányok hatáskörében kell rendezni, de a választások után majd létrehozzák a szövetségi kormány melletti nemzetiségi tanácsadó szervet, amelyben valamennyi kisebbség képviselve lesz. Az SZNT Elnöksége az előzetes megállapodás ellenére elutasítja a Nemzetiségi Bizottság visszaállítását, helyette csupán egy, az Elnökség melletti állandó munkacsoport létrehozását hagyja jóvá. A 15 magyar, ukrán, szlovák és cseh képviselőből, valamint a Csemadok és a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége által delegált 11 szakemberből álló testület vezetője Nagy Kázmér, az SZNT alelnöke. Rendkívüli közgyűlést tart Pozsonyban a Szlovák Írók Szövetségének Magyar Szekciója, amely kimondja a szekció önállósulását, s Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága néven egy független szervezet létrehozását. A társaság élén álló 9 tagú Akcióbizottság vezetőjévé Fónod Zoltánt választják. A csehszlovákiai magyar képzőművészek pozsonyi találkozóján elhatározzák a Szlovák Képzőművészek Szövetségén belüli, esetleg egy teljesen önálló szervezet létrehozását. A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága előkészítő bizottságának ügyvivője Kubička-Kucsera Klára. Az FMK és a Magyar Diákszövetség nyílt levéllel fordul Jiří Dienstbier külügyminiszterhez, amelyben felkérik, hogy Csehszlovákia vesse latba tekintélyét a romániai vérontás megakadályozása érdekében. Az Új Szó a rendkívüli pártkongresszus határozata alapján az SZLKP KB helyett az SZLKP napilapjaként határozza meg magát, fejlécéről pedig eltűnnek az állami kitüntetések.

1989. november 28. : A szövetségi kormány és a Nemzeti Front, valamint a PF küldöttsége közötti kerekasztal-tárgyaláson megállapodás születik a szövetségi kormány átalakításáról, valamint a kommunista párt vezető szerepét és a marxizmus-leninizmust állami ideológiaként rögzítő alkotmánycikkelyek hatályon kívül helyezéséről. A PF ezen kívül követeli Csehszlovákia 1968-as megszállásának elítélését s Gustáv Husák lemondását köztársasági elnöki tisztségéről. Az Új Szó címoldalon közli szerkesztőségének állásfoglalását, amelyben amellett, hogy bírálóan nyilatkozik saját tevékenységéről, támogatásáról biztosítja a NYEE programnyilatkozatát, elhatárolja magát a Magyar Televízió Panoráma című műsora elleni kampánytól, s javasolja a szerkesztőség megbélyegzett munkatársainak rehabilitálását, valamint hogy a lap az SZLKP KB lapja helyett az SZLKP lapjaként határozza meg magát. A Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának vezetősége állásfoglalásában sürgeti az elmúlt két évtized újraértékelését, a csehszlovákiai magyar közélet demokratizálását és a „hatalmi monopólium elvtelen kiszolgálóinak” távozását tisztségeikból. Az FMK és a Magyar Diákszövetség közös nyilatkozatban határolja el magát a Kelet-Szlovákiában ismeretlen körök által kezdeményezett, területi autonómiát követelő aláírásgyűjtési akciótól. A nyilatkozat szerint az ilyen akciók ártanak a demokratizálódási folyamatnak, és a rendszerváltásra törekvő erők megosztásához vezetnek. Megjelenik az FMK Szabad Kapacitás című tájékoztatójának első száma. Szerkesztői a december közepén megjelenő 3. számától kezdve: Gyurovszky László, Juhász R. József, Németh Ilona, Sándor Eleonóra és Tóth Károly. A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Építő- és Építészmérnöki Karának magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják az Ybl Miklós Klubot. Dunaszerdahelyen Ravasz József és Vontszemű János vezetésével megalakul a Roma Demokratikus Kezdeményezés.

1989. május 24. : A Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának pozsonyi ülése olyan új statútumot fogad el, amely a szekciót a szövetség autonóm szervezetévé nyilvánítja. Az elsősorban a csehszlovákiai magyar tudományosság helyzetével foglalkozó tanácskozás ezen kívül véleményezi és támogatásáról biztosítja az Új Mindenes Gyűjtemény szerkesztőbizottsága által a csehszlovákiai magyar tudományos élet intézményi rendszerének kialakítására kidolgozott tervezetet, s annak rövidített változatát A tudomány feladatai a Csehszlovákiában élo magyar nemzeti kisebbség fejlodésében címmel június 6-án elküldi az illetékes hivatalos szervekhez. Ladislav Adamec csehszlovák miniszterelnök meghívására Prágába látogat Németh Miklós magyar miniszterelnök. Megbeszélésük fő témája a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építése körül felmerült vitás kérdések megoldása, amellyel kapcsolatban elhatározzák szakértői csoportok létrehozását és Adamec budapesti látogatását.

1989. február : A budapesti Kapu című független kulturális és közéleti folyóirat A csehszlovákiai magyar kisebbség társadalmi jogvédelmének tíz éve (1978-1988) című írásában emlékezik meg a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága tízéves tevékenységéről.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / határkérdés / jegyzékek, memorandumok / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Prága / Praha, Csehország / USA / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / Szlovák Nemzeti Front / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Sziegl Ferenc / oktatási intézmények - szakképzés / óvoda / Magyar Területi Színház (Matesz) / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / Ozsvald Árpád / Török Elemér / Népművelési Intézet (Központ) / Dobos László / Tőzsér Árpád / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Krocsány Dezső / Duba Gyula / Grendel Lajos / törvények, törvényhozás - nemzetiségi alkotmánytörvény / Szeberényi Zoltán / Szövetségi Gyűlés / Cseh Nemzeti Tanács / Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) / Thália Színház (Thália Színpad) / Kiss József / Révész Bertalan / Benyó Máté / Charta 77 / Havel Václav / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / Balla Kálmán / Elnöki Tanács / Lukács Tibor / Janák Ignác / Grósz Károly / Jakeš Miloš / Dudás Kálmán / Hrivnák Pavel / Medgyessy Péter / San Diego / Márai Sándor / Straub F. Brúnó / Šaling Ondrej / Kapu / Klubhíradó / Szőke József / Végh László / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Gál Sándor / Koncsol László / Sidó Zoltán / közigazgatás / Kassa / Nemzetiségi Tanács / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Gabčíkovo / Nitra / Košice / Kulcsár Ferenc / Nyitra / Bős / múzeum / Magyarország
FejezetIV. A husáki normalizáció évtizedei és a kisebbségi jogvédő mozgalom
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Galánta [Galanta] / Kassa [Košice] / Nyitrapásztó [Pastuchov]
Év1989
Rövid URL
ID234590
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. február 9. : A Szlovák Írók Szövetségének Magyar Szekciója - Kultúra, átalakítás és demokratizálás címmel - a társadalmi-politikai átalakítás, demokratizálás, valamint a nemzetiségi politika, kultúra és oktatásügy legégetőbb kérdéseinek megoldását célzó javaslatokat fogad el és terjeszt az írószövetségi és legfelsőbb politikai vezetés: Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára és Ignác Janák, az SZLKP KB első titkára elé. Ebben sürgeti többek között a nemzetiségek államalkotó szerepének elismerését, nyelvtörvény kidolgozását, a megszüntetett nemzetiségi intézmények visszaállítását, a felelős párt- és állami tisztségekbe a magyarság bizalmát élvező személyek kinevezését, a készülő új alkotmányban a nemzetiségi önigazgatás elvének elismerését, egy központi magyar történelmi és néprajzi múzeum, valamint egy központi magyar könyvtár létrehozását, új lapok, folyóiratok indítását, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának visszaállítását, a Matesz kassai Thália Színpadának önállósítását, a magyar iskolahálózat bővítését, a nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatának visszaállítását s a felsőoktatási intézményekben a magyar nyelvű felvételik biztosítását.

1981 folyamán : Befejeződik az atomerőmű építése miatt felszámolásra ítélt Mohi lakosságának 1979 óta zajló kitelepítése. A mohiak túlnyomó többségét a közeli Lévára költöztetik. Csanda Sándort a Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának titkári tisztségében Duba Gyula, Várady Bélát a kassai Thália Színpad művészeti vezetői tisztségében Lengyel Ferenc váltja fel. Pozsonyban, a Madách Könyv- és Lapkiadónál megjelenik Grendel Lajos Éleslövészet című kisregénye, a csehszlovákiai magyar értelmiségi sorsproblémáit bemutató regénytrilógiájának első kötete. Az eredeti alkotásért odaítélt Madách Imre Irodalmi Díjat Zalabai Zsigmond irodalomkritikus, a műfordításért odaítélt díjat Tóth Elemér költő kapja.

1977 folyamán : A nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatának fokozatos felszámolásával megkezdődik a magyar nyelvű pedagógusképzés leépítése. (A korábban megszokott közel százról huszonegyre csökken a magyar tagozatra felvett elsőéves hallgatók száma.) Erőteljesen csökkentik a pozsonyi Szlovák Pedagógiai Kiadó magyar szerkesztőségének gondozásában megjelenő magyar nyelvű tankönyvek számát, aminek következtében minden magyar tanítási nyelvű iskolában tankönyvhiány lép fel. A pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadó Szabó Béla két regényének, A menyasszonynak és A család kedvencének együttes újrakiadásával útjára indítja Csehszlovákiai Magyar Írók című könyvsorozatát. Ugyancsak a Madách Könyv- és Lapkiadó kiadásában megjelenik Duba Gyula Ívnak a csukák című regényes falurajza. A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum Spravodaj múzea - Múzeumi Híradó címmel - kezdetben negyedévenként, majd 1984-től évente egyszer megjelenő -kétnyelvű kiadványsorozat megjelentetésébe kezd. Felelős szerkesztője Mag Gyula. Bábi Tibort Csanda Sándor váltja fel a Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának titkári tisztségében.

1968. április : Dél-Szlovákia magyarlakta járásaiban és településein kezdetét veszi az ún. Matica-klubok szervezése. A klubok a sajtóhoz, a központi párt- és állami szervekhez eljuttatott beadványaikban nacionalista uszítással vádolják a Csemadokot és annak vezetőit.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeDévény / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / nyilvánosság - rádió / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Nemzeti Front / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - alap- és középiskola / egyházak - evangélikus / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Okáli Daniel / irodalmi élet / tudományosság / Svoboda Ludvík / ifjúság / diszkrimináció / Nemzetgyűlés 1. (csehszlovák) / Fábry István / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / egyházak - görög katolikus / Kálvinista Szemle / Csehszlovák Írók Szövetsége / Varga János / Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai Bizottsága / Novotný Antonín / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Dobos László / nyilvánosság - televízió / Kultúrny život / klubmozgalom / Dubček Alexander / Szlovák Tudományos Akadémia / Rácz Olivér / Laštovička Bohuslav / Šik Ota / Batsányi János Irodalmi Kör / Štúr Ľudovít / / Csikmák Imre / Beke Sándor / Nemzetiségi Titkárság / Magyar Intézet / Černík Oldřich / Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja / Magyar Ifjúság Központi Tanácsa / Galán Géza / Kubicskó Irén / Németh István / Duka Zólyomi Árpád / Gáspár Tibor / Grendel Lajos / Colotka Peter / Dzúr Martin / Kriegel František / Pavel Josef / Hájek Jiří / Štrougal Lubomír / Smrkovský Josef / Gáfrik Michal / Smena / Predvoj / Kodály Zoltánné / Szőke József / gazdaság / lakosságcsere / Duray Miklós / Fábry Zoltán / kitelepítés / választások / közigazgatás / Varga Sándor / Mácza Mihály / Pozsony / egyházak / Kassa / Lőrincz Gyula / Szabó Rezső / Új Szó / Bratislava / Košice / Devín
FejezetIII. Nemzetiségi emancipációs törekvések és a rendszer demokratizálásának kísérlete
TelepülésDévény [Devín] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Nolcsó [Nolčovo] / Pozsony [Bratislava]
Év1968
Rövid URL
ID231389
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1968. március 22. : A Szlovák Írók Szövetségének Magyar Szekciójajavaslatot fogad el a magyar kisebbség kulturális életének az önigazgatás szellemében történő rendezéséről, amelyben síkra száll többek között a magyar iskolaügy önálló központi irányító szervének kiépítéséért, a nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatának önálló magyar főiskolává bővítéséért, egy magyar tudományos intézet, magyar könyvtár, magyar könyv- és lapkiadó, magyar ifjúsági szervezet, pedagógus-, újságíró és írószövetség létrehozásáért, egy új magyar napilap létesítéséért, az 1945 utáni magyarellenes rendelkezések eltörléséért, áldozataik rehabilitálásáért, a megváltoztatott magyar helységnevek visszaállításáért s a magyarság kompromittálódott vezetőinek a közéletből való távozásáért.

1956. november : Megjelenik Pozsonyban a Csemadok Fáklya című havilapjának utolsó, november-decemberi összevont száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / hadsereg, katonaság / nyilvánosság - sajtó / határkérdés / nyilvánosság - rádió / erőszakszervezetek, állambiztonság / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Megbízottak Testülete / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - alap- és középiskola / Široký Viliam / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / Zápotocký Antonín / ifjúság / Csehszlovák Rádió / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Szabad Földműves / Fáklya / Dolgozó Nő / Új Ifjúság / Strechaj Rudolf / Novotný Antonín / Ostrava / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / Szlovák Írók Szövetsége / Štítnický Ctibor / (A) Hét / Rudé právo / Szlovák Műszaki Főiskola / Csehszlovák Televízió / Nagy Imre / nyilvánosság - televízió / Szolidaritási Alap / gazdaság / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / Kádár János / Pozsony / Komárom / Új Szó / Komárno / Bratislava / Magyarország / Csehország
FejezetII. Egyenjogúsítás párthatározatokkal. A pártállam első másfél évtizede
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava]
Év1956
Rövid URL
ID230309
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1956. november 3. : Antonín Zápotocký köztársasági elnök rádióbeszédben ítéli el a magyarországi felkelést. Zápotocký szerint a nemzetközi reakció által támogatott magyarországi reakció - a politikai vezetés engedményeit kihasználva - „ellenforradalmat” robbantott ki, amely „fasiszta fehérterrorral” fenyegeti a magyar dolgozó népet, Nagy Imre miniszterelnököt pedig azzal vádolja, hogy „lepaktált a kapitalista országokkal”. A Rudé právo a magyar forradalmat elítélő nyilatkozatot közöl Fábry Zoltántól, amelyben Fábry a magyarországi eseményeket úgy értékeli, mint amelyek „az imperialisták malmára hajtják a vizet”. Nyilatkozatát Fábry pár nap múlva a Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának ülésén - Ctibor Štítnický, a Szlovák Írók Szövetségének titkára által - felolvasott levelében visszavonja. A prágai és ostravai után megkezdi működését a Csehszlovák Televízió pozsonyi stúdiója is.

1 találat