Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2 3 4
100 találat

1992. szeptember : Megjelenik Ipolyságon a városi önkormányzat Honti Lapok című havilapjának első száma. Felelős szerkesztője Lendvay Tibor. Az Együttélés Központi Irodája a megszűnt Együttélés Hírmondó pótlása céljából A Hónap címmel új, havi rendszerességűnek szánt kiadványt jelentet meg.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkeigazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Országgyűlés / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / oktatási intézmények - alap- és középiskola / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / Külügyminisztérium 2. (magyar) / ifjúság / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / óvoda / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Szövetségi Gyűlés / Thália Színház (Thália Színpad) / Nemzetközi Bíróság / Varga Béla 3. / Stúdió erté / Mečiar Vladimír / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Komáromi Jókai Színház / klubmozgalom - parlamenti klub / Batta István / Antall József / Jeszenszky Géza / Együttélés Hírmondó / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Boros Zoltán / Kňažko Milan / Calvin J. Teológiai Intézet / Gašparovič Ivan / Komáromi Városi Egyetem / Rákóczi Alapítvány / Európa Parlament / Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola / Benedek Elek Óvónőképző Főiskola / Pannon Agrártudományi Egyetem / Kertészeti és Gyümölcsészeti Főiskola / Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola / Szabad György / A Hónap / Honti Lapok / Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ / Lendvay Tibor / Duray Miklós / színjátszás / nyelvhasználat / sport / egyházak / Európa Tanács / Szabó Rezső / pedagógusképzés
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Év1992
Rövid URL
ID236786
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. szeptember 26. : A Csemadok OV egy szlovákiai magyar értelmiségi találkozó összehívását kezdeményezi azzal a céllal, hogy a szlovák alkotmány elfogadása utáni helyzetben megfogalmazza a magyar kisebbség identitása megőrzésének alapvető feladatait. Kassán a református ifjúsági szövetség megalakításának szándékával megrendezik a II. Országos Ifjúsági-munkás Találkozót, ezen azonban csupán a szövetség alapszabályának megvitatására kerül sor. Ugyancsak Kassán Varga Béla püspökhelyettes vezetésével megnyílik a komáromi Calvin J. Teológiai Intézet kihelyezett katechetikai szemináriuma. Kassán a Thália Színházban megtartott ünnepélyes tanévnyitóval megnyílik a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola konzultációs központja.

1992. szeptember 25. : A Komáromi Jókai Színház nagytermében megtartott ünnepélyes tanévnyitóval megnyílik a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, a kecskeméti Kertészeti és Gyümölcsészeti Főiskola, valamint a soproni Benedek Elek Óvónőképző Főiskola levelező tagozatos hallgatói számára létrehozott konzultációs központként működő Komáromi Városi Egyetem. Megbízott igazgatója Szabó Rezső. (A győri főiskola, valamint a mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetem ezzel párhuzamosan levelező tagozatos hallgatói számára konzultációs központot létesít Dunaszerdahelyen is.)

1992. május : Társadalomtudományi kutatásokkal foglalkozó szakemberek, mindenekelőtt történészek, szociológusok és nyelvészek részvételével megalakul Pozsonyban a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport. Tiszteletbeli elnöke Turczel Lajos, titkára Gyurgyík László.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / nyilvánosság - sajtó / nyilvánosság - rádió / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Prága / Praha, Csehország / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / tudományosság / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / nyilvánosság - televízió / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / Balla Kálmán / Barak László / Nap / Visegrád / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Szlovák Televízió / Csehszlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága / Szpisák Ibolya / Nap Kiadó / Magyar Néppárt / Szlovák Rádió / Tomášikovo / DH-Press / Magyar Polgári Párt (MPP) / Krajcár / Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottság / Honti Múzeum és Képtár / Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport / Papp Sándor / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Danis Ferenc / választások / Gyurgyík László / Protič János / Léva / Pozsony / Érsekújvár / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Rozsnyó / Levice / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Tvrdošovce / Štúrovo / Bratislava / Želiezovce / Šahy / Gbelce / Ipolyság / Köbölkút / Tallós / Tardoskedd / Párkány / Dunaszerdahely / Bős / Zseliz / múzeum / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Köbölkút [Gbelce] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Naprágy [Neporadza] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Tallós [Tomášikovo] / Tardoskedd [Tvrdošovce] / Zseliz [Želiezovce]
Év1992
Rövid URL
ID236594
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. április : Az Együttélés területi titkárságának kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Bodrogközi Hírnök című közéleti havilap első száma. Felelős szerkesztője Pusztai József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Moszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / oktatási intézmények - alap- és középiskola / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Irodalmi Szemle / Tőzsér Árpád / Pedagógiai Kar / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Szövetségi Gyűlés / Havel Václav / Balla Kálmán / Čarnogurský Ján / Čalfa Marián / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Eurolánc / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Bugár Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Csallóközi Városok és Falvak Társulása / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Gömöri Hírnök / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Minarovič Milan / Magyar Néppárt / Református Pedagógusok Munkaközössége / Magyar Polgári Párt (MPP) / Nyitrai Egyetem / Jelcin Borisz / Gömöri Hajnal / Jung Anna / Szlovák–Magyar Kulturális Alapítvány / Bodrogközi Hírnök / Pusztai Ferenc / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / színjátszás / nyelvhasználat / választások / Csáky Pál / Mádl Ferenc / Pozsony / Rimaszombat / Komárom / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Rimavská Sobota / Nyitra / Párkány / Dunaszerdahely / Ógyalla / Bős / Királyhelmec / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava]
Év1992
Rövid URL
ID236537
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. július 5. : A gazdaságszervezési okok miatt felszámolt Danubius Kiadó helyett a május 27-én bejegyzett Nap Kiadó veszi át a Nap című hetilap kiadását. A kiadó igazgatója s egyben a lap főszerkesztője Balla Kálmán. Kocsis István Árpádházi Szent Margit című tragédiájával első bemutatóját tartja a Vl-os bástyában a Komáromi Jókai Színház művészeiből és művészgyakornokokból álló s a Jókai Alapítvány által működtetett Bástya Színház. A Fiatal Demokraták Szövetsége Orbán Viktor vezetésével Pozsonyba látogató küldöttsége találkozik az FMK, a NYEE, az MKDM és a Csemadok képviselőivel.

1991. május : Megjelenik Somorján a Somorja és Vidéke című közéleti havilap első száma. Főszerkesztője Csiba László. (A lap júniustól Somorja és Vidéke - Šamorín a okolie címmel kétnyelvűként jelenik meg.)

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeGidrafa / Budmerice / Budapest / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / mezőgazdaság - földreform / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / emlékművek, emlékhelyek / Soóky Dezső / Szlovák Katolikus Püspöki Kar / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Hites Kristóf / díjak, kitüntetések / Nagy János / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Gyimesi György / A. Nagy László / Rákóczi Szövetség / Göndöcs László / Vigh Károly / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Tőkés László / Zászlós Gábor / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Harsányi Gyula / Koller Gyula / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Gémesi Károly / Szőcs Ferenc / Magyarok Világszövetsége / Halzl József / Selmeczi Elek / Határon Túli Magyarok Titkársága / Entz Géza / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / Bartal Károly / klubmozgalom - parlamenti klub / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Vincze Dániel / Miklós István / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Mihályi Molnár László / Esterházy Malfatti Alice / Barcsek Sándor / Lány / Európai Népcsoportok Föderális Uniója / Boros Zoltán / Állami Földalap / Esterházy János Emlékbizottság / Szövetségi Gyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága / Somorja és Vidéke – Šamorín a okolie / Duray Miklós / Esterházy János / színjátszás / állampolgárság / nyelvhasználat / Csiba László / mezőgazdaság / Csáky Pál / Pozsony / egyházak / Somorja / Kassa / Komárom / Új Szó / Komárno / Šamorín / Dunajská Streda / Bratislava / Želiezovce / Košice / Senec / Dunaszerdahely / Szenc / Zseliz / Magyarország / Klapka György / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Gidrafa [Budmerice] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín] / Szenc [Senec] / Zseliz [Želiezovce]
Év1991
Rövid URL
ID235904
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. január : Varga Sándor irányításával - a Bibliotheca Hungarica létrehozására indult kezdeményezést is felvállalva - megalakul Pozsonyban a Nemzetiségi Dokumentációs Centrum. Céljai között szerepel a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos kutatások koordinálása, az alapvető dokumentumok és kutatási eredmények összegyűjtése, valamint a szlovákiai magyarság történetének kutatásához szükséges infrastruktúra létrehozása. A Csehszlovák Vöröskereszt Népegészség című egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata felveszi az Egészség címet.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBibliotheca Hungarica / Tőketerebes / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovák Vöröskereszt / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / tudományosság / ifjúság / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Népegészség / Pedagógiai Kar / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Beke Sándor / törvények, törvényhozás - nemzetiségi alkotmánytörvény / Tábortűz / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Pokrok – Haladás (Nagykürtös) / Püspöki Nagy Péter / Stúdió erté / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Magyar Diákszövetség / Dél-Zempléni Változások / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Ifi / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Komáromi Jókai Színház / Magyar Ferenc / Bugár Béla / Novitzky Béla / Szlovák Televízió / Hont Kiadó / Szlovákia Kommunista Pártja – Demokratikus Baloldal Pártja / Jókai Alapítvány / Palóc / Bodzsár Gyula / Érdekes Újság / Partner Kiadó / Kalita Gábor / Tóthpál Gyula / Heti Ifi / Zempléni / D. Kovács József / D. Varga László / Oberhauser Viliam / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Szenczi Molnár Albert Alapítvány / Havasi Péter / Gömöri Hírnök / Zora Gemera – Gömöri Hajnal / Szpisák Ibolya / Egészség / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / gazdaság / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Sidó Zoltán / választások / Varga Sándor / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Új Szó / pedagógusképzés / Komárno / Nové Zámky / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Trebišov / Görcsös Mihály / Nyitra / Bős / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pálóc [Pavlovce nad Uhom] / Pozsony [Bratislava] / Tőketerebes [Trebišov]
Év1991
Rövid URL
ID235664
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. november : A Roma Kulturális Egyesület kiadásában megjelenik Pozsonyban a Roma című háromnyelvű (szlovák, magyar, roma) társadalmi és kulturális havilap első száma. Főszerkesztője Dezider Banga, a magyar rovat szerkesztője Ravasz József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTiszacsernyő / Bibliotheca Hungarica / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Prága / Praha, Csehország / cigányság / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / nyelvhasználat - helységnevek használata / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / klubmozgalom / Havel Václav / Presinszky Lajos / Szabó Sándor / Haraszti Mészáros Erzsébet / Ravasz József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Klamarcsik Mária / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Göncz Árpád / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Andráš Anton / klubmozgalom - parlamenti klub / Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség / Öllös Árpád / Grebeníček Miroslav / Kanis Pavol / Történelmi Igazságtétel Bizottság / Danubius-pres / Dunatáj 2. / Morovič Lajos / Gazda Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó / Pittner Ladislav / Bodnár Tibor / Csanda András / Farkas László / Gyulai Lajos / Harsányi László / Kasza Tibor / Lojkovič Sámuel / Oravec Ján / Pásztor István 2. (Komárom) / Petro János / Schwartz Árpád / Somogyi Kornél / Pásztor István 1. (Királyhelmec) / Zachariás István / Zsolnai Ernő / Esterházy János Közművelődési Klub / Schniererné Wurster Ilona / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Roma / Roma Kulturális Egyesület / Banga Dezider / Esterházy János / Horváth Zoltán / színjátszás / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Komárom / Fülek / Új Szó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Šahy / Veľké Kapušany / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Čierna nad Tisou / Sládkovičovo / Fiľakovo / Ipolyság / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Nagykapos / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDiószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Somorja [Šamorín] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tiszacsernyő [Čierna nad Tisou] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235580
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. március : A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karának magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják a Bánki Donát Klubot. Pozsonyban megjelenik a Természet és Társadalom című tudománynépszerűsítő havilap utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Nemzeti Front / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / Szlovák Nemzeti Front / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Magyar Területi Színház (Matesz) / Comenius Egyetem / díjak, kitüntetések / Dobos László / Szlovák Műszaki Főiskola / Pedagógiai Kar / Természet és Társadalom / klubmozgalom / Csikmák Imre / Csemadok KB Nyelvművelő (Nyelvi) Szakbizottsága / Beke Sándor / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Kardos István / Szlovák Nőszövetség / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / Havel Václav / Gyimesi György / Szilvássy József / Takáts Emőd / Balla Kálmán / Kusý Eszter / Neszméri Sándor / Szűrös Mátyás / Bárdos Gábor / Čič Milan / Szigeti László / Németh Miklós / János Pál II. / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Čalfa Marián / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Környezetvédelmi Minisztérium / Ifi / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Jókai Mór Egyetem / Kovács László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Danubius Kiadó / Szlovákiai Nők Demokratikus Uniója / Selye János Klub / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Móric Víťazoslav / B. Kovács István / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Haid Magda / Lőrincz Ildikó / Lőrincz János / Maitz László / Csicsák Rudolf / Český Těšín / Horváth Rezső (Rudolf) / Baláž Rudolf / Tkáč Alojz / Kojnok Eduard / Szőcs Ferenc / Marosvásárhely / Tîrgu Mureş, Románia / Politikai Pártok és Társadalmi Szervezetek Egyesülése / Apollopress Kiadóvállalat / Štúr Társaság / Gawlik Stanislaw / Bánki Donát Klub / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Magyarországi Szlovák Írók Egyesülete / gazdaság / Duray Miklós / színjátszás / Kmeczkó Mihály / állampolgárság / nyelvhasználat / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / Kvarda József / Sidó Zoltán / választások / Lacza Tihamér / autonómia / Glatz Ferenc / Janics Kálmán / Hodossy Gyula / Pozsony / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Tornaľa / Nagysurány / Šurany / Banská Bystrica / Csáky Károly / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Tornalja / Besztercebánya / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBesztercebánya [Banská Bystrica] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagysurány [Šurany] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Surányka [Šurianky] / Tornalja [Tornaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235199
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. november 25. : A PF, a NYEE, ill. a 800 ezres prágai és a 70 ezres pozsonyi tüntetés résztvevői elégtelennek minősítik a pártvezetésben bekövetkezett változásokat, s megfogalmazzák azt az igényt, hogy töröljék az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét. Az FMK, a Magyar Diákszövetség, a Csehszlovákiai Magyarok Fóruma és a Matesz képviselői megbeszélést tartanak a Csemadok pozsonyi székházában, amelyen a Csehszlovákiai Magyarok Fóruma felveti a szlovákiai magyar közéletet összefogó egységes magyar politikai erő létrehozásának a lehetőségét, amit azonban az FMK és a Magyar Diákszövetség a magyarság elszigetelődésének veszélyére hivatkozva visszautasít. A találkozó résztvevői közös nyilatkozatot írnak alá, amelyben amellett, hogy követelik az 1968-as események újraértékelését, kinyilvánítják: a demokrácia, az egyenrangúság és egyenjogúság elvei alapján kívánják újraértékelni a csehszlovákiai magyarság helyzetét, s egyenjogú szövetségben kívánnak élni az ország nemzeteivel és nemzetiségeivel. A NYEE és a szlovák főiskolások koordinációs bizottsága 12 pontból álló közös programnyilatkozatot fogad el, amely megfogalmazza többek között a szabad választások megtartásának, a kommunista párt vezető szerepe alkotmányból való törlésének, a jogállam kiépítésének, az egyház és az állam szétválasztásának, a csehek és szlovákok demokratikus föderációja következetes megvalósításának, valamint a nemzetiségi jogok törvényes szabályozásának igényét. A Magyar Diákszövetség akcióbizottsága elfogadja a szövetség programnyilatkozatát, amely követeli többek között a kommunista párt vezető szerepének megszüntetését, a szabad választások kiírását, az államhatalmi ágak szétválasztását és a helyi önkormányzatok jogkörének kiszélesítését. Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök bejelenti a politikai foglyok szabadon bocsátását. Budapesten Käfer István vezetésével önálló egyesületté alakul a korábban a Rákóczi Szövetség keretében működött Amicus Kör, a cseh és szlovák kultúra barátainak köre.

1989. november 21. : A szövetségi, cseh és szlovák kormány közös nyilatkozata ellenére országszerte tovább zajlanak a tiltakozó megmozdulások; irányításukat Csehországban a PF, Szlovákiában a NYEE veszi át. A prágai tüntetésen első ízben szólal fel Václav Havel. A NYEE a három kormány közös nyilatkozatát elutasító állásfoglalásában követeli a rendfenntartó erők november 17-i brutális beavatkozásának kivizsgálását, a Szövetségi Gyűlés mellett egy független vizsgálóbizottság létrehozását, a felelősök megbüntetését, az erőszakért felelős politikusok távozását a hatalomból, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a nyílt társadalmi párbeszédet és a szlovák miniszterelnökkel való találkozás lehetőségét. A komáromi Matesz társulata csatlakozik a prágai színművészeti főiskola diákjainak és a prágai színházak művészeinek sztrájkra felszólító felhívásához. Az SZNT Elnökségének rendkívüli ülése támogatásáról biztosítja a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány közös nyilatkozatát, s megalapozottnak minősíti a rendfenntartó erők november 17-i beavatkozását. Prágában Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök első ízben találkozik a PF képviselőivel.

1989. november 18. : Prágában a rendőrség előző napi akciója elleni tiltakozásul folytatódnak az utcai tüntetések, sztrájkba lépnek a diákok és a színházak, a színészek november 27-re általános sztrájkot hirdetnek. Vágsellyén ellenzéki gondolkodású szlovákiai magyar értelmiségiek - többek között Tóth Károly, A. Nagy László, Balla Kálmán, Barak László, Grendel Lajos, Gyurovszky László, Hunčík Péter, Németh Zsuzsa, Öllös László, Sándor Eleonóra és Szigeti László - megalakítják a Független Magyar Kezdeményezést (FMK), amely az A. Nagy László és Tóth Károly szóvivők által aláírt első nyilatkozatában tiltakozik a prágai rendőri beavatkozás ellen, követeli a beavatkozás elrendelőinek felelősségre vonását és a letartóztatottak szabadon bocsátását.

1989. november 1. : A szlovák kormány az Oktatásügyi, ill. a Kulturális Minisztérium által a nemzetiségek kulturális és művelődési színvonalának javítására előterjesztett javaslatokról tárgyalva határozatot hoz többek között a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának visszaállításáról, a komáromi Duna Menti Múzeum kisebbségi magyar néprajzi múzeummá alakításáról, a nemzetiségi óvodahálózat és szakmunkásképzés, a pedagógusképzés, valamint a Csehszlovák Televízió magyar nyelvű adásának bővítéséről s az új alkotmány elfogadását követően nemzetiségi nyelvtörvényjavaslat kidolgozásáról. Számos előterjesztett s a különböző magyar beadványokban is megfogalmazott javaslatot ugyanakkor elvet, ill. elnapol, köztük a kassai Thália Színpadnak a Kulturális Minisztérium által is támogatott önállósítását. A kormányülés megállapítása szerint az ország nemzetiségi politikája példaként szolgálhat a környező országok számára is. A nyugdíjba vonuló Jakál Istvánt Protič János váltja fel a Csehszlovák Rádió magyar adásának főszerkesztői tisztségében.

1989. június 8. : A szlovák kormány Nemzetiségi Tanácsa a magyar és ukrán kisebbség művelődési és kulturális életének kérdéseiről előterjesztett anyagról tárgyal. A Nemzetiségi Tanácsnak a kormány elé terjesztett ajánlásai magukban foglalják a különböző petíciókban megfogalmazott igények egy részét, többek között a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának visszaállítását, a rádió és televízió magyar adása, valamint a magyar lapok színvonalának javítását, a komáromi és kassai színház viszonyának újrarendezését, a nemzetiségi kutatások programjának kidolgozását, a magyar óvodai képzés bővítését, a kisiskolák újbóli megnyitását és a pedagógusképzés fejlesztését. Alexander Dubček, a CSKP KB egykori első titkára és Oldřich Černík volt csehszlovák miniszterelnök a Csehszlovákia 1968. évi megszállásában részt vett országok kormányaihoz és pártvezetéséhez, többek között a magyar kormányhoz és az MSZMP-hez intézett levelükben a katonai megszállásról hozott döntés felülvizsgálására kérik a címzetteket.

1989. február : A budapesti Kapu című független kulturális és közéleti folyóirat A csehszlovákiai magyar kisebbség társadalmi jogvédelmének tíz éve (1978-1988) című írásában emlékezik meg a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága tízéves tevékenységéről.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / határkérdés / jegyzékek, memorandumok / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Prága / Praha, Csehország / USA / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / Szlovák Nemzeti Front / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Sziegl Ferenc / oktatási intézmények - szakképzés / óvoda / Magyar Területi Színház (Matesz) / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / Ozsvald Árpád / Török Elemér / Népművelési Intézet (Központ) / Dobos László / Tőzsér Árpád / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Krocsány Dezső / Duba Gyula / Grendel Lajos / törvények, törvényhozás - nemzetiségi alkotmánytörvény / Szeberényi Zoltán / Szövetségi Gyűlés / Cseh Nemzeti Tanács / Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) / Thália Színház (Thália Színpad) / Kiss József / Révész Bertalan / Benyó Máté / Charta 77 / Havel Václav / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / Balla Kálmán / Elnöki Tanács / Lukács Tibor / Janák Ignác / Grósz Károly / Jakeš Miloš / Dudás Kálmán / Hrivnák Pavel / Medgyessy Péter / San Diego / Márai Sándor / Straub F. Brúnó / Šaling Ondrej / Kapu / Klubhíradó / Szőke József / Végh László / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Gál Sándor / Koncsol László / Sidó Zoltán / közigazgatás / Kassa / Nemzetiségi Tanács / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Gabčíkovo / Nitra / Košice / Kulcsár Ferenc / Nyitra / Bős / múzeum / Magyarország
FejezetIV. A husáki normalizáció évtizedei és a kisebbségi jogvédő mozgalom
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Galánta [Galanta] / Kassa [Košice] / Nyitrapásztó [Pastuchov]
Év1989
Rövid URL
ID234590
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. február 9. : A Szlovák Írók Szövetségének Magyar Szekciója - Kultúra, átalakítás és demokratizálás címmel - a társadalmi-politikai átalakítás, demokratizálás, valamint a nemzetiségi politika, kultúra és oktatásügy legégetőbb kérdéseinek megoldását célzó javaslatokat fogad el és terjeszt az írószövetségi és legfelsőbb politikai vezetés: Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára és Ignác Janák, az SZLKP KB első titkára elé. Ebben sürgeti többek között a nemzetiségek államalkotó szerepének elismerését, nyelvtörvény kidolgozását, a megszüntetett nemzetiségi intézmények visszaállítását, a felelős párt- és állami tisztségekbe a magyarság bizalmát élvező személyek kinevezését, a készülő új alkotmányban a nemzetiségi önigazgatás elvének elismerését, egy központi magyar történelmi és néprajzi múzeum, valamint egy központi magyar könyvtár létrehozását, új lapok, folyóiratok indítását, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának visszaállítását, a Matesz kassai Thália Színpadának önállósítását, a magyar iskolahálózat bővítését, a nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatának visszaállítását s a felsőoktatási intézményekben a magyar nyelvű felvételik biztosítását.

1 2 3 4
100 találat