Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2 3 4
98 találat

1992. szeptember : Megjelenik Ipolyságon a városi önkormányzat Honti Lapok című havilapjának első száma. Felelős szerkesztője Lendvay Tibor. Az Együttélés Központi Irodája a megszűnt Együttélés Hírmondó pótlása céljából A Hónap címmel új, havi rendszerességűnek szánt kiadványt jelentet meg.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkeigazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Országgyűlés / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / oktatási intézmények - alap- és középiskola / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / Külügyminisztérium 2. (magyar) / ifjúság / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / óvoda / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Szövetségi Gyűlés / Thália Színház (Thália Színpad) / Nemzetközi Bíróság / Varga Béla 3. / Stúdió erté / Mečiar Vladimír / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Komáromi Jókai Színház / klubmozgalom - parlamenti klub / Batta István / Antall József / Jeszenszky Géza / Együttélés Hírmondó / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Boros Zoltán / Kňažko Milan / Calvin J. Teológiai Intézet / Gašparovič Ivan / Komáromi Városi Egyetem / Rákóczi Alapítvány / Európa Parlament / Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola / Benedek Elek Óvónőképző Főiskola / Pannon Agrártudományi Egyetem / Kertészeti és Gyümölcsészeti Főiskola / Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola / Szabad György / A Hónap / Honti Lapok / Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ / Lendvay Tibor / Duray Miklós / színjátszás / nyelvhasználat / sport / egyházak / Európa Tanács / Szabó Rezső / pedagógusképzés
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Év1992
Rövid URL
ID236786
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. június 23. : Az SZNT alakuló ülésén a testület elnökévé Ivan Gašparovičot (DSZM), első alelnökévé Peter Weisst (DBP) választják. A testületnek 1968 óta első ízben nincs magyar nemzetiségű alelnöke, s a 15 tagú Elnökségbe is csupán egyetlen magyar kerül be Rózsa Ernő (Együttélés) személyében, akit egyben megválasztanak a Környezetvédelmi Bizottság elnökévé is. A Nemzetiségi Bizottságot ismét megszüntetik, s az Államigazgatási Bizottsággal összevonva létrehozzák az Államigazgatási, Helyi Önkormányzati és Nemzetiségi Bizottságot. Elnökévé Jozef Reát (DSZM) választják, magyar tagjai Duka Zólyomi Árpád alelnök és Dobos László. Az Együttélés és az MKDM két külön parlamenti klubot hoz létre. Az Együttélés és az MKDM prágai parlamenti képviselői úgy határoznak, hogy Coexistentia néven közös parlamenti klubot alakítanak. Elnökévé Duray Miklóst, alelnökévé Bartakovics Istvánt választják.

1992. június 5-6. : A rendszerváltás utáni második szabad parlamenti választásokat tartják Csehszlovákiában, amelyeken a választópolgárok 84-86%-a vesz részt. Amíg Csehországban a jobboldali Polgári Demokrata Párt és a Kereszténydemokrata Párt koalíciója győz, addig Szlovákiában a populista DSZM nyeri a választásokat. A Szövetségi Gyűlés 150 tagú Népi Kamarájában a DSZM a szlovákiai szavazatok 33,5%-ával 24, a DBP 14,4%-kal 10, az SZNP 9,4%-kal 6, a KDM 8,9%-kal szintén 6, az MKDM-Együttélés-Magyar Néppárt koalíció 7,4%-kal (227 925 szavazattal) 5 mandátumhoz jut; az MPP 2,4%-kal (72 877 szavazat) kiszorul a parlamentből. A 150 tagú Nemzetek Kamarájában a DSZM 33,8%-kal 33, a DBP 14,0%-kal 13, az SZNP 9,3%-kal 9, a KDM 8,8%-kal 8, az MKDM-Együttélés-Magyar Néppárt koalíció 7,4%-kal (228 219 szavazattal) 7, Szlovákia Szociáldemokrata Pártja 6,1%-kal 5 mandátumhoz jut; az MPP 2,3%-kal (71 122 szavazat) nem jut be a parlamentbe. A Szövetségi Gyűlésben a magyar koalíció listájáról összesen 11 magyar képviselő szerez mandátumot: a Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként Andrássy Ferenc, Mihályi Molnár László és Pázmány Péter, az MKDM jelöltjeként Bartakovics István; a Nemzetek Kamarájában az Együttélés jelöltjeként Duray Miklós, Bajnok István, Batta István és Boros Zoltán, az MKDM jelöltjeként Bábi Péter, Hornyák János és Sárközy Klára. A Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a lengyel Stanislaw Gawlik is. A szlovák nemzeti tanácsi választásokon a DSZM az érvényes szavazatok 37,3%-át megszerezve 74, a DBP 14,7%-kal 29, a KDM 8,9%-kal 18, az SZNP 7,9%-kal 15, az MKDM-Együttélés koalíciója 7,4%-kal (228 885 szavazattal) 14 mandátumhoz jut; az MPP 2,3%-ot szerezve (70 689 szavazat) kiszorul a szlovák parlamentből. A 150 tagú SZNT-ben öszszesen 16 magyar nemzetiségű képviselő szerez mandátumot: az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az Együttélés jelöltjeként Bauer Edit, Dobos László, Duka Zólyomi Árpád, Köteles László, Kom-lósy Zsolt, Filakovszky János, Fehér Miklós, Harna István és Rózsa Ernő, az MKDM jelöltjeként Bugár Béla, Barta Pál, Csáky Pál, Farkas Pál és Fóthy János; a DBP listájáról pedig Varjú János és Zselenák József.

1992. február 27. : Az SZNT 140/1992. számmal törvényt hoz a nyitrai Mezőgazdasági Főiskola és a Pedagógiai Kar Nyitrai Egyetem néven történő egyesítéséről. A törvény vitája során elvetik Bauer Editnek (Együttélés) az önálló magyar pedagógiai kar létrehozására vonatkozó javaslatát, viszont külön határozatban elfogadják Berényi József (MPP) indítványát, hogy az SZNT javasolja az egyetem szenátusának a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségek Karának megalakítását. František Mikloško, az SZNT elnöke parlamenti bizottságot hoz létre a szlovák kormány területszervezési bizottsága által Szlovákia új közigazgatási felosztására kidolgozott javaslatok elbírálására. Pozsonyban Duray Miklós, az Együttélés és Bugár Béla, az MKDM elnöke aláírja a két mozgalom koalíciójának politikai alapelveit rögzítő szerződést.

1991. december : Az augusztusi Pegazus-találkozó résztvevői találkozásaik rendszeresítése céljából Örsújfaluban megalakítják a Pegazus Társaságot. Irányítói: Miskó Ildikó, A. Szabó László, D. Tok Ernő, Bodzsár Anikó és Geiszler Norbert. Megjelenik Párkányban a városi önkormányzat Štúrovo a okolie - Párkány és Vidéke című kétnyelvű havilapjának első száma. Felelős kiadója Ján Oravec polgármester, főszerkesztője 1992 januárjától Himmler György. A Csemadok Lévai Területi Választmánya a Lévai járás területén élő magyarság művelődésének támogatása céljából létrehozza a Juhász Gyula Kulturális Alapítványt.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeLeváre / Trencsén / Budapest / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / nőkérdés / könyvkultúra / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Tóth János / Dobos László / dunai vízlépcsőrendszer / Vörösmarty Klub / alapítványok / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / Örsújfalu / Čarnogurský Ján / Vitéz Erika / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Čalfa Marián / Weiss Peter / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Magyarok Világszövetsége / Ásványi László / Hirjak Mikuláš / klubmozgalom - parlamenti klub / Dorotin Dušan / Kanis Pavol / Oravec Ján / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Zoboralji Községek Regionális Társulása / Európai Közösség / Hornyák János / Püski Könyvesház / Vox Nova Rt / Slezákné Kovács Edit / Borza Erzsébet / Brüsszel / Bruxelles, Belgium / Juhász Gyula Kulturális Alapítvány / Pegazus Társaság / Štúrovo a okolie – Párkány és Vidéke / Bodzsár Anikó / D. Tok Ernő / Geiszler Norbert / Himmler György / Miskó Ildikó / A. Szabó László / gazdaság / Duray Miklós / nyelvhasználat / Mádl Ferenc / Léva / Pozsony / Kassa / Új Szó / Levice / Gabčíkovo / Štúrovo / Bratislava / Nitra / Žirany / Košice / Moldava nad Bodvou / Gbelce / Šaľa / Nová Stráž / Trenčín / Nyitra / Zsére / Köbölkút / Párkány / Vágsellye / Bős / Szepsi / Lévárt / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Kassa [Košice] / Köbölkút [Gbelce] / Léva [Levice] / Lévárt [Leváre] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Őrsújfalu [Nová Stráž] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Trencséntölgyes [Dubodiel] / Vágsellye [Šaľa] / Zsére [Žirany]
Év1991
Rövid URL
ID236309
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. május : Megjelenik Somorján a Somorja és Vidéke című közéleti havilap első száma. Főszerkesztője Csiba László. (A lap júniustól Somorja és Vidéke - Šamorín a okolie címmel kétnyelvűként jelenik meg.)

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeGidrafa / Budmerice / Budapest / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / mezőgazdaság - földreform / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / emlékművek, emlékhelyek / Soóky Dezső / Szlovák Katolikus Püspöki Kar / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Hites Kristóf / díjak, kitüntetések / Nagy János / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Gyimesi György / A. Nagy László / Rákóczi Szövetség / Göndöcs László / Vigh Károly / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Tőkés László / Zászlós Gábor / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Harsányi Gyula / Koller Gyula / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Gémesi Károly / Szőcs Ferenc / Magyarok Világszövetsége / Halzl József / Selmeczi Elek / Határon Túli Magyarok Titkársága / Entz Géza / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / Bartal Károly / klubmozgalom - parlamenti klub / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Vincze Dániel / Miklós István / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Mihályi Molnár László / Esterházy Malfatti Alice / Barcsek Sándor / Lány / Európai Népcsoportok Föderális Uniója / Boros Zoltán / Állami Földalap / Esterházy János Emlékbizottság / Szövetségi Gyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága / Somorja és Vidéke – Šamorín a okolie / Duray Miklós / Esterházy János / színjátszás / állampolgárság / nyelvhasználat / Csiba László / mezőgazdaság / Csáky Pál / Pozsony / egyházak / Somorja / Kassa / Komárom / Új Szó / Komárno / Šamorín / Dunajská Streda / Bratislava / Želiezovce / Košice / Senec / Dunaszerdahely / Szenc / Zseliz / Magyarország / Klapka György / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Gidrafa [Budmerice] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín] / Szenc [Senec] / Zseliz [Želiezovce]
Év1991
Rövid URL
ID235904
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. április : Pozsonyban megalakul a Kalligram Könyvkiadó Kft. Ügyvezető igazgatója Szigeti László, a kiadóvezető Grendel Lajos. Az Erdélyi János Népfőiskola kiadásában, Tóth Ferenc szerkesztésében megjelenik Nagykaposon az Ungi Táj című közéleti havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Ferenc József / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Országgyűlés / Bécs / Wien, Ausztria / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Olomouc / könyvkultúra / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Rákóczi Ferenc II. / Révész Bertalan / Püspöki Nagy Péter / Fuksz Sándor / Čarnogurský Ján / Bárdos Gábor / Mikloško František / Szigeti László / Bajnok István / Felvidéki Diáktanács / Urbán Aladár / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Klaus Václav / Vojtek Lászó / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Kovács László / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Lőrincz János / Szőcs Ferenc / Erdélyi János Népfőiskola / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Kereszténydemokrata Néppárt / Zempléni / Polgári Demokrata Párt / Lovász Attila / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Zempléni Változások / Diákhálózat (DH) / Ajpek Gabriella / Orosházy Lajos / Paxy László / II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság / Bodnár Gyula / Keresztény Kapcsolatok Magyar Kisebbségi Titkársága / Komáromi Lapok 2. / Új Komáromi Lapok – Komárňanské listy / Voderadská Tatiana / Zöldek Pártja / Surján László / Ambrus Ferenc / Száraz Dénes / Ungi Táj / Kalligram Könyvkiadó / Tóth Ferenc / Végh László / Duray Miklós / Kmeczkó Mihály / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Gál Sándor / Kvarda József / Sidó Zoltán / Lacza Tihamér / Takács András / Varga Sándor / Csáky Pál / Hodossy Gyula / Mádl Ferenc / Pozsony / egyházak / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Komárno / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Borša / Csáky Károly / Dunaszerdahely / Bős / Nagykapos / Borsi / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBecsó [Bečov] / Borsi [Borša] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava]
Év1991
Rövid URL
ID235838
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. december : Megjelenik Pozsonyban a Népművelési Intézet Népművelés című folyóiratának, valamint a Kis Építo című gyermeklap utolsó száma. A Nemzeti Bizottságok utódlapjaként megjelenik Pozsonyban a szlovák kormány Közigazgatás című szakmai tanácsadó és módszertani folyóiratának első száma. Az Együttélés politikai mozgalom Együttélés Hírmondó címmel időszaki értesítő kiadásába kezd. Felelős szerkesztője Fuksz Sándor.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTőketerebes / Aranyosmarót / Budapest / Hernádcsány / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Nemzeti Bizottságok / Kis Építő / díjak, kitüntetések / Népművelési Intézet (Központ) / Népművelés / Dobos László / (A) Hét / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara / / Duba Gyula / alapítványok / Fónod Zoltán / Tábortűz / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Fuksz Sándor / Hunčík Péter / Magyar PEN Klub Pozsony / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Ifi / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Göncz Árpád / Új Út / Brndiar Ivan / klubmozgalom - parlamenti klub / Márai Sándor Alapítvány / Liberális Internacionálé / Tamás András / Hont Kiadó / Csehszlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága / Bodrogközi és Ung-vidéki Városok és Falvak Szövetsége / Neumann János Klub / NKVD / Szlovák Nők Demokratikus Uniója / Živena / Miklós István / Szlovákia Kommunista Pártja – Demokratikus Baloldal Pártja / Együttélés Hírmondó / deportálás / Duray Miklós / nyelvhasználat / Duka Zólyomi Emese / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Fülek / Losonc / Rozsnyó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Rožňava / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Želiezovce / Šahy / Veľké Kapušany / Veľký Krtíš / Košice / Lučenec / Plešivec / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Trebišov / Sládkovičovo / Senec / Fiľakovo / Nagysurány / Šurany / Vráble / Čaňa / Revúca / Zlaté Moravce / Nagyrőce / Nyitra / Ipolyság / Verebély / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Pelsőc / Szenc / Nagykapos / Nagykürtös / Tornalja / Zseliz / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésAranyosmarót [Zlaté Moravce] / Diószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Hernádcsány [Čaňa] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagykürtös [Veľký Krtíš] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Nagyrőce [Revúca] / Nagysurány [Šurany] / Nolcsó [Nolčovo] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava] / Somorja [Šamorín] / Surányka [Šurianky] / Szenc [Senec] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tőketerebes [Trebišov] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa] / Verebély [Vráble] / Zseliz [Želiezovce]
Év1990
Rövid URL
ID235619
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. december 15. : Az Együttélés Losoncon ülésező Központi Ügyvivői Testülete éles vitát követően - amely során Duray Miklós a mozgalmon belüli szakadás elkerülése céljából a lemondását is felajánlja - megerősíti az Intéző Bizottság nyelvtörvénnyel kapcsolatos november 5-i állásfoglalását, s helytelennek minősíti a mozgalom azon képviselőinek magatartását, akik a törvény elfogadása mellett szavaztak. Az MKDM pozsonyi székházában megrendezik a Szovjetunióba „málenkij robotra” vagy az NKVD által más politikai okok miatt elhurcolt személyek első szlovákiai találkozóját. A Márai Sándor Alapítvány és a Magyar PEN Klub Pozsony Márai városa - Márai világa címmel irodalomtörténeti konferenciát rendez Kassán. Dunaszerdahelyen megrendezik az I. Szlovákiai Táncháztalálkozót.

1 2 3 4
98 találat