77 éve történt a tornaljai robbantás! Kérlek segíts Te is emlékezni, támogasd a filmünket »

Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

30 találat

1941 folyamán : A kárpátaljai iskolák közül az aknaszlatinai és a técsői Máramaros, a nagyszőlősi és a királyházai Ugocsa vármegyéhez, azaz a Szatmárnémeti tankerülethez került. – Pénzintézetek Kárpátalján: Munkácsi Kereskedelmi Bank, Ungvári Kereskedelmi Bank, Tiszaháti Magyar Bank (Ungvár), Ugocsai Bankegyesület (Nagyszőlős), Ung-völgyi Bank (Nagyberezna). – A Kárpátaljai Mezőgazdasági Kamara kimutatása szerint Kárpátalja területe 11 583 km2, lakossága 621 916 fo, a lakóházak száma 119 904, a települések: 433 kisközség, 11 nagyközség, 1 koronaváros (Huszt), 103 körjegyzőség, a népsűrűség 55,1, családonként 4,1 gyermek születik, 2,93 marad életben, a népszaporodás 1930–1941 között 17,6% (a trianoni Magyarországon 7,5%). – Megjelent: A Kárpátaljai Tudományos Társaság alapszabályai. KTT ny., Ungvár; Ungvár törvényhatósági jogú város címtára. Viktória ny., Ungvár; Művészeti Hetek. Ungvár, 1941. május 17.–június 8.Országos Irodalmi és Művészeti Tanács. Athenaeum, Budapest; Fenczik István: A kárpátaljai autonómia és a kisebbségi kérdés. Egyetemi Kisebbségi Intézet, Pécs; Magyar irodalmi ismeretek. Magyar irodalomtörténeti segédkönyv különös tekintettel az érettségi tételekre. Összeáll. a munkácsi m. kir. állami „Árpád fejedelem” gimnázium VIII. osztálya. Sajtó alá rendezte: Oláh Miklós. Kárpáti ny., Munkács; Reggeli és esti közös imádság. A bazilita internátus növendékei részére. [Ungvár.] KTT ny., Ungvár; Dékány András: Végig Kárpátalján. Stádium, Budapest; Urbányi Jenő: Gyümölcsfavédelem Kárpátalján. Stephaneum ny., Budapest; Az Ungvári Athletikai Club alapszabályai. Viktoria ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Horthy Miklós / Csap / magyar / Moszkva / Németország / határkérdés / Huszt / Szambor / Debrecen / Tiszaásvány / nőkérdés / Ravasz László / Varsó / egészségügy / Ungvár / Győr / Pécs / Flachbarth Ernő / Madách Imre / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Szabó Sándor / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Szabó Zoltán / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Polchy István / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi törvények / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Bukovina / Galícia / Rahói / magyarországi rendeletek / római katolikus / Técsői, Taracvölgyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Tárczy Károly / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Perecseny / Perecsin / Spenik László / főiskola, egyetem / Miskolc / pravoszláv, görögkeleti / Talaborfalva / Tereblja / Nyíregyháza / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Hodinka Antal / Ökörmezői / Teleki Pál / Nagylucska / Veliki Lucski / Bátyu / Batyove / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Antal Miklós / Szerednye / Radvánc / Radvanka / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Eszeny / Siménfalvy Árpád / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Egán Ede / Husztbaranya / Boronyava / Lavocsne / Lawoczne / Harsányi Zsolt / Kozma Miklós / Peltsárszky Imre / Szatmárnémeti / Satu Mare / Ilniczky Sándor / Hóman Bálint / Dudinszky Béla / Erdmannsdorff Otto / Bartha Károly / Váralja / Varga József / Fodor István / Misztice / Imszticseve / Szalay Károly / Inke Rezső / Szálasi Ferenc / Doroszlay Mihály / Kiseszeny / Petrivka / Gaál János / Hajdúdorog / Roskovics Emánuel / Nazimov Borisz / Bárdossy László / Popoff Mihály / Székesfehérvár / Szabó László Cs. / Várkonyi Zoltán / Ungváry László / Lukács Margit / Major Tamás / Nagybakos / Szvoboda / Bulecza Viktor / Környei Molnár György / Molotov V. / Ortutay Pál / S(z)iánki / Sztrij / Munkácsy Mihály / Ajtay Gábor / Kolomea / Bánffy Dániel / Harajda Ivan (Harajda János) / Újdávidháza / Nove Davidkove / Boksay Gyula / Malinics Ernő / Szabó Aladár / Krausz József / Bártfai László / Pataky Lajos / Geletey D. Ervin / Petenyko István / Tóth Ernő / Oláh Miklós / Urbányi Jenő / Dékány András / Tóth László / népszámlálás / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / mozi / Kassa / Košice / Baracska / árvíz / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 3. Kozma Miklós hivatali időszaka (1940. IX. 12.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Bukovina [Bukovina] / Csápor [Čápor] / Györkeháza [Ďurčiná] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1941
Rövid URL
ID243667
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. október : Pápai rendelkezésre megszüntették a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóságot, a terület egyházközségei egyesültek a szatmári egyházmegyével. Püspök: Madarász István. – Perényi Zsigmond kormányzói biztos kérelmére Teleki Pál miniszterelnök ösztöndíjalapot létesített „a magyar egyetemeken és főiskolákon tanuló szegény sorsú, jó tanulmányi előmenetelt felmutató kárpátaljaiak” számára. Az ösztöndíjak odaítélése Marina Gyula, a kormányzóság tanügyi tanácsosa felterjesztése alapján történik. – A VKM engedélyezte a Kárpátaljai Zsidó (előtte: Héber) Iskolaegyesületnek, hogy Munkácson zsidó polgári leányiskolát állítson fel (1941 márciusában kapott nyilvánossági jogot). – E hónaptól Iván Sándor színtársulatának körzetébe tartozik Aknaszlatina, Beregszász, Csap, Huszt, Királyháza, Királyhelmec, Kisvárda, Léva, Munkács, Nagyszőlős, Rahó, Rimaszombat, Rozsnyó, Szepsi, Szolyva, Técső, Tiszaújlak és Tornalja. – Egy hónapig állt fenn Bródy András országgyűlési képviselő új napilapja, a &#1056óc&#1089&#1082&#1072˙ &#1055&#1088&#1072&#1077&#1075&#1072.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeKoroleve / Munkács / Uzshorod / Csap / Huszt / Madarász István / nőkérdés / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Egry Ferenc Baktay / Mukacseve / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / ünnepek, évfordulók / statisztika / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / Kisvárda / Kárpátaljai Zsidó (Héber) Iskolaegyesület / Vatikán / Teleki Pál / Szatmár / Perényi Zsigmond / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Bródy András (Bródy Andrej) / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Iván Sándor / Marina Gyula / Bonczos Miklós / színház / mezőgazdaság / sajtó / Léva / Rimaszombat / Rozsnyó / Levice / Rožňava / Kráľovský Chlmec / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / árvíz / zsidók
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Léva [Levice] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tornalja [Tornaľa] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242875
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. augusztus : Bródy András megalapította a Ruszin Nemzeti Szövetséget. A szervezet nem folytat pártpolitikát, tagjai parlamenti képviselők, közéleti személyiségek. Célja: a ruszin népnek „egy egészséges népi egységbe” való tömörítése. – Rahón létrejött a Magyar Háziipari Központ. A cél „a ruszin népművészet elemeiből álló háziipar felkarolása, szociális szempontból a termelés és értékesítés elősegítése”. – A Magyar Turista Egyesület saját kezelésébe vette a 18 kárpátaljai menedékházat. – Megjelent Ung Vármegye Évkönyve (az elmúlt 20 év történéseiről).

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeTőketerebes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Horthy Miklós / magyar / határkérdés / Debrecen / Bukarest / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Ung / egyéb pártok és pártszövetségek / Beregszász / Berehove / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / magyarországi rendeletek / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / közlekedés, határforgalom, kishatár / pravoszláv, görögkeleti / Nagybereg, Bereg / Berehi / Halmi / Zádor Dezső / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Kacsóh Pongrác / Volóc / Volovec / Ruszin Nemzeti Színház / Ökörmező / Mizshirja / Ruszin (Magyarorosz) Nemzeti Színház Szövetkezet / Pataky Tibor / Bessenyei Lajos / Halmeu / Kárpátaljai Hangya Termelési, Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet / Magyar Turista Egyesület / Balogh Arthur / Felsőszinevér / Szinevirszka Poljana / Lipcsemező / Lipecka Poljana / Petőházy Sándor / Hídvégi Emil / Lőte Pál / Visóvölgy / Valea Vişeului / Ábrányi Emil / Magyar Háziipari Központ / Ruszin Nemzeti Szövetség / színház / mezőgazdaság / sajtó / zene / Trebišov / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésMagyarbél [Veľký Biel] / Tőketerebes [Trebišov] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242779
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. július : Munkácson megalakult a Kárpátaljai Gyáriparosok Szövetsége. Elnök: R. Vozáry Aladár. – Rahón, „Kárpátalja turistaközpontjában” idegenforgalmi hivatal nyílt. Vezetője Kriveczky Antal. – Ungváron járt Bartha Károly honvédelmi miniszter. – Ung Vezér Bajtársi Egyesület néven megalakult a Turul Szövetség helyi szervezete. – Munkácson a Latorca-hídon emléktáblát avattak a január 6-i harcok emlékére.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / Horthy Miklós / határkérdés / Huszt / nőkérdés / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Rahói / magyarországi rendeletek / római katolikus / Huszti / Perecsenyi / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Ilosvai / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Brascsajko Julij / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Kaminszki József / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / közlekedés, határforgalom, kishatár / Perecseny / Perecsin / pravoszláv, görögkeleti / Nyíregyháza / Ökörmezői / Szobránci / Teleki Pál / Vozáry Aladár R. / Perényi Zsigmond / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Ungvári Katolikus Legényegylet / Riskó Béla / Bródy András (Bródy Andrej) / Siménfalvy Árpád / Taracköz / Tereszva / Volóc / Volovec / Ökörmező / Mizshirja / Kárpátorosz Feketeingesek Szervezete, Orosz Nemzeti Feketeingesek Gárdája / Marina Gyula / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Pataky Tibor / Hubay Kálmán / Ilniczky Sándor / Dolinai Mikola / Teleki Mihály / Kállay Miklós / Engelbrecht István / Beszkid Kornél / Gyurits Gyula / Nemzeti Munkaközpont / Bugra József / Ruszin Országgyűlési Képviselők Klubja (Ruszin Képviselők Parlamenti Klubja) / Deák Gyula / Magyar Fatermelők, Fakereskedők és Faiparosok Országos Egyesülete / Kárpátaljai Gyáriparosok Szövetsége / Turul Szövetség / Ung Vezér Bajtársi Egyesület / Bartha Károly / Kriveczky Antal / mezőgazdaság / sajtó / Jaross Andor / Pozsony / Bratislava / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242731
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. július 7. : után Brascsajko Julij, Dolinai Mikola memorandumban kérte Perényi Zsigmond kormányzói biztost és Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkárt, hogy a hivatalokban és az iskolákban vezessék be az ukrán nyelvet, engedélyezzék a Proszvita működését, adják vissza az egyesület vagyonát.

1939. július 7. : Kárpátalján megszűnt a katonai közigazgatás, hatályba lépett a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet. (Lásd 6.200/939.M. E. rendelet Kárpátalja közigazgatásának ideiglenes rendezéséről.) A ruszinlakta vidékeket a Kárpátaljai Kormányzóság szervezete egyesíti, amely három kirendeltségre oszlott: ungi Ungvár székhellyel (Ungvidéki, Perecsenyi, Nagybereznai, Szobránci járás), beregi Munkács székhellyel (Munkácsvidéki, Ilosvai, Szolyvai járás), máramarosi Huszt székhellyel (Nagyszőlősi, Huszti, Ökörmezői, Técsői, Rahói járás). A hivatalos nyelv a magyar és a ruszin. – Átvette hivatalát Perényi Zsigmond kormányzói biztos. Tanügyi tanácsos Marina Gyula, pénzügyi tanácsos Demkó Mihály, belügyi tanácsos Beszkid Sándor. A közigazgatási kirendeltségek élére a belügyminiszter Gyurits Gyulát (ungi), Beszkid Kornélt (beregi) és Riskó Bélát (máramarosi) nevezte ki. Megkezdte működését a kárpátaljai területen a m. kir. határvidéki rendőrkapitányság (székhelye: Szolyva), valamint a huszti, kőrösmezői, volóci, uzsoki, perecsenyi, aknaszlatinai, ökörmezői m. kir. rendőri kirendeltségek.

1939. március : A magyar–csehszlovák államközi megegyezés szerint „mindazok, akik a trianoni Magyarországon vagy a visszacsatolt területen születtek és 1928. január 1-jétől állandóan azon a területen laktak, automatikusan magyar állampolgároknak tekinthetők”. – A katonai hatóságok bezárták a perecsenyi ruszin reálgimnáziumot.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeIgló / Szobránc / Sobrance / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Horthy Miklós / Csap / Németország / Huszt / Prága / Tiso Jozef / Párizs / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Belgrád / Roma / Técső / Tyacsiv / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Egry Ferenc Baktay / Stefán Avgusztin / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Brascsajko Julij / Klocsurak Sztepan / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Kossey János / Perecseny / Perecsin / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Illés (Illyasevits) József / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Teleki Pál / Nevicke / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Halmi / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Perényi Zsigmond / Lengyelország / Sztojka Sándor / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Radvánc / Radvanka / Verhovina / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Korláthelmec / Holmec / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Siménfalvy Árpád / Berlin / Prchala Lev / Lwow, Lemberg / Lwiw / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Őrhegyalja / Beregszentmiklós, Szentmiklós / Csinagyijevo / Bethlen István / Ökörmező / Mizshirja / Milotay István / Marina Gyula / Tiszaújhely / Nove Szelo / Darányi Kálmán / Imrédy Béla / Beck Józef / Pataky Tibor / Kozma Miklós / Csáky István / Mussolini B. / Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete / Feketepatak / Csornij Potyik / Nova Szcena Ukrán Állami Nemzeti Színház / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Hubay Kálmán / Ilniczky Sándor / Ókemence / Kamjanica / Ukrán Görög Katolikus Papok Egyesülete / Splettstösser / Fedeles Cirill / Kontratovics Irenej (Irén) / Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) / Vajkóczy György / Sidor Karol / Volt Magyar Politikai Foglyok Segélyző Bizottsága / Vajda Géza / Kadlecz Antal / Béldy Alajos / Dolinai Mikola / Perevuznik Jurij / Cserhalom / Gyibrivka / Spák Iván / Hajovics Péter / Zágráb / Zagreb / Halmeu / Tasnádi Nagy András / Hóman Bálint / Károlyi Gyula / Keresztes-Fischer Ferenc / Kornis Gyula / Baross Szövetség / Alsóremete / Nyizsnyi Remeti / Ortutay Tivadar / Kuen-Hédervári / Őrdarma / Sztorozsnyica / Incze Péter / Szlovenszkói Ruszin Nemzeti Tanács / Popovics Mihály / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / Spišská Nová Ves
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 1. Katonai közigazgatás (1939. III. 20.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Igló [Spišská Nová Ves] / Kassa [Košice] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242464
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. március 15. : A reggeli órákban Volosin Avgusztin miniszterelnök ismételten Berlinhez fordult azzal a kérdéssel: a birodalom eladta-e Kárpáti Ukrajnát vagy sem? A külügyminisztériumból ebéd után érkezett meg a válasz: ne álljanak ellent a magyar beavatkozásnak, mert Németország a jelen helyzetben nem terjesztheti ki Kárpáti Ukrajnára a protekturátust. – Csáky István magyar külügyminiszter felszólította Volosin Avgusztin kárpátukrán miniszterelnököt, hogy „a vérontás elkerülése végett az általa eddig de facto gyakorolt hatalmat adja át a bevonuló magyar hadsereg parancsnokának”. A válaszadásra a külügyminiszter 20 óráig adott határidőt. (Az MTI közleménye szerint Csáky külügyminiszter Volosinhoz intézett táviratára a kárpátukrán miniszterelnök azonnal válaszolt. A magyar kormány tudomására hozta, hogy küldöttséget indított el Budapestre, és kéri a hadműveletek megszüntetését. Csáky értesítette Volosint, hogy a küldöttséget várja, a hadműveletek felfüggesztése azonban, miután már a katonaság megindult, technikai okokból lehetetlen. Annak a reményének ad kifejezést, hogy Volosin úgy is mint egyházi férfiú mindent el fog követni a fölösleges vérontás megakadályozására.) – A honvéd vezérkar főnöke 12 órakor a következő hivatalos jelentést adta ki: „A magyar csapatok előrenyomulása a ruszin területen március 15-én tovább haladt. Prchala tábornok hadikövetet küldött a magyar lovasdandár parancsnokához és a cseh erők elvonulására öt napi haladékot kért. - A m. kir. honvéd vezérkar főnöke azonnali fegyverletételt követelt. Az ezirányú tárgyalások folyamatban vannak.” Az MTI szerint „az Erdős-Kárpátok megszállása komoly ellenállás nélkül megy végbe”. – 15 óra 20 perckor Huszton megkezdte munkáját Kárpáti Ukrajna első és utolsó szojmja. (Az elfogadott 1. sz. törvény többek között kimondta: a terület független állam, hivatalos megnevezése Kárpáti Ukrajna, államformája köztársaság az élén az elnökkel és a választott szojmmal, a hivatalos nyelv az ukrán, a hivatalos színek a kék-sárga, a címerpajzs jobb oldalában piros alapon egy medve, a bal oldalon négy kék és sárga sáv, Szent Vlagyimir nagyfejedelem jelképe [a trezub], a középső fogán kereszttel. Az állami himnusz a Scse ne vmerla Ukrajina...) A szojm bezárása után Volosin Avgusztin miniszterelnök azonnal összehívta a minisztertanácsot, amelyen többek között a következőket mondta: a reguláris magyar hadsereg vonult fel ellenük, az ellenállás értelmetlen, Ukrajna ügye munkát kíván tőlünk és nem a halálunkat. Volosin Budapestre küldte Brascsajko Julijt és Dolinai Mikolát, illetve Szlovákiába Klocsurak Sztepant. Perevuznikot megbízta, hogy maradjon a helyén, és várja be a magyar hadsereget, rendezze türelemmel a felmerülő problémákat. A többi kormánytag szabad kezet kapott a cselekvésre. Volosin maga azonnal Nagybocskóra utazott. (A városban maradt kormánytagokat a huszti német konzulátus vette védelmébe.) – A honvéd vezérkar főnökének hivatalos jelentése szerint 20 órára a magyar csapatok elérték „a Tisza völgyében Verécze, a Borzsova völgyében Cserhalom, a Latorca völgyében Szolyva és az Ung völgyében Ókemence vonalát. A mai napon több mint 100 község jutott a honvédség birtokába, közte Nagyszőlős, Királyháza, Szentmiklós, Nevicke.” A legsúlyosabb harcokra Huszt előtt, a Tisza jobb partján elterülő Vörös mezőn került sor. Szics-gárdisták, csehszlovák katonaság, de főként gimnáziumi tanulók álltak szemben a magyar hadsereggel. A fogságba esettek többségét a helyszínen, a többieket néhány nap múlva Szlatina határában kivégezték. – Este a magyar rádióban Sztojka Sándor munkácsi görög katolikus püspök intézett beszédet „a ruszin néphez”. – 23 órakor Lev Prchala közölte Husztról, hogy a kárpátukrajnai csehszlovák hadsereget a birodalmi hadsereg részének tekinti, mivel Csehország és Morvaország hivatalosan a birodalom joghatósága alá került. A kárpáti Szics szervezet hozzátartozik ehhez a hadsereghez. – Napközben a Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete Budapesten nagyszabású ünnepséget szervezett, melyen részt vett Sztojka Sándor, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke is, Teleki Pál miniszterelnök négyszemközt találkozott Bródy Andrással. A Központi Orosz Nemzeti Tanács budapesti ülésén felhívta a magyar kormányt, hogy „a ruszin nemzet nemzeti mivoltának, szabad fejlődésének, önkormányzatának, valamint gazdasági megélhetésének biztosítása céljából haladéktalanul szállja meg csapataival Podkarpatszka Ruszt”. Aláírták: Kaminszky József elnök, Földesi Gyula, Marina Gyula, Demkó Mihály, Hajovits Péter, Spák Iván.

1934 folyamán : Megalakult a Kárpátaljai Református Segítő Egyesület. – Kárpátalján 3129 magyar gyermeket anyakönyveztek (25,99%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján minden 100 ezer lakosra 11,1 válás jut. A köztársaságban ez a legalacsonyabb mutató. – Katonatiszti iskola működött Munkácson. – Huszton megalakult az SK Ruszj Sportegyesület (1946-ban szűnt meg). – Munkácson megalakult a Podkarpatszka Ruszi Néprajzi Társaság. Elnök: Avgusztin Volosin. Hivatalos kiadványa az Ó÷čň&#1077&#1083&#1100&#1089&#1100&#1082čé &#1075&#1086&#1083&#1086&#1089 (Tanítói Hang) mellékleteként megjelenő &#1077&#1103&#1089ň&#1103 Ĺ&#1084&#1085&#1086&#1075&#1088&#1072ô&#1103÷&#1085&#1086&#1075&#1086 Ň&#1086&#1077&#1072&#1088&#1094&#1089&#1084&#1077&#1072 Ď&#1103&#1075&#1082&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1100&#1082&#1086&#1081 &#1056&#1095&#1089&#1103 (A Podkarpatszka Ruszi Néprajzi Társaság Hírei). – Új lapok indultak: Beregszászban: a Kárpátalja című „független, pártonkívüli, demokratikus” hetilap (szerkesztő: Nádas József, Kiss László); Ungváron: Sanitas címmel „orvostudományi, társadalmi és közegészségügyi” szaklap (Szőke Andor); &#1079&#1077&#1084&#1083˙ &#1103 &#1077&#1086&#1083˙ (Föld és Szabadság) címmel gazdasági, társadalmi-politikai újság (Klocsurak Sztepan), 1938-ban szűnt meg; a &#1085&#1072&#1096ú &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (A Mi Kárpátorosz Hangunk), 1935-től &#1085&#1072&#1096ú Ďóňü (A Mi Utunk) címmel, az Orosz Nemzeti Autonóm Párt félhivatalos lapja; a pártsemleges &#1056&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075íűé Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (Orosz Néphang) (Kaminszki József), 1936-ban szűnt meg. – Egry-harangot avattak a viski református, a téglási római katolikus templomban. – Kárpátalján vendégszerepelt Beregi Oszkár és Rózsahegyi Kálmán budapesti színművész. – Megjelent: Hegyvidéki Bokréta. A szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája. Összeállította: Wallentinyi Samu. Rábely ny., Rimaszombat Rácz Pál: Hangyaboly. Regény. Vasárnap ny. Arad Rácz Pál: A gép. Regény. Prágai Magyar Hírlap, Prága Ilku Pál: A munka himnusza. Az anyaszív. Ifjúsági színművek. /A Jó Barátom Kiskönyvtára, 2./ Kálvin ny., Beregszász; Mónus Gyula–Szerényi Ferdinánd: Beneš – Beňa község jelene és múltja. Szociográfiai tanulmány. Kálvin ny., Beregszász; Geleban Michajlo: „A meg nem elégedett őslakosok pártjának” alapszabálya és programja. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod; Révay István: A csehszlovákiai magyar sport szervezete és tevékenysége 1933-ban. Schulz Ignác és Fia Nyomda, Léva; Emléklapok az Ungvári Aranyérmes Dalárda 70 éves jubileumára. 1864–1934. Viktória ny., Užhorod–Ungvár; Fedor János: Kultúrválság és kultúrforradalom. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod; Fényes Samu: Az antiszemitizmus elemzése. Lám ny., Užhorod–Ungvár; Bálint Miklós–Kovách Béla: A hodonini cselédháztól a prágai várig. Svoboda, Užhorodon; Szőke István: Ráday Pál 1677–1733.Kálvin ny., Beregszász–Berehovo; Balassa József: A szabadkőművesség kézikönyve. 1.Inasfok. Lám ny., Užhorod–Ungvár; A Porkarpatska Rusi Magyar Dalos Szövetség alapszabályai. Kálvin nyomda, Beregszász.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeIgló / Szobránc / Sobrance / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Erdély / Románia / himnusz / Csap / Németország / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / Békéscsaba / Dérer Ivan / Szőke István / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Kiss József / Ilku Pál / Mécs László / Révay István / Kiss László / Genf / Técső / Tyacsiv / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Szőke Andor / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Kőrösmező / Jaszinya / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Galícia / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / népszavazás / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Nagyszől[l]ősi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / Kaminszki József / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / Klocsurak Sztepan / statisztika / Demkó Mihály / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Mozaik Kultúregyesület / Viskovo / Salánk / Salanki / kisantant / Szatmár / Bátyu / Batyove / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / templomszentelés / Vozáry Aladár R. / Plotényi Nándor / Zádor Dezső / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Kovács (Kovách) Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Beregbene, Bene / Benya / Hokky Károly / Bálint Miklós / Beregi Oszkár / Pásztor Ferenc / Kurtyák Iván / Beregszászi (Magyar) Internátus Egyesület / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Ilosva / Irsava / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Bródy András (Bródy Andrej) / Tiszakeresztúr / Perehresztya / Siménfalvy Árpád / Herczeg Ferenc / Slavik / Móricz Zsigmond / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Tamás István / Mónus Gyula / Nedeczey János / Gárdonyi Géza / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Rózsahegyi Kálmán / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Móra Ferenc / Krofta Kamil / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Nyitrai Béla / Podkarpatszka Ruszi Szőlőhegyközségek Szövetsége / Nádas József / Kárpátaljai Magyar Színházi Szövetkezet / Ungvári (Aranyérmes) Dalárda / Czuri László / Kárpátaljai Magyar Dalos Szövetség / Jech Leo / Huszti Ferenc / Kőniggratz / Kárpátorosz Feketeingesek Szervezete, Orosz Nemzeti Feketeingesek Gárdája / Takács Gyula / Kerényi Sándor / Szilágyi Ferenc / Podkarpatszka Ruszi Szőlőtermelők Szövetsége / Meznik Jaroslav / Katolikus Szülők Szövetsége / Szvoboda Ferenc / Prohászka Ottokár / Babits Mihály / Gulácsy Irén / Kodolányi János / Kosztolányi Dezső / Takács Pál / Felvidéki Levente Légió / Iván Sándor / Tamási Áron / Nyírő József / Szántó György / Török Sándor / Babay József / Csathó Kálmán / Klima Viktor / Komáromi János / Koós Károly / Ligeti Ernő / Makkai Sándor / Szeberényi Lajos / Sándor (jugoszláv király) / Prerau Margit / Arad / Kárpátaljai Református Segítő Egyesület / Podkarpatszka Ruszi Néprajzi Társaság / SK Ruszj Sportegyesület (Huszt) / Wallentinyi Samu / Balassa József / Fedor János / Fényes Samu / Geleban Michajlo / szabadkőműves-páholyok / egyház / Sziklay Ferenc / Esterházy János / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Léva / Pozsony / Rimaszombat / Kassa / Szombathy Viktor / Levice / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / Visk / Spišská Nová Ves / Királyhelmec / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 5. Interregnum 2. (1933. VI. 15.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Igló [Spišská Nová Ves] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Léva [Levice] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Viskó [Vyškovce]
Év1934
Rövid URL
ID240880
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1934. október : Kárpátaljai körutat tett Ivan Dérer igazságügy-miniszter. Felkereste Munkácsot, Ungvárt, Husztot, Nagybereznát, Técsőt, Beregszászt. – Kárpátalján is folytattak nyomozást a Sándor jugoszláv király elleni merénylet ügyében. A Kárpáti Magyar Hírlap szerint Bátyu és Rahó környékén több jugoszláv útlevéllel rendelkező emigráns él. – Hokky Károly kárpátaljai parlamenti képviselőnek a pénzügyminiszterhez benyújtott interpellációjából: „A kárpátaljai magyar határmenti lakosság ínsége közismert tény. Az esztendők óta ismétlődő rossz termés folytán a lakosság megélhetése nincs biztosítva. […] a munkanélküliek hatalmas tömege […] a legsúlyosabb nyomorral küzd. Kárpátalja népének harmadrésze ellátatlan, akik minden igyekezetük mellett sem képesek munkához, keresethez jutni […] a […] lakosság egy része […] a szükség kényszerének nyomása alatt a szomszédos magyar területekről hoz át élelmiszereket […] Elismerem, hogy a kárpátaljai ínségesek, amikor ily módon gondoskodnak magukról, nem járnak a törvény útján, de cselekedetük nem jelent oly veszélyt az állam érdekeire, hogy ezért életükkel kelljen fizetniük. Márpedig a kárpátaljai határmenti lakosság ínségesei közül nem egy nyomorgó életét oltotta ki a pénzügyőrök golyója.”

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Csap / Huszt / Prága / Békéscsaba / Dérer Ivan / Ungvár / Mécs László / Técső / Tyacsiv / Korláth Endre / Praha / Beregszász / Berehove / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Mukacseve / római katolikus / Csop / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Viskovo / Bátyu / Batyove / templomszentelés / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Hokky Károly / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Krofta Kamil / Szeberényi Lajos / Sándor (jugoszláv király) / egyház / Sziklay Ferenc / Esterházy János / színház / sport / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / Visk
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 5. Interregnum 2. (1933. VI. 15.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Viskó [Vyškovce]
Év1934
Rövid URL
ID240844
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1934. október 22. : Ungváron politikai nagygyűlést tartott a magyar pártszövetség „az összetartás, a közös célért küzdés, a testvéries együttműködés demonstrálására”. Megjelent többek között Esterházy János, az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke. A nagygyűlésen megfogalmazott követelések: az autonómia megadása, a munkanélküli segélyek visszaállítása, Kárpátalja területén egy magyar tanítóképző felállítása, Ungváron magyar gimnázium megnyitása stb. Korláth Endre szenátor terjedelmes beszámolójában többek között elmondta: lehetségesnek tartaná „a Kárpátalján szórványban élő magyarság és a békéscsabai szlovákok kicserélését”. Ez ügyben felkereste Szeberényi Lajos békéscsabai evangélikus esperest, aki a terv ellen erélyesen tiltakozott. (Az üggyel foglalkozott a budapesti Magyarság november 8-i száma.) Hasonló gyűlésekre Kárpátalja-szerte sor került, így például Aknaszlatinán és Visken.

1933 folyamán : Királyházán polgári iskola nyílt. – Kárpátalján 3149 magyar gyermeket anyakönyveztek (26,41%). – Kárpátalján járt a magyar olimpiai tornászválogatott, közte az olimpiai és világbajnok Pelle István. – Megalakult a Huszti Sportegyesület. – Munkácson járt Rottmann Mozart, Apáthy-Abkarovics Béla budapesti festőművész. – Kárpátaljai festőművészeknek, Boreczky Bélának, Koczka Andrásnak Ungváron, Haba Ferencnek Kassán volt kiállítása. – Kárpátalján egy gazdacsalád egy tagjának élelmezésére 866 K jutott (az országos átlag 1536,26 K). – Csehszlovák állami irodalmi díjjal tüntették ki Ivan Olbracht írót kárpátaljai tárgyú, Suhaj, a betyár címmel Pozsonyban kiadott regényéért. – Megjelent: Demjén Ferenc: Versek. A szerző kiadása, Tipográfia Könyvnyomda, Berehovo Kiss László: A nagy párbaj. Versek. Előszó: Móra Ferenc. Címlap: Erdélyi Béla. Európa Könyvtár, Bécs–Wien Stepan Vaskó: Proc? Prelozili Jan Dusánek, Václáv Rybárik. Autorizované vydani. Vytiskla Novina tiskarské a vydavatelské podniky v Mukačeve. (Magyarul: Vaskó István: Miért? Halálra ítéltek között a vértenger idejében. Lám Elemér Rt., Kő és Könyvnyomdai Műintézete, Uzshorod, é. n.) Mondy Miklós: Egy a szükséges! Novellák. Előszó: Sztojka Sándor görög katolikus püspök. Címlap: Kutlán István. Sajó-Vidék ny., Rozsnyó Faragó Ödön: Írások és emlékek. Lám Elemér Rt., Užhorod; A Podkarpatszka Ruszi Tűzoltóság egységes szolgálati és gyakorlati szabályzata. Földesi ny., Užhorod–Ungvár; Balogh-Beéry László–Bereghy Albert: Ruthén kérdés és az integritás. Szalay ny., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeSzepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / Horthy Miklós / magyar / Németország / határkérdés / Huszt / Debrecen / Bécs / Beneš Edvard / Prága / Bukarest / nőkérdés / Dérer Ivan / Hitler Adolf / egészségügy / Ungvár / Nagy Sándor / Kiss László / Genf / Técső / Tyacsiv / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Beszkid Anton / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Nagyszől[l]ősi / Brascsajko Julij / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Munkácsi Sportegyesület (MSE) / Györke István / ünnepek, évfordulók / kormányzók / statisztika / Demkó Mihály / cserkészet / Badaló / Badalovo / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Wien / Viskovo / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Bátyu / Batyove / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Balogh-Beéry László / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Lengyelország / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Szerednye / Fibiger Sándor / Ruszinszkói Fényképészek Szövetsége / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Verhovina / Hokky Károly / Kurtyák Iván / Bustyaháza / Bustina / Ungvári Katolikus Legényegylet / Fülöp Árpád / Ungtarnóc, Tarnóc / Tarnyivci / Komjáthy Gábor / Munkácsi Kaszinó / Malypetr Jan / Rozsypal Antonín / Fodor Béla / Haba Ferenc / Kutlán István / Bródy András (Bródy Andrej) / Nagyidai (Nagyiday) Ferenc / Jaczik Miklós / Siménfalvy Árpád / Lator István / Roykó Alfréd / Polgár Károly / Móricz Zsigmond / Rottmann Mozart / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Volóc / Volovec / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Móra Ferenc / Zrínyi Ilona / Gergely Albert / Visnovsky Milán / Juhász Árpád / Ökörmező / Mizshirja / Jabotinsky Vladimir / Bleha Karel / Hindenburg / Nyitrai Béla / Kárpátaljai Kórházi Bizottság / Csehszlovákiai Magyar Katolikus Szent Pál Irodalmi Szövetség / Pfeiffer Miklós / Kovászó / Kvaszove / Csehszlovákiai Autósfuvarozók Egyesülete / Schleifer Albert / Csertés(z) / Csertizs / Podkarpatszka Ruszi Szőlőhegyközségek Szövetsége / Kis Terézke Leányklub / Zsidó Ügyvédek Szövetsége / Munkácsi Kereskedelmi Kör / Zsidó Orvosok Szövetsége / Cionista Unió / Munkácsi Magyar Dalárda / Magyar Ifjúsági Labdarúgó Liga / Eckhardt Tibor / Farkas Tibor / Milotay István / Nádas József / Kárpátaljai Magyar Színházi Szövetkezet / Szutor Jenő / Székely Benedek / Sárkány Lajos / Bakó Bertalan / Bary Gyula / Komjáthy István / Mizsák Péter / Sereghy Andor / Faragó Ödön / Sütő Elza / Estók Gyula / Madarász Lajos / Wellmann Mihály / Revilliod Pierre / Ungvári (Aranyérmes) Dalárda / Kovássy Elemér / Ungvári Zsidó Segélyegylet / Ungvári Városi Közművelődési Testület / Mondry A. / Ungvári Katolikus Kultúrház / Schuszky József / Huszti Sportegyesület (HSE) / Rybárik Václav / Olbracht Ivan / Pelle István / Apáthy-Abkarovics Béla / Bereghy Albert / Boreczky Béla / Demjén Ferenc / Dusánek Jan / Koczka András / Mondy Miklós / egyház / Esterházy János / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / szakszervezetek / Léva / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Komárom / Rozsnyó / Levice / Komárno / Rožňava / Bratislava / Košice / Visk / árvíz / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 5. Interregnum 2. (1933. VI. 15.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1933
Rövid URL
ID240661
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1933. május : Munkácson „a republikánus ruszin főiskolások” revízióellenes tiltakozó gyűlést tartottak. – Bécsben meghalt Polgár Károly, aki hat éven keresztül volt igazgatója a Kárpátaljai Magyar Színtársulatnak. – Kárpátalján járt Móra Ferenc író. – A csempészés visszaszorítása érdekében a kárpátaljai Országos Hivatal elrendelte, hogy a szlatinai hídon keresztül hetente csak kétszer lehet átmenni román területre. – Munkácson lépett pályára a Magyar Ifjúsági Labdarúgó Liga válogatottja.

1928 folyamán : A 229/928. sz. kormányrendelet kimondta, hogy a kárpátaljai tartománygyűlésben nem lehet magyar nyelven felszólalni, a jegyzőkönyvet az államnyelven kell vezetni. – A statisztikai hivatal jelentése szerint Csehszlovákiában 518 csődeljárást folytattak le, ebből Kárpátalján hatot. – A statisztikai hivatal kimutatása szerint 1923 óta Szlovenszkóban és Kárpátalján 8893 külföldi szerzett állampolgárságot, közte 5045 „régi magyar állampolgár”, ebből 4196 magyar nemzetiségű. – Kárpátalján 3914 magyar gyermeket anyakönyveztek (32,72%). – Megjelent: Fülöp Árpád: Betlehem. Színjáték. Ungvár–Užhorod; Kiss László: Minden az élet. Versek. Bécsi Európa Könyvtár, Uzshorod Rácz Pál: A szomorú ember. Regény. Concordia ny. (Pozsony), Kazinczy Társaság, Kassa N. Jaczkó Olga: Virágzó cseresznyék. Elbeszélések. Kassa N. Jaczkó Olga: Ispilángi rózsa. Regény. Pozsony Szerényi Béla: A Chasmoneusok. Történelmi színmű 4 képben. Zsidó Néplap, Ungvár–Užhorod; Győrffy Lajos: Bolond Istók. Népszínmű. Petőfi Sándor verse alapján. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 6./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Árky Ákos: Ruszinszkó küzdelme az autonómiáért 1918–1927. A Studium kiadása, Budapest Árky Ákos: A ruszinszkói magyarság és Ruszinszkó autonómiája. Sylvester Nyomda, Budapest Surányi Géza–Várady Aladár: A csehszlovákiai magyar kisebbség tíz éve. Pozsony Flachbarth Ernő: A közigazgatás szervezéséről és az országos valamint a járási választásokról szóló törvények ismertetése. Prága; Bálint Miklós: Masaryk G. Tamás élete. Lám Rt. ny., Užhorod; Boksay Emil–Révay Gyula–Brascsajko Mihály: Magyar–ruszin szótár. Pedag. T-vo Podkarp. Ruszi, Ungvár–Užhorod; Sas Andor: Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napóleoni háborúk idején 1796–1803.Grünstein ny., Mukačevo–Munkács.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Balassi Bálint / Petőfi Sándor / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Csap / Németország / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Bécs / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Flachbarth Ernő / Ady Endre / Kiss László / Genf / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Szerényi Ferdinánd / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / római katolikus / Csop / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / szakoktatás / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Wien / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Bátyu / Batyove / Árky Ákos / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Verhovina / Hokky Károly / Bálint Miklós / Kurtyák Iván / Fülöp Árpád / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / Rozsypal Antonín / Csokonai Vitéz Mihály / Nečas Jaromír / Révai Julij (Révay Gyula) / Szerényi Béla / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület / Králik Frantisek / Mónus Gyula / Nedeczey János / Schubert Franz / Tolsztoj Lev / Munkácsi Társadalmi Klub / Ölvedi László / Dvoržak Viktor / Hegyfark / Pidhorb / Egán Ede / Munkácsi Református Otthon Kör / Gárdonyi Géza / Oláh György / Bydlo / Balogh Béla / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Bán János / Kormos Gerő / Nagy Gáspár / tartományi, járási / Várpalánka / Palanok / Danzig / Szeraphikus Szeretet Egyesület / Várady Aladár / Surányi Géza / Boksay Emil / Győrffy Lajos / Balogh Sándor / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Rothermere-akció / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota]
Év1928
Rövid URL
ID239665
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1926 folyamán : Ungváron vendégszerepelt Latabár Árpád budapesti színművész, kiállítása volt Ijjász Gyula, Boksay József, Novák Andor, Vaczik Teodor, Szay Károly kárpátaljai, Rottmann Mozart budapesti festőművésznek. – Egry-harangot avattak Minaj görög katolikus, Barkaszó, Nagypalád református templomában. – Kárpátalján 3964 magyar gyermeket anyakönyveztek (34,15%). – Megjelent: Rácz Pál: A könyvnyitó asszony. Regény. Ludwig Voggenreiter Verlag, Berlin Tamás Mihály: Tavaszi vallomás. Fiatal évek regénye. Concordia ny. (Bratislava), Voggenreiter Verlag, Berlin; Péter Mihály: A pátens korának egyháztörténeti tanulságai. /A Szeretet Kiskönyvtára, 16./ Kálvin ny., Beregszász; Stahlberger Miksa: A bunkó. Vagyis dzsentrik, zsidók és egyébféle történetek, szatirikus elbeszélések. Kárpátia ny., Munkács –Mukačevo; Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája: A kisebbségek nyelvi jogai. Prága; Kis katekizmus a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye népiskoláinak számára. 9.köt. Unio ny., Užhorod–Ungvár; Sztojka János: A kárpátaljai oroszoknak a katholikus egyházzal való egyesülése történetének megvilágítása és a „pravoszlávia”. /Hitvédelmi füzetek, 1./ Lám ny., Užhorod–Ungvár; A csehszlovákiai kommunista (bolseviki) pártnak, mely a III. Internacionale szekciója, választási kiáltványa Podkarpatszká Rusz dolgozóihoz. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkePiešťany / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / egészségügy / Ungvár / Flachbarth Ernő / Rákóczi Ferenc II. / Técső / Tyacsiv / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Zombory Dezső / Flach Jakab / Gáti József / Gulovics Tivadar / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / magyarországi törvények / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Gebé Péter / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Fleischmann Gyula / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / statisztika / Gagatko Andrij / cserkészet / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Havas Emil / Kováts Miklós / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Horváth Kálmán / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Szatmár / Voith György / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Halmos Dezső / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Vozáry Aladár R. / Boksay József / Zádor Dezső / Lengyelország / Kovács (Kovách) Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Antal Miklós / Fibiger Sándor / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Hokky Károly / Simon Menyhért / Bálint Miklós / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Barkaszó / Barkaszove / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Fülöp Árpád / Novák Endre / Minaj / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / községi / Rozsypal Antonín / Péter Mihály / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Katrics József (id.) / Siménfalvy Árpád / Fried Sándor / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Berlin / Törköly József / Limbach Emánuel / Králik Frantisek / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magán-erdőgazdaságok Szövetsége / Ireneusz (Irenej) / Rétyi Gazda Elemér / Bodáky István / Ibrányi György / Lwow, Lemberg / Lwiw / Petridesz János / Tibava / Pásztor József / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Mascagni / Herczeg Ferenc / Jan Černy (II.) átmeneti kormánya / Podkarpatszka Ruszi Zsidó Nőegylet / Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa / Dzurányi László / Kasztor Ernő / Egyházi Énekesek és Zenészek Köre / Ungvári Társaskör / Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Fencik Jevhen / Breznay Ilona / Ruszinszkói Magyar Újságírók Szövetsége / Garas Nándor / László Ernő / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Vegyes Ipartársulat / Kadima Zsidó Sportklub / Polgár Károly / Slavik / Kisiparosok és Kiskereskedők Gazdasági és Kulturális Egyesülete / Behun István / Beregszászi Irodalomi és Műpártoló Egyesület / Taracköz / Tereszva / Patay Gyula / Neumann Márton / Bártfi Kálmán / Csűröss Ferenc / Csűröss Szilárd / Gornidesz Mihály / Láhner Kálmán / Meiselsz Gyula / Meiselsz Sándor / Mittelmann Béla / Ébredő Ukránok Egyesülete / Ruszinszkói Autótulajdonosok Klubja / Elefánt József / Antonín Švehla (III.) nagykoalíciós kormánya / Kunos Ignác / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Móricz Zsigmond / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Nagyszől[l]ősi Népművelési Egyesület / Jászóvár(alja) / Jasovský Podzámok / Csehszlovákiai Magyar Dalos Szövetség / Takács Menyhért / Giller János / Konrády Lajos / Kövy Árpád / Simek / Nagypalád / Vaczik Teodor / Szay Károly / Sztojka János / Rottmann Mozart / Stahlberger Miksa / Novák Andor / Latabár Árpád (ifj.) / egyház / színház / Jankovics Marcell / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Népszövetség / Losonc / Nové Zámky / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Lučenec / Tiba / Eperjes / Prešov / Pöstyén / Nagykapos / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. b) A nagyzsupa időszaka (1926. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Tibaváralja [Podhoroď] / Tibaváralja [Podhoroď] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1926
Rövid URL
ID239404
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1923 folyamán : Haba Ferenc Kárpátalján elindította a magyar cserkészmozgalmat. A szokásos évi táborozás színhelye Rahó vidéke (Szlovenszkóban Rozsnyó). (Az ország három cserkészkerületre oszlik: cseh-morva, szlovenszkói és kárpátaljai. A kárpátaljai cserkészkerület keleti és nyugati tagozattal rendelkezik, cseh/szlovák, ruszin/ukrán, zsidó és magyar alosztályok működnek. Magyar cserkészcsapat alakult az évtizedben Ungváron, Beregszászban, Munkácson, Nagyszőlősön, Huszton. A magyar cserkészújság a Losoncon megjelenő A Mi Lapunk.) – Rahón ruszin állami polgári iskola nyílt (1927-től cseh párhuzamos osztályokkal). – Új lapok indultak: Ungváron a Grimász (szerkesztő: Kreisler Géza) és a &#1057&#1086&#1077&#1072 (Bagoly) című élclapok, a Színházi Újság (szerkesztő: Orosz Lajos), a Slovan, a Csehszlovák Nemzeti Tanács kárpátaljai tagozatának orgánuma; Munkácson a Szeretet Bertók Béla kárpátaljai református püspök szerkesztésében. – Ungváron volt kiállítása Boksay József, Ijjász Gyula, Kutlán István, Spaláné Beneš Miláda kárpátaljai festőművészeknek. – Ungváron vendégszerepelt Somlay Artúr és Beregi Oszkár budapesti színművész, Basilides Mária, a budapesti Operaház tagja. – Megindult a Kárpátaljai magyar Gazda-naptár. Szerk.: Jaross Gyula, Bakó Gábor, Danelik János. Földesi ny., Užhorod–Ungvár. – Megjelent: Földessy Sándor: A Pók. Tragikomédia. Nagy Jenő, Beregszász–Berehovo; Mécs László: Hajnali harangszó. S. a. r. Rácz Pál. Borító: Fodor Béla. Földesi ny., Ungvár Tamás Mihály: Novelláskönyv. Kassai Kazinczy Társaság kiadása, Beregszász Péter Mihály: A magyar református lelkipásztor a történelemben. Kálvin ny., Beregszász Szerényi Ferdinánd: Magyar sorsunk tükre. Levelek a magyar néphez. 1.r. /A Néplap Könyvtára, 1./ Skolnaja Pomoscs ny., Užhorod; Vaszócsik Gyula: A szlávpolitika és Podkarpatszka Rusz. Szociológiai tanulmány. Ungmegyei ny., Užhorod Vaszócsik Gyula: A fascizmus lényege, az emberiség jövője Csehszlovákiában. Uo.; Sziklay Ferenc: A Csehszlovák Köztársaság népművelési törvényei és rendeletei. Szent Erzsébet ny., Kassa Hodinka Antal: A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk. Apostol Nyomda Rt., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Petőfi Sándor / Turócszentmárton / Martin / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Szabó Lajos / Prága / Tiszaásvány / nőkérdés / Brünn / egészségügy / Ungvár / Nagy Jenő / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Lám Elemér / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / György Endre / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Gagatko Andrij / cserkészet / Tóth Bálint / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Zápszony / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Pesek J. / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Hodinka Antal / Viskovo / Peleskey Sándor / Salánk / Salanki / Doszifej / Szatmár / Bátyu / Batyove / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Árky Ákos / Isaák Imre / Sütő Áron / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Szabó Eumén / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Kavasch Ernő / Boksay József / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Szerednye / Fibiger Sándor / Biki Ferenc / Beregi Oszkár / Ijjász Gyula / Freund Benő / Spányi Artúr / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Rafajnaújfalu / Rafajlovo / Szernye / Beregsom / Som / Bótrágy / Batragy / Csongor / Csomonin / Hetyen / Kisdobrony / Mala Dobrony / Kisharangláb / Haranglab / Barkaszó / Barkaszove / Bustyaháza / Bustina / Ekkel Lajos / Guttmann Emánuel / Szavvatij / Sztankai Gyula / Suba György / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Nemes József / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Antalovszkij V. / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Duchnovics Alekszandr / Caregrád / Konstantinápoly / Benjámin / Novák Endre / Nuszer Lajos / Minaj / Nagygejőc / Veliki Hejivci / Tiszaágtelek / Ungtarnóc, Tarnóc / Tarnyivci / Eszeny / Korláthelmec / Holmec / Komáromy Lajos / Komjáthy Gábor / Podhering / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Kosvanec Jaroszlav / Baán Mihály / Telmányi Emil / Boromissza Tibor / Vámos István / Szentgyörgyi Adolf / Malypetr Jan / Brno / Bechyně Rudolf / községi / Malina Sztaniszlav / Szevasztopol / Rozsypal Antonín / Méray Ádám / Riskó Béla / Csokonai Vitéz Mihály / Vaszócsik Gyula / Somlay Artúr / Spaláné Beneš Miláda / Basilides Mária / Danelik János / Fodor Béla / Földessy Sándor / Haba Ferenc / Kreisler Géza / Kutlán István / Orosz Lajos / Péter Mihály / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Léva / Érsekújvár / Kassa / Losonc / Rozsnyó / Levice / Nové Zámky / Rožňava / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Visk / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Románfalva [Rumanová] / Rozsnyó [Rožňava] / Somszeg [Vieska] / Turócszentmárton [Martin] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1923
Rövid URL
ID238675
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1923. március : Ungváron elhatározták, hogy befejezik az evangélikus templom építését, melyet 1914-ben kezdtek el, de a háború miatt a munkálatok abbamaradtak. – A caregrádi pátriárka Szavvatijt Prága és egész Csehszlovákia püspökévé szentelte. Ruszinszkó önálló pravoszláv püspökségében ideiglenesen látta el a főpásztori teendőket addig, amíg a konstantinápolyi pátriárka Benjámin orosz emigráns papot emelte ebbe a tisztségbe.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkereformátus / Munkács / Uzshorod / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Prága / nőkérdés / egészségügy / Ungvár / Ung / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Ugocsa / Egry Ferenc Baktay / Polchy István / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Beszkid Anton / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / posta, távközlés / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Tóth Bálint / közlekedés, határforgalom, kishatár / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Salánk / Salanki / Szatmár / Mocskos Iván / Isaák Imre / Bakó Gábor / Szabó Eumén / Nagy Kálmán / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Biki Ferenc / Szavvatij / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Máramaros-ugocsai Gyógyszerész Szövetség / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Nemes József / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Antalovszkij V. / Ungvári Katolikus Legényegylet / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Duchnovics Alekszandr / Caregrád / Konstantinápoly / Benjámin / egyház / színház / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1923
Rövid URL
ID238495
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1922 folyamán : Podkarpatszka Ruszban 22 politikai párt fejtett ki tevékenységet. – Ungváron héber kisdedóvó nyílt. – Huszton zsidó elemi iskolát indított a Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület (1928–1933 között szünetelt a tanítás). – Új lapok indultak: Ungváron képes hetilap Ruszinszkói Fórum címmel (szerkesztő: Bálint Miklós), képes irodalmi hetilap Napsugár címmel (Kun István). – Ungváron rendezett kiállítást a Ruszinszkói Festőművészek Klubja. Kiállítók: Erdélyi Béla, Boksay József, Virágh Gyula, Grabovszky Emil, Ijjász Gyula. Boksay József festőművésznek ugyanitt önálló tárlata volt. Bemutatkozott több magyarországi alkotó is. – Kárpátalján vendégszerepeltek Budapestről Fedák Sári, Beregi Oszkár színművészek. – Egry-harangot szenteltek a dobóruszkai és a beregszászi római katolikus templomban. – Megjelent: György Ferenc: Napisten ölén. Versek, karcolatok, színdarabok. Előszó: Beregi Oszkár. Athenaeum Könyvnyomda, Kassa; Simon Menyhért: Emberhez – szent utunk. [Versek.] Munkácsi Művész-Club. Grosz ny., Munkács; Ivaskó György–Horthy István: Magyar–orosz jogi szótár. Szerzők, Munkács; Pásztor Ferenc: Dobó István temploma. Emléksorok a dobóruszkai kibővült templom fölszentelése alkalmából. 1922. augusztus 6.Földesi ny., Užhorod–Ungvár. – Megindult a Kárpátaljai Magyar Gazda Naptár, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség kiadványa „Ruszinszkó és Zemplén magyarsága” számára.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Garamszentkereszt / Homonna / Mezőlaborc / Medzilaborce / Szepes / gimnázium / református / Petőfi Sándor / Rajecfürdő / Rajecké Teplice / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / magyar / Németország / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Ady Endre / Mécs László / Genf / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Gáti József / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Polchy István / Hodža Milan / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi törvények / Reisman Simon / Simon Mózes / Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács / Beszkid Anton / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / Ungvári Filharmóniai Társaság / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Paris / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Demkó Mihály / Gagatko Andrij / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Perecseny / Perecsin / Pesek J. / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Záhony / Podkarpatszka Ruszi Szőlészeti Egyesület / borászat, szőlészet / harangszentelés / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Kárpátaljai Zsidó (Héber) Iskolaegyesület / Mozaik Kultúregyesület / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Vatikán / Szent Bazil Rend / Wien / Viskovo / Peleskey Sándor / Kerekes István / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Mocskos Iván / Árky Ákos / Beregi Református Egyházmegye / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Homicsko Vladimir / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kutkafalvy Miklós / Nagy Kálmán / templomszentelés / Nevetlenfalu / Gyakove / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Boksay József / Erdélyi Béla / Virágh Gyula / Plotényi Nándor / Fritzsche Artúr / Ruszinszkói Hivatásos Újságírók Szindikátusa / Rojkovics Tivadar / Bereczky Viktor / Zádor Dezső / Reinitz Béla / Vendéglátóipari Dolgozók Termelő- és Élelmezési Szövetkezete / Fészek Klub / Perényi Zsigmond / Bercsényi Miklós / Dayka Gábor / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Spiegel A. / Weisz K. / Salamon K. / Lengyelország / Huber Jaroslav / Ungvári Zenészek Egyesülete / Sztojka Sándor / Orel Egyesület / Bertók Béla / Karczub Gyula / Bacsinszki Edmund / Sztripszky Elemér / Micara Kelemen / Strauszman József / Czabán Samu / Dávidkovics Herman / Kovács (Kovách) Béla / Podkarpatszka Rusz Gazdáinak Központi Szövetsége / Egressy Gábor / Természetbarátok Egyesülete / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Borzsova / Borzsava / Vári / Podkarpatszka Ruszi Iparosok Szövetsége / Besenszky Gyula / Dercen / Homok / Holmok / Ketergény / Rozivka / Podkarpatszka Ruszi Nyugdíjasok Egyesülete / Perszina Alfréd / Kiss Dezső / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Olaszország / Antalóc / Podkarpatszka Ruszi Jegyzők Egyesülete / Técsői Atlétikai Klub (TAC) / Tegze Jenő / Ugocsai Központi Népművelődési Egyesület / Šrobár Vavro / Podkarpatszka Ruszi Dohányárusok Szövetsége / Beregszászi Törekvés / Csapi Atlétikai Klub (CSAC) / Csehszlovákiai Magyar Labdarúgó-szövetség Ruszinszkói Kerülete / Királyházi Futball Klub (KFC) / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Rahói Sportklub (RSC) / Szlatinai Atlétikai Klub (SZAC) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Ungvári Testnevelési Klub (UTK) / Antal Miklós / Margócsy Aladár / Blanár Ödön / Mélyút / Hliboke / Vrbenszky / Beregszász és Vidéke Szőlő- és Borértékesítő Szövetkezet / Beregdéda, Déda / Deda / Beregardó, Ardó / Ardiv / Beregbene, Bene / Benya / Szerednye / Lehoczky Tivadar Múzeumegyesület / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Mária Kongregáció / Szappanos Lajos / Fibiger Sándor / Wilkesbare / Antonín Švehla (agrárpárti) politikusokból álló kormánya / Safranko Emanuil / Ruszinszkói Fényképészek Szövetsége / Basa Péter / Radvánc / Radvanka / Gerény / Horjani / Alsódomonya / Domaninci / Szarka András / Pelech Julián / Szova (Gmitrov) Péter / Bartakovics Aladár / Kropacek Psemys / Mikita Sándor / Gömöri Jenő Tamás / Hrabár Konstantin / Udržal František / Castella Pascal / Biki Ferenc / Simecsek Károly / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Dohnányi Ernő / Sándor Erzsi / Karinthy Frigyes / Podkarpatszka Ruszi Országos Tűzoltó Szövetség / Markovszky Sándor / Sztakcsin(rosztoka) / Stakčianska Roztoka / Szvidnik / Svidník, Felsővízköz / Veléte / Veljatin / Isztáncs / Stanča / Kolban Eric / Verhovina / Jeszenő / Jasenov / Asztély / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Pichon / Moravecz / Moravek Alajos / Dolánszky / Hokky Károly / Simon Menyhért / Bálint Miklós / Beregi Oszkár / Pásztor Ferenc / Dobó István / Fedák Sári / Grabovszky Emil / György Ferenc / Horthy István / Ijjász Gyula / Ivaskó György / Kun István / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Léva / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Losonc / Lelley Jenő / Rozsnyó / Levice / Rožňava / Bratislava / Ruská / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Humenné / Žiar nad Hronom / Visk / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Garamszentkereszt [Žiar nad Hronom] / Homonna [Humenné] / Isztáncs [Stanča] / Jeszenő [Jasenov] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Magyarbél [Veľký Biel] / Mezőlaborc [Medzilaborce] / Párisháza [Parížovce] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Rajecfürdő [Rajecké Teplice] / Rozsnyó [Rožňava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Variháza [Varechovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1922
Rövid URL
ID238422
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1922. augusztus : Parlamenti bizottság a helyszínen tanulmányozta Kárpátalja politikai és gazdasági viszonyait. – A Ruszinszkói Keresztényszocialista Párt kezdeményezésére Ungváron megalakult a keresztény ipari munkások szakszervezete. – Az időszakban Ungvárnak öt, Munkácsnak három, Beregszásznak két magyar lapja volt. – Választás útján Margócsy Aladár ungvári evangélikus lelkész lett az abaúj-zempléni evangélikus egyházmegye főesperese.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / gimnázium / református / Petőfi Sándor / Rajecfürdő / Rajecké Teplice / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Csap / magyar / határkérdés / Prága / Ungvár / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Beregszász / Berehove / Máramaros / Abaúj, Abaúj-Torna / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / magyarországi törvények / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Rahó / Rahiv / ünnepek, évfordulók / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Árky Ákos / Homicsko Vladimir / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Šrobár Vavro / Podkarpatszka Ruszi Dohányárusok Szövetsége / Beregszászi Törekvés / Csapi Atlétikai Klub (CSAC) / Csehszlovákiai Magyar Labdarúgó-szövetség Ruszinszkói Kerülete / Királyházi Futball Klub (KFC) / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Rahói Sportklub (RSC) / Szlatinai Atlétikai Klub (SZAC) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Ungvári Testnevelési Klub (UTK) / Antal Miklós / Margócsy Aladár / egyház / mezőgazdaság / sport / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Népszövetség
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Magyarbél [Veľký Biel] / Rajecfürdő [Rajecké Teplice] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1922
Rövid URL
ID238290
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

30 találat