Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1 2 3 4
106 találat

1943 folyamán : Zrínyi Ilona éve volt a fejedelemasszony születésének 300. évfordulója tiszteletére. – A 62.827/943.IV. 4. sz. VKM-rendelet értelmében a kárpátaljai egyetemi és főiskolai hallgatók segélyezése az összes többi hallgatóra érvényes szabályok szerint történik, vagyis „nemzethűségükre, az általános jó tanulmányi előmenetelre és az indokolt családszociális körülményekre való tekintettel”. A Kárpátaljai Kormányzóság tanulmányi osztálya is megítél ösztöndíjakat. – Nagyszőlősön megalakult az Ugocsa Vármegyei Általános Tanító Egyesület. – Megjelent: Fülöp Árpád: Hunyadi. Hősköltemény 48 énekben. Arany János ny., Budapest; Kiss László: Magányos csillag. Versek. Viktória, Ungvár; Siklaky Dezső: Munkács várasszonya. Verses színmű. A Magyar Tavasz kiadója, Herzog Ernő könyvnyomdája, Gyöngyös; Ruszin elbeszélők. [Elbeszélések, regénytöredékek.] /Szláv Írók, 1./ Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár; R. Vozáry Aladár: Munkács. Officina, Budapest; R. Vozáry Aladár: Ünnepi beszéd kormányzó urunk 75.születésnapján. Mérnökök ny., Budapest; Csiki Lajos: A Felvidék és Kárpátalja felépítése – az új nemzetiségi politika vonalán. Stádium ny., Budapest; Beregszász megyei város útmutatója. Szerk. és kiadó: Pécs Győző; Antal Miklós: A magyarországi Drugeth-család. Ünnepi beszéd Drugeth János szobrának Ungváron tartott leleplezési ünnepségén. Viktória ny., Ungvár; Tájékoztató és útmutató Ungvár thj. város iskolánkívüli népműveléséhez… Viktoria ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeDobóruszka / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / himnusz / Horthy Miklós / Csap / magyar / Moszkva / Huszt / Debrecen / Beneš Edvard / nőkérdés / egészségügy / Ungvár / Győr / Pécs / Flachbarth Ernő / Benda Kálmán / Kovács Béla / Kaposvár / Kiss László / Sárospatak / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Bereg / Ugocsa / hivatkozás: / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi rendeletek / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / ünnepek, évfordulók / statisztika / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / borászat, szőlészet / Viskovo / Szatmár / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Zádor Dezső / Sztojka Sándor / Antal Miklós / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Szernye / Fülöp Árpád / Tiszaágtelek / Herczeg Ferenc / Köszörű Károly / Rózsahegyi Kálmán / Sáfáry László / Székely József / Zrínyi Ilona / Marina Gyula / Pataky Tibor / Ilniczky Sándor / Béldy Alajos / Hóman Bálint / Ortutay Tivadar / Kállay Miklós / Serédi Jusztinián / Megay László / Pataky Mária / Márton L. Béla (Márton Béla) / Popoff Mihály / Ivánka László / Antal István / Szinyei Merse Jenő / Demjanovich Péter / Ganyó István / Kricsfalussy-Hrabár András / Szundy Zoltán / Csánk György / Eisemann Mihály / Kiss Manyi / Eöttövényi Olivér / Szigethy Gyula / Erdélyi József / Karády Katalin / Pataky László / Scheffler János / Drugeth János / Bory Jenő / Pethes Sándor / Mészáros Ági / Mádi Zoltán / Pataki Ferenc / Beregi Sándor / Thuránszky László / Csatay Lajos / Lukács Béla / Simor Erzsi / Feleki Kamill / Karácsony Sándor / Ortman Rezső / Fellegi Teri / Greguss Zoltán / Bisztray Gyula / Thuróczy Zoltán / Bereznay Ilona / Siklaky Dezső / Csiki Lajos / egyház / színház / mezőgazdaság / sport / zene / képzőművészet / Kassa / Rozsnyó / Rožňava / Ruská / Košice / Visk / Esztergom / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 4. Tomcsányi Vilmos Pál hivatali időszaka (1942. I. 5.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Györkeháza [Ďurčiná] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Rozsnyó [Rožňava] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1943
Rövid URL
ID244195
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1943. április : R. Vozáry Aladár parlamenti képviselő a következőket mondta a MÉP munkácsi választmányi ülésén: „az új magyar életben elsősorban azok számára kell helyet biztosítani, akik a húsz év rabság alatt hűségesen és becsületesen védték a magyar életet és nyíltan küzdöttek – a felszabadulásunkért.” – Megalakult az Országos Egészségvédelmi Szövetség kárpátaljai szervezete. – A munkácsi tanulóifjúság megalakította a „Karády Katalint kedvelők klubját” (az alapszabály szerint az országban ez a tizenegyedik).

1942 folyamán : Corvin Mátyás éve volt. – Huszton megalakult a Máramarosi Közigazgatási Kirendeltség Általános Tanító Egyesülete. – A 106.025/942.VKM-rendelet kimondta: „A szlovák, rutén, román és szerb tannyelvű gimnáziumokban az érettségi vizsgálat írásbeli részének tárgyai a magyar nyelv, az iskola tanítási nyelve, a latin nyelv és a német nyelv. Szóbeli: magyar nyelv és irodalom, az iskola tanítási nyelve és irodalma, latin nyelv és irodalom, történelem, mennyiségtan és természettan.” – Az ungvári Iskolán Kívüli Népművelési Bizottság 75 előadást, 24 különböző tanfolyamot szervezett. – Az Országos Magyar Sajtókamara kárpátaljai kerületi titkára Bártfai László az MTI helyi tudósítója Pálóczi-Horváth Lajos (Budapest) és Szilágyi Pál (Ungvár). – Ebben az évben Kárpátalján megjelent lapok: Kárpátaljai Közlöny, a kormányzói biztosság hivatalos hetilapja, Ungvár, III. évf. (fk. Sinka István, fsz. Balázs Vilmos) Kárpáti Híradó, politikai napilap, Ungvár, XIX. évf. (fk., fsz. Bártfai László) Kárpáti Magyar Hírlap, politikai napilap, Ungvár, XXIII. évf. (k., fsz. Kováts Miklós) Az Őslakó, politikai hetilap, Munkács, XIV. évf. (k., fsz. R. Vozáry Aladár) Kárpátalja, politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap, Beregszász, X. évfolyam (k., fsz. Nádas Józsefné sz. Schmidt Etelka) Ă&#1072&#1085&#1075˙ &#1055&#1086&#1075&#1082&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1082čé &#1075&#1088óć&#1077&#1089&#1084&#1077&#1077íčé &#1077&#1103&#1089&#1084&#1085&#1094&#1082 (Hangya Kárpátaljai Szövetkezeti Hírlap), szövetkezeti havilap, Ungvár, IV. évf. (fk. Zoltán Gyula, fsz. Gábriel Jenő) Jóhirnök &#1073&#1083&#1072&#1075&#1086&#1077&#1098&#1089&#1084&#1085&#1094&#1082ü, görög katolikus hitbuzgalmi havilap, Ungvár, IV. évf. (k., fsz. Ilniczky Sándor) &#1055&#1086&#1075&#1082&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1082&#1086&#1077 &#1075&#1088óć&#1077&#1089&#1084&#1077&#1086 (Kárpátaljai Szövetkezet), szövetkezeti havilap, Budapest, III. évf. (fk., fsz. Szilágyi László) &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082čé &#1075&#1086&#1083&#1086&#1089 (Kárpátorosz Hang), hetente kétszer, politikai, Ungvár, XI. évf. (k., fsz. Fenczik István) &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075&#1085&#1072 &#1096&#1082&#1086&#1083&#1072 (Népiskola), a kormányzói biztosság tanügyi osztályának nevelésügyi havilapja, Ungvár, III. évf. (fk., fsz. Kutlán András) &#1056&#1095&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1084&#1086&#1083&#1086&#1075&#1077ć (Ruszin Ifjúság), a KTT ifjúsági havilapja, Ungvár, II. évf. (fk., fsz. Harajda János) &#1056&#1095&#1089&#1089&#1082&#1086&#1077 &#1089&#1083&#1086&#1077&#1086 (Orosz Szó), hetente kétszer, politikai, társadalmi, közbiztonsági lap, Ungvár, III. évf. (k. Bródy András, fsz. Spák Iván) Tiszaháti Magyar Gazda, politikai hetilap, Beregszász, XVIII. évf. (k., Polchy István, fsz. Balogh Sándor) Ung Vármegye Hivatalos Lapja, hetilap, Ungvár, XXI. évf. (fk., fsz. Pereszlényi Ernő) Bereg Vármegye Hivatalos Lapja, hetilap, Beregszász, IV. évf. (fk. Fekésházy Zoltán, fsz. Stéger László). – Megjelent: Kiss László: Magányos csillag. Versek. Viktória ny., Ungvár; Gereben Pál: Hajnal a Kárpátalján. Regény. Könyv-, Színpadi és Zeneműkiadó Vállalat, Budapest; A munkácsi Árpád-szobor regénye. Fel. kiadó: Ludányi Bay Gábor. Kárpáti ny., Munkács; R. Vozáry Aladár: A magyar és a magyar nyelvű újságírás a volt Csehszlovákiában. (Adatok a magyar újságírás történetéhez.) Felvidéki Egyesületek Szövetsége, Kálvin ny., Munkács; Emlékalbum. A világháborúban, a Felvidék, Kárpátalja és Erdély visszaszerzésében részt vett bajtársaink… Élet ny., Budapest; A Kárpátaljai Mezőgazdasági Kamara 1941. évi igazgatói jelentése. Ungvár; Földbirtokrendezés Kárpátalján. Centrum, Budapest; Tájékoztató a kárpátaljai területen végrehajtott földbirtokrendezés felülvizsgálásával kapcsolatos bejelentési kötelezettségről. KTT ny., Ungvár; A kárpátaljai terület állattenyésztési szabályrendelete. KTT ny., Ungvár; Bacsinszky Tivadar: Orosz–ruszin kapcsolatok a XIX. sz. közepén. /Irodalmi és Tudományos Könyvtár, 7./ Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár; Papp György: A munkácsi egyházmegye székeskáptalanjának statutumai. /Irodalmi és Tudományos Könyvtár, 18./ Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár; Győrffy István: Kárpátalja növényvilága és gyakorlati haszna, valamint megoldatlan kérdései. /Irodalmi és Tudományos Könyvtár, 27./ Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár; Ihnát András: Báthory István orosz háborúi. /A debreceni Tisza István Tudományegyetem Kelet-európai Történelem Szemináriumának kiadványai, 1./ Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár; Péchy-Horváth Rezső: Kárpátalja a fenyveszúgás országa. Eggenberger, Budap|1942est; Felvidéki és Kárpátaljai Képzőművészek Kiállítása 1943. II. 28–III. 15.Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület, Ábrahámné ny., Budapest; „Modern” kölcsönkönyvtár Ungvár. Könyvjegyzék. [Ungmegyei ny., Ungvár]; Segédlet az orosz nyelvű lakossággal való érintkezéshez. [Kárpátalja.] KTT ny., Ungvár; Gyöngyösi Irodalmi Társaság Évkönyve.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Sárrét / Szobránc / Sobrance / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / magyar / Huszt / Debrecen / Beneš Edvard / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Győry Dezső / Horváth István / Mécs László / Benda Kálmán / Nagyvárad / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / hivatkozás: / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Kijev / magyarországi rendeletek / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Gyöngyösi Irodalmi Társaság (Gyöngyösi Társaság) / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / statisztika / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / pravoszláv, görögkeleti / borászat, szőlészet / méhészet / Szatmár / Bátyu / Batyove / Árky Ákos / Vozáry Aladár R. / Iványi-Grünwald Béla / Bertók Béla / Czabán Samu / Mária Kongregáció / Simon Menyhért / Fedák Sári / Nagydobrony / Velika Dobrony / Szernye / Kisdobrony / Mala Dobrony / Beregszászi (Magyar) Internátus Egyesület / Munkácsi Kaszinó / Riskó Béla / Hidasnémeti / Bródy András (Bródy Andrej) / Siménfalvy Árpád / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Giller János / Latabár Árpád (ifj.) / Fekésházy Zoltán / Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetsége (Felvidéki Egyesületek Szövetsége) / Lavocsne / Lawoczne / Sáfáry László / Bertók János / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Magyar Revíziós Liga / Kis Terézke Leányklub / Olbracht Ivan / szabadkőműves-páholyok / Ortutay Jenő / Pálóczi Horváth Lajos / Neményi Lili / Kiss Gyula / Borkanyuk Oleksza (Borkanuk Oleksa) / Čapek Karel / Dobos Endre / Rohács Iván / Szatmárnémeti / Satu Mare / Szabolcs / Ilniczky Sándor / Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) / Spák Iván / Baross Szövetség / kormányzói biztosok / Vakokat Gyámolító Kárpátaljai Egyesület (Kárpátaljai Vakok Egyesülete) / Kállay Miklós / Engelbrecht István / Magyar Turista Egyesület / Megay László / Nemzeti Munkaközpont / Levente Egyesület / Kárpátaljai Tudományos Társaság (KTT) / Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) / Simonkay Gyula / Tőkés Anna / Munkácsi Iskolán Kívüli Népművelési Bizottság / Popoff Mihály / Harajda Ivan (Harajda János) / Malinics Ernő / Országos Egészségvédelmi Szövetség / Bártfai László / Tomcsányi Vilmos Pál / Kárpátalja Egyesült Keresztény Nemzeti Liga / Keresztény Ifjak Egylete / Gyermekvédelmi Liga / Pro Libertate Szabadkőműves Páholy / Képzőművészeti Tanácsadó Bizottság / Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület / Vrbata József / Berecz Vilmos / Borbélyné Pajor Márta / Buday István / Hevkán János / Ivánka László / Karus Mihály / Kelemen József / Kondor Jenő / Kökényesy Péter / Lábas Zoltán / Magyar Élet Köre / Lónya / Kállay-kormány / Orosz Péter / Marx Károly / Artimovics István / Magyarországi Görögkeletiek Országos Jóléti Egyesülete / Bacsinszky Tivadar / Győrffy István / Wald Leó Árpád / Munkácsi Magyar Dalos Egyesület / Sáfáry József / Neupauer János / Elekházy János / Ungvári Ruszin Népkonyha Egyesület / Soli Deo Gloria Szövetség / Horkai István / Mezei Mária / Antal István / Oradea / Soós István / Hladky Endre / Nagykároly / Carei / Bajtársi Szolgálat Munkaközössége / Megay László Alap / Somlószőlős / Ignácz Rózsa / Beregi Református Népfőiskola / Beregszászi Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete / Számvevőségi Tisztviselők Országos Egylete / Szabó Hangya Márton / Bóbita János / Jakabffy Dezső / Molnár C. Pál / Tatár Géza / Szinyei Merse Jenő / Kutlán András / Törs Tibor / Tárczay Felicides Román / Beregi Közigazgatási Kirendeltség Általános Tanító Egyesülete / Jantsky Béla / Sztálingrád / Buzuluk / Kádár L. Levente / Magyar Turisták Országos Szövetsége / Hete / Hetea / Máramarosi Közigazgatási Kirendeltség Általános Tanító Egyesülete / Munkácsi Ruszin Nőszövetség / Ungvári Iskolán Kívüli Népművelési Bizottság / Sinka István / Szilágyi László / Péchy-Horváth Rezső / Szilágyi Pál / Papp György / Zoltán Gyula / Pereszlényi Ernő / Nádas Józsefné Schmidt Etelka / Stéger László / Balázs Vilmos / Corvin Mátyás / Gábriel Jenő / Gereben Pál / Ihnát András / Ludányi Bay Gábor / egyház / Balogh Sándor / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / mozi / Kassa / Košice / Erdélyi János / Blahová / cigányok / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 4. Tomcsányi Vilmos Pál hivatali időszaka (1942. I. 5.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Hetény [Chotín] / Kassa [Košice] / Lónyabánya [Lovinobaňa] / Magyarbél [Veľký Biel] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Sárrét [Blahová] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1942
Rövid URL
ID243937
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1942. december : Kárpátalján 104 hitelszövetkezet működik. – Hivatalos jelentés szerint a kárpátaljai népiskolai tankötelesek száma 116 401, anyanyelvi megoszlás szerint: magyar 3641, ruszin 98 000, német 1445, szlovák 3900, zsidó 9900, cigány 237.Az elemi népoktatást 2050 tanító és 75 nevelőnő látja el. A hiány 140 tanerő. – Jehova Tanúinak újabb csoportját internálták Ungvárról.

1942. június : Ungváron megalakult a Bajtársi Szolgálat Munkaközössége. Munkácson az elnök Bertók Béla volt református püspök. Feladata: „a sorsdöntő időben komoly szociális ténykedéssel legyen a társadalom segítségére s a társadalmi egyesületek bevonásával és közreműködésével végezzen egységes, a közösség és a nemzet javát szolgáló munkát”. Az ungvári tisztviselők annak apropóján, hogy a város polgármestere egy éve került hivatalába, létrehozták a Megay László Alapot, amelyből a tisztviselőket segítik. – Ungvár, Munkács, Beregszász, Huszt és Nagykároly polgármesterei elhatározták, hogy önálló közös színtársulat alakításának engedélyezését kezdeményezik. – Végleges megállapítást nyert a kárpátaljai állami népiskolák tanerőlétszáma. Eszerint hatvanas tanulólétszámot kell alapul venni. – Ung vármegye és Ungvár a felföldi borvidékhez tartozik.

1942. május : Ungváron tanácskoztak Ung, Ugocsa, Bereg, Szabolcs, Zemplén és Abaúj vármegye, valamint Kárpátalja tűzoltóparancsnokai. – Rahón megalakult az ÉMKE alapszervezete. Elnök: Elekházy János. – Perecsenyben megalakult a Baross Szövetség helyi szervezete. Ügyvezető elnök: Neupauer János.

1941 folyamán : A kárpátaljai iskolák közül az aknaszlatinai és a técsői Máramaros, a nagyszőlősi és a királyházai Ugocsa vármegyéhez, azaz a Szatmárnémeti tankerülethez került. – Pénzintézetek Kárpátalján: Munkácsi Kereskedelmi Bank, Ungvári Kereskedelmi Bank, Tiszaháti Magyar Bank (Ungvár), Ugocsai Bankegyesület (Nagyszőlős), Ung-völgyi Bank (Nagyberezna). – A Kárpátaljai Mezőgazdasági Kamara kimutatása szerint Kárpátalja területe 11 583 km2, lakossága 621 916 fo, a lakóházak száma 119 904, a települések: 433 kisközség, 11 nagyközség, 1 koronaváros (Huszt), 103 körjegyzőség, a népsűrűség 55,1, családonként 4,1 gyermek születik, 2,93 marad életben, a népszaporodás 1930–1941 között 17,6% (a trianoni Magyarországon 7,5%). – Megjelent: A Kárpátaljai Tudományos Társaság alapszabályai. KTT ny., Ungvár; Ungvár törvényhatósági jogú város címtára. Viktória ny., Ungvár; Művészeti Hetek. Ungvár, 1941. május 17.–június 8.Országos Irodalmi és Művészeti Tanács. Athenaeum, Budapest; Fenczik István: A kárpátaljai autonómia és a kisebbségi kérdés. Egyetemi Kisebbségi Intézet, Pécs; Magyar irodalmi ismeretek. Magyar irodalomtörténeti segédkönyv különös tekintettel az érettségi tételekre. Összeáll. a munkácsi m. kir. állami „Árpád fejedelem” gimnázium VIII. osztálya. Sajtó alá rendezte: Oláh Miklós. Kárpáti ny., Munkács; Reggeli és esti közös imádság. A bazilita internátus növendékei részére. [Ungvár.] KTT ny., Ungvár; Dékány András: Végig Kárpátalján. Stádium, Budapest; Urbányi Jenő: Gyümölcsfavédelem Kárpátalján. Stephaneum ny., Budapest; Az Ungvári Athletikai Club alapszabályai. Viktoria ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Horthy Miklós / Csap / magyar / Moszkva / Németország / határkérdés / Huszt / Szambor / Debrecen / Tiszaásvány / nőkérdés / Ravasz László / Varsó / egészségügy / Ungvár / Győr / Pécs / Flachbarth Ernő / Madách Imre / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Szabó Sándor / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Szabó Zoltán / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Polchy István / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi törvények / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Bukovina / Galícia / Rahói / magyarországi rendeletek / római katolikus / Técsői, Taracvölgyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Tárczy Károly / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Perecseny / Perecsin / Spenik László / főiskola, egyetem / Miskolc / pravoszláv, görögkeleti / Talaborfalva / Tereblja / Nyíregyháza / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Hodinka Antal / Ökörmezői / Teleki Pál / Nagylucska / Veliki Lucski / Bátyu / Batyove / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Antal Miklós / Szerednye / Radvánc / Radvanka / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Eszeny / Siménfalvy Árpád / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Egán Ede / Husztbaranya / Boronyava / Lavocsne / Lawoczne / Harsányi Zsolt / Kozma Miklós / Peltsárszky Imre / Szatmárnémeti / Satu Mare / Ilniczky Sándor / Hóman Bálint / Dudinszky Béla / Erdmannsdorff Otto / Bartha Károly / Váralja / Varga József / Fodor István / Misztice / Imszticseve / Szalay Károly / Inke Rezső / Szálasi Ferenc / Doroszlay Mihály / Kiseszeny / Petrivka / Gaál János / Hajdúdorog / Roskovics Emánuel / Nazimov Borisz / Bárdossy László / Popoff Mihály / Székesfehérvár / Szabó László Cs. / Várkonyi Zoltán / Ungváry László / Lukács Margit / Major Tamás / Nagybakos / Szvoboda / Bulecza Viktor / Környei Molnár György / Molotov V. / Ortutay Pál / S(z)iánki / Sztrij / Munkácsy Mihály / Ajtay Gábor / Kolomea / Bánffy Dániel / Harajda Ivan (Harajda János) / Újdávidháza / Nove Davidkove / Boksay Gyula / Malinics Ernő / Szabó Aladár / Krausz József / Bártfai László / Pataky Lajos / Geletey D. Ervin / Petenyko István / Tóth Ernő / Oláh Miklós / Urbányi Jenő / Dékány András / Tóth László / népszámlálás / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / mozi / Kassa / Košice / Baracska / árvíz / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 3. Kozma Miklós hivatali időszaka (1940. IX. 12.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Bukovina [Bukovina] / Csápor [Čápor] / Györkeháza [Ďurčiná] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1941
Rövid URL
ID243667
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1941. szeptember : Az Országos Színművészeti Kamara döntése értelmében Munkácson az Inke Rezső–Szalay Károly-féle társulat fog játszani. – A munkácsi ruszin gimnáziumban leányosztályokat is nyitottak.

1941. szeptember 29. : A Kárpáti Magyar Hírlap „Hogy oldották meg Kárpátalja nemzetiségi vidékein az iskoláztatást?” című cikkéből: „A rendelet szerint abban a községben, ahol legalább 10 magyar anyanyelvű gyermek van, feltétlenül magyar iskolát kell nyitni. Magyar iskolába csak olyan rutén nemzetiségű gyermekek vehetők fel, akik már tudnak magyarul és akiknek a szülei a felvételt írásban kérik […] Zsidó gyermek magyar tagozatba legfeljebb 6 százalékban vehető fel. Ahol nagyobb számú zsidó tanköteles gyermek van, ott fel kell hívni a zsidó hitközséget, hogy nyisson felekezeti zsidó népiskolát. A már működő magyar állami iskolában a zsidó gyermekeket le kell választani a keresztényektől és a zsidók külön osztályban helyezendők el. Ahol háromnál nagyobb a tantestület, a magyar osztályok önálló igazgatást kapnak. […] A magyar nyelv rendszeres tanítása a rutén népiskolában a III. osztályban kezdődik. A nem rutén anyanyelvű tanítókat, amennyiben a rutén nyelvet elsajátítják és a tanításnál legalább kisegítő nyelvként használják, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium bizonyos jutalomban fogja részesíteni. A fenti rendelettel kapcsolatos rendelkezéseket az 1941/42.iskolai évben kell végrehajtani. - A nemzetiségi iskolákra vonatkozólag fontos rendelkezéseket tartalmaz egy most kiadott kormányrendelet. Az eddigi ún. kisebbségi tanterv azon rendelkezései, amelyek szerint egyes tantárgyakat magyar nyelven kell tanítani, hatálytalanították, és a kisebbségi iskolákban – a magyar nyelv kötelező tanítása mellett – anyanyelvi oktatást kell bevezetni. E rendelkezés a kárpátaljai iskolákban eddig foganatosított oktatást tulajdonképpen állandósítja, mivel a kárpátaljai iskolákban a tanítás eddig is a növendékek anyanyelvén folyt, a magyar nyelv kötelező tanítása mellett.”

1941. május : Kárpátalján a szakadatlan esőzések következtében ismét súlyos árvizek voltak, amelyek emberáldozatot is követeltek. – Háztartási, ruházati cikket Munkácson csak vásárlási könyvre lehet kapni. – Megalakult a Beregszászi Hegyközség. Elnök: Polchy István.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Debrecen / Ungvár / Győr / Pécs / Flachbarth Ernő / Madách Imre / Szabó Sándor / görög katolikus / Szabó Zoltán / Beregszász / Berehove / Bereg / Polchy István / Mukacseve / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Gyöngyösi Irodalmi Társaság (Gyöngyösi Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / Nyíregyháza / borászat, szőlészet / Bátyu / Batyove / Antal Miklós / Eszeny / Harsányi Zsolt / Kozma Miklós / Hóman Bálint / Erdmannsdorff Otto / Kárpátaljai Tudományos Társaság (KTT) / Fodor István / Bárdossy László / Székesfehérvár / Felvidéki Tudományos Társaság / Szabó László Cs. / Várkonyi Zoltán / Ungváry László / Lukács Margit / Major Tamás / Nagybakos / Szvoboda / Kárpátaljai Ruszin Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (Debrecen) / Bulecza Viktor / színház / mezőgazdaság / zene / képzőművészet / Kassa / Košice / emlékhelyek
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 3. Kozma Miklós hivatali időszaka (1940. IX. 12.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Györkeháza [Ďurčiná] / Kassa [Košice] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves]
Év1941
Rövid URL
ID243448
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1941. március : Megalakult a Munkácsi Hegyközség. Elnök: Tárczy Károly. – Az új iparkamarai beosztás szerint a kassai kamara kerületébe tartozik Abaúj-Torna, Bereg, Ung és Zemplén vármegye, az ungi, a beregi és a máramarosi közigazgatási kirendeltség területe, Kassa és Ungvár thj. város. – Munkácson bevezették a liszt- és kenyérjegyet. – A Kárpátalján kiadott iparjogosítványok 29 százalékát zsidók kapták. – Doroszlay Mihály, a kárpátaljai görögkeleti ruszin egyházmegye elnöke engedélyt kapott, hogy a Szegeden kiadott Magyar Kelet ezentúl Máramarosszigeten jelenjen meg magyar, ruszin és román nyelven.

1940. július : A földművelésügyi minisztérium megbízásából Kletz Károly kőrösmezői erdőmérnök színes természetfilmet készített Kárpátalja tájairól. – Megalakult a Munkácsvidéki járás mezőgazdasági bizottsága. Elnök: Ivancsó István.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Munkács / Uzshorod / magyar / Debrecen / Ungvár / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / autonómiatervek / Mukacseve / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / tanítóképzés / elemi, polgári iskola / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / pravoszláv, görögkeleti / Talaborfalva / Tereblja / Teleki Pál / Perényi Zsigmond / Ilosva / Irsava / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Berlin / Bilke / Bilki / Kovácsrét / Kusnica / Gyibrivka / Závadka / Ruszin Országgyűlési Képviselők Klubja (Ruszin Képviselők Parlamenti Klubja) / Misztice / Imszticseve / Nagycsongova / Borzsavszke / Nagyrákóc / Velikij Rakovec / Ölyvös / Vilhivka / Szajkófalva / Oszij / Szől[l]ősrosztoka / Mala Roztoka / Szuhabaranka / Bronyka / Beregdubróka / Beregkisfalud / Szilce / Zárnya / Priborzsavszke / Felsőkaraszló / Hreblja / Ilonca / Ilnica / Ilonokújfalu / Onok / Kerecke / Kerecki / Kiscsongova / Kisrákóc / Malij Rakovec / Alsókaraszló / Zarecsje / Alsósárad / Nyizsnye Bolotne / Lukova / Lukove / Szalay Károly / Inke Rezső / Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) / Ivancsó István / Kletz Károly / színház / mezőgazdaság / sport / mozi
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésMagyarbél [Veľký Biel]
Év1940
Rövid URL
ID243178
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1940. július 22. : Bródy András a Ruszin Képviselők Parlamenti Klubja nevében kérte a kultuszminisztert, hogy a bilkei gimnáziumot ne szüntessék meg. Július 31-én Perényi kormányzói biztos pozitív választ adott a minisztérium leiratára (a bilkei gimnázium „fenntartására felajánlott összeget a szülők privát gyűjtés útján összeszedték, amit betétkönyvvel igazolnak és a gimnáziumnak az 1940/41.tanévi fenntartási költségét is garantálják. Ezért szükségesnek tartom jelenteni Nagyméltóságodnak e körülményt azzal a javaslattal, hogy az elégedetlenség elkerülése végett a bilkei gimnázium legalább átmenetileg ezen tanévben fenntartassék”). A kérelmet augusztus 11-i levelükben Bilke, Ilosva, Szajkófalva, Ilonca, Beregkövesd, Lukova, Zárnya, Misztice, Nagycsongova, Kiscsongova, Ilonokújfalu, Alsókaraszló, Beregkisfalud, Beregdubróka, Szuhabaranka, Kerecke, Alsósárad, Felsőkaraszló, Kovácsrét, Dolha, Nagyrákóc, Kisrákóc, Ölyvös, Szőlősrosztoka lakosai is támogatták. Ennek ellenére a soros tanévtől a gimnáziumot polgári iskolává fokozták le.

1940. június : A kárpátaljai bíróságokat a debreceni ítélőtáblához csatolták.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeNagyszelmenc / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / magyar / Huszt / Debrecen / Kisszelmenc / Palágy / Palágykomoróc / nőkérdés / Ungvár / Ung / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Mukacseve / magyarországi törvények / magyarországi rendeletek / Rahó / Rahiv / ünnepek, évfordulók / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / Talaborfalva / Tereblja / Teleki Pál / Perényi Zsigmond / Radvánc / Radvanka / Verhovina / Pidhorjani / Őrhegyalja / Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetsége (Felvidéki Egyesületek Szövetsége) / Volóc / Volovec / Magyar Revíziós Liga / Hubay Kálmán / Magyar Háziipari Központ / Vágó Pál / Csernoholova / Ungvári Egyesült Női Tábor / Kosáryné Réz Lola / Magyar Családvédelmi Szövetség / József Ferenc / Felvidéki Magyar Akadémikusok Otthona / Rákóczi Diákszövetség / Kassa / Veľké Slemence / Košice / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Nagyszelmenc [Veľké Slemence] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1940
Rövid URL
ID243151
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. október : Pápai rendelkezésre megszüntették a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóságot, a terület egyházközségei egyesültek a szatmári egyházmegyével. Püspök: Madarász István. – Perényi Zsigmond kormányzói biztos kérelmére Teleki Pál miniszterelnök ösztöndíjalapot létesített „a magyar egyetemeken és főiskolákon tanuló szegény sorsú, jó tanulmányi előmenetelt felmutató kárpátaljaiak” számára. Az ösztöndíjak odaítélése Marina Gyula, a kormányzóság tanügyi tanácsosa felterjesztése alapján történik. – A VKM engedélyezte a Kárpátaljai Zsidó (előtte: Héber) Iskolaegyesületnek, hogy Munkácson zsidó polgári leányiskolát állítson fel (1941 márciusában kapott nyilvánossági jogot). – E hónaptól Iván Sándor színtársulatának körzetébe tartozik Aknaszlatina, Beregszász, Csap, Huszt, Királyháza, Királyhelmec, Kisvárda, Léva, Munkács, Nagyszőlős, Rahó, Rimaszombat, Rozsnyó, Szepsi, Szolyva, Técső, Tiszaújlak és Tornalja. – Egy hónapig állt fenn Bródy András országgyűlési képviselő új napilapja, a &#1056óc&#1089&#1082&#1072˙ &#1055&#1088&#1072&#1077&#1075&#1072.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeKoroleve / Munkács / Uzshorod / Csap / Huszt / Madarász István / nőkérdés / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Egry Ferenc Baktay / Mukacseve / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / ünnepek, évfordulók / statisztika / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / Kisvárda / Kárpátaljai Zsidó (Héber) Iskolaegyesület / Vatikán / Teleki Pál / Szatmár / Perényi Zsigmond / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Bródy András (Bródy Andrej) / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Iván Sándor / Marina Gyula / Bonczos Miklós / színház / mezőgazdaság / sajtó / Léva / Rimaszombat / Rozsnyó / Levice / Rožňava / Kráľovský Chlmec / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / árvíz / zsidók
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Léva [Levice] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tornalja [Tornaľa] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242875
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. szeptember : „A csehszlovák kormány által megkezdett Ung-völgyi vízerőtelepek építési munkáinak folytatására és befejezésére” a földművelésügyi minisztérium Ungváron felállította az Ung-völgyi Vízerőtelepek Építési Munkáinak M. Kir. Kirendeltségét. – Fedor István az ungi, Spenik László a beregi és Csekán Antal a máramarosi közigazgatási kirendeltség tanügyi tanácsosa lett. – 133.200/IX.939. sz. VKM-rendelet: a szlovák, ruszin vagy német tanítási nyelvű iskolákban az államnyelvnek mint tantárgynak kötelező tanítása mellett anyanyelven folyik a tanítás valamennyi magyar tanítási nyelvű iskola számára az anyaországra engedélyezett tankönyveket kell bevezetni a szlovák, ruszin vagy német tanítási nyelvű iskolák részére megfelelő tankönyvek kiadásáról intézkedni fognak, a még használatban levő tankönyvek hiányait addig a tanítók kötelesek megfelelő hazafias szellemű oktatással kiegészíteni az 1939/1940. tanév még mindig átmenetinek tekinthető, az 1940/1941. tanévtől azonban az oktatás kizárólag a magyar tantervek szerint történik. – Kárpátalján 1922. évi csehszlovák ún. „kisiskolatörvény” kötelezővé tette a 8 évfolyamúvá tette az alapiskolát. Kósa Kálmán miniszteri osztályfőnök nyilatkozata: „Kétségtelen, hogy a 8 osztályos mindennapi népiskola nyújtotta előnyöket továbbra is meg kell őriznünk.” (Az „anyaországban” a nyolcosztályos népiskola bevezetéséről csak az 1940:XX. tc. rendelkezett.)

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeLőcse / gimnázium / református / Munkács / Uzshorod / Németország / határkérdés / nőkérdés / egészségügy / Ungvár / New York / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi törvények / magyarországi rendeletek / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / ünnepek, évfordulók / statisztika / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Spenik László / Illés (Illyasevits) József / Kerekes István / mozgósítás / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Plotényi Nándor / Perényi Zsigmond / Lengyelország / Bertók Béla / Bustyaháza / Bustina / Bródy András (Bródy Andrej) / Siménfalvy Árpád / Prchala Lev / Lwow, Lemberg / Lwiw / Volóc / Volovec / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Szvoboda Ferenc / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Pataky Tibor / Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete / Karpatszka Szics, Szics-gárda / Ilniczky Sándor / Kontratovics Irenej (Irén) / Őrdarma / Sztorozsnyica / Levente Egyesület / Drávay Lajos / Ludo Koren / Zombory Bertalan / Horváth Dezső / Kósa Kálmán / Losonczy István / Egyed István / Csekán Antal / Fedor István / mezőgazdaság / sajtó / zene / Pozsony / Kassa / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Levoča / Nagykapos
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Lőcse [Levoča] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242848
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. szeptember 1. : Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel kirobbant a második világháború. – Kerekes István elnökletével Ungváron baráti megbeszélésen vettek részt az Egyesült Magyar Párt meghívott képviselői. Siménfalvy Árpád főispán ismertette a megbeszélés okát: „a mai rendkívüli idők részben az okai annak, hogy a pártélet nem kap nagyobb tempót. Váratlan akadályok jöttek közbe, amelyek a munkát késleltetik.” Kitartást, türelmet és további bizalmat kért. Korláth Endre országgyűlési képviselő felszólalásából: „Se jobb, se bal felé nem orientálódhatunk, nekünk az igaz, egyenes, becsületes középúton kell követnünk és támogatnunk a kormányt. […] Nekünk ma fenntartások, kikötések nélkül kell a kormányt támogatnunk.” – Szvoboda Ferenc kárpátaljai római katolikus apostoli kormányzót apostoli kormányzói helynökké minősítették. – Munkácson megkezdődött a leventekötelesek oktatása. – Őrdarmán megalakult a Levente Egyesület. Elnök: Kontratovics Irenej. – Megkezdte működését az Ungvári M. Kir. Közegészségügyi Állomás. Hozzá tartozik: Ung vármegye, Bereg és Ugocsa k. e. e. vármegye, valamint Kárpátalja egész területe. – A m. kir. rendőrség vidéki főkapitánysága elrendeli bejelentési hivatal szervezését ungvári és beregszászi kapitánysága szervezetében. – Városi zeneiskola nyílt Beregszászban. Igazgató: Drávay Lajos. – Ungváron megnyílt a Városi Plotényi Nándor Zeneiskola és a nőipariskola. – A kormányzói biztos rendeletére bezárták a rahói ruszin (március közepétől magyar) tannyelvű polgári iskolát. – Bezárták a szolyvai ruszin gimnáziumot. – Öt évfolyamú lett az ungvári görög katolikus tanítónőképző.

1 2 3 4
106 találat