Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1 2
58 találat

1940 folyamán : Az Országos Közegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint az országban a születési arány Kárpátalján volt a legmagasabb: minden ezer lakosra 29,1 születés jutott. A csecsemőhaladóság szintén itt a legmagasabb: 18,2%. – A beregszászi városi könyvtárból a legtöbben Zilahy Lajos és Harsányi Zsolt könyveit kölcsönözték ki. – Huszton zsidó polgári fiú- és leányiskolát nyitott a Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület. – Ungváron vendégszerepelt Tőkés Anna színművész. – Beregszászban rendeztek képzőművészeti kiállítást Haba Ferencné, Lánczy Anna, Buczko Géza, Nagy Aladár, Ungváron Márton L. Béla alkotásaiból. Ugyanitt volt képkiállítása a budapesti Széchenyi Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Bukovinszky Gyula munkácsi festőművész díjazott lett az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által Kassán szervezett V. Nemzeti Kiállításon. – Megjelent: Rónay Mária: Országjáró V. b. A Felvidéken és a Kárpátalján. Hungária Könyvkiadó, Budapest Kiss László: Nincs megállás. Versek. Viktória ny., Ungvár; Ungvár és Ung vármegye. Szerk.: Csíkvári Antal. Vármegyei Szociográfiák Kiadóhivatala, Budapest Csomár Zoltán: A csehszlovák államkeretbe kényszerített magyar református keresztyén egyház húszéves története 1918–1938. M. Kir. Állami ny., Ungvár A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja (Ruszinföld) helységnévtára. Szerk.: Várady Károly. Hornyánszky ny., Budapest; Kárpátalja községeinek névjegyzéke. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet, Budapest; Ungvár új utcanevei és telefonelőfizetőinek névsora. Ny. n., Ungvár; A magyar kormány egyéves munkája Kárpátalja népéért. Mi történt eddig Kárpátalján? Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosi Hivatala, Ungvár; Bölöny József: A kárpátaljai vajdaságról és annak önkormányzatáról szóló törvényjavaslat bírálata. Magyar Közigazgatás, Budapest; Hubai Imre: Adatok Kárpátalja gazdasági földrajzához 1919–1939. Nekudah Könyvnyomda, Munkács Kárpátalja nép-, földbirtok- és állatösszeírásának eredményei. KSH, Budapest; Csukás Zoltán: A Kárpátalja szarvasmarhatenyésztése. Hunnia ny., Budapest; Bonkáló Sándor: A rutének (ruszinok). Franklin Nyomda, Budapest; László Vladimir: A magyarok őstörténete. Szt. Bazil Rend nyomdája, Ungvár; Jabotinszky Vladimir: Zsidóság és szocializmus. Három tanulmány. Zsidó Nemzet kiadása, Nekudah ny. (Munkács), Budapest; Kárpátalja. Bereg–Ugocsa k. e. e. és Ung vármegyék részletes ismertetője. Országos Vendégforgalmi Szövetkezet, Budapest; Koncsek István: Kárpátaljai idegenforgalmi útmutató. Viktória ny. (Ungvár), Kassa; R. Vozáry Gyula: Kárpátaljai emlékek. Franklin ny., Budapest; Útmutató Kárpátalja fontosabb gyógynövényeinek gyűjtéséhez Száhlender Károly irányítása mellett. Összeáll.: Fodor István, Martin János. Állami ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Nagyszelmenc / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Horthy Miklós / Moszkva / Németország / Huszt / Debrecen / Bécs / Kisrát / Kisszelmenc / Nagyrát / Palágy / Palágykomoróc / Pius XII. / Ungvár / Győry Dezső / Mécs László / Kiss László / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / egyéb pártok és pártszövetségek / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Galícia / Huszti / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Beregszászi / Ilosvai / Nagyszől[l]ősi / Kossey János / Perecseny / Perecsin / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / Miskolc / Talaborfalva / Tereblja / Nyíregyháza / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Wien / Teleki Pál / Szatmár / Bátyu / Batyove / Halmi / Vozáry Aladár R. / Zádor Dezső / Perényi Zsigmond / Bertók Béla / Olaszország / Szerednye / Radvánc / Radvanka / Gerény / Horjani / Verhovina / Ijjász Gyula / Hetyen / Haranglab / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Alsóapsa / Gyibrova / Siménfalvy Árpád / Berlin / Lwow, Lemberg / Lwiw / Őrhegyalja / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Zilahy Lajos / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Jabotinsky Vladimir / Harsányi Zsolt / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Máriapócs / Csomár Zoltán / Borkanyuk Oleksza (Borkanuk Oleksa) / Imrédy Béla / Pataky Tibor / Kozma Miklós / Bilke / Bilki / Hubay Kálmán / Peltsárszky Imre / Szatmárnémeti / Satu Mare / Szabolcs / Ilniczky Sándor / Kovácsrét / Kusnica / Gyibrivka / Keresztes-Fischer Ferenc / Teleki Mihály / Serédi Jusztinián / Závadka / Révész Imre / Kósa Kálmán / Egyed István / Nagybánya / Baia Mare / Padányi-Gulyás Béla / Szentpéteri Kun Béla / Fodor István / Fekete Béla / Baktay Ervin / Lugosi Mihály / Katona József / Ütő Endre / Németmokra / Nyemecka Mokra / Oroszmokra / Ruszka Mokra / Királymező / Uszty-Csorna / Vágó Pál / Csernoholova / Kosáryné Réz Lola / József Ferenc / Misztice / Imszticseve / Nagycsongova / Borzsavszke / Nagyrákóc / Velikij Rakovec / Ölyvös / Vilhivka / Szajkófalva / Oszij / Szől[l]ősrosztoka / Mala Roztoka / Szuhabaranka / Bronyka / Beregdubróka / Beregkisfalud / Szilce / Zárnya / Priborzsavszke / Felsőkaraszló / Hreblja / Ilonca / Ilnica / Ilonokújfalu / Onok / Kerecke / Kerecki / Kiscsongova / Kisrákóc / Malij Rakovec / Alsókaraszló / Zarecsje / Alsósárad / Nyizsnye Bolotne / Lukova / Lukove / Szalay Károly / Inke Rezső / Ivancsó István / Kletz Károly / Nelky Jenő / Csepel / Hennyei Vilmos / Szálasi Ferenc / Simonkay Gyula / Árdánháza / Ardanove / Polhy József Leontin D. / Doroszlay Mihály / Gánya / Hanicsi / Kökényes / Ternove / Bedőháza / Bedevlja / Péchy Miklós Szabolcs (Péchy Szabolcs) / Flaviusz Jurka / Gáspár Sándor Gyula / Szől[l]ősegres / Olesnik / Szől[l]ősvégardó / Pidvinohragyiv / Tiszahetény / Hetinya / Tiszaszászfalu / Szaszove / Tiszaszirma / Drotinci / Gödényháza / Hugya / Kerekhegy / Okruhla / Őry Ferenc / Homa Ferenc / Gémesi József / Plotényi Vilmos / Szondi János / Iván József / Tőkés Anna / Száhlender Károly / Várady Károly / Vozáry Gyula R. / Bonkáló Sándor / Bölöny József / Buczko Géza / Bukovinszky Gyula / Csíkvári Antal / Csukás Zoltán / Haba Ferencné / Hubai Imre / Koncsek István / Lánczy Anna / László Vladimir / Martin János / Márton L. Béla (Márton Béla) / Nagy Aladár / Rónay Mária / Jaross Andor / Pozsony / Kassa / Bratislava / Veľké Slemence / Košice / Esztergom
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 3. Kozma Miklós hivatali időszaka (1940. IX. 12.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Királymező [Šajdíkove Humence] / Nagyszelmenc [Veľké Slemence] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1940
Rövid URL
ID243310
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938 folyamán : Megjelent: Ják Sándor: Neked írom. Haladás Nyomda, Beregszász Prerau Margit: Minden pária nevében. Versek. Címlap: Nagy Márton. Viktória Könyvnyomda, Uzshorod; Jaeger Béla: A kéményseprőipar kátéja. Szakiparosoknak, háztulajdonosoknak, magánosoknak és üzemeknek. Szerző. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Vancura Bohumír: Zsidók közöttünk. Párbeszédek napjainkban. Ford.: Laky Imre. Szolidaritás Kiadó, Lám ny., Užhorod–Ungvár; Voith György: A zsidóság igaza. Nekudah, Munkács–Mukačevo; Államvédelmi nevelés. Branná výchova. Podkarpatszka Rusz I–VIII. osztályú magyar tannyelvű elemi iskolái részére. Összeáll.: Földes Adolf, Husznai Gyula. Kiadja a Beregszászi járás tanítósága. Haladás ny., Beregszász–Berehovo; Csekes Béla: Válasz a kommunisták vallásellenes támadásaira. Kálvin ny., Munkács–Mukačevo.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / Zsolna / Žilina / Petőfi Sándor / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Horthy Miklós / Csap / London / Moszkva / München / Németország / Huszt / Debrecen / Bécs / Beneš Edvard / Prága / Tiso Jozef / Szürte / Dérer Ivan / Párizs / Hitler Adolf / Varsó / Brünn / Ungvár / Szilassy Béla / Karlovy Vary / Pécs / Pittsburgh / Rákóczi Ferenc II. / Tokaj / Roma / Franciaország / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Nagy-Britannia (Anglia) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Sáros / Ugocsa / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Galícia / Szerényi Ferdinánd / Földesi Gyula / Nagykaposi, Kaposi / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Alsóvereckei / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Kaminszki József / Klocsurak Sztepan / Demkó Mihály / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Badaló / Badalovo / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Perecseny / Perecsin / magyar pártszövetség / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Septicki / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kerekes István / Salánk / Salanki / Hlinka Andrej / Nagybereg, Bereg / Berehi / Voith György / Beregrákos / Rakosin / Homicsko Vladimir / Izsnyéte / Zsnyatino / Feketeardó / Csornotisziv / Verbőc / Verbovec / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Borzsova / Borzsava / Vári / Homok / Holmok / Olaszország / Antalóc / Tegze Jenő / Beregdéda, Déda / Deda / Beregardó, Ardó / Ardiv / Beregbene, Bene / Benya / Szerednye / Gerény / Horjani / Szova (Gmitrov) Péter / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Verhovina / Asztély / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Hokky Károly / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Beregsom / Som / Barkaszó / Barkaszove / Nemes József / Korláthelmec / Holmec / Brno / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Siménfalvy Árpád / Berlin / Bodáky István / Lwow, Lemberg / Lwiw / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Köszörű Károly / Danzig / Damaskin / Csertés(z) / Csertizs / Sereghy Andor / Wellmann Mihály / Meznik Jaroslav / Prerau Margit / Ortutay Jenő / Pálóczi Horváth Lajos / Fornos / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Gát / Haty / Macsola / Mocsola / Kánya Kálmán / Chmelár František / Tiszacsoma / Csoma / Búcsú / Darányi Kálmán / Ják Sándor / Hopta Gyula / Várnai Zseni / Pjescsák Iván / Duka Zólyomi Norbert / Ivánffy Géza / Nagybégány / Velika Bihany / Kistéglás, Téglás / Teglas / Kígyós / Narancsik Imre / Gottlieb Margit / Karlsbad / Henlein Konrad / Popp Iván / Gerovsky Aleksei / Jancsisin Iván / Bucsincsák László / Dovhalj Sz. / Zsidovszkij P. / Kosszej Pavlo / Pál (jugoszláv régensherceg) / Göring H. / Imrédy Béla / Dayka Margit / Gellért Lajos / Lázár Mária / Muráti Lili / Törzs Jenő / Vaszary Piri / Bled / Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (Központi Ukrán Nemzeti Tanács, Ukrán Nemzeti Tanács) / Gyöngyössy Endre / Nürnberg / Beck Józef / Pataky Tibor / Keresztes-Fischer Lajos / Syrový Jan / Kozma Miklós / Párkányi Iván / Csáky István / Magyar Nemzeti Tanács (Pozsony) / Podkarpatszka Rusz Nemzeti Tanácsa / Nyimcsuk Dmitro / Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács / Mussolini B. / Szulincsák László / Rátz Kálmán / Mosolygó József / Rajkovics Teodor / Farinics Mikola / Hojdics Sztepan / Ribbentrop J. / Bilke / Bilki / Roszoha Sztepan / Rohács Iván / Ciano Galeazzo / Orosz Ifjúsági Nemzeti Tanács / Román Iván / Siegler Géza Eberswaldi / Klimpus Dmitro / Romocsaháza / Unghosszúmező / Dovhe Pole / Csomonya / Feketepatak / Csornij Potyik / Felsőremete / Verhnyi Remeti / Hömlőc / Holmovec / Tomcsányi Gábor / Juhász Andor / Rauch Károly / Fedor Pavlo / Karaman Vaszil / Nyárády Dioniszij / Dumen / Orosz Pravoszláv Tanács / Raics Vladimir / Bencik Jenő / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Szentkereszty Tivadar / Bessenyei Lajos / Kolumbán Lajos / Hubay Kálmán / Savareanu / Romanov Vlagyimir / Peltsárszky Imre / Vancura Bohumír / Nagy Márton / Csekes Béla / Földes Adolf / Husznai Gyula / Jaeger Béla / Laky Imre / Borsody István / Esterházy János / Szvatkó Pál / Szüllő Géza / Jaross Andor / Pozsony / Kassa / Komárom / Komárno / Bratislava / Nitra / Košice / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Nyitra / Nagymihály
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Bucsuháza [Bučuháza] / Csápor [Čápor] / Csomatelke [Čamovce] / Eperjesenyicke [Haniska] / Fornószeg [Tepličky] / Gatály [Hatalov] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagymihály [Michalovce] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Somszeg [Vieska] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Variháza [Varechovce] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1938
Rövid URL
ID242227
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. december : Pittsburghben az amerikai ruszinok követelték „a kárpátorosz nép hivatalos vezetőinek” 1938. november 3-án hozott határozata érvényre juttatását. – A hónap végén megszüntették a rahói cseh tannyelvű polgári iskolát.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / magyar / Moszkva / Németország / határkérdés / Huszt / Prága / nőkérdés / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Pittsburgh / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Galícia / népszavazás / magyarországi rendeletek / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / Alsóvereckei / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / statisztika / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Septicki / Beregrákos / Rakosin / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Hrabár Konstantin / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Nemes József / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Berlin / Lwow, Lemberg / Lwiw / Danzig / Csertés(z) / Csertizs / Pataky Tibor / Karpatszka Szics, Szics-gárda / Nyárády Dioniszij / Hubay Kálmán / Savareanu / Romanov Vlagyimir / Peltsárszky Imre / sajtó / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / Michalovce / Eperjes / Prešov / Nagymihály / zsidók
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Nagymihály [Michalovce] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1938
Rövid URL
ID242224
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. november : Megkezdte működését a Kárpátia Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. – VKM-megbízott az Ungvári és a Nagykaposi járásban Szentkereszty Tivadar (működési székhelye Ungvár), a Beregszászi, a Munkácsi és a Nagyszőlősi járásban Kolumbán Lajos (Beregszász). A középiskolák, szakiskolák és tanítóképzők tanfelügyelője Bessenyei Lajos (működési székhely nélkül). A térség iskolái a Felszabadított területek tankerületéhez és a Debreceni tankerülethez tartoznak. – A VKM irányelvei a felvidéki iskolák munkájának folytatása tárgyában: minden iskolatípusban az addig használatos tanrend, oktatási anyag, részben a tankönyvek érvényben maradnak a nemzeti vonatkozású ismeretek – magyar olvasmányok, irodalmi, történelmi, földrajzi, alkotmánytani tantárgyak – oktatásában biztosítani kell a hazafias magyar szellem és igazság érvényesülését a tisztán magyar és tisztán idegen ajkú települések iskoláiban megmaradnak az anyanyelvű iskolák vegyes lakosságú településeken gondoskodni kell a magyar anyanyelvű tanulók külön magyar nyelvű oktatásáról a nem magyar tannyelvű iskolákban azonnal be kell vezetni a magyar nyelvet mint tantárgyat a szlovák és ruszin nyelv oktatása változatlan marad azokban a tanintézetekben, ahová e nemzetiségek képviselői járnak nem változik az iskolafenntartó személye. – A Volosin-kormány az ungvári gimnázium pótlására felállította a perecsenyi reálgimnáziumot, valamint a Szent Bazil Rend által fenntartott ungvári gimnázium helyett a nagybocskóit, a munkácsi felső kereskedelmi iskola helyett a szolyvait.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeMunkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Horthy Miklós / Csap / London / Németország / Huszt / Debrecen / Bécs / Prága / Tiso Jozef / Varsó / Ungvár / Roma / Franciaország / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / Stefán Avgusztin / Polchy István / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Nagykaposi, Kaposi / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Perecseny / Perecsin / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Wien / Salánk / Salanki / Izsnyéte / Zsnyatino / Feketeardó / Csornotisziv / Verbőc / Verbovec / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Olaszország / Antalóc / Szerednye / Szova (Gmitrov) Péter / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Asztély / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Kurtyák Iván / Barkaszó / Barkaszove / Korláthelmec / Holmec / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Bodáky István / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Damaskin / Ortutay Jenő / Pálóczi Horváth Lajos / Fornos / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Kánya Kálmán / Tiszacsoma / Csoma / Búcsú / Kosszej Pavlo / Imrédy Béla / Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (Központi Ukrán Nemzeti Tanács, Ukrán Nemzeti Tanács) / Beck Józef / Syrový Jan / Kozma Miklós / Csáky István / Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács / Ciano Galeazzo / Orosz Ifjúsági Nemzeti Tanács / Román Iván / Siegler Géza Eberswaldi / Klimpus Dmitro / Romocsaháza / Unghosszúmező / Dovhe Pole / Csomonya / Feketepatak / Csornij Potyik / Felsőremete / Verhnyi Remeti / Hömlőc / Holmovec / Tomcsányi Gábor / Juhász Andor / Rauch Károly / Fedor Pavlo / Karaman Vaszil / Nyárády Dioniszij / Dumen / Orosz Pravoszláv Tanács / Raics Vladimir / Bencik Jenő / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Szentkereszty Tivadar / Bessenyei Lajos / Kolumbán Lajos / Borsody István / Szvatkó Pál / Jaross Andor / Pozsony / Bratislava / Eperjes / Prešov
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Bucsuháza [Bučuháza] / Csápor [Čápor] / Csomatelke [Čamovce] / Eperjesenyicke [Haniska] / Fornószeg [Tepličky] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce]
Év1938
Rövid URL
ID242146
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. november 15. : Volosin Avgusztin kárpátukrán miniszterelnök utasította Beszkid Sándor alkormányzót, hogy függesztesse fel a Központi Orosz Nemzeti Tanács tevékenységét, akadályozza meg bármilyen új párt vagy egyesületet alakítását. – A pápa Nyárády Dioniszijt nevezte ki a Kárpáti Ukrajnához tartozó görög katolikus egyházrész apostoli adminisztrátorává. Székhelye: Huszt. – A Felvidéki Egyesületek Szövetsége emlékiratot nyújtott be Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, az USA és Lengyelország budapesti nagykövetségéhez. Az emlékirat kimondta: „Mi, a trianoni békeszerződések óta Szlovákiának és Kárpátaljának nevezett területek volt lakói, mely területeket a trianoni békeszerződés Csehországhoz csatolt […] tisztelettel esedezünk […] a világ nagyhatalmaihoz, hogy rendeljék el Szlovákiában és Kárpátalján a népszavazást, tűzzék ki minél korábban annak napját.” – Huszton megalakult a kárpátukrán rendőrség (policia).

1938. november 1. : Az Ukrán Nemzeti Tanács felhívást adott ki „Pidkarpattya ukrán népéhez”: „A legutóbbi napok eseményei izgalommal töltötték meg szívünket. Ellenségeink fel akarták darabolni országunkat, ránk akarták újra tenni a rabság jármát. Árulók és ellenségeink fizetett szolgái széthúzást és egyenetlenséget vetettek a nép közé. Meg akarták zavarni a nyugalmat és zavart akartak kelteni. Az isteni Gondviselés azonban ezt nem engedte meg. Igazságunk nem halt meg, nem veszett el. Az országban örömhír terjedt el, hogy Pidkarpattya kormánya olyan emberek kezébe adatott át, akik nem csak ebből a népből valók, de akik azt sohase árulták el, sohase szolgáltak idegeneknek és életüket és munkájukat népüknek szentelték. Népünk sorsa Pidkarpattyán nemzeti újjászületésünk atyjának, Volosin Augusztin atyának kezébe adatott.” – Hivatalos jelentés: az amerikai ukránok szervezetei a Volosin-kormányt teljes támogatásukról biztosították arról, hogy minden lehetőt megtesznek: a területet ne csatolják Magyarországhoz. – Volosin Avgusztin kárpátukrán miniszterelnök felkereste a prágai német konzulátust. A diplomáciai képviselet vezetője ezzel kapcsolatban a birodalmi kormánynak azt jelentette, hogy Volosin személyes közlése szerint autoriter kormányzást kíván megvalósítani, mivel a liberalizmus a politikai és kulturális téren elmaradott népet a katasztrófába sodorná. A jelentés hangsúlyozza, hogy Németországnak aktív részt kell vállalnia, Kárpáti Ukrajna politikai, kulturális megszervezésében, a választások lebonyolításában.

1938. szeptember : A beregszászi postán megjelentek a magyar feliratok. „A magyar kisebbség 20 éve várt erre a kis előzékenységre” – írta szeptember 5-i számában a Kárpátalja. – Munkácson megalakult a Pidkarpattyai Ifjúsági Szövetség. Cél: az erők egyesítése a fasizmus veszélye elleni harcra.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeMunkács / Budapest / Uzshorod / Horthy Miklós / München / Németország / Huszt / Beneš Edvard / Prága / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Amerikai Egyesült Államok / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Rácz Pál / Hodža Milan / Mukacseve / Földesi Gyula / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Homok / Holmok / Hrabár Konstantin / Verhovina / Simon Menyhért / Bródy András (Bródy Andrej) / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Kánya Kálmán / Gerovsky Aleksei / Imrédy Béla / Ukrán Nép Védegylet / Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (Központi Ukrán Nemzeti Tanács, Ukrán Nemzeti Tanács) / Gyöngyössy Endre / Nürnberg / Beck Józef / Pataky Tibor / Keresztes-Fischer Lajos / Syrový Jan / Kozma Miklós / Pidkarpattyai Ifjúsági Szövetség / Pozsony / Bratislava / Eperjes / Prešov
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 6. b) Kiábrándulás; a nemzetiségi mozgalmak felerősödése (1937. X. 8.)
TelepülésEperjesenyicke [Haniska] / Pozsony [Bratislava]
Év1938
Rövid URL
ID241975
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. szeptember 4. : Az ungi Homokon megalakult a PRMKE helyi szervezete. Elnök: Gyöngyössy Endre. – Gerovsky Aleksei, az amerikai ruszinok képviselője irodát nyitott Prágában. – Az Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (&#1055&#1077&#1088&#1096&#1072 &#1095&#1082&#1088&#1072&#1081&#1085&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1095&#1077&#1085&#1084&#1088&#1072&#1083&#1100&#1085&#1072 &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075&#1085&#1072 &#1056&#1072&#1075&#1072) ulésén elfogadott határozatban követelték a saint-germaini békében foglaltak teljesítését, Gerovsky kiutasítását Csehszlovákiából. – Megalakult az Ukrán Népi Védegylet (&#1095&#1082&#1088&#1072&#1081&#1085&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075&#1085&#1072 &#1086&#1073&#1086&#1088&#1086&#1085&#1072, rövidítése: &#1091&#1085&#1086). Ez a szervezet szallt szembe fegyveresen az október folyamán a határon átszivárgó magyar szabadcsapatokkal. Az UNO védelme alatt települt át november elején az autonóm kormány Ungvárról Husztra.

1937 folyamán : Kárpátalján él az ország lakosságának mintegy 5 százaléka, itt összpontosult az ipari kapacitás 0,7 százaléka (a 102 működő iparvállalatból 56 fafeldolgozó, 14 mezőgazdasági termékeket feldolgozó, 7 vegyi, 17 építőipari, 6 fémmegmunkáló, 2 papírgyár). – Az ungvári rendőr-igazgatóság sajtóközlése szerint Ungváron 48 újság jelent meg, ebből 1 cseh, 16 ruszin/orosz/ukrán, 6 magyar politikai és 4 cseh, 14 ruszin/orosz/ ukrán, 7 magyar független lap volt. A rendőrség összesen 84 alkalommal kobzott el újságot, naptárat vagy brosúrát. 75 előadásra, 146 táncos mulatságra, 17 ünnepélyre, 8 koncertre, 12 kiállításra és 56 labdarúgó-mérkőzésre került sor. A nyilvántartásban 291 bejelentett egyesület szerepelt, ebből 31 politikai, 43 szak- és munkás-, 22 földműves és gazdasági, 25 kereskedelmi és ipari, 91 jótékonysági, 27 művészeti, 10 diák-, 10 „szórakoztató”, 14 zene- és ének-, 10 torna- és 8 sportegyesület. – A statisztikai hivatal összesítése szerint Kárpátalján 100 000 lakosra 11 válás jut. Az országos átlag 46 válás. – Szerednyén cseh –magyar–ruszin tannyelvű polgári iskola nyílt (az első bécsi döntés után a cseh osztályokat megszüntették). – Szentmiklóson emlékművet állítottak A. Sz. Puskin orosz írónak. – Ungváron volt kiállítása Dobos Endre, Erdélyi Béla, Boksay József, Soltész Zoltán, Remes Ferdinánd, Rosenberg Miklós kárpátaljai képzőművészeknek. Budapesten mutatkozott be képeivel Sárkány Jolán ungvári festőművész. – Megjelent: Herpay Ferenc: Mozgóképek. A szerző kiadása. Welber Nyomda, Munkács Ják Sándor: Neked írom… Versei. Haladás, Berehovo; Simon Menyhért: Kisebbségi ének. Versek. 2.kiadás. Kazinczy Könyv- és Lapkiadó, Munkács Simon Menyhért: Testvéreknek üzenem. Versek. A szerző kiadása. Mukačevo–Munkács Tamás Mihály: Sziklán cserje. Elbeszélések. Tátra, Pozsony Havas Emil: Amerika „felfedezése”. Riportsorozat. Viktoria ny., Užhorod–Ungvár; Voith György: Hodzsa, a dunai gondolat és a magyarság. Pannonia ny., Munkács –Mukačevo; Borkanuk Oleksa: Az autonómia teljes megvalósításáért. Kárpátalja gazdasági, szociális és kulturális színvonalának emeléséért. Skolnaja Pomoscs ny., Munkács–Mukačevo; Mondy Miklós: Beszélnek a Kárpátok. Sajó-vidék Könyvkiadó, Rozsnyó Munkács város szervezési szabályrendelete 1937. Ny. n., Munkács; Zatlukál Jenő–Zatlukál Elemér: Adatok Podkarpatszka Rusz praehistoriájához. Nekudah Könyvnyomda, Munkács; K. Čapek: Beszélgetés Masaryk G. Tamással. I–III. köt. (1933, 1935, 1937). Ford.: Sas Andor. Novina, Munkács; Szabó István: Ugocsa megye. MTA, Budapest Balogh-Beéry László: A rutén autonómia. Kisebbségi Intézet, Pécs; Cvékus Sándor: Gyümölcsfák ültetése és nevelése 17 ábrával. Skolnaja Pomoscs, Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Németország / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / Bukarest / nőkérdés / Dérer Ivan / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Pécs / Belgrád / Mécs László / Széchenyi István / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / Szerényi Ferdinánd / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Huszti / Nagybereznai / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Györke István / ünnepek, évfordulók / statisztika / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Badaló / Badalovo / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / pravoszláv, görögkeleti / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Viskovo / Ökörmezői / kisantant / Voith György / Tamás (Tvaroska) Mihály / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Balogh-Beéry László / templomszentelés / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Vozáry Aladár R. / Boksay József / Erdélyi Béla / Sztojka Sándor / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Borzsova / Borzsava / Homok / Beregdéda, Déda / Deda / Beregbene, Bene / Benya / Szerednye / Radvánc / Radvanka / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Asztély / Hokky Károly / Simon Menyhért / Nagygejőc / Veliki Hejivci / Rozsypal Antonín / Bródy András (Bródy Andrej) / Hunyady István / Beregszászi Irodalomi és Műpártoló Egyesület / Nagypalád / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Kormos Gerő / Beregszentmiklós, Szentmiklós / Csinagyijevo / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Csehszlovákiai (Felvidéki) Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Ökörmező / Mizshirja / Mondy Miklós / Kárpátaljai Magyar Dalos Szövetség / Kerényi Sándor / Meznik Jaroslav / Szvoboda Ferenc / Tamási Áron / Klima Viktor / Ligeti Ernő / Makkai Sándor / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Gát / Haty / Slovenska Liga / Sárkány Baba (Sárkány Jolán) / Kánya Kálmán / Puskin A. Sz. / Chmelár František / Karmasin / Csehszlovák Újságírók Szindikátusa / Mezőhomok / Tiszacsoma / Csoma / Búcsú / Gecse / Halábor / Zsurky József / Papp István / Orémusz László / Simon Zsigmond / Ágoston Margit / Orosz Imre / Drohobeczky Gyula / Gyurkovics Endre / Kacsa Gábor / Kájel Mihály / Kiss Gyula / Kiss Tivadar / Auerwald Viktorné / Kende Csaba / Szépség és Műveltség Nemzetközi Liga / Klein Teréz / Keresztény Akadémia / Szekfű Gyula / Rabbinovics Baruch / Kálnik / Demokratikus Spanyolországot Támogató Egyesület / (II.) Hodža-kormány / Škrál František / Jestribek / Ptačnik / Popovics András / Kárpátaljai Magyar Faluszövetség / Darcsi Miklós / Magyar Katolikus Kultúrház / Darányi Kálmán / Szentimrei K. Jenő / Janovics Jenő / Kacsó Sándor / Molter Károly / Gönczy Pál / Kijevi Rusz / Kisebbségi Intézet (Pécs) / Zatlukál Jenő / Rosenberg Miklós / Soltész Zoltán / Remes Ferdinánd / Borkanyuk Oleksza (Borkanuk Oleksa) / Cvékus Sándor / Čapek Karel / Dobos Endre / Herpay Ferenc / Ják Sándor / Szabó István / Zatlukál Elemér / Esterházy János / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / Sas Andor / Pozsony / Kassa / Komárom / Rozsnyó / Komárno / Rožňava / Bratislava / Košice / Eperjes / Prešov / Visk / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 6. b) Kiábrándulás; a nemzetiségi mozgalmak felerősödése (1937. X. 8.)
TelepülésBucsuháza [Bučuháza] / Csomatelke [Čamovce] / Eperjesenyicke [Haniska] / Gatály [Hatalov] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Viskó [Vyškovce]
Év1937
Rövid URL
ID241714
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1937. november : A Központi Orosz Nemzeti Tanács bejelentette, hogy az Amerikai Ruszin Szövetség delegációt küld Kárpátaljára. – Korláth Endre képviselő közbenjárására a földművelésügyi minisztérium utasította az Országos Hivatalt, hogy állítsa vissza a viski erdészet 1927-ben felfüggesztett önkormányzatát (az ügyeket azóta kormánybiztos vitte).

1932 folyamán : Fenczik István megalakította az Orosz Nemzeti Autonóm Pártot. – Kárpátalján 3684 magyar gyermeket anyakönyveztek (31,22%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a betegség okozta halálesetek 13 százalékáért a szív- és érrendszeri megbetegedések felelősek. Az országban itt szedi a legtöbb áldozatot a tüdővész. Perecsenyben és Ökörmezőn tízezer lakosra számítva 29,7, illetőleg 28,6 tuberkulózis okozta haláleset jut. – Az 1928–32-es átlag alapján az ország nyugati felében az egy főre eső éves jövedelem 5614,25 korona, Szlovenszkóban 3026,5 korona, Kárpátalján 1814,43 korona volt. – Csehországban 8392 község közül 5640 (67%), Morvaországa 3325-ből 2282 (68%), Szlovenszkóban 3478-ból 647 (19%), Kárpátalján 487-ből 53 (11%) volt ellátva villanyárammal. – Új lapok indultak: az &#1095&#1082&#1088&#1072&#1081&#1085&#1089&#1100&#1082&#1077 &#1089&#1083&#1086&#1077&#1086 (Ukrán Szó) című független társadalmi-politikai lap (szerkesztő: Brascsajko Mihajlo, megszűnt 1938-ban); a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (Kárpátorosz hang) című napilap (kiadó: Fenczik István, fel. szerkesztő [1934 októberéig] Kaminszki József); cseh és magyar nyelvű lap Idegenforgalom és Turisztika címmel (Visnovsky Milán). – Nagyszőlősön megalakult az SK Beszkid Sportegyesület (1942-ben szűnt meg). – Megjelent: Czabán Samu: A főpróba. Egyfelvonásos színdarab gyermekek számára. Farkas Antal: Kincsek a porban, kincsek a lélekben. Gyermekszíndarab. /Jó Barátom Kiskönyvtára, 1./ Merkur ny., Berehovo; György Ferenc: Címtelen levél. Versek. Lám Rt. Könyvnyomda és Litográfiai Műintézet, Ungvár Tamás Mihály: Mirákulum. Regény. Kazinczy, Kassa Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Kárpátalja: 1932. /Az Út Kiskönyvtára, 4./ Angermayer, Pozsony; Krofta Kamil: A csehszlovák történelem kistükre. Ford.: Sas Andor. Novina Könyvkiadó Vállalat, Munkács Jabotinsky Vladimir: A zsidó légió a világháborúban. Nekudah Nyomda és Könyvkiadó, Mukačevo; Iskolai rendtartási szabályok a podkarpatszka ruszi állami polgári iskolai tanulók részére. Svoboda ny., Ungvár –Užhorod; Volosin Avhustin: Kis bibliai katekizmus. A görög katholikus elemi népiskolák alsó osztályai számára. 6.köt. Szt. Bazil-rendiek könyvkiadó hivatala, Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / Szepes / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Debrecen / Beneš Edvard / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Darkó István / Roma / Széchenyi István / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Máramaros / Bereg / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Nagybereznai / Perecsenyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Vöröskereszt / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / magyar pártszövetség / Nyíregyháza / sztrájk / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Szent Bazil Rend / Bátyu / Batyove / Isaák Imre / Tamás (Tvaroska) Mihály / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Czabán Samu / Szerednye / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Mária Kongregáció / Verhovina / Hokky Károly / Simon Menyhért / György Ferenc / Kurtyák Iván / Ilosva / Irsava / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Dolha / Dovhe / Malypetr Jan / Rozsypal Antonín / Alsóapsa / Gyibrova / Siménfalvy Árpád / Berlin / Kárpátorosz Tanító Egyesület / Slavik / Móricz Zsigmond / Egán Ede / Juhász Michal / Munkácsi Katolikus Kör / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Benedek Elek / Móra Ferenc / Hársfalva / Nelipine / Sevres / Krofta Kamil / Nemzetközi Munkássegély / Zsidó Nők Világszövetsége (WIZO) / Renn Ludwig / Zrínyi Ilona / Golssenau Arnold / Hamilton Gerald / Gergely Albert / Visnovsky Milán / Bencs Kálmán / Malmos / Sztrojne / Kisszolyva / Szkotarszke / Emberi Jogok Ligája / Duchnovics Orosz Nemzeti Ház / Munkácsi Segélyző Nőegylet / Wolf Olga / Fried Erzsébet / Juhász Árpád / Zilahy Lajos / Jósika Miklós / Hammeiri Avigdor / Arany János / Spira / Cariaci / Ullmann / Kárpátaljai Református Lelkészegyesület / Duchnovics Olvasó Kör / Magyar Revíziós Liga / Jan Malypetr kormánya / Franklin Társulat / Huszár Béla / Lescsisin György / Ungvári Lengyel Egyesület / Somogyi Károly / Péter Zoltán / Amerikai Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Ökörmező / Mizshirja / SK Beszkid Sportegyesület / Farkas Antal / Jabotinsky Vladimir / népszámlálás / Esterházy János / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / árvíz / cigányok / zsidók / turisztika
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1932
Rövid URL
ID240373
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921-es : népszámlálás alkalmával, most is tömegesen írták be a ruszinokat csehszlovákként, tiszta ruszin községekbe nagyobbrészt szlovák és cseh számláló biztosokat neveztek ki. A népszámlálás előtt a Ruszin Nemzeti Tanács felhívást intézett a ruszin néphez, hogy vallják magukat ruszin nemzetiségűnek.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID239977
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1929 folyamán : Kárpátalján 3598 magyar gyermeket anyakönyveztek (29,59%). – A rendőrségi bejelentő hivatal nyilvántartása szerint Munkácsnak 25 362 lakosa van (a katonaság nélkül), ebből zsidó 13 093, görög katolikus 9631, római katolikus 7192, református, evangélikus és baptista 1816, felekezeten kívüli 848, egyéb 12.– Új lapok indultak: a Ă&#1086&#1083&#1086&#1089 ćčňň˙ (Élethang) (1931 februárjától a Dolgozó Parasztok Szövetségének hivatalos lapja); Beregszászban Szabadság címmel a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt új magyar nyelvű kárpátaljai lapja. – Emlékművet állítottak Alekszandr Duchnovicsnak Ungváron. – Kárpátalján vendégszerepeltek Rózsahegyi Kálmán és Beregi Oszkár budapesti színművész. – Megjelent: Kazinczy Évkönyv 1898–1928. Szerk.: Sziklay Ferenc. Kazinczy Kiadóvállalat, Kassa. (A szerkesztői előszó szerint ez a könyv „a szlovenszkói és ruszinszkói magyar irodalomnak seregszemléje akar lenni” a kárpátaljai írók: Jaczkó Olga, Simon Menyhért, Rácz Pál. Alapy Gyula tanulmányából: „kerülni fogjuk a szlovenszkói irodalom megjelölést, hiszen ugyanakkor külön ruszinszkói irodalomról is kellene beszélnünk, már pedig erről új állami és politikai elhatárolásunk mellett sem volt szó sohasem.”); Gasparik Ignác–Pálesch Ervin–Hanus Gyula: Tanügyi tanácsadó. Általános tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv a szlovenszkói és podkarpatszka ruszi elemi és polgári iskolai tanítók számára. Bratislava; Stahlberger Miksa: A Skorpió. Az élet sötét mélységeiből. Kárpátia ny., Munkács–Mukačevo.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / református / Turócszentmárton / Martin / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Beneš Edvard / Prága / Dérer Ivan / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Mécs László / Roma / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Vatikán / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / templomszentelés / Hrabár Konstantin / Udržal František / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Suba György / Duchnovics Alekszandr / Stahlberger Miksa / Várpalánka / Palanok / František Udržal kormánya / Stefanek A. / Juhász Michal / Szinyák / Cyprian / Fekésházy Zoltán / Bilek Ferenc / Podkarpatszka Ruszi Szesziparosok Egyesülete / Husztbaranya / Boronyava / Riga / Munkácsi Magyar Főiskolások Egyesülete / Margittay Endre / Vanderwelde / Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetsége (Felvidéki Egyesületek Szövetsége) / Munkácsi Kereskedelmi Szövetkezet / Szép Ernő / Tuka Béla / (II.) Udržal-kormány / Alapy Gyula / Rózsahegyi Kálmán / Pálesch Ervin / Gasparik Ignác / Hanus Gyula / népszámlálás / egyház / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésEgyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Turócszentmárton [Martin]
Év1929
Rövid URL
ID239809
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1925 folyamán : Korláth Endre képviselő interpellált a parlamentben a csehszlovákiai román kisebbségi jogok megadása ügyében. – Ungváron megalakult az SK Ruszj Sportegyesület (1945-ig állt fenn). Labdarúgócsapata 1929–1934 között ruszinszkói bajnok volt, 1933-ban és 1936-ban a csehszlovák állami ligában szerepelt.) – Ungváron megalakult az orosz irányzatú Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület. Elnök: Spenik László. Hivatalos lapja 1929–1938 között a &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075&#1085&#1072 &#1096&#1082&#1086&#1083&#1072 (Népiskola). – Ungváron hangversenyezett Zathureczky Ede hegedűművész. – Ungváron vendégszerepelt Beregi Oszkár budapesti színművész. – Összevonták a Kárpáti Futár és a Földműves című lapot. Az új cím: Kárpáti Földműves. Főszerkesztő: Lakesz Mihály. – A beregardói római katolikus templomban Egry-harangot szenteltek. – Kárpátalja-szerte Jókai-ünnepségek zajlottak az író születésének 100. évfordulója alkalmából. – Kárpátalján 4046 magyar gyermeket anyakönyveztek (az édesanya nemzetiségi alapján) (35,56%). – Megjelent: Fülöp Árpád: Kapisztrán. Színjáték. Popper ny., Monor Jaczkó Olga: Csendes mederben. Elbeszélések. Földesi ny., Uzshorod; Kallus Hermina: Etelka. Dráma 4 felvonásban. Reform, Munkács–Mukačevo; Nagy Lajos: Vallás nélkül. [Elbeszélés.] [Kersék János: Édesanyám imakönyve.] [Vers.] /A Szeretet Kiskönyvtára, 11./ Kálvin ny., Beregszász; Boross Kálmán: Egyházi évkör. /A Szeretet Kiskönyvtára, 12./ Kálvin ny., Beregszász; Szabó Béla: Vallásunk és egyházunk a múltban rövid időrendi áttekintésben. /A Szeretet Kiskönyvtára, 13./ Kálvin ny., Beregszász; Zsemlye Lajos: A kálvinizmus és a vagyon kérdése. /A Szeretet Kiskönyvtára, 14./ Kálvin ny., Beregszász; Péter Mihály: A magyar református lelkipásztor a történelemben. /A Szeretet Kiskönyvtára, 15./ Kálvin ny., Beregszász; Peleskey Sándor: A viski református egyház története. Viski ref. egyházközség, Beregszász; Roykó Alfréd: A gyümölcsfa. Beregszász. (Szakkönyv gyümölcstermesztőknek.); Az új ipartörvény Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz területére. Kelt 1924. október 10-én, kihirdetve 1924. december 1-jén 259. sz. kormányrendelet az eddigi ipartestületeknek ipartársulatokká való átalakításáról. Košice; Kárpátaljai magyar almanach az 1925. évre. Szerk. és kiadja: Kun István. Lám rt. ny., Užhorod–Ungvár; A szeretet naptára az 1926. évre. A ref. egyházi konvent kiadása. Kálvin ny., Beregszász–Berehovo; A Néplap naptára az 1926. évre. Skolnaja Pomoscs ny., Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Nagy Lajos / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Szabó Lajos / Prága / Bukarest / Jabloniczky János / Ungvár / Szilassy Béla / Flachbarth Ernő / Mécs László / Kiss László / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Gáti József / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Mukacseve / Kisgejőc / Mali Hejivci / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Beszkid Anton / katonai irányítás / Gebé Péter / római katolikus / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Bittó Dénes / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Gagatko Andrij / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Spenik László / főiskola, egyetem / Miskolc / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Záhony / harangszentelés / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Viskovo / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Kerekes István / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Árky Ákos / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / templomszentelés / Tiszapéterfalva / Petrove / Kavasch Ernő / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Huber Jaroslav / Bertók Béla / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Margócsy Aladár / Beregardó, Ardó / Ardiv / Szova (Gmitrov) Péter / Hrabár Konstantin / Castella Pascal / Hokky Károly / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kun István / Kurtyák Iván / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Ilosva / Irsava / Fülöp Árpád / Duchnovics Alekszandr / községi / Rozsypal Antonín / Péter Mihály / Weisz Mihály (id.) / Nagyidai (Nagyiday) Ferenc / Boross Zsigmond / Földes János / Hatfaludy Sándor / Jaczik Miklós / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Bodnár István / Katrics József (id.) / Hrbek Jan / Nitzsch Andor / érsekújvári egyezmény / Beszkid Biztosító Társaság / Bíró István / Markovic Iván / Krakkó / Kornitzer József / Petrogalli Alap / Munkácsi Szövetkezetek Országos Szövetsége / Országos Szövetkezeti Központ / Ruszinszkói Szövetkezetek Szövetsége / Ungvári Szövetkezeti Egyesület / Egressy Gyula / Papp Ferenc / Vohlidal Antonín / Siménfalvy Árpád / Novek Béla / Beniczky Kálmán / Fábry Tivadar / Fried Sándor / Hunyady István / Mandics József / Palkovich Viktor / Szent Bazil Irodalmi Társaság / Ruszinszkói Vadászati Védegylet / Földes Miksa / Schönborn-Bucheim Ervin / Petrásek Ágoston / Jánoky-Madocsay Gyula / Tarján Ödön / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Ruszinszkói Gyümölcsfőzők Egyesülete / Spiegel József / Damó Oszkár / Gáborné Rózsa Elza / Schweiger Sámuel / Bencze György / Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület / Berlin / Kazinczy Társaság Könyvbarátai / Tiszapéterfalvai Magyar Kultúregyesület / Mészáros Ferenc / Prchala Lev / Beregszászi Kereskedelmi Egyesület / Református Irodalmi Társaság / Kersék János / Törköly József / Limbach Emánuel / Vucskómező / Vucskove / Rescsuk Vaszil / Králik Frantisek / Szilvay Sion / Olcsvári Gyula / Steierer Ferdinánd / (II.) Švehla-kormány / Dohánytermelők Szövetsége / Lator István / Kárpátorosz Tanító Egyesület / SK Ruszj Sportegyesület (Ungvár) / Zsemlye Lajos / Roykó Alfréd / Zathureczky Ede / Boross Kálmán / Kallus Hermina / Lakesz Mihály / egyház / Petrogalli Oszkár / színház / mezőgazdaság / sport / Szabó Béla / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga / Losonc / Lelley Jenő / Nové Zámky / Bratislava / Košice / Lučenec / Visk / Pöstyén / árvíz / cigányok / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésEgyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1925
Rövid URL
ID239110
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1925. július : Hrabár Konstantin, a Podkarpatszkij Bank igazgatója kilépett a földműves pártból. Ezt a lépését azzal indokolta, hogy „a vezetése alatt álló bank gazdasági érdekei és ezzel együtt az ország népének érdekei is azt kívánják tőle, hogy mint az első legnagyobb podkarpatszka ruszi pénzügyi intézmény vezérigazgatója pártokon kívül álljon”. – A kassai Kazinczy Társaság és a berlini Voggenreiter Verlag magyar osztálya szlovenszkói és kárpátaljai hatáskörrel létrehozta a Kazinczy Társaság Könyvbarátai elnevezésű irodalompártoló egyesületet.

1924 folyamán : Podkarpatszka Ruszban mintegy 30 politikai párt fejtett ki tevékenységet. – A verhovinai lakosok nagy számban kezdtek útlevelet igényelni, hogy franciaországi bányákba mehessenek dolgozni. Az útlevélhez a hatóságok nem kérik az illetőségi bizonyítványt. – Egry-harangot avattak Nagybereznán a római katolikus templomban. – Ungváron volt kiállítása Ijjász Gyula, Boksay József, Spaláné Beneš Miláda kárpátaljai festőművészeknek. – Az időszak kormánypárti magyar lapjai: Kárpáti Szemle, Új Közlöny, Keleti Újság. – Megjelent: Fülöp Árpád: Az ember. Drámai költemény. Popper ny., Monor Simon Menyhért: Szivet, csak szivet. Versek. Hermann és Welber ny., Mukačevo–Munkács; Ewald Károly: A kétlábú. Regény. Ford. Szerényi Ferdinándné. /Cserkész-könyvtár, 1./ Viktória ny., Užhorod; Horny Oszkár: Glória. Imádságos és énekeskönyv. A latin szertartású kath. hívek, különösen a tanulóifjúság számára. Unio ny., Užhorod. (Kiadása azért vált szükségessé, mert „a tanügyi referátus a Magyarországról érkező imakönyvek behozatalát megtiltotta”); Nuller Méhl: Kóser kolecolásai… Viktória ny., Ungvár–Užhorod; Rózsa Ignác: Eszter története 8 énekben. Héber eredeti után. Reform Könyvnyomda, Munkács–Mukačevo; Bouwman Harm: Az egyházfegyelem. Ford. Galambos Zoltán. /A Szeretet Kiskönyvtára, 1./ Kálvin ny., Beregszász; Szabó Béla: Egy vak leány csodálatos története. /A Szeretet Kiskönyvtára, 2./ Kálvin ny., Beregszász; Peleskey Sándor: Építő esetek. /A Szeretet Kiskönyvtára, 3–4./ Kálvin ny., Beregszász; Nagy Lajos: Kálvin [Calvin Jean]. Az Isten igéjének diadalmas vitéze. /A Szeretet Kiskönyvtára, 5./ Kálvin ny., Beregszász; Vajas Klára: Hol járt Gyurika? [Elbeszélés.] /A Szeretet Kiskönyvtára, 6./ Kálvin ny., Beregszász; Nagy Lajos: A kis Bodnár Mariska története. [Elbeszélés.] /A Szeretet Kiskönyvtára, 7./ Kálvin ny., Beregszász; Bácsy Gyula: Kis káté. A református vallás alapigazságai. Konfirmandusok és bizonyos hitre vágyó lelkek számára. /A Szeretet Kiskönyvtára, 8–10./ Kálvin ny., Beregszász; Kemeneczky Kálmán: A Slovenskón és Podkarpatská Rusban hatályos magyar és csehszlovák jog rendszerbe foglalása. Igazságügyi, közigazgatási és pénzügyi (bankügyi) hármas mutató. A szerző saját kiadása, Košice; Ruszinszkói almanach. Naptári résszel és Podkarpatska Rus címtárával. Szerk.: Demkó Mihály. Lám ny., Užhorod–Ungvár. – Megindult a Zsidó Családi és Kereskedelmi Naptár. Szerk.: Szerényi Béla, Barát Henrik. Viktoria ny., Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / himnusz / Csap / Nagy Lajos / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Szabó Lajos / Prága / Jabloniczky János / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Galambos Zoltán / Ungvár / Szilassy Béla / Pittsburgh / Belgrád / Mécs László / Sárospatak / Franciaország / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Gáti József / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Szolyva / Szvaljava / Bereg / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Kisgejőc / Mali Hejivci / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Szolyvai / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Gyöngyösi Irodalmi Társaság (Gyöngyösi Társaság) / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Demkó Mihály / Gagatko Andrij / cserkészet / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Tóth Bálint / Eperjessy József / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Záhony / harangszentelés / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Spolarits (Spolarich) János / Bátyu / Batyove / Mocskos Iván / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Boksay József / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Bertók Béla / Margócsy Aladár / Safranko Emanuil / Hrabár Konstantin / Verhovina / Simon Menyhért / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Demjén András / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Rozsypal Antonín / Riskó Béla / Spaláné Beneš Miláda / Hidasnémeti / Masaryk Liga / Bródy András (Bródy Andrej) / Lenin V. I. / Tiszakeresztúr / Perehresztya / Császlóc / Csaszlivci / Felsőkerepec / Verhnyij Koropec / Alsóapsa / Gyibrova / Turda Pál / Weisz Mihály (id.) / Nagyidai (Nagyiday) Ferenc / Boross Zsigmond / Földes János / Hatfaludy Sándor / Jaczik Miklós / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Bodnár István / Csehi Ferenc / Hadrianapolis / Pius XI. / Marmaggi F. / Katrics József (id.) / Jánosska György / Horváth Mária Alap / Kassai Kereskedelmi és Iparkamara / Pedagógiai Társaság / Szlovenszkói és Ruszinszkói Szépműves Céh / Rózsa Ignác / Szerényi Ferdinándné / Vajas Klára / Révai Julij (Révay Gyula) / Nuller Méhl / Barát Henrik / Bácsy Gyula / Bouwman Harm / Ewald Károly / Hrbek Jan / Kemeneczky Kálmán / Szerényi Béla / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / Szabó Béla / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Losonc / Lelley Jenő / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Nagykapos / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1924
Rövid URL
ID238858
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1924 nyara : Sztrájkoltak Ungvár, Munkács és Bátyu építőmunkásai.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / himnusz / Csap / Nagy Lajos / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Szabó Lajos / Prága / Jabloniczky János / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Galambos Zoltán / Ungvár / Szilassy Béla / Pittsburgh / Belgrád / Mécs László / Sárospatak / Franciaország / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Gáti József / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Szolyva / Szvaljava / Bereg / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Kisgejőc / Mali Hejivci / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Szolyvai / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Gyöngyösi Irodalmi Társaság (Gyöngyösi Társaság) / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Demkó Mihály / Gagatko Andrij / cserkészet / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Tóth Bálint / Eperjessy József / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Záhony / harangszentelés / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Spolarits (Spolarich) János / Bátyu / Batyove / Mocskos Iván / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Boksay József / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Bertók Béla / Margócsy Aladár / Safranko Emanuil / Hrabár Konstantin / Verhovina / Simon Menyhért / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Demjén András / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Rozsypal Antonín / Riskó Béla / Spaláné Beneš Miláda / Hidasnémeti / Masaryk Liga / Bródy András (Bródy Andrej) / Lenin V. I. / Tiszakeresztúr / Perehresztya / Császlóc / Csaszlivci / Felsőkerepec / Verhnyij Koropec / Alsóapsa / Gyibrova / Turda Pál / Weisz Mihály (id.) / Nagyidai (Nagyiday) Ferenc / Boross Zsigmond / Földes János / Hatfaludy Sándor / Jaczik Miklós / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Bodnár István / Csehi Ferenc / Hadrianapolis / Pius XI. / Marmaggi F. / Katrics József (id.) / Jánosska György / Horváth Mária Alap / Kassai Kereskedelmi és Iparkamara / Pedagógiai Társaság / Szlovenszkói és Ruszinszkói Szépműves Céh / Rózsa Ignác / Szerényi Ferdinándné / Vajas Klára / Révai Julij (Révay Gyula) / Nuller Méhl / Barát Henrik / Bácsy Gyula / Bouwman Harm / Ewald Károly / Hrbek Jan / Kemeneczky Kálmán / Szerényi Béla / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / Szabó Béla / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Losonc / Lelley Jenő / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Nagykapos / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1924
Rövid URL
ID238810
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1923 folyamán : Haba Ferenc Kárpátalján elindította a magyar cserkészmozgalmat. A szokásos évi táborozás színhelye Rahó vidéke (Szlovenszkóban Rozsnyó). (Az ország három cserkészkerületre oszlik: cseh-morva, szlovenszkói és kárpátaljai. A kárpátaljai cserkészkerület keleti és nyugati tagozattal rendelkezik, cseh/szlovák, ruszin/ukrán, zsidó és magyar alosztályok működnek. Magyar cserkészcsapat alakult az évtizedben Ungváron, Beregszászban, Munkácson, Nagyszőlősön, Huszton. A magyar cserkészújság a Losoncon megjelenő A Mi Lapunk.) – Rahón ruszin állami polgári iskola nyílt (1927-től cseh párhuzamos osztályokkal). – Új lapok indultak: Ungváron a Grimász (szerkesztő: Kreisler Géza) és a &#1057&#1086&#1077&#1072 (Bagoly) című élclapok, a Színházi Újság (szerkesztő: Orosz Lajos), a Slovan, a Csehszlovák Nemzeti Tanács kárpátaljai tagozatának orgánuma; Munkácson a Szeretet Bertók Béla kárpátaljai református püspök szerkesztésében. – Ungváron volt kiállítása Boksay József, Ijjász Gyula, Kutlán István, Spaláné Beneš Miláda kárpátaljai festőművészeknek. – Ungváron vendégszerepelt Somlay Artúr és Beregi Oszkár budapesti színművész, Basilides Mária, a budapesti Operaház tagja. – Megindult a Kárpátaljai magyar Gazda-naptár. Szerk.: Jaross Gyula, Bakó Gábor, Danelik János. Földesi ny., Užhorod–Ungvár. – Megjelent: Földessy Sándor: A Pók. Tragikomédia. Nagy Jenő, Beregszász–Berehovo; Mécs László: Hajnali harangszó. S. a. r. Rácz Pál. Borító: Fodor Béla. Földesi ny., Ungvár Tamás Mihály: Novelláskönyv. Kassai Kazinczy Társaság kiadása, Beregszász Péter Mihály: A magyar református lelkipásztor a történelemben. Kálvin ny., Beregszász Szerényi Ferdinánd: Magyar sorsunk tükre. Levelek a magyar néphez. 1.r. /A Néplap Könyvtára, 1./ Skolnaja Pomoscs ny., Užhorod; Vaszócsik Gyula: A szlávpolitika és Podkarpatszka Rusz. Szociológiai tanulmány. Ungmegyei ny., Užhorod Vaszócsik Gyula: A fascizmus lényege, az emberiség jövője Csehszlovákiában. Uo.; Sziklay Ferenc: A Csehszlovák Köztársaság népművelési törvényei és rendeletei. Szent Erzsébet ny., Kassa Hodinka Antal: A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk. Apostol Nyomda Rt., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Petőfi Sándor / Turócszentmárton / Martin / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Szabó Lajos / Prága / Tiszaásvány / nőkérdés / Brünn / egészségügy / Ungvár / Nagy Jenő / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Lám Elemér / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / György Endre / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Gagatko Andrij / cserkészet / Tóth Bálint / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Zápszony / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Pesek J. / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Hodinka Antal / Viskovo / Peleskey Sándor / Salánk / Salanki / Doszifej / Szatmár / Bátyu / Batyove / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Árky Ákos / Isaák Imre / Sütő Áron / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Szabó Eumén / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Kavasch Ernő / Boksay József / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Szerednye / Fibiger Sándor / Biki Ferenc / Beregi Oszkár / Ijjász Gyula / Freund Benő / Spányi Artúr / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Rafajnaújfalu / Rafajlovo / Szernye / Beregsom / Som / Bótrágy / Batragy / Csongor / Csomonin / Hetyen / Kisdobrony / Mala Dobrony / Kisharangláb / Haranglab / Barkaszó / Barkaszove / Bustyaháza / Bustina / Ekkel Lajos / Guttmann Emánuel / Szavvatij / Sztankai Gyula / Suba György / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Nemes József / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Antalovszkij V. / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Duchnovics Alekszandr / Caregrád / Konstantinápoly / Benjámin / Novák Endre / Nuszer Lajos / Minaj / Nagygejőc / Veliki Hejivci / Tiszaágtelek / Ungtarnóc, Tarnóc / Tarnyivci / Eszeny / Korláthelmec / Holmec / Komáromy Lajos / Komjáthy Gábor / Podhering / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Kosvanec Jaroszlav / Baán Mihály / Telmányi Emil / Boromissza Tibor / Vámos István / Szentgyörgyi Adolf / Malypetr Jan / Brno / Bechyně Rudolf / községi / Malina Sztaniszlav / Szevasztopol / Rozsypal Antonín / Méray Ádám / Riskó Béla / Csokonai Vitéz Mihály / Vaszócsik Gyula / Somlay Artúr / Spaláné Beneš Miláda / Basilides Mária / Danelik János / Fodor Béla / Földessy Sándor / Haba Ferenc / Kreisler Géza / Kutlán István / Orosz Lajos / Péter Mihály / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Léva / Érsekújvár / Kassa / Losonc / Rozsnyó / Levice / Nové Zámky / Rožňava / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Visk / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Románfalva [Rumanová] / Rozsnyó [Rožňava] / Somszeg [Vieska] / Turócszentmárton [Martin] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1923
Rövid URL
ID238675
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1 2
58 találat