Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2 3 4 19
553 találat

1991. július 5. : A gazdaságszervezési okok miatt felszámolt Danubius Kiadó helyett a május 27-én bejegyzett Nap Kiadó veszi át a Nap című hetilap kiadását. A kiadó igazgatója s egyben a lap főszerkesztője Balla Kálmán. Kocsis István Árpádházi Szent Margit című tragédiájával első bemutatóját tartja a Vl-os bástyában a Komáromi Jókai Színház művészeiből és művészgyakornokokból álló s a Jókai Alapítvány által működtetett Bástya Színház. A Fiatal Demokraták Szövetsége Orbán Viktor vezetésével Pozsonyba látogató küldöttsége találkozik az FMK, a NYEE, az MKDM és a Csemadok képviselőivel.

1991. június 21. : A szlovák kormány területszervezési bizottsága véglegesíti Szlovákia új közigazgatási felosztására vonatkozó javaslatait. Az első csekély módosítással érvényben hagyná a korábbi járási felosztást, a második a járások számának némi növelésével gyakorlatilag visszatérne az 1949-1960 közötti kerületi rendszerhez, a Milan Minarovič vezette munkabizottság által kidolgozott, s a legnagyobb támogatottságot élvező harmadik javaslat pedig - a történelmi megyerendszerből kiindulva - Szlovákia területét 16 megyére és 77 járásra osztaná. Ennek értelmében a magyarlakta területeken ismét megalakulhatna a Somorjai, Szenci, Párkányi, Ipolysági, Tornaljai, Nagyrőcei, Szepsi, valamint a közös Bodrogközi és Ung-vidéki járás Nagykapos székhellyel. Az SZNT lusztrációs bizottságot hoz létre, amelyben a magyar mozgalmakat Markotán Péter, Ásványi László és Rózsa Ernő képviseli. Kassán ünnepélyes keretek között átadják a II. Rákóczi Ferenc rodostói házának 1908-ban hazaszállított belső berendezésével berendezett Rákóczi Emlékházat, az ún. rodostói házat.

1991. április : Pozsonyban megalakul a Kalligram Könyvkiadó Kft. Ügyvezető igazgatója Szigeti László, a kiadóvezető Grendel Lajos. Az Erdélyi János Népfőiskola kiadásában, Tóth Ferenc szerkesztésében megjelenik Nagykaposon az Ungi Táj című közéleti havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Ferenc József / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Országgyűlés / Bécs / Wien, Ausztria / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Olomouc / könyvkultúra / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Rákóczi Ferenc II. / Révész Bertalan / Püspöki Nagy Péter / Fuksz Sándor / Čarnogurský Ján / Bárdos Gábor / Mikloško František / Szigeti László / Bajnok István / Felvidéki Diáktanács / Urbán Aladár / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Klaus Václav / Vojtek Lászó / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Kovács László / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Lőrincz János / Szőcs Ferenc / Erdélyi János Népfőiskola / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Kereszténydemokrata Néppárt / Zempléni / Polgári Demokrata Párt / Lovász Attila / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Zempléni Változások / Diákhálózat (DH) / Ajpek Gabriella / Orosházy Lajos / Paxy László / II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság / Bodnár Gyula / Keresztény Kapcsolatok Magyar Kisebbségi Titkársága / Komáromi Lapok 2. / Új Komáromi Lapok – Komárňanské listy / Voderadská Tatiana / Zöldek Pártja / Surján László / Ambrus Ferenc / Száraz Dénes / Ungi Táj / Kalligram Könyvkiadó / Tóth Ferenc / Végh László / Duray Miklós / Kmeczkó Mihály / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Gál Sándor / Kvarda József / Sidó Zoltán / Lacza Tihamér / Takács András / Varga Sándor / Csáky Pál / Hodossy Gyula / Mádl Ferenc / Pozsony / egyházak / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Komárno / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Borša / Csáky Károly / Dunaszerdahely / Bős / Nagykapos / Borsi / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBecsó [Bečov] / Borsi [Borša] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava]
Év1991
Rövid URL
ID235838
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. április 27-28. : Galántán tartja XVI. országos közgyűlését a Csemadok. A közgyűlés, amelyet a szövetség történetében először rendeznek meg Pozsonyon kívül, hosszas vitát követően új alapszabályt és programot fogad el, a sokak által sürgetett tisztújításra azonban csupán részben kerül sor. Elnökké Bauer Győzőt, alelnökké Szabó Rezsőt és Gál Sándort, főtitkárrá Sidó Zoltán korábbi elnököt választják. A sokat bírált Pozsony-központúság mérséklése céljából olyan döntés születik, hogy az egyik alelnököt és titkárt a keleti régió delegálhatja, a két titkár közül azonban csupán a nyugati régióét választják meg Bárdos Gábor személyében. A közgyűlés határozata értelmében az országos közgyűlést a jövőben kétévenként hívják össze, az elnöki és alelnöki poszt tiszteletbeli tisztség lesz, s az elnök két évre, egymás után legfeljebb kétszer választható meg. A 90 tagú új Országos Választmány 25 fős Elnökségébe bekerül Ambrus Ferenc, Bajnok István, Bauer Győző, Csáky Károly, Csáky Pál, Dobos László, Duka Zólyomi Árpád, Ferenc József, Fuksz Sándor, Gál Sándor, Kolár Péter, Kovács László, Kvarda József, Lacza Tihamér, Lovász Attila, Máté László, Mézes Rudolf, Puntigán József, Révész Bertalan, Sidó Zoltán, Szabó Rezső, Száraz Dénes, Urbán Aladár, Végh László és Vojtek László.

1991. március : Az 1990 decemberében megszűnt Kis Építo utódlapjaként megjelenik Pozsonyban az óvodások és kisiskolások Tücsök című havilapjának első száma. Kiadója a Madách Könyv- és Lapkiadó, főszerkesztője Batta György.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / cigányság / egyházak - evangélikus / nőkérdés / irodalmi élet / emlékművek, emlékhelyek / ifjúság / nyelvhasználat - helységnevek használata / Magyar Írószövetség / egyházak - görög katolikus / óvoda / Kis Építő / Egyházak Ökumenikus Tanácsa / Ifjú Szivek Magyar Népművészeti Együttes (Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes) / klubmozgalom / Batta György / Bartók Béla / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / A. Nagy László / Fuksz Sándor / Magyar Kulturális Központ (Pozsony) / Mikloško František / Mikó Jenő / Márai Sándor / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hulkó Gábor / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Paulicky Péter / klubmozgalom - parlamenti klub / Pittner Ladislav / Schwartz Árpád / Esterházy János Közművelődési Klub / Esterházy Malfatti Alice / Szabad Demokraták Szövetsége / Kis János / Szlovák Nemzeti Egység / Csallóközi Értelmiségi Fórum / Huszár László / Ambrovics Ferenc / Honti László / Gömöri Városok és Falvak Társulása / Jókai Anna / Dlouhý Vladimír / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Tücsök / Popély Gyula / népszámlálás / Esterházy János / állampolgárság / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Bauer Edit / közigazgatás / Tóth Károly / Pozsony / egyházak / Kassa / Dunajská Streda / Bratislava / Košice / Plešivec / Tornaľa / Andrásfalvy Bertalan / Dunaszerdahely / Pelsőc / Tornalja
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Tornalja [Tornaľa]
Év1991
Rövid URL
ID235784
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. január : Varga Sándor irányításával - a Bibliotheca Hungarica létrehozására indult kezdeményezést is felvállalva - megalakul Pozsonyban a Nemzetiségi Dokumentációs Centrum. Céljai között szerepel a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos kutatások koordinálása, az alapvető dokumentumok és kutatási eredmények összegyűjtése, valamint a szlovákiai magyarság történetének kutatásához szükséges infrastruktúra létrehozása. A Csehszlovák Vöröskereszt Népegészség című egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata felveszi az Egészség címet.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBibliotheca Hungarica / Tőketerebes / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovák Vöröskereszt / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / tudományosság / ifjúság / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Népegészség / Pedagógiai Kar / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Beke Sándor / törvények, törvényhozás - nemzetiségi alkotmánytörvény / Tábortűz / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Pokrok – Haladás (Nagykürtös) / Püspöki Nagy Péter / Stúdió erté / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Magyar Diákszövetség / Dél-Zempléni Változások / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Ifi / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Komáromi Jókai Színház / Magyar Ferenc / Bugár Béla / Novitzky Béla / Szlovák Televízió / Hont Kiadó / Szlovákia Kommunista Pártja – Demokratikus Baloldal Pártja / Jókai Alapítvány / Palóc / Bodzsár Gyula / Érdekes Újság / Partner Kiadó / Kalita Gábor / Tóthpál Gyula / Heti Ifi / Zempléni / D. Kovács József / D. Varga László / Oberhauser Viliam / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Szenczi Molnár Albert Alapítvány / Havasi Péter / Gömöri Hírnök / Zora Gemera – Gömöri Hajnal / Szpisák Ibolya / Egészség / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / gazdaság / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Sidó Zoltán / választások / Varga Sándor / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Új Szó / pedagógusképzés / Komárno / Nové Zámky / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Trebišov / Görcsös Mihály / Nyitra / Bős / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pálóc [Pavlovce nad Uhom] / Pozsony [Bratislava] / Tőketerebes [Trebišov]
Év1991
Rövid URL
ID235664
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. január 9. : A Szövetségi Gyűlés alkotmánylevélként elfogadja az Alapveto jogok és szabadságjogok chartáját. Az alkotmánylevelet beiktató alkotmánytörvény hatályon kívül helyezi a 144/1968. sz. nemzetiségi alkotmánytörvényt, s ez által az új jogszabály a csehszlovákiai kisebbségek helyzetét szabályozó legfőbb törvénnyé válik. Az alkotmánylevélnek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait tartalmazó 25. cikkelye szerint a kisebbségekhez tartozó polgároknak joguk van arra, hogy anyanyelvüket a hivatalos érintkezésben használhassák. Nem tartalmaz területi korlátozásokat, s így ellentétbe kerül a szlovák nyelvtörvény rendelkezéseivel. Az Ifi utódlapjaként megjelenik Pozsonyban a Heti Ifi című ifjúsági hetilap első száma. Kiadója a MISZ és a Magyar Diákszövetség, főszerkesztője D. Kovács József. A Dél-Zempléni Változások utódlapjaként megjelenik Tőketerebesen a Zempléni című járási hetilap első száma. Főszerkesztője D. Varga László.

1990. december : Megjelenik Pozsonyban a Népművelési Intézet Népművelés című folyóiratának, valamint a Kis Építo című gyermeklap utolsó száma. A Nemzeti Bizottságok utódlapjaként megjelenik Pozsonyban a szlovák kormány Közigazgatás című szakmai tanácsadó és módszertani folyóiratának első száma. Az Együttélés politikai mozgalom Együttélés Hírmondó címmel időszaki értesítő kiadásába kezd. Felelős szerkesztője Fuksz Sándor.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTőketerebes / Aranyosmarót / Budapest / Hernádcsány / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Nemzeti Bizottságok / Kis Építő / díjak, kitüntetések / Népművelési Intézet (Központ) / Népművelés / Dobos László / (A) Hét / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara / / Duba Gyula / alapítványok / Fónod Zoltán / Tábortűz / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Fuksz Sándor / Hunčík Péter / Magyar PEN Klub Pozsony / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Ifi / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Göncz Árpád / Új Út / Brndiar Ivan / klubmozgalom - parlamenti klub / Márai Sándor Alapítvány / Liberális Internacionálé / Tamás András / Hont Kiadó / Csehszlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága / Bodrogközi és Ung-vidéki Városok és Falvak Szövetsége / Neumann János Klub / NKVD / Szlovák Nők Demokratikus Uniója / Živena / Miklós István / Szlovákia Kommunista Pártja – Demokratikus Baloldal Pártja / Együttélés Hírmondó / deportálás / Duray Miklós / nyelvhasználat / Duka Zólyomi Emese / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Fülek / Losonc / Rozsnyó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Rožňava / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Želiezovce / Šahy / Veľké Kapušany / Veľký Krtíš / Košice / Lučenec / Plešivec / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Trebišov / Sládkovičovo / Senec / Fiľakovo / Nagysurány / Šurany / Vráble / Čaňa / Revúca / Zlaté Moravce / Nagyrőce / Nyitra / Ipolyság / Verebély / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Pelsőc / Szenc / Nagykapos / Nagykürtös / Tornalja / Zseliz / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésAranyosmarót [Zlaté Moravce] / Diószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Hernádcsány [Čaňa] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagykürtös [Veľký Krtíš] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Nagyrőce [Revúca] / Nagysurány [Šurany] / Nolcsó [Nolčovo] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava] / Somorja [Šamorín] / Surányka [Šurianky] / Szenc [Senec] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tőketerebes [Trebišov] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa] / Verebély [Vráble] / Zseliz [Želiezovce]
Év1990
Rövid URL
ID235619
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. december 12. : A Szövetségi Gyűlés csaknem fél éven át tartó egyeztetést követően elfogadja a 143/1968. sz. föderációs alkotmánytörvényt módosító s a tervek szerint a majdan elfogadandó új alkotmányok megszületéséig érvényben maradó ún. illetékességi alkotmánytörvényt. A föderáció és a tagköztársaságok hatáskörét újrafogalmazó jogszabály értelmében a nemzeti kisebbségeket és az etnikai csoportokat érintő alapvető jogalkotás a szövetségi törvényhozás hatáskörében marad. Királyhelmecen megalakul a Bodrogközi és Ung-vidéki Városok és Falvak Szövetsége nevű regionális társulás. A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Villamosmérnöki Karának magyar hallgatói megalakítják a Neumann János Klubot.

1990. december 4. : A szlovák kormány kijelöli az új államigazgatási szervekről rendelkező törvény által létrehozott körzeti hivatalok székhelyeit. Szlovákia 36 járásának és 2 járási jogú városának (Pozsony, Kassa) területe 121 körzetre oszlik. Dél-Szlovákia magyarlakta területein körzeti székhely lesz Somorja, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Szenc, Diószeg, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Gúta, Ógyalla, Komárom, Nagysurány, Párkány, Verebély, Nyitra, Aranyosmarót, Léva, Zseliz, Ipolyság, Nagykürtös, Losonc, Fülek, Rimaszombat, Tornalja, Pelsőc, Nagyrőce, Rozsnyó, Szepsi, Hernádcsány, Tőketerebes, Királyhelmec és Nagykapos.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTőketerebes / Aranyosmarót / Hernádcsány / törvények, törvényhozás / Galánta / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Fülek / Losonc / Rozsnyó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Rožňava / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Želiezovce / Šahy / Veľké Kapušany / Veľký Krtíš / Košice / Lučenec / Plešivec / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Trebišov / Sládkovičovo / Senec / Fiľakovo / Nagysurány / Šurany / Vráble / Čaňa / Revúca / Zlaté Moravce / Nagyrőce / Nyitra / Ipolyság / Verebély / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Pelsőc / Szenc / Nagykapos / Nagykürtös / Tornalja / Zseliz / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésAranyosmarót [Zlaté Moravce] / Diószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Hernádcsány [Čaňa] / Ipolyság [Šahy] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagykürtös [Veľký Krtíš] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Nagyrőce [Revúca] / Nagysurány [Šurany] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava] / Somorja [Šamorín] / Surányka [Šurianky] / Szenc [Senec] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tőketerebes [Trebišov] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa] / Verebély [Vráble] / Zseliz [Želiezovce]
Év1990
Rövid URL
ID235586
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. november : A Roma Kulturális Egyesület kiadásában megjelenik Pozsonyban a Roma című háromnyelvű (szlovák, magyar, roma) társadalmi és kulturális havilap első száma. Főszerkesztője Dezider Banga, a magyar rovat szerkesztője Ravasz József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTiszacsernyő / Bibliotheca Hungarica / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Prága / Praha, Csehország / cigányság / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / nyelvhasználat - helységnevek használata / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / klubmozgalom / Havel Václav / Presinszky Lajos / Szabó Sándor / Haraszti Mészáros Erzsébet / Ravasz József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Klamarcsik Mária / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Göncz Árpád / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Andráš Anton / klubmozgalom - parlamenti klub / Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség / Öllös Árpád / Grebeníček Miroslav / Kanis Pavol / Történelmi Igazságtétel Bizottság / Danubius-pres / Dunatáj 2. / Morovič Lajos / Gazda Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó / Pittner Ladislav / Bodnár Tibor / Csanda András / Farkas László / Gyulai Lajos / Harsányi László / Kasza Tibor / Lojkovič Sámuel / Oravec Ján / Pásztor István 2. (Komárom) / Petro János / Schwartz Árpád / Somogyi Kornél / Pásztor István 1. (Királyhelmec) / Zachariás István / Zsolnai Ernő / Esterházy János Közművelődési Klub / Schniererné Wurster Ilona / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Roma / Roma Kulturális Egyesület / Banga Dezider / Esterházy János / Horváth Zoltán / színjátszás / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Komárom / Fülek / Új Szó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Šahy / Veľké Kapušany / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Čierna nad Tisou / Sládkovičovo / Fiľakovo / Ipolyság / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Nagykapos / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDiószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Somorja [Šamorín] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tiszacsernyő [Čierna nad Tisou] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235580
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. november 23-24. : A rendszerváltás utáni első helyhatósági választásokat tartják Csehszlovákiában, amelyeken a cseh országrészekben a PFgyőz, Szlovákiában a KDM végez az élen a NYEE és az SZLKP előtt. A magyar mozgalmak közül az Együttélés 2416 képviselői és 102 polgármesteri, az M KDM 1153 képviselői és 35 polgármesteri, az FMK 482 képviselői és 27 polgármesteri helyet szerez. Dél-Szlovákia magyarlakta városai közül az Együttélés polgármesterjelöltje győz Komáromban (Pásztor István), Szepsiben (Zachariás István) és Királyhelmecen (Pásztor István); az MKDM jelöltje Somorján (Gyulai Lajos) és Gútán (Harsányi László); az FMK jelöltje Dunaszerdahelyen (Öllös Árpád); az SZLKP jelöltje Diószegen (Somogyi Kornél) és Tornalján (Schwartz Árpád); a NYEE jelöltje Nagykaposon (Bodnár Tibor). Független polgármester kerül Nagymegyer (Lojkovič Sámuel), Galánta (Horváth Zoltán), Vágsellye (Szabó Sándor), Ógyalla (Farkas László), Érsekújvár (Csanda András), Párkány (Ján Oravec), Ipolyság (Zsolnai Ernő), Fülek (Kasza Tibor) és Tiszacsernyő (Petro János) élére.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTiszacsernyő / Galánta / Szabó Sándor / Öllös Árpád / Bodnár Tibor / Csanda András / Farkas László / Gyulai Lajos / Harsányi László / Kasza Tibor / Lojkovič Sámuel / Oravec Ján / Pásztor István 2. (Komárom) / Petro János / Schwartz Árpád / Somogyi Kornél / Pásztor István 1. (Királyhelmec) / Zachariás István / Zsolnai Ernő / Horváth Zoltán / választások / Somorja / Érsekújvár / Komárom / Fülek / Nagymegyer / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Šahy / Veľké Kapušany / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Čierna nad Tisou / Sládkovičovo / Fiľakovo / Ipolyság / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Nagykapos / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDiószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Ipolyság [Šahy] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Somorja [Šamorín] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tiszacsernyő [Čierna nad Tisou] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235565
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1 2 3 4 19
553 találat