Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

23 találat

1991. február 23. : Losoncon tartja alakuló közgyűlését a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség. Elnökévé Takács Andrást, alelnökévé Lovász Attilát, ügyvezető titkárává Péder Zsoltot választják. Prágában a Polgári Fórum rendkívüli közgyűlésén megegyezés születik a PF kettéválásáról, ill. a Polgári Demokrata Párt és a Polgári Mozgalom létrehozásáról. Budapesten megalakul a Pázmány Péter Alapítvány. Célja a Szlovákiában élő magyar származású és anyanyelvű, valamint a nem magyar származású, de a magyar nyelvet ismerő katolikus papnövendékek teológiai tanulmányainak biztosítása a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Egyetemen.

1990. november : A Roma Kulturális Egyesület kiadásában megjelenik Pozsonyban a Roma című háromnyelvű (szlovák, magyar, roma) társadalmi és kulturális havilap első száma. Főszerkesztője Dezider Banga, a magyar rovat szerkesztője Ravasz József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTiszacsernyő / Bibliotheca Hungarica / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Prága / Praha, Csehország / cigányság / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / nyelvhasználat - helységnevek használata / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / klubmozgalom / Havel Václav / Presinszky Lajos / Szabó Sándor / Haraszti Mészáros Erzsébet / Ravasz József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Klamarcsik Mária / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Göncz Árpád / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Andráš Anton / klubmozgalom - parlamenti klub / Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség / Öllös Árpád / Grebeníček Miroslav / Kanis Pavol / Történelmi Igazságtétel Bizottság / Danubius-pres / Dunatáj 2. / Morovič Lajos / Gazda Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó / Pittner Ladislav / Bodnár Tibor / Csanda András / Farkas László / Gyulai Lajos / Harsányi László / Kasza Tibor / Lojkovič Sámuel / Oravec Ján / Pásztor István 2. (Komárom) / Petro János / Schwartz Árpád / Somogyi Kornél / Pásztor István 1. (Királyhelmec) / Zachariás István / Zsolnai Ernő / Esterházy János Közművelődési Klub / Schniererné Wurster Ilona / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Roma / Roma Kulturális Egyesület / Banga Dezider / Esterházy János / Horváth Zoltán / színjátszás / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Komárom / Fülek / Új Szó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Šahy / Veľké Kapušany / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Čierna nad Tisou / Sládkovičovo / Fiľakovo / Ipolyság / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Nagykapos / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDiószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Somorja [Šamorín] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tiszacsernyő [Čierna nad Tisou] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235580
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. június 27. : Az SZNT Elnöksége kinevezi az új szlovák kormányt. A NYEE, a KDM és a DP koalíciós kormányának elnöke Vladimír Mečiar (NYEE); tagjai többek között Ján Čarnogurský (KDM) első miniszterelnök-helyettes, Zászlós Gábor (NYEE-FMK), Jozef Kučerák és Vladimír Ondruš (mindkettő NYEE) miniszterelnök-helyettesek, Anton Andráš (KDM) belügyminiszter, Ladislav Kováč (NYEE) oktatás-, tudomány-, ifjúság- és testnevelésügyi miniszter, valamint Ladislav Snopko (NYEE) kulturális miniszter. A Szövetségi Gyűlés alakuló ülésén a Népi Kamara elnökévé Rudolf Battěket (PF), a Nemzetek Kamarája elnökévé Milan Šútovecet (NYEE) választják. A Szövetségi Gyűlés elnöke ismét Alexander Dubček (NYEE) lesz, Elnökségébe bekerül többek között Szőcs Ferenc (MKDM) és Duray Miklós (Együttélés). Václav Havel köztársasági elnök a kommunista pártból a NYEE-be átlépett Marián Čalfával az élen kinevezi az új szövetségi kormányt. Tagja többek között Jozef Mikloško (KDM) miniszterelnök-helyettes, Jiří Dienstbier (PF) miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter, Ján Langoš (NYEE) belügyminiszter és Václav Klaus (PF) pénzügyminiszter.

1990. március : A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karának magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják a Bánki Donát Klubot. Pozsonyban megjelenik a Természet és Társadalom című tudománynépszerűsítő havilap utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Nemzeti Front / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / Szlovák Nemzeti Front / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Magyar Területi Színház (Matesz) / Comenius Egyetem / díjak, kitüntetések / Dobos László / Szlovák Műszaki Főiskola / Pedagógiai Kar / Természet és Társadalom / klubmozgalom / Csikmák Imre / Csemadok KB Nyelvművelő (Nyelvi) Szakbizottsága / Beke Sándor / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Kardos István / Szlovák Nőszövetség / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / Havel Václav / Gyimesi György / Szilvássy József / Takáts Emőd / Balla Kálmán / Kusý Eszter / Neszméri Sándor / Szűrös Mátyás / Bárdos Gábor / Čič Milan / Szigeti László / Németh Miklós / János Pál II. / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Čalfa Marián / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Környezetvédelmi Minisztérium / Ifi / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Jókai Mór Egyetem / Kovács László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Danubius Kiadó / Szlovákiai Nők Demokratikus Uniója / Selye János Klub / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Móric Víťazoslav / B. Kovács István / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Haid Magda / Lőrincz Ildikó / Lőrincz János / Maitz László / Csicsák Rudolf / Český Těšín / Horváth Rezső (Rudolf) / Baláž Rudolf / Tkáč Alojz / Kojnok Eduard / Szőcs Ferenc / Marosvásárhely / Tîrgu Mureş, Románia / Politikai Pártok és Társadalmi Szervezetek Egyesülése / Apollopress Kiadóvállalat / Štúr Társaság / Gawlik Stanislaw / Bánki Donát Klub / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Magyarországi Szlovák Írók Egyesülete / gazdaság / Duray Miklós / színjátszás / Kmeczkó Mihály / állampolgárság / nyelvhasználat / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / Kvarda József / Sidó Zoltán / választások / Lacza Tihamér / autonómia / Glatz Ferenc / Janics Kálmán / Hodossy Gyula / Pozsony / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Tornaľa / Nagysurány / Šurany / Banská Bystrica / Csáky Károly / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Tornalja / Besztercebánya / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBesztercebánya [Banská Bystrica] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagysurány [Šurany] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Surányka [Šurianky] / Tornalja [Tornaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235199
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. január : Budapesten - Tóth László kezdeményezésére - megjelenik az elsősorban csehszlovákiai magyar érdeklődésű Regio című negyedévi kisebbségtudományi szemle első száma. Kiadója az Írók Szakszervezete Széphalom Könyvműhely, megbízott főszerkesztője Filep Tamás Gusztáv, főmunkatársa Grendel Lajos, szerkesztésében Tóth László mellett részt vesz többek között Balla Kálmán, Dobossy László, G. Kovács László, Molnár Imre, Szarka László és Szigeti László. Kassán Keleti Napló címmel független társadalmi és kulturális havilap indul útjára. Szerkesztőbizottságának elnöke Máté László. A Magyar Kereszténydemokrata Klubok mozgalma Keresztény Híradó címmel értesítő kiadásába kezd. A Szocialista Nevelés című folyóirat felveszi a Nevelés címet. Megbízott vezető szerkesztője Kósa Karola. Az Irodalmi Szemlében utolsó alkalommal jelenik meg a fiatal irodalmárok Holnap című irodalmi melléklete.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Nemzeti Front / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Szabadságpárt / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / Szlovák Nemzeti Front / Csehszlovák Szocialista Párt / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Szabad Földműves / Pravda Kiadóvállalat / Új Ifjúság / Szlovák Írók Szövetsége / Comenius Egyetem / Szocialista Nevelés / (A) Hét / Szlovák Újságírók Szövetsége / Irodalmi Szemle / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / / alapítványok / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Vasárnapi Új Szó / Szlovák Nőszövetség / Szeberényi Zoltán / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Belügyminisztérium (szlovák) / Tóth László 1. / Szocialista Ifjúsági Szövetség (SZISZ) / Havel Václav / Ipeľ – Ipoly / Balla Kálmán / Haraszti Mészáros Erzsébet / Neszméri Sándor / Mészáros Ottó / Szűrös Mátyás / Horn Gyula / Szigeti László / Németh Miklós / Sándor Eleonóra / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Németh Zsuzsa / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Schuster Rudolf / Nagy Ferenc 2. / Čalfa Marián / Görföl Jenő / Dienstbier Jiří / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Hral Éva / Mohorita Vasil / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Alabán Ferenc / Zempléni Szó / Dél-Zempléni Változások / Reflex / Újságírók Szlovákiai Szindikátusa / Vasárnap / Csanaky Eleonóra / Vojtek Lászó / Mečiar Vladimír / Zászlós Gábor / Zádveřice / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége / Környezetvédelmi Minisztérium / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Trnka František / Ifi / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Magyar Kereszténydemokrata Klubok / Csallóköz / Csehszlovákiai Magyar Újságírók Társulása / Weiss Peter / Magyar Fiatalok Független Szövetsége / Szabad Polgár – Slobodný občan / Szlovák Írók Társulása / Soros György / Ťažký Anton / Somogyi Szilárd / Világi Oszkár / Keresztény Híradó / Nevelés / Regio / Írók Szakszervezete Széphalom Könyvműhely / G. Kovács László / Kósa Karola / Máté László / Molnár Imre 2. / Liszka József / Popély Gyula / Szarka László / Filep Tamás Gusztáv / Szőke József / Végh László / Duray Miklós / nyelvhasználat / Vadkerty Katalin / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / Sidó Zoltán / Pukkai László / választások / közigazgatás / Kocsis Aranka / Varga Sándor / Dobossy László / szakszervezetek / Janics Kálmán / Hodossy Gyula / Pozsony / egyházak / Érsekújvár / Kassa / Keleti Napló / Komárom / Fülek / Új Szó / pedagógusképzés / Komárno / Nové Zámky / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Senec / Fiľakovo / Ág Tibor / Fehérváry Magda / Nyitra / Bős / Szenc / Királyhelmec / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Csallóközaranyos [Zlatná na Ostrove] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Naprágy [Neporadza] / Nolcsó [Nolčovo] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pozsony [Bratislava] / Szenc [Senec]
Év1990
Rövid URL
ID235064
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. január 23. : A Szövetségi Gyűlés elfogadja a 14/1990. sz. törvényt „a képviselők visszahívásáról és új képviselők választásról”, amely lehetővé teszi, hogy a politikai pártok és a Nemzeti Front a szövetségi és a köztársasági parlamentekből, valamint a nemzeti bizottságokból visszahívhassák képviselőiket, a megüresedett képviselői helyekre pedig a Nemzeti Front pártjai, valamint a PF és a NYEE új képviselőket kooptálhassanak. A Szövetségi Gyűlés ugyanezen a napon elfogadja a 15/1990. sz. ún. párttörvényt, amely lehetővé teszi politikai pártok mellett ún. politikai mozgalmak létrejöttét is. A törvény értelmében már létrejött politikai pártnak tekintendő a Csehszlovák Néppárt, a Csehszlovák Szocialista Párt, a DP, a CSKP és a Szabadságpárt; politikai mozgalomnak a PF és a NYEE. Václav Havel köztársasági elnök az ország hivatalos nevének módosítására és címerének megváltoztatására vonatkozó javaslatot terjeszt a Szövetségi Gyűlés elé. Indítványa szerint az ország és a tagköztársaságok megnevezéséből kihagynák a „szocialista” jelzőt, Csehország visszatérne történelmi, Szlovákia hagyományos címeréhez, a csehszlovák címer pedig a cseh és a szlovák címeren kívül ábrázolná a morva sast is.

1989. december : Kassán megalakul a Kassai Magyarok Baráti Társasága, amely a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetével együttműködve Kassai Fórum címmel időszaki folyóirat kiadásába kezd. A társaság vezetője és a lap főszerkesztője Balassa Zoltán. Pozsonyban megjelenik a CSKP KB Pártélet című folyóiratának utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMoszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / Varsó / Warszawa, Lengyelország / Szlovák Megújhodás Pártja / mezőgazdaság - kollektivizálás / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Pártélet / Szabad Földműves / Szűcs Béla / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / díjak, kitüntetések / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Kubička-Kucsera Klára (Kucsera Klára) / Dobos László / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / Krocsány Dezső / alapítványok / Szlovák Szakszervezeti Tanács / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Varsói Szerződés / Janík Ján / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Petrőczi Bálint / Strasser György / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Nemzetiségi Minisztérium / Pacem in Terris / Kiss József / Charta 77 / Havel Václav / Szlovák Képzőművészek Szövetsége / Gyimesi György / Szilvássy József / Presinszky Lajos / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / A. Nagy László / Boda Pál / Bara László / Nagy Kázmér / Lukács Tibor / Čarnogurský Ján / Merva Lóránt / Janák Ignác / Kusý Eszter / Újlaky Géza / Vedra Vladimír / Neszméri Sándor / Jakeš Miloš / Magyar Demokrata Fórum / Bárdos Gábor / Johanes Jaromír / Čič Milan / Szigeti László / Adamec Ladislav / Pitra František / Hrivnák Pavel / Hunčík Péter / Zselenák József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Berényi József / Csehszlovákiai Magyarok Fóruma / Vajas Elemér / Tőkés László / Schuster Rudolf / Cornea Doina / Sütő András / Delinga Pavol / Nagy Ferenc 2. / Pinc František / Vacek Miroslav / Čalfa Marián / Bauer Győző / Görföl Jenő / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Böszörményi István / Csemadok KB Néprajzi Szakbizottsága / Dienstbier Jiří / Komárek Valtr / Sacher Richard / Klaus Václav / Blažej Anton / Chudík Ladislav / Kováč Ladislav / Kukrál Stanislav / Markuš Jozef / Ondruš Vladimír / Bartončík Josef / Nap / Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége / Kiss Katalin / Móricz Zoltán / Pásztor Mária / Široký Ján / Szirovecz Géza / Galko Béla / Csehszlovákiai Charta 77 Alapítvány / Cserepes Lajos / Horváthné Ozorai Katalin / László Béla / Lőrincz László / Miklósi Péter / Szabó Géza / Tóth Mihály / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma / Czetner Gyula / Hral Éva / Mátis Iván / Mohorita Vasil / Németh Károly / Romániai Magyar Demokrata Szövetség / Stank Jozef / Klamarcsik Mária / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Kassai Fórum / Kassai Magyarok Baráti Társasága / Liszka József / Popély Gyula / Duray Miklós / Fazekas József / mezőgazdaság / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / sport / Kvarda József / Sidó Zoltán / Zsilka László / választások / Lacza Tihamér / Kocsis Aranka / Varga Sándor / szakszervezetek / Balassa Zoltán / Pozsony / Kassa / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Pribeta / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Királyhelmec / Perbete
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Perbete [Pribeta] / Pozsony [Bratislava]
Év1989
Rövid URL
ID234974
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december 10. : Gustáv Husák köztársasági elnök Marián Čalfa (SZLKP) miniszterelnökkel az élen kinevezi a „nemzeti egyetértés kormányának” elnevezett új szövetségi kormányt, amelyben 1948 óta első ízben a nem kommunista miniszterek vannak többségben. A kormány tagjai többek között Ján Čarnogurský (pártonkívüli) és Valtr Komárek (CSKP) első miniszterelnök-helyettesek, František Pitra (CSKP) miniszterelnök-helyettes, Jiří Dienstbier (pártonkívüli) külügyminiszter, Miroslav Vacek (CSKP) nemzetvédelmi miniszter és Václav Klaus (pártonkívüli) pénzügyminiszter; a belügyminiszteri poszt egyelőre betöltetlen marad (belügyminiszterré december 30-án a csehszlovák néppárti Richard Sachert nevezik ki). Az új kormány kinevezését követően Gustáv Husák a Szövetségi Gyűlés Elnökségéhez intézett levelében lemond köztársasági elnöki tisztségéről. A PFés a NYEE bejelenti, hogy Václav Havel köztársasági elnökké való jelölését támogatja. Rendkívüli kongresszust tart Pozsonyban a Szlovák Megújhodás Pártja, amely az 1948-ban felbomlasztott Demokrata Párt jogutódának nyilvánítja magát, és felveszi annak nevét.

1989. december 4. : Prágában és Pozsonyban a PF és a NYEE felhívására ismét több ezer fős tüntetéseken tiltakoznak az új szövetségi kormány összetétele ellen. Pavol Hrivnák szlovák miniszterelnök fogadja Sidó Zoltánt, a Csemadok KB elnökét, s ígéretet tesz arra, hogy az új szlovák kormány egyik alelnöke magyar nemzetiségű lesz, aki megbízást kap a Nemzetiségi Minisztérium létrehozására is. Hrivnák elvi hozzájárulását adja ahhoz, hogy a magyar kisebbség a Nemzetiségi Minisztériumon kívül még egy miniszteri tárcát kapjon. A Varsói Szerződés moszkvai csúcsértekezletén a Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, Magyarország és az NDK legfelsőbb vezetői közös nyilatkozatban ítélik el Csehszlovákia 1968. évi megszállását.

1989. december 3. : Gustáv Husák köztársasági elnök Ladislav Adamec miniszterelnökkel az élen kinevezi az új szövetségi kormányt, amelynek 21 tagja közül 15 továbbra is kommunista. Tagjai többek között Marián Čalfa, Pavel Hrivnák és František Pitra miniszterelnök-helyettesek, Jaromír Johanes külügyminiszter, Miroslav Vacek nemzetvédelmi miniszter és František Pinc belügyminiszter. Első ülésén a kormány a Varsói Szerződés öt tagállamának 1968. évi csehszlovákiai bevonulását a nemzetközi jog megsértésének nyilvánítja, s tárgyalások megkezdését javasolja a szovjet kormánnyal a Csehszlovákiában „ideiglenesen” állomásozó szovjet csapatok kivonásáról. A PF, a NYEE és az FMK nyilatkozatokban tiltakozik az új szövetségi kormány összetétele ellen. Követelik az ellenzék bevonását a kormányba, ellenkező esetben december 11-re újabb általános sztrájkot hirdetnek.

1989. november 28. : A szövetségi kormány és a Nemzeti Front, valamint a PF küldöttsége közötti kerekasztal-tárgyaláson megállapodás születik a szövetségi kormány átalakításáról, valamint a kommunista párt vezető szerepét és a marxizmus-leninizmust állami ideológiaként rögzítő alkotmánycikkelyek hatályon kívül helyezéséről. A PF ezen kívül követeli Csehszlovákia 1968-as megszállásának elítélését s Gustáv Husák lemondását köztársasági elnöki tisztségéről. Az Új Szó címoldalon közli szerkesztőségének állásfoglalását, amelyben amellett, hogy bírálóan nyilatkozik saját tevékenységéről, támogatásáról biztosítja a NYEE programnyilatkozatát, elhatárolja magát a Magyar Televízió Panoráma című műsora elleni kampánytól, s javasolja a szerkesztőség megbélyegzett munkatársainak rehabilitálását, valamint hogy a lap az SZLKP KB lapja helyett az SZLKP lapjaként határozza meg magát. A Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának vezetősége állásfoglalásában sürgeti az elmúlt két évtized újraértékelését, a csehszlovákiai magyar közélet demokratizálását és a „hatalmi monopólium elvtelen kiszolgálóinak” távozását tisztségeikból. Az FMK és a Magyar Diákszövetség közös nyilatkozatban határolja el magát a Kelet-Szlovákiában ismeretlen körök által kezdeményezett, területi autonómiát követelő aláírásgyűjtési akciótól. A nyilatkozat szerint az ilyen akciók ártanak a demokratizálódási folyamatnak, és a rendszerváltásra törekvő erők megosztásához vezetnek. Megjelenik az FMK Szabad Kapacitás című tájékoztatójának első száma. Szerkesztői a december közepén megjelenő 3. számától kezdve: Gyurovszky László, Juhász R. József, Németh Ilona, Sándor Eleonóra és Tóth Károly. A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Építő- és Építészmérnöki Karának magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják az Ybl Miklós Klubot. Dunaszerdahelyen Ravasz József és Vontszemű János vezetésével megalakul a Roma Demokratikus Kezdeményezés.

1989. november 27. : Csehszlovákia lakossága kétórás általános sztrájkkal támogatásáról biztosítja a PF, a NYEE és a diákok követeléseit. Az SZLKP KB november 26-án kezdődött, de akkor félbeszakadt rendkívüli ülése az általános sztrájk hatására beleegyezik a „demokratikus párbeszédbe”, a kommunista párt vezető szerepének törlésébe az alkotmányból, a szabad választások kiírásába és 1968 újraértékelésébe. Több személyi változásról is döntenek: kizárják a KB Elnökségéből többek között Viliam Šalgovičot, az SZNT elnökét, a KB Elnökségéből és Titkárságából pedig Gejza Šľapka ideológiai titkárt. A póttagok közül 11 személyt kooptálnak a KB-ba, köztük Vajas Elemért és Juhász Istvánt, utóbbit a KB Elnökségébe is beválasztják, s 1990. január 20-ra összehívják a párt rendkívüli kongresszusát. Dél-Szlovákia városaiban, többek között Dunaszerdahelyen, Komáromban, Érsekújvárott és Vágsellyén megalakulnak az FMK első helyi csoportjai.

1989. november 25. : A PF, a NYEE, ill. a 800 ezres prágai és a 70 ezres pozsonyi tüntetés résztvevői elégtelennek minősítik a pártvezetésben bekövetkezett változásokat, s megfogalmazzák azt az igényt, hogy töröljék az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét. Az FMK, a Magyar Diákszövetség, a Csehszlovákiai Magyarok Fóruma és a Matesz képviselői megbeszélést tartanak a Csemadok pozsonyi székházában, amelyen a Csehszlovákiai Magyarok Fóruma felveti a szlovákiai magyar közéletet összefogó egységes magyar politikai erő létrehozásának a lehetőségét, amit azonban az FMK és a Magyar Diákszövetség a magyarság elszigetelődésének veszélyére hivatkozva visszautasít. A találkozó résztvevői közös nyilatkozatot írnak alá, amelyben amellett, hogy követelik az 1968-as események újraértékelését, kinyilvánítják: a demokrácia, az egyenrangúság és egyenjogúság elvei alapján kívánják újraértékelni a csehszlovákiai magyarság helyzetét, s egyenjogú szövetségben kívánnak élni az ország nemzeteivel és nemzetiségeivel. A NYEE és a szlovák főiskolások koordinációs bizottsága 12 pontból álló közös programnyilatkozatot fogad el, amely megfogalmazza többek között a szabad választások megtartásának, a kommunista párt vezető szerepe alkotmányból való törlésének, a jogállam kiépítésének, az egyház és az állam szétválasztásának, a csehek és szlovákok demokratikus föderációja következetes megvalósításának, valamint a nemzetiségi jogok törvényes szabályozásának igényét. A Magyar Diákszövetség akcióbizottsága elfogadja a szövetség programnyilatkozatát, amely követeli többek között a kommunista párt vezető szerepének megszüntetését, a szabad választások kiírását, az államhatalmi ágak szétválasztását és a helyi önkormányzatok jogkörének kiszélesítését. Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök bejelenti a politikai foglyok szabadon bocsátását. Budapesten Käfer István vezetésével önálló egyesületté alakul a korábban a Rákóczi Szövetség keretében működött Amicus Kör, a cseh és szlovák kultúra barátainak köre.

1989. november 24. : A CSKP KB rendkívüli ülésén hosszas vitát követően - miközben felmerül a fegyveres erők bevetésének a lehetősége is - lemond tisztségéről a változásokat elutasító Miloš Jakeš főtitkár, valamint a KB egész Elnöksége és Titkársága. A párt új főtitkárává Karel Urbáneket választják, s olyan határozatot fogadnak el, amelyben sajnálatukat fejezik ki a november 17-i események miatt. A PF által szervezett prágai tüntetésen első ízben szólal fel Alexander Dubček. A tüntetés résztvevői Dubček köztársasági elnökké választását követelik. Elkészül az FMK elvi nyilatkozata, amely szerint az FMK a hatalmi szervektől független, alulról építkező polgári kezdeményezés, elődjének a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát tekinti, s céljai között szerepel többek között a pártmonopólium megszüntetése, a többpártrendszerű parlamentáris demokrácia megteremtése, a nemzeti kisebbségi kérdés megoldása, s a polgári szabadságjogokat biztosító törvények megalkotása. A nemzeti kisebbségeket az FMK szerint kollektív jogok illetik meg, ezért jogaik szavatolása érdekében elengedhetetlen egy nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer létrehozása. Dobos László kezdeményezésére - nagyrészt az ún. harminchármak dokumentuma aláíróinak részvételével - megalakul Pozsonyban a Csehszlovákiai Magyarok Fóruma.

1989. november 21. : A szövetségi, cseh és szlovák kormány közös nyilatkozata ellenére országszerte tovább zajlanak a tiltakozó megmozdulások; irányításukat Csehországban a PF, Szlovákiában a NYEE veszi át. A prágai tüntetésen első ízben szólal fel Václav Havel. A NYEE a három kormány közös nyilatkozatát elutasító állásfoglalásában követeli a rendfenntartó erők november 17-i brutális beavatkozásának kivizsgálását, a Szövetségi Gyűlés mellett egy független vizsgálóbizottság létrehozását, a felelősök megbüntetését, az erőszakért felelős politikusok távozását a hatalomból, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a nyílt társadalmi párbeszédet és a szlovák miniszterelnökkel való találkozás lehetőségét. A komáromi Matesz társulata csatlakozik a prágai színművészeti főiskola diákjainak és a prágai színházak művészeinek sztrájkra felszólító felhívásához. Az SZNT Elnökségének rendkívüli ülése támogatásáról biztosítja a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány közös nyilatkozatát, s megalapozottnak minősíti a rendfenntartó erők november 17-i beavatkozását. Prágában Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök első ízben találkozik a PF képviselőivel.

1989. november 20. : A Prágában megtartott tüntetésen több mint százezer személy tiltakozik a november 17-i diákfelvonulással szembeni rendőri erőszak ellen, s politikai reformokat, többek között szabad választások kiírását követeli. Ezzel párhuzamosan diákmegmozdulások kezdődnek az ország több nagyvárosában is. Rendkívüli ülést tart Prágában a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány, s közös nyilatkozatban ítéli el a november 17-i és az azt követő megmozdulásokat, „konfrontatívnak” és „szocialistaellenesnek” minősítve azokat. (A CSKP KB Elnöksége, másnap pedig az SZLKP KB Elnöksége is támogatásáról biztosítja a három kormány közös nyilatkozatát.) Az FMK nyilatkozatban fejezi ki szolidaritását a sztrájkoló diákokkal és művészekkel, s felhívja a csehszlovákiai magyarokat, hogy aktív részvételükkel támogassák a PF és a NYEE tevékenységét és programját. Visszautasítja a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány közös közleményét, követeli a politikai foglyok és a letartóztatottak szabadon bocsátását, a tüntetések szétveréséért felelősök lemondását, demokratikus alkotmány kidolgozását, valamint szabad választások kiírását.

23 találat