Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2
32 találat

1992. október 10. : Ipolyságon tartja II. kongresszusát a Magyar Polgári Párt, amely a párt kormánytagságát pozitívan értékeli, hibának tartja ugyanakkor, hogy több esetben elzárkózó volt a lehetséges kisebbségi partnerekkel szemben, ezért a jövőre nézve szükségesnek minősíti a magyar koalícióval való szorosabb együttműködést. Módosítja a párt alapszabályát, élére 30 tagú Országos Választmányt, elnökévé ismét A. Nagy Lászlót, alelnökévé Tóth Károlyt, Tóth Jánost és Zoller Mihályt választja. Kolodějben a cseh és szlovák kormány képviselőinek az önállósuló két köztársaság közötti viszonyról folytatott tárgyalásán megegyezés születik a vámunióról, a pénzelosztásról és az államhatárokról, vitás marad azonban az állampolgárság kérdése. A pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják a Közgáz Klubot.

1992. január : A Mécs László Népfőiskola kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Helmeci Mécses című havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Beneš Edvard / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / Tóth János / nyilvánosság - televízió / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Jakoby Gyula / Kopócs Tibor / Jakab István / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Havel Václav / A. Nagy László / Mikloško František / Bajnok István / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Čalfa Marián / Világi Oszkár / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Gémesi Károly / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Szőcs Ferenc / Gawlik Stanislaw / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Novitzky Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Szlovák Televízió / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Mécs László Népfőiskola / Jakoby Gyula Képtár / Kelet-szlovákiai Képtár / Lilium Aurum Kft. / Princzkel József / Tüske / Palágyi Lajos / Magyar Polgári Párt (MPP) / Tarnóczy István / Helmeci Mécses / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Tóth Károly / Hodossy Gyula / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Hurbanovo / Bratislava / Košice / Görcsös Mihály / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Királyhelmec / múzeum
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Gúta [Kolárovo] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Ógyalla [Hurbanovo] / Pozsony [Bratislava] / Tüskés [Pichne]
Év1992
Rövid URL
ID236372
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. január 25. : Dunaszerdahelyen tartja VIII. országos közgyűlését a Független Magyar Kezdeményezés, amelyen új alapszabályt fogadnak el, s határoznak a mozgalom párttá alakulásáról Magyar Polgári Párt (MPP) néven. Elnökévé A. Nagy Lászlót, első alelnökévé Tóth Károlyt, alelnökeivé Világi Oszkárt, Tóth Jánost és Gémesi Károlyt, politikai szóvivőjévé Gyurovszky Lászlót választják. A választásokkal kapcsolatban úgy döntenek, hogy koalíció kialakítása során elsőbbséget élvez a magyar mozgalmakkal kötendő szövetség. A Csemadok OV vezetősége Václav Havel dél-szlovákiai útja kapcsán levélben fordul a köztársasági elnökhöz, amelyben síkra száll a Beneš-dekrétumok eltörléséért, s a magyar kisebbség sérelmeit felsorolva kifejti: „értékeink megőrzése céljából kulturális és oktatásügyi önrendelkezést kívánunk, és olyan közigazgatási elrendezést, amely meggátolja, hogy szülőföldünkön diaszpórává váljunk.” Az MKDM Országos Választmányának nagykaposi ülésén elfogadott határozat szerint az MKDM szorgalmazza a második világháború után a szlovákiai magyarságot alapvető emberi jogaiban sértő kollektív bűnösség elvének eltörlését, s elengedhetetlennek tartja a magyar kisebbség rehabilitálását.

1991. május : Megjelenik Somorján a Somorja és Vidéke című közéleti havilap első száma. Főszerkesztője Csiba László. (A lap júniustól Somorja és Vidéke - Šamorín a okolie címmel kétnyelvűként jelenik meg.)

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeGidrafa / Budmerice / Budapest / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / mezőgazdaság - földreform / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / emlékművek, emlékhelyek / Soóky Dezső / Szlovák Katolikus Püspöki Kar / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Hites Kristóf / díjak, kitüntetések / Nagy János / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Gyimesi György / A. Nagy László / Rákóczi Szövetség / Göndöcs László / Vigh Károly / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Tőkés László / Zászlós Gábor / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Harsányi Gyula / Koller Gyula / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Gémesi Károly / Szőcs Ferenc / Magyarok Világszövetsége / Halzl József / Selmeczi Elek / Határon Túli Magyarok Titkársága / Entz Géza / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / Bartal Károly / klubmozgalom - parlamenti klub / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Vincze Dániel / Miklós István / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Mihályi Molnár László / Esterházy Malfatti Alice / Barcsek Sándor / Lány / Európai Népcsoportok Föderális Uniója / Boros Zoltán / Állami Földalap / Esterházy János Emlékbizottság / Szövetségi Gyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága / Somorja és Vidéke – Šamorín a okolie / Duray Miklós / Esterházy János / színjátszás / állampolgárság / nyelvhasználat / Csiba László / mezőgazdaság / Csáky Pál / Pozsony / egyházak / Somorja / Kassa / Komárom / Új Szó / Komárno / Šamorín / Dunajská Streda / Bratislava / Želiezovce / Košice / Senec / Dunaszerdahely / Szenc / Zseliz / Magyarország / Klapka György / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Gidrafa [Budmerice] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín] / Szenc [Senec] / Zseliz [Želiezovce]
Év1991
Rövid URL
ID235904
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. március : Az 1990 decemberében megszűnt Kis Építo utódlapjaként megjelenik Pozsonyban az óvodások és kisiskolások Tücsök című havilapjának első száma. Kiadója a Madách Könyv- és Lapkiadó, főszerkesztője Batta György.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / cigányság / egyházak - evangélikus / nőkérdés / irodalmi élet / emlékművek, emlékhelyek / ifjúság / nyelvhasználat - helységnevek használata / Magyar Írószövetség / egyházak - görög katolikus / óvoda / Kis Építő / Egyházak Ökumenikus Tanácsa / Ifjú Szivek Magyar Népművészeti Együttes (Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes) / klubmozgalom / Batta György / Bartók Béla / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / A. Nagy László / Fuksz Sándor / Magyar Kulturális Központ (Pozsony) / Mikloško František / Mikó Jenő / Márai Sándor / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hulkó Gábor / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Paulicky Péter / klubmozgalom - parlamenti klub / Pittner Ladislav / Schwartz Árpád / Esterházy János Közművelődési Klub / Esterházy Malfatti Alice / Szabad Demokraták Szövetsége / Kis János / Szlovák Nemzeti Egység / Csallóközi Értelmiségi Fórum / Huszár László / Ambrovics Ferenc / Honti László / Gömöri Városok és Falvak Társulása / Jókai Anna / Dlouhý Vladimír / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Tücsök / Popély Gyula / népszámlálás / Esterházy János / állampolgárság / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Bauer Edit / közigazgatás / Tóth Károly / Pozsony / egyházak / Kassa / Dunajská Streda / Bratislava / Košice / Plešivec / Tornaľa / Andrásfalvy Bertalan / Dunaszerdahely / Pelsőc / Tornalja
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Tornalja [Tornaľa]
Év1991
Rövid URL
ID235784
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. február 19. : Miután a Dunaszerdahelyi járásban a nyelvtörvényre hivatkozva megkezdték a kétnyelvű feliratok eltávolítását, Bauer Edit és Paulicky Péter képviselők az SZNT ülésén interpellációval fordulnak Ladislav Pittner belügyminiszterhez az ügyben. A szövetségi Külügyminisztérium nemzetiségi kerekasztalt szervez Prágában a csehszlovákiai magyarság és a magyarországi szlovákság helyzetéről. A szlovákiai magyar mozgalmakat Gémesi Károly, Gyurovszky László, A. Nagy László, Batta István, Miklós István és Végh László képviseli. Az FMK vezetése Prágában Pavel Rychetský szövetségi miniszterelnök-helyettessel tárgyal a kárpótlási törvényről. Rychetský szerint az 1948 előtti kárpótlás ellentmondana a törvény filozófiájának, s a magyar kisebbség sérelmeit az SZNT-nek kellene orvosolnia.

1990. június 26. : Alakuló ülését tartja az új SZNT. Elnökévé František Mikloškót (NYEE), egyik alelnökévé A. Nagy Lászlót (NYEE-FMK) választják; 21 tagú Elnökségébe bekerül Szabó Rezső (Együttélés) is. Az újonnan létrehozott Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottság elnöke Ivan Brndiar (DP). A Szlovák Nemzeti Párt az SZNT Elnöksége elé terjeszti nyelvtörvényjavaslatát, amely a szlovák nyelvet Szlovákia „egyedüli” államnyelveként határozza meg. A tervezet, amely szerint az állami, önkormányzati, társadalmi, gazdasági, valamint politikai szervek és szervezetek kizárólag a szlovák nyelvet használhatnák, egyedül a nemzetiségi kulturális szövetségek számára engedélyezné, hogy belső ügyvitelük nyelve a szlovákkal párhuzamosan esetleg más nyelv is lehessen. A községek, községrészek, utcák és terek, földrajzi nevek, középületek, szervek és szervezetek megnevezését szintén kizárólag szlovák nyelven lehetne feltüntetni. (Mivel az SZNP tervezetét a Matica slovenská is támogatja, a törvénytervezet „maticás” néven válik ismertté.)

1990. június 8-9. : A rendszerváltás utáni első szabad parlamenti választásokat tartják Csehszlovákiában. A választópolgárok 96-97%-os részvétele mellett zajló választásokon mindkét országrészben a rendszerváltó politikai mozgalmak, Csehországban a PF, Szlovákiában a NYEE szerzi meg a szavazatok többségét. A Szövetségi Gyűlés 150 tagú Népi Kamarájában a NYEE a szlovákiai szavazatok 32,5%-ával 19, a KDM 18,9%-kal 11, az SZLKP 13,8%-kal 8, az SZNP 10,9%-kal 6, az MKDM-Együttélés koalíció pedig 8,6%-kal (291 278 szavazattal) 5 mandátumot szerez. A 150 tagú Nemzetek Kamarájában a NYEE 37,3%-kal 33, a KDM 16,67%-kal 14, az SZLKP 13,4%-kal 12, az SZNP 11,4%-kal 9, az MKDM-Együttélés koalíció pedig 8,5%-kal (287 426 szavazattal) 7 mandátumhoz jut. Az Szövetségi Gyűlésben öszszesen 15 magyar nemzetiségű képviselő szerez mandátumot. A Népi Kamarába az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az MKDM jelöltjeként bejut Szőcs Ferenc, Magyar Ferenc és Varga Olivér, az Együttélés jelöltjeként Gyimesi György; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként Világi Oszkár. A Nemzetek Kamarájában az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az M KDM jelöltjeként mandátumhoz jut Rajczy László, Bugár Béla, Novitzky Béla és Szurový Ferenc, az Együttélés jelöltjeként Duray Miklós, Nyitray László és Baculák Veronika; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként pedig Sándor Eleonóra, Gémesi Károly és Szőllősi Ilona. A Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a lengyel Wladislaw Niedoba is. A szlovák nemzeti tanácsi választásokon a NYEE az érvényes szavazatok 29,4%-ával 48, a KDM 19,2%-kal 31, az SZNP 13,9%-kal 22, az SZLKP 13,3%-kal ugyancsak 22, az MKDM-Együttélés koalíció 8,7%-kal (292 636 szavazattal) 14, a DP 4,3%-kal 7, a Zöldek Pártja pedig 3,4%-kal 6 mandátumot szerez. A 150 tagú SZNT-be összesen 23 magyar nemzetiségű képviselő jut be: az MKDM-Együttélés listájáról az MKDM jelöltjeként Csáky Pál, Tirinda Péter, Agárdy Gábor, Ásványi László, Bartakovics István, Janics Kálmán és Görcsös Mihály, az Együttélés jelöltjeként Bauer Edit, Harna István, Rózsa Ernő, Szabó Rezső, Mikó Jenő és Dobos László; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként Varga Sándor, Zászlós Gábor, A. Nagy László, Markotán Péter és Pirovits László; az SZLKP listáján Paulicky Péter, Varjú János, Zselenák József és Kardos Ferenc, a KDM listáján Hamerlik Rudolf. Az SZNT-ben az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a ruszin Mikuláš Hirjak is.

1990. április : Az Irodalmi Szemle a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának folyóiratává válik. Új főszerkesztője Grendel Lajos, szerkesztőbizottságának elnöke Turczel Lajos. Ladislav Kováč szlovák oktatás-, ifjúság- és testnevelésügyi miniszter a kerületi és járási nemzeti bizottságok oktatásügyi szakbizottságaihoz, valamint a délszlovákiai iskolák igazgatóihoz intézett körlevelében felszólítja a címzetteket, hogy állítsák le a közös igazgatású iskolák szétválasztásának előkészületeit. Urbán Aladár szerkesztésében megjelenik Salgótarjánban a Palóc Társaság Jó Palócok című időszaki kiadványának első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTőketerebes / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / díjak, kitüntetések / Dobos László / Irodalmi Szemle / Jakab István / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Madách Könyv- és Lapkiadó / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / Havel Václav / A. Nagy László / Fuksz Sándor / Čarnogurský Ján / Mayer Judit / Szűrös Mátyás / Mikloško František / Čič Milan / Szigeti László / Palóc Társaság / Urbán Aladár / János Pál II. / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Kováč Ladislav / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Mečiar Vladimír / Zászlós Gábor / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Kovács László / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Koller Gyula / Szőcs Ferenc / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Csemart / Gyurcsis Imre / Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága / Remény / Erdélyi János Népfőiskola / Filko József / Mede Géza / Magyarok Világszövetsége / Rozbroy Éva / Vörös Ottó / Salgótarján / Jó Palócok / Turczel Lajos / Lanstyák István / nyelvhasználat / sport / Bauer Edit / választások / Gyönyör József / Szabómihály Gizella / Varga Sándor / Pozsony / egyházak / Kassa / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / Rozsnyó / Komárno / Rožňava / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Trebišov / Nagykapos / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Naprágy [Neporadza] / Pozsony [Bratislava] / Remenye [Remeniny] / Rozsnyó [Rožňava] / Tőketerebes [Trebišov]
Év1990
Rövid URL
ID235232
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. április 18. : A szlovák kormány 174. sz. határozatával kinevezi a kormány új Nemzetiségi Tanácsát, amelyben helyet kapnak a központi szervek, a nemzeti bizottságok, a politikai pártok és mozgalmak, a nemzetiségi szervezetek, a tudományos és kulturális intézetek képviselői is. A 28 tagú testület elnöke Milan Čič miniszterelnök, első alelnöke Varga Sándor miniszterelnök-helyettes; tagjai többek között: Bauer Edit az Együttélés, Dobos László a Csemadok, A. Nagy László az FMK, Szőcs Ferenc az MKDM, Kovács László az SZMPSZ, Filko József és Mede Géza a nemzeti bizottságok képviseletében. A szlovák kormány ülését követően, amelyen az iskolatörvény módosításáról is tárgyaltak, Ladislav Kováč oktatás-, ifjúság- és testnevelésügyi miniszter sajtótájékoztatóján kijelenti: „a szlovák nyelvoktatás színvonalának javítása érdekében” kívánatosnak tartaná, ha a szlovák nyelvet a magyar iskolákban szlovák, nem pedig magyar anyanyelvű tanárok oktatnák.

1990. február 9. : Az SZNT ülésén folytatódik a testület átalakítása: a lemondott vagy visszahívott képviselők - köztük Krocsány Dezső, Fábry István, Nagy Kázmér, Horváth István és Sárközy Gizella - helyére 42 új képviselőt kooptálnak. A NYEE, ill. az FMK képviseletében Grendel Lajos, A. Nagy László, Csekes Erika, Kovács László és Pirovits László, az SZLKP képviseletében Bauer Győző, a szlovák KDM képviseletében Hamerlik Rudolf, a Szabadságpárt képviseletében Csáky József jut parlamenti mandátumhoz. Zászlós Gábort megválasztják az SZNT alelnökévé, egyben a Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottság elnökévé. Duray Miklós, Popély Gyula és Sidó Zoltán, a Szövetségi Gyűlés képviselői egy - Jókai Mór Egyetem néven - Komáromban létrehozandó magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény alapítására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztenek elő. Az egyetem létrehozásának támogatására mintegy 22 ezer aláírás gyűlt össze. A Csemadok KB Elnöksége állásfoglalásban üdvözli az Együttélés politikai mozgalom szervezését, s támogatásáról biztosítja célkitűzéseit. Ugyanezen a napon az FMK Szóvivői Testülete a Nap hasábjain a nemzeti hovatartozás alapján történő politizálás ellen foglal állást. A Lipcsey Gyula vezette Csehszlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége a Nap hasábjain közzétett felhívásában rehabilitálásuk előmozdítása érdekében jelentkezésre szólítja fel az 1945 utáni koncepciós perek áldozatait és a jogtalanul vagy bírói ítélet nélkül deportáltakat. Első összejövetelüket tartják Esztergomban a Párkány és Esztergom közötti Mária Valéria híd újjáépítését kezdeményező szlovákiai és magyarországi csoportok. A cserkészélet újjászervezésének céljával megalakul Dunaszerdahelyen a Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség előkészítő bizottsága.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkeigazságszolgáltatás / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Szabadságpárt / Lipcsey Gyula / Fábry István / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / Krocsány Dezső / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Horváth István / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / A. Nagy László / Nagy Kázmér / Sárközy Gizella / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Nap / Zászlós Gábor / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Hamerlik Rudolf / Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Csehszlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége / Jókai Mór Egyetem / Csáky József / Csekes Erika / Pirovits László / Kovács László / Popély Gyula / deportálás / Duray Miklós / nyelvhasználat / Sidó Zoltán / Dunajská Streda / Štúrovo / Párkány / Dunaszerdahely / Magyarország / Esztergom
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Naprágy [Neporadza] / Párkány [Štúrovo]
Év1990
Rövid URL
ID235079
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december : Kassán megalakul a Kassai Magyarok Baráti Társasága, amely a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetével együttműködve Kassai Fórum címmel időszaki folyóirat kiadásába kezd. A társaság vezetője és a lap főszerkesztője Balassa Zoltán. Pozsonyban megjelenik a CSKP KB Pártélet című folyóiratának utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMoszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / Varsó / Warszawa, Lengyelország / Szlovák Megújhodás Pártja / mezőgazdaság - kollektivizálás / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Pártélet / Szabad Földműves / Szűcs Béla / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / díjak, kitüntetések / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Kubička-Kucsera Klára (Kucsera Klára) / Dobos László / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / Krocsány Dezső / alapítványok / Szlovák Szakszervezeti Tanács / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Varsói Szerződés / Janík Ján / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Petrőczi Bálint / Strasser György / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Nemzetiségi Minisztérium / Pacem in Terris / Kiss József / Charta 77 / Havel Václav / Szlovák Képzőművészek Szövetsége / Gyimesi György / Szilvássy József / Presinszky Lajos / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / A. Nagy László / Boda Pál / Bara László / Nagy Kázmér / Lukács Tibor / Čarnogurský Ján / Merva Lóránt / Janák Ignác / Kusý Eszter / Újlaky Géza / Vedra Vladimír / Neszméri Sándor / Jakeš Miloš / Magyar Demokrata Fórum / Bárdos Gábor / Johanes Jaromír / Čič Milan / Szigeti László / Adamec Ladislav / Pitra František / Hrivnák Pavel / Hunčík Péter / Zselenák József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Berényi József / Csehszlovákiai Magyarok Fóruma / Vajas Elemér / Tőkés László / Schuster Rudolf / Cornea Doina / Sütő András / Delinga Pavol / Nagy Ferenc 2. / Pinc František / Vacek Miroslav / Čalfa Marián / Bauer Győző / Görföl Jenő / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Böszörményi István / Csemadok KB Néprajzi Szakbizottsága / Dienstbier Jiří / Komárek Valtr / Sacher Richard / Klaus Václav / Blažej Anton / Chudík Ladislav / Kováč Ladislav / Kukrál Stanislav / Markuš Jozef / Ondruš Vladimír / Bartončík Josef / Nap / Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége / Kiss Katalin / Móricz Zoltán / Pásztor Mária / Široký Ján / Szirovecz Géza / Galko Béla / Csehszlovákiai Charta 77 Alapítvány / Cserepes Lajos / Horváthné Ozorai Katalin / László Béla / Lőrincz László / Miklósi Péter / Szabó Géza / Tóth Mihály / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma / Czetner Gyula / Hral Éva / Mátis Iván / Mohorita Vasil / Németh Károly / Romániai Magyar Demokrata Szövetség / Stank Jozef / Klamarcsik Mária / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Kassai Fórum / Kassai Magyarok Baráti Társasága / Liszka József / Popély Gyula / Duray Miklós / Fazekas József / mezőgazdaság / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / sport / Kvarda József / Sidó Zoltán / Zsilka László / választások / Lacza Tihamér / Kocsis Aranka / Varga Sándor / szakszervezetek / Balassa Zoltán / Pozsony / Kassa / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Pribeta / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Királyhelmec / Perbete
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Perbete [Pribeta] / Pozsony [Bratislava]
Év1989
Rövid URL
ID234974
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december 6. : A Csemadok KB rendkívüli ülése rehabilitálja a szövetségből 1968-1969 után kizárt személyeket, új programnyilatkozatot fogad el, s a Csemadok alapszabályát módosítva a szövetséget olyan önálló, nyitott és szabad társadalmi szervezetté nyilvánítja, amely felvállalja a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekeinek képviseletét, elzárkózik a neosztálinista struktúráktól, és szervezeti felépítésében szakít a demokratikus centralizmus elvével. Miután lemond a szervezet egész vezetősége, a rehabilitáltakkal, valamint 23 újonnan megválasztott taggal kibővített KB olyan 21 tagú új Elnökséget választ, amelybe az előző Elnökségből csupán hatan kerülnek be. Az Elnökség tagjai: Bárdos Gábor, Bauer Győző, Boda Pál, Böszörményi István, Dobos László, Duray Miklós, Fónod Zoltán, Gál Sándor, Görföl Jenő, Gyimesi György, Kolár Péter, Kvarda József, Lacza Tihamér, Merva Lóránt, Mézes Rudolf, Neszméri Sándor, Presinszky Lajos, Sidó Zoltán, Szabó Rezső, Szilvássy József és Varga Sándor. Elnökké ismét Sidó Zoltánt, tiszteletbeli elnökké Dobos Lászlót, társelnökké Szabó Rezsőt, vezető titkárrá Neszméri Sándort, titkárokká Bárdos Gábort és Gyurcsík Ivánt választják. A KB a Pavel Hrivnák szlovák miniszterelnökkel történt egyeztetés alapján a szlovák állami szervekbe és az SZNT tanácsadó testületeibe delegálandó magyar személyekre vonatkozó javaslatokat fogad el: a szlovák kormány kisebbségi miniszterelnök-helyettesi tisztségébe Varga Sándort, az oktatásügyi miniszter helyettesévé A. Nagy Lászlót, ill. Lukács Tibort, a kulturális miniszter helyettesévé Kvarda Józsefet, ill. Grendel Lajost jelöli. Az SZLKP KB rendkívüli ülésén lemond tisztségéről az egész pártvezetés, köztük Ignác Janák első titkár, valamint lemond KB-tagságáról a testületbe nemrég beválasztott Vajas Elemér. A KB december 17-re összehívja a párt rendkívüli kongresszusát. Az SZNT ülésén a testület vezető szerveiben végrehajtott változások során Krocsány Dezső helyett Nagy Kázmért választják meg az SZNT magyar alelnökévé; az Elnökség további magyar tagja Kusý Eszter. Az SZNT ugyanezen a napon hatálytalanítja az Elnökségnek a közrend megszilárdítására hozott február 17-i törvényerejű rendeletét, valamint az új alkotmány jóváhagyásának módjáról hozott október 31-i határozatát. (December 19-én hasonló jogszabályokat fogad el a Cseh Nemzeti Tanács is.)

1989. november 18. : Prágában a rendőrség előző napi akciója elleni tiltakozásul folytatódnak az utcai tüntetések, sztrájkba lépnek a diákok és a színházak, a színészek november 27-re általános sztrájkot hirdetnek. Vágsellyén ellenzéki gondolkodású szlovákiai magyar értelmiségiek - többek között Tóth Károly, A. Nagy László, Balla Kálmán, Barak László, Grendel Lajos, Gyurovszky László, Hunčík Péter, Németh Zsuzsa, Öllös László, Sándor Eleonóra és Szigeti László - megalakítják a Független Magyar Kezdeményezést (FMK), amely az A. Nagy László és Tóth Károly szóvivők által aláírt első nyilatkozatában tiltakozik a prágai rendőri beavatkozás ellen, követeli a beavatkozás elrendelőinek felelősségre vonását és a letartóztatottak szabadon bocsátását.

1 2
32 találat