Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

13 találat

1992. március : Galántán a városi önkormányzat Galántai Újság címmel társadalmi-kulturális havilap kiadásába kezd. Főszerkesztője Horváth Rudolf.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeSzomotor / Bibliotheca Hungarica / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Országgyűlés / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / Prága / Praha, Csehország / Mindszenty József / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Szlovákiai Szociáldemokrata Párt / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / tudományosság / könyvkultúra / Krausz Zoltán / ifjúság / Hajdú László / Lipcsey Gyula / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Mészáros Gyula / Ostrava / Oktatásügyi Minisztérium / díjak, kitüntetések / klubmozgalom / Dubček Alexander / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Cseh Nemzeti Tanács / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Fiatal Demokraták Szövetsége / Bauer Győző / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / B. Kovács István / Horváth Rezső (Rudolf) / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Ádám Zita / Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság / Esterházy János Közművelődési Klub / Polgári Demokrata Párt / Esterházy János Emlékbizottság / Podstránsky Vladimil / Orbán Viktor / Magyar Néppárt / Polgári Demokrata Unió – NYEE / Magyar Polgári Párt (MPP) / Gazdasági Minisztérium / Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom / Klepáč Ján / Molnár Rozália / Jakoby Alapítvány / Lovász Gabriella / Znám István / Tolcsvay Antal / Galántai Újság / Végh László / gazdaság / deportálás / Esterházy János / kitelepítés / nyelvhasználat / Pukkai László / választások / Janics Kálmán / Csáky Pál / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Kassa / Komárom / pedagógusképzés / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Gabčíkovo / Štúrovo / Bratislava / Košice / Somotor / Rimavská Sobota / Chanava / Párkány / Bős / Hanva / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Galánta [Galanta] / Hanva [Chanava] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Somorja [Šamorín] / Szomotor [Somotor]
Év1992
Rövid URL
ID236495
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. március 28. : Szomotoron tartja II. országos közgyűlését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Elnökévé ismét Pukkai Lászlót, alelnökeivé Ádám Zitát, Lovász Gabriellát és Tolcsvay Antalt választják. A közgyűlés megtárgyalja a magyarországi főiskolák Komáromban létrehozandó konzultációs központjainak kérdését, s határozatban mondja ki, hogy az SZMPSZ „továbbra is követeli az Oktatásügyi Minisztériumban a nemzetiségi főosztály - élén a nemzetiségi oktatásüggyel megbízott miniszterhelyettessel - és egy önálló magyar felsőoktatási intézmény létrehozását”. Az Együttélés Hanván ülésező Országos Tanácsa és az MKDM Nagyölveden ülésező Országos Választmánya egyaránt jóváhagyja a választási koalíciós szerződést, egyúttal nyitva hagyja a Magyar Néppárttal kötendő esetleges koalíció lehetőségét. Pozsonyban tartja évi közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, amelyen a Csemadok elnökévé választott Bauer Győzőtől Znám Istvánt veszi át a társaság elnöki tisztségét. Rimaszombatban tartja III. közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság. A közgyűlés alkalmából megjelenik a társaság Népismereti Kiskönyvtár című kiadványsorozatának első kötete, a B. Kovács István által szerkesztett Vályvölgy. Szlovákia Szociáldemokrata Pártjának II. kongresszusán a Polgári Demokratikus Unió - NYEE-ből a szociáldemokrata pártba átlépett Alexander Dubčeket megválasztják a párt elnökévé.

1991. október : A Gazda Kereskedelmi Kft. kiadásában megjelenik Pozsonyban a Jó Gazda című gazdasági havilap első száma. Főszerkesztője Kádek Gábor. A DH - a lapot a brünni Kazinczy Ferenc Diákklubtól átvéve - Sárga Szamár címmel közéleti havilapot indít, amely azonban három szám után megszűnik. Főszerkesztője Kosár Dezső.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeNagycsalomja / Bibliotheca Hungarica / Poprád / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / határkérdés / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / emlékművek, emlékhelyek / könyvkultúra / Brünn / Brno, Csehország / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / díjak, kitüntetések / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Szlovák Tudományos Akadémia / / alapítványok / Nagy János / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / Ravasz József / Mikloško František / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Vojtek Lászó / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hamerlik Rudolf / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Štúr Társaság / Márai Sándor Alapítvány / Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság / Oravec Ján / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Diákhálózat (DH) / Gazda Kereskedelmi Kft. / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Csehszlovákiai Magyar Központi Könyvtár és Levéltár / Varga Béla 4. / Szlovák Statisztikai Hivatal / Porubjak Martin / Szaló Csaba / DH-Press / Déli Hírlap / Könözsy László / Bencúr Ján / Széchényi György / Mécs László Népfőiskola / Agócs Zoltán / Jó Gazda / Sárga Szamár / Polgári Demokrata Unió – NYEE / Kádek Gábor / Kosár Dezső / Liszka József / gazdaság / Esterházy János / nyelvhasználat / Gyurcsík Iván / közigazgatás / Kocsis Aranka / Pozsony / Deáki / Somorja / Érsekújvár / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Bratislava / Veľká Čalomija / Érsekkéty / Diakovce / Kéť / Párkány / Dunaszerdahely / Gúta / Királyhelmec / múzeum / Magyarország / Esztergom / Gyurcsó István Alapítvány
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDeáki [Diakovce] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekkéty [Keť] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Kétkeresztúr [Nové Hony] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagycsalomja [Veľká Čalomija] / Nolcsó [Nolčovo] / Párkány [Štúrovo] / Poprádfalu [Forbasy] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín]
Év1991
Rövid URL
ID236219
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. október 8. : A szlovák kormány 554. sz. határozatával módosítja a Nemzetiségi Tanács statútumát és összetételét. A testületben a korábbitól eltérően nem a politikai pártok, hanem az államigazgatási szervek, a Szlovák Tudományos Akadémia, a Szlovák Statisztikai Hivatal szakemberei, valamint az önkormányzatok és a nemzetiségi szervezetek képviselői kapnak helyet. A 37 tagú Nemzetiségi Tanács új elnöke Martin Porubjak első miniszterelnök-helyettes; magyar tagjai: Hamerlik Rudolf az SZNT, Máté László a Csemadok, Liszka József a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, Bauer Győző a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság és Szaló Csaba a DH képviseletében. A szlovák kormány alkotmányellenesnek minősíti és elutasítja a Szlovákia szuverenitásáról és önrendelkezéséről szóló alkotmánytörvény-javaslatot.

1991. április : Pozsonyban megalakul a Kalligram Könyvkiadó Kft. Ügyvezető igazgatója Szigeti László, a kiadóvezető Grendel Lajos. Az Erdélyi János Népfőiskola kiadásában, Tóth Ferenc szerkesztésében megjelenik Nagykaposon az Ungi Táj című közéleti havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Ferenc József / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Országgyűlés / Bécs / Wien, Ausztria / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Olomouc / könyvkultúra / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Rákóczi Ferenc II. / Révész Bertalan / Püspöki Nagy Péter / Fuksz Sándor / Čarnogurský Ján / Bárdos Gábor / Mikloško František / Szigeti László / Bajnok István / Felvidéki Diáktanács / Urbán Aladár / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Klaus Václav / Vojtek Lászó / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Kovács László / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Lőrincz János / Szőcs Ferenc / Erdélyi János Népfőiskola / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Kereszténydemokrata Néppárt / Zempléni / Polgári Demokrata Párt / Lovász Attila / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Zempléni Változások / Diákhálózat (DH) / Ajpek Gabriella / Orosházy Lajos / Paxy László / II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság / Bodnár Gyula / Keresztény Kapcsolatok Magyar Kisebbségi Titkársága / Komáromi Lapok 2. / Új Komáromi Lapok – Komárňanské listy / Voderadská Tatiana / Zöldek Pártja / Surján László / Ambrus Ferenc / Száraz Dénes / Ungi Táj / Kalligram Könyvkiadó / Tóth Ferenc / Végh László / Duray Miklós / Kmeczkó Mihály / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Gál Sándor / Kvarda József / Sidó Zoltán / Lacza Tihamér / Takács András / Varga Sándor / Csáky Pál / Hodossy Gyula / Mádl Ferenc / Pozsony / egyházak / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Komárno / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Borša / Csáky Károly / Dunaszerdahely / Bős / Nagykapos / Borsi / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBecsó [Bečov] / Borsi [Borša] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava]
Év1991
Rövid URL
ID235838
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. április 27-28. : Galántán tartja XVI. országos közgyűlését a Csemadok. A közgyűlés, amelyet a szövetség történetében először rendeznek meg Pozsonyon kívül, hosszas vitát követően új alapszabályt és programot fogad el, a sokak által sürgetett tisztújításra azonban csupán részben kerül sor. Elnökké Bauer Győzőt, alelnökké Szabó Rezsőt és Gál Sándort, főtitkárrá Sidó Zoltán korábbi elnököt választják. A sokat bírált Pozsony-központúság mérséklése céljából olyan döntés születik, hogy az egyik alelnököt és titkárt a keleti régió delegálhatja, a két titkár közül azonban csupán a nyugati régióét választják meg Bárdos Gábor személyében. A közgyűlés határozata értelmében az országos közgyűlést a jövőben kétévenként hívják össze, az elnöki és alelnöki poszt tiszteletbeli tisztség lesz, s az elnök két évre, egymás után legfeljebb kétszer választható meg. A 90 tagú új Országos Választmány 25 fős Elnökségébe bekerül Ambrus Ferenc, Bajnok István, Bauer Győző, Csáky Károly, Csáky Pál, Dobos László, Duka Zólyomi Árpád, Ferenc József, Fuksz Sándor, Gál Sándor, Kolár Péter, Kovács László, Kvarda József, Lacza Tihamér, Lovász Attila, Máté László, Mézes Rudolf, Puntigán József, Révész Bertalan, Sidó Zoltán, Szabó Rezső, Száraz Dénes, Urbán Aladár, Végh László és Vojtek László.

1990. március : A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karának magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják a Bánki Donát Klubot. Pozsonyban megjelenik a Természet és Társadalom című tudománynépszerűsítő havilap utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Nemzeti Front / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / Szlovák Nemzeti Front / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Magyar Területi Színház (Matesz) / Comenius Egyetem / díjak, kitüntetések / Dobos László / Szlovák Műszaki Főiskola / Pedagógiai Kar / Természet és Társadalom / klubmozgalom / Csikmák Imre / Csemadok KB Nyelvművelő (Nyelvi) Szakbizottsága / Beke Sándor / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Kardos István / Szlovák Nőszövetség / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / Havel Václav / Gyimesi György / Szilvássy József / Takáts Emőd / Balla Kálmán / Kusý Eszter / Neszméri Sándor / Szűrös Mátyás / Bárdos Gábor / Čič Milan / Szigeti László / Németh Miklós / János Pál II. / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Čalfa Marián / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Környezetvédelmi Minisztérium / Ifi / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Jókai Mór Egyetem / Kovács László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Danubius Kiadó / Szlovákiai Nők Demokratikus Uniója / Selye János Klub / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Móric Víťazoslav / B. Kovács István / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Haid Magda / Lőrincz Ildikó / Lőrincz János / Maitz László / Csicsák Rudolf / Český Těšín / Horváth Rezső (Rudolf) / Baláž Rudolf / Tkáč Alojz / Kojnok Eduard / Szőcs Ferenc / Marosvásárhely / Tîrgu Mureş, Románia / Politikai Pártok és Társadalmi Szervezetek Egyesülése / Apollopress Kiadóvállalat / Štúr Társaság / Gawlik Stanislaw / Bánki Donát Klub / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Magyarországi Szlovák Írók Egyesülete / gazdaság / Duray Miklós / színjátszás / Kmeczkó Mihály / állampolgárság / nyelvhasználat / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / Kvarda József / Sidó Zoltán / választások / Lacza Tihamér / autonómia / Glatz Ferenc / Janics Kálmán / Hodossy Gyula / Pozsony / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Tornaľa / Nagysurány / Šurany / Banská Bystrica / Csáky Károly / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Tornalja / Besztercebánya / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBesztercebánya [Banská Bystrica] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagysurány [Šurany] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Surányka [Šurianky] / Tornalja [Tornaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235199
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. március 9-10. : Pozsonyban tartja rendkívüli, XV. országos közgyűlését a Csemadok, amely elsősorban a szervezet politikai szerepvállalásának lehetőségeivel, valamint a magyar kisebbség alakulófélben lévő politikai mozgalmaihoz való viszonyával foglalkozik. A közgyűlés a szervezet hivatalos nevét Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségére változtatja, s olyan új szervezeti szabályzatot fogad el, amely szerint a Csemadok önkéntes társadalmi, kulturális és érdekvédelmi szervezet, tevékenysége pedig Csehszlovákia egész területére kiterjed. A rehabilitációs bizottság jelentése alapján megköveti azokat a Csemadok-tagokat, akiket a rendkívüli, X. országos közgyűlés után sérelem ért, s érvényteleníti a Csemadok vezetésének azon határozatait, amelyek tagjai kizárásáról határoztak. Elnökké ismét Sidó Zoltánt, társelnökökké Dobos Lászlót és Szabó Rezsőt, főtitkárrá Neszméri Sándort, titkárrá Bárdos Gábort választják; a 81 tagú új Országos Választmány 21 fős Elnökségébe bekerül még Bauer Győző, B. Kovács István, Csáky Károly, Duka Zólyomi Árpád, Gál Sándor, Gyimesi György, Gyurcsík Iván, Kardos István, Kmeczkó Mihály, Kolár Péter, Kovács László, Kvarda József, Lacza Tihamér, Máté László, Mézes Rudolf és Puntigán József. A közgyűlési határozat feladatul adja az új vezetőségnek, hogy kezdeményezze a magyar kisebbség kollektív bűnösségének erkölcsi eltörlését.

1990. február 9. : Az SZNT ülésén folytatódik a testület átalakítása: a lemondott vagy visszahívott képviselők - köztük Krocsány Dezső, Fábry István, Nagy Kázmér, Horváth István és Sárközy Gizella - helyére 42 új képviselőt kooptálnak. A NYEE, ill. az FMK képviseletében Grendel Lajos, A. Nagy László, Csekes Erika, Kovács László és Pirovits László, az SZLKP képviseletében Bauer Győző, a szlovák KDM képviseletében Hamerlik Rudolf, a Szabadságpárt képviseletében Csáky József jut parlamenti mandátumhoz. Zászlós Gábort megválasztják az SZNT alelnökévé, egyben a Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottság elnökévé. Duray Miklós, Popély Gyula és Sidó Zoltán, a Szövetségi Gyűlés képviselői egy - Jókai Mór Egyetem néven - Komáromban létrehozandó magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény alapítására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztenek elő. Az egyetem létrehozásának támogatására mintegy 22 ezer aláírás gyűlt össze. A Csemadok KB Elnöksége állásfoglalásban üdvözli az Együttélés politikai mozgalom szervezését, s támogatásáról biztosítja célkitűzéseit. Ugyanezen a napon az FMK Szóvivői Testülete a Nap hasábjain a nemzeti hovatartozás alapján történő politizálás ellen foglal állást. A Lipcsey Gyula vezette Csehszlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége a Nap hasábjain közzétett felhívásában rehabilitálásuk előmozdítása érdekében jelentkezésre szólítja fel az 1945 utáni koncepciós perek áldozatait és a jogtalanul vagy bírói ítélet nélkül deportáltakat. Első összejövetelüket tartják Esztergomban a Párkány és Esztergom közötti Mária Valéria híd újjáépítését kezdeményező szlovákiai és magyarországi csoportok. A cserkészélet újjászervezésének céljával megalakul Dunaszerdahelyen a Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség előkészítő bizottsága.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkeigazságszolgáltatás / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Szabadságpárt / Lipcsey Gyula / Fábry István / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / Krocsány Dezső / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Horváth István / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / A. Nagy László / Nagy Kázmér / Sárközy Gizella / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Nap / Zászlós Gábor / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Hamerlik Rudolf / Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Csehszlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége / Jókai Mór Egyetem / Csáky József / Csekes Erika / Pirovits László / Kovács László / Popély Gyula / deportálás / Duray Miklós / nyelvhasználat / Sidó Zoltán / Dunajská Streda / Štúrovo / Párkány / Dunaszerdahely / Magyarország / Esztergom
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Naprágy [Neporadza] / Párkány [Štúrovo]
Év1990
Rövid URL
ID235079
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december : Kassán megalakul a Kassai Magyarok Baráti Társasága, amely a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetével együttműködve Kassai Fórum címmel időszaki folyóirat kiadásába kezd. A társaság vezetője és a lap főszerkesztője Balassa Zoltán. Pozsonyban megjelenik a CSKP KB Pártélet című folyóiratának utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMoszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / Varsó / Warszawa, Lengyelország / Szlovák Megújhodás Pártja / mezőgazdaság - kollektivizálás / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Pártélet / Szabad Földműves / Szűcs Béla / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / díjak, kitüntetések / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Kubička-Kucsera Klára (Kucsera Klára) / Dobos László / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / Krocsány Dezső / alapítványok / Szlovák Szakszervezeti Tanács / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Varsói Szerződés / Janík Ján / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Petrőczi Bálint / Strasser György / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Nemzetiségi Minisztérium / Pacem in Terris / Kiss József / Charta 77 / Havel Václav / Szlovák Képzőművészek Szövetsége / Gyimesi György / Szilvássy József / Presinszky Lajos / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / A. Nagy László / Boda Pál / Bara László / Nagy Kázmér / Lukács Tibor / Čarnogurský Ján / Merva Lóránt / Janák Ignác / Kusý Eszter / Újlaky Géza / Vedra Vladimír / Neszméri Sándor / Jakeš Miloš / Magyar Demokrata Fórum / Bárdos Gábor / Johanes Jaromír / Čič Milan / Szigeti László / Adamec Ladislav / Pitra František / Hrivnák Pavel / Hunčík Péter / Zselenák József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Berényi József / Csehszlovákiai Magyarok Fóruma / Vajas Elemér / Tőkés László / Schuster Rudolf / Cornea Doina / Sütő András / Delinga Pavol / Nagy Ferenc 2. / Pinc František / Vacek Miroslav / Čalfa Marián / Bauer Győző / Görföl Jenő / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Böszörményi István / Csemadok KB Néprajzi Szakbizottsága / Dienstbier Jiří / Komárek Valtr / Sacher Richard / Klaus Václav / Blažej Anton / Chudík Ladislav / Kováč Ladislav / Kukrál Stanislav / Markuš Jozef / Ondruš Vladimír / Bartončík Josef / Nap / Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége / Kiss Katalin / Móricz Zoltán / Pásztor Mária / Široký Ján / Szirovecz Géza / Galko Béla / Csehszlovákiai Charta 77 Alapítvány / Cserepes Lajos / Horváthné Ozorai Katalin / László Béla / Lőrincz László / Miklósi Péter / Szabó Géza / Tóth Mihály / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma / Czetner Gyula / Hral Éva / Mátis Iván / Mohorita Vasil / Németh Károly / Romániai Magyar Demokrata Szövetség / Stank Jozef / Klamarcsik Mária / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Kassai Fórum / Kassai Magyarok Baráti Társasága / Liszka József / Popély Gyula / Duray Miklós / Fazekas József / mezőgazdaság / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / sport / Kvarda József / Sidó Zoltán / Zsilka László / választások / Lacza Tihamér / Kocsis Aranka / Varga Sándor / szakszervezetek / Balassa Zoltán / Pozsony / Kassa / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Pribeta / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Királyhelmec / Perbete
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Perbete [Pribeta] / Pozsony [Bratislava]
Év1989
Rövid URL
ID234974
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december 6. : A Csemadok KB rendkívüli ülése rehabilitálja a szövetségből 1968-1969 után kizárt személyeket, új programnyilatkozatot fogad el, s a Csemadok alapszabályát módosítva a szövetséget olyan önálló, nyitott és szabad társadalmi szervezetté nyilvánítja, amely felvállalja a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekeinek képviseletét, elzárkózik a neosztálinista struktúráktól, és szervezeti felépítésében szakít a demokratikus centralizmus elvével. Miután lemond a szervezet egész vezetősége, a rehabilitáltakkal, valamint 23 újonnan megválasztott taggal kibővített KB olyan 21 tagú új Elnökséget választ, amelybe az előző Elnökségből csupán hatan kerülnek be. Az Elnökség tagjai: Bárdos Gábor, Bauer Győző, Boda Pál, Böszörményi István, Dobos László, Duray Miklós, Fónod Zoltán, Gál Sándor, Görföl Jenő, Gyimesi György, Kolár Péter, Kvarda József, Lacza Tihamér, Merva Lóránt, Mézes Rudolf, Neszméri Sándor, Presinszky Lajos, Sidó Zoltán, Szabó Rezső, Szilvássy József és Varga Sándor. Elnökké ismét Sidó Zoltánt, tiszteletbeli elnökké Dobos Lászlót, társelnökké Szabó Rezsőt, vezető titkárrá Neszméri Sándort, titkárokká Bárdos Gábort és Gyurcsík Ivánt választják. A KB a Pavel Hrivnák szlovák miniszterelnökkel történt egyeztetés alapján a szlovák állami szervekbe és az SZNT tanácsadó testületeibe delegálandó magyar személyekre vonatkozó javaslatokat fogad el: a szlovák kormány kisebbségi miniszterelnök-helyettesi tisztségébe Varga Sándort, az oktatásügyi miniszter helyettesévé A. Nagy Lászlót, ill. Lukács Tibort, a kulturális miniszter helyettesévé Kvarda Józsefet, ill. Grendel Lajost jelöli. Az SZLKP KB rendkívüli ülésén lemond tisztségéről az egész pártvezetés, köztük Ignác Janák első titkár, valamint lemond KB-tagságáról a testületbe nemrég beválasztott Vajas Elemér. A KB december 17-re összehívja a párt rendkívüli kongresszusát. Az SZNT ülésén a testület vezető szerveiben végrehajtott változások során Krocsány Dezső helyett Nagy Kázmért választják meg az SZNT magyar alelnökévé; az Elnökség további magyar tagja Kusý Eszter. Az SZNT ugyanezen a napon hatálytalanítja az Elnökségnek a közrend megszilárdítására hozott február 17-i törvényerejű rendeletét, valamint az új alkotmány jóváhagyásának módjáról hozott október 31-i határozatát. (December 19-én hasonló jogszabályokat fogad el a Cseh Nemzeti Tanács is.)

13 találat