Ha valakinek észrevétele, kiegészítése lenne az egyes szócikkekkel kapcsolatban, jelezze a bibliohungarica@gmail.com címen.

A kisebbségi szellemi élet leggyengébb, legszervezetlenebb területe volt, mivel a fejlődéséhez szükséges alapintézmények (egyetem, akadémiai intézet, országos magyar könyvtár, tud. folyóiratok, szakbibliográfiák) hiányoztak, s a kisebbségi kutatók általában nem részesültek állami támogatásban. Az 1931-ben létesített Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (közkeletű nevén: Masaryk Akadémia) jobb fejlődési perspektívával kecsegtetett, de politikai szempontok szerint választott vezetősége rossz gazdálkodással és tömeges tagfelvétellel néhány éven belül anyagi és erkölcsi csődbe juttatta a nagyra hivatott intézményt. Egyéb reményteljes kezdeményezések, mint pl. az 1936-ban jó szervezéssel induló Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Társaság, az anyagi ellátatlanság miatt nem lehettek életképesek. A nehéz körülmények között csak néhány humán jellegű tud. szak bontakozott ki, de szigorúbb minőségi és módszertani szempontból ezek produkciója is sok fogyatékosságot mutat. A zömmel amatőr kutatóknak nem volt következetes tud. módszerük, munkáik így gyakran a tudomány és a publicisztika keverékeként hatnak. A produktívabb szakágazatok és művelőik: A kisebbségtudomány: ezt az elnevezést a sajtóban, tudománytörténetben és kritikában azokra a művekre alkalmazták, amelyek a kisebbségi társadalom gazdasági, politikai, kulturális és jogi viszonyaival foglalkoztak. Zömmel szociológiai vagy szociológiát pótló munkákról van szó, de más szakárnyalatok (demográfia, statisztika, jogi irodalom stb.) is képviselve vannak bennük. Ebben a széles skálájú ágazatban volt a legerősebb a publicisztikának és az akkoriban népszerű szociográfiának a hatása, ami rontotta a létrejött művek tud. színvonalát, de forrásértékük így is megmaradt. A legjobb eredményt 3 tanulmánygyűjtemény jelenti: a 23 tanulmányt tartalmazó Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 (Borsody István, 1938), mely a kisebbségi életnek szinte kisenciklopédiája, a 12 írásból álló Kisebbségi problémák (1937) és A szlovákiai magyarság élete 1938–1942 (1942), mely 13 írásban mutatja be a szlovák állam magyarságának helyzetét. – E gyűjtemények anyagából a Kalligram Könyv- és Lapkiadó által megjelentetett Vagyunk és leszünk c. kötet (összeállította s az utószót írta Fazekas József, 1993) ad válogatást. – A szociográfia először a szociográfiai vándorlásokat szervező sarlósokat vonzotta, de kutatásaikat ők nem dolgozták fel könyv formában. Mindössze 2-3 szociográfiai riport született (Balogh Edgár: Tíz nap Szegényországban, Prágai Magyar Hírlap, 1930 okt., 4 folytatás; uő: A galántai járás kistükre, Az Út, 1931/4.) és Jócsik Lajosnak a debreceni Sarló-gyűjteményben elhelyezett hagyatékából került elő néhány vándorlási napló. Egy másik ifjúsági mozgalmi csoport, a Magyar Munkaközösség szintén foglalkozott szociográfiával, de a megjelent 2 kiadványt nem a csoport tagjai, hanem írópatrónusaik írták (Jarnó József–Szerényi Ferdinánd: Bene község jelene és múltja, 1934). A legjelentősebb szociográfiai riportot, a kárpátaljai nyomort bemutató Az éhség legendáját 1932-ben Fábry Zoltán írta, de az akkor elkobzott mű csak két évtizeddel később, 1954-ben jelent meg a Megalkuvás nélkül c. antológiában. – A történetírás legképzettebb és legeredményesebb művelője a berlini egyetem történelmi tanszékén is tanult Sas Andor volt. Ethey Gyula a Vág- és Nyitra-völgy történetével foglalkozott, Haiczl Kálmán pedig vártörténeteket írt. Várostörténeti tanulmányokat a Pozsonnyal folyamatosan foglalkozó Sas Andor mellett többen írtak: Sziklay Ferenc Kassáról, Gömöry János Eperjesről, Szalatnai Rezső Lőcséről, Darkó István Losoncról és Jócsik Lajos Érsekújvárról. – Jócsik még 2 ilyen tanulmányt publikált (A szlovenszkói és ruszinszkói város kialakulása; A kisebbségi falutól a kisebbségi városig). A történetírásba sorolható Machnyik Andor Csallóköz c. könyve is. 3 olyan alkalmi történész akadt, akik történelmi távlatba és közép-európai kontextusba állítva tárgyalták a két vh. közti kisebbségi helyzetet (Surányi Géza–Váradi Aladár: Magyar múlt és jelen különös tekintettel a magyar kisebbség helyzetére a Csehszlovák Köztársaságban; Erdélyi Jenő: 1918–1928 – A magyarság az utódállamokban és Magyarországon); a kisebbségi sérelmeket teljesen elhanyagolták, a kritika ezért joggal marasztalta el őket. A további történészek közül még Alapy Gyula, Balogh Elemér, Hajnóczy R. József, Kemény Lajos, Kerekes György és Tichy Kálmán munkássága érdemel figyelmet. – Az egyháztörténetet kat. és ref. részről egyaránt sokan művelték: Haiczl Kálmán, Pfeiffer Miklós , Szabó Adorján Aladár, Wick Béla, Balogh Edgár, Csomár Zoltán, Kúr Géza, Péter Mihály, Szőke István. Rajtuk kívül ref. részről említésre méltók: Czibor József (A deáki ref. egyházközség története, 1932), Haraszty Károly (Az ungi ref. egyházközség, 1931), Tárnok Gyula (Magyar reformátusok a csehszlovák kisebbségi sorsban, 1939). Ide sorolhatók továbbá a Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 c. tanulmánygyűjteménynek a csehszl.-i magyar felekezeteket bemutató írásai (Noszkay Ödön: A magyar katolicizmus; Kövy Árpád: A reformátusok; Baráth László: Az evangélikusok). – A művelődéstörténetnek a kisebbségi sajtó kezdettől tág teret biztosított, amit sok amatőr kihasznált. Ismeretterjesztő színvonalú művek főleg a szlovák állam idején, a nyitrai Híd Kiadó és a pozsonyi Toldy Kör szervezésében születtek. A legszorgalmasabb szerzők (Dallos István, Mártonvölgyi László, Aith Fülöp) nyitraiak voltak. – A művészettörténet legaktívabb művelője Brogyányi Kálmán volt. Két, szlovákiai viszonylatban úttörő művet írt (Festőművészet Szlovenszkón, A fény művészete), képzőművészeti kritikáiból pedig kialakítható a szlovákiai fejlődés képe. Mellette még Nagy Barna és Wick Béla tevékenysége jelentős, s meglepően otthonos volt a képzőművészet kereteiben Szalatnai Rezső és Peéry Rezső is. Megjegyzendő, hogy ennek a szaknak a fejlődéséhez Szőnyi Endre kitűnő folyóirata, a Forum is hatékonyan hozzájárult. – Színháztörténettel színvonalasan Benczúr Vilmos és Benyovszky Károly foglalkozott; a korszak hivatásos és műkedvelő színjátszásáról is számos közlemény jelent meg (lásd Színikritika, színházi irodalom). – A néprajzkutatás és irodalom terén az első köztársaság idején olyan érdemes amatőr kutatók tevékenykedtek (Alapy Gyula, Khín Antal, Manga János, Thain János, Tichy Kálmán), akiknek oroszlánrészük volt a helyi múzeumok fejlesztésében, gyarapításában. – Könyv formában csak két kiadvány látott napvilágot (Alapy Gy.: A csallóközi halászat története; Jankó Zoltán: Csallóközi Múzeum). A szlovák állam idején Putz Éva írta a legkitűnőbb művet (A kolonyi lagzi, 1943, 1989). Az ő tanítómestere, Arany Albert László néprajzi könyvecskéjét (A szlovákiai magyarság néprajza, 1941) a Toldy Kör adta ki. – Az irodalomtudományban nem születtek kiemelkedő művek, s egyetlen elméleti jellegű könyv sem jelent meg. Sas Andor a történetírásra koncentrált, a tárgyalt korszakban csak egy jelentős irodalomtörténeti tanulmányt publikált (Riedl Szende kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában). A csehszlovákiai magyar irodalom történeti feldolgozásával Zapf László próbálkozott először, de kézirata a második vh. idején elkallódott. Kemény G. Gábor kiadványa (még Kemény Gábor néven) 1940-ben jelent meg Budapesten (Így tűnt el egy gondolat – A felvidéki magyar irodalom története 1918–1938). Irodalomtörténeti jellegű kiadványok még Alapy Gyula, Fülöp Zsigmond, Hajnóczy R. József és Kálniczky Géza tollából jelentek meg. – A nyelvészetnek három jelentős művelője volt: Orbán János, Arany A. László és Danczi Willebald. Arany tevékenysége összmagyar viszonylatban is úttörő jellegű, s a szlovák nyelvészetben is megbecsült. – A pedagógiai irodalom művelői közül Krammer Jenő a legjelentősebb, mellette Szerényi Ferdinánd, Szalatnai Rezső és az eperjesi ev. kollégium történetét feldolgozó Gömöry János tartoznak az élvonalba. Említésre méltó még Czakó József, Lami József és Mónus Gyula. Az első köztársaságban 7 ped. lap létezett, közülük a Magyar Tanító 1921-től 1938-ig. – A filozófiai irodalom igényesebb szinten nem tudott kibontakozni. Az aktívabb publikálók közül az emigráns Szántó Hugó említhető. Kat. papok is írtak filozófiai tárgyú cikkeket, sőt könyveket (Bognár Cecil: A logika, Takách Menyhért: Mi a bölcselet?). – Az esztétikai irodalom ugyancsak szegényes volt, de népszerűsítő írások kezdettől megjelentek. A Forum folyóirat érezhetően felélénkítette a képzőművészeti kritikát. – A gyér természettudományos irodalomban szintén a népszerűsítő jelleg és a cikkforma dominált. Szántó Hugó – akinek 1918 előtt Budapesten a Galilei Kör füzetsorozatában jelent meg Az anyag szerkezete c. műve – nálunk akkor még szokatlan témákkal jelentkezett; pl. a nehézvízről értekezett, tanulmányt írt Einstein a láthatáron címmel (Tűz, 1923/1–3), s 1937-ben a pozsonyi rádió magyar adásában a televízió lényegét ismertette. Természettudományi tárgyú könyveket csak Péchi Gusztáv nagyölvedi plébános írt: A relativitás elméletének likvidálása, 1924 (németül: Innsbruck, 1923). – Ir. Vájlok Sándor: A kisebbségi magyarság kulturális helyzete (Új Élet, 1935/9); uő: A magyar kultúra perifériáján (Magyar Írás, 1936/8); uő: A magyar közművelődés helyzete a visszatért Felvidéken. In: Csatár István–Ölvedi János szerk.: A visszatért Felvidék adattára I–II (1939); Vass László: A kiművelt emberfő hiánya (Magyar Nap, 1938. febr. 20.); Narancsik Imre: A felvidéki magyar tudományosság két évtizede. In: Hangel László szerk.: Mit élt át a Felvidék? (é.n.); Liszka József: A szlovákiai magyar nemzetiség etnográfiai és folklorisztikai bibliográfiája a 19. sz. elejétől 1986 végéig (1988); uő: Magyar néprajzi kutatás Szlovákiában 1918–1938 (1990); Turczel Lajos: A csehszlovákiai magyar tudományos élet alakulása a két háború között (In: Visszatekintések…, 1995); Tóth Károly–Végh László szerk.: Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (2007).

Az intézményes megoldás felvetésére először az 1968-as események adtak lehetőséget. A Csemadok 1968. márc. 12-i állásfoglalásában szerepel egy nemzetiségi tud. kutatóintézet terve (önállóan vagy a Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) részeként). 1968-ban a Szlovákiai Írószövetség Magyar Szekciójának vezetősége is felvetette az Országos Magyar Tudományos Intézet létrehozásának gondolatát, s szorgalmazta, hogy a mutációként megjelenő Természet és Társadalom c. folyóirat váljon a tud. élet fórumává. – A témát felvetette az Irodalmi Szemle kerekasztal-tanácskozása is (A magyar értelmiség helyzete és fejlődésének távlatai, 1968/3–4), melyen egyebek között elhangzott a szociológiai kutatás megindításának javaslata. Hasonló gondolat felvetése a konszolidációs években politikai provokációnak számított. A 80-as évek végén az SZTA Elnöksége létrehozta ugyan a Nemzetiségi Kutatás Bizottságát (és elnökségét), a Kassán felállított részleg (az SZTA Társadalomtudományi Intézete 35 kutatóval) azonban nem számolt magyar kutatókkal, s az 1976-tól az állami költségvetésből finanszírozott kutatások főleg elméleti-történeti jellegűek voltak. A tud. élet támogatására hozta létre 1980-ban a Madách Könyv- és Lapkiadó az Új Mindenes Gyűjtemény c. sorozatot. A tud. dolgozatok később a Regio (1990) c. budapesti kisebbségi szemlében jelennek meg. – Az Új Mindenes Gyűjtemény szerkesztőbizottsága által szervezett ankét eredményeként átfogó tervezetet fogalmazott meg (1988–1989) egy kívánatos tudományos intézmény létrehozására (Új Mindenes Gyűjtemény, 1990). A Szlovákiai Írószövetség Magyar Szekciója 1989 febr.-ban fogadta el a nemzetiségi kérdés intézményes megoldását sürgető állásfoglalását (Kultúra, átalakítás, demokratizálás, Irodalmi Szemle, 1990/1), mely egyebek között felvetette egy kutatórészleg létesítésének gondolatát a Comenus Egyetem BTK-jának magyar tanszékén. E részleget (4–1 fő) 1992 tavaszán létrehozták, a kutatómunka azonban szervezési hiányosságok miatt nem indult meg; s az állományt 1993 végén beolvasztották a tanszék állományába. – Intézményes keretek között kutatómunkát végeznek a pozsonyi BTK magyar tanszékén, a nyitrai hungarológiai tanszéken és a prágai Károly Egyetem hungarológiai műhelyében. 1989 után több tudományos műhely és intézet is alakult. A Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport (1992) történeti és nyelvészeti kutatásokkal foglalkozott, a Fórum Kisebbségkutató Intézet (1996) kőintézményként a magyarságkutatás és a nemzeti örökség megőrzésének egyik fontos bázisává vált, a Gramma Nyelvi Iroda (2001) pedig nyelvészeti kutatásokkal foglalkozik felkarolva és összefogva a jelentős nyelvészeket. – A társadalomtudományok területén az alábbi kutatók értek el jelentősebb eredményeket: a nyelvtudomány képviselői közül Sima Ferenc, Jakab István, Zeman László, Telekiné Nagy Ilona, Sándor Anna, Lanstyák István és Szabómihály Gizella. Az irodalomtudomány úttörő képviselői Turczel Lajos, Csanda Sándor, Rákos Péter, őket követte Szeberényi Zoltán, Fónod Zoltán, Alabán Ferenc, Révész Bertalan , Tőzsér Árpád, Koncsol László. A hungarológia területén Rudolf Chmel, Richard Pražák, Pašiaková, Jaroslava, Juraj Furdík és Garaj Lajos működtek. Az irodalomelméletben és stilisztikában Rákos Péter, Zeman László, Zalabai Zsigmond és Zsilka Tibor, a drámaelméletben L. Erdélyi Margit alkotott figyelemre méltót. A néprajzkutatók közül Ág Tibor, Mórocz Károly, B. Kovács István, Liszka József és L. Juhász Ilona ért el jelentős eredményeket. – A történettudományi művek közül elsőként azokat a döbbenetes erejű dokumentumokat említjük, melyeket Fábry Zoltán, Szalatnai Rezső és Peéry Rezső tett közzé (még az események idején) a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni helyzetéről. A kisebbségi történettudomány később periférikus helyzetbe került, a pártállami ideológia lehetetlenné tette, hogy erről az időszakról értékelő-elemző művek jelenjenek meg. A hagyományfeltárás jobbára a munkásmozgalmi múlt feltárására szűkült. Az első értékes tudományos munka Sas Andor posztumusz kötete, A koronázó város (1973) volt. Blaskovics József a turkológia területén végzett sikeres kutatásokat. – A nemzetiségi kérdést Janics Kálmán vetette fel kendőzetlenül (1979), kötete azonban idehaza 1989-ig nem jelenhetett meg. A történettudomány művelői közül a későbbiekben Gyönyör József, Püspöki Nagy Péter, Popély Gyula, Fogarassy László, Kiss József, Popély Gyula, Popély Árpád és Simon Attila publikálta eredményeit. A szociológiai kutatásokat Kardos István kezdeményezte 1968-ban, az ő tevékenységét azonban a politikai hatalom megakadályozta. Végh László szociológiai vizsgálatai a kultúra és a műveltség, Bauer Editéi az életmód kérdéseire összpontosultak, Gyurgyík László demográfiai, Lampl Zsuzsanna pedig identitás- és életmódvizsgálatokkal foglalkozott újszerű megközelítésekkel. Filozófiatörténettel Mészáros András, jogfilozófiával Öllös László, régészeti problémákkal Balassa Géza, Trugly Sándor és B. Kovács István pedagógiai kérdésekkel Perhács János, Tankó László, Mózsi Ferenc és Kulacs Dezső, művészettörténettel Kubička Kucsera Klára, Farkas Veronika és Haltenberger Szabó Kinga, színháztörténettel Kováts Miklós és Tóth László foglalkozott, ill. foglalkozik. Közgazdasági kutatásokat Mihály Géza végzett. A teológia és az egyháztörténet területén Csémy Lajos László, Szabó Antal, Kúr Géza és Molnár János alkotott figyelemre méltót. A zenetudomány művelői közül Duka Zólyomi Emese és Vajda Géza tevékenysége ismert. A műépítészek és építészek közül Jankovich Imre, Kissling Barna és Gály Roman munkásságát említjük. – A természettudományok területéről sem bibliográfia, sem számottevő felmérés nem készült (még a publicisztika szintjén sem). A matematika művelőjeként ismertük Znám István-t, akinek több mint 50 dolgozata (szám- és gráfelmélet) jelent meg nemzetközi folyóiratokban. Takács Szilveszter és László Béla munkássága ugyancsak a matematikához kötődik. Az asztrofizikában Mészáros Attila, a magfizikában Tölgyessy György és Duka Zólyomi Árpád, a biofizikában Both Bálint, a kibernetikában Hulkó Gábor ért el kiváló eredményeket. Bauer Győző a gyógyszerkutatásban tűnt ki, ő az egyetlen magyar, aki levelező tagja az SZTA-nak. Az orvostudományokat Kovács László, Bauer Ferenc, Kiss László, Pálházy Béla és Žernovický Ferenc, a biológiát ifj. Rácz Olivér orvos, a pszichológiát Csémy László és Szabó Iván műveli. Kevesen tudják, hogy az élelmiszerkutatóként ismert Andrej Bučko is magyar származásúnak mondja magát. Szőcs Ferenc a kémiai, Hosszúréty Zoltán a műszaki, Csuka Gyula agrárgenetikus a mezőgazdasági tudományok doktora. Pomichal Richárd a környezetvédelem kérdéseit kutatja. Tudományos kutatásairól ismert még Tirinda Péter, Agócs Zoltán és Vincze Károly Kálmán is. – A társadalomtudományi eredmények fóruma évtizedeken keresztül a Madách Könyv- és Lapkiadóra korlátozódott részben az Irodalmi Szemlén, részben pedig az Új Mindenes Gyűjteményen keresztül. 1989 után sokat változott a helyzet, 1999-ben negyedéves periodicitással megjelent a Fórum Társadalomtudományi Szemle, majd az Eruditio – Educatio c. folyóirat. A könyvkiadás területén pedig szinte az összes fontosabb könyvkiadó vagy kiadással is foglalkozó intézmény megjelentetett tudományos munkákat, így a Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Kalligram Könyv- és Lapkiadó, a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó, a Méry Ratio, Nap Kiadó, Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó, Plectrum Kiadó, VámbéryTud ományos Társaság, és hasonlóan fontos a regionális kiadók, önkormányzatok hasonló publikációs tevékenysége. A természettudományok területén a kutatók elsősorban szlovák vagy nemzetközi szaklapokban jelentetik meg az eredményeiket. A tudományos publikációk tekintetében fontosak a magyarországi lehetőségek is. – Ir. Koncsol László: Szellemi és kritikai életünk kérdései (Irodalmi Szemle, 1968/8); Tervezet a csehszlovákiai magyar tudományos élet intézményi rendszerének kialakítására (Új Mindenes Gyűjtemény 9., 1990); Für Lajos: Kisebbség és tudomány (1989); Egyed Albert–Tarnóczy Mariann: Tervek és tények. A szlovákiai magyar kisebbségi tudományosság kérdései (MTA kutatásértékelés) (1989); Simon Attila szerk.: A határon túli magyar tudományos könyvkiadás (2005).

A Turczel Lajos-díjat a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) hozta létre 2008-ban, egy évvel Turczel Lajos halála után, kiemelkedő tudományos és ismeretterjesztő munkásságért. A díj odaítéléséről az SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekciója vezetőségének javaslatára a mindenkori választmány dönt. Átadására Ipolyszalkán, Turczel Lajos szülőfalujában kerül sor egy konferencia keretében. A díjátadást és a konferenciát megelőzően megkoszorúzzák Turczel Lajos sírját. 2016-ban a díjat Pozsonyban adták át a Forbáth-díjjal együtt. – A díj Turczel Lajost ábrázoló emlékplakettből, díszoklevélből és pénzjutalomból áll. A pénzjutalmat Ipolyszalka önkormányzata adja. – Turczel-díjas szerzők: Lampl Zsuzsanna (2022); Tóth László (2021); L. Juhász Ilona (2020); Simon Attila (2019); Liszka József (2018), Mészáros András (2017), H. Nagy Péter (2016), Kiss László (2015), Chrenka Edit (2014), Zeman László (2013), Szeberényi Zoltán (2012), Kubička Kucsera Klára (2011), Koncsol László (2010), Vadkerty Katalin (2009).