Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó

Szlovákiai magyar könyvkiadó (Pozsony, 1992–2014). Igazából 1994-től a Madách Könyv- és Lapkiadó megszűnte után működött. Programjában a korábbi hagyományokat folytatta, megkülönböztetett figyelmet fordított az eredeti magyar művek kiadására. Tevékenységében a szépirodalom, továbbá a tudományos és néprajzi irodalom, valamint a gyermek- és ifjúsági művek kiadása volt a meghatározó. Magyar Anteus címmel új sorozatot indított (2003) a kisebbségi magyar írók meghatározó életművei kiadására. Förtelmes kaszálógép, avagy köszöntés Hiccingáből címmel 2003-ban költői antológiát adott ki, Ugrás a semmibe (Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1918–2003) címmel pedig 2004-ben prózai antológiát jelentetett meg. A fiatal költők, prózaírók bemutatását az Új Főnix Füzetek c. kiadvány vállalja. Kiadásában három folyóirat – Irodalmi Szemle, Jó Gazda, Tücsök – jelenik meg. Indulásakor kiadói tevékenysége mellett országos méretű könyvesbolt-hálózatot is működtetett. 2014-ben megszűnt, és a lapkiadást a Madách Egyesület folytatja. – Vezető: Dobos László (1994–2014).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID376368
Módosítás dátuma2019. december 18.

Hibát talált?

Üzenőfal