Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések

Pat (Patince)

Pat (Patince)
Pati termálfürdő (GJ)

Község a Komáromi járásban, a Kisalföldön, a Duna bal partján, a Zsitva folyó torkolatánál, Komáromtól K–DK-re, a szlovák–magyar határon. L: [2011] – 509, ebből 432 (84,9%) magyar, 54 (10,6%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 443 (87,0%) magyar, 47 (9,2%) szlovák. V: [2011] – 376 r. k., 50 ref., 7 ev. – Szl. legdélebben fekvő települése, amelyet 1956-ban szerveztek önálló községgé, korábban közigazgatásilag Marcelházához tartozott. Határában az 1950-es években kéntartalmú hévforrásokat tártak fel, amelyek körül termálfürdőt létesítettek. Gyógyvizét elsősorban ízületi megbetegedések gyógyítására használják. A Duna az 1965. évi nagy árvíz során ~nál szakította át a gátat. Román kori alapokon álló r. k. (Szt. Vendel-) temploma 1776-ban barokk stílusban épült, a 19. sz. második felében historizáló stílusban alakították át. A falu környéke jelentős régészeti lelőhely, ahol számos kő-, bronz-, vas-, római és népvándorlás kori leletet találtak. A község 1995 óta évente megrendezésre kerülő nemzetközi nyári képzőművészeti táboroknak ad otthont.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID378276
Módosítás dátuma2015. január 18.

Hibát talált?

Üzenőfal