Szlovákiai Magyar Adatbank » A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig – Oldal 18 – Szlovákiai Magyar Adatbank

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Lexikonunk a Csehszlovákiában, ill. Szlovákiában élő magyarokkal kapcsolatos információk, adatok lehető legszélesebb körű összegyűjtésére vállalkozott. Címéből adódóan a szerkesztők, illetve a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a lexikon feldolgozza a Csehszlovákia megalakulásától napjainkig terjedő időszakot. A 2014-ben azonos címen megjelent könyv bővített változata.
1 16 17 18 19 20
20 találat

Táncház

Részletek

Szl.-ban a magyarok körében a nyolcvanas évek második felétől kezdte el térhódítását. Rendszeres táncház viszont sehol nem alakult ki, tehát táncházmozgalomról a szó szoros értelmében nem beszélhetünk. Táncházak csak bizonyos eseményekhez kötődtek (pl. néptáncfesztiválok esti programja). Kivételt képezett a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szervezésében 2001-től havonta megvalósuló táncház Pozsonyban és a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség által 1990–1999 között megrendezett Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó. A magyarországi táncházmozgalom hatása viszont a 70-es évek közepétől gyökeresen átalakította a szlovákiai magyar néptáncegyüttesek színpadszemléletét, mely a néptánc hiteles, eredeti formában történő színpadi feldolgozásában fejeződik ki.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
Szerző- - -
Rövid URL
ID380325
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tankó László

Részletek

(* 1934. dec. 21. Rimaszombat, † 2014. ápr. 24. Pozsony) Pedagógus, tudományos kutató. Füleken érettségizett 1954-ben, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen 1959-ben magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett (1977-től bölcsészdoktor, 1985-től kandidátus). – 1961–1963-ban a nagymegyeri gimnáziumban tanított, 1963–1965 között a Szlovák Pedagógiai Kiadó szerkesztője, 1965-től a pozsonyi Pedagógiai Kutatóintézet munkatársa – 1975-től 1990-ig a magyar tanítási nyelvű iskolák csoportjának vezetője – volt. Kutatásai főleg a középiskolai irodalomoktatásra irányultak, szótárírással is foglalkozott. Számos középiskolai irodalomtankönyv szerzője, társszerzője. – Fm. Szlovák–magyar és magyar–szlovák szótár (társszerzőként, 1973, több kiadásban); Maďarčina pre samoukov (társszerzőként, 1983, több kiadásban); Szlovák–magyar / magyar–szlovák pedagógiai kisszótár (2000); Szlovák–magyar kéziszótár (2002).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRimaszombat [Rimavská Sobota] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőHI - Hornyák István
Rövid URL
ID380328
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tarjáni Andor; Tarr János

Részletek

(* 1922. dec. 20. Budapest, [Mo.] † 1986. ápr. 20. Pozsony) Műfordító, újságíró. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó munkatársa (1953), majd 1956-tól A Hét nyelvi szerkesztője. – Ford. Janko Jesenský: Kisváros (1954); Janko Jesenský: Demokraták (1955); Eduard Štorch: Mammutvadászok (1955); Eduard Štorch: Kincs az őserdőben (1957); František Kožík: Jó reggelt, Párizs! (1956); Peter Jilemnický: Győzelmes bukás (1960).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID511567
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tátra

Részletek

Szépirodalmi és kritikai folyóirat (Pozsony, 1937 jún.–1938 jún.). A Tátra Könyv-, Lapkiadó és Könyvkereskedelmi Rt. kiadásában jelent meg. Érdekelt volt benne a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség is, mely 1938 ápr.-ban döntő befolyást szerzett a lapnál, s a leváltott Tamás Mihály helyére Földes Györgyöt állította. Tamás Mihály szerkesztése idején polgári demokratikus szellemiség és kritikai igényesség jellemezte a lapot. A hazai szépírók, esztéták és publicisták közül főleg Darkó István, Egri Viktor, Gömöry János, Győry Dezső, Sebesi Ernő, Brogyányi Kálmán, Dobossy László, Szalatnai Rezső írtak bele, a magyarországiak közül Féja Géza, Hont Ferenc, Móricz Virág. Az utolsó három számban a szerkesztő Földes György teret engedett az amatőr íróknak, s az arculatát vesztett lap 1938 jún.-ában megszűnt. – Szerk. Tamás Mihály (1937), Földes György (1938). – Ir. Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról (1964).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID380361
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tátra Könyv-, Lapkiadó és Könyvkereskedelmi Részvénytársaság

Részletek

Magánvállalkozásra épült részvénytársaság (Pozsony, 1937–1938). Tőkéjét Molnár Jenő könyvkereskedő biztosította, aki „misekönyveken gazdagodott meg” (Féja Géza), Gömöry János szerint pedig valamelyik budapesti könyvkiadó állt mögötte. A Tátra c. folyóiraton kívül csak a Szlovenszkói városképek c. almanachjával (1938) aratott sikert. – Ir. Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról (1964); Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (1967); Vass László: A felvidéki magyar irodalom. In: Csatár István–Ölvedi János szerk.: A visszatért Felvidék adattára 1918–1938 (1939).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID511568
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tatran Könyvkiadó

Részletek

Szlovák könyvkiadó (1947–). Részvénytársaságként jött létre, politikai, jogi, ismeretterjesztő kiadványokon kívül szépirodalmat és irodalomtudományi műveket jelentetett meg. Néhány (főleg politikai) könyvet magyarul is kiadott. 1953 jan.-ban megszüntették, feladatát a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó vette át, melybe 1956-ban a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadót is beolvasztották. A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó 1963-ban felvette elődje nevét, s Tatran Szlovák Szépirodalmi és Művészeti Könyvkiadó néven az egyik legjelentősebb szlovák kiadó lett. Szervezeti keretében jött létre a Tatran Magyar Üzeme (1967), mely az önálló Madách Könyv- és Lapkiadó megszületéséig a kisebbségi magyar irodalom egyetlen műhelye volt. – Ir. Dvadsať rokov vydavateľstva Tatran (1967); A szó úrrá lett az időn… In: Fónod Zoltán: Körvonalak (1982).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID511570
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tatran Magyar Üzeme

Részletek

Magyar könyvek kiadója (Pozsony, 1967–1968). 1967 jan.-ban alakult, gazdaságilag a Tatran (szlovák szépirodalmi) Kiadóhoz kötődött, kiadói programja megalkotásában azonban közvetlenül a Kiadói Főigazgatóság hatáskörébe tartozott. Vezetője Dobos László főszerkesztő volt. – Ir. Magyar könyvkiadás Csehszlovákiában. In: Fónod Zoltán: Tegnapi önismeret (1986).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID511571
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tavasz

Részletek

Tavasz
tavasz

Szépirodalmi és kritikai hetilap (Pozsony, 1919 márc.–1921 máj.). Az első hosszabb ideig fennálló kisebbségi irodalmi orgánum volt, s szerkesztőit, idősebb munkatársait (főleg a sűrűn publikáló Albert Józsefet) a már avulóban lévő hagyományos nép-nemzeti irányzathoz való ragaszkodás jellemezte. Anyagi megalapozásában a pozsonyi nagyipari körökkel kapcsolatban lévő Árkádia irodalmi asztaltársaság tagjai is részt vettek, s a fellépő tehetségek közül Márai Sándor, Mécs László, Szvatkó Pál és Tamás Mihály írtak bele. A lap versanyagában szlovák és cseh fordítások is találhatók. – Szerk. Kumlik Emil, Szeredai Gruber Károly.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID511572
Módosítás dátuma2024. október 28.

Teleki Sámuel Diákklub

Részletek

Magyar diákklub Pozsonyban (röv.: Tesadik). 1993-ban a Comenius Egyetem TTK-án hozták létre. Tagja a Diákhálózat klubhálózatának (→József Attila Ifjúsági Klub).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID380391
Módosítás dátuma2024. október 28.

Teller Ede Klub

Részletek

Magyar diákklub Pozsonyban (röv.: TEK). 1993-ban alakult a Comenius Egyetem Matematika-fizika Karán. Tagja a Diákhálózat klubhálózatának (→József Attila Ifjúsági Klub).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID380406
Módosítás dátuma2024. október 28.

Terebessy Károly

Részletek

(* 1910. máj. 8. Nyitra, † 1985. febr. 8. Pozsony) Publicista, pszichológus. Jómódú családból származott, mely még születésének évében Pozsonyba költözött, így tanulmányait már itt végezte. Az 1930-as évek elején kapcsolatba került a kommunista mozgalommal. Antisztálinista röpiratokat adott ki, a trockizmus híve volt. Jó kapcsolatokat ápolt a szlovák szürrealista költőkkel, kiadványaikat anyagilag is támogatta. 1937-ben az egyik alapítója volt a Magyar Demokrata Írókörnek. A második vh. idején tudományos könyvsorozatot adott ki. A háború után szlovák kapcsolatai révén megtarthatta csehszlovák állampolgárságát, s a Szlovák Pszichoterápiai Intézet munkatársa lett. Az 1950-es évektől trockista múltja miatt azonban már csak fizikai munkásként dolgozhatott. 1957-ben pártellenes szervezkedés, röpiratok terjesztése, valamint az 1956-os magyar forradalom támogatásának vádjával kilenc évi börtönbüntetésre ítélték. 1960-ban, amnesztiával szabadult, ezt követően 1974-es nyugdíjazásáig villamosvezető volt. Pszichológiai és nyelvészeti tanulmányokat írt, angol, magyar és szlovák nyelvű szakirodalmat fordított. – Fm. Jazyk, kultúra a hlbinná psychológia (1999).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésNyitra [Nitra] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID380424
Módosítás dátuma2024. október 28.

Természet és Technika

Részletek

Ifjúsági folyóirat (Pozsony, 1952–1953). A Pravda Nyomdavállalat adta ki. Az első évben 4, a másodikban 14 száma jelent meg.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID511574
Módosítás dátuma2024. október 28.

Terra

Részletek

Magán tankönyvkiadó (Pozsony, 1991). Az irodalomoktatás, a szlovák nyelv oktatása, a matematika és egyéb területeken saját fejlesztésű tankönyvekkel látja el a szlovákiai magyar alap- és középiskolákat. Szlovákiai partnere a magyarországi Apáczai Kiadónak, melynek tankönyveit a szlovákiai viszonyokra átdolgozva adja ki és terjeszti. Fontos szerepet játszik a tankönyvek megújításában és az új szemléletű tankönyvek megalkotásában. Saját nyomdával rendelkezik. – Vezető: Tóth Erzsébet (1991).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID380433
Módosítás dátuma2024. október 28.

Therapia

Részletek

Orvosi szaklap (Pozsony, 1922–1938). Alcíme szerint a Szlovenszkói és Kárpátaljai Orvosi Kamara és a Csehszlovákiai Orvosok Központi Egyesületének hivatalos orgánuma. 1926-ig havonta, 1927 és 1938 között kéthetente jelent meg. Alcíme három nyelven (szlovákul, magyarul és németül) volt feltüntetve, közleményei nagyrészt magyar és német, kis részben szlovák nyelvűek voltak. Állandó rovatai: Klinikai előadások, Értekezések, Referátumok, A gyakorlatból, Törvények és rendeletek, Kongresszusok, Orvostársadalmi és rendi kérdések stb. – Szerk. Sági Béla, Pless Gyula, Limbacher Rezső, Nemessányi Andor, Szőke Andor, Zimprich A. E.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID511575
Módosítás dátuma2024. október 28.

Thirring Viola

Részletek

Thirring Viola
Thirring Viola (TSZA)

(* 1941. dec. 5. Budapest) Színésznő, színészpedagógus, rendező. 1963-ban végzett a pozsonyi színművészeti főiskolán; 1963–1969 között a komáromi Magyar Területi Színház színésze volt. Ezt követően pályája Budapesten folytatódott. Színészpedagógusként is aktív (az 1990-es évek elején a pozsonyi színművészeti főiskolán oktatott beszédtanári minőségben), gyermekcsoportokkal is foglalkozik. A szarvasi Vertigo Szlovák Színháznál szlovák nyelvű szerepeket vállal. – Főbb színházi szerepei: Zara (Leonyid Zorin: Házasságtörés); Mária (Békeffi István–Lajtai Lajos: A régi nyár); Hókirálynő (Jevgenyij Svarc–Romhányi József–Lendvay Kamilló: Hókirálynő); Elvira (Noel Coward: Vidám kísértet); Manon (Vitězslav Nezval: Manon Lescaut); Lüszisztraté (Arisztophanész: Lüszisztraté); Eszter (Fejes Endre: Rozsdatemető); Lida (Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem); Amália (Friedrich Schiller: Haramiák); Angyalka (Jean-Baptiste Molière: Dandin György, vagy a megcsúfolt férj); Mariska (Szigligeti Ede: Liliomfi); Júlia (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Cecily (Oscar Wilde: Hazudj igazat!); Borbála (Háy Gyula: Isten, császár, paraszt); Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája). Vendégjátékok: Mária (Peter Sherehaufer: Mosd meg kezecskéidet, eszünk) – A Vertigo Szlovák Színház előadása a Merlin Színházban. – Díjak, elismerések: ARCUS Színházi Találkozó, A legjobb női alakítás díja, 2007 – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID380454
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tichy G. György; Csöndes György

Részletek

(* 1898. nov. 15. Brassó [Románia], † 1979. febr. 16. Pozsony) Zenekritikus, műkedvelő zeneszerző. Pozsonyi tisztviselő volt, alkalmi zenei cikkeit és kritikáit főleg a helyi lapokban közölte. Gyakran használta a Csöndes György nevet. Hegedűkompozíciókat is alkotott, s Arany-, Ady-, Mécs- és Páll Miklós-verseket zenésített meg. Számos előadást tartott a Toldy Körben.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID511576
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tichy Lajos

Részletek

(* 1871. aug. 25. Ciffer, † 1925. júl. 1. Pozsony) Prózaíró. A modori tanítóképző elvégzése után szülőfalujában, majd 1895 és 1923 között Pozsonyban tanított. Török tárgyú elbeszélésein Jókai és Mikszáth erős hatása érződik; nemcsak a meseszövés módját vette át tőlük, hanem témái nagy részét is az ő történeteik alapján alakította ki. – Fm. Abdul meg a pénz (elb., 1927); A turbán és egyéb elbeszélések (1925).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID511577
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tilkovszky Béla

Részletek

(* 1902. aug. 18. Lőcse, † 1978. ápr. 10. Prága [Csehország]) Művészettörténész, szerkesztő, művészeti író. 1920 után Budapesten közgazdaságtant, 1921–1924-ben Bécsben, 1926–1928-ban Pozsonyban művészettörténetet tanult, s emellett elvégezte a francia–német szakot is, 1929-ben pedig bölcsészdoktori címet szerzett. Bécsben szoros kapcsolatban volt Kassák Lajossal. 1923-ban Csehszlovákiában A Szép címmel művészeti folyóiratot alapított, 1929-ben Párizsban Magyar Európa címmel kezdeményezett irodalmi és művészeti folyóiratot. Részt vett Divald Kornél szepességi kutatásaiban. 1924-ig a Kassai Napló munkatársa, 1927–1928-ban a A Reggel szerkesztője. Az 1930-as években a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője volt. A második vh. idején a Szlovák Rádió, majd a Propaganda Hivatal munkatársaként dolgozott. A háború után Prágában, ill. Pozsonyban töltött be különböző tisztségeket, többek közt művészettörténetet tanított a Comenius Egyetemen. 1956–1959-ben a pozsonyi Výtvarný život, majd 1970-ig a prágai Umění a řemesla c. művészeti folyóirat szerkesztője, ill.főszerkesztője volt. – Fm. Daumier (monogr., 1951); Mánes (monogr., 1961); Ladislav Čemický (monogr., 1962); Štefan Bednár (monogr. 1963). – Ir. Hushegyi Gábor: A Szép (1923). Fórum 1999/1.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLőcse [Levoča] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID380475
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tirinda Péter

Részletek

Tirinda Péter
Tirinda Péter (csa)

(* 1948. júl. 26. Érsekújvár) Tudományos kutató. A komáromi Gépipari Szakközépiskolában érettségizett 1967-ben; 1972-ben a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Gépészeti Karán szerzett mérnöki oklevelet. 1972-től a SZTA Gépmechanikai Intézetének aspiránsa, majd tudományos kutatója, osztályvezetője lett. 1992-től a dán Brüel&Kjaer műszertechnikai cég szlovákiai képviseletének igazgatója. Kutatási területe a gumirugók dinamikus tulajdonságainak vizsgálata, gépmechanikai mérések automatizálása, rezgésdiagnosztika. 1990–1992-ben a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője. 1981-ben a SZTA díjával tüntették ki.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőOE - Ozogány Ernő
Rövid URL
ID380481
Módosítás dátuma2024. október 28.

Török Elemér

Részletek

(* 1930. nov. 14. Lelesz, † 2006. máj. 30. Pozsony) Költő, újságíró, tanító. Pozsonyban tanítói oklevelet szerzett (1953). 1956–1961-ben az Új Ifjúság munkatársa, 1961–1977 között Leleszen nevelő, majd Abarán tanító, iskolaigazgató. 1977-től nyugdíjazásáig az Új Szó munkatársa Pozsonyban. 2005-ben megkapta a Posonium Irodalmi Díj Szülőföld Díját. – Fm. Fényért perelek (v., 1968); Delelő (v., 1976); Forgó évszakok (v., 1989); Tavaszi ágon tél zokog (v., 1998); Éveim fehér havasán (v., 2003).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLelesz [Leles] / Pozsony [Bratislava] / Abara [Oborín]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID380613
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tóth Elemér

Részletek

Tóth Elemér
Tóth Elemér (FI)

(* 1940. jan. 14. Hanva,  † 2018. febr. 15. Pozsony) Költő, író, műfordító, szerkesztő. Tornalján érettségizett (1958), a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–testnevelés szakon tanult, de tanulmányait nem fejezte be. 1961-től a Szabad Földműves, majd az Új Ifjúság, azután pedig a Tábortűz szerkesztője, főszerkesztője. 1959-től publikál; műfordítóként főleg kortárs szlovák írók műveit fordította magyarra. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1981); Posonium Irodalmi Díj Szülőföld Díj (2008). – Fm. A halak mélyben úsznak (v., 1965); Ketten (v., 1966); Kérgek (v., 1969); Sárga, mint a Nap (elb., 1975); Csillagménes (gyermekv., 1976); Tegnapelőtt, kiskedden (gyermekv., 1982); Szivárvány(gyermekv., 1996); Mese az aranykalapácsról (mesék, 2002); Tölgyek (v., 2007); Magányom erdejében (v., 2010); Keserű leltár (v., 2010); A bátor nyúl (v., 2010); Dúdoló (v., 2015); Gyermekkorom emlékcserepei (m., 2016) .

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésHanva [Chanava] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID380646
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tóth Tibor 1.

Részletek

(* 1921. máj. 29. Pozsony, † 1964. máj. 31. Pozsony) Szerkesztő, író, költő, kritikus, műfordító. Szülővárosában érettségizett (1939); 1952-től kiadói szerkesztő, 1958-tól az Irodalmi Szemle szerkesztője. Több cseh és szlovák író művét fordította magyar nyelvre. – Fm. Pozsonyi nyár (ifj. r., 1970).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID380664
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tőzsér Árpád

Részletek

Tőzsér Árpád
Tőzsér Árpád (GJ)

(* 1935. okt. 6. Gömörpéterfala) Költő, irodalomkritikus, esszéíró, szerkesztő. Komáromban érettségizett (1954), majd szülőfalujában tanított; 1956–1960 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett (1975-től bölcsészdoktor, 1988-tól kandidátus). 1960–1965-ben a Hét, 1965–1971-ben az Irodalmi Szemle szerkesztője, 1971–1976 a nyitrai Pedagógiai Főiskola adjunktusa, 1976–1992 között a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője, majd az Irodalmi Szemle főszerkesztője, 1992–2002-ben a Comenius Egyetem adjunktusa, 2002-től óraadó tanára, ill. a Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó főszerkesztője. A Fiatal szlovákiai magyar költők antológia felfedezettje 1958-ban; a szlovákiai magyar irodalom egyik vezető képviselője. Több antológiát szerkesztett. Jelentős műfordítói tevékenysége is. – Főbb díjak: Magyar Örökség Díj (2023);  Forbáth Imre-díj (2016); Nemzet Művésze (2014);  Madách Imre-díj (1980, 1984, 2013); Érdemes Művész (1988); Fábry Zoltán-díj (1991); József Attila-díj (1993); Kemény Zsigmond-díj (1995); Déry Tibor-díj (1996); Az Év Könyve Díj (1996, 2006); Füst Milán-díj (2002); Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996); Ady Endre-díj (1997); Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2002); Kossuth-díj (2004); Ľudovít Štúr Érdemrend III. fokozata (2004); Magyar Művészetért Díj (2005). – Fm. Mogorva csillag (v., 1963); Kettős űrben (v., 1967); Az irodalom valósága (tan., 1970); Érintések (v., 1972); Szavak barlangjában (tan., 1980); Adalékok a nyolcadik színhez (v., 1982); Régi költők – mai tanulságok (tan., 1984); Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (v., 1989); Escorial Közép-Európában (esszék, 1992); Pozsonyi páholy (tan., 1994); Leviticus (v., 1997); A nem létező tárgy tanulmányozása (tan., 1999); Finnegan halála (v., 2001); Milétoszi kumisz (tan., 2004); Tanulmányok költőportrékhoz (v., 2004); Faustus Prágában (dráma, 2005); Léggyökerek (versek, Budapest, 2006); Félnóta (v., 2012); Lélekvándor (v., Budapest, 2019); A lélek hossza (tan., Budapest, 2020); Suttogások sötétben (v., Budapest, 2021). – Ir. Pécsi Györgyi: T. Á. (mon., 1995).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésGömörpéterfala [Petrovce] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID380670
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tücsök

Részletek

Tücsök
A Tücsök egyik címoldala (FI)

Óvodások és kisiskolások lapja (1991. jún.). Az 1952–1990 között Kis Építő címmel megjelent gyermeklap folytatása. A Madách Könyv- és Lapkiadó, 1994-től a Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó gondozza. Kiadása 1995 máj.-ában anyagi okokból elakadt. Az 1995/96-os évben a Barangoló c. magyarországi gyermeklappal együtt jelent meg, 1996-tól ismét önálló. Kezdetben évente 12-szer, majd 1994-től tízszer jelent meg. Rendszeresen közölt műveket a szlovákiai magyar gyermekirodalomból. Főszerkesztői: Batta György (1991), Balajti Árpád (1992), Kocsis Aranka (1995), Turczi Árpád (1999), Kocsis Aranka (2002), Rozbroy Viktor (2011 megb. főszerk), Ázsoth Réka (2014 megb. főszerk.), Mayer András (2021 szerk.), Mayer András és Csanda Gábor (2022 szerk.).

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID380730
Módosítás dátuma2025. január 22.

Tudomány és Technika

Részletek

A tudomány és technika érdekességeivel foglalkozó ifjúsági folyóirat (Pozsony, 1954. jan.–1963. dec.). Évente tízszer jelent meg. – Szerk. Dósa József.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID511585
Módosítás dátuma2024. október 28.

Turner Zsigmond; Tatár Zsigmond

Részletek

Turner Zsigmond; Tatár Zsigmond
Turner Zsigmond (SZM)

(* 1925. jún. 10. Pozsony, † 2010. okt. 27.) Színész. Gyermek- és fiatalkorában részben Budapesten élt, itt végezte iskoláit, majd az Országos Színészegyesület színésziskolájában tanult. 1943–1946-ban a Vígszínház színésze volt. 1947-ben visszatért szülővárosába, ahol a Szlovák Nemzeti Színház színésze lett. 1950-től az Állami Faluszínház magyar tagozatának, 1952-től 1987-ben történt nyugdíjazásáig a komáromi Magyar Területi Színház tagja. Több magyar és szlovák filmben szerepelt, s állandó szereplője volt a pozsonyi rádió magyar adása hangjátékainak és egyéb műsorainak. 2008-ban megkapta a Szlovák Irodalmi Alap Életműdíját, s ugyanezen évtől a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja. – Főbb színházi szerepei: Szlovák Nemzeti színház: Rettegett Iván (Mikhail Afanaszievich Bulgakov: Rettegett Iván). Állami Faluszínház magyar tagozata: Kocskarev (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Leánynéző). Matesz: Figaro (Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: A sevillai borbély, Figaro házassága); Petruchio (William Shakespeare: A makrancos hölgy); Marco (Arthur Miller: Pillantás a hídról); Capulet (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Karenin (Lev Tolsztoj: Anna Karenina); Topaze (Marcel Pagnol: Topaze); Pereviczky (Mikszáth Kálmán–Jana Melichárková: Különös házasság); Krisztyán Tódor (Jókai Mór–Fellegi István: Az aranyember); Pantalone (Carlo Goldoni: A hazug); Gara László (Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak); Luther Márton (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Bercsényi Miklós (Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig); Cseresnyés (Molnár Ferenc–Kellér Dezső–Zerkovitz Béla: A doktor úr) – Filmszerepei: Ékszerész (Valamit visz a víz. Szlovák – magyar koprodukció); Altábornagy (Októberi vasárnap. Magyar film); Tanár (Robbanás. Szlovák film) – Díjak, elismerések: A kultúra érdemes dolgozója, 1985; Szlovák Irodalmi Alap Életműdíja, 2008 – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID380769
Módosítás dátuma2024. október 28.

Turul

Részletek

Turul
turul

Heti szépirodalmi diáklap (Pozsony, 1919). A füzet formájú pár oldalas lapot 1919 ápr.-ban indították meg a pozsonyi gimnázium V. osztályos tanulói, s kezdetben kézzel írták. 15 szám megjelenése után a rendőrség betiltotta. – Szerk. Völgyi Pál.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID511579
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tűz

Részletek

Tűz
tuz

Irodalmi, kritikai, művészeti és társadalmi folyóirat (megjelent 1921 és 1923 között). Gömöri Jenő Tamás szerkesztésében indult, első két száma Pozsonyban, a többi Bécsben jelent meg. Gömöri a lap létét a csehszlovákiai magyar olvasókra alapozta. Mivel Pozsonyban és Bécsben is voltak versenytársai (Tavasz, Revü, Nemzeti Kisebbségek, Bécsi Magyar Újság, Jövő, Ember), azokkal együtt csak rövid ideig létezett, de korai alapítása ellenére a két vh. között legjobb irodalmi lapjaink közé tartozott. Gömöri programjában az egyetemes magyar irodalom értékeinek felmutatása, a szétszakadt nemzeti irodalom kisebbségi részeinek szellemi összefogása és a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésének kiemelt támogatása is benne volt. Mécs Lászlót a ~ nemcsak felfedezte, hanem szavalóként is menedzselte. Másik látványos felfedezése N. Jaczkó Olga. Bontakozó kisebbségi irodalmunkból még Darkó István, Darvas János, Forbáth Imre, Földes Sándor, Lányi Menyhért, Komlós Aladár, Kultsár Miklós, Márai Sándor, Merényi Gyula, Mihályi Ödön, Szvatkó Pál, Tamás Mihály szerepelt a lapban. A csehszlovákiai magyar lapokban rendszeressé váló kapcsolatkultuszt a ~ honosította meg.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID380787
Módosítás dátuma2024. október 28.

Tűzoltó

Részletek

A Tűzoltó Szövetség havi lapjaként jelent meg 1965 januárjától Pozsonyban. A 90-es években az Önkéntes Tűzoltó Szervezet adta ki a Finest Kft. gondozásában. A rendszerváltást követően is szerepel a Kulturális Minisztérium jegyzékében, közelebbi ismereteink azonban nincsenek róla. Vezető szerkkesztők: Koprla Pál (1965), Koprláné Varga Magda (1970), Kalita Gábor (1987).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
FejezetIntézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID380790
Módosítás dátuma2024. október 28.

Udvardy Anna; Unatínska

Részletek

Udvardy Anna; Unatínska
Udvardy Anna (JSZ)

(* 1927. júl. 25. Pireus [Görögország], † 1987. ápr. 20. Pozsony) Színésznő. Hétéves korában került szüleivel Budapestre; itt járta ki iskoláit, majd az Országos Színészképző Iskolában tanult színészetet 1943–1946 között. Családjával ekkor Csehországba költözött, ezért a prágai konzervatóriumban folytatta tanulmányait. 1952-től nyugdíjazásáig a komáromi Magyar Területi Színház tagja volt. Főbb színházi szerepei: Eliza (Jean-Baptiste Molière: A fösvény); Elza (Csiky Gergely: Ingyenélők); Tímea (Jókai Mór–Fellegi István: Az aranyember); Beatrice (Heltai Jenő: A néma levente); Anya (Karel Čapek: Az anya); Márta (Illyés Gyula: Dupla vagy semmi); Bianka (William Shakespeare: A makrancos hölgy); Lujza (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Kamilla (Szigligeti Ede: Liliomfi); Fráter Erzsébet (Felkai Ferenc: Madách); Plankerhorst báróné (Jókai Mór–Kopányi György: A kőszívű ember fiai); Málcsi (Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül). – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID380802
Módosítás dátuma2024. október 28.

1 16 17 18 19 20
20 találat