A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Siposs Jenő, kórusvezető (GJ)

(* 1949. okt. 8. Pozsony) Kórusvezető, zenepedagógus. A pedagógiai főiskolát Nyitrán végezte. Négy évig a Ponitran Népi Együttes zenekarában nagybőgőn játszott és a főiskola énekkarában énekelt. Pedagógus pályáját a komáromi alapiskolában kezdte 1973-ban, majd az Eötvös utcai iskolában folytatta. Az iskola énekkarát 1984-ben vette át, azóta vezeti. Volt olyan időszak, amikor a kórus több mint 100 tagot számlált. Rendszeres résztvevői a különböző kulturális rendezvényeknek és versenyeknek. 2009-től tagja a Stirber Lajos által vezetett komáromi Gaudium Énekkar zenekarának (gitár, ritmushangszerek). – Ir. Szőke József és Viczián János szerk.: Ki kicsoda Kassától Prágáig? (1993); Balázs F. Attila szerk.: Szlovákiai magyar ki kicsoda (2001); Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004).

Staudt Csengeli Mihály (SZM)

(* 1907. ápr. 18. Komárom, † 1970. márc. 3. Pozsony) Festő, restaurátor. Pályafutását mint műbútorasztalos kezdte. Autodidakta, Harmos Károlynál és Gwerk Ödönnél tanult. 1926-tól állított ki Komáromban, Pozsonyban, Selmecbányán, Zólyomban. Első pozsonyi kiállítása után 1934-ben a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság ösztöndíjával Párizsba, majd Budapestre utazott. 1938 után Szl.-ban marad, Pozsonyban és Menyhén élt. 1945-től Pozsonyban telepedett le. 1948-tól kizárólag képzőművészettel foglalkozott, mint restaurátor és festőművész. 1954-ben restaurátori képesítést nyer Prágában. 1960–1964 között restaurátorként tevékenykedett. – Ir. Szíj Rezső: Staudt Csengeli Mihály művészetéről (mon., 1986).

Svoboda Sarolta (csa)

(* 1914. aug. 1. Pozsony, † 2001. márc. 15. Pozsony) Gordonkaművész. A magyar elemi iskolát (1920−1924), a magyar reálgimnáziumot (1924−1932), a magyar tanítóképzőt (1932−1933), a gordonka szakot a Zene- és Drámaművészeti Akadémián (1934−1940) Pozsonyban végezte. Tanulmányait a bécsi Zeneakadémián folytatta Paul Grümmernél. Pozsonyban (az iskola bezárásáig) a magyar evangélikus elemi iskolában tanított (1933−1945). Tagja volt a Szlovák Nemzeti Színház zenekarának (1947−1979). 1941-ben mutatkozott be a Kosima-trióban (később Bratislavské klavírne trio). A trió T. Svoboda művészi irányítása mellett működött. A második világháború alatt egyike volt a legrendszeresebben működő vonósegyüttesnek. 1953-ig, T. Svoboda haláláig működött, ezután már csak elvétve szerepelt a Pozsonyi Rádióban. Tagja volt a Szlovák Női Kamarazenekar (1969−1986). Ő volt az első női gordonkajátékos Szlovákiában. – Ir. Československý slovník osob a institucí II. (1965); Čížik, Vladimír: Slovenskí koncertní umelci. II. (1976).

Szabo Bela (FI)

(* 1906. szept. 21. Nagymihály, † 1980. okt. 16. Pozsony) Költő, író. 1949–1970 között az Új Szó szerkesztője. Noha pályája elején verseket is írt, elsősorban prózai művei révén vált ismertté. – Fm. Felszakadt gondolatok (v., 1928); Éhes vagyok! (v., 1931); Érett szegénység (v., 1935); Ezra elindul I–II. (r., 1935); Az első ajándék (elb., 1951); Marci, a csodakapus (ifjúsági r., 1955); A menyasszony (r., 1956); A család kedvence (r., 1958); Ebek lázadása (r., 1964); Hűség (r., 1968); Mindhalálig (r., 1972); Nehéz búcsú (cikkek, elb., 1981). – Ir. Fábry Zoltán: Stószi délelőttök. (1968); Turczel Lajos: Írás és szolgálat. (1965); Szilvássy József: Nehéz búcsú. (Új Szó, 1981); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945—1980. (1982); Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945-1999) I. (2000.); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

Szabo Geza (FI)

(* 1940. júl. 5. Pozsony) Közgazdasági szakközépiskolát végzett. 1958 júniusában került az Új Szó szerkesztőségébe. A belpolitikai, majd az ipari rovat munkatársa, később a pártélet rovat szerkesztője. 1992-től a Szabad Földműves Újság, majd 1993-2009-ig a Szabad Újság főszerkesztője.

Szabó Imre (SZM)

(* 1956. szept. 9. Érsekújvár) Orgonaművész. Orgonatanulmányait Baróti Istvánnál kezdte Budapesten, majd Pozsonyban folytatta, ahol a Zene- és Színházművészeti Főiskolán Ferdinand Klinda tanítványaként szerzett diplomát. 1988 és 2003 között a Pozsonyi Konzervatórium, 1995-től a pozsonyi Zene-, Színház- és Filmművészeti Főiskola orgonatanára, docense. Vendégszerepelt több nemzetközi orgonafesztiválon. Számos hanglemez-, rádió- és televíziófelvételt készített. Kezdeményezője és művészeti vezetője a pozsonyi Szlovák Rádió már hagyományos orgonahangversenyeinek. A pozsonyi Szlovák Filharmónia új orgonahangképének tervezője (2009).

Szalatnai Rezső (FI)

(* 1904. okt. 23. Nagyszalatna (Zvolenská Slatina), † 1977. márc. 23. Budapest [Mo.]) Tanár, kritikus, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia–földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1926). A pozsonyi magyar tanítóképzőben, majd a magyar gimnáziumban tanított 1945-ig. 1945–1948 között a szlovákiai magyarság jogfosztottsága ellen küzdött. Egyik szervezője és szellemi irányítója volt a Magyar Végrehajtó Bizottság nevű illegális szervezetnek és az üldözött szlovákiai magyarokat segítő Segélybizottságnak. A magyarokat sújtó üldözés ellen a szlovák és magyar politikusoknak írt tiltakozó levelek tucatjaival, valamint a nemzetközi közvéleményhez is eljuttatott memorandumokkal is tiltakozott. 1948-ban Mo.-on telepedett le. Itt először a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára volt, majd 1950-től nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár tájékoztatási osztályán dolgozott. A Mi Lapunkban kezdett publikálni, majd elsősorban baloldali lapokban (pl. A Reggel, Magyar Újság, Magyar Figyelő, Új Szó, Csehszlovákiai Népszava), de polgári jellegű szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban (Magyar Írás, Nyugat, Századok) is megjelentek kritikái, tanulmányai, művelődéstörténeti írásai. Együttműködött a Sarló mozgalommal. Vezetőségi tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak, s szerkesztette annak lapját, a Magyar Figyelőt. Az első bécsi döntést követően Pozsonyban maradt, ahol – Peéry Rezsőhöz hasonlóan – lapszerkesztőként és publicistaként az első Szlovák Köztársaságban élő magyarság egyik – a fasizmust elutasító – szellemi vezére volt. Már csehszlovákiai működése idején is foglalkozott a cseh–magyar és szlovák–magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok kérdéskörével, számos jelentős cseh és szlovák szerző művét fordította magyarra, de a Szl. területére eső magyar irodalmi hagyományok feltárásában is élen járt. Életének magyarországi szakaszában regényeket is írt. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott. Pozsonyban, a Duna utcai magyar gimnázium falán felavatták emléktábláját. – Fm. Van menekvés (publ., 1932); Utazás a Szepességben (útirajz, 1943); Kempelen, a varázsló (r., 1952); Petőfi Pozsonyban (tan., 1954); Juhász Gyula hatszáz napja (mon., 1962); A szlovák irodalom története (1964); A cseh irodalom története (1964); Magyar írók nyomában (tan., 1967); Arcképek, háttérben hegyekkel (tan., 1969); Kisebbségben és igazságban (publ., 1970); Két hazában egy igazsággal (tan., 1982); Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában (tan., 1994); Kedves Rezső! Drága Bió! Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezése (2001); Elfeledett esszék (emlékezések és karcolatok, 2004).

Szalay Szilvia (csa)

(* 1957. dec. 28. Pozsony) Zenetanár, énekes, hangszeres zenész. A Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát (1964−1973), a Művészeti Iskolát – hegedű (1966−1973) és a Konzervatóriumot – ének, hárfa, zongora, furulya (1973−1980) Pozsonyban végezte, majd ugyanott 1987−1993 között oboából szerzett szakosítást. 1980−91-ig a Komáromi Művészeti Alapiskolában tanított furulyát, oboát, hegedűt, zongorát, éneket és gitárt, 1991−96-ban ugyanennek az iskolának volt igazgatója. 1996−2005-ig a Schola Comaromiensis Komárom (Benedek Elek Pedagógiai Főiskola, Sopron) óraadó tanára. 1973−75 között az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes zenekarának a tagja (hegedű), 1975−80-ig a Pozsonyi Konzervatórium Szimfonikus Zenekarában hárfán játszott. 1981-től tagja, szólamvezetője és szólistája a komáromi Concordia Vegyeskarnak, 1985−96-ig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának énekese, szólamvezetője. 1985-től tagja a komáromi Comorra Kamarazenekarnak (hegedű, oboa, furulya, énekszólista). 1990−99-ig a komáromi Borostyán Együttes tagja volt (hegedű, furulya, ének). 1994-ben megalapítója a Komáromi Művészeti Alapiskola Consonantia Furulyazenekarának. 1996-tól vendégénekléseken vesz részt otthon és külföldön. 1995-től a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ének–Zenei Szakmai Társulásának vezetője, mesterkurzusok társszervezője, területi választmányi tag. 2012-től elnöke a Csemadok mellett működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának (főszervezője a lévai Kadosa Pál Zongoraversenynek és a Bartók Béla Zenei Találkozónak, ill. az érsekújvári Csengő Énekszó Gyermek- és Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának, társrendezője a galántai Kodály Napoknak). Több szakmai díj és elismerés birtokosa. – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004); Ha megszólít az ének… (A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának [CSMTKÉ] története [1964–2004]) (2004).

Szenes Erzsi (FI)

(* 1902. jún. 5. Rajec, † 1981. Tel-Aviv [Izrael]) Költő, író. Kassán lett újságíró; a Kassai Napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, 1944-ben a németek Auschwitzba, majd Németországba hurcolták. 1945–1949-ben Pozsonyban élt, egy szlovák hetilap munkatársa volt. 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol újságíróként és előadóművészként tevékenykedett. Irodalmi munkásságáért Jeruzsálemben Nordau-díjjal tüntették ki. – Fm. Selyemgombolyag (v., 1924); Fehér kendő (v., 1927); Szerelmet és halált énekelek (v., 1936); Nyártól nyárig (r., 1943); Van Hazám (emlékezések, karcolatok, 1956); A lélek ellenáll (v. és napló, 1966); Pkaat hamesi (vál. v., héberül, 1977); Mitan kaved (vál. elb., héberül, 1977).