Törvénytár (Eperjes, 1918–1925). Kiadója Molnár Jenő könyvkereskedő volt. 1923-tól némileg módosult a címe (Csehszlovák Törvények és Rendeletek Tára). – Szerk. Pálesch Ervin.

A külkereskedelmi minisztérium havilapja (Prága, 1952. jan–1953. dec.).

A csehszlovákiai magyar diákszervezeteket összefogó testület a két vh. közötti időszakban. Megalapítását a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre (MAKK) 1926. jún. 15-én Prágában megtartott diákkongresszusán határozták el, ahol a MAKK-on kívül több más brünni és prágai diákszervezet, valamint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének képviselői is részt vettek. A ~ megalakulását 1926 szept.-ében Léván mondták ki, ahol létrehozták az ún. Alapító Bizottságot, melyben az egyetemistákon kívül a magyar kisebbségi élet képviselői (Flachbart Ernő és Szvatkó Pál) is helyet kaptak. Hivatalosan 1927 nov.-ében jött létre Brünnben, ahol első elnökévé Cottely Istvánt választották.

Kulturális, közművelődési, ifjúsági szervezet (Komárom, 1996–). A szervezet célja a szlovákiai magyar amatőr színjátszás támogatása. Tagjai a fesztiválok szervezése mellett segítséget nyújtanak a hazai magyar amatőr színjátszóknak, támogatják részvételüket különböző fesztiválokon. Főszervezője a komáromi Jókai Napok, az amatőr színjátszók országos seregszemléjének, társrendezőként pedig közreműködik a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, valamint a falusi színjátszók országos fesztiváljának és a Duna Menti Tavasz rendezésében. Színjátszó és rendezői nyári tanfolyamokat szervez. Célja az amatőr színjátszás, előadóművészet megőrzése, fejlődésének elősegítése a szlovákiai magyarság körében. – Vezető: Havasi Péter.

Szlovákia mai területén 1913-ban indult meg a magyar cserkészet – még a Magyar Cserkészszövetségen belül. 1913. május 23-án Komáromban megalakul az első cserkészcsapat (1922-ben felvették a Jókai nevet). Még ebben az évben megalakult Pozsony cserkészcsapata, 1914-ben Rimaszombatban, Losoncon, Rozsnyón, Besztercebányán, Eperjesen, Léván is alakultak magyar cserkészcsapatok. A két háború közötti időszakban a Csehszlovák Cserkészszövetség magyar alosztályát először Scherer Lajos kezdte szervezni, később Mrenna József érsekújvári cserkésztiszt, tanügyi főtanácsos vette át és vezette titkárként. Az alosztály jelentős személyiségei közt említhetjük Beszédes Lajost, aki az erdei iskolában a vezetőképzést vezette. A Csehszlovák Cserkészszövetségen belül jelentéktelen volt a magyar csapatok támogatása, de legalább legálisan működhettek. A Gödöllői Jamboree alkalmával a magyar alosztály szeretett volna a csehszlovák kontingensen belül egy kisebb alakulatot létrehozni, de ezt a vezetőség nem engedélyezte. A csehszlovákiai magyar cserkészet kérdése a losonci Scherer Lajos által kiadott A Mi Lapunk, ill. a Bíró Lucián által szerkesztett Tábortűz újságokban tudott megjelenni. 1945–1950 között a magyar cserkészet csak illegalitásban, ún. búvópatak cserkészetként működhettek (pl. Kassa, Köbölkút), de a kommunista fordulat után (1948) a cserkészetet teljesen betiltották. 1968-ban a Csemadok keretén belül kezdeményezték a magyar cserkészet újjáindítását (pl. Tardoskedd), de az akkori hatóság ezt a magyarság részére nem engedélyezte. A rendszerváltás után 1990-ben sikerült létrehozni a ~et Dunaszerdahelyen, amely ifjúsági, közművelődési, sport, oktatási, egyházi feladatokat lát el. Célja: vallási, erkölcsi alapokon nyugvó nevelés, a Robert Baden-Powell-i cserkészeszmék ápolása, az egyetemes magyarság és a szlovákiai magyarok hagyományainak ápolása. Tevékenységi területe: a szövetség működéséhez szükséges anyagi feltételeinek megteremtése, folyamatos cserkészképzés biztosítása, táborok, kirándulások, versenyek, értekezletek szervezése, könyvek, folyóiratok, egyéb sajtótermékek kiadása, a szervezet folyamatos fejlesztése és a kapcsolatszervezés. Könyveket, módszertani kiadványokat, valamint havilapot (Cserkész) ad ki. A ~ non-profit szervezet, amely a fiatalok nevelésével foglalkozik.  A ~ célcsoportja a szlovákiai magyar fiatalság, elsősorban számukra van kidolgozott nevelési programja, de felnőtt tagjai is vannak. Cserkészek országszerte megtalálhatóak, ezért a szövetség kicsi egységekre, cserkészcsapatokra bomlik az ország településein. A szövetség működtetését szinte kizárólag önkéntesek végzik. – Vezető: Hodossy Gyula (1990–1995), Maitz László (1995), Magyar Ferenc (1995),  Vitéz László (1995–2007), Csémi Szilárd (2007).

szmcs_liliom

A Kassai Zenekedvelők Dalegylete és a magyar pártok kultúrreferátusának vezetője, Sziklay Ferenc kezdeményezésére 1925-ben alakult meg. Hivatalosan 1927-től működött, székhelye 1930-ig Kassa, utána Pozsony volt. Országos elnöke Giller János volt. 1931-ben 14, 1936-ban 55 tagegyesülete működött. 1930-tól rendszeresen megszervezte az országos dalosünnepséget. A 1935–1938 között Boross Béla szerkesztésében Magyar Dalunk címmel negyedévenként megjelenő lapot adott ki.

Illegális szlovákiai magyar szervezet a második vh. utáni években. Megalakulását a magyar kisebbséget ért jogfosztó intézkedések váltották ki. Célja az volt, hogy dokumentálja ezeket, információval lássa el a szlovákiai magyarságot, s tájékoztassa a magyarországi hivatalokat. A szervezetnek két regionális csoportja működött: az egyik Pozsony központtal a nyugat-szlovákiai térséget, a másik pedig Rozsnyó központtal Gömört és a keleti területeket foglalta magában. A ~ munkájába elsősorban kat. papok, ref. lelkészek, Pozsonyban és Budapesten tanuló egyetemisták kapcsolódtak be. Vezetői közé Paksi László pozsonypüspöki kat. káplán, Arany Albert László nyelvész, Hentz Zoltán, Lipcsey Gyula, Krausz Zoltán, Varró István és Hajdú László tartoztak. A magyar lakosság minél jobb informálása érdekében a szervezet sokszorosított illegális lapokat is kiadott. A Barslédecen és Pozsonyban szerkesztett nyugat-szlovákiai terjesztésű Gyepü Hangja készítője Hentz Zoltán és Lipcsey Gyula, a Rozsnyón szerkesztett közép- és kelet-szlovákiai terjesztésű Észak Szava készítője pedig Krausz Zoltán, Varró István és Hajdú László voltak. 1946-ban Felvidék címmel egy harmadik illegális magyar nyelvű lap is megjelent. – A ~ állandó kapcsolatot épített ki a magyar kat. egyház fejével, Mindszenty József esztergomi hercegprímással, akit folyamatosan tájékoztattak a magyar kisebbséget sújtó jogfosztó intézkedésekről. Erőteljesen fellépett a reszlovakizációval szemben, s időszaki lapjaiban annak elutasítására biztatta a lakosságot. A párizsi békekonferenciára memorandumot intézett a magyar kormány vezető tisztségviselőihez, amelyben a szlovákiai magyar kisebbség érdekeinek védelmére szólította fel azokat. A memorandum követelte, hogy a magyar békeküldöttség ragaszkodjon a „népet földdel” elvhez, vagyis ha Csehszl. nem akarja biztosítani a magyar kisebbségnek az 1938 előtti kisebbségi jogokat, akkor csak a határok megváltoztatása jelentheti a megoldást. – A csehszl. hatóságok természetesen felfigyeltek az illegális szervezkedésre, s a párizsi békekonferenciát követően fokozatosan felszámolták annak tevékenységét. A pozsonyi Állambíróság 1949. december 30-án ítéletet hirdetett a ~ aktivistái, valamint az ugyancsak magyarországi kapcsolatokat fenntartó Bokor Ferenc kántortanító és társai elleni perben, akiket „a köztársaság elleni bűncselekmény” és a népi demokratikus rendszer megdöntésének előkészítésével, ill. államtitkok elárulásával vádoltak. Az ún. csehszl.-i magyar Mindszenty-perben, amelyben összesen 32 személy, köztük 20 római katolikus pap és 4 református lelkész ellen emeltek vádat, Arany Adalbert László nyelvészt, egyetemi tanárt, a szervezet vezetőjét 8 év, Hentz Zoltán főiskolai hallgatót, Hajdú László gépészmérnököt, Varró István egyetemi hallgatót, Krausz Zoltán filmrendezőt és Restály Mihály katolikus lelkészt 6 év, Mészáros Gyula katolikus káplánt, Lipcsey Gyula főiskolai hallgatót és Bokor Ferenc katolikus kántortanítót 5 év, Vízváry László református lelkészt 2 év fegyházbüntetésre ítélték, a többi 22 vádlottat felmentették a vád alól. – A Kassai Területi Bíróság 1990. szeptember 12-én rehabilitálta a ~ aktivistáit: a már elhunyt Arany A. Lászlót, Restály Mihályt, Hentz Zoltánt, Varró Istvánt és Vízváry Lászlót, valamint a még életben lévő Krausz Zoltánt, Mészáros Gyulát, Lipcsey Gyulát és Hajdú Lászlót.

Kulturális és közművelődési szervezet (Pozsony, 1949. márc. 5.). Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven alakult meg, melynek rövidítése a Csemadok mozaikszó. A szervezet elnevezése többször változott: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1966–1969), Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szövetség (1969–1971), Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1971–1990), Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége (1990–1993), Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok (1993). Az 1945–1948-as jogfosztottság utáni időszakban egyetlen magyar intézményként a szlovákiai magyarság körében szervezte a kulturális életet, ápolta a hagyományokat és a népművészeti értékeket. Ösztönözte és támogatta a kisebbségi kultúra fejlesztését, az anyanyelv használatát, a szakképzést és az általános műveltségi szint emelését. Alakuló közgyűlésen Fábry Zoltánt választották a szervezet díszelnökévé, aki haláláig betöltötte ezt a tisztséget. Helyi szervezeteinek száma 1949 végén 63 volt, ez 1952 máj.-áig (a III. országos közgyűlésig) 380-ra, a taglétszám pedig 35 ezerre nőtt. 1980-ban már 512 helyi szervezete és 72 500 tagja volt. 2007-ben 15 járási és 2 városi területi irodát, ill. 441 alapszervezetet és 57 050 tagot tartott nyilván. A Csemadok eszmeiségében kezdettől fogva meghatározó volt a pártideológia, a mindennapi aprómunkában viszont a magyarság szellemi életének, kultúrájának támogatása érvényesült. Sokrétű tevékenységet végzett: irodalmi rendezvényeket, tanfolyamokat, népművelő előadásokat, kulturális rendezvényeket szervezett, műkedvelő művészeti együtteseket hozott létre (színjátszó- és népi táncsoportokat, énekkarokat stb.). Országos rendezvényei: Jókai Napok (Komárom), Kazinczy Nyelvművelő Napok (Kassa), Szenczi Molnár Albert Napok (Szenc), Országos Kulturális Ünnepély (Gombaszög), Országos Népművészeti Fesztivál (Zseliz), Tavaszi Szél Vizet Áraszt (Pozsony), Duna Menti Tavasz (Dunaszerdahely), Kodály Zoltán Napok (Galánta), Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny (Rimaszombat), Fábry Napok (Kassa), Csengő Énekszó (Érsekújvár), Bíborpiros Szép Rózsa (Dunaszerdahely), valamint nyári művelődési táborok, klubok, irodalmi, nyelvi vetélkedők és népdalversenyek. Létrehozta a szlovákiai magyar kultúra ápolásának több intézményét: Fáklya (1951), Népes (1953), Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó (1953), A Hét (1957), Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara (1964), Szőttes Kamara Néptáncegyüttes (1969). A szervezet együttműködött az írókkal, író–olvasó találkozókat szervezett, irodalmi műveket népszerűsített. Jelentős szerepet játszott a néprajzi és népzenei kutatás megszervezésében, szakmai munkáját különböző szaktestületekben folytatta (Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Társasága, Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága stb.), amelyek 1989 után önállósodtak. Tagja volt a Nemzeti Frontnak (1949–1971, 1987–1989), 1971–1987 között pedig a kulturális minisztérium felügyelete alá tartozott. – Vezető: Lőrincz Gyula(1949), Dobos László (1968), Fábry István (1971), Lőrincz Gyula (1972), Sidó Zoltán (1982), Bauer Győző (1991), Kolár Péter (1997), Kvarda József (2000), Száraz József (2003), Hrubík Béla (2006), Bárdos Gyula (2012). – Ir. Szabó Rezső szerk.: Adalékok a Csemadok munkájához (1966); Varga János szerk.: A Csemadok 25 éve 1949–1974 (1974); Rácz Olivér: A fáklya jegyében (1984); Tóth László–Filep Tamás Gusztáv szerk.: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I–IV. (1998–2000); Szabó Rezső: A Csemadok és a Prágai Tavasz. Beszélgetések, cikkek, előadások, dokumentumok (2004).

1936-ban alakult a Kazinczy Társaság, a Jókai Egyesület és a Toldy Kör eszmei egyesüléséből Staud Gábor elnökletével. A három helyi egyesület országos írószervezetté való átalakulását az ellenzéki pártok még 1927-ben felvetették, de a terv csak akkor valósult meg, amikor a két ellenzéki párt egyesült, és a kisebbségi élet egész vonalán vezető szerephez jutott. A szövetségnek az volt a fő célja, hogy a politikai téren létrejött ellenzéki egységet az irodalom területén is demonstrálja. Igazi, aktív írószövetségnek nem tekinthető, mert az alapvető feladathoz, az írók beszervezéséhez még hozzá sem fogott, amikor a bécsi döntés következtében véget ért a szerepe. Rövid fennállása alatt két fontosabb akció fűződik a nevéhez: a Tátra Könyvkiadóval együtt meghirdetett nagyarányú irodalmi és tudományos pályázat (melynek díjait már nem fizették ki) és a Nemzeti Kultúra c. tudományos és irodalmi szemle megindítása, ill. felújítása (ennek már csak egy száma jelent meg). – Ir. Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról (1964); Dallos István: A Híd vallomása (1969).

1938 júl.-ában Kassán alakult meg Gömöry János és Darkó István kezdeményezésére. A szervezők számára a mo.-i Magyar írók Gazdasági Egyesülete (népszerű rövidített nevén: IGE) szolgált mintául. A politikai életben bekövetkezett és a bécsi döntéssel tetőző változások miatt már semmilyen tevékenységet nem fejtett ki.

A szlovákiai magyar írók érdekvédelmi és szakmai szövetsége (Pozsony, Dunaszerdahely, 1990). Kulturális, közművelődési, érdekvédelmi, érdekképviseleti, tájékoztatási, oktatási, tudományos feladatokat lát el. Célja szakmai hátteret biztosítani a Szl.-ban alkotó magyar írók számára, az irodalom népszerűsítése az olvasók körében, a kritikusi, irodalomelméleti, szakmai munka elmélyítése. A társaság választmánya szakmai fórumokat, könyvbemutatókat, írótábort szervez. Szoros kapcsolatot tart fent a szlovákiai kulturális és szakmai társaságokkal, kiadókkal, magyarországi és szlovákiai szervezetekkel. – A Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója 1989 dec.-i rendkívüli közgyűlése úgy döntött, hogy a szekció átalakul Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságává (CSMÍT). Az alakuló közgyűlés előkészítésére a közgyűlés intézőbizottságot hozott létre, melynek vezetésével Fónod Zoltánt bízta meg. Az alakuló közgyűlésre 1990. jan. 26-án került sor, az elfogadott alapszabályt 1990. ápr. 28-án hagyta jóvá a belügyminisztérium. A CSMÍT kezdetben kollektív tagja volt a Szlovák Írók Egyesületének, majd ennek átalakulása után alapító tagszervezete lett a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának (Asszociáció). 1993 jan.-tól ~ néven önállóan működik. – Vezető: Grendel Lajos (1990); Fónod Zoltán (1992); Szeberényi Zoltán (1994); Fónod Zoltán (1996); Tőzsér Árpád (ügyvezető elnök Hodossy Gyula, 1998); Balázs F. Attila (1999); Koncsol László (2001); Hodossy Gyula (2003).

Szakmai és művészeti szervezet (Pozsony, Hetény, Dunaszerdahely, Komárom, 1990). A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának, ill. a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának jogutódja és tevékenységének folytatója. A szervezet célja a magyar nemzetiségi kisebbség professzionális képzőművészeti kultúrájának támogatása és művészeti hagyományainak megőrzése. Küldetése és célja főként a kortárs magyar képzőművészek művészetének terjesztése Szl. egész területén, valamint az össznemzeti magyar és nemzetközi képzőművészeti kultúrán belül. Tevékenysége főleg kiállítások rendezésére irányul, ezenkívül elméleti szimpóziumokat szervez és alkalmi kiadványokat ad ki. Tagja a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének, valamint a pozsonyi Slovenská výtvarná únia-nak (Szlovák Képzőművészeti Unió). 1993–1995-ben a hetényi Lilla Galéria társszervezője, 1995 után a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériával és más intézményekkel működik együtt. Tagságának száma 50 körüli. Megalapítója és szervezője az Illusztrált Könyv biennálénak Dunaszerdahelyen. 1996-ban évi nívódíjat alapított saját tagjai számára. Az új nevét (~) 2014-ben vette fel. – Vezető: Nagy János (1990); Lipcsey György (1995); Kopócs Tibor (1998); Dolán György (2009); Kopócs Tibor (2014).

A szlovákiai magyarok illegális jogvédő szervezete a normalizáció időszakában. Az eredetileg Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogvédő Bizottsága néven 1978 ápr.-ában megalakult szerveződés azzal a céllal jött létre, hogy a magyar nyelvű oktatást sújtó pártállami intézkedésekre felhívja a közvélemény figyelmét, s megakadályozza azok végrehajtását. A ~ tevékeny magvát 10–15 szlovákiai magyar értelmiségi alkotta, a szervezet által indított illegális petíciós mozgalmakba, a levelek másolásába, szétküldésébe azonban alkalmanként több tucat más személy is bekapcsolódott. A mozgalom szóvivője Duray Miklós volt. A jogvédő bizottság elsősorban petíciós akciókkal, a nemzetközi szervezeteknek a szlovákiai magyarokat ért sérelmekről küldött jelentésekkel igyekezett céljait elérni. Kapcsolatot tartott a nemzetközi emberjogi szervezetekkel és a közép-európai disszidens mozgalmakkal. A ~ tevékenysége 11 éve alatt összesen 65 dokumentumot adott ki, közte az 1982-ben Párizsban mon. formában megjelent A magyar kisebbség állapotáról címűt. Ezekben a dokumentumokban a ~ a magyar iskolák és a szlovákiai magyarok jogainak védelmében hozott intézkedései mellett többek között nyilvánosan fellépett a romániai falurombolás vagy a bős–nagymarosi vízlépcső megvalósítása ellen. A hatalom a ~ lépéseire Duray Miklósnak két ízben (1982-ben és 1984-ben) való letartóztatásával és perbe fogásával válaszolt. A ~t ért megtorló intézkedések miatt a bizottság munkáját 1983–84-ben ideiglenesen a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportja nevű szintén illegális szerveződés vette át. A ~hoz közel álló személyek 1987 tavaszán Csehszlovákiai Magyar Hírek címmel független hírügynökségi tájékoztatót indítottak útjára, amelynek összesen 14 száma jelent meg. Kezdeményezője és szervezője volt a Csehszlovákiai magyarok Memoranduma 1988 c. politikai pamlfettnek. A ~ 1989-ben New Yorkban jelentette meg a szervezet tíz éves tevékenységét bemutató Kettős elnyomásban c. dokumentumgyűjteményét. A ~ a bársonyos forradalom győzelme és az egypárti diktatúra felszámolását követően 1989 végén felfüggesztette tevékenységét. – Ir. Duray Miklós: Kettős elnyomásban. Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság helyzetéről és jogvédelméről 1978–1989 (1993).

Szl. magyar tudományos egyesület a két vh. közötti időszakban (Pozsony, 1936). Megalakulásának okait leginkább abban kell keresni, hogy a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság tudományos szakosztálya gyakorlatilag nem fejtett ki semmiféle tevékenységet, a prágai Csehszlovák Kisebbségkutató Intézet pedig kizárólag csehszlovák szempontú kutatásokat folytatott, s a szlovákiai magyar tudományosság képviselőit nem vonta be munkájába. Bár a ~ elsősorban baloldali és aktivista jellegű szervezkedésnek számított, munkájába más irányultságú szakemberek is bekapcsolódtak. Munkatársai közé tartoztak többek között Hantos László, Brogyányi Kálmán, Révay István gróf, Sas Andor, Szalatnai Rezső, Machnyik Andor. Hat szakcsoportot hozott létre: a jogi, gazdasági, kulturális, egészségügyi, történelmi és szociológiai csoportot. A ~hez fűződik a Tavaszi Parlament megszervezése. A ~ (részben a benne konkurenciát látó Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság befolyásos személyiségeinek hatására) sem működési engedélyt, sem pedig anyagi támogatást nem kapott, így rövid működés után feloszlott. – Vezető: Jankó Zoltán.

1945 után az első önálló magyar könyvkiadó Csehszl.-ban (Pozsony, 1953–1956). Formálisan a Csemadok KB-ához tartozott, tevékenységében azonban önálló volt. Munkatársai a Magyar Könyvtár korábbi szerkesztői (Balassa Eleonóra, Sima Ferenc, Czagány Iván, Walla Frigyes, Tóth Tibor, Hubik István) voltak. Indulása évében 47 művet jelentetett meg. A ~ adta ki a kortárs írók első gyűjteményes kötetét (Új Hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája, szerkesztette Szőke József, 1953) s egy válogatást az első köztársaság irodalmából (Megalkuvás nélkül, szerkesztette Szűcs Béla, 1954). 1956-ban beolvasztották a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadóba, mely később Tatran néven működött tovább. A kiadó tevékenységében meghatározó szerepet játszott az az 1953-ban aláírt egyezmény, amely a csehszlovák–magyar közös könyvkiadás elveit rögzítette. Ez (kiegészítésekkel) 1989-ig érvényben volt. – Vezető: Fendt Pál.

A Csemadok szervezeti keretei között létrehozott társadalmi egyesület (Pozsony, 1969–1972). Feladatának tekintette a szlovákiai magyarok népi kultúrájának kutatását, az eredmények közzétételét. Kutatási programokat kezdeményezett, tájházak berendezésében működött közre, ám fennállásának rövid ideje és a kor politikai légköre nem tette lehetővé kitűzött céljainak maradéktalan megvalósítását.

A szlovákiai magyarok kisebbségvédelmi szervezete (Losonc, Pozsony, 1922). A Népszövetségi Ligák Világszövetségének a tagja a két vh. közötti időszakban. A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága keretén belül a Szüllő Géza vezetése alatt működő külügyi albizottság hozta létre. A ~ hivatalos bejegyzését azonban a csehszlovák hatóságok évekig elutasították, így arra csupán 1925-ben került sor. A ~ feladata a szlovákiai magyar kisebbséget ért sérelmeknek a nemzetközi közvélemény elé tárása volt. Ebben a feladatban kulcsszerep jutott Szüllő Gézának, aki a húszas évek elejétől rendszeresen képviselte a magyar kisebbséget a különböző nemzetközi fórumokon: a Népszövetségi Ligák Világszövetségében, az Európai Nemzetiségek Kongresszusán és más intézményekben. – Vezető: Novek Béla (1922); Esterházy János (1931); Szüllő Géza (1937).

A szlovákiai magyar tanítók központi énekkara (Nyitra, Komárom, 1964). Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara néven kezdett működni. Alapító karnagya Ág Tibor, Janda Iván, Schleicher László és Szíjjártó Jenő, első magyarországi vendégkarnagya Vass Lajos volt. Vass Lajos után Tamási László (1993–1996) és Sapszon Ferenc (1997–2006) volt a vendégkarnagy. Jelenleg a művészeti vezető Józsa Mónika, a vendégkarnagy Tóth Árpád. A kórus célja a kórusművészet iránt érdeklődő magyar pedagógusok összefogása és a karéneklés hagyományának ápolása. Az alakuláskor a Csemadok alá tartozott, később önállósult. A kórusnak nincs állandó működési helye, a tagok havonta mindig ott találkoznak, ahol megfelelő helyet találnak, leggyakrabban kollégiumokban. Szívesen lép fel templomokban és különböző rendezvényeken. Esterházy János Emlékplakettet kapott (2009, 2010, 2011). – Ir. Horváth Géza–Debrődi D. Géza szerk.: A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara megalakulásának 25. évfordulója (1989); Horváth Géza szerk.: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának (CSMTKÉ) 30. évfordulója (1994); Horváth Géza: Ha megszólít az ének – A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának (CSMTKÉ) története, 1964–2004 (2004).

Kulturális és közművelődési ernyőszervezet a két vh. közötti években (Rimaszombat, Kassa, 1928). A szövetség feladata az volt, hogy biztosítsa a magyar pártok és a kulturális élet egyes szereplői közötti folyamatos kapcsolatot, ill. befolyást gyakoroljon a szlovákiai magyarok kulturális életére. 1928-ban szervezte meg Sziklay Ferenc szervezte meg, az ellenzéki Magyar pártok kultúrreferátusának vezetője. Alapszabályait 1931-ben hagyta jóvá a prágai belügyminisztérium. Elnöke Törköly József ügyvéd, parlamenti képviselő, főtitkára pedig Márkus László, a Gömör c. hetilap főszerkesztője volt.

A két vh. közötti időszakban a csehszlovákiai magyar sportélet legfőbb testülete (1928–1938). A szövetség keretén belül nyolc szakszövetség és négy szakbizottság működött. A Szövetségben bejegyzett magyar sportegyesületek létszáma meghaladta a kettőszázat. A legjelentősebb magyar sportegyesületek közé a PTE (eredetileg Pozsonyi Torna Egylet, később pedig Polgári Torna Egylet), a KAC (Kassai Atlétikai Club), az ÉSE (Érsekújvári Sport Egylet), a PTVE (eredetileg Eperjesi Torna és Vívó Egylet, később Prešovi Torna és Vívó Egylet) és a LAFC (Losonci Atlétikai Futball Club) tartoztak. – Vezető: Révay István gróf (1928), Bárczy Oszkár (1935).

Tudományos és művelődési intézmény a két vh. közötti Csehszl.-ban (Pozsony, 1931–1945). A közismert nevén csak Masaryk Akadémiának nevezik. Masaryk köztársasági elnök 1930 szept.-ében Losoncon jelentette be, hogy nyolcvanadik születésnapja alkalmából jelentős pénzadománnyal (1 millió korona) kívánja támogatni egy magyar tudományos, művészeti társaság létrehozását. Alakuló közgyűlésére 1931. nov. 8-án került sor. A ~nak három szakosztálya működött: a tudományos, az irodalmi és a művészeti. Tagságának nagy része aktivista szellemiségű volt, így a társaság a kezdetektől fogva politikai viták kereszttüzébe került. Noha a ~ a Szlovákiai Magyar Tudományos Akadémia szerepét kívánta betölteni, ennek nem tudott eleget tenni. Különösen a tudományos szakosztály tevékenysége maradt el a várakozástól, mivel a tagság nagy része nem rendelkezett megfelelő tudományos képesítéssel. Jelentősebbnek mondható az irodalmi és művészeti tevékenysége, a képzőművészeti kiállítások szervezése, írók és művészek anyagi támogatása, színvonalas publikációk megjelentetése. A ~ lapjai a Magyar Figyelő (1933–1935) és a képzőművészeti szakosztály által kiadott Forum (1933–1938) voltak. Az első bécsi döntést követően tagságának csupán a kisebb része maradt Szl.-ban. A ~ irányítását egy intézőbizottság vette át, amelyben meghatározó egyénisége Duka Zólyomi Norbert volt. A Szlovák Köztársaság megalakulását követően az új hatalom szigorú ellenőrzés alá vonta és kormánybiztost nevezett ki élére. Ebben az időszakban tényleges tevékenységet a társaság már nem fejthetett ki. A vh. befejezését követően a Szlovák Nemzeti Tanács feloszlatta, vagyonát pedig elkobozta. – Elnökei: Orbán Gábor (1931–1936); Balogh Elemér (1936–1938). – Főtitkárai: Szerényi Ferdinánd (1931–1936); Duka Zólyomi Norbert (1936–1945). – Ir. Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973).

Magyar újságírók politikailag semleges érdekvédelmi szervezete (1926–1939). Alakuló közgyűlését 1926. ápr. 19-én tartotta Pöstyénben. A szindikátus fő célja az újságírók hivatásával összefüggő érdekek védelme és a munkanélküli, ill. nyugalmazott tagok anyagi támogatása volt. – Vezető: Dzurányi László, Kasztor Ernő.

Emigráns magyar szervezet. 1948-ban alakították meg Németországban Csehszl. területéről kivándorolt magyar értelmiségiek Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya néven. Később a szervezet székhelyét az Amerikai Egyesült Államokba helyezték át. A szervezetnek fiókja működött Kanadában, amelynek elnöke Kostya Sándor volt. A szervezet több ízben is memorandumot juttatott el nemzetközi szervezeteknek a szlovákiai magyarokat ért sérelmekről. Kettős járom alatt c. időszakos lapot ad ki. 1994-től Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya néven működik.

A Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt magyar szekciójának politikai hetilapja (1926–1938). Előzményének a Csehszlovák Köztársaság Magyar Szociáldemokrata Munkáspártja kiadásában megjelenő Munkásújság, ill. a Kárpátalján kiadott Ruszinszkói Népszava tekinthető. A lap az aktivista politika egyik legfontosabb sajtóorgánuma volt. – Szerk.  Váradi Aladár, Surányi Géza, Schultz Ignác és Fehér Ferenc.

A Csehszlovák Testnevelési Szövetség hetilapja (Pozsony, 1953. jan.–1969. dec.). Utódlapja a Sportvilág (1970. jan.–1971. dec.). – Szerk. Federmayer István.

Az Iskola- és Népművelésügyi Minisztérium hivatalos közlönyének (Věstník) kivonatos magyar fordítása (Komárom, 1930 febr.–1937 dec.).  Kiadója a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület volt. – Szerk. Vásárhelyi Károly, Uhereczky Géza.

Kulturális és közművelődési szervezet (Pozsony, 1949. márc. 5.). Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven alakult meg, melynek rövidítése a Csemadok mozaikszó. A szervezet elnevezése többször változott: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1966–1969), Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szövetség (1969–1971), Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1971–1990), Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége (1990–1993), Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok (1993). Az 1945–1948-as jogfosztottság utáni időszakban egyetlen magyar intézményként a szlovákiai magyarság körében szervezte a kulturális életet, ápolta a hagyományokat és a népművészeti értékeket. Ösztönözte és támogatta a kisebbségi kultúra fejlesztését, az anyanyelv használatát, a szakképzést és az általános műveltségi szint emelését. Alakuló közgyűlésen Fábry Zoltánt választották a szervezet díszelnökévé, aki haláláig betöltötte ezt a tisztséget. Helyi szervezeteinek száma 1949 végén 63 volt, ez 1952 máj.-áig (a III. országos közgyűlésig) 380-ra, a taglétszám pedig 35 ezerre nőtt. 1980-ban már 512 helyi szervezete és 72 500 tagja volt. 2007-ben 15 járási és 2 városi területi irodát, ill. 441 alapszervezetet és 57 050 tagot tartott nyilván. A Csemadok eszmeiségében kezdettől fogva meghatározó volt a pártideológia, a mindennapi aprómunkában viszont a magyarság szellemi életének, kultúrájának támogatása érvényesült. Sokrétű tevékenységet végzett: irodalmi rendezvényeket, tanfolyamokat, népművelő előadásokat, kulturális rendezvényeket szervezett, műkedvelő művészeti együtteseket hozott létre (színjátszó- és népi táncsoportokat, énekkarokat stb.). Országos rendezvényei: Jókai Napok (Komárom), Kazinczy Nyelvművelő Napok (Kassa), Szenczi Molnár Albert Napok (Szenc), Országos Kulturális Ünnepély (Gombaszög), Országos Népművészeti Fesztivál (Zseliz), Tavaszi Szél Vizet Áraszt (Pozsony), Duna Menti Tavasz (Dunaszerdahely), Kodály Zoltán Napok (Galánta), Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny (Rimaszombat), Fábry Napok (Kassa), Csengő Énekszó (Érsekújvár), Bíborpiros Szép Rózsa (Dunaszerdahely), valamint nyári művelődési táborok, klubok, irodalmi, nyelvi vetélkedők és népdalversenyek. Létrehozta a szlovákiai magyar kultúra ápolásának több intézményét: Fáklya (1951), Népes (1953), Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó (1953), A Hét (1957), Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara (1964), Szőttes Kamara Néptáncegyüttes (1969). A szervezet együttműködött az írókkal, író–olvasó találkozókat szervezett, irodalmi műveket népszerűsített. Jelentős szerepet játszott a néprajzi és népzenei kutatás megszervezésében, szakmai munkáját különböző szaktestületekben folytatta (Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Társasága, Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága stb.), amelyek 1989 után önállósodtak. Tagja volt a Nemzeti Frontnak (1949–1971, 1987–1989), 1971–1987 között pedig a kulturális minisztérium felügyelete alá tartozott. – Vezető: Lőrincz Gyula(1949), Dobos László (1968), Fábry István (1971), Lőrincz Gyula (1972), Sidó Zoltán (1982), Bauer Győző (1991), Kolár Péter (1997), Kvarda József (2000), Száraz József (2003), Hrubík Béla (2006), Bárdos Gyula (2012). – Ir. Szabó Rezső szerk.: Adalékok a Csemadok munkájához (1966); Varga János szerk.: A Csemadok 25 éve 1949–1974 (1974); Rácz Olivér: A fáklya jegyében (1984); Tóth László–Filep Tamás Gusztáv szerk.: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I–IV. (1998–2000); Szabó Rezső: A Csemadok és a Prágai Tavasz. Beszélgetések, cikkek, előadások, dokumentumok (2004).

A Csemadok Országos Tanácsa által 2008-ban alapított díj, amely kezdetben a Életfa Díj nevet viselte. A díjat a Csemadokban hosszú éveken át kiemelkedő tevékenységet folytató személyiségek kapják minden év január 22-én, a Magyar Kultúra napján. Az életműdíjjal évente 5-6 főt díjaznak.

A Csemadok Országos Elnöksége által 2013-ban létrehozott elismerés, amellyel olyan a Csemadokban kiemelkedő teljesítményt folytató személyeket díjaznak, akik a Csemadok Életmű Díj odaítéléshez szükséges életkort még nem érték el.