sportélet

A szlovákiai magyarok sportélete két egymástól jól elkülöníthető korszakra bontható. Az 1918-tól 1938-ig tartó korszakban a magyar sportélet autonóm szervezetet alkotva működött, a második vh. utáni évtizedekben azonban erre már nem volt lehetőség. Az első Csehszlovák Köztársaságban a sport nemzetiségi elv alapján szerveződött meg, az egyes nemzeti kisebbségek külön sportszervezetekkel rendelkeztek és külön bajnokságokat, sportversenyeket rendeztek. A csehszlovákiai magyar sportélet legfőbb szerve a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség volt. A labdarúgás mellett a szlovákiai magyarok körében a tenisz, az atlétika, az úszás és vízilabda számított népszerűnek, de külön magyar jéghokiszövetség és jéghokibajnokság is létezett. A szlovákiai magyar sportolók közül többen értek el kiemelkedő eredményeket. Közülük is kiemelkedik Kóczán Mór, aki az első köztársaság idején Dunaradványban volt ref. lelkész. A több atlétikai számban is eredményes Kóczán legjelentősebb eredményét még a Csehszlovák Köztársaság megalakulása előtt, az 1912-es stockholmi olimpián érte el, ahol bronzérmet szerzett gerelyhajításban. A legsokoldalúbb sportolók egyike Bárczy Oszkár volt, aki teniszben 1918-előtt magyar, 1918 után pedig szlovák bajnok volt. A Pozsonyi Torna Egylet (PTE) asztaliteniszezőjeként indult annak a Sidó Ferencnek a sportpályafutása, aki később Mo.-nak számtalan világbajnoki címet szerzett. 1938 és 1945 között a szlovákiai magyar sportszervezet betagolódott a magyarországi sportéletbe. Az első Szlovák Köztársaságban élő kis számú magyar kisebbség sportélete leginkább csak Pozsonyra korlátozódott, amelynek magyar egyesületei főleg az atlétikában értek el kimagasló eredményeket. A második vh.-t követően a szlovákiai magyarságot sújtó intézkedések közepette nem kerülhetett sor az autonóm magyar sportélet újjászervezésére. Mivel az 1948-tól kiépülő szocialista rendszerben erre szintén nem volt mód, így a továbbiakban autonóm szlovák magyar sportéletről már nem beszélhetünk. A magyar falvakban és városokban működő sportegyesületek az egységes csehszlovák sportszervezet tagjaiként működhettek, s az egyesületek tagsága is vegyes volt nemzetiségileg. A szlovákiai magyar sportolók leginkább a labdarúgásban, vívásban, vízilabdában, kajak-kenuban értek el jó eredményeket. Vízilabdában elsősorban Kassa, labdarúgásban Dunaszerdahely és Rimaszombat, kajak-kenuban és ökölvívásban Komárom, birkózásban Bős, női kézilabdában Nyárasd, vívásban pedig Somorja vált a szlovákiai magyar s egyben a csehszlovákiai sportélet egyik központjává. A második vh.-t követő évtizedekben a szlovákiai magyar sportolók közül többek között a diszkoszvetőBugár Imre, a labdarúgó Szikora György, Gőgh Kálmán, Móder József, Németh Szilárd, a kajakozó Szabó Attila, a vívó Loksáné Rácz Katalin, a vízilabdázó Gergely István, Riszdorfer Mihály és Richárd, ill. Vlček Erik kajakosok vagy a két paraolimpiai bajnok, az íjász Lyócsa Imre és az aszteliteniszező Gáspár László ért el kiemelkedő nemzetközi sikereket. – Ir. Turczel Lajos: Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918-1938 (1992).