Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

A Mi Lapunk

Cserkész- és diákfolyóirat (Losonc, 1921–1932). Az első években hagyományos típusú lapnak mutatkozott, de az 1925/26-os évfolyamtól kezdve, amikor a prágai Szent György Kör főiskolás cserkészei állandó munkatársai lettek, minőségi változáson esett át, s az akkor kibontakozó regöscserkészet, majd a Sarló mozgalom központi fóruma, szellemi műhelye lett. Közölte Móricz Zsigmond híres írását (Gyalogolni jó) és Szabó Dezsőnek a csehszlovákiai magyar ifjúsághoz küldött kinyilatkoztatásszerű leveleit. Hazai íróink közül főleg Darkó István, Győry Dezső, Szalatnai Rezső, Szombathy Viktor, Tamás Mihály publikáltak benne, a sarlósok közül Balogh Edgár, Boross Zoltán, Dobossy Imre, Dobos László, Jócsik Lajos és Peéry Rezső voltak a munkatársai. A nemzeti és keresztény szellemű cserkésztisztek 1928-tól azzal vádolták a lapot, hogy a sarlósok fokozódó radikalizálódása révén eltért a cserkész eszmeiségtől, ezért Tábortűz címen új orgánumot létesítettek. A kiéleződött viszály következtében a lap megszűnt. – Szerk. Scherer Lajos.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésLosonc [Lučenec]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID376980
Módosítás dátuma2019. december 17.

Hibát talált?

Üzenőfal