A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Lexikonunk a Csehszlovákiában, ill. Szlovákiában élő magyarokkal kapcsolatos információk, adatok lehető legszélesebb körű összegyűjtésére vállalkozott. Címéből adódóan a szerkesztők, illetve a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a lexikon feldolgozza a Csehszlovákia megalakulásától napjainkig terjedő időszakot. A 2014-ben azonos címen megjelent könyv bővített változata.
1 2 3 4 5 92
2731 találat

államfordulat

Részletek

államfordulat
A csehszlovák légió bevonulása Pozsonyba 1919-ben (FI)

Habár a frissen kikiáltott csehszlovák állam csapatai már 1918 nov.-ének első napjaiban benyomultak a mai Szl. területére (Csehszlovákia megalakulása), a mai dél-szlovákiai területek megszállása csupán a Szl. és Mo. közötti demarkációs vonal (államhatár) kijelölését követően kezdődött el. A Piccione olasz tábornok vezetése alatt álló, Olaszországból hazatért csehszlovák légiók 1918. dec. 29-én Kassa, majd másnap Pozsony elfoglalásával kezdték meg és 1919. jan. közepén fejezték be a mai D-Szl. elfoglalását. A Pozsonytól a Losonc melletti Pinc községig kijelölt nyugati szakaszt az itáliai csehszlovák légiók 7. hadosztálya, az ettől keletre eső térségeket pedig a 6. hadosztály vette birtokába. A D-Szl.-ba bevonuló csehszlovák csapatok sehol sem ütköztek a magyar hadsereg komolyabb katonai ellenállásába, számottevő harcok csupán a nógrádi Rap község mellett zajlottak. A helyi magyarság szembeszegülése Érsekújvár környékén öltött szervezett formát, ahol a Szmrecsányi György és Benyiczky Ödön által szervezett népfelkelők szálltak szembe a légionáriusokkal. A helyi lakosság ellenállásának hiányát leginkább az magyarázza, hogy a magyar lakosság az igazságos békében és egy esetleges népszavazásban bízva, csupán ideiglenesnek tekintette a csehszlovák megszállást. A szlovákiai magyar kisebbség tiltakozását a magyar közigazgatás felszámolása, Pozsonynak Szl. fővárosává való nyilvánítása, a Szlovákia Teljhatalmú Minisztériumának Pozsonyba költözése, valamint a legionáriusoknak a magyar lakosság nemzeti önérzetét sértő magatartása indította el. 1919. febr. 4-én szinte Szl. egész területén sztrájkba kezdtek a vasutasok és a postások, valamint több városban is általános sztrájkba kezdett a lakosság. A pozsonyi magyar és német szociáldemokrácia által febr. 12-én Pozsonyban szervezett nagygyűlés résztvevői nemcsak szociális követeléseket hangoztattak, hanem Pozsony Csehszl.-hoz való csatolása ellen is tiltakoztak. A cseh katonaság a tüntetést csak a tömegből hét halálos áldozatot követelő sortűzzel tudta feloszlatni (pozsonyi sortűz). A Vavro Šrobár által irányított Szlovákia Teljhatalmú Minisztériuma a következő hetekben is kemény kézzel tört le minden magyar jellegű megmozdulást, s újabb sortüzektől sem riadt vissza (zselizi sortűz, kassai sortűz). A csehszlovák közigazgatás megszervezésével párhuzamosan megkezdődött a magyar intézményrendszer felszámolása és a magyar emlékművek, szobrok lerombolása, eltávolítása. A Magyar Tanácsköztársaság 1919. márc. 21-i megalakulása ismét új helyzetet teremtett. A csehszlovák kormány Szl. egész területén szükségállapotot hirdetett, majd fegyveres támadást intézett Mo. ellen, amelynek célja az ún. második demarkációs vonal megszállása volt (államhatár). A Vörös Hadsereg máj. 30-án megindított ellentámadása során azonban a magyar csapatok mélyen a mai Szl. területére hatoltak, s közben D-Szl. magyarok által lakott területeinek a Bodrogköztől Érsekújvárig húzódó szakaszát is visszafoglalták. Mivel Versailles-ban közben megszületett az államhatár vonalát érintő megegyezés, a békekonferencián elnöklő Georges Clemenceau 1919. jún. 13-án jegyzékben szólította fel a magyar kormányt, hogy csapatait vonja vissza az előző napon megállapított határvonal mögé. Ez jún. utolsó napjaiban meg is történt, s a csehszlovák hatalom immár véglegesen birtokba vette a neki kijelölt területeket. Ezzel a demarkációs vonal által kijelölt észak-magyarországi területetek csehszlovák megszállása befejeződött.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID370599
Módosítás dátuma2016. június 28.

Állami Faluszínház magyar tagozata

Részletek

A szlovák Állami Faluszínház 1949-ben alakult, elsősorban a hivatásos (és hivatalos) színjátszás megszervezését és a vidék, a falu kapcsolatának szorosabbra fűzését tekintette küldetésének. 1950. szept. 1-jével megalakult a pozsonyi ~, a háború befejezése után az első hivatásos magyar színtársulat Szl.-ban. A társulatnak elsősorban politikai feladatai voltak. 1959-ben az Állami Faluszínházat felszámolták, tagjai az addigra már kiépült kerületi színházakba, a magyar tagozat munkatársai zömmel a Magyar Területi Színházhoz kerültek.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID370602
Módosítás dátuma2019. december 17.

Álló Gyula

Részletek

Álló Gyula
Álló Gyula (KKK)

(* 1901. ápr. 4. Csentőfa, † 1984. szept. 3. Kritzendorf, [Ausztria]) Festő, restaurátor. Fiatalon kovácsként és gépészként dolgozott. Gustáv Mallý pozsonyi festőiskolájában, ill. a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. 1931-ben tanulmányúton járt Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Svájcban. Hazatérve Szunyogdin telepedett le. 1939–1945 között Pozsonyban festőiskolát létesített. A második vh. után elismert restaurátor volt. 1960-ban kivándorlási engedéllyel Ausztriába, Kritzendorfba költözött, ahol folytatta restaurátori tevékenységét, s részt vett az alsó-ausztriai képzőművészeti életben. – Fm. Restaurátori munkássága: Bogoszló, Maulpertsch-freskók az Erdődy kastélyban (1954–1955, Staudt Mihállyal); Kassa: a színház mennyezeti festményei; Zselíz: a katolikus templom középkori freskói, a pozsonyi Klarissza-templom falfestményei. – Ir. Fogarassy László: Álló Gyula, ISZ. 1975/8.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésCsentőfa [Čentovo] / Szunyogdi [Komárov]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID370608
Módosítás dátuma2019. december 2.

Alma Mater

Részletek

Alma Mater
Az Alma Mater címlapja

Negyedévente megjelenő ingyenes, országos diáklap (Pozsony, 2004–). A Diákhálózat jelenteti meg. Olyan kommunikációs, információs és tájékoztató médium, mely 11 városban (Prágában, Brünnben, Nagyszombatban, Pozsonyban, Kassán, Nyitrán, Komáromban, Budapesten, Párkányban, Somorján és Dunaszerdahelyen) és azok egyetemi közösségeiben érhető el.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID370611
Módosítás dátuma2019. december 17.

Almágy (Gemerský Jablonec)

Részletek

Község a Rimaszombati járásban, a Cseres-hegységben, a Gortva-patak völgyében, Fülektől DK-re, a szlovák–magyar határ közelében. L: [1921] – 726, ebből 722 (99,4%) magyar, 4 (0,5%) szlovák; [2011] – 693, ebből 536 (77,3%) magyar, 77 (11,1%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 636 (91,8%) magyar, 33 (4,8%) szlovák. V: [2011] – 639 r.k., 12 ref., 2 ev. – R. k. (Szt. Abdon és Szennen-) temploma a 13. sz.-ban épült román stílusban, a 18. sz.-ban barokkosították, fa karzata 1815-ben készült. A 21. sz. elején közös, szlovák–magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett. Az 1980-as években a Rimaszombati járási nyári művelődési táborok színhelye volt.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlmágy [Gemerský Jablonec]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370614
Módosítás dátuma2015. január 25.

Almás

Részletek

Község a Rozsnyói járásban, az Alsó- és a Felső-hegy között, a Torna-patak völgyében, a Szoroskői-nyereg alatt, Rozsnyótól DK-re, a szlovák–magyar határon. L: [1921] – 921, ebből 862 (93,6%) magyar, 42 (4,6%) szlovák; [2011] – 808, ebből 650 (80,4%) magyar, 129 (16,0%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 681 (84,3%) magyar, 95 (11,8%) szlovák. V: [2011] – 378 ref., 335 r. k., 10 gör. kat., 4 ev. – A csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok 1971-ben ~on és a szomszédos Körtvélyesen rendezték meg az utolsó, VII. Nyári Ifjúsági Találkozót. R. k. (Szentháromság-) temploma a 14. sz. második felében gótikus, ref. temploma a 18. sz. végén klasszicista stílusban épült. A 21. sz. elején közös, szlovák–magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésSzádalmás [Jablonov nad Turňou]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID379599
Módosítás dátuma2015. január 23.

Almási Róbert

Részletek

Almási Róbert
ALMASI ROBERT (fot. Somogyi)

(* 1948. jan. 28. Mórockarcsa, † 2018. máj. 20.) Festő, grafikus. 1967-ben a brünni Iparművészeti Középiskola grafikai szakán végzett. 1968–1974-ben a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult, majd Dunaszerdahelyen működött. A nyárasdi képzőművészeti alkotótáborok kezdeményezője. Főleg falfestészettel, táblafestészettel és grafikával foglalkozik.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésMórockarcsa [Moravské Kračany]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID370620
Módosítás dátuma2019. december 2.

Alsó-Csallóköz

Részletek

Alsó-Csallóköz
Alsó-Csallóköz − táj Csallóközaranyos határában (FI)

Néprajzi tájegység. A Csallóköz keleti, Altájként is emlegetett, az egykori Komárom vármegyéhez tartozó területe. Természetföldrajzi adottságainak köszönhetően és a török háborúk pusztításainak következtében nagy határú, nagy lélekszámú, halmazos települések alakultak ki a térségben. Ezen a területen gyakran kiterjedt tanyarendszer is létrejött, pl. Gúta környékén (kisalföldi tanyák). Itt először az állattenyésztés velejárójaként alakultak ki huzamosabb ott tartózkodásra alkalmas tanyák. Mivel a döntően szarvasmarha-tenyésztésből élő gútaiak állataikat az óriási határnak csak a magasabban fekvő, víz nem járta területein tudták legeltetni, gyakran előfordult, hogy a belvizek elvágták a visszatérési lehetőséget. A 19. sz. végétől, ám főleg a 20. sz. első évtizedeiben, a földművelés egyre fontosabbá válása, valamint a belterület túlnépesedése következtében egy másik jelentős kiköltözés, tanyásodási folyamat indult meg. Lényegében ettől az időtől kezdve kísérhető nyomon az ún. ártéri tanyák kialakulása is (kisalföldi tanyák). A Kis-Duna és a Vág árterében, mesterséges dombokon épített lakóházakba a szegényebb lakosok költöztek ki. Csak gyümölcstermesztéssel és halászattal foglalkoztak. E folyamatok következtében 1933-ban Gúta összlakosságának mintegy 35%-a élt tanyán. Az ártéri tanyák a második vh. után folyamatos hanyatlásnak indultak, s napjainkra gyakorlatilag teljesen fölszámolódtak. – Ir. Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza (2012); Fehérváry Magda: Parasztgazdaság a XX. sz. első felében. Gútai példa (1988).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID370623
Módosítás dátuma2014. december 17.

Alsóbalog (Nižný Blh)

Részletek

1943-ban Vámosbalog néven Felsőbaloggal egyesített község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Balog-patak völgyében, Rimaszombattól ÉK-re. L: [1921] –624, ebből 607 (97,3%) magyar, 11 (1,8%) szlovák nemzetiségű. V: [1921] – 484 ref., 123 r. k., 11 izr., 5 ev. – Ref. templomát 1740-ben emelték.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370626
Módosítás dátuma2015. február 7.

Alsóbodok (Dolné Obdokovce)

Részletek

Alsóbodok (Dolné Obdokovce)
Alsóbodok – r. k. templom (GJ)

Község a Nyitrai járásban, a Zsitvamenti-hátságon, a Nyitra és a Zsitva folyók között, a Zoboralján, Nyitrától K-re. L: [1921] –760, ebből 708 (93,2%) magyar, 44 (5,8%) szlovák; [2011] – 1188, ebből 699 (58,8%) magyar, 452 (38%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 739 (62,2%) magyar, 410 (34,5%) szlovák. V: [2011] – 1108 r. k., 1 ref. – R. k. (Keresztelő Szt. János-) temploma a 12. sz. második felében épült román stílusban, a 18. sz. végén barokk stílusban alakították át. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os vegyes, szlovák–magyar tanítási nyelvű alapiskolával, s 2001-ben alapított magyar tanítási nyelvű magán szakközépiskolával (Zoboraljai Magyar Tanítási nyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola) rendelkezett. – Ir. Fehér Sándor: Alsóbodok. Monográfia (1997).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsóbodok [Dolné Obdokovce]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370629
Módosítás dátuma2015. március 11.

Alsócsitár; Csitár (Štitáre)

Részletek

Község a Nyitrai járásban, a Zsibrice hegy lábánál, a Zoboralján, Nyitrától ÉK-re. L: [1921] – 462, ebből 423 (91,6%) magyar, 37 (8,0%) szlovák; [2011] – 707, ebből 487 (68,9%) szlovák, 191 (27%) magyar nemzetiségű. A: [2011] – 463 (65,5%) szlovák, 208 (29,4%) magyar. V: [2011] – 550 r. k., 8 ev., 3 gör. kat., 1 ref. – R. k. (Szt. Imre-) temploma 1785-ben épült klasszicista stílusban egy korábbi templom alapjain. Határában, a Zsibrice D-i lejtőin 1954-ben 24,5 ha-on természetvédelmi területet létesítettek. – 1975–2002 között közigazgatásilag Nyitrához tartozott.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370632
Módosítás dátuma2015. március 11.

Alsócsöpöny (Dolný Čepeň)

Részletek

1944- ben Szeredhez csatolt község a Galántai járásban, a Kisalföldön, a Vág folyó jobb partján, Galántától É-ra. L: [1921] – 343, ebből 286 (83,4%) szlovák, 48 (14,0%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 326 r. k., 12 izr. – R. k. (Szűz Mária mennybevétele) kápolnája 1781-ben épült barokk, nemesi kúriája a 19. sz. közepén klasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsócsöpöny [Dolný Čepeň]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370635
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsófalu (Polina)

Részletek

Község a Nagyrőcei járásban, a Gömör–Szepesi-érchegység D-i részén, a Ratkói-Túróc-patak völgyében, Tornaljától ÉNy-ra. L: [1921] – 268, ebből 225 (83,9%) magyar, 22 (8,2%) szlovák; [2011] – 126, ebből 83 (65,9%) magyar, 35 (27,8%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 90 (71,4%) magyar, 31 (24,6%) szlovák. V: [2011] – 60 ref., 29 r. k., 5 ev., 2 gör. kat. – Nemesi kúriája a 19. sz. elején épült klasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsófalu [Polina]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370638
Módosítás dátuma2015. január 25.

Alsófegyvernek (Dolné Zbrojníky)

Részletek

1944-ben Kétfegyvernek néven Felsőfegyvernekkel egyesített község a Lévai járásban, az Ipolymenti-hátság Ny-i peremén, a Szikince-patak bal partján, Zseliztől É–ÉK-re. L: [1921] – 366, ebből 363 (99,2%) magyar, 1 (0,3%) szlovák nemzetiségű. V: [1921] – 316 ref., 49 r. k. Klasszicista stílusú ref. temploma 1806-ban épült egy korábbi, 18. sz.-i templom alapjain.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsófegyvernek [Dolný Feďvernek]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370641
Módosítás dátuma2016. június 28.

Alsógellér (Dolné Holiare)

Részletek

1940-ben Gellér néven Felsőgellérrel egyesített község a Komáromi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz K-i részén, Nagymegyertől DK-re. L: [1921] – 416, ebből 414 (99,5%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 372 ref., 36 r. k., 6 izr., 2 ev.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsógellér [Dolný Geller]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370644
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsógyőröd (Dolný Ďur)

Részletek

1960-ban Nagygyőröd (Veľký Ďur) néven Felsőgyőröddel (Horný Ďur) és Kisgyékényessel egyesített község a Lévai járásban, a Garammenti-hátság K-i részén, Lévától Ny-ra. L: [1921] – 426, ebből 341 (80,0%) szlovák, 81 (19,0%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 422 r. k., 4 izr. – Barokk stílusú r. k. (Szt. Márton-) temploma 1723-ban épült középkori gótikus alapokon. Határának egy részén értékes erdei madárvilágának megőrzése érdekében 1949-ben 27 ha területen Patyi cseres néven természetvédelmi területet hoztak létre.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsógyőröd [Dolný Ďur]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370647
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsóhatár (Dolný Chotár)

Részletek

Község a Galántai járásban, a Kisalföld mátyusföldi részén, a Fekete-víz bal partján, Gútától ÉNy-ra. L: [2011] – 403, ebből 185 (45,9%) magyar, 137 (34,0%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 205 (50,9%) magyar, 115 (28,5%) szlovák. V: [2011] – 167 r. k., 54 ev., 5 gör. kat., 2 ref. – A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett. 1960-ban az Alsószeli határának D-i részén található tanyacsoportból szervezték önálló községgé.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsóhatár [Dolný Chotár]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370650
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsójányok (Dolné Janíky)

Részletek

1940-ben Jányok néven Felsőjányokkal és Bústelekkel egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz É-i részén, a Kis-Duna jobb partján, Szenctől D-re. L: [1921] – 239, ebből 234 (97,9%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 239 r. k.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsójányok [Dolné Janíky]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370653
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsókálosa (Nižná Kaloša)

Részletek

1964-ben Kálosa néven Felsőkálosával egyesített község a Rimaszombati járásban, a Rima-medence É-i részén, a Kálosa-(Vály-) patak völgyében, Tornaljától Ny-ra. L: [1921] – 512, ebből 472 (92,2%) magyar, 8 (1,6%) szlovák; [1961] – 612, ebből 476 (77,8%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 256 r. k., 238 ref., 11 ev., 6 izr., 1 gör. kat. – Magyar lakosainak egy részét 1947–48-ban áttelepítették Mo.-ra, helyükre É-gömöri szlovák telepesek költöztek. A Hevessy-kúria a 19. sz. első felében klasszicista, ref. temploma 1889-ben neoklasszicista stílusban épült.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsókálosa [Nižná Kaloša]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370656
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsólánc (Nižný Lánec)

Részletek

Község a Kassa-környéki járásban, a Kassai-medence DNy-i részén, a Cserehát É-i lábánál, az Ida-patak völgyében, Szepsitől DK-re, a szlovák–magyar határ közelében. L: [1921] – 292, ebből 287 (98,3%) magyar, 1 (0,3%) szlovák; [2011] – 423, ebből 256 (60,5%) magyar, 110 (26,0%) roma, 53 (12,5%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 371 (87,7%) magyar, 32 (7,6%) szlovák, 1 (0,2%) roma. V: [2011] – 198 r. k., 161 ref., 10 gör. kat., 2 ev. – A Lánczy-kastély a 19. sz. elején, a ref. templom 1836-ban, a r. k. (Szt. Péter és Pál-) templom 1842-ben épült klasszicista stílusban. A 21. sz. elején 1-4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsólánc [Nižný Lánec]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370659
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsómihályi; Mihályi (Michaľany)

Részletek

Község a Tőketerebesi járásban, a Zempléni-hegység K-i lábánál, a Ronyva-patak bal partján, Tőketerebestől DNy-ra, a szlovák–magyar határon. L: [1921] – 836, ebből 430 (51,4%) szlovák, 312 (37,3%) magyar; [2011] – 1918, ebből 1512 (78,8%) szlovák, 24 (1,3%) magyar nemzetiségű. A: [2011] – 1526 (79,6%) szlovák, 39 (2,0%) magyar. V: [2011] – 888 r. k., 423 gör. kat., 140 ref., 11 ev. – A 20. sz. első feléig még magyar jellegű falu nagyrészt kétnyelvű lakossága a sz. közepére szlovákká vált. R. k. (Szentháromság-) temploma régebbi alapokon az 1870-es években, ref. temploma 1785-ben, a klasszicista stílusú Nedeczky-kúria a 19. sz. elején épült. Jelentős vasúti csomópont.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsómihályi [Michaľany]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370665
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsónémeti (Nižné Nemecké)

Részletek

Község a Szobránci járásban, az Alföldön, Szobránctól D–DK-re, a szlovák-ukrán határon. L: [1921] – 417, ebből 266 (63,8%) szlovák, 99 (23,7%) magyar, 51 (12,2%) ruszin; [2011] – 336, ebből 288 (85,7%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 283 (84,2%) szlovák. V: [2011] – 184 r. k., 67 gör. kat., 20 ref. – Nemesi kúriája a 19. sz. elején épült klasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsónémeti [Nižné Nemecké]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370668
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsónyárasd (Dolné Topoľníky)

Részletek

Nyárasd néven Felsőnyárasddal 1940-ben egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz ÉK-i részén, a Kis-Duna jobb partján, Dunaszerdahelytől K-re. L: [1921] – 1547, ebből 1523 (98,4%) magyar, 5 (0,3%) szlovák nemzetiségű. V: [1921] – 1498 r. k., 30 ref., 19 izr. R. k. (Szűz Mária születése) temploma 1307-ben épült gótikus stílusban, 1852-ben késő klasszicista stílusban alakították át.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsónyárasd [Dolné Topoľníky]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370671
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsópél (Dolný Pial)

Részletek

Község a Lévai járásban, a Garammenti-hátság K-i részén, Lévától DNy-ra. L: [1921] – 1345, ebből 1077 (80,1%) szlovák, 225 (16,7%) magyar; [2011] – 961, ebből 869 (90,4%) szlovák, 38 (4,0%) magyar nemzetiségű. A: [2011] – 795 (82,7%) szlovák, 46 (4,8%) magyar. V: [2011] – 807 r.k., 16 ref., 8 ev., 1 gör. kat. – A 18. sz.-ban szlovákokkal újranépesített település a 20. sz. első felében még részben magyar lakossága a sz. közepére beolvadt a helyi szlovákságba. Barokk stílusú r. k. (Urunk mennybemenetele) temploma 1720-ban épült gótikus alapokon, a Hunyady-kastélyt a 19. sz. közepén emelték klasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsópél [Dolný Pial]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370674
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsópokorágy (Nižná Pokoradz)

Részletek

1975-ben Rimaszombathoz csatolt község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Rima-folyó völgyében, Rimaszombattól É-ra. L: [1921] – 349, ebből 347 (99,4%) magyar; [1970] – 291, ebből 194 (66,7%) magyar, 97 (33,3%) szlovák nemzetiségű. V: [1921] – 316 ref., 29 r. k., 2 ev., 2 izr. – A második vh. után magyar lakosainak mintegy egyötödét áttelepítették Mo.-ra, helyükre magyarországi szlovákok települtek. Régebbi alapokon álló ref. temploma 1891-ben épült neoklasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsópokorágy [Nižná Pokoradz]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370677
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsósajó (Nižná Slaná)

Részletek

Község a Rozsnyói járásban, a Gömör–Szepesi-érchegységben, a Sajó folyó völgyében, Rozsnyótól ÉNy-ra. L: [1921] – 711, ebből 562 (79,0%) szlovák, 106 (14,9%) magyar; [2011] – 1210, ebből 1109 szlovák (91,7%), 56 (4,6%) roma, 9 (0,7%) magyar nemzetiségű. A: [2011] – 1040 (86,0%) szlovák, 114 (9,4%) roma, 10 (0,8%) magyar. V: [2011] – 296 ev., 260 r. k., 27 gör kat. – Ev. temploma a 14. sz. második felében épült gótikus stílusban, 1594-ben reneszánsz, a 18. sz.-ban barokk stílusban alakították át. Határában találhatók a husziták által a 15. sz.-ban emelt Kismurány várának romjai. ~ az utolsó szlovákiai bányászfalu, ahol a mai napig fennmaradt a vasércbányászat.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsósajó [Nižná Slaná]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370680
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsószalánk (Nižné Slovinky)

Részletek

1943- ban Szalánk (Slovinky) néven Felsőszalánkkal (Vyšné Slovinky) egyesített község az Iglói járásban, a Gömör–Szepesi-érchegység É-i részén, a Hernád folyó jobb oldali mellékvölgyében, Gölnicbányától Ny–ÉNy-ra. L: [1921] – 1472, ebből 953 (64,7%) szlovák, 115 (7,8%) német, 102 (6,9%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 636 r. k., 594 gör. kat., 174 ev., 43 ref., 20 izr. – Gör. kat. (Szt. György-) temploma 1799–1808 között épült klasszicista stílusban. Alsó- és Felsőszalánk 19. sz.-ban feltárt, s több mint száz éven át üzemelő vasércbányái a 20. sz. végére kimerültek.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsószalánk [Nižné Slovinky]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370683
Módosítás dátuma2015. december 10.

Alsószecse (Dolná Seč)

Részletek

Község a Lévai járásban, a Kisalföld ÉK-i részén, a Garam folyó bal partján, Lévától DNy-ra. L: [1921] – 552, ebből 527 (95,5%) magyar, 17 (3,1%) szlovák; [2011] – 417, ebből 366 (87,8%) szlovák, 38 (9,1%) magyar nemzetiségű. A: [2011] – 340 (81,5%) szlovák, 49 (11,8%) magyar. V: [2011] – 143 r. k., 90 ev., 17 ref., 4 gör. kat. – Nagyrészt ref. vallású magyar lakosságának túlnyomó többségét 1947-ben áttelepítették Mo.-ra, helyükre magyarországi szlovákok települtek. Ref. temploma 1784-ben épült klasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsószecse [Dolná Seč]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370686
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsószeli (Dolné Saliby)

Részletek

Község a Galántai járásban, a Kisalföld mátyusföldi részén, a Dudvág folyó jobb partján, Vágsellyétől DNy-ra. L: [1921] – 2349, ebből 2335 (99,4%) magyar, 12 (0,5%) szlovák; [2011] – 1933, ebből 1383 (71,5%) magyar, 530 (27,4%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 1441 (74,5%) magyar, 464 (24,0%) szlovák. V: [2011] – 828 r. k., 376 ev., 32 ref. – A második vh. után magyar lakosságának közel egyharmadát áttelepítették Mo.-ra, helyükre magyarországi, nagyrészt tótkomlósi szlovákok települtek. R. k. (Keresztelő Szt. János-) temploma 1875-ben épült eklektikus, ev. temploma 1874–78 között historizáló stílusban. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett. Külterületi lakott helyeinek egy részét 1960-ban Alsóhatár néven önálló községgé szervezték. – Ir. Pukkai László (szerk.): Alsószeli község története 1217–2007 (2007); Szarka László – Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században I. (2010)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370689
Módosítás dátuma2014. november 12.

Alsószemeréd (Dolné Semerovce)

Részletek

Alsószemeréd (Dolné Semerovce)
Alsószemerédi r. k. templom

Község a Lévai járásban, az Ipolymenti-hátságon, az Ipoly jobb oldali mellékvölgyében, Ipolyságtól ÉNy-ra. L: [1921] – 611, ebből 522 (85,4%) magyar, 82 (13,4%) szlovák; [2011] – 542, ebből 264 (48,7%) szlovák, 212 (39,1%) magyar, 65 (12,0%) roma nemzetiségű. A: [2011] – 230 (42,4%) magyar, 195 (36,0%) roma, 115 (21,2%) szlovák. V: [2011] – 521 r. k., 10 ev., 2 ref. – A 18. sz. első felében épült barokk nemesi kúriáját később az irgalmas nővérek kolostorává alakították át, neoklasszicista stílusú r. k. (Keresztelő Szt. János-) templomát 1884-ben emelték. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett. Gazdag régészeti lelőhely, határában 1934-ben két 5. sz.-i népvándorlás kori aranybevonatú ezüstsisakot találtak.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésAlsószemeréd [Dolné Semerovce]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID370692
Módosítás dátuma2014. december 21.

1 2 3 4 5 92
2731 találat