földreform
-> földbirtokreform
Az állam beavatkozása a földtulajdonlásba, amelynek során a nagybirtokot politikai, gazdasági és szociális indíttatások miatt kisebb gazdaságokra osztották fel. A szlovákiai magyar kisebbség eddigi története során három földreformot élt át. Az első csehszlovák földreform 1918 és 1935 között zajlott le, szerves része volt a...megnyit →

Részletek
Az állam beavatkozása a földtulajdonlásba, amelynek során a nagybirtokot politikai, gazdasági és szociális indíttatások miatt kisebb gazdaságokra osztották fel. A szlovákiai magyar kisebbség eddigi története során három földreformot élt át. Az első csehszlovák földreform 1918 és 1935 között zajlott le, szerves része volt a Csehszl. megalakulását követő szociális és nemzeti forradalomnak. A földreform alaptörvényeit az ún. forradalmi nemzetgyűlés fogadta el. A földreform kerettörvénye az 1919. ápr. 16-án megszavazott lefoglalási törvény volt, amely értelmében lefoglaltak minden olyan nagybirtokot, amely meghaladta a 150 hektárnyi mezőgazdasági területet vagy 250 hektárnyi területet általában. A tulajdonosok a lefoglalt birtokból 150 (250) ha területet automatikusan visszaigényelhettek, sőt kivételesen akár 500 ha nagyságú földterületet is megtarthattak, a többiért pedig kárpótlás járt nekik. A lefoglalt földet a föld vételárának megtérítése ellenében az 1920. jan. 30-án elfogadott kiutalási törvény értelmében a földigénylőknek utalták ki. A törvény alapvető célja a 6–15 ha nagyságú önellátó földműves gazdaságok létrehozása volt. Ezt egyrészt a már létező törpebirtokok kiegészítésével, vagyis kiskiutalással, másrészt pedig teljesen új parasztgazdaságok létrehozásával (kolonizáció) lehetett elérni. A kiutalás harmadik alapvető formáját a 30 ha-t meghaladó ún. maradékbirtokok létrehozása jelentette. A földreform lebonyolítását az állam az 1920-ban létrehozott Állami Földhivatalra (ÁFH) bízta, amely szinte korlátlan jogosítványokkal rendelkezett: megszabhatta a reform ütemét, kivételeket adhatott a lefoglalás alól, döntött a kiutalás formájáról, s arról, hogy ki kaphat földet. A földreform véglegesnek szánt mérlege szerint 1937. dec. 31-ig Szl.-ban összesen 1 407 361 ha földterület (Szl. összterületének több mint 28%-a) került lefoglalásra, amelyből 507 176 ha volt a mezőgazdasági terület. A lefoglalt területből az eredeti tulajdonosok 562 078 ha-t (ebből 178 190 ha mezőgazdasági területet) visszaigényeltek. Az összesen 189 424 új tulajdonos birtokába (ebbe az állam, a községek, az egyesületek stb. is beletartoztak) összesen 690 525 ha földtulajdon került. A kiutalt terület 42%-a, vagyis 290 453 ha terület 30 ha alatti kiskiutalás formájában került az összesen 187 453 birtokoshoz. Maradékbirtokot összesen 611 esetben hoztak létre, amelyek összterülete 74 654 ha (ebből 60 002 ha mezőgazdasági terület) volt. A szociális és gazdasági célkitűzések mellett az első csehszlovák földreformnak az addig jórészt német és magyar kézben lévő földbirtoktulajdon nacionalizációja, vagyis cseh-szlovák tulajdonosok kezébe való juttatása volt a célja. A történelmi Mo.-tól örökölt birtokstruktúra, s a Felvidék természeti viszonyai következtében a szlovákiai magyarságot különösen érzékenyen érintette ez. Szl.-ban a nagy- és középbirtokosok döntő többsége magyar volt, s a földbirtokreform hatálya alá eső birtokok többsége pedig a magyarok által lakott D-Szl.-ban volt található. A déli területeken különösen magas volt a mezőgazdasági munkások és cselédek száma, akik a nagybirtokok felszámolásával elveszítették addigi megélhetési lehetőségeiket, megfelelő anyagi eszközök hiányában és a földhivatal diszkriminatív politikájának következtében viszont nem jutottak földkiutaláshoz. Szl. déli járásaiban a ~ során kiutalt mintegy 140 ezer ha területből a szlovákiai magyarságnak mindössze annak 20%-a, vagyis 27 540 ha jutott. Ebből 24 311 ha magántulajdonba, 3229 ha pedig bérletbe került. A magyar kisebbségnek juttatott földterületből 17 622 ha kiskiutalásként lett kiosztva, 9918 ha nagyságú területet pedig maradékbirtokként kapott meg. A magyar nyelvterületen több mint 41 ezer ha került többségében pártpolitikai szempontok által kiválasztott cseh és szlovák nemzetiségű maradékbirtokosok, 44 000 ha pedig a kolonizáció során ideköltözött telepesek kezébe, a fennmaradó közel 30 000 ha pedig az állam tulajdonába ment át. A földreform ilyen eredménnyel végződő végrehajtása súlyos gazdasági károkat okozott a si magyarságnak, s nemcsak a magyar kisebbség társadalmi pozícióját, hanem politikai erejét is gyengítette. Az első bécsi döntés után a felvidéki földbirtokrendezés kormánybiztosává kinevezett Szilassy Béla vezetésével megkezdődött a csehszlovák földreform revíziója. A csehszlovák reform által kisemmizett magyar paraszti rétegek kárpótlására elsősorban a visszacsatolt területekről elköltözött cseh kolonisták és maradékbirtokosok földjeit használták fel. A pártpolitikai szempontok alapján végrehajtott földreform-revízió azonban a kisparaszti és földnélküli rétegek várakozásait nem váltotta be (ez ellen több helyen is – Fülek környékén, Ladamócon, Marosfalván, Nagykálnán, Újbarson, Zselízen – szót emeltek az érintettek). 2. A második földreformra az önálló szlovák állam (első Szlovák Köztársaság) idején került sor. Az elsősorban a zsidó földbirtokok felszámolását szolgáló reform kevéssé érintette a szlovákiai magyarságot, amelynek döntő többsége az első bécsi döntés révén visszakerült az anyaországhoz. 3. A harmadik földreformra a második vh.-t követően 1945 és 1948 között három szakaszban került sor. Ennek első szakaszát az 1945. júl. 21-i 12/1945-ös elnöki rendelet hirdette meg. Ez kimondta, hogy az 50 ha-on felüli mezőgazdasági, valamint 100 ha-on felüli erdőbirtok minden ellenszolgáltatás nélkül az állam tulajdonába megy át. A kisajátított földeket a Nemzeti Földalap kezelte. A kisajátított földek zömét a kassai kormányprogram által kollektív bűnösnek deklarált német és magyar nemzetiségű lakosságtól elkobzott földek képezték, amelyeket minden ellenszolgáltatás nélkül kizárólag szláv (cseh, szlovák, ruszin, ukrán) nemzetiségű kérelmezőknek utalhattak ki. A csehszlovák köztársasági elnök rendeletét megelőzte a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) 1945. febr. 27-én kiadott 4/11945-ös, csak Szl. területén hatályos rendelete, amellyel elkobozta az 1938. nov. 1-je előtt nem csehszlovák állampolgárok, valamint a jelzett időpont előtt magukat magyarnak, ill. németnek valló csehszlovák állampolgárok 50 ha-t meghaladó földtulajdonát. A határozat ellen nem lehetett fellebbezni. Mivel ez a rendelet a középbirtokot meghaladó földtulajdont érintette, az SZNT az 1945. aug. 23-án kiadott 104/1945- ös rendeletével ellenszolgáltatás nélkül azonnali hatállyal elkobozta a német és magyar nemzetiségű lakosság egész földtulajdonát. Az elkobzott, ill. lefoglalt földekből a helyi szlovákok legalább 5 ha-t igényelhettek. A már földdel bíró kisgazdák annyit, hogy az össztulajdonuk 8–12 ha, a sokgyerekes családok esetében 10–15 ha legyen. A belső telepesek 20, a repatriánsok 50 ha-ig igényelhettek. Az elkobzott nagygazdaságok német és magyar nemzetiségű alkalmazottait ellenszolgáltatás nélkül elbocsátották, a szlovákokat földdel, ill. készpénzzel kártalanították. A nemzetiségi alapokra helyezett földreform első szakaszát – az SZNT beleegyezésével – az 1945. okt. 25-én kiadott 108/1945-ös elnöki rendelet fejezte be, amely ellenérték nélkül elkobozta a köztársaság „ellenségeinek”, a magyar és a német nemzetiségű fizikai és jogi személyeknek még megmaradt földtulajdonát, valamint az összes ingó és ingatlan vagyonát. A földreform második, 1947-ben meghirdetett szakasza valójában az első csehszlovák földreform revízióját jelentette. Végrehajtása során több mint 150 ezer ha egyházi földbirtok kisajátítására került sor. A földreform harmadik szakaszára a kommunisták 1948-as hatalomátvételét követően került sor. Ekkor már minden 50 ha fölötti birtok kisajátításra került, amelyet azonban nem osztottak szét, hanem az alakuló állami gazdaságok és földműves szövetkezetek birtokába juttattak. Az 1945-ben meghirdetett földreform alapján 1948. jún. 15-ig Szl.-ban 614 426 ha földet, benne 302 104 ha mezőgazdasági területet koboztak el. Ebben a magyarlakta járások részesedése 148 000 ha volt, de a közellátás biztosítása érdekében 60 000 ha mezőgazdasági földet továbbra is magyar tulajdonosok művelhettek meg. – Ir. Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999); Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között (2008).
Fónod Zoltán

(* 1930. okt. 29. Ekecs - † 2021. júl. 7. Pozsony) Irodalomtörténész, egyetemi oktató, lapszerkesztő. Csurgón érettségizett 1950-ben. 1958-ban szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet a pozsonyi Comenius Egyetemen (1969-től bölcsészdoktor, 1984-től kandidátus). 1950–1955-ben tanító, majd 1969-ig újságíró: előbb a Szabad Földműves munkatársa, majd az...megnyit →

Fónod Zoltán (ST)
(* 1930. okt. 29. Ekecs – † 2021. júl. 7. Pozsony) Irodalomtörténész, egyetemi oktató, lapszerkesztő. Csurgón érettségizett 1950-ben. 1958-ban szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet a pozsonyi Comenius Egyetemen (1969-től bölcsészdoktor, 1984-től kandidátus). 1950–1955-ben tanító, majd 1969-ig újságíró: előbb a Szabad Földműves munkatársa, majd az Új Szó kulturális rovatának vezetője. 1969–1970-ben a Madách Könyv- és Lapkiadó igazgatója. 1970–1972-ben az Új Szó külpolitikai rovat vezetője. 1972–1978-ban újból a Madách Kiadó igazgatója, majd 1983-ig főszerkesztője 1983–1998-ban a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa (1986–1989 között tanszékvezető docense). 1996-tól az Irodalmi Szemle főszerkesztője, 1998–2003 között a Szabad Újság főszerkesztője is. Főbb díjai, kitüntetései: Madách-díj (1987); Fábry-díj (1987), A Magyar Köztársaság Csillagrendje (1990); A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának nívódíja (1999); A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2000); Magyar Művészetért Díj (2001), a MÚOSZ Aranytoll Díja (2002), a Posonium Díj Életműdíja (2004). Monográfiában dolgozta fel Fábry Zoltán munkásságát, ő a szerkesztője a tizenkét kötetes Fábry-életműsorozatnak (1980–2001), megírta a két vh. közötti csehszlovákiai magyar irodalom történetét, s főszerkesztője volt A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonának (1997, 2004). Számos antológiát és válogatást szerkesztett. – Fm. Vallató idő (tan., 1980); Körvonalak (tan., 1982); Megmozdult világban (mon. Fábry Zoltánról, 1987; átdolgozott kiadása: Perben a történelemmel 1993); Üzenet. A csehszlovákiai magyar irodalom 1918–1945 (mon., 1993, 2002); Szétszóródás után (tan., 1998); Számvetés (tan., krit., publicisztika, 2003); Repedések a siratófalon (publicisztika, 2005); Szellemi őrjárat (jegyzetek, esszék, interjúk, 2006); Vonzásterek (tan., krit., 2007).
Forbáth Imre-díj
A díjat 2003-ban a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) alapította, újította fel. Korábban a Szlovákiai Írószervezetek Társulása (AOSS) adományozta, s az AOSS díja nevet viselte, de a szervezet ellehetetlenülése folytán mind az átadása, mind a vele járó anyagi elismerés akadozott. 2003-ban az SZMÍT nevet...megnyit →

A díjat 2003-ban a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) alapította, újította fel. Korábban a Szlovákiai Írószervezetek Társulása (AOSS) adományozta, s az AOSS díja nevet viselte, de a szervezet ellehetetlenülése folytán mind az átadása, mind a vele járó anyagi elismerés akadozott. 2003-ban az SZMÍT nevet adott neki, s létrehozta alapszabályát; a díj Forbáth Imrét ábrázoló emlékplakettel (Nagy János szobrászművész alkotása), díszoklevéllel és pénzjutalommal jár. Kizárólag költői teljesítmény értékelhető vele: 2016-ig az előző év legjobbnak ítélt verseskötete kapta. A díjazottról az SZMÍT választmánya szavazással dönt. A díjat egy ideig a Talamon-díjjal együtt adták át, újabban ismét az AOSS többi díjával együtt adják át Pozsonyban. – Forbáth-díjas szerzők és könyvek: Hodossy Gyula: Minden addig (2022); Balázs F. Attila (2021, ?); Z. Németh István: Csipetnyi fény (2020); Juhász Katalin: Nyeretlen (2019); Barak László : Én nem menni lakni külföld (2018); Tőzsér Árpád: Imágók (2016); Vida Gergely: Demóverzió (2015); Fellinger Károly: Alázat (2014); Tőzsér Árpád: Fél nóta (2013); Juhász R. József: Urban mémoire (2012); Csehy Zoltán: Homokvihar (2011); Polgár Anikó: régésznő körömcipőben (2010); Juhász R. József: Szedd szét! (2009); Németh Zoltán: Állati nyelvek, állati versek (2008); Vida Gergely: Rokokó karaoke (2007); Kulcsár Ferenc: Bálám szamara (2006); Bettes István: Bettes Uhr (2005); Tóth László: Átváltozás (2004); Barak László: És ha mégis ringyó? (2003).
Forbáth Imre; Fuchs

(* 1898. nov. 17. Böhönye, † 1967. máj. 16. Teplice [Csehország]) Költő, orvos. Nyitrán érettségizett (1916), majd bevonult katonának. Sebesülését kezelendő Budapestre került, ahol bekapcsolódott a Galilei Kör munkájába. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után Prágába menekült, ahol orvosi diplomát szerzett (1926). Ezt követően orvosi...megnyit →

Forbáth Imre (FI)
(* 1898. nov. 17. Böhönye, † 1967. máj. 16. Teplice [Csehország]) Költő, orvos. Nyitrán érettségizett (1916), majd bevonult katonának. Sebesülését kezelendő Budapestre került, ahol bekapcsolódott a Galilei Kör munkájába. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után Prágába menekült, ahol orvosi diplomát szerzett (1926). Ezt követően orvosi pályára lépett. A két vh. alatti csehszlovákiai magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. 1939 márc.-ában Angliába emigrált, ahonnan 1945 ápr.-ában tért vissza Csehszl.-ba. Előbb Ostraván volt bányaorvos, majd rövid prágai külügyminisztériumi kitérő után 1951-ben Teplicén telepedett le, s itt élt haláláig. A második vh. után nem írt több verset. Tiszteletére 2003-ban róla nevezték el a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának költői díját. – Fm. Versek (v., 1922); Vándordal (v., 1923); Favágók (v., 1930); Panasz és remény (v., London, 1942); Mikor a néma beszélni kezd (vál. v., 1958); A csodaváró (vál. v., 1967, 1987); Összegyűjtött írásai I. (tan. esszék, 1989).
Főrév (Prievoz; Oberufer)
Részletek
1946-ban Pozsonyhoz csatolt község, ma a főváros Ružinov városrészhez tartozik a Kisalföld Ny-i részén, a Kis-Duna bal partján, Pozsony központjától K-re. L: [1921] – 1524, ebből 1143 (75,0%) német, 225 (14,8%) magyar, 113 (7,4%) szlovák nemzetiségű. V: [1921] – 762 r. k., 753 ev., 5 ref. – Középkori német alapítású település volt. Csehszl. megalakulását követően Pozsonyelővárosává fejlődött, ami nagyszámú ipari munkásság beáramlását, lakosságának megháromszorozódását, s főleg szlovák és magyar lakossága részarányának növekedését eredményezte. 1930-ban 4457 lakosából 1888 (42,4%) volt a németek, 1333 (29,9%) a szlovákok és 1049 (23,5%) a magyarok száma. A második vh. után német lakosait kitelepítették Németországba, magyar lakosságának egy részét pedig áttelepítették Mo.-ra, s helyükre bel- és külföldi szlovák telepesek érkeztek. A Csáky-kastély a r. k. (Jézus szíve) kápolnával 1900 körül szecessziós, ev. temploma 1935–40 között historizáló stílusban épült.
Forgách Géza
(* 1895. máj. 18. Kassa, † 1976. Veszprém [Mo.]) Újságíró, lapszerkesztő. Előbb a budapesti műegyetemen, majd a kassai jogakadémián tanult. Az államfordulatot követően különféle kassai lapokban dolgozott. 1922-től 1926-ig a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága irodájának munkatársa volt. 1926–1932 között a...megnyit →

(* 1895. máj. 18. Kassa, † 1976. Veszprém [Mo.]) Újságíró, lapszerkesztő. Előbb a budapesti műegyetemen, majd a kassai jogakadémián tanult. Az államfordulatot követően különféle kassai lapokban dolgozott. 1922-től 1926-ig a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága irodájának munkatársa volt. 1926–1932 között a Prágai Magyar Hírlap felelős szerkesztője, 1938-ig főszerkesztője. A második vh. idején Kassán élt, ahol a Esti Újság felelős szerkesztője. A háború utolsó napjaiban Ausztriában orosz fogságba esett. A fogságból visszatért Kassára, de 1946-ban a csehszlovák hatóságok letartóztatták. A vizsgálati fogságból 1947-ben szabadult, ezt követően nyugdíjazásáig fizikai munkásként dolgozott. Kéziratban levő emlékirata máig nem került elő. 1964-ben Mo.-on telepedett le.
Forgács Krisztián
Részletek
(* 1950. ápr. 3. Pozsony) Geográfus, vívó. Somorján érettségizett (1968), a pozsonyi Comenius Egyetem TTK-án geográfusi oklevelet szerzett (1973). 1962–1981 között többször volt Szl. egyéni vívóbajnoka.
Forgács Oszkár
Részletek
(* 1919. Somorja, † 2003. júl. 9. Somorja) Vívóedző, a sportág jelentős szlovákiai alakja. Vívóiskolájában számos kitűnő sportoló nevelkedett.
Forrás
Részletek
Magyar egyetemisták egyesületének, az Eötvös Körnek a lapja (Pozsony, 1938 ápr.–máj.). Többek között Berkó Sándor, Darkó István, Duka Zólyomi Norbert, Fogarassy László, Hubik István, Prohászka István, Szalatnai Rezső, Szvatkó Pál, Veres Péter és Vozári Dezső írásai jelentek meg benne. – Szerk. Lederer Frigyes, Madarász László, Komjáthy István.
Forum

Építészeti és művészeti havilap (Pozsony, 1931–1938). A Kunstverein folyóirataként indult német, magyar és szlovák nyelven, ám 1931-től a szlovák nyelvű Staviteľ folyóirat megjelenése után, a ~ már csak német és magyar változata élt tovább. 1933-tól a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság művészeti...megnyit →

forum
Építészeti és művészeti havilap (Pozsony, 1931–1938). A Kunstverein folyóirataként indult német, magyar és szlovák nyelven, ám 1931-től a szlovák nyelvű Staviteľ folyóirat megjelenése után, a ~ már csak német és magyar változata élt tovább. 1933-tól a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság művészeti osztályának lapja lett, melynek anyagi csődje (1937 dec.-e) után a magyar része megszűnt. A lap a haladó polgári alkotó értelmiség nézeteit vallotta, főleg a kultúra, a modern építészet és képzőművészet kérdéseivel foglalkozott. Bemutatta az európai, a cseh és szlovák, a mo.-i és a szl.-i kisebbségi törekvéseket és eredményeket. Kommentálta a moszkvai és a németországi kultúraellenes megnyilvánulásokat. A hazai szerzők közül főleg Brogyányi Kálmán, Szalatnai Rezső, Peéry Rezső cikkeit közölte, de szerzői közé tartozott a svájci Siegfried Gedeon, Max Bili, Marcel Breuer, a neves Richard Neutra, Pier Luigi Nervi és Walter Gropius, valamint Kállai Ernő és Bierbauer Virgil is. A két vh. közti időszak kulturális életének felbecsülhetetlen forrása. – Szerk. Szőnyi Endre.
Fórum Alapítvány
Civil szervezet (Pozsony, 1993–1999). A szlovák–magyar megbékélés elősegítésére, ill. a szl.-i magyar civil szektor erősítésére alakult. Szellemiségében közel állt a Magyar Polgári Párthoz. Több tucat regionális alapítvány megalakításának a kezdeményezője és segítője volt. A Fórum Kisebbségkutató Intézet egyik alapító intézménye 1996-ban. 1997-ben polgári társulássá...megnyit →

Civil szervezet (Pozsony, 1993–1999). A szlovák–magyar megbékélés elősegítésére, ill. a szl.-i magyar civil szektor erősítésére alakult. Szellemiségében közel állt a Magyar Polgári Párthoz. Több tucat regionális alapítvány megalakításának a kezdeményezője és segítője volt. A Fórum Kisebbségkutató Intézet egyik alapító intézménye 1996-ban. 1997-ben polgári társulássá alakult, majd 1999-től a Fórum Információs Központ része lett. – Vezető: Tóth Károly.
Fórum Információs Központ

Civil szervezet és képző intézmény (Somorja, 1999). Programjai, szolgáltatásai révén elősegíti D-Szl. nonprofit szektorának hatékony működését, fejlesztését, a kistérségek erőforrásainak feltárását. Partnerintézményei révén információnyújtással, képzési programok szervezésével, tanácsadással foglalkozik. Szakemberei jelen vannak D-Szl. régióiban, konzultációkat és pályázati tanácsokat nyújtanak. A ~ koordinálja és adminisztrálja...megnyit →

FIC logo
Civil szervezet és képző intézmény (Somorja, 1999). Programjai, szolgáltatásai révén elősegíti D-Szl. nonprofit szektorának hatékony működését, fejlesztését, a kistérségek erőforrásainak feltárását. Partnerintézményei révén információnyújtással, képzési programok szervezésével, tanácsadással foglalkozik. Szakemberei jelen vannak D-Szl. régióiban, konzultációkat és pályázati tanácsokat nyújtanak. A ~ koordinálja és adminisztrálja a Dél-Szl.-i Civil Információs Hálózat munkáját, mely a dél-szlovákiai civil szervezetek érdekképviseleti szervezete, ill. a www.ngoemanual.org portált, amely öt nyelven (szlovák, magyar, cseh, lengyel, angol) nyújt segítséget a civil szervezetek működéséhez. Egyik szervezője a Civil Fórum c. szakmai konferenciának. Több országos és nemzetközi program partnere és a civil kampányok dél-szlovákiai szervezője. – Fm. Dél-szlovákiai civil szervezetek adattára (2002), Nonprofit 1×1, Kézikönyv kezdő civil szervezetek számára (2002), 2% Dél-Szlovákiában (2005). – Vezető: Nagy Myrtil (1999); Kulcsár Mária (2004).
Fórum Intézet
-> Fórum Kisebbségkutató Intézet

Tudományos intézmény (Dunaszerdahely, Galánta, Somorja, 1996–). A Fórum Alapítvány, ill. a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen a szl.-i magyarok és a Szl.-ban élő kisebbségek életét (szociológia, demográfia, etnológia, történettudomány, politológia, oktatásügy, kultúra, gazdaság, interetnikus kapcsolatok stb.) kutató szakmai intézményként (1999-ig a megnevezése: Fórum Társadalomtudományi Intézet). Elnöke...megnyit →

A Fórum Kisebbségkutató Intézet székháza Somorján (FI)
Tudományos intézmény (Dunaszerdahely, Galánta, Somorja, 1996–). A Fórum Alapítvány, ill. a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen a szl.-i magyarok és a Szl.-ban élő kisebbségek életét (szociológia, demográfia, etnológia, történettudomány, politológia, oktatásügy, kultúra, gazdaság, interetnikus kapcsolatok stb.) kutató szakmai intézményként (1999-ig a megnevezése: Fórum Társadalomtudományi Intézet). Elnöke 1996-tól Öllös László. A ~ nonprofit intézmény, működését alapítványi forrásokból, támogatásokból és saját bevételeiből biztosítja. 2002-ben Somorján építette ki központját és székházát, azóta a szlovákiai magyarok és kisebbségek kultúrájával, írott emlékeinek dokumentálásával foglalkozik, fontos szerepet vállal a multikulturális kutatások és a szlovák–magyar interetnikus kapcsolatok vizsgálatában, konferenciák szervez, kísérleti tankönyveket ad ki, 1999-től negyedévente folyamatosan megjelenteti a Fórum Társadalomtudományi Szemle c. tudományos folyóiratot. Fokozatosan alakította ki kutatási profilját és egyes részlegeit: Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege (igazgatója Lampl Zsuzsanna), Történeti Kutatások Részlege (igazgatója Simon Attila), Etnológiai Központ (igazgatója Liszka József), Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja (igazgatója Konkoly László), Szlovákiai Magyar Levéltár (igazgatója Végh László), Kiadói Részleg (igazgatója Csanda Gábor), Bibliotheca Hungarica (igazgatója Roncz Melinda). – Jelentős a könyvkiadói tevékenysége, a folyóirata és az évkönyvei mellett évente közel egy tucat szakmai kiadványt jelentet meg (az elmúlt 20 éveben a könyvsorozataiban több mint 180 könyv látott napvilágot). Szerkesztője a Szlovákiai Magyar Adatbanknak. 2019-ben megkapta a Nagyszombat Megye Önkormányzatának díját. – Vezető: Tóth Károly (1996); Simon Attila (2014).
Fórum Kisebbségkutató Intézet

Fórum Régiófejlesztési Központ
A helyi fejlesztésben érdekelt szervezetek nonprofit tanácsadó, képző és szolgáltató intézménye (Somorja, 2003). Célja az ágazatok közti partneri együttműködés és a hatékony projektmenedzsment elősegítése a hazai régiók fejlődési potenciáljának kihasználása érdekében. Fejlesztési programokat és projektokat valósít meg, ill. partnerként vesz részt bennük helyi, regionális,...megnyit →

A helyi fejlesztésben érdekelt szervezetek nonprofit tanácsadó, képző és szolgáltató intézménye (Somorja, 2003). Célja az ágazatok közti partneri együttműködés és a hatékony projektmenedzsment elősegítése a hazai régiók fejlődési potenciáljának kihasználása érdekében. Fejlesztési programokat és projektokat valósít meg, ill. partnerként vesz részt bennük helyi, regionális, országos vagy nemzetközi szinten. Egyik erőssége az idegenforgalmi fejlesztés, amely a szervezet tagjainak többéves elméleti és gyakorlati tudására épít. – Vezető: Tuba Lajos (2003).
Fórum Társadalomtudományi Intézet
-> Fórum Kisebbségkutató Intézet

Tudományos intézmény (Dunaszerdahely, Galánta, Somorja, 1996–). A Fórum Alapítvány, ill. a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen a szl.-i magyarok és a Szl.-ban élő kisebbségek életét (szociológia, demográfia, etnológia, történettudomány, politológia, oktatásügy, kultúra, gazdaság, interetnikus kapcsolatok stb.) kutató szakmai intézményként (1999-ig a megnevezése: Fórum Társadalomtudományi Intézet). Elnöke...megnyit →
Tudományos intézmény (Dunaszerdahely, Galánta, Somorja, 1996–). A Fórum Alapítvány, ill. a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen a szl.-i magyarok és a Szl.-ban élő kisebbségek életét (szociológia, demográfia, etnológia, történettudomány, politológia, oktatásügy, kultúra, gazdaság, interetnikus kapcsolatok stb.) kutató szakmai intézményként (1999-ig a megnevezése: Fórum Társadalomtudományi Intézet). Elnöke...megnyit →
Részletek

A Fórum Kisebbségkutató Intézet székháza Somorján (FI)
Tudományos intézmény (Dunaszerdahely, Galánta, Somorja, 1996–). A Fórum Alapítvány, ill. a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen a szl.-i magyarok és a Szl.-ban élő kisebbségek életét (szociológia, demográfia, etnológia, történettudomány, politológia, oktatásügy, kultúra, gazdaság, interetnikus kapcsolatok stb.) kutató szakmai intézményként (1999-ig a megnevezése: Fórum Társadalomtudományi Intézet). Elnöke 1996-tól Öllös László. A ~ nonprofit intézmény, működését alapítványi forrásokból, támogatásokból és saját bevételeiből biztosítja. 2002-ben Somorján építette ki központját és székházát, azóta a szlovákiai magyarok és kisebbségek kultúrájával, írott emlékeinek dokumentálásával foglalkozik, fontos szerepet vállal a multikulturális kutatások és a szlovák–magyar interetnikus kapcsolatok vizsgálatában, konferenciák szervez, kísérleti tankönyveket ad ki, 1999-től negyedévente folyamatosan megjelenteti a Fórum Társadalomtudományi Szemle c. tudományos folyóiratot. Fokozatosan alakította ki kutatási profilját és egyes részlegeit: Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege (igazgatója Lampl Zsuzsanna), Történeti Kutatások Részlege (igazgatója Simon Attila), Etnológiai Központ (igazgatója Liszka József), Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja (igazgatója Konkoly László), Szlovákiai Magyar Levéltár (igazgatója Végh László), Kiadói Részleg (igazgatója Csanda Gábor), Bibliotheca Hungarica (igazgatója Roncz Melinda). – Jelentős a könyvkiadói tevékenysége, a folyóirata és az évkönyvei mellett évente közel egy tucat szakmai kiadványt jelentet meg (az elmúlt 20 éveben a könyvsorozataiban több mint 180 könyv látott napvilágot). Szerkesztője a Szlovákiai Magyar Adatbanknak. 2019-ben megkapta a Nagyszombat Megye Önkormányzatának díját. – Vezető: Tóth Károly (1996); Simon Attila (2014).
Fórum Társadalomtudományi Szemle

Társadalomtudományi folyóirat (Somorja, 1999). A Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelenik meg, 1999-ben két, 2000–2002 között évente három, 2003-tól évente négy számmal. A lap elsősorban a szlovákiai magyarsággal és általában a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos történelmi, politológiai, szociológiai, néprajzi, gazdasági, nyelvészeti, filozófiai, esztétikai, művészettörténeti stb. tanulmányokat...megnyit →

Fórum Társadalomtudományi Szemle (FI)
Társadalomtudományi folyóirat (Somorja, 1999). A Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelenik meg, 1999-ben két, 2000–2002 között évente három, 2003-tól évente négy számmal. A lap elsősorban a szlovákiai magyarsággal és általában a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos történelmi, politológiai, szociológiai, néprajzi, gazdasági, nyelvészeti, filozófiai, esztétikai, művészettörténeti stb. tanulmányokat közöl hazai és külföldi szerzőktől, fontos szerepet szánva a hazai magyar és szlovák, valamint a határon túli tudományos intézményekkel való együttműködésnek. – Szerk. Öllös László (1999–2004), Fazekas József (2005–2010), Csanda Gábor (2011). – Ir. Fazekas József: Kisebbség – tudományosság. A Fórum Társadalomtudományi Szemle nyolc évfolyamáról (Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2006/4).
Főtáj
-> Felső-Csallóköz
Néprajzi tájegység. A Csallóköz nyugati, Főtájként is emlegetett területe. Nagy vonalakban az egykori Pozsony vármegye csallóközi területét foglalja magában. A térségre az Árpád-kori gyökerű aprófalvas megtelepülés a jellemző. A sok kishatárú falu gyakran olyan közel fekszik egymáshoz, hogy az idegen jószerével nem is tudja...megnyit →

Néprajzi tájegység. A Csallóköz nyugati, Főtájként is emlegetett területe. Nagy vonalakban az egykori Pozsony vármegye csallóközi területét foglalja magában. A térségre az Árpád-kori gyökerű aprófalvas megtelepülés a jellemző. A sok kishatárú falu gyakran olyan közel fekszik egymáshoz, hogy az idegen jószerével nem is tudja őket megkülönböztetni. E középkori településszerkezetre (amely minden bizonnyal az azonos nevet viselő nemzetség birtokainak osztódása révén jött létre) a legjobb példa a Karcsák esete. Tizenkét Karcsa-utótagú települést lehet ugyanis összeszámlálni a ~ben: Amadé-, Damazír-, Egyház-, Erdőhát-, Etre-, Göncöl-, Királyfia-, Kulcsár-, Mórocz-, Pinke-, Sipos- és Solymoskarcsa. Valamivel halványabb nyomokban, de hasonló folyamat mutatható ki a Patonyokról és az Étékről is (utóbbiak közül ismeretes Töbör-, Hegy-, Bene-, Enyed-, Csenkesz-, Balázs- és Pódaéte). Mindamellett a kétbeltelkes települési forma a ~ben is előfordul. Elsősorban a Duna menti településekben (Doborgaz, Keszölcés, Somorja, Tejfalu, Vajka) adatoltak a 17–19. sz.-ban folyamatosan az olyan külsőségek (szállások), amelyek a Duna-szigeteken, ill. a Duna jobb partján terültek el. Timaffy László kutatásaiból jól ismert a Doborgaz, Keszölcés, Tejfalu és Vajka települések Duna jobb parti tartozéktelepüléseinek 19. sz. végi, 20. sz. eleji fokozatos önállósodási folyamata. Egy 1686-ból származó térkép még nem jelzi emberi megtelepedés nyomát ezeken a szigeteken. A II. József korában, 1784-ben készült térkép viszont már mutatja a szállásokat a szétszórt szigetvilágban. A Duna mai főágának fokozatos kifejlődésével, megerősödésével ezek a szigetek a folyó jobb partjára kerültek, míg az említett községek a bal parton maradtak. Mivel a közlekedés a falvak és a szállások között egyre nehézkesebbé vált, örökösödések révén egyre többen költöztek ki és alakítottak ki állandó lakhelyet ezeken a szigeteken, szállásokon. Így jött létre Cikolasziget (Vajkából), Sérfenyősziget (Keszölcésből), valamint Doborgazsziget és Tejfalusziget (Doborgazból és Tejfaluból). – Ir. Kocsis Aranka: A vajkai szék nemesei. Hagyatéki leltárak a 17–19. századból (1997); Timaffy László: Szigetközi krónika (1976).
Fóthy János

(* 1938. máj. 23. Oroszka) Állatorvos, élelmiszer-higiénikus, közíró, helytörténeti író. Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd Párkányban folytatta és a gadóci mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. 1965-ben a brünni Állatorvosi Egyetemen szerzett oklevelet. 1965–1974-ben körzeti állatorvos volt Illésházán, 1974–1979 között Algériában működött. Hazatérve 1979–1992-ben a somorjai állatorvosi...megnyit →

Fóthy János (csa)
(* 1938. máj. 23. Oroszka) Állatorvos, élelmiszer-higiénikus, közíró, helytörténeti író. Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd Párkányban folytatta és a gadóci mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. 1965-ben a brünni Állatorvosi Egyetemen szerzett oklevelet. 1965–1974-ben körzeti állatorvos volt Illésházán, 1974–1979 között Algériában működött. Hazatérve 1979–1992-ben a somorjai állatorvosi központ főállatorvosa. 1994–1998-ban Somorja alpolgármestere. 1990-ben a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyik alapítója, 1992–1994-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője (MKDM). 2001-től a Somorja és Vidéke Kulturális Társulás elnöke. Ismeretterjesztő cikkei jelennek meg az egészségügy,az állategészségügy és az állattenyésztés köréből, ismertek publicisztikai írásai a kisebbségi kérdésről és az egyház gondjairól. – Díjak, kitüntetések: a Szlovák Irodalmi Alap Különdíja a szlovák és a cseh állattenyésztési szakirodalom szakszerű bírálatáért (1986); Rákóczi-emlékérem (2001), első díj a Jobbágy Károly Alapítvány pályázatán (2008). – Fm. Mezőgazdasági gyakorlatok (állattenyésztés, 1990); Oroszka évszázadairól (2008); Öt év Afrikában (2013).
franciások
A két vh. között, az 1920- ban Fanciaország és Csehszl. között megkötött bevándorlási szerződés értelmében elsősorban a Vág és Garam közéről és az Ipoly mentéről, részben a Felső-Csallóközből néhány éves mezőgazdasági munkavállalás végett tömegesen kivándorlók, majd visszatértek megnevezése. A Franciaországban eltöltött éveik során szerzett...megnyit →

A két vh. között, az 1920- ban Fanciaország és Csehszl. között megkötött bevándorlási szerződés értelmében elsősorban a Vág és Garam közéről és az Ipoly mentéről, részben a Felső-Csallóközből néhány éves mezőgazdasági munkavállalás végett tömegesen kivándorlók, majd visszatértek megnevezése. A Franciaországban eltöltött éveik során szerzett tapasztalataikat otthon kamatoztatták: újítások a szőlő- és a cukorrépa-termesztésben, munkaszervezési megoldások stb. (→migráció).
Franciscy Lajos
(* 1862. Szalakusz, † 1933. ápr. 4. Nyitra) Katolikus pap, nyitrai kanonok, politikus. Bécsi teológiai tanulmányait követően Nyitrán volt káplán, majd a budapesti egyetemen oktatott teológiát. 1911-től nyitrai kanonok, majd címzetes prépost volt. 1906 és 1933 között a Nyitramegyei Szemle szerkesztője. Az államfordulatot követően...megnyit →

(* 1862. Szalakusz, † 1933. ápr. 4. Nyitra) Katolikus pap, nyitrai kanonok, politikus. Bécsi teológiai tanulmányait követően Nyitrán volt káplán, majd a budapesti egyetemen oktatott teológiát. 1911-től nyitrai kanonok, majd címzetes prépost volt. 1906 és 1933 között a Nyitramegyei Szemle szerkesztője. Az államfordulatot követően a Országos Keresztényszocialista Párt (OKSZP) konzervatív, élesen liberálisellenes papi szárnyának meghatározó alakja; 1925-től a 1929-ig a prágai nemzetgyűlés szenátora volt. Szüllő Géza elnöksége idején többször szembehelyezkedett a párt irányvonalával, élesen támadta a Magyar Nemzeti Párttal való együttműködés politikáját. 1932-ben az OKSZP tiszteletbeli elnökévé választották. – Fm. Zarándoklat a Szentföldre (1906)
Frankovics Boldizsár

(* 1927. ápr. 21. Jászó, † 2008. aug. 5.) Kibernetikus. A gimnáziumot 1939–1945-ben Kassán, majd Miskolcon végezte, ahol 1946-ban érettségizett. A pozsonyi Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki oklevelet 1952-ben (1963-tól kandidátus, 1986-tól a műszaki tudomány doktora). 1952–1955-ben a Kelet-szlovákiai Energetikai Vállalat mérnöke, 1954–1959-ben a Kassai...megnyit →

Frankovics Boldizsár (ST)
(* 1927. ápr. 21. Jászó, † 2008. aug. 5.) Kibernetikus. A gimnáziumot 1939–1945-ben Kassán, majd Miskolcon végezte, ahol 1946-ban érettségizett. A pozsonyi Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki oklevelet 1952-ben (1963-tól kandidátus, 1986-tól a műszaki tudomány doktora). 1952–1955-ben a Kelet-szlovákiai Energetikai Vállalat mérnöke, 1954–1959-ben a Kassai Műszaki Főiskola adjunktusa, 1959-től a SZTA Kibernetikai Intézetének tudományos főmunkatársa, majd igazgatója (1990-től). Kutatási területe a számítógépes folyamatirányítás, modellezés és robottechnika. – Főbb kitüntetései, díjai: az SZTA Díja (1977), A. Stodola-díj (1987), A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2005), Jedlik-díj (2008). – Fm. Automatizácia a samočinné riadenie (1966); Adaptívne a učiace sa systémy (1982); Kybernetika, informatika (1988).
Franz Schubert Vegyeskar
Részletek
Vegyeskar (Zseliz, 1982). Franz Schubert nevét 1992-ben vette fel. A galántai Kodály Zoltán Napokon többször aranykoszorús minősítést szerzett. – Vezető: Horváth Géza.
Frenyó Lajos; Fráter Lajos; Kövényi Frenyó Lajos
(* 1872. ? Abaújrákos, † 1944. jan. 21. Eperjes) Történész, író. Középiskolai tanulmányait Sajógömörön, Rozsnyón, Késmárkon, az ev. teológiát Eperjesen és Greiswaldéban végezte. Az eperjesi kollégium főgimnáziumában és teológiai akadémiáján tanított, s ugyanott könyvtáros is volt. – Vallásos témájú cikkeket, elbeszéléseket, történelmi tanulmányokat írt. Az utóbbiakat főleg...megnyit →

(* 1872. ? Abaújrákos, † 1944. jan. 21. Eperjes) Történész, író. Középiskolai tanulmányait Sajógömörön, Rozsnyón, Késmárkon, az ev. teológiát Eperjesen és Greiswaldéban végezte. Az eperjesi kollégium főgimnáziumában és teológiai akadémiáján tanított, s ugyanott könyvtáros is volt. – Vallásos témájú cikkeket, elbeszéléseket, történelmi tanulmányokat írt. Az utóbbiakat főleg az Etnographiában, a Protestáns Szemlében és a Magyar Figyelőben közölte. Az eperjesi és kassai sajtóban (Eperjesi Lapok, Új Világ, Kassai Újság) sokat foglalkozott Eperjes és Sáros megye történetével. – Fm. Dicső elődök, törpe utódok (tan., 1902); A két Széchy (tan., 1903); Az 1831. évi észak-magyarországi parasztlázadás története (1938).
Frideczky Ákos
(* 1900. nov. 30. Pozsony – † 1974. febr. 21. Nyitra) Mezőgazdász, egyetemi oktató, szakíró. A magyaróvári Gazdasági Akadémián gazdászoklevelet szerzett, tanulmányait a budapesti Egyetem Közgazdaságtudományi Karának mezőgazdasági szakán és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta, ahol doktorált (1939). Különböző gazdaságokban dolgozott,...megnyit →

(* 1900. nov. 30. Pozsony – † 1974. febr. 21. Nyitra) Mezőgazdász, egyetemi oktató, szakíró. A magyaróvári Gazdasági Akadémián gazdászoklevelet szerzett, tanulmányait a budapesti Egyetem Közgazdaságtudományi Karának mezőgazdasági szakán és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta, ahol doktorált (1939). Különböző gazdaságokban dolgozott, 1938-ban a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, 1939-től igazgatóhelyettese lett. 1945 után a nagysurányi, majd a szeredi cukorgyár célgazdaságában tevékenykedett. 1952-ben a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola (ma: agráregyetem) földművelési tanszékén tanár lett. A talajműveléssel, a trágyázással, a búza, a kukorica és a burgonya termesztésével foglalkozott. Munkássága elismeréséül a gödöllői Agrártudományi Egyetem a mezőgazdasági tudományok doktorává avatta (1970). Kb. 280 tudományos értekezést és népszerűsítő cikket írt magyarul és szlovákul. Számos szlovák és cseh szakkönyvet fordított magyarra. – Fm. A búza jobb bokrosodásának kihasználása a termésfokozás céljából (1939).
Frideczky János

(* 1941. máj. 7. Pozsony, † 2025. szept. 12.) Építészmérnök. Iskoláit Pozsonyban végezte. A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskolán szerzett építészmérnöki oklevelet (1965). Részt vett a József Attila Ifjúsági Klub, az Ifjú Szivek és a Déryné Színkör munkájában. 1968 augusztus végén Németországba emigrált. Münchenben telepedett...megnyit →

Frideczky János (csa)
(* 1941. máj. 7. Pozsony, † 2025. szept. 12.) Építészmérnök. Iskoláit Pozsonyban végezte. A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskolán szerzett építészmérnöki oklevelet (1965). Részt vett a József Attila Ifjúsági Klub, az Ifjú Szivek és a Déryné Színkör munkájában. 1968 augusztus végén Németországba emigrált. Münchenben telepedett le. Együttműködött az Új Látóhatárral, a Nemzetőr havilappal és a Szabad Európa Rádióval. A rendszerváltás után hazatért. 1993-ban megalapította a VIDÉO Alapítványt, amely más egyebek mellett a szórványmagyar gyerekek iskolába járását könnyítendő iskolabuszokat működtet. Újraindította a Pozsonyi Casinót (1999), az általa létrehozott Pacis Posonium Társulás a Pozsonyt érintő kiadványokat támogatja. – Díjak: Esterházy-emlékérem (2004); Magyar Örökség Díj (2008); Vitéz Rend ezüst érdemkeresztje; Szlovák Kormány aranyplakettje; a Szent György Lovagrend tiszteletbeli tagja.
Fried Jenő
(* 1900. márc. 13. Nagyszombat, † 1943. aug. 17. Brüsszel) Politikus, lapszerkesztő, publicista. Az 1918–19-es mo.-i forradalmak emigránsaként jött Csehszlovákiába, s a Kassai Munkás belpolitikai rovatának vezetője, rövid ideig főszerkesztője volt. A lapba politikai cikkeket, színházi értekezéseket és kritikákat írt. 1927-ben a Vorwärts c. német lap szerkesztője...megnyit →

(* 1900. márc. 13. Nagyszombat, † 1943. aug. 17. Brüsszel) Politikus, lapszerkesztő, publicista. Az 1918–19-es mo.-i forradalmak emigránsaként jött Csehszlovákiába, s a Kassai Munkás belpolitikai rovatának vezetője, rövid ideig főszerkesztője volt. A lapba politikai cikkeket, színházi értekezéseket és kritikákat írt. 1927-ben a Vorwärts c. német lap szerkesztője volt. 1929-ben a Szovjetunióba költözött, ahol a Komintern apparátusában dolgozott. 1939-ben Belgiumba küldték, ahol a Le Monde c. lap főszerkesztője lett. 1943-ban meggyilkolták. – Ir. Botka Ferenc: A Kassai Munkás 1907–1937 (1969).
Friss Újság
Részletek
Független politikai napilap (Kassa, 1938 szept.). 32 száma jelent meg. – Szerk. Gönczy Pál, Bálint Miklós.
Füge
-> Gömörfüge; Füge (Figa)

Község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Vály-patak jobb partján, Tornaljától Ny–DNy-ra. L: [1921] – 437, ebből 433 (99,1%) magyar, 4 (0,9%) szlovák; [2011] – 418, ebből 176 (42,1%) magyar, 171 (40,9%) szlovák, 44 (10,5%) roma nemzetiségű. A: [2011] – 229 (54,8%) magyar, 161...megnyit →

Gömörfüge (GJ)
Község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Vály-patak jobb partján, Tornaljától Ny–DNy-ra. L: [1921] – 437, ebből 433 (99,1%) magyar, 4 (0,9%) szlovák; [2011] – 418, ebből 176 (42,1%) magyar, 171 (40,9%) szlovák, 44 (10,5%) roma nemzetiségű. A: [2011] – 229 (54,8%) magyar, 161 (38,5%) szlovák. V: [2011] – 217 r. k., 25 ref., 8 ev., 1 gör. kat. – A második vh. után magyar lakosainak egy részét áttelepítették Mo.-ra, helyükre nagyrészt magyarországi és kárpátaljai szlovákok települtek. R. k. (Szűz Mária szeplőtelen fogantatása) temploma középkori alapokon 1810-ben, a Palkovics-kúria a 19. sz. elején épült klasszicista stílusban. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os közös, szlovák–magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.
Független Magyar Kezdeményezés (FMK)
-> Magyar Polgári Párt (MPP)

Szlovákiai magyar politikai párt (Pozsony, 1989–1998). Független Magyar Kezdeményezés (FMK) néven mint illegális polgári és politikai szerveződés 1989. nov. 18-án alakult Vágsellyén. Első szóvivői A. Nagy László és Tóth Károly voltak. Az FMK aktívan részt vett a rendszerváltásban. A bársonyos forradalom idején a pozsonyi...megnyit →

Magyar Polgári Párt logója (FI)
Szlovákiai magyar politikai párt (Pozsony, 1989–1998). Független Magyar Kezdeményezés (FMK) néven mint illegális polgári és politikai szerveződés 1989. nov. 18-án alakult Vágsellyén. Első szóvivői A. Nagy László és Tóth Károly voltak. Az FMK aktívan részt vett a rendszerváltásban. A bársonyos forradalom idején a pozsonyi tüntetések egyik szervezője volt. Reflex néven Komárom egy közéleti hetilapot, ill. Pozsonyban Szabad Kapacitás c. tájékoztatót adott ki. Az FMK volt a második vh. utáni első független szlovákiai magyar (napi)lap, a Nap alapítója, ill. az első szlovákiai magyar alapítvány létrehozója (Márai Sándor Alapítvány). 1990 jan.-jában parlamenti képviselőket kooptált a prágai Szövetségi Gyűlésbe (Duray Miklós, Gémesi Károly, Németh Zsuzsanna, Popély Gyula, Sándor Eleonóra, Világi Oszkár), ill. a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba (Csekes Erika, Grendel Lajos, Kovács László, A. Nagy László, Pirovits László, Zászlós Gábor). Zászlós Gábor a szlovák parlament, Varga Sándor a szlovák kormány alelnöke, Hunčík Péter pedig Václav Havel köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadója lett. Az 1990-es első szabad választáson a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) szlovák politikai tömörüléssel koalícióban indult, és tagjai kerültek be a Szövetségi Gyűlésbe (Gémesi Károly, Sándor Eleonóra, Szöllős Ilona, Világi Oszkár) és a Szlovák Nemzeti Tanácsba (Berényi József, Markotán Péter, A. Nagy László, Pirovits László, Zászlós Gábor, Varga Sándor). Ezt követően mind a prágai szövetségi, mind pedig a pozsonyi szlovák kormány tagja lett. Zászlós Gábor a szlovák kormánynak, A. Nagy László a szlovák parlamentnek, Világi Oszkár a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának lett az alelnöke, Gémesi Károly pedig a Szövetségi Gyűlés emberjogi és nemzetiségi bizottságának a kezdeményezője és az elnöke. 1992 jan.-jában az FMK liberális politikai párttá alakult ~ néven, programját Szabadság és Felelősség címmel jelentette meg. Elnöke A. Nagy László lett. 1992–1994 között parlamenten kívüli pártként működött, majd 1994-ben a Magyar Koalíció részeként újra parlamenti párttá vált (egy képviselője szerzett mandátumot, Mészáros Lajos, aki később az Alkotmánybíróság tagja lett). 1998-ban Magyar Koalíció Pártja néven egyesült a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal és az Együttélés Politikai Mozgalommal. – Tagja volt a Liberális Internacionálénak és az Európai Liberális Pártnak. – Vezető: Tóth Károly (1989); A. Nagy László (1991).