Ha valakinek észrevétele, kiegészítése lenne az egyes szócikkekkel kapcsolatban, jelezze a bibliohungarica@gmail.com címen.

Magyar pedagógusszervezet (Komárom, 1921–1944). Az 1918 utáni nehéz helyzetben hatékonyan képviselte a magyar tanítóközösség ügyeit, főképp az előírt nosztrifikációs vizsgák megszervezésében és az elbocsátott pedagógusok illetményeinek biztosításában. 1938 és 1944 között Felvidéki Általános Magyar Tanítóegyesület néven működött. Hivatalos közlönye a Magyar Tanító c. lap volt. – Vezető: Boross Béla, Kováts Alajos.

A két vh. közötti ellenzéki magyar politikai erők tevékenységét összehangoló testület. Megalakításáról a szlovákiai és kárpátaljai magyar és német ellenzéki pártok 1920. dec. 7-én Ótátrafüreden (Starý Smokovec) megtartott közös értekezletén született döntés. Létrehozásának célja az ellenzéki pártok közötti együttműködés elősegítése és tevékenységük összehangolása volt. Az elképzelések szerint 60 fősre tervezett, de végül nagyobb létszámú testületben az Országos Keresztényszocialista Párt 28, a Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt 20, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség 12, a Szepesi Német Párt pedig 8 taggal képviseltette magát. Élén a szövetkezett pártok 8 tagú Vezérlő Bizottsága állt. A Vezérlő Bizottság elnöke Körmendy-Ékes Lajos, 1925-tól pedig Bittó Dénes volt. Az alelnöki tisztséget Szilassy Béla, a kisgazdák képviselője látta el. Megalakulása előrelépést jelentett az ellenzéki magyar pártok együttműködésében, ám konkrét program és valós jogosítványok hiányában inkább csak a pártok közötti kapcsolattartásban kapott fontos szerepet. Az ellenzéki pártok együttműködésének intézményesítése érdekében hozták létre 1922 elején a ~ irányítása alá rendelve a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodáját, amelynek székhelye Losonc, majd később Prága, igazgatója pedig Petrogalli Oszkár volt. Az iroda tevékenysége nem merült ki az ellenzéki pártok közötti kapcsolattartásban és a magyar parlamenti képviselők munkájának támogatásában, hanem fontos szerepet játszott a kisebbségi magyarság érdekvédelmében és a magyarságot ért sérelmek dokumentálásában is. A Központi Iroda keretén belül alakult meg a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Kultúrreferátusa, amely fontos szerepet töltött be a szlovákiai magyar kulturális intézményrendszer kiépítésében és működtetésében. A kultúrreferátus vezetője Sziklay Ferenc volt. A ~ irányította az ellenzéki pártok 1922-ben létrehozott sajtóosztályát és a Prágában és Rimaszombatban működő sajtóirodákat is. A sajtóosztály érdekkörébe összesen 20 magyar és német nyelvű lap tartozott. A húszas évek közepén az Országos Keresztényszocialista Pártban kirobbant belharcok az ellenzéki pártok együttműködését is visszavetették. A ~ 1924-ben, a Központi Iroda pedig 1929-ben szüntette be tevékenységét. Az ellenzéki pártok együttműködése azonban tovább folytatódott, s végül az Egyesült Magyar Párt létrehozásához vezetett.

Szlovákiai felekezeti jellegű ifjúsági szervezet. XI. Pius pápa Actio Catholica nevű mozgalma alapján 1933-ban szerveződött meg Szl.-ban. A ~nek külön magyar tagozata működött, amelynek a taglétszáma az 1930-as évek végére meghaladta a 12 ezret. A ~, a magyarországi Kalothoz hasonlóan, a falusi lakosság erkölcsi és anyagi felemelkedését akarta elősegíteni. A mozgalom magyar vonalában központi szerepet játszott Kovács Gyula fülekpüspöki káplán, Meggyesi Sándor persei igazgató-tanító és Potocsny József, a Sajó Vidék Kiadóvállalat vezetője. A magyar tagozat Ifjúságunk címmel kéthavonta megjelenő lapot adott ki, s a Prohászka Ottokár Körök Szövetségével együtt jelentős részt vállalt a nyári munkástáborok megszervezésében.

1920. okt. 16-án alakult meg Besztercebányán. Kezdeményezője és igazgatója Flaché Gyula festőművész volt. Célkitűzése a szlovákiai képzőművészek egyesítése és problémáik megoldásának segítése volt. Miután a nemzeti alapon szerveződő Spolok slovenských umelcov (Szlovák Képzőművészek Egyesülete) elutasította meghívásukat, a szlovákiai kisebbségi művészek egyesületévé vált. 1922-ben nagyszabású kiállítást rendeztek Prágában. A kiállítás anyagi problémái nagy terhet róttak az egyesület további működésére. 1925-ben Losoncon és Pozsonyban rendeztek további csoportos kiállításokat. Miután 1924-ben további kisebbségi egyesületek is megkezdték működésüket (Kazinczy Társaság képzőművészeti szakosztálya, Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya) és a pozsonyi Művészegylet is aktivizálódott, a ~ egyre inkább veszített jelentőségéből, és 1931 után már semmi nyoma sincs további működésének. Tagjainak munkásságát főleg a pozsonyi Művészegyletben lehet továbbkövetni.

Szlovákiai magyar politikai párt, 1921 szept.-ében alakult Kassán. Alapítói közé a korabeli szlovákiai magyar közélet neves személyiségei tartoztak, köztük Tarján Ödön losonci gyáros, Bartal Aurél és Szalay László volt főispánok. Az Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt és az Országos Keresztényszocialista Párt által képviselt felekezeti megosztottság helyett a kisebbségi magyarság egységes érdekképviseletére törekedett. Elsősorban a Trianon előtti magyar liberális demokratikus hagyományokra alapozva igyekezett kialakítani programját, amelyben központi szerepet a törvény előtti egyenlőség, a magántulajdon szentsége és az igazságos közigazgatási rendezés kapott. A párt elnöke Szalay László volt, területi alelnökei pedig Bartal Aurél, Forgách Antal és Blanár Béla. A ~ tevékenyen részt vett a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának tevékenységében. A párt elsősorban a városi középrétegek között volt népszerű, nagyobb támogatottságra azonban nem tudott szert tenni. A ~ 1925-ben beolvadt az akkor létrejött Magyar Nemzeti Pártba.

Országos magyar kulturális és közművelődési szervezet, amely a két vh. között és a második vh. idején működött. A húszas évek elején több kísérlet is történt országos magyar kulturális szervezet létrehozására: az 1920-ban létrehozott és a közművelődés mellett politikai célokat is kitűző Szlovenszkói Magyar Népszövetség, ill. az 1924-ben alapított Felvidéki Egyesületek Szövetségének hivatalos bejegyzését azonban az illetékes szervek elutasították, így ezek a kezdeményezések idő előtt elhaltak. A ~et részben ezen szervezetek, részben pedig az ellenzéki magyar pártok Központi Irodáján belül megszervezett Kultúrreferátus tapasztalataira alapozva hozták létre 1925. júl. 22-én Komáromban. Megalapításában elsősorban a komáromi szellemi élet képviselői vettek rész, különösen fontos szerepet játszott benne a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, Alapy Gyula. Alapszabályát Sziklay Ferenc dolgozta ki. A csehszlovák hatóságok azonban hosszú ideig megtagadták az új szervezet bejegyzését, amelyre csupán 1928-ban került sor. Székhelye Komárom volt, első országos elnöke Jankovich Marcell, ügyvezető elnöke Alapy Gyula, titkára pedig Szombathy Viktor. Működése a kezdeti években leginkább csak az éves közgyűlések megtartására terjedt ki. 1936-ban háromtagú Intéző Bizottság vette át a szervezet irányítását: az országos elnök Schubert Tódor lévai bankigazgató, az ügyvezető elnök Révay István gróf, a szervezet titkára pedig Staud Gábor lett. Az új vezetésnek köszönhetően az 1936–1938-as évek a ~nek a virágkorát jelentették. Míg korábban leginkább csak Komárom környékére terjedt ki a szervezet működése, ekkor már valóban országos jelentőségűvé vált, amelynek hat körzeti szervezete jött létre: a csallóközi, a mátyusföldi, a Garam–Ipoly-völgyi, a gömöri, a kassai és a bodrogközi. Működésének legfontosabb szereplői a körzeti szervezetek élén álló körzeti titkárok voltak. Népszerűségét mutatja, hogy 1938-ban több mint másfélszáz településen működött helyi szervezete. Sajtóorgánuma az 1934-től tíz éven át megjelenő Magyar Vasárnap c. havilap volt, amelyen kívül rendszeresen adott ki ún. Munkafüzeteket. A Munkafüzetekben a helyi szervezetek működéséhez szükséges módszertani útmutatásokat, előadásoknak szánt anyagokat tettek közzé. Az egyesületen belül folyó tudományos tevékenység fóruma a kéthavonta megjelenő Nemzeti Kultúra c. lap volt. A ~ működéséhez szükséges anyagi fedezetet a tagdíjakból, a magánadományokból és a különböző magyarországi támogatásokból biztosították. Tevékenysége elsősorban arra irányult, hogy a magyar népi és magasabb kultúra terjesztésével Szl. magyar lakosságának a nemzeti öntudatát erősítse. A hangsúlyt a helyi szinten szervezett színielőadásokra, felolvasóestekre, kulturális akciókra, megemlékezésekre helyezte, de nagyobb szabású országos akciókat is szervezett. Ilyen volt az 1938. aug. 13–15-e között Léván megrendezett szabadtéri játékok. Az itt három alkalommal előadott János vitéz c. daljátéknak összesen mintegy 40 ezer nézője volt. Mozgó könyvtárakat is fenntartott, s több községben kezdeményezte kultúrházak építését. A kultúra terjesztése mellett nagy hangsúlyt helyezett a népművelésre is. A különféle témájú szakelőadások és szabadegyetemek mellett rendszeresen szervezett többhetes népfőiskolákat. Működésében helyet kapott a karitatív tevékenység is: rendszeres támogatást nyújtott a hátrányos szociális helyzetű főiskolai hallgatóknak, a szegény és beteg gyerekek támogatására pedig létrehozta a Csehszlovákiai Magyar Gyermekvédő és Gyermeknyaraltató Egyesületet. Az 1938-as első bécsi döntés után a helyi szervezeteinek nagy része Mo.-hoz került, a fasizálódó Szl.-ban pedig mindössze két tucatnyi alapszervezete maradt. Ám ezek sem működhettek tovább, mivel a szlovák hatóságok, más magyar társadalmi szervezethet hasonóan, a ~et is betiltották. 1942-től ugyan engedélyezték működését, de csupán korlátozott formában. A ~ azonban Csáky Mihály gróf vezetésével sokrétű tevékenységet fejtett ki. 1938. nov. 2-a után a Mo.-hoz visszakerült szervezetek működése is formálissá vált. 1940 tavaszán azonban a szervezet Széchenyi Magyar Kulturális Egyesület néven újraindította működését. Elnöke Schubert Tódor, ügyvezető elnöke Révay István gróf, főtitkára pedig Szombathy Viktor lett. A szervezet a korábban kiépített hálózatra alapozta működését, két új körzetet is kialakítottak Érsekújvár és Losonc központtal. A ~ tagsága 1944-re elérte a 12 ezer főt, a helyi szervezetek száma pedig 184 volt. A ~ működése 1945-ben szűnt meg. – Ir. Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története (in. Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 (1938); Turczel Lajos: A csehszlovákiai magyar közművelődés alakulása 1918-tól 1945-ig (In: Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből (1993).

Szlovákiai magyar politikai párt, az Egyesült Magyar Párt jogutódja. Az első bécsi döntést követően az Egyesült Magyar Párt csak rövid ideig tudta megőrizni szervezeti egységét, s a Szl.-ban maradt részeken fokozatosan külön párttá szerveződött. A párt kezdetben továbbra is az Egyesült Magyar Párt nevet viselte, mivel azonban a szlovák belügyminisztérium éveken keresztül elutasította hivatalos bejegyzését, a hatóságok által „megtűrt” pártként, csak korlátozott tevékenységet fejthetett ki. A totalitárius, egypártrendszerre berendezkedett Szlovák Köztársaság keretei között a ~ működését a szlovák alkotmányba beépített reciprocitás elve és az 1940-ben elfogadott nemzetiségi törvény szabályozta. A reciprocitási elv alkalmazása volt az oka, hogy a ~ hivatalos regisztrálására csak 1941 nov.-ében került sor. Ekkortól a párt hivatalosan a ~ nevet viselte, a mindennapi használatban azonban csak Magyar Pártnak nevezték. Szervezeti struktúrája hierarchikus, autoritatív felépítésű volt. Élén a széles jogkörökkel felruházott pártelnök állt, akit posztjától csak bírósági határozattal lehetett megfosztani. A pártelnöki tisztséget a párt működésének teljes ideje alatt Esterházy János töltötte be. Az elnök mellett a párt irányításában az országos pártvezetőség kapott szerepet, amelynek központja Pozsony volt. Országos szinten 12 kerületi szervezet és a helyi szervezetek alkották a ~ szervezeti hálózatát. A hivatalos bejegyzés ellenére a Magyar Párt korlátozva volt működésében, csupán szociális, kulturális és gazdasági téren fejthetett ki tevékenységet, amely így leginkább a Szl.-ban rekedt magyarság jogvédelmére, szociális biztonságának megteremtésére és kulturális életének megszervezésére irányult. Ennek a tevékenységnek fontos eleme volt a Magyar Ház kiépítése és a magyar nyelvű iskolahálózat védelme. A ~ hivatalos sajtóorgánumai a Magyar Hírlap és a Magyar Néplap voltak. Ideológiájának alapját a keresztény szellemiség, nemzeti elkötelezettség és a szociális érzékenység jellemezte. A párt hivatalos állásfoglalásait ugyan a bolsevizmussal és a Szovjetunióval szembeni ellenséges hangnem, valamint a német háborús célok helyeslése jellemezte, a nemzetiszocializmus elveit azonban mind a pártelnök, Esterházy, mind a párt legtöbb tagja elutasította. A ~on belül ugyan Csáky Mihály gróf vezetésével működött egy nemzetiszocialista érzelmű, németbarát szárny is, de a párt hivatalos irányvonalát végig Esterházy antifasizmusa jellemezte. A magyarországi nyilas hatalomátvételt követően bizonyos magyar és német körök a ~ot is a hungarizmus eszméi alapján működő párttá akarták alakítani, s Esterházyt formálisan a pártelnökségről való lemondásra kényszerítették, de sikertelenül. A ~ működésének utolsó napjai 1945 tavaszára estek. A párt 1945 ápr.-ában memorandumban tiltakozott a kassai kormányprogramban a szlovákiai magyarsággal szemben megfogalmazott vádak ellen, néhány nappal később azonban a szlovák és szovjet hatóságok a párt vezetőit letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, s ezzel a ~ megszűnt működni. A párt ingatlanjait és egyéb vagyonát a szlovák hatóságok a háború után lefoglalták és elkobozták. – Ir. Hetényi, Martin: (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939–1945 (2011).

A magyar ellenzéki pártok kultúrreferátusának vezetője, Sziklay Ferenc szervezte meg 1923 és 1925 között. A benyújtott alapszabályokban 3 feladat szerepelt: 1. A hivatásos színészet anyagi és erkölcsi támogatása; 2. a műkedvelő színészet ügyének országos rendezése; 3. a színészutánpótlás biztosítása egy színiiskola felállítása révén. A pozsonyi teljhatalmú minisztérium az alapszabályok 1925-ben történt jóváhagyásakor csak az első feladatot hagyta meg, s az egyesület így kezdte meg működését. Anyagi támogatása évente 80-100 ezer koronát tett ki; ezenkívül hatósági (tartományi, járási és városi) segélyek is voltak, ezek szétosztásakor azonban a magyar színészetet mindig diszkriminálták. A magyarlakta városokban helyi színpártoló egyesületek is léteztek, s 1928-ban Kárpátalján is megalakult a Podkarpatszkáruszi Magyar Színpártoló Egyesület. Ennek keretében 1931-ben Podkarpatszkáruszi Színi Szövetkezetet szerveztek, amely a hatóságoktól neki juttatott koncessziót a kelet-szlovákiai színtársulatra ruházta. A kisebbségi hivatásos színészek a színpártoló egyesületek erőfeszítései ellenére állandó egzisztenciális nehézségekkel küzdöttek, ami negatívan befolyásolta a művészi színvonalat.

Szlovákiai magyar politikai párt a két vh. között. A párt megalakítására 1921. szept.-ében került sor Kassán, ahol a párt elnökévé Sámsony Jánost, alelnökévé pedig Hercz Ignácot választották. A párt elsősorban a kassai liberális magyar értelmiséget, köztük a helyi zsidóság középrétegeit igyekezett maga mögé állítani. A párt programjának középpontjában az alapvető demokratikus és polgári jogok védelme, a lelkiismereti és szólásszabadság biztosítása, az ország kantonális jellegű felosztásának és egy nemzetiségi minisztérium létrehozásának célja állt. További működéséről nincsenek információink, valószínűleg beleolvadt a szintén kassai központú Szlovenszkói Magyar Jogpártba.

Heti sportlap (Pozsony, 1924). „A Csehszlovák Köztársaság magyar sportszövetségének hivatalos lapja”-ként jelezte magát. 9 száma jelent meg. – Szerk. Lányi Géza, Feuer Gábor.

Színházi hetilap. 1925 aug.-ától 1938 jún.-áig jelent meg Kassán, többi színházi lapunkhoz hasonlóan nem egész évben, hanem csak a színházi idény alatt. Szerkesztésében Székely Jenő, Újvári László, Meisl Lajos, Guttman Ernő és Schiffer Imre váltották egymást.

Zsidó hetilap (Érsekújvár, 1923 márc.–szept.). Vezércikkeiben és nemzetpolitikai közleményeiben a zsidó nemzeti öntudatot és a nemzeti jellegű politikai pártszervezkedést propagálta és a zsidó államot eszményesítette. Ez a magatartás nem állt ellentétben a lapnak a csehszl. polgári rendszer iránti lojalitásával. Utódjának tekinthető az 1925-ben megjelent Judea. – Szerk. Újvári Péter, László Sándor.