(* 1904. dec. 19. Horváti, † 1998. ápr. 7. Párkány) Pedagógus, képzőművész. Az esztergomi Szt. Imre Főreáliskolában érettségizett 1922-ben, majd a prágai német egyetem építészeti karán kezdte tanulmányait, melyeket két szemeszter után Pozsonyban folytatott, ahol tanítói vizsgát tett. 1950–1960 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán, valamint a kassai Šafárik Egyetem BTK-án tanult, és történelem–képzőművészet szakos tanári képesítést szerzett. – 1929 és 1945 között Ipolynyéken, Naszvadon és Udvardon tanított. 1946–1949-ben a magyar áttelepítési bizottság meghatalmazottja. Ezután Kürtön, majd Tardoskedden volt tanító, ill. iskolaigazgató. 1960-tól a nyitrai Pedagógiai Főiskola képzőművészeti tanszékének tanársegéde. Nyugdíjazása után, 1966–1976 között a párkányi művészeti alapiskola általa alapított képzőművészeti osztályát vezette. Diákévei alatt kezdett festeni, 16 csoportos és 23 önálló kiállítása volt. Halála előtt néhány évvel a szülőfalujához közeli Ipolyságnak adományozta mintegy kétszáz képét, ez lett az alapja a város galériájának, amely később felvette a festő nevét.

(* 1912. júl. 19. Gyerk, † 1990. nov. 1. Budapest [Mo.]) Író, szerkesztő, műfordító. Jogi tanulmányait Prágában végezte, ahol bekapcsolódott a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre és a Prohászka-körök (Prohászka Ottokár Körök Szövetsége) munkájába. 1933-tól az Új Élet c. lap segédszerkesztője, 1935 és 1939 között főszerkesztője, de más lapokban is publikált (A Mi Lapunk, Tábortűz, Prágai Magyar Hírlap). Az első bécsi döntés után Budapesten a Felvidéki Magyar Hírlap, majd a Magyarország c. lap, a háborút követően nyugdíjazásáig az Új Ember munkatársa volt. Tanulmányokat, ill. szépprózát írt, vallásos szellemiségű könyveket állított össze, és cseh írók műveit fordította magyarra. Szülőfalujában, Gyerken emléktáblát avattak tiszteletére. Mo.-n a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége Sinkó Ferenc-díjat alapított a pályakezdő újságírók jutalmazására. – Fm. Öreg malom árnyai (r., 1944.); Boldogasszony legénye (dráma, 1947); Fekete madár (elb., 1975).

(* 1921. jún. 29. Somorja, † 1986. okt. 19. Somorja) Színész. 1959-ben került színésznek a komáromi Magyar Területi Színházhoz, s 1981-es nyugdíjba vonulásáig annak tagja maradt. Ezt megelőzően a somorjai Csemadok szervezet műkedvelő színjátszó együttesének oszlopos tagja volt. Hangjátékok, kabaréműsorok gyakori szereplője.

(* 1909. nov. 25. Ipolyság, † 1983. júl. 29. Cleveland [USA]) Újságíró. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Prágában végezte. Tagja volt a Szent György Körnek, és részt vett a Prohászka Körök munkájában. A második vh.-t követően először Ny-Európában, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának elnöke, a Kettős Járom Alatt c. emigráns lap szerkesztője (1951–1966) volt. – Fm. Belvedere-től Kassáig, A felvidéki magyarság útja az első bécsi döntéstől a „kosicky” programig (tan., 1969); A Felvidék az ezeréves magyar államtestben. Magyarok Csehszlovákiában (tan., 1979); Végzetes évek. Magyar sors Csehszlovákiában (cikkek, 1988).

(* 1956. febr. 13. Léva) Könyvillusztátor, grafikus, festő, vitrázskészítő. 1977–1983 között a prágai Iparművészeti Főiskolán tanult. Tanulmányai befejezése óta Léva mellett, Berekalján (Podlužany) él. Szabadfoglalkozású művész, 2003-tól a lévai Bielik Ladislav Műveszeti középiskola propagacios grafika szakan tanít. Realitáson alapuló, dekoratívan fantáziadús illusztrációi különösen a gyermekirodalomban érvényesülnek. 1988-ban megkapta a Cseh-Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztériumának elismerését, s Az év legszebb könyve díjat. Számos cseh, szlovák és szlovákiai magyar gyermekkönyvet és tankönyvet illusztrált.

(* 1974. nov. 7. Érsekújvár) Műépítész. 1993-ban érettségizett az Építőipari Szakközépiskolában Ógyallán, 2000-ben végzett a Szlovák Műszaki Egyetem Műépítészeti Karán Pozsonyban. 1998-ban elnyerte a Kós Károly ösztöndíjat, és magyarországi tervezőirodákban dolgozott (1997–1998: Dévényi és tsa, Pécs; 1998: É-11, Esztergom; 1999–2000: Karácsony Tamás, Esztergom). 2001-től mint önálló tervező működik Szőgyénben, 2005-ben saját tervezőirodát létesített. – Fm. Fontosabb épületei: 2002: faluudvar és szabadtéri színpad (Kisújfalu), Kupola (Párkány); 2004: Platán Panzió (Nyárad); 2006–2007: WELYA udvarház (Párkány).

(* 1968. nov. 16. Pozsony). Politikus, környezetvédelmi miniszter. 1974–1987 között végezte az általános iskolát és a gimnáziumot Pozsonyban. 1987–1992 között a pozsonyi Műszaki Egyetem hallgatója volt, ahol mérnöki oklevelet szerzett, ezt követően magánvállalkozó volt. Az 1990-es évek második felétől aktívan politizál: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pozsonyi helyi szervezetének az elnöke, országos elnökségének a tagja volt. 2009-ben egyik alapítója lett a MOST-HÍD-nak, 2010-től a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője. 2016-ban környezetvédelmi miniszter lett Robert Fico kormányában.

(* ?, † ?) Költő. 1918 és 1938 között Pozsonyban élt, kiskereskedő volt. A második vh. éveiben nyoma veszett. Az irodalomkritikusok műkedvelő s epigon költőnek tartották. Versein főleg Kassák és Ady költészetének hatása érezhető. – Fm. Zúg az erdő (v., 1928); A mi Janus-arcunk (v., 1930); Ember a ködben (v., 1933).

Hunčík Péter (ST)

(* 1951. máj. 25. Ipolyság) Orvos, politológus, író, közíró, színházi dramaturg. A pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosdoktori oklevelet 1976-ban (1981-ben általános orvostani, 1988-ban elmeorvosi szakvizsgát tett). 1980–1983-ban a győri és a kecskeméti színház dramaturgja volt; 1989-ben egy dunaszerdahelyi amatőr színjátszó csoporttal Mészöly Miklós: Ablakmosó c. darabjának rendezésével elnyerte a Jókai Napok fődíját. 1989 után tevékenyen kivette részét a rendszerváltó történésekből; a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) egyik alapítója, az országos vezetés külügyi megbízottja, 1989–1990-ben a Nap főszerkesztője, 1990–1992-ben az FMK országos vezetőségének tagja, ill. Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök emberi jogi és kisebbségi tanácsadója volt. 1992-ben szlovák televíziós pályázatot nyert, melyet a kormány nov.-ben visszavont. 1993-ban cseh televíziós pályázatot nyert, ez alapján működik 1994-től a prágai Nova Televízió. 1993–2003-ban a Márai Sándor Alapítvány elnöke; 2002-től az ottawai Carlton Egyetem vendégtanára; 2004-től a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet Interetnikus Kutatások Központjának igazgatója. Kutatási területe: szociálpszichiátria, szexológia, öngyilkosság-kutatás, bilingvizmus, konfliktuskutatás. Irodalmi és orvosi, valamint etnopszichológiai és emberjogi tanulmányokat ír, csehből, szlovákból fordít, szaktanulmány-gyűjtemények társszerzője, szerkesztője. Somos Péter írói néven is publikált. – Főbb díjak: Ľudovít Štúr-érdemrend I. fokozata (2019); Talamon Alfonz-díj (2010); Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2010); Bródy Sándor-díj (2009). – Fm. Maďarská menšina v Československu (F. Gállal, P. Fričcsel, Ch. Lorddal, 1993); Ellenpróbák (Bordás Sándorral, angol és szlovák nyelven is, 1995); FER – Feszültség-ellenőrző rendszer (Bordás Sándorral, angol és szlovák nyelven is, 1998); Magyarok Szlovákiában. Összefoglaló jelentés (szerk., Fazekas Józseffel, szlovákul is, 2006, 2008); Határeset (r., szlovákul is, 2009).

(* 1897. dec. 13. Baja [Mo.], † 1972. jan. 6. Pozsony) Műfordító, szerkesztő, 1953–1962 között a Politikai Könyvkiadó, a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, majd a Tatran Magyar Üzemének szerkesztője. Számos cseh és szlovák író művét fordította magyarra.

(* 1877. márc. 14. Nemespécsely [Mo.], † 1939. okt. 2. Losonc) Ref. püspök. A két vh. közötti szlovákiai magyar közélet jelentős személyisége. A teológiát Kolozsvárott, Pápán, Budapesten és Edinburgh-ben végezte. Öt évig a budapesti gyűjtőfogház lelkésze volt, majd 1906-tól Losonc lelkipásztora. 1921-ben a Dunáninneni egyházkerület főjegyzőjévé, 1938-ban az egyházkerület püspökévé, 1939-ben zsinati rendes taggá választották. Alapítója, igazgatója és részben fenntartója is volt a Losoncon 1925-ben megszervezett ref. teológiai szemináriumnak. Nagy szerepe volt a ref. egyház újraszervezésében az államfordulat utáni Csehszl.-ban. Az Összefogás c. egyházi társadalmi lap és a Felsőnógrád főszerkesztője. Püspöksége idején indította el a Református összefogás elnevezésű mozgalmat, valamint az ugyanezen nevet viselő havilapot. – Fm. A magyar liturgia története I. (1904); A losonci református egyháztanács vallástétele (1917).

(* 1898. febr. 4. Kassa † [Izrael]) Újságíró, színműíró, lapszerkesztő. 1920 után különböző lapoknál (Kassai Napló, A Reggel, Magyar Újság, Sportvilág) dolgozott, felelős szerkesztője volt a kassai Friss Híreknek, elnöke a zsidó Poale-Zion egyesületnek, 1934-ben német–magyar Zsidó Évkönyvet állított össze. Bemutatták néhány drámáját (Temetés; Ordíts, szegényember); jiddis és héber nyelvű színpadi műveket fordított magyarra. Németül könyvet írt Masaryk és a zsidók kapcsolatáról, valamint Edvard Benešről. 1938-ban Izraelbe távozott. – Fm. Gól (elb., 1921); Masaryk und die Juden (tan., 1933); Beneš – Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Sebestyén Józseffel, 1934).

(* 1887. nov. 22. Aranyosmarót, † 1967. máj. 14. Budapest [Mo.]) Publicista, lapszerkesztő, művelődésszervező. Középiskoláit Pozsonyban és Szegeden, a jogi egyetemet Budapesten és Berlinben végezte. 1913-tól 1918-ig a Magyar Királyi Igazságügyminisztérium munkatársa volt. Az államfordulat után csekeji (Čakajovce) birtokán gazdálkodott. Alapítója, majd elnöke volt a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetségnek, szerkesztője a Nemzeti Kultúrának. 1936-ban a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület titkárává választották. Az első bécsi döntés után 1945-ig az érsekújvári törvényszék elnöke volt. A második vh.-t követően Budapesten élt.

(* 1887. szept. 9. Komárom, † 1942. okt. 8. Buchenwald [Németország]) Nyomdász, politikus. Fiatalon bejárta Csehországot, Németországot és Svájcot. 1904-től a nyomdász-szakszervezet tagja volt, 1906-tól pedig részt vett a Szociáldemokrata Párt munkájában. Később belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Aktívan bekapcsolódott a Magyar Tanácsköztársaság kiépítésébe, majd a Vörös Hadseregben szolgált. A Tanácsköztársaság bukása után halálra ítélték, de megszökött, és Csehszl.-ban telepedett le. Egyik alapítója volt CSKP-nak. 1929-től tagja volt a párt Központi Bizottságának, 1938-ig a párt képviselője, majd szenátora volt. Parlamenti felszólalásaiban erélyesen síkraszállt a nemzetiségi jogokért, a nemzeti egyenjogúságért. Röviddel a német megszállás után, 1939. márc. 30-án Prágában a nácik letartóztatták. Drezdába, Dachauba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba hurcolták, ahol életét vesztette. Szabó Béla életrajzi regényt írt róla (Hűség, 1968).

(* 1923. dec. 17. Pozsony, † 1945. ápr. 6. Pozsony) Költő. 1942-ben érettségizett, utána a Komenský Egyetem német–magyar szakos hallgatója lett, de tanulmányait nem fejezhette be. 1945. ápr. 3-án a város szovjet elfoglalását előkészítő tüzérségi támadás során gránátszilánkoktól halálosan megsebesült. – Tehetséges költőnek mutatkozott. 1942-ben két iskolatársával, Szabó Lászlóval és Hentz Zoltánnal közös verskötete jelent meg, melyet Válogatott költemények címmel tanáruk, Szalatnai Rezső állított össze. – Fm. Üzentek értem (v., 1993).

(* 1890. jún. 19. Pozsony, † 1967. szept. 10. Budapest [Mo.]) Tanulmányíró, lapszerkesztő. Szülővárosában érettségizett, majd a budapesti egyetemen (Eötvös-kollégistaként) magyar–német szakos tanári képesítést szerzett. 1918 után a magyar ellenzéki pártok sajtójában dolgozott, s főleg a kisebbségi iskolaügy problémáival foglalkozott. Felelős szerkesztője volt a Pozsonyban 1936 és 1938 között megjelent Szülőföldünk c. honismereti lapnak. A szlovák állam idején a Magyar Párt funkcionáriusa volt, s forrásértékű tanulmányt írt a magyar iskolákról (A szlovákiai magyar iskolaügy, 1942). 1945-ben Budapestre menekült, ahol aktívan részt vett a magyarok szlovákiai jogfosztását sérelmező akciókban, ill. a menekült és kitoloncolt magyarok jogi és szociális segítésében. – Ir. Tóth László szerk.: „Hívebb emlékezésül… ” Csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből 1945–1948 (1995).

(* 1909. dec. 12. Budapest [Mo.] † 2001. Szepsi) Gyógyszerész, helytörténész. Az eperjesi szlovák gimnáziumban érettségizett (1928), a prágai Károly Egyetemen szerzett gyógyszerészi oklevelet (1932). 1934–1982 között Ungvárott, Námesztón (Námestovo), Vágújhelyen (Nové Mesto nad Váhom), Mencenzéfen, végül Szepsiben volt gyógyszerész. A természet- és műemlékvédelemmel, a helytörténettel kapcsolatos írásai szlovákiai magyar lapokban jelentek meg. – Fm. Szepsi város története (tan., 1980); Somodi története (tan., 1982); Szepsi és környéke barlangjai (1983); Szádelői regék (1984).

(* 1932. szept. 19. Rozsnyó) Zoológus, ornitológus, muzeológus, szakíró. 1952-ben a komáromi gimnáziumban érettségizett. A pozsonyi Pedagógiai Főiskolán 1957-ben biológia–kémia szakos tanári oklevelet szerzett. 1958-tól a zsolnai Vágvölgyi Múzeum zoológusaként dolgozott. 1972-ben a Comenius Egyetemen zoológiából doktorált. 1974-től 1994-ig, nyugdíjba vonulásáig a SZTA óhegyi Kutató Állomásának munkatársavolt. 1994-től Ógyallán él. Elsősorban apró emlősökkel, parazitológiával és madarak megfigyelésével foglalkozik. A Komáromi járásban több természetvédelmi terület kialakítását kezdeményezte (keszegfalui Kissziget, bősi Rétisas-sziget, pati Hévíz, Csicsói holtág). Több kiadvány szerkesztésében és összeállításában közreműködött. Tudományos dolgozatai a szlovákiai Ochrana prírody, Pamiatky a príroda, a magyarországi Aquila és más folyóiratokban, valamint évkönyvekben, konferenciakötetekben jelennek meg. A pozsonyi A Hétben 1990-ben sorozatot közölt Szl. védett madarairól.

(* 1946. okt. 18. Érsekújvár) Tanár, helytörténész. Az érsekújvári magyar gimnáziumban érettségizett (1964), a nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet (1972), 1964–1967-ben, majd 1980–1982-ben a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án magyar–német szakot hallgatott. 1971–1988-ban az udvardi mezőgazdasági szaktanintézet tanára. 1988–1998-ban az Érsekújvári járási Múzeum (ma: Thain János Múzeum) munkatársa. Tanári munkája mellett Érsekújvár múltjával, művelődéstörténetével és társadalomtörténetével foglalkozik, 1991–1993-ban Városom, Érsekújvár címmel füzetsorozatot jelentetett meg. 1999-ben feleségével, Strba Katalinnal magánkönyvtárat alapított Bibliotheka Kaláka néven. 2013-ban megkapta a Patria-díjat. – Fm. Az érsekújvári zsidóság története (mon., Lang Tamással, 2004); Érsekújvár az irodalom tükrében (tan., Strba Katalinnal, 2006).