Ha valakinek észrevétele, kiegészítése lenne az egyes szócikkekkel kapcsolatban, jelezze a bibliohungarica@gmail.com címen.

Szabó Ottó (csa)

(* 1965. márc. 29. Rozsnyó) Festő, grafikus, tanár. Szepsiben érettségizett; 1988–1994-ben a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1994-től Szepsiben rajzot, esztétikát, művészettörténetet és filozófiát tanít a szlovák, ill. a magyar gimnáziumban. Egyik alapító tagja és vezetője a Rovás Polgári Társulásnak (1993), gyermek- és ifjúsági alkotótáborok vezetője. Szakmai szervezetek tagja; 2004-ben az övé lett a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának Nívódíja. Grafikáit a sűrű vonalhálóból kibontakozó alakok jellemzik. A vonal festészetének is fontos építőeleme. Egyre színesebb kompozícióinak témáit a 20. sz.-i ember belső vívódása, ill. a társadalom és az egyén, a férfi és a nő egymáshoz való viszonya adja. 1989-től jelennek meg rajzai, grafikái, 1990-től rendszeres kiállító; könyveket is illusztrál. Installációkat is készít. – Fm. Stációk (képek, 2003). Főbb köztéri munkái: 1995: Oltárkép (Helmecke); 1996: Kassai vértanúk (emléktábla a kassai Premontrei Rendház falán); 1998: Keresztút (Dióspatony); 1999: Via Lucis (Szepsi); 2000: Szent István (oltárkép, Jászó) 2001: Keresztút (Szepsi); 2002: Kármán József (márvány táblakép, magyar tanítási nyelvű alapiskola, Losonc); 2003: Szent László (oltárkép, Szepsi).

Szabó Pál (csa)

(* 1968. júl. 7. Kassa) Fizikus, tudományos kutató. Általános és középiskolai tanulmányait Kassán végezte (1986). A kassai P. J. Šafárik Egyetemen fizikusi oklevelet szerzett (1991). 1991-től a SZTA kassai Kísérleti Fizikai Kutató Intézetének tudományos munkatársa, 2010-től az Alacsony Hőmérsékletű Fizika Osztályának vezetője, a Šafárik Egyetem oktatója. 1998-ben PhD-fokozatot szerzett a magas hőmérsékletű szupravezetőkről írt disszertációjával. 1993–1999-ben ösztöndíjasként a németországi Max Planck Intézetben, a franciaországi CNRS-ben és a Grenoble-i Erős Mágneses Terek Laboratóriu-mában járt tanulmányúton. 2000–2003 között megszakításokkal meghívott kutatóként 9 hónapot töltött a Grenoble-i J. Fourier Egyetemen. 2004–2008 között több ízben vendégkutató volt a madridi UAM Egyetemen. Kutatási területe az alacsony hőmérsékletű fizika, elsősorban a szupravezető anyagok fizikai tulajdonságainak vizsgálata. 2007–2010-ben spanyol kollégákkal közösen alacsony hőmérsékletű pásztázó alagút-elektronmikroszkópot épített a kassai Kísérleti Fizikai Kutató Intézetben. A berendezés segítségével az atomok szintjén vizsgálhatók bizonyos fémes anyagok fizikai tulajdonságai nagyon alacsony hőmérsékleteken és erős mágneses térben. Szlovákiai és külföldi folyóiratokban eddig közel 90 tudományos közleménye jelent meg. Közreműködött a Szlovák Televíziónak az alacsony hőmérsékletű fizikáról készült ismeretterjesztő filmjének elkészítésében (2010). – Díjak, szakmai elismerések: A fiatal fizikusok szlovákiai versenyének többszörös nyertese; Az Év Fiatal Tudósa (2002); a Thomson ISI WOS elismerése, mint a szupravezetés terén gyakran idézett szerző (2003); az SZTA publikációs versenyének 1. helyezettje (2003); az SZTA díja a szupravezetés terén elért kiváló eredményekért; az SZTA díja a tudományos infrastruktúra fejlesztéséért.

Szabó Rezső (FI)

(* 1929. máj. 10. Kolozsnéma,  † 2018. febr. 17.) Jogász, politikus. A pápai ref. kollégiumban kezdte középiskolai tanulmányait, Komáromban érettségizett (1948). Jogi tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetemen fejezte be (1952). 1951–1954-ben a Csemadok KB szakelőadója, később titkára, majd főtitkára, közben 1959–1961-ben a Hét főszerkesztője. 1969–1970-ben a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. 1968-ban egyike volt a szlovákiai magyarság követeléseit tételesen megfogalmazó értelmiségieknek. Emiatt 1970-ben kizárták a CSKP-ból és a Csemadokból is. 1971–1974-ben fizikai munkás, 1975–1981-ben egy vállalat szakelőadója, majd jogásza. 1989-ben rehabilitálták, 1990-ben az Együttélés Politikai Mozgalom egyik alapítója, 1990–1992-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. – Fm. A Csemadok és a Prágai Tavasz (tan., 2004).

Szabó Szvrcsek Anita (TSZA)

(* 1977. márc. 21. Komárom) Színésznő. Az általános iskolát Ógyallán végezte.1995–1996 között Gór Nagy Mária Színitanodájában tanult Budapesten. 1996–1997-es időszakban a budapesti ELTE-n skandinavisztikát hallgatott. A Kassai Thália Színházban kezdte pályafutását 1997-ben. 2000–2004 között a pozsonyi Színművészeti Főiskola színész szakának hallgatója. Közben 2003-ban a budapesti Film és Színművészeti Egyetemen részképzésben részesült. 2004–2006 között szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett, majd 2006-tól a Komáromi Jókai Színház társulatának tagja lett. – Főbb színházi szerepei: Kassai Thália Színház: Éva-Kató (Vadnai László: A csúnya lány); Beatrix királynő (Heltai Jenő: A néma levente); Menyasszony (Anton Pavlovics Csehov: Lakodalom); Sandra (Ken Kesey: Kakukkfészek); Iza (Witold Gombrovicz: Yvonne, Burgundi hercegnő). Komáromi Jókai Színház: Militta Marco, filmszínésznő (Lengyel Menyhért: Waterloói csata); Velma Kelly (John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago); Nyina (Nyikolaj Koljada: Mese a halott cárkisasszonyról); Patikusné (Szép Ernő: Patika); Lucretia (Niccolo Machiavelli: Mandragora); Gondos Eszter (Tamási Áron: Énekes madár); Iszméné (Sophoklész: Antigoné); Miss Archibald (Noel Coward: Forgószínpad); Doris (Charlotte Keatley: Anyám azt mondta, hogy ne); Bíróné (Gárdonyi Géza: A bor); Katyerina Ivanovna (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Karamazov testvérek); Felice (Arthur Miller: Kanyargó időben); Irma (Kellér Dezső–Szenes Iván: Szabin nők elrablása); Ritka Panna (Jókai Mór: Gazdag szegények); Elisa Doolittle (Alan Jay Lerner–Frederich Loewe: My Fair Lady); Nyoszolyólány (Federico García Lorca: Vérnász); Sarlotta (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Jablonkay Rézi, aki egy sportos alkat (Szász Péter–Aldobolyi Nagy György–Verebes István: Whisky esővízzel). – Vendégjátékok: Stúdió 12 Színház, Pozsony: Lány, akinek barna volt a nyála (Ivan Vyrypajev: Álmok); Susanne (Marguerite Duras: Éden mozi). Szlovák Nemzeti Színház: Második titkárnő (Franz Wittenbrink: Titkárnők) Városi Színház, Pozsony: Natalja Ivanovna (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Játékosok), Lány (Bob Fosse: A név) – Film: Kegyetlen örömök, 2012 r. J. Nvota; A vád, r. Sára S.; Mohács, r. Kékessy P.; A Musza Dagh 40 napja, r. A. Diramerjan: Raszputyin, 1996. r. U. Edel. – Díjak, elismerések: A Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiválja, A legkiemelkedőbb színészi teljesítményért, Kisvárda, 2005.; III. Versünnep, a Magyar Rádió különdíja, 2006; IV. Versünnep, Veszprém Város különdíja, 2007; Ferenczy Anna-díj, 2008; Lőrincz Margit-emlékgyűrű, 2008. – Ir. Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000); Darvay Nagy Adrienne: A kisvárdai fesztivál (2008).

Szabó Viktor (SZM)

(* 1984.máj. 9. Zseliz) Színész. Az általános iskolát Zselizen végezte. Ugyanitt végezte el 1999–2003 között a gimnáziumot . Ezt követően Ilyés Róbert és Szakács László tanárok szakmai vezetésével Zalaegerszegen a Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdióban képezte magát, közben 2003-ban felvették a pozsonyi Színművészeti Főiskolára is, ahol Martin Huba és Zuzana Krónerová voltak a vezető tanárai. Az oklevelet 2007-ben kapta meg. A Komáromi Jókai Színház tagja. – Főbb színházi szerepei: Nemes Keszeg András (William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok); Trofimov (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Szegény Dzsoni (Faragó Zsuzsa–Laboda Kornél–Zombola Péter: Szegény Dzsoni és Árnika); Jóska (Móricz Zsigmond: Sári bíró); Lucius (Székely János: Caligula helytartója); Oszip (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor); de Valmonté herceg (Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból); Száraz Kristóf a tartalék (Ábrahám Pál–Harmat Imre–Szilágyi László: 3:1 a szerelem javára); Madárijesztő (Frank L. Baum–Zalán Tibor: Óz, a nagy varázsló); Operator (Tasnádi István: Magyar zombi); Unokaöcs (Szabó Magda: Az ajtó). – Film: Proti vetru (Szél ellen), 2011, r. M.Štelbaský. – Ir. Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

Szalai Pál (SZM)

(* 1941. júl. 15. Nagysalló) Karnagy. Alapiskolába Csehországban kezdett járni, majd szülőfalujában fejezte be. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban a Pedagógiai Gimnáziumban végezte. Tanári oklevelet 1968-ban a Nyitrai Pedagógiai Karon szerezett. Karvezetői tevékenysége a fegyverneki alapiskolában kezdődött a hatvanas évek közepén. Karnagyi munkát a lévai alapiskolában fejtett ki 1981-től. Rendszeresen részt vett a Csengő Énekszón, ahol az 1989, 1991 és 1993-as évben ezüstkoszorús minősítést ért el. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. A Csemadok mellett működő Fáklya Vegyeskarral 1972-ben eljutott a Kodály Napokra. A 2013-ban megalakult lévai Dalárda felnőtt vegyes kar karnagya.

Szalatnai Rezső (FI)

(* 1904. okt. 23. Nagyszalatna (Zvolenská Slatina), † 1977. márc. 23. Budapest [Mo.]) Tanár, kritikus, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia–földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1926). A pozsonyi magyar tanítóképzőben, majd a magyar gimnáziumban tanított 1945-ig. 1945–1948 között a szlovákiai magyarság jogfosztottsága ellen küzdött. Egyik szervezője és szellemi irányítója volt a Magyar Végrehajtó Bizottság nevű illegális szervezetnek és az üldözött szlovákiai magyarokat segítő Segélybizottságnak. A magyarokat sújtó üldözés ellen a szlovák és magyar politikusoknak írt tiltakozó levelek tucatjaival, valamint a nemzetközi közvéleményhez is eljuttatott memorandumokkal is tiltakozott. 1948-ban Mo.-on telepedett le. Itt először a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára volt, majd 1950-től nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár tájékoztatási osztályán dolgozott. A Mi Lapunkban kezdett publikálni, majd elsősorban baloldali lapokban (pl. A Reggel, Magyar Újság, Magyar Figyelő, Új Szó, Csehszlovákiai Népszava), de polgári jellegű szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban (Magyar Írás, Nyugat, Századok) is megjelentek kritikái, tanulmányai, művelődéstörténeti írásai. Együttműködött a Sarló mozgalommal. Vezetőségi tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak, s szerkesztette annak lapját, a Magyar Figyelőt. Az első bécsi döntést követően Pozsonyban maradt, ahol – Peéry Rezsőhöz hasonlóan – lapszerkesztőként és publicistaként az első Szlovák Köztársaságban élő magyarság egyik – a fasizmust elutasító – szellemi vezére volt. Már csehszlovákiai működése idején is foglalkozott a cseh–magyar és szlovák–magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok kérdéskörével, számos jelentős cseh és szlovák szerző művét fordította magyarra, de a Szl. területére eső magyar irodalmi hagyományok feltárásában is élen járt. Életének magyarországi szakaszában regényeket is írt. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott. Pozsonyban, a Duna utcai magyar gimnázium falán felavatták emléktábláját. – Fm. Van menekvés (publ., 1932); Utazás a Szepességben (útirajz, 1943); Kempelen, a varázsló (r., 1952); Petőfi Pozsonyban (tan., 1954); Juhász Gyula hatszáz napja (mon., 1962); A szlovák irodalom története (1964); A cseh irodalom története (1964); Magyar írók nyomában (tan., 1967); Arcképek, háttérben hegyekkel (tan., 1969); Kisebbségben és igazságban (publ., 1970); Két hazában egy igazsággal (tan., 1982); Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában (tan., 1994); Kedves Rezső! Drága Bió! Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezése (2001); Elfeledett esszék (emlékezések és karcolatok, 2004).

Szalay Szilvia (csa)

(* 1957. dec. 28. Pozsony) Zenetanár, énekes, hangszeres zenész. A Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát (1964−1973), a Művészeti Iskolát – hegedű (1966−1973) és a Konzervatóriumot – ének, hárfa, zongora, furulya (1973−1980) Pozsonyban végezte, majd ugyanott 1987−1993 között oboából szerzett szakosítást. 1980−91-ig a Komáromi Művészeti Alapiskolában tanított furulyát, oboát, hegedűt, zongorát, éneket és gitárt, 1991−96-ban ugyanennek az iskolának volt igazgatója. 1996−2005-ig a Schola Comaromiensis Komárom (Benedek Elek Pedagógiai Főiskola, Sopron) óraadó tanára. 1973−75 között az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes zenekarának a tagja (hegedű), 1975−80-ig a Pozsonyi Konzervatórium Szimfonikus Zenekarában hárfán játszott. 1981-től tagja, szólamvezetője és szólistája a komáromi Concordia Vegyeskarnak, 1985−96-ig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának énekese, szólamvezetője. 1985-től tagja a komáromi Comorra Kamarazenekarnak (hegedű, oboa, furulya, énekszólista). 1990−99-ig a komáromi Borostyán Együttes tagja volt (hegedű, furulya, ének). 1994-ben megalapítója a Komáromi Művészeti Alapiskola Consonantia Furulyazenekarának. 1996-tól vendégénekléseken vesz részt otthon és külföldön. 1995-től a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ének–Zenei Szakmai Társulásának vezetője, mesterkurzusok társszervezője, területi választmányi tag. 2012-től elnöke a Csemadok mellett működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának (főszervezője a lévai Kadosa Pál Zongoraversenynek és a Bartók Béla Zenei Találkozónak, ill. az érsekújvári Csengő Énekszó Gyermek- és Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának, társrendezője a galántai Kodály Napoknak). Több szakmai díj és elismerés birtokosa. – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004); Ha megszólít az ének… (A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának [CSMTKÉ] története [1964–2004]) (2004).

Szalay Zoltán (ST)

(* 1985. jún. 30. Dunaszerdahely) Prózaíró. Pozsonyban érettségizett (2004), a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán szerzett diplomát (2009). 2003-tól publikál. 2013–2016 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 2015–2018 között az Új Szó szerkesztője, majd főszerkesztője. A Denník N-be 2019 óta ír, 2020-tól a szerkesztőség tagja, 2022 májusától a Napunk vezető szerkesztője. Főbb díjak: Madách-nívódíj (2022); Arany Opus Díj (2013); Talamon Alfonz-díjat (2011); (2015); Posonium Irodalmi Díj Elsőkötetes Szerzői Díja (2007). – Fm. Ártatlanság (elb., 2006); Nyelvjárás (r., 2007); A kormányzó könyvtára (nov., 2010); Drága vendelinek (elb., 2014);  Felföld végnapjai (elb., 2018); Faustus kisöccse (r., 2019); Rómer Flóris, a mesék megmentője (meser. 2019); Senki háza (elb., 2021).

Szamák István (ST)

(* 1920. jún. 17. Pozsony, † 2010. szept. 25. Galánta) Növénynemesítő. Pozsonyban érettségizett (1938), az agrármérnöki oklevelet Mosonmagyaróvárott szerezte (1943). 1943–1945-ben a Diószegi Cukorgyár Rt. alkalmazottja, 1945-től növénynemesítő Diószegen. A gabonafélék nemesítésével foglalkozott, emellett tevékenyen részt vett a szlovákiai magyar kórusmozgalomban, 1964–1989-ben a diószegi Vox Humana Vegyeskar, 1984–1990-ben a galántai Kodály Zoltán Daloskör tagja. – Fm. Járulékos elemek a búzanemesítés maximális termesztési-minőségi elképzelésének megvalósításában (tan., 1989).