Lexicon

Az aktivista Köztársasági Magyar Földmíves Párt magyar nyelvű hetilapja (1928–1935). Az 1928-tól Garam Vidék név alatt indult, majd 1930-tól 1935-ig Léván, Nyitrán majd Kassán ~ címmel megjelenő lap ugyan független kisebbségpolitikai hetilapként hirdette magát, de egyértelműen a csehszlovák Agrárpárt magyar szekciójának a közlönye volt. 1935 végén összeolvadt a Földműves c. lappal. – Szerk. Zipser János, Ádámy János.

Németbarát és antiszemita szellemiségű napilap (Pozsony, 1945. febr. 10.–márc. 29.). A lap elindításának előzményét Esterházy János lemondatása jelentette a Szlovenszkói Magyar Párt éléről, amelynek következtében a párt sajtóorgánuma, a Magyar Néplap is beszüntette megjelenését. A ~ kiadását a nyilas kormányzat pozsonyi megbízottja, Ferber Viktor kezdeményezte. A lap kiadója hivatalosan az SS (SS Standardte „Kurt Eggers” Kommando Slowakei) pozsonyi parancsnoksága. A lapban többek között Duka Zólyomi Norbert is publikált. Felelős szerkesztője Klöne Henrik. – Szerk. Brogyányi Kálmán.

A szl.-i magyarok több mint kilenc évtizedes története politikatörténeti szempontból öt nagyobb korszakra osztható. – Az 1918-tól 1938-ig terjedő első korszakban a csehszl. parlamentarizmus megfelelő kereteket biztosított a szl.-i magyar kisebbség valós politikai képviseletének kialakulásához. Az 1918 végén és 1919 elején lezajlott államfordulatot (Csehszlovákia megalakulása) követően a szlovákiai magyarok politikai élete csak lassan indult meg. Ennek okait elsősorban az államhatárok (államhatár) bizonytalan voltában és a Szl. területén érvényben lévő katonai diktatúrában kell keresni. Így a ~ csupán az első parlamenti választások előtt, 1920 elején kezdtek formálódni. Ebben a korszakban a szl.-i magyarok szavazatai három nagy irányzat: a sérelmi politika, az aktivizmus és a kommunista párt által képviselt baloldal között oszlottak meg. A korabeli szlovákiai magyar politika meghatározó irányvonalát a sérelmi ellenzéki magatartás jellemezte. Az Országos Keresztényszocialista Párt, a Magyar Nemzeti Párt, a Szlovenszkói Magyar Jogpárt stb., majd az ezek egyesüléséből létrejött Egyesült Magyar Párt (EMP) a szl.-i magyarság szempontjából csupán átmenetinek tekintették a Csehszl.-hoz való tartozást, s a magyar kisebbség problémáinak végleges megoldását egy békés határrevíziótól várták. A kormánypárti aktivizmus csekély támogatottsággal bírt, s leginkább az országos csehszl. pártok keretén belül realizálódott. Az aktivizmus szimpatizánsainál jóval nagyobb bázisa volt a szl.-i magyarok körében a baloldali pártoknak, különösen a CSKP-nek, amely országos viszonylatban épp a magyarok által lakott településeken szerezte a legtöbb szavazatot. – A második korszakot megnyitó első bécsi döntés után a mind az anyaországhoz visszakerült, mind pedig a Szl.-ban rekedt magyarság kevésbé demokratikus viszonyok közé került az első Csehszlovák Köztársasághoz képest. Az anyaországhoz visszacsatolt többségnek a háborús Mo. többpárti, ám erősen tekintélyelvű politikai keretei között csak behatároltak voltak a lehetőségei érdekeinek érvényesítésére. Az EMP egy ideig még működött, a visszacsatolt területek reintegrációja azonban feleslegessé tette külön politikai érdekképviselet fenntartását. A fasiszta diktatúrát építő Szl.-ban etnikai elvű egypártrendszer működött, amely alapján az állampárti jellegű Hlinka-féle Szlovák Néppárt mellett a német és a magyar kisebbség is rendelkezhetett saját politikai érdekképviselettel. Ezért 1939 és 1945 között a magyarság érdekeit a csupán korlátozott tevékenységet kifejthető Szlovenszkói Magyar Párt képviselte. Bár ebben az időszakban néhányan nemzetiszocialista jellegű magyar párt létrehozására is kísérletet tettek, ez a kezdeményezés a szl.-i magyarok körében elutasításra talált. A második vh. befejezése és a trianoni államhatárok felújítása a szl.-i magyarság számára hosszú évtizedekre felszámolta a valós politikai képviselet lehetőségét. – Az 1945 és 1948 közötti időszakban a szlovákiai magyarság jogfosztottá vált, nem vehetett részt a politikai életben, és nem hozhatott létre sem politikai, sem társadalmi szervezeteket. – Az 1948-as kommunista hatalomátvétel ismét új korszakot nyitott. Az egypárti diktatúra keretei között az ország többi lakosához hasonlón a szl.-i magyarok is csak a Nemzeti Front és annak meghatározó szervezete, a kommunista párt keretén belül politizálhattak. A szocialista rendszer – az 1968-as évet kivéve, amikor a Csemadok igyekezett politikai szerepet is vállalni – nem nyújtott lehetőséget valós politikai képviseletre és bármiféle autonóm politikai megnyilvánulásra. – Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás újból megteremtette a politikai többpártrendszer lehetőségét. A szl.-i magyar kisebbség érdekképviseletét több párt is felvállalta, amelyek közül a Magyar Polgári Párt, az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Néppárt voltak a jelentősek. Ezek egyesüléséből jött létre 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja. A rendszerváltás utáni években további magyar pártok is alakultak (Magyar Szocialista Párt, a Magyar Szocialisták Pártja, Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért, Magyar Föderalista Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség), ám ezek számottevő választói támogatás hiányában nem tudták átlépni a parlamentbe való bejutás küszöbét.

A szl.-i magyarok több mint kilenc évtizedes története politikatörténeti szempontból öt nagyobb korszakra osztható. – Az 1918-tól 1938-ig terjedő első korszakban a csehszl. parlamentarizmus megfelelő kereteket biztosított a szl.-i magyar kisebbség valós politikai képviseletének kialakulásához. Az 1918 végén és 1919 elején lezajlott államfordulatot (Csehszlovákia megalakulása) követően a szlovákiai magyarok politikai élete csak lassan indult meg. Ennek okait elsősorban az államhatárok (államhatár) bizonytalan voltában és a Szl. területén érvényben lévő katonai diktatúrában kell keresni. Így a ~ csupán az első parlamenti választások előtt, 1920 elején kezdtek formálódni. Ebben a korszakban a szl.-i magyarok szavazatai három nagy irányzat: a sérelmi politika, az aktivizmus és a kommunista párt által képviselt baloldal között oszlottak meg. A korabeli szlovákiai magyar politika meghatározó irányvonalát a sérelmi ellenzéki magatartás jellemezte. Az Országos Keresztényszocialista Párt, a Magyar Nemzeti Párt, a Szlovenszkói Magyar Jogpárt stb., majd az ezek egyesüléséből létrejött Egyesült Magyar Párt (EMP) a szl.-i magyarság szempontjából csupán átmenetinek tekintették a Csehszl.-hoz való tartozást, s a magyar kisebbség problémáinak végleges megoldását egy békés határrevíziótól várták. A kormánypárti aktivizmus csekély támogatottsággal bírt, s leginkább az országos csehszl. pártok keretén belül realizálódott. Az aktivizmus szimpatizánsainál jóval nagyobb bázisa volt a szl.-i magyarok körében a baloldali pártoknak, különösen a CSKP-nek, amely országos viszonylatban épp a magyarok által lakott településeken szerezte a legtöbb szavazatot. – A második korszakot megnyitó első bécsi döntés után a mind az anyaországhoz visszakerült, mind pedig a Szl.-ban rekedt magyarság kevésbé demokratikus viszonyok közé került az első Csehszlovák Köztársasághoz képest. Az anyaországhoz visszacsatolt többségnek a háborús Mo. többpárti, ám erősen tekintélyelvű politikai keretei között csak behatároltak voltak a lehetőségei érdekeinek érvényesítésére. Az EMP egy ideig még működött, a visszacsatolt területek reintegrációja azonban feleslegessé tette külön politikai érdekképviselet fenntartását. A fasiszta diktatúrát építő Szl.-ban etnikai elvű egypártrendszer működött, amely alapján az állampárti jellegű Hlinka-féle Szlovák Néppárt mellett a német és a magyar kisebbség is rendelkezhetett saját politikai érdekképviselettel. Ezért 1939 és 1945 között a magyarság érdekeit a csupán korlátozott tevékenységet kifejthető Szlovenszkói Magyar Párt képviselte. Bár ebben az időszakban néhányan nemzetiszocialista jellegű magyar párt létrehozására is kísérletet tettek, ez a kezdeményezés a szl.-i magyarok körében elutasításra talált. A második vh. befejezése és a trianoni államhatárok felújítása a szl.-i magyarság számára hosszú évtizedekre felszámolta a valós politikai képviselet lehetőségét. – Az 1945 és 1948 közötti időszakban a szlovákiai magyarság jogfosztottá vált, nem vehetett részt a politikai életben, és nem hozhatott létre sem politikai, sem társadalmi szervezeteket. – Az 1948-as kommunista hatalomátvétel ismét új korszakot nyitott. Az egypárti diktatúra keretei között az ország többi lakosához hasonlón a szl.-i magyarok is csak a Nemzeti Front és annak meghatározó szervezete, a kommunista párt keretén belül politizálhattak. A szocialista rendszer – az 1968-as évet kivéve, amikor a Csemadok igyekezett politikai szerepet is vállalni – nem nyújtott lehetőséget valós politikai képviseletre és bármiféle autonóm politikai megnyilvánulásra. – Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás újból megteremtette a politikai többpártrendszer lehetőségét. A szl.-i magyar kisebbség érdekképviseletét több párt is felvállalta, amelyek közül a Magyar Polgári Párt, az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Néppárt voltak a jelentősek. Ezek egyesüléséből jött létre 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja. A rendszerváltás utáni években további magyar pártok is alakultak (Magyar Szocialista Párt, a Magyar Szocialisták Pártja, Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért, Magyar Föderalista Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség), ám ezek számottevő választói támogatás hiányában nem tudták átlépni a parlamentbe való bejutás küszöbét.

Érdekvédelmi, pedagógiai és módszertani lap (Komárom, 1921–1937). A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület hivatalos orgánuma, amely kéthetente jelent meg. A lap rendszeresen tájékoztatott a tanítóságot érintő hivatalos intézkedésekről, a tantervekről és tankönyvekről. Szép számban jelentek meg benne módszertani írások is. 1939 és 1941 kiadását Felvidéki Magyar Tanító néven újították fel. – Szerk. (egymást váltva) Jezo Márton, Banai Tóth Pál és Boross Béla.

Tanügypolitikai lap, amelyet a Szlovenszkói Magyar Tanítók Haladó Csoportja adott ki. 1925-től 1928-ig Szlovenszkói Magyar Tanügy, 1928-tól 1933-ig pedig ~ néven jelent meg. Elsősorban a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület ellenzékét alkotó pedagógusok hozták létre. Fő követelésük a felekezeti iskolák teljes államosítása és a Tanítóegyesület, valamint a Magyar Tanító c. lap Pozsonyba való áthelyezése volt. A szociáldemokráciához közel álló lapra egyformán jellemző volt az antikommunista és az antiklerikális hozzáállás. – Szerk. Farkas Gyula, Dezső Zoltán.

A Komáromi Jókai Színház épülete (FI)

Szlovákiai magyar színház (Komárom, ill. Kassa, 1952). – Magyar Területi Színház (Matesz). 1952. okt. 1-jével alakult. Első bemutatóját (Urbán Ernő: Tűzkeresztség) 1953. jan. 31-én tartotta az egykori Katolikus Legényegylet erre a célra átalakított épületében. A Fellegi István által létrehozott társulat tagjai egyfelől az Állami Faluszínház magyar tagozatának „átigazolt” színészei, másfelől az e célból meghirdetett színészfelvételin jól szerepeltek voltak. A színház kezdetben a szlovák színházi szakmától kapott segítséget (rendezőket, díszlet- és jelmeztervezőket, a műszaki és segédszemélyzet néhány tagját stb.). A szlovákiai színházak rendszerében a kerületi színházakkal volt rokonítható, de tájolási körzete jóval nagyobb volt. Hosszú időn keresztül jeles szlovák és magyarországi vendégrendezőkkel dolgozott. Az 1959-ben megszüntetett Állami Faluszínház magyar tagozata beolvadt a színházba. Az első jelentősebb koncepció-, érték- és nemzedékváltásra az 1960-as években került sor a színházban. Krivošík István működése idején az intézmény szervezetileg összefogottabbá vált, világszemléletében megújult, átgondoltabb és a kortárs drámairodalom értékeire is nyitottabb lett a dramaturgiája, s úgy-ahogy kilépett egyre érzékelhetőbb elszigeteltségéből, és átfogó fiatalítás indult el a falai között (ekkor kerültek Komáromba első, szépművészeti főiskolát végzett fiataljai is (Beke Sándor, Dráfi Mátyás, Csendes László, Boráros Imre, Németh Ica, Galán Géza, Thirring Viola). Fellépéseik, kezdeményezéseik ösztönzőleg hatottak a csehszlovákiai magyar irodalmi színpadi (kisszínpadi), ill. műkedvelő színjátszó mozgalomra, és a színház is kapott utánpótlást az évtized végére megizmosodott kisszínpadi, ill. műkedvelő színjátszó mozgalomtól. A hetvenes évek közepén Kmeczkó Mihály személyében állandó dramaturgot kapott a színház, szorosabb lett a színház és a csehszlovákiai magyar írók, lapok, ill. közélet kapcsolata. Nem sikerült megoldani a színészutánpótlás kérdését: 1975 és 1985 között a színház egy kisebb kamaratársulatra elegendő frissen végzett fiatal színésze nem tért vissza a budapesti színművészeti főiskoláról. Az 1980-as évek második fele hozott jelentősebb változást e tekintetben. Változott a komáromi társulat tájolási „filozófiája” is, fokozatosan megszüntette vendégjátékait a kisebb játékhelyeken, 1987-ben beköltözhetett az újonnan elkészült színházépületbe, amelyet 1990-től tulajdonba is kapott. – 1969-ben létrehozta a Thália Színpadot Kassán. A kassai társulat Carlo Goldoni Két úr szolgája c., Beke Sándor rendezte komédiájával 1969. nov. 19-én Gömörhorkán mutatkozott be. A későbbiekben magyarországi és szlovákiai viszonylatban is több sikeres bemutatót tartott. 1978-ban Beke Sándor távozni kényszerült a színpad éléről. A nyolcvanas évek elején Takács Emőd igazgató Gágyor Pétert rendezőnek, Szigeti Lászlót dramaturgnak hívta meg Kassára. Összmagyar viszonylatban is felfigyeltető bemutatóik voltak. A kassai Thália Színpad 1990. júl. 1-jével Kassai Thália Színház néven önállósodott. – A Magyar Területi Színház 1990-ben vette fel az új, ~ nevet. A 90-es évek elején (Beke Sándor igazgatósága alatt) olyan nagymérvű változások történtek a színház életében, mint korábban soha: a színház újragondolta a helyét a szlovákiai, a szlovákiai magyar és az összmagyar (színházi) kultúrában, ami számottevő hangsúlyeltolódásokkal járt együtt; lényegi változásokat eszközölt műsorszerkezetében, játékrendjében, a közönségszervezés mikéntjében; felülvizsgálta gazdálkodásának addigi kereteit és szerkezetét, létrehozta a Jókai Alapítványt és a Bástya Színházat; a pályakezdők képzésére stúdiót szervezett; új szemléletet hozó fiatalításnak engedett teret stb. Olyan előadásokkal lépett elő, amelyek újból a szakmai és a közfigyelem középpontjába helyezték. 1996. júl. 1-jei hatállyal a ~ az újonnan konstruált Duna Menti Kulturális Központba való becsatolásával elvesztette jogalanyiságát, amelyet csak 1999-ben kapta vissza. Közben az átmeneti bizonytalanságok következtében számos fiatal és jól képzett színész elpártolt a színháztól, ill. a frissen végzettek nem Komáromba szerződtek, s ezt a folyamatot csupán az amatőr színjátszó mozgalomból jött Kiss Péntek József igazgatósága idején sikerült megfordítani. Jelentős szakmai áttörést hozó siker ebből az időszakból Czajlik József Amadeus- (2001) és Telihay Péter Tartuffe-rendezése (2001). Ebben az időben koncepciózusabbá vált a dramaturgiai tervezés (Varga Emese frissen végzett dramaturg színházhoz kerülésével), s a fiatalok is visszatértek a társulathoz. A sikersorozat folytatódott a 2002–2003-as évadban.  2003-ban Pro Probitate – Helytállásért-díjat kapott. – Vezető: Fellegi István (1952); Krivošík István (1963); Dráfi Mátyás (1968); Krivošík István (1971); Konrád József (1977); Takáts Emőd (1979); Beke Sándor (1990); Holocsy István (1994–1996); Kiss Péntek József (1999); Tóth Tibor (2004); Gál Tamás (2020). – Ir. Szilvássy József: 20 éves a Magyar Területi Színház (Irodalmi Szemle, 1973/2); Tóth László: Párhuzamok, kitérők (1991); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. 1945-től napjainkig (1998); Tóth László–Filep Tamás Gusztáv szerk.: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. III. kötet (1999); Tóth László: Köz–művelődés–történet (2000); Hizsnyan Géza: A színházi élet. In: Fazekas József–Hunčík Péter szerk.: Magyarok Szlovákiában. Összefoglaló jelentés 1989–2004 (2004); Hizsnyan Géza: Színházak – színházi élet. In: Csanda Gábor–Tóth Károly szerk.: Magyarok Szlovákiában. Kultúra (2006).

Előadás a Komáromi Jókai Színházban (Gogol: Revizor) (JSZ)

Politikai napilap (Pozsony, 1919–1928). 1919–1924-ben a nyomdatulajdonos Angermayer család független lapjaként a mérsékelt liberális szellemiség jellemezte. Nagy figyelmet szentelt a magyar–szlovák kulturális kapcsolatoknak. 1925–1926-ban, amikor a Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt érdekkörébe tartozott, nemzeti szempontból radikálisabb lett, de liberális irányultságát végig megőrizte. Irodalmi rovatában a magyarországi írók mellett helyet biztosított a kibontakozóban lévő Sarló mozgalom tagjainak is. – Szerk. (egymást váltva) Angermayer Károly, Szent-Ivány József, Kárpáthy Béla, Gál István, Moravek Gyula és Benyovszky Károly.

A Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) havonta megjelenő ismeretterjesztő és irodalmi folyóirata (Komárom, 1931, 1934–1938). Az SZMKE-tagok tagilletményként kapták. Első évfolyamában még külön irodalmi melléklete volt, melyet Szombathy Viktor szerkesztett, s többek között Borka Géza, Darvas János, Farkas István, Mécs László, Rácz Pál voltak a munkatársai. Alapy Gyula halála után, 1936 jan.-tól a lapot egyedül Szombathy jegyezte. Főleg a falusi lakosság részére készült, ismeretterjesztő anyagában ezért a mezőgazdasági jellegű írások domináltak. Az Ismerjük meg Szlovenszkót c. rovatban főleg Tichy Kálmán és Manga János néprajzi cikkei találhatók. Az SZMKE-központ és a körzeti titkárságok munkájáról, az országos közgyűlésekről és a helyi szervezetek kiemelkedőbb teljesítményeiről a Szervezeti Hírek rovat adott folyamatos tájékoztatást. – Szerk. Alapy Gyula, Szombathy Viktor (1931); Szombathy Viktor (1936). – Ir. Szénássy Árpád: A komáromi hírlapírás kétszáz éves története 1789–1989 (1994).