Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Holocsy István

Holocsy István
Holocsy István (GJ)

(* 1950. febr. 18. Illésháza, † 1996. júl. 27. Komárom) Színész, színházigazgató, rendező. Pozsonyban érettségizett 1967-ben. 1973-ban színészi oklevelet szerzett Budapesten, majd a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett (1981-től művészeti vezető). Az 1990-es évek elején, Beke Sándor igazgatása idején, kapcsolata a színházzal lazábbá vált, vállalkozásba kezdett, ám egy-egy szerepre ezután is visszatért színházához. 1994. jún. 1-jétől a Komáromi Jókai Színház igazgatója lett. Váratlan halála azonban megakadályozta tervei véghezvitelében, pályája kiteljesedésében. 1968 óta állandó szereplője volt a pozsonyi rádió magyar adása műsorainak, gyakran közreműködött különböző rendezvények műsorvezetőjeként. Szlovák és magyar filmekben játszott kisebb szerepeket; forgató- és szövegkönyveket írt műsoros estekhez, színpadi összeállításokhoz. Néhány színházi rendezése is ismert. – Főbb színházi szerepei: Caligula (Háy Gyula: CAliguLÓ); Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája); Jágó (William Shakespeare: Othello); Hlesztakov (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor); Bicska Maxi (Bertolt Brecht–Kurt Weill: Koldusopera); Fadinard (Eugène Labich–Marc Michele: Olasz szalmakalap); Vibra Gyuri (Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője); Ocskay László (Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig); Hunyady lászló (Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadyak); Noszty Feri (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival); Lopahin (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Petúr bán (Katona Jóozsef: Bánk bán); Diadalov (Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Gőzfürdő); Zápolya János (Háy Gyula: Mohács). – Főbb színházi rendezései: Batta György: Töklámpás; Ugo Betti: Bűntény a Kecske-szigeten; Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt. – Díjak, elismerések: Erzsébet-díj (1991); Nyitott Európáért Díj (posztumusz, 1997); Pro Cultura Hungarica emlékplakett (posztumusz, 1998). – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésIllésháza [Eliášovce] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID374112
Módosítás dátuma2019. december 9.

Hibát talált?

Üzenőfal