Lexicon

A Csehszl. és Mo. között 1946. febr. 27-én megkötött szerződés, amely szerint a Csehszlovák Köztársaságból annyi magyar nemzetiségű személyt telepítenek át kötelezően Mo.-ra, ahány magát szlováknak valló magyar állampolgár kéri önkéntességi alapon a Csehszl.-ba való áttelepítést. A Mo. részéről Gyöngyösi János külügyminiszter, Csehszl. részéről pedig Vladimír Clementis külügyi államtitkár által aláírt egyezmény arra is kötelezte Mo.-t, hogy a paritáson felül maximum ezer, a csehszlovák népbíróságok által háborús bűnösként elítélt személyt is átvegyen Csehszl.-tól. A ~ a csehszlovák politikai vezetés által szorgalmazott szláv nemzetállam (→kassai kormányprogram) megteremtésének volt fontos eleme. Megkötését Csehszl. szorgalmazta, amely miután a potsdami konferencián a nagyhatalmak elutasították a szlovákiai magyarok egyoldalú kitelepítésének (→kitelepítés) a tervét, más módozatokat keresett célja megvalósításához. Az egyezmény megkötését hosszú diplomáciai huzavona előzte meg, miközben az egyezmény aláírása érdekében a Szovjetunió erős nyomást gyakorolt a magyar kormányzatra. Noha a csehszlovák elképzelés a teljes magyarországi szlovákság áttelepülésével számolt, s azok számát a valóságot jócskán felülértékelve 450 ezerre tette, a toborzással megbízott →Csehszlovák Áttelepítési Bizottság mindössze 95 ezer jelentkezést tudott összegyűjteni. A Mo.-ra átköltöztetendő szlovákiai magyarokat viszont a Szlovák Telepítési Hivatal jelölte ki 15 dél-szlovákiai járásból. A Szlovák Telepítési Hivatal úgy kívánta kijelölni az áttelepítendőket, hogy azáltal a magyar nyelvterület három vagy négy részre szakadjon, ill. az addig magyar többségű járások szlovák többségűvé változzanak. A kitelepítésre jelölt csehszlovákiai magyarok magukkal vihették az ingóságaikat, de nem vihették magukkal a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági vállalataik folyamatos működéséhez szükséges dokumentumokat. A kitelepítettek ingatlanjai a csehszlovák állam tulajdonába kerültek. Ezekért kárpótlást a magyar államtól kaptak, de az 50 ha-t meghaladó földtulajdonért nem járt kárpótlás. Mo. részéről a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság látta el a lakosságcserével kapcsolatos teendőket. Létrehozta a Magyar Meghatalmazotti Hivatalt, melynek feladata a szlovákiai magyarok érdekvédelmének ellátása volt. Mivel a szlovák hatóságok túlkapásaira való hivatkozással a magyar fél késleltette a lakosságcsere megkezdését, arra csak a →deportálások leállítása után került sor. A lakosságcsere 1947. ápr. 11-től 1948. dec. 22-ig tartott. A lakosságcsere során szlovákiai magyarok tízezreinek kellett akaratuk ellenére ősi szülőföldjüket elhagyniuk, miközben családok ezreit szakították szét erőszakkal. Az áttelepített családok új otthonát Mo.-n, Békésben, Pest megyében, vagy a szintén erőszakkal kitelepített svábok helyén, Tolnában, Baranyában jelölték ki. Az áttelepítettek számára nem csupán az jelentett nehézséget, hogy olykor több száz kilométerre kerültek rokonságuktól, hanem az új otthonuk számukra idegen természeti viszonyai, gazdálkodási feltételei is. De hasonló gondokkal küzdöttek a Mo.-ról D-Szl.-ba települt szlovákok is, akiket nemcsak a helyi közösség fogadott be nehezen, de váratlanul érte őket az is, hogy magyar nyelvi közegbe kerültek. A lakosságcsere során összesen 89 660 magyar nemzetiségű volt csehszlovák állampolgárt telepítettek át Mo.-ra. Szl.-ban hagyott földbirtokuk 109 294 kat. holdat tett ki, de ebben nincsenek benne a közös erdők, rétek, legelők, valamint az úrbéri és komposzesszori földek. Mo.-ról 73 273 személy telepedett át. A Mo. hagyott földbirtokuk 38 748 kataszteri hold volt. Az, hogy az áttelepített csehszlovákiai magyarok sokkal nagyobb vagyont hagytak maguk mögött, mint a Szl.-ba jelentkezett magyarországi szlovákok, ellentétben állt az ikresítés elvével. A kitelepítésre jelölt magyarok 321 206 925 koronát helyeztek letétbe a Csehszlovák Nemzeti Bankban, ellenértékét a Magyar Nemzeti Bank fizette ki nekik. A lakosságcsere keretében kitelepítettek 78. délnyugati járásaiból vitték el, a legtöbbet az Érsekújvári (2017 család), a Lévai, a Galántai, a Komáromi, az Ógyallai, a Zselízi és Vágsellyei járásból. – Ir. Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999); Kugler József: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön (2000); Molnár Imre – Szarka László (szerk.): Otthontalan emlékezet. Emlékkönyv a csehszlovák-magyar lakosságcsere 60. évfordulójára (2007); Szederjesi Cecília (összeáll. és szerk.): „Vonatok északnak és délnek”. A második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere története és következményei (2010).