Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes -> Ifjú Szivek Táncszínház

Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes
Pillanatkép az Ifjú Szivek Táncszínház előadásából (ISZ)

A kárpát-medencei magyar néptáncmozgalom, a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye (Pozsony, 1955). Magyar Főiskolások Művészegyüttese néven jött létre. 1957. jún. 1-től Ifjú Szivek Magyar Dal és Táncegyüttes, később Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes néven működött. Alapítói főiskolások, egyetemisták, első igazgatója Ág Tibor, művészeti vezetője Takács András volt. Az együttes vállalta a megszüntetett hivatásos magyar együttes, a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) küldetésének továbbvitelét. A hármas összetételű, 110–120 tagú, 15–20 hivatásos vezetővel működő ún. félhivatásos együttest vegyes énekkar, tánckar és vonós zenekar alkotta. Az intézmény 1957-től állami költségvetési egységként működik. 1985-ben még két zenei egységgel, a Gaudium ének-zenei együttessel és a Ghymes zenekarral bővült. Kezdetben műsorát népi hagyományokra épült tánc-, ének- és zenei művek alkották, később az énekkar és a zenekar klasszikus műveket is a repertoárjába iktatott. Az 1960–70-es években táncos alkotói szemléletén fokozatosan eluralkodott a népi gyökerektől mindinkább messzebb kerülő stilizálási felfogás, melyben jelentős változást az 1982-ben külső nyomásra kikényszerített koreográfusváltás eredményezett. Ekkor Katona István lett az együttes vezetője. 1988–1995 között az együttem művészeti vezetője Varga Ervin. 1996-ban a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma megszüntette az együttes jogi önállóságát, kisajátította a tulajdonát képező székházát, és csekély költségvetési támogatással a Szlovák Nemzeti Népművelési Központ hatáskörébe vonta. 1998-ban az együttes visszakapta jogi és költségvetési önállóságát. 1999-ben Hégli Dusan igazgató kezdeményezésére az együttes hivatásos táncegyüttessé, táncszínházzá vált. 2003—2006 között Grendel Ágota volt az igazgatója. Az együttes mai megnevezése 2010-től hivatalos. A társulat fő érdeme, hogy a Kárpát-medence tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja fel és erősíti idehaza és külföldön egyaránt. Munkájában kitüntetett figyelmet kap a szlovákiai magyar hagyományos néptánc és népzene színpadi megformálása. Műsorai műfajilag változatosak: a tradicionális tánckultúra formanyelvére épülő táncszínházi darabok (Ördög tánca, Hontalanítás), a táncokat életképszerűen, területek szerint bemutató néptáncelőadások (Szlovákiai és magyar, Pozsonyi táncok) és kimondottan az ifjúság számára készült műsorok (Magyar Tánciskola, Rendhagyó történelemóra) szerepelnek a repertoáron. A társulat évente mutatkozik be új előadással és 4–5 egész estés műsort tart repertoáron. Az együttes célközönsége elsősorban a szlovákiai magyarság, de a szlovákiai magyar tánc- és zenekultúra reprezentánsaként bemutatkozott már a világ legkülönfélébb színpadain. Hagyományos folklórműsorait és táncszínházi előadásait fesztiválokon és önálló turnésorozatok keretén belül tárja a nézőközönség elé a világ számtalan országában. Előadásait különböző televíziócsatornák is rendszeresen műsorukra tűzik. Színházi produkciók alkotása és bemutatása mellett az együttes közművelődésben vállalt szerepe is jelentős – otthont adott a Magyar Táncművészeti Főiskola kihelyezett képzésének, a Pozsonyi Magyar Tanítási nyelvű Gimnázium és Alapiskolával együttműködve néprajzi osztályt hozott létre, valamint aktív közreműködője számos országos rendezvénynek. Tevékenységi köre kiterjed a 20. sz.-ban gyűjtött archív tánc- és zenei felvételek dokumentálására, rendszerezésére és hozzáférhetővé tételére, valamint a hazai néptáncoktatás szerepének megerősítésére. Székházában működik Pozsony egyetlen magyar kőszínháza, mely a város magyar kulturális életének jelentős színhelye. – Vezető: Ág Tibor (1957); Viczay Pál (1962); Kulcsár Tibor (1970); Quittner János (1991); Rusznák Gábor (1993); Varga Ervin (1993); Takács András (1995); Népművelési Központ (1996); Hégli Dusán (1999); Grendel Ágota (2003); Papp Sándor (2006); Hégli Dusán (2007); Dagmar Čerťanská, Karolína Kormúthová, Tatiana Palková (megbízott, 2013/2014); Varsányi László (2014). – Ir. Csanaky Eleonóra: Az Ifjú Szivek 50 éve (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID374385
Módosítás dátuma2015. január 23.

Hibát talált?

Üzenőfal