Szlovákiai Magyar Adatbank » A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig – Oldal 67 – Szlovákiai Magyar Adatbank

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Lexikonunk a Csehszlovákiában, ill. Szlovákiában élő magyarokkal kapcsolatos információk, adatok lehető legszélesebb körű összegyűjtésére vállalkozott. Címéből adódóan a szerkesztők, illetve a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a lexikon feldolgozza a Csehszlovákia megalakulásától napjainkig terjedő időszakot. A 2014-ben azonos címen megjelent könyv bővített változata.
1 65 66 67 68 69 92
92 találat

Prikler László; Laco

Részletek

Prikler László; Laco
Prikler László (csa)

(* 1956. szept. 9. Pozsony) Fotográfus. Pozsonyban végezte az alapiskolát és ugyanitt, a Duna utcai magyar gimnáziumban érettségizett (1975), Budapesten fototechnikát tanult 1981 és 1983 között. Tagja a Csehszlovák és Nemzetközi Sajtóintézetnek. Harminc éven keresztül dolgozott különféle nyomtatott médiákban (Új Nő, Új Szó, Remény, Slovenka, Šarm, Báječná žena, Polovníctvo, Rybárstvo, Zdravie, Vlasta stb.). Fotópublikációi jelentek meg lemezborítókon, naptárakon, fotóalbumokban, kiállításokon. Öt egyéni fotókiállítása volt Szlovákiában, és pár kollektív fotókiállításon és prezentáción vett részt Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID506024
Módosítás dátuma2024. október 28.

Prikler Mátyás

Részletek

Prikler Mátyás
Prikler Mátyás (PrL)

(*1982. aug. 14. Pozsony) Filmrendező, forgatókönyvíró, producer. A Duna utcai magyar alapiskolába és gimnáziumba járt Pozsonyban, Vojtek Sándor osztályába. A pozsonyi Színház-, Zene- és Filmművészeti Főiskola játékfilmrendezői szakán végzett Stanislav Párnický osztályában (2009). A 2005–2006-os tanévet vendéghallgatóként a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem játékfilmrendezői szakán töltötte, osztályvezető tanárai Szász János és Janisch Attila voltak. – Az MPhilms polgári társulás alapítója és vezetője (2005). A társulás 2008-tól főként ifjúsági művészeti alkotóműhelyek szervezésével foglalkozik. Az MPhilms kft. produkciós iroda alapítója és vezetője (2010). – Filmek: Mirage [Délibáb] (koproducer, rendező Hajdú Szabocs, 2014); Deti [Gyerekek] (producer, rendező Jaro Vojtek, 2014); Slovensko 2.0 [Szlovákia 2.0] (producer Zora Jaurovával, 2014); Ďakujem, dobre [Köszönöm, jól] (rendező, producer, a forgatókönyv társszerzője Marek Leščákkal közösen, 2013); Ďakujem, dobre [Köszönöm, jól] (rendező, a forgatókönyv társszerzője Marek Leščákkal közösen, 2009); Juraj Kubánka (forgatókönyvíró, rendező, 2008); Ďalšie dejstvo – Következő felvonás (rendező, a forgatókönyv társszerzője Kiss Mártonnal, 2006); Oni nie sú tvoj muž – Nem ők a te férjed (forgatókönyvíró, rendező, 2006); Önarckép – Autoportrét (forgatókönyvíró, rendező, 2004). – Díjak: Önarckép – Autoportrét (2004)) – a legjobb játékfilm rendezés díja, Áčko´07 Nemzetközi Diákfilm Fesztivál, Pozsony (2004); Ďalšie dejstvo – Következő felvonás (2006) – Igric-díj (2007); LITA szerzői jogvédelmi társulás díja (2007); Ďakujem, dobre [Köszönöm, jól] (2009) – a legjobb játékfilm díja, Early Melons Nemzetközi Diákfilmfesztivál, Pozsony (2010); A szlovák filmkritikusok díja (2010); Szlovák Irodalmi Alap különdíja diákfilm kategóriában (2010); Slnko v sieti [Nap a Hálóban] a Szlovák Film- és Televíziós Akadémia díja a legjobb kisjátékfilm kategóriában (2010); a Legígéretesebb Rendező díja, TAU Film Festival, Tel Aviv (2010).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőHaI - Haraszti Ildikó, TK - Tóth Károly
Rövid URL
ID505789
Módosítás dátuma2024. október 28.

Privitzky Gyula

Részletek

(* 1886. Losonc, † 1967. nov. 15. Rozsnyó) Kat. pap, lapszerkesztő. Rozsnyón volt plébános, kanonok (1927), pápai prelátus (1941). Alapító szerkesztője az 1928–1944-ben Rozsnyón megjelent Krisztus Királysága c. hitbuzgalmi lapnak. – Fm. Két világ örvényei (publ., 1940); Homíliák (szentbeszédek, 1943).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRozsnyó [Rožňava] / Losonc [Lučenec]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378654
Módosítás dátuma2024. október 28.

Pro Arte Danubii

Részletek

Polgári társulás (Komárom, 1999). Képzőművészeti kiállításokat rendez: festők, szobrászok, ipari formatervezők, fotósok, iparművészek részére, meghívókat, plakátokat, ismertető füzeteket ad ki, szimpóziumokat, előadásokat szervez a művészetről, keresztény kultúráról, gyermekekkel való foglalkozásokat (kézművesség, rajz, festészet) tart, esztétikai órák, táborok szervezésével foglalkozik. – Vezető: Farkas Veronika és B. Bartal Mária.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID378657
Módosítás dátuma2024. október 28.

Pro Patria – Honismereti Szövetség a Kulturális Örökség Védelmére

Részletek

Kulturális, közművelődési, tudományos szakmai tevékenységet végez (Jóka, 1998). A mai Szl. területén fellelhető magyar vonatkozású emlékek felkutatására, dokumentálására, felújítására vállalkozott. Tevékenységi köre kiterjed a szellemi kulturális örökség védelmére is. A szervezőmunkán túl kiállításokat, emléknapokat, tanácskozásokat, konferenciákat, vetélkedőket, előadásokat, táborokat szervez.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésJóka [Jelka]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID378660
Módosítás dátuma2024. október 28.

Pro Ratio Alapítvány

Részletek

Kulturális, közművelődési és oktatási feladatokat lát el (Somorja, 1994). Feladata a Somorjai Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium segítése, a diákok és az iskola jövője szempontjából fontos, de államilag nem finanszírozott tevékenységek megvalósítása, ill. támogatása. Pályázatok útján támogatást is oszt.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésSomorja [Šamorín]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID378663
Módosítás dátuma2024. október 28.

Pro Urbe Alapítvány

Részletek

Kulturális alapítvány (Somorja, 1993–2005). 1 millió koronás alaptőkével Somorja város hozta létre. Célja Somorja kulturális, társadalmi és sportéletének fellendítése, a városban működő művészeti csoportok, sport- és ifjúsági szervezetek tevékenységének támogatása volt. Az éves kamataiból pályázat útján támogatta a kérelmezőket.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésSomorja [Šamorín]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID378666
Módosítás dátuma2024. október 28.

Pukkai László

Részletek

(* 1941. febr. 17. Alsószeli,  † 2017. január 3. Galánta) Tanár, helytörténész, publicista. Galántán érettségizett (1958), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet (1962). 1962–1964-ben a nyitrai Pedagógiai Főiskolán, 1964– 1990-ben a galántai magyar gimnáziumban tanított. 1990–1994-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. 1965-től jelennek meg cikkei, publicisztikai és helytörténeti írásai. Közreműködött több falutörténet (Vága, Nemeskajal, Alsószeli) megírásában. Tankönyveket is írt. – Fm. Galánta (mon., 1987); A „Hanza” Szövetkezeti Áruközpont Galánta (mon., 1994); Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945–2000 (mon., 2002); Galánta története (mon., 2008).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby] / Galánta [Galanta]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378687
Módosítás dátuma2024. október 28.

Puntigán József

Részletek

(* 1958. nov. 1. Losonc) Informatikus, helytörténész. Füleken érettségizett (1976), a kassai Šafárik Egyetemen szerzett matematika–programozói oklevelet (1981), 1985-ben doktorált (RNDr.). Tevékenyen bekapcsolódott a szlovákiai magyar ifjúsági mozgalomba, a honismereti kerékpártúrák egyik szervezője. 1988-ban megalapította a losonci Kármán József Színkört. 1998-tól alapítója, ill. elnöke a Phoenix Lutetia Polgári Társulásnak. – Fm. Honismereti kerékpártúrák 1975–1999 (mon., 1999); A losonci református temető (tan., 2003); A Losonci Teológiai Szeminárium 1925–1939 (2004); Losonc – Lučenec (2007).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLosonc [Lučenec]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378690
Módosítás dátuma2024. október 28.

Puskás István

Részletek

(* 1891. okt. 28. Martos, † 1958. okt. 17. Léva) Ref. lelkipásztor. Középiskolai és teológiai tanulmányait Pápán végezte. Lelkészi szolgálatát Mohiban kezdte és Martoson folytatta. 1920. máj. 15-én került Zólyomba, amelynek gyülekezete 1922. febr. 20-án választotta meg lelkipásztorának. 1945 után Nagysallón, Farnadon, Nagyölveden, majd 1954–1958-ban Nagyodon volt lelkész. 1953–1957-ben az É-nyitrai Ref. Egyházmegye esperese. 1942 febr.-jáig alelnöke, 1942. márc. 18-án történt letartóztatásáig elnöke a Szlovákiai Magyar Kultúregyesületnek. A második vh. alatt számos zsidót keresztelt ki, emiatt a szlovák hatóságok letartóztatták, és az illavai fegyházban tartották fogva.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésMartos [Martovce] / Nagysalló [Tekovské Lužany] / Farnad [Farná] / Nagyölved [Veľké Ludince] / Nagyod [Vyšné nad Hronom]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378693
Módosítás dátuma2024. október 28.

Pusko Gábor

Részletek

(* 1962. dec. 11. Tornalja) Néprajzkutató, publicista. A füleki gépipari szaktanintézetben tanult (1978–1981), majd az itteni magyar gimnázium esti tagozatán érettségizett (1990). Szakmunkás, később a tornaljai kisegítő szaktanintézet szakoktatója (1987–1991). A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett néprajzból diplomát (1999). Több szakmai egyesület tisztségviselője; 1999-ben létrehozta a tornaljai Kulturális Antropológiai Műhelyt. Kutatási területe: a társadalomnéprajz, a lokális közösségek vizsgálata, a hagyományos folklórelemek, ill. azok hagyományozódásának problematikája 20. századi és mai (nem hagyományos) közösségekben. – Fm. Hiedelemmondák a Vály-völgyben 1. A gyerekek ismeretanyaga (P. Bodnár Enikővel, 2002); Beje hagyományos gazdálkodása a 20. sz. első felében (2003).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésTornalja [Tornaľa]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID378696
Módosítás dátuma2024. október 28.

Püspöki Nagy Péter

Részletek

Püspöki Nagy Péter
Püspöki Nagy Péter (FI)

(* 1944. ápr. 19. Pozsonypüspöki) Történész, heraldikus. Pozsonyban érettségizett (1962), teológiai tanulmányokat folytatott (1962–1966), majd a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett történész–levéltárosi oklevelet (1971). A történettudomány kandidátusa (1988). 1987–1992-ben a budapesti ELTE oktatója, 1993-tól a Károli Gáspár Ref. Egyetem oktatója is. Diákként megfejtette a felsőszemerédi rovásemléket. Kutatási területe a kora középkori magyar történelem, írástörténet, heraldika. Hét szlovákiai település (Dunaszerdahely, Párkány, Rozsnyó, Zselíz, Ipolyság, Nagymegyer, Naszvad) címerét tervezte meg, ezek egy részéről tanulmányt is írt. A Nagy-Moráviával kapcsolatos elképzelése a szlovák történészek körében heves elutasítást váltott ki. 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki. – Fm. Zseliz város címere (1976); Püspöki mezőváros története (1968); Boldogfa (mon., 1981); A Csallóköz neveiről (1988); Piacok és vásárok kezdetei Magyarországon 1000–1301. 1. köt. (1989); A dunaszerdahelyi zsidó hitközség történetéből (tan., 1991); A zsidóság a korai Árpád-korban (tan., 2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsonypüspöki [Podunajské Biskupice]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378702
Módosítás dátuma2024. október 28.

Putz Éva

Részletek

(* 1922. Pozsony, † 1943. Pozsony) Néprajzi gyűjtő. Pozsonyban érettségizett (1940), majd orvostanhallgatóként Arany A. László hatására és irányításával néprajzi és nyelvjárási kutatásokat végzett a Zoborvidéken, főleg Kolonban. Úttörő jelentőségű a koloni lakodalomról írott monográfiája (A kolonyi lagzi. 1943; 1989).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID378711
Módosítás dátuma2024. október 28.

Quittner János

Részletek

Quittner János
Quittner János (FI)

(* 1941. szept. 27. Vereknye) Koreográfus, rendező. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes megalapítója, ill. 1973-ig koreográfusa, majd 1983-ig művészeti vezetője. A koreografáláson kívül ebben az időszakban gazdag gyűjtőmunkát is végzett. 1983-ban Ausztráliába emigrált, ahol koreográfus-rendezőként tevékenykedett. 1984-ben Melbourne-ben létrehozta az Új Szőttes Néptáncegyüttest. 1990-ben Mo.-on, Sérfenyőszigeten telepedett le. Vendégkoreográfusként a pozsonyi Szlovák Állami Népi Együttesben (SĽUK) dolgozott. 1991–1993 között az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes igazgatója. Szerzője több táncszínházi mű forgatókönyvének, számos országban (Ausztráliában, Németországban és Mo.-on) rendezőként, koreográfusként tevékenykedett. Munkássága nagy hatással volt a szlovákiai magyar néptáncmozgalomra. 2006-ban A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével tüntették ki. – Fm. Eredeti magyar népi táncok VIII. Csallóköz táncai (1973), Dél-szlovákiai magyar lakta falvak hagyományos táncai. A szlovákiai magyar néptáncok típusai és dialektusai (1979, társszerző). Főbb rendezései a Szőttesnél: A tűznek nem szabad kialudnia (1970);Mezőkapuban (1972); ’74-ben szőttük (1974); Szerelmek és nászok (1976); Újra itt vagyunk (1978); Tavasztrilógia (1979); Tíz év dallal, tánccal (1980); Mese, mese mátka (1981); Ugorjunk a táncba (1982).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésVereknye [Vrakuňa] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID378714
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rabay Ferenc

Részletek

(* 1896. nov. 10. Csallóközcsütörtök, † 1966. ápr. 29. Pozsony) Munkás, pártfunkcionárius. 1919-ben a magyar vörös hadsereg tagja volt. A CSKP jelöltjeként a pozsonyi városi tanács tagja volt. A Munkás és a Magyar Nap c. lapokban publikált. A második vh. idején az illegális kommunista pártban tevékenykedett. 1940-ben letartóztatták, és munkatáborba hurcolták. 1945 után különféle pártfunkciókban tevékenykedett; 1949-től 1951-ig a SZLKP KB tagja volt. A Magyar Bizottság tagjaként jelentős szerepe volt a Csemadok megalapításában.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésCsütörtök [Štvrtok na Ostrove] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID378717
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rábely Károly

Részletek

(* 1874. Budapest, † 1946. Ond)  Nyomdatulajdonos, lapkiadó és szerkesztő. 1919-ben vette át az apja, id. Rábely Miklós által alapított kis nyomdát Rimaszombatban. Szerkesztője és kiadója volt a Gömör c. hetilapnak. Nyomdájában több lap készült (Gömör, Gömör-Kishont, Gömöri Egyetértés, Gömöri Gazda, Gömöri Lapok, Gömöri Munkás). Szépirodalmi könyvek kiadását is sokszor vállalta.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRimaszombat [Rimavská Sobota]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID507426
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz Csaba

Részletek

Rácz Csaba
Rácz Csaba (csa)

(* 1979. júl. 1. Komárom) Csellóművész. Gyökér Krisztina tanította. Neveltetésének köszönhetően már gyerekkorában részt vett a templomi zenei életben Mórocz Ildikó vezetésével. Középiskolai zenei tanulmányait Győrött, majd Székesfehérvárott végezte Tetsuya Kiuchi-Koide osztályában. Ekkor már tagja volt a Török Ferenc hegedűművész vezette komáromi Comorra Kamarazenekarnak. Kezdetektől részt vesz az Édes Árpád (református lelkipásztor) által szervezett FIRESZ kórus munkájában, melyet kezdetben Ág Tibor, majd Berkesi Sándor, később Süll (Rácz) Kinga karnagyok vezettek. Tanulmányait a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán folytatta Ján Sláviknál. Iskolatársaival megalakították a Pozsonyi Vonósnégyest (Bratislavské sláčikové kvarteto). Részt vesz Josef Chuchro és Perényi Miklós gordonkaművészek mesterkurzusán. 2002-től a Szlovák Filharmónia tagja. Közreműködik több neves zenekarban: Cimorosa Chamber Orchestra, Capella Istropolitana, Metropolitný orchester Bratislava, Solistes Européens Luxembourg, Philharmoniker Hamburg, Viva Musica Festival Orchestra, Bratislava Symphony Orchestra, Symphonia Vienna. Az utóbbi években a Camerata Comorra nemzetközi kamarazenei mesterkurzus lektoraként is tevékenykedik. Együtt játszott a Borostyán Együttes, Kor-Zár, Kicsi Hang, Kaláka, Remedios, Écsi Gyöngyi, Korpás Éva, Tóbiás Szidi, Emmer Péter, Lakatos Róbert és a RÉV, Dhafer Youssef, Giovanni Sollima zenekarokkal és énekesekkel. – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494025
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz István; Barkóczy

Részletek

(1908. júl. 11. Tőketerebes, † ) Újságíró, műfordító, művelődéstörténész, emlékiratíró. 1926-ban Sárospatakon érettségizett, s 1931-ben Budapesten latin-görög-olasz szakos tanári képesítést szerzett. Az Eötvös-kollégisták kommunista perében – Rajk Lászlóval és másokkal együtt – elítélték, s a börtönből szabadulva 1933-ban Csehszl.-ba szökött. Pozsonyban a kommunista Munkás, majd a Magyar Nap belső munkatársa, a Magyar Nap kulturális rovatának első vezetője volt. Itteni publikációiban a Barkóczy István nevet használta. Egy kitoloncolás és visszaszökés után a Prager Kiadó lektoraként és fordítójaként dolgozott, s továbbra is tanulmányokat és könyvkritikákat írt a Magyar Napba. 1938 őszén Finnországba távozott, fotósként dolgozott, s önkéntesként részt vett a finn-szovjet háborúban. 1943-ban visszatért Mo.-ra, pár évig tanított, 1954–1956-ban Budapesten, a Kiadói Főigazgatóságon működött. Az 1956-os felkelés leverése után ismét Finnországba ment, s ott a finnugor népek kultúrájának kutatójaként, fotóművészként és műfordítóként két állami díjat is kapott. Magyarra fordította a Kalevalát. – Fm. A finn-ugor népek népművészete (1978); Egy fotográfus vallomásai (önéletrajzi fotóalbum, 1983); A Semmi partján (emlékirat, 1991).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésTőketerebes [Trebišov] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID507429
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz László

Részletek

Rácz László
Rácz László (csa)

(* 1945. okt. 4. Sókszelőce – † 1989. júl. 8. Újgyalla) Csellótanár, csellista. Csellózni Vágsellyére, majd Pozsonyba járt. Az általános iskola elvégzése után felvételt nyert a galántai gimnáziumba, ahonnét lelkészgyerekként elbocsátották. Pozsonyban villanyszerelő lett. Munkásként elvégezte Kassán a konzervatóriumot cselló szakon (1971). 1973-ban kezdett tanítani a komáromi zeneiskolában, ahol cselló tanszakot épített ki. A komáromi zeneiskolán kívül Dunaszerdahelyen is tanított csellót, és vezette a iskolai vonószenekart. 1987-ben létrehozta a Komáromi Ifjúsági Vonószenekart. Az egyházi zene aktív résztvevője, népszerűsítője. – Díjak, elismerések: Az Oktatásügyi Minisztérium oklevele a növendékek országos zenei versenyeire való példás felkészítéséért (1987); Ezüstplakett a szlovákiai kamara- és szimfonikus zenekarok X. országos fesztiválján való sikeres szereplésért (1988).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésÚjgyalla [Dulovce] / Komárom [Komárno]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494791
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz Noémi

Részletek

Rácz Noémi
Rácz Noémi (SZM)

(* 1972. ápr. 12. Kassa) Grafikus, festő, illusztrátor. 1990–1995 között a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai Karán angol–képzőművészet szakot végzett; 1997–2002-ben a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola grafikai szakát végezte el. 1993-ban Londonban, 1998-ban Pozńanban volt ösztöndíjas. Kassán él. A kassai Alkalmazott Művészetek Középiskolájának tanára. 1992-től a Rovás művészeti csoport alapító tagja, szimpóziumainak rendszeres résztvevője, nemzetközi és csoportos kiállítások rendszeres kiállítója. 1997-ben bélyegtervéért megkapta a japán Posta- és Telekommunikációs Minisztérium díját, 1998-ban Az év legszebb könyve díját, 2002-ben pedig az esztergomi Pasztell Biennálé Koh-i-noir díját nyerte el.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID378720
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz Olivér 1.

Részletek

Rácz Olivér 1.
Rácz Olivér (FI)

(* 1918. jan. 21. Kassa, † 1997. júl. 19. Pozsony) Író, költő, tanár. Iskoláit szülővárosában kezdte, majd Szegeden 1941-ben polgári iskolai, Pozsonyban 1955-ben gimnáziumi tanári végzettséget szerzett. A második vh. idején Kassán kezdett tanítani, de elbocsátották állásából, s alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Később egy büntetőalakulat munkaszolgálatosa, ahonnan sikeresen megszökött. 1945 és 1953 között magántisztviselő, majd téglagyári alkalmazott, 1953-tól 1969-ig középiskolai tanár, ill. igazgató Kassán. 1969–1974-ben oktatásügyi, 1974–1978 között kulturális miniszterhelyettes. Költőként indult 1935-ben, rendszeresen 1948-tól publikált. Jelentős műfordítói tevékenysége is. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1968, 1976, 1982, 1988); Érdemes művész (1980); A Szlovákiai Írószövetség Díja (1982); A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1986); Világ Igaza díj (2022). Szülővárosában 2004-ben felavatták emléktábláját.  Fm. Öcsi csacsi kalandjai (verses mesék, 1950, szlovákul 1951); A pórul járt kandúr és más mesék (verses mesék, 1950); Kassai dalok (v., 1958, még ugyanabban az évben második kiadás is); Puffancs, Göndör és a többiek (ifjúsági r., 1961, 1974, 1980); Megtudtam, hogy élsz (r., 1963, 1964, 1977, 2006, szlovákul 1966); Egyszerű ügy (r., 1966); A Rezeda Cirkusz (gyermekr., 1968, szlovákul 1978); Álom Tivadar hadparancsa (elb., 1975, színpadi átirat: 1980); Őszi máglya (v., 1980); A Rogozsán kocsma (r., 1982); Nem voltunk hősök (r., 1985); A mese ára (elb., 1987); A lótuszevők fehér szigetén (elb., 1984); Ha valakit esetleg érdekel (elb., 1988); Az utolsó beugratás (r., 1990); Babonák könyve (r., 1993); Befejezhetetlen történetek (két kisr., 1994).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378723
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz Olivér 2.

Részletek

Rácz Olivér 2.
Rácz Olivér (ST)

(* 1947. jan. 7. Kassa) Orvos, egyetemi tanár. Tanulmányait szülővárosában végezte, ugyanitt, a Šafárik Egyetem Orvostudományi Karán szerzett oklevelet (1971). 1971–1986-ban uo. tanársegéd, majd adjunktus, 1986-tól osztályvezető az egyetem Kísérleti Orvostudományi Intézetében, 1978-tól kandidátus, 1992-től docens, 1997-től egyetemi tanár, az Orvostudományi Kar dékánja. Kutatási területe a cukorbetegség, valamint a szervezet oxidációs károsodása és az antioxidáns védekezés. Több hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja; tudományos közleményei hazai és nemzetközi folyóiratokban jelentek meg. Ismeretterjesztéssel is foglalkozik. – Fm. Glykohemoglobín, glykácia bielkovín a diabetes mellitus (T. Víchával és J. Pačinnal, 1989).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378726
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz Tibor

Részletek

Rácz Tibor
Rácz Tibor (csa)

(* 1953. ápr. 7. Dunaszerdahely) Akkordeonművész, zeneszerző, tanár. A pozsonyi Konzervatóriumban érettségizett (1974), a pozsonyi Szépművészeti Akadémián harmonika szakot (1978), a Comenius Egyetem BTK-án esztétika–kultúrpolitika szakot (1984) végzett. 1984-től a pozsonyi Zeneakadémián tanít, de nemzetközi mesterkurzusokon is oktat. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja, tisztségviselője. Több nemzetközi akkordeon- és harmonikaverseny nyertese, díjazottja. 2006-ban a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettjével tüntették ki. – Fm. Az akkordeonjáték módszertana (szlovákul, 1980); 3 Szvit és Toccata Cors (1989); Barokk táncok (átiratok akkordeonra, 1990); Romantikus szerzők művei (Salzburg, 1991).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378732
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rácz Zoltán

Részletek

Rácz Zoltán
Rácz Zoltán (csa)

(* 1972. július 21. Ógyalla) Csellista, tanító, hitoktató. A zeneiskolát Komáromban végezte. A Selye János Gimnáziumban érettségizett, majd elsőként játszhatott diplomahangversenyt alsó tagozatos tanítóként a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem zene tanszékén. Az egyházzenei élet szerves résztvevője, különböző kamaraformációkban. A Borostyán együttes tagja, együtt muzsikál még a Kor-Zár, Kicsi Hang, Korpás Éva, Lakatos Róbert, Emmer Péter koncertjein. A komáromi Comorra kamarazenekar első csellistája és a Győri Nemzeti Színház zenekarában játszik. Miskolcra költözése után a Miskolci Nemzeti Színház zenekarában csellista volt. Közben tevékenykedett a Kassai Nemzeti Színház és a Kassai Állami Filharmónia zenekaraiban. Jelenleg szabadfoglalkozású zenész. Rendszeresen játszik a Vienna Orchestra és az Egri Szimfonikus Zenekarban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésÓgyalla [Hurbanovo] / Komárom [Komárno]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494075
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rády Elemér

Részletek

(* 1910. szept. 7. Zalacska, † 1942. júl. 5. Budapest) Lapszerkesztő, publicista. Szülővárosában érettségizett, jogi tanulmányait Prágában végezte el. Rendkívül aktívan vett részt az egyetemi ifjúsági mozgalomban. Mikor a prágai alapítású egyetemista cserkészcsapat, a Szent György Kör Sarlóvá szerveződött át, megszervezte a prágai Magyar Főiskolás Cserkészek Körét, a Sarlónak a kommunista párthoz való csatlakozása után pedig a katolikus Prohászka Körök fő szervezője, első prágai elnöke, s az Új Élet első vezető szerkesztője lett. A lap profilját és színvonalát Pfeiffer Miklós kanonokkal együtt ő alapozta meg, amivel nagy tekintélyt szerzett a prohászkások körében. Csalódást okozott, amikor a 30-as évek közepén Mo.-ra költözött. Mo.-on jelentős katolikus lapok (Nemzeti Újság, Katolikus Szemle), később az Új Magyarság napilap belső munkatársa volt, s politikai cikkeket és könyvkritikákat írt. Gyakran kitekintett a szlovákiai magyar életre, s a szlovák irodalom fejlődését is figyelte: 1936-ban Gogolák Lajossal ő állította össze a Franklin Kiadó Szlovák elbeszélők c. kiadványát. Dél-Szl. Mo.-hoz való visszacsatolása után terjedelmes tanulmányt írt a kisebbségi politikai élet alakulásáról. Beérését súlyos betegsége s korai halála akadályozta meg. – Fm. A felvidéki magyar politika húsz éve 1918–1938 (1939).

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID507433
Módosítás dátuma2026. február 20.

Rajter Lajos

Részletek

Rajter Lajos
Rajter Lajos (SZM)

(* 1906. júl. 30. Bazin, † 2000. júl. 6. Pozsony) Karmester, zeneszerző, zenepedagógus. Tanulmányait Pozsonyban, Bécsben és Budapesten végezte. 1933–1945-ben a Magyar Rádió karnagya és a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára volt. 1945-től halálig Pozsonyban élt. 1945–1949-ben, ill. 1968–1976-ban a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karnagya. 1949–1976-ban a Szlovák Filharmónia első, alapító karnagya, egyúttal a Szépművészeti Akadémia oktatója. Nemzetközi elismertségű zeneszerző, karmester, nemzetközi karmesterversenyek zsűritagja. 1989-től Nemzeti Művész, és megkapta a Ľudovít Štúr Rend I. fokozatát is. Szimfonikus zenét (Symfonietta, Szimfonikus szvit, Divertimento), kamarazenét (Vonósnégyes I., II., III., Fúvósötös), kórusműveket és népdalfeldolgozásokat komponált, cikkeket, tanulmányokat, megemlékezéseket is írt.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésBazin [Pezinok] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378762
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rák Viktória

Részletek

Rák Viktória
Rák Viktória (TSZA)

(* 1981. márc. 15. Rimaszombat) Színésznő. Középiskolai tanulmányai után került 1999-ben a Kassai Thália Színházhoz. 2002–2006 között elvégezte a pozsonyi Színművészeti Főiskolát, majd visszatért Kassára. Közben, főiskolásként, különböző szlovák nyelvű előadások szereplője, ill. vendégszínész Komáromban. A Szomszédok (Susedia), valamint a Tömbház (Panelák) c. szlovák televíziós szappanoperák egyik főszereplője, egy szlovák televíziós táncverseny győztese. – Főbb színházi szerepei: Pozsonyi Színművészeti Főiskola: Színésznő (Arthur Schnitzler: Körbe-körbe); Mása (Anton Pavlovics Csehov: A három nővér); Eddie (Quientin Tarantino: Kutyaszorítóban); Kleopátra (William Shakespeare: Antonius és Kleopátra); Sarah, Kate, Lorrain, Lyndsey, Helen, Annie (Mark Rauvenhill: Sleeping around); Avdotja (Anton Pavlovics: Ivanov) . Kassai Thália Színház: Vöröske (Gál Sándor: A szürke ló); Táncos (Heltai Jenő: A néma levente); Kelemen Kató (Eisemann Mihály–Szilágyi László: Én és a kisöcsém); Galiba (Fazekas Mihály–Schwajda György: Lúdas Matyi); Babett (Szigligeti Ede–Tabi László: Párizsi vendég); Sári (Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok); Ká, Bagira (Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve); Marianna (Jean-Baptiste Molière: A fösvény); Victoria (William Sommerset Maugham–Nádas Gábor–Szenes Iván: Imádok férjhez menni); Ágika (Örkény István: Tóték); Hédike (Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony); Linda Molin, díva, primadonna, szexisten (Bengt Ahlfors: Színházkomédia), Apollónia Holló – divatliba és főgonosz (Böszörményi Gyula–Lakatos Róbert–Müller Péter Sziámi: Gergő és az álomfogó), Mónika (Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja előtt). Komáromi Jókai Színház: Linda (Willy Russel: Vértestvérek); Horcsek Linda, aki a vállalat arca (Szász Péter–Aldobolyi Nagy György–Verebes István: Whisky esővízzel).Film, TV : Ildikó (Szomszédok – Susedia, szlov. tv-sorozat); Agáta (Tömbház – Panelák, szlov. Tv-sorozat). – Ir. Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRimaszombat [Rimavská Sobota] / Kassa [Košice]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID378765
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes

Részletek

Tánccsoport (Fülek, 1995). A füleki Városi Művelődési Központ, Szabadidőközpont, valamint a Csemadok helyi szervezete mellett működik. Két részlege van, a Kis Rakonca, a kisebb gyermekek együttese önálló. Évente 20-25 alkalommal lép közönség elé. Rendszeres résztvevői a hazai és nemzetközi fesztiváloknak.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésFülek [Fiľakovo]
SzerzőNM - Nagy Myrtil
Rövid URL
ID378771
Módosítás dátuma2024. október 28.

Rákos Péter

Részletek

Rákos Péter
Rákos Péter (FI)

(* 1925. febr. 14. Kassa, † 2002. aug. 15. Prága [Csehország]) Irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár. Kassán érettségizett (1943), 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. A második vh. után a prágai Károly Egyetemen tanult, ahol filozófia–történelem szakos oklevelet szerzett (1950). 1950-től az egyetem magyar szemináriumának oktatója, docense (1964), professzora (1990). Az irodalomtudomány kandidátusa (1960), doktora (1989). Kutatási területe: a magyar irodalom története, a cseh–magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok, valamint az irodalomelmélet. Műfordítói munkássága is jelentős, magyar írók műveit fordította cseh nyelvre (Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Füst Milán, Ottlik Géza), sokat tett a magyar irodalom csehországi megismertetéséért, utószókat, bevezető tanulmányokat írt, antológiákat, írói válogatásokat készített a magy. irodalomból, 1971-ben cseh nyelvű magyar irodalmi lexikont adott ki. (Slovník spisovatelů – Maďarsko). Több magyar és nemzetközi szakmai társaság és szervezet tagja (1998-ban az MTA külső tagja lett, egy időben a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság elnöki tisztét is betöltötte), tudományos tanácskozások résztvevője, előadója volt. Oroszlánrészt vállalt a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének (1990) létrehozásában, melynek első elnökévé is őt választották, s elnöke volt a pozsonyi Márai Sándor Alapítványnak is. – Főbb díjak: A Magyar Népköztársaság Munka Érdemrendjének Arany Fokozata (1982); Madách Imre-díj (1987); a Márai Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1998); Posonium Irodalmi Díj Fődíja (2000). – Fm. Tények és kérdőjelek (tan., 1971); Az irodalom igaza (tan., 1987); Prágai őrjárat (tan., 1995). Nemzeti jelleg. A miénk és a másoké. Öncsalások és előítéletek mint történelemformáló tényezők (tan., 2000); Mravouprosté epištoly – ni kázání, ni kárání (tan., 2000). – Ir. Filep Tamás Gusztáv – G. Kovács László: Rákos Péter 1925–2002 (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378780
Módosítás dátuma2024. október 28.

1 65 66 67 68 69 92
92 találat