A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

(* 1947. jún. 25. Marcelháza, † 2004. ápr. 3. Érsekújvár) Költő, kritikus, író. Érsekújvárott érettségizett (1967). Az Iródia mozgalom tagja volt; verseket, kritikákat, elbeszéléseket írt. – Fm. Szamovár és mentőöv (v., 1999); Shakespeare és a vadkan (v., 2000); Cseresznyevirág (v., 2004).

(*1911. febr. 28. Korpona, † 1999. ápr. 14. Kensington, Maryland [USA]) Tanár, könyvtáros, történetíró. Az esztergomi tanítóképzőben érettségizett. 1931-től a szegedi egyetem hallgatója volt, ahol 1940-ben történelemből doktori fokozatot szerzett. 1938-tól a budapesti állami tanítóképző tanára, 1945-től a magyar Külügyminisztérium csehszlovák szakértője volt. 1946 aug.-ától a kitelepítendő szlovákiai magyarok érdekvédelmét ellátó pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Hivatal, 1947 szept.-étől a pozsonyi magyar főkonzulátus vezetője. 1948 nov.-ében az USA-ba emigrált, ahol előbb magyar és szlovák nyelvű rádióműsorok vezetője, majd 1953–81 között a washingtoni Kongresszusi Könyvtár munkatársa volt. Amerikai és angol folyóiratokban több száz publikációja jelent meg a magyar és közép-európai kérdésről. – Fm. A szlovák nacionalizmus első korszaka (1940), Cultural Revolution in East Europe (1955), A magyar történetírás új útjai (1956), Hungarians in Czechoslovakia (szerk., 1959) The Hungarian Revolution in Perspective (szerk., 1967), A magyar kisebbségek helyzete a szomszéd államokban (1975) Hungarian Contributions to World Civilization (1977).

(* 1875. Egyházasdengeleg [Mo.], † 1930. jún. 15. Tőketerebes) Tanár, szerkesztő, irodalomtörténész. Magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten (1899). 1900-tól haláláig az eperjesi főgimnázium tanára volt. 1918 után főleg a Prágai Magyar Hírlapban publikálta cikkeit, kritikáit. Eperjesen temették el. – Fm. Sárosi Gyula élete (1898). – Ir. Sebesi Ernő (szerk.): Dr. Wallentinyi Samu emlékezete (emlékkönyv, 1933).

1930-ban érettségizett, bölcsész volt. A Sarló prágai csoportjának a tagja. A Mi Lapunk és a rimaszombati Gömör c. hetilap munkatársaként tevékenykedett. Több irodalmi alkotása is megjelent, melyek a második vh. alatt elkallódtak. Bátyjával 1944 év októberében Rimaszombatból a Gestapo elhurcolta őt és a családját is, majd a Rimaszombat és Losonc között agyonlőtték több rimaszombati társával együtt.

A prágai Sarló tagja volt 1928-ban érettségizett a rimaszombati gimnáziumban. A Mi Lapunk munkatársaként működött. 1933-ban jogászdoktorrá avatták. 1944-ben a Gestapo áldozatává vált.

(* 1901. okt. 26. Vágbeszterce, † 1978. aug. 11. Pozsony) Festő, grafikus. 1919–1922-ben a prágai Cseh Műszaki Egyetemen és Iparművészeti Főiskolán építészetet és festészetet tanult. 1922-ben Düsseldorfban, 1923-ban Berlinben, 1924-ben Párizsban az École des Beaux-Arts-ban tanult, 1930–1932 között Berlinben és Dessauban (Bauhaus) volt tanulmányúton. 1934-ben a pozsonyi Kunstverein és a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi, Tudományos és Művészeti Társaság közös kiállításán díjat nyert. 1939–1950 között Párizsban élt, részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Később Prágában, Pozsonyban és Vágbesztercén (Považská Bystrica) élt. Művészeti íróként, publicistaként és előadóként is jelentős tevékenységet fejtett ki. Az 1930-as évekig a népi élet témáival foglalkozó, szociális érzékenységű expresszionizmus híve volt. Később látásmódját az általa „szlovák poetizmusnak” nevezett szemlélet határozta meg. Álomszerű kompozícióit a népélet, a szlovák tájak, a mítoszok, ill. később a gettó világa, valamint Franciaországbeli élményei ihlették. – Ir. Marian Váross: Imro Weiner-Kráľ (mon. 1963); Dagmar Srnenská – Alma Münzová: Imro Weiner-Kráľ (mon. 2001).

(* 1885. aug. 30. Búrszentmiklós, † 1942. ?) Műépítész. Pozsonyi középiskolai tanulmányai után 1898–1906 között a drezdai, ill. a berlini Műszaki Egyetemen tanult. Az első vh.-ban súlyos fejsérülést szenvedett. 1919-ben kezdte el önálló építészeti praxisát, 1924-től Vécsei Ignáccal közös tervezőirodát működtetnek Pozsonyban. Tagja volt a kommunista pártnak, részt vett a pozsonyi Iparművészeti Iskola (ŠUR) fejlesztésében, 1931-ben a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi, Tudományos és Művészeti Társaság művészeti osztályának egyik alapító tagja. 1938-ban kénytelen volt megszüntetni tervezőirodáját. 1941-ben Pozsonyban letartóztatták, és az illavai börtönben tartották fogva. 1942-ben megszökött, Mo. felé indult, amikor illegális határátkelés közben lelőtték. Kiemelkedő építészeti munkássága során a funkcionalizmus németországi változatát követve a funkciók, diszpozíciók, belső terek és szerkezetek újszerű összhangját teremtette meg. Legtöbb megvalósított épülete Pozsonyban látható, de épített Pöstyénben, Zsolnán, Nyitrán és Szl. más városaiban is. – Ir. Kubička Kucsera Klára: Elfeledett nevek, ismeretlen épületek. Kisebbségi építészek a két vh. közötti szlovákiai építészetben. Limes 1999/2.

(* 1894. aug. 6. Kassa, † 1984. ? Halle an der Salle [Németország]) Művészettörténész, festő, restaurátor. Pozsonyban érettségizett. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett, majd Budapesten, ill. Bécsben folytatott régészeti és művészeti tanulmányokat, 1921–1928 között a pozsonyi városi múzeum művészettörténésze, főleg a pozsonyi barokk művészet foglalkoztatta. Később férjhez ment Fritz Leweke templomfestőhoz; Halléba költöztek, ahol főleg restaurátorként működött.

(* 1873. nov. 10. Kisszeben, † 1955. dec. 25. Kassa) R. k. pap, történész. Teológiai tanulmányait Kassán és Kolozsvárott végezte. 1921–1944 között a kassai teológiai főiskola tanára, 1939–1944-ben rektora. Elsősorban Kassa múltjával, műemlékeivel foglalkozott. Hitbuzgalmi írásokat, fiatal korában elbeszéléseket is írt. – Fm. Az eperjesi Kálvária (tan., 1919); A 300 éves kassai Orbán-torony (tan., 1928); A kassai Szent Erzsébet Dóm (tan., 1936); Kassa története és műemlékei (tan., 1941).

(* 1901. márc. 31. Sármellék [Mo.], † 1992. dec. 16. Budapest [Mo.]) Költő, író, kritikus. Pozsonyban érettségizett. 1945 után Mo.-on élt. Írásait főleg pozsonyi magyar lapokban (Új Auróra, Híradó, Esti Újság, Magyar Hírlap), ill. a Magyar Minervában publikálta. Több műve (köztük A háromszínű város c. 1942-ben írt regénye) kéziratban maradt. – Fm. Versek (1929); Aranykert (r., 1939); Útközben (v., 1941); Ének a hegyen (elb., 1944).

(* 1909. ápr. 29. Zólyom, † 1970. ápr. 6. Losonc) Építész. 1933-ban a prágai Műszaki Egyetemen végezte el az építészeti szakot. 1935-ig a pozsonyi Székely bútorgyár tervezője, 1935–1941-ben önálló tervezőirodát működtetett Losoncon. 1942–1944 között munkaszolgálatos volt. Hazatérése után családjával együtt gettóba zárták, ahonnan megszökött. 1945–1948-ban önálló műterme volt. 1948-tól 1958-ig állami alkalmazott, ekkor egészségi okokból nyugdíjazták. 1965–1970-ben a losonci magyar tanítási nyelvű Építészeti Ipariskola tanára volt. Az általa tervezett lakó- és családi házak legfőbb jellemzője a fukcionalizmus. – Ir. Klára Kubičková: Jeden z neznámych: Architekt Oskár Winkler (1909–1970). / One of the Unknown: Architect Oskár Winkler (1909–1970). Architektúra&Urbanizmus, 2000/1–2.

(* 1916. szept. 29. Udvard – † 2008. jan. 7. Victoria [Kanada]) Nyelvész, történész. Egyetemi tanulmányait Brünnben, Pozsonyban, Debrecenben végezte, majd középiskolákban tanított. 1948-ban Svájcba, majd Kanadába ment, kanadai és amerikai egyetemek oktatója volt. Magyar, angol, francia nyelvű tanulmányokat, könyveket írt a Rákóczi-szabadságharc irodalmáról, Madách Imréről, Arany Jánosról, a klasszikus magyar irodalom hatásáról a szomszéd népek irodalmára, angol nyelvű könyvben elemzi a csehszlovákiai magyarság sorsát Trianontól a bécsi döntésig. – Fm. From Trianon to the First Vienna Arbitral Award, The Hungarian Minority in the First Czechoslovak Republic 1918–1939 (1981).

(* 1912. dec. 22. Breznóbánya, † 2008. ápr. 22. Prága [Csehország]) Műfordító, irodalomtörténész. 1938-ban szerzett jogi diplomát a prágai Károly Egyetemen. 1939–1943-ban jogász, 1943-ban munkaszolgálatos; 1944–1945-ben koncentrációs táborban volt. A második vh. után, 1970-es nyugdíjazásáig a cseh Kulturális Minisztérium munkatársa, 1950–1961-ben a budapesti Csehszlovák Kulturális Központ igazgatója. A cseh irodalom egyik legjelentősebb 20. századi magyar fordítója, ill. népszerűsítője volt; több antológiát állított össze a cseh irodalomból. Áttekintő tanulmányokat, ill. monográfiákat publikált, műfordításköteteinek száma több tucatnyi. 1989-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével tüntették ki. – Fm. Olbracht (1967); Karel Čapek (1984).

(* 1870. júl. 8. Fehérgyarmat [Mo.], † 1957. okt. 27. Kassa) Író, történész. A századelőig Kolozsvárott és Szegeden hivatalnok, majd kassai könyvkereskedő és a Kazinczy Társaság igazgatója volt. Munkatársa a prágai Nagyasszony c. lapnak, s más hazai magyar lapokban is publikált. Olasz művészettörténeti könyveket fordított magyarra. – Fm. Regék a drágakövekről (1903); Várregék 1–2 (1904–1908); A Vág eredete (1905); Sóvár (1907); Torna (1908); Művészettörténeti tanulmányok (1908); Bolyongások Olaszországban (1909); Erdélyi várregék (1940). – Ir. Gyüre Lajos szerk.: A magyar kultúra 50 éve Kelet-Szlovákiában (1968).

(* 1970. jún. 2. Párkány) Költő, író, performer, újságíró. 1990–2002 között előbb a Nap, a Szabad Újság, a Cserkész Magazin, az Ifi Magazin, az Új Szó és a Vasárnap munkatársa, riportere. Jelenleg Bécsben él. Ismertek performance-ai, költészeti térjátékai is. 2003-tól Csutkamanó címmel internetes honlapot működtet gyermekeknek. – Fm. Érintések (v., 1997); Átkelés (v., 2001); Hét lakat alatt (mesék, 2003); A varázstoll (mesék, 2008).