Lexicon

A külkereskedelmi minisztérium havilapja (Prága, 1952. jan–1953. dec.).

A csehszlovákiai magyar diákszervezeteket összefogó testület a két vh. közötti időszakban. Megalapítását a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre (MAKK) 1926. jún. 15-én Prágában megtartott diákkongresszusán határozták el, ahol a MAKK-on kívül több más brünni és prágai diákszervezet, valamint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének képviselői is részt vettek. A ~ megalakulását 1926 szept.-ében Léván mondták ki, ahol létrehozták az ún. Alapító Bizottságot, melyben az egyetemistákon kívül a magyar kisebbségi élet képviselői (Flachbart Ernő és Szvatkó Pál) is helyet kaptak. Hivatalosan 1927 nov.-ében jött létre Brünnben, ahol első elnökévé Cottely Istvánt választották.

Kulturális, közművelődési, ifjúsági szervezet (Komárom, 1996–). A szervezet célja a szlovákiai magyar amatőr színjátszás támogatása. Tagjai a fesztiválok szervezése mellett segítséget nyújtanak a hazai magyar amatőr színjátszóknak, támogatják részvételüket különböző fesztiválokon. Főszervezője a komáromi Jókai Napok, az amatőr színjátszók országos seregszemléjének, társrendezőként pedig közreműködik a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, valamint a falusi színjátszók országos fesztiváljának és a Duna Menti Tavasz rendezésében. Színjátszó és rendezői nyári tanfolyamokat szervez. Célja az amatőr színjátszás, előadóművészet megőrzése, fejlődésének elősegítése a szlovákiai magyarság körében. – Vezető: Havasi Péter.

Szlovákia mai területén 1913-ban indult meg a magyar cserkészet – még a Magyar Cserkészszövetségen belül. 1913. május 23-án Komáromban megalakul az első cserkészcsapat (1922-ben felvették a Jókai nevet). Még ebben az évben megalakult Pozsony cserkészcsapata, 1914-ben Rimaszombatban, Losoncon, Rozsnyón, Besztercebányán, Eperjesen, Léván is alakultak magyar cserkészcsapatok. A két háború közötti időszakban a Csehszlovák Cserkészszövetség magyar alosztályát először Scherer Lajos kezdte szervezni, később Mrenna József érsekújvári cserkésztiszt, tanügyi főtanácsos vette át és vezette titkárként. Az alosztály jelentős személyiségei közt említhetjük Beszédes Lajost, aki az erdei iskolában a vezetőképzést vezette. A Csehszlovák Cserkészszövetségen belül jelentéktelen volt a magyar csapatok támogatása, de legalább legálisan működhettek. A Gödöllői Jamboree alkalmával a magyar alosztály szeretett volna a csehszlovák kontingensen belül egy kisebb alakulatot létrehozni, de ezt a vezetőség nem engedélyezte. A csehszlovákiai magyar cserkészet kérdése a losonci Scherer Lajos által kiadott A Mi Lapunk, ill. a Bíró Lucián által szerkesztett Tábortűz újságokban tudott megjelenni. 1945–1950 között a magyar cserkészet csak illegalitásban, ún. búvópatak cserkészetként működhettek (pl. Kassa, Köbölkút), de a kommunista fordulat után (1948) a cserkészetet teljesen betiltották. 1968-ban a Csemadok keretén belül kezdeményezték a magyar cserkészet újjáindítását (pl. Tardoskedd), de az akkori hatóság ezt a magyarság részére nem engedélyezte. A rendszerváltás után 1990-ben sikerült létrehozni a ~et Dunaszerdahelyen, amely ifjúsági, közművelődési, sport, oktatási, egyházi feladatokat lát el. Célja: vallási, erkölcsi alapokon nyugvó nevelés, a Robert Baden-Powell-i cserkészeszmék ápolása, az egyetemes magyarság és a szlovákiai magyarok hagyományainak ápolása. Tevékenységi területe: a szövetség működéséhez szükséges anyagi feltételeinek megteremtése, folyamatos cserkészképzés biztosítása, táborok, kirándulások, versenyek, értekezletek szervezése, könyvek, folyóiratok, egyéb sajtótermékek kiadása, a szervezet folyamatos fejlesztése és a kapcsolatszervezés. Könyveket, módszertani kiadványokat, valamint havilapot (Cserkész) ad ki. A ~ non-profit szervezet, amely a fiatalok nevelésével foglalkozik.  A ~ célcsoportja a szlovákiai magyar fiatalság, elsősorban számukra van kidolgozott nevelési programja, de felnőtt tagjai is vannak. Cserkészek országszerte megtalálhatóak, ezért a szövetség kicsi egységekre, cserkészcsapatokra bomlik az ország településein. A szövetség működtetését szinte kizárólag önkéntesek végzik. – Vezető: Hodossy Gyula (1990–1995), Maitz László (1995), Magyar Ferenc (1995),  Vitéz László (1995–2007), Csémi Szilárd (2007).

szmcs_liliom

A Kassai Zenekedvelők Dalegylete és a magyar pártok kultúrreferátusának vezetője, Sziklay Ferenc kezdeményezésére 1925-ben alakult meg. Hivatalosan 1927-től működött, székhelye 1930-ig Kassa, utána Pozsony volt. Országos elnöke Giller János volt. 1931-ben 14, 1936-ban 55 tagegyesülete működött. 1930-tól rendszeresen megszervezte az országos dalosünnepséget. A 1935–1938 között Boross Béla szerkesztésében Magyar Dalunk címmel negyedévenként megjelenő lapot adott ki.

Illegális szlovákiai magyar szervezet a második vh. utáni években. Megalakulását a magyar kisebbséget ért jogfosztó intézkedések váltották ki. Célja az volt, hogy dokumentálja ezeket, információval lássa el a szlovákiai magyarságot, s tájékoztassa a magyarországi hivatalokat. A szervezetnek két regionális csoportja működött: az egyik Pozsony központtal a nyugat-szlovákiai térséget, a másik pedig Rozsnyó központtal Gömört és a keleti területeket foglalta magában. A ~ munkájába elsősorban kat. papok, ref. lelkészek, Pozsonyban és Budapesten tanuló egyetemisták kapcsolódtak be. Vezetői közé Paksi László pozsonypüspöki kat. káplán, Arany Albert László nyelvész, Hentz Zoltán, Lipcsey Gyula, Krausz Zoltán, Varró István és Hajdú László tartoztak. A magyar lakosság minél jobb informálása érdekében a szervezet sokszorosított illegális lapokat is kiadott. A Barslédecen és Pozsonyban szerkesztett nyugat-szlovákiai terjesztésű Gyepü Hangja készítője Hentz Zoltán és Lipcsey Gyula, a Rozsnyón szerkesztett közép- és kelet-szlovákiai terjesztésű Észak Szava készítője pedig Krausz Zoltán, Varró István és Hajdú László voltak. 1946-ban Felvidék címmel egy harmadik illegális magyar nyelvű lap is megjelent. – A ~ állandó kapcsolatot épített ki a magyar kat. egyház fejével, Mindszenty József esztergomi hercegprímással, akit folyamatosan tájékoztattak a magyar kisebbséget sújtó jogfosztó intézkedésekről. Erőteljesen fellépett a reszlovakizációval szemben, s időszaki lapjaiban annak elutasítására biztatta a lakosságot. A párizsi békekonferenciára memorandumot intézett a magyar kormány vezető tisztségviselőihez, amelyben a szlovákiai magyar kisebbség érdekeinek védelmére szólította fel azokat. A memorandum követelte, hogy a magyar békeküldöttség ragaszkodjon a „népet földdel” elvhez, vagyis ha Csehszl. nem akarja biztosítani a magyar kisebbségnek az 1938 előtti kisebbségi jogokat, akkor csak a határok megváltoztatása jelentheti a megoldást. – A csehszl. hatóságok természetesen felfigyeltek az illegális szervezkedésre, s a párizsi békekonferenciát követően fokozatosan felszámolták annak tevékenységét. A pozsonyi Állambíróság 1949. december 30-án ítéletet hirdetett a ~ aktivistái, valamint az ugyancsak magyarországi kapcsolatokat fenntartó Bokor Ferenc kántortanító és társai elleni perben, akiket „a köztársaság elleni bűncselekmény” és a népi demokratikus rendszer megdöntésének előkészítésével, ill. államtitkok elárulásával vádoltak. Az ún. csehszl.-i magyar Mindszenty-perben, amelyben összesen 32 személy, köztük 20 római katolikus pap és 4 református lelkész ellen emeltek vádat, Arany Adalbert László nyelvészt, egyetemi tanárt, a szervezet vezetőjét 8 év, Hentz Zoltán főiskolai hallgatót, Hajdú László gépészmérnököt, Varró István egyetemi hallgatót, Krausz Zoltán filmrendezőt és Restály Mihály katolikus lelkészt 6 év, Mészáros Gyula katolikus káplánt, Lipcsey Gyula főiskolai hallgatót és Bokor Ferenc katolikus kántortanítót 5 év, Vízváry László református lelkészt 2 év fegyházbüntetésre ítélték, a többi 22 vádlottat felmentették a vád alól. – A Kassai Területi Bíróság 1990. szeptember 12-én rehabilitálta a ~ aktivistáit: a már elhunyt Arany A. Lászlót, Restály Mihályt, Hentz Zoltánt, Varró Istvánt és Vízváry Lászlót, valamint a még életben lévő Krausz Zoltánt, Mészáros Gyulát, Lipcsey Gyulát és Hajdú Lászlót.

Kulturális és közművelődési szervezet (Pozsony, 1949. márc. 5.). Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven alakult meg, melynek rövidítése a Csemadok mozaikszó. A szervezet elnevezése többször változott: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1966–1969), Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szövetség (1969–1971), Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége (1971–1990), Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége (1990–1993), Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok (1993). Az 1945–1948-as jogfosztottság utáni időszakban egyetlen magyar intézményként a szlovákiai magyarság körében szervezte a kulturális életet, ápolta a hagyományokat és a népművészeti értékeket. Ösztönözte és támogatta a kisebbségi kultúra fejlesztését, az anyanyelv használatát, a szakképzést és az általános műveltségi szint emelését. Alakuló közgyűlésen Fábry Zoltánt választották a szervezet díszelnökévé, aki haláláig betöltötte ezt a tisztséget. Helyi szervezeteinek száma 1949 végén 63 volt, ez 1952 máj.-áig (a III. országos közgyűlésig) 380-ra, a taglétszám pedig 35 ezerre nőtt. 1980-ban már 512 helyi szervezete és 72 500 tagja volt. 2007-ben 15 járási és 2 városi területi irodát, ill. 441 alapszervezetet és 57 050 tagot tartott nyilván. A Csemadok eszmeiségében kezdettől fogva meghatározó volt a pártideológia, a mindennapi aprómunkában viszont a magyarság szellemi életének, kultúrájának támogatása érvényesült. Sokrétű tevékenységet végzett: irodalmi rendezvényeket, tanfolyamokat, népművelő előadásokat, kulturális rendezvényeket szervezett, műkedvelő művészeti együtteseket hozott létre (színjátszó- és népi táncsoportokat, énekkarokat stb.). Országos rendezvényei: Jókai Napok (Komárom), Kazinczy Nyelvművelő Napok (Kassa), Szenczi Molnár Albert Napok (Szenc), Országos Kulturális Ünnepély (Gombaszög), Országos Népművészeti Fesztivál (Zseliz), Tavaszi Szél Vizet Áraszt (Pozsony), Duna Menti Tavasz (Dunaszerdahely), Kodály Zoltán Napok (Galánta), Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny (Rimaszombat), Fábry Napok (Kassa), Csengő Énekszó (Érsekújvár), Bíborpiros Szép Rózsa (Dunaszerdahely), valamint nyári művelődési táborok, klubok, irodalmi, nyelvi vetélkedők és népdalversenyek. Létrehozta a szlovákiai magyar kultúra ápolásának több intézményét: Fáklya (1951), Népes (1953), Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó (1953), A Hét (1957), Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara (1964), Szőttes Kamara Néptáncegyüttes (1969). A szervezet együttműködött az írókkal, író–olvasó találkozókat szervezett, irodalmi műveket népszerűsített. Jelentős szerepet játszott a néprajzi és népzenei kutatás megszervezésében, szakmai munkáját különböző szaktestületekben folytatta (Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Társasága, Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága stb.), amelyek 1989 után önállósodtak. Tagja volt a Nemzeti Frontnak (1949–1971, 1987–1989), 1971–1987 között pedig a kulturális minisztérium felügyelete alá tartozott. – Vezető: Lőrincz Gyula(1949), Dobos László (1968), Fábry István (1971), Lőrincz Gyula (1972), Sidó Zoltán (1982), Bauer Győző (1991), Kolár Péter (1997), Kvarda József (2000), Száraz József (2003), Hrubík Béla (2006), Bárdos Gyula (2012); Kiss Beáta (2025). – Ir. Szabó Rezső szerk.: Adalékok a Csemadok munkájához (1966); Varga János szerk.: A Csemadok 25 éve 1949–1974 (1974); Rácz Olivér: A fáklya jegyében (1984); Tóth László–Filep Tamás Gusztáv szerk.: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I–IV. (1998–2000); Szabó Rezső: A Csemadok és a Prágai Tavasz. Beszélgetések, cikkek, előadások, dokumentumok (2004).

1936-ban alakult a Kazinczy Társaság, a Jókai Egyesület és a Toldy Kör eszmei egyesüléséből Staud Gábor elnökletével. A három helyi egyesület országos írószervezetté való átalakulását az ellenzéki pártok még 1927-ben felvetették, de a terv csak akkor valósult meg, amikor a két ellenzéki párt egyesült, és a kisebbségi élet egész vonalán vezető szerephez jutott. A szövetségnek az volt a fő célja, hogy a politikai téren létrejött ellenzéki egységet az irodalom területén is demonstrálja. Igazi, aktív írószövetségnek nem tekinthető, mert az alapvető feladathoz, az írók beszervezéséhez még hozzá sem fogott, amikor a bécsi döntés következtében véget ért a szerepe. Rövid fennállása alatt két fontosabb akció fűződik a nevéhez: a Tátra Könyvkiadóval együtt meghirdetett nagyarányú irodalmi és tudományos pályázat (melynek díjait már nem fizették ki) és a Nemzeti Kultúra c. tudományos és irodalmi szemle megindítása, ill. felújítása (ennek már csak egy száma jelent meg). – Ir. Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról (1964); Dallos István: A Híd vallomása (1969).

1938 júl.-ában Kassán alakult meg Gömöry János és Darkó István kezdeményezésére. A szervezők számára a mo.-i Magyar írók Gazdasági Egyesülete (népszerű rövidített nevén: IGE) szolgált mintául. A politikai életben bekövetkezett és a bécsi döntéssel tetőző változások miatt már semmilyen tevékenységet nem fejtett ki.