Lexicon

Az állam beavatkozása a földtulajdonlásba, amelynek során a nagybirtokot politikai, gazdasági és szociális indíttatások miatt kisebb gazdaságokra osztották fel. A szlovákiai magyar kisebbség eddigi története során három földreformot élt át. Az első csehszlovák földreform 1918 és 1935 között zajlott le, szerves része volt a Csehszl. megalakulását követő szociális és nemzeti forradalomnak. A földreform alaptörvényeit az ún. forradalmi nemzetgyűlés fogadta el. A földreform kerettörvénye az 1919. ápr. 16-án megszavazott lefoglalási törvény volt, amely értelmében lefoglaltak minden olyan nagybirtokot, amely meghaladta a 150 hektárnyi mezőgazdasági területet vagy 250 hektárnyi területet általában. A tulajdonosok a lefoglalt birtokból 150 (250) ha területet automatikusan visszaigényelhettek, sőt kivételesen akár 500 ha nagyságú földterületet is megtarthattak, a többiért pedig kárpótlás járt nekik. A lefoglalt földet a föld vételárának megtérítése ellenében az 1920. jan. 30-án elfogadott kiutalási törvény értelmében a földigénylőknek utalták ki. A törvény alapvető célja a 6–15 ha nagyságú önellátó földműves gazdaságok létrehozása volt. Ezt egyrészt a már létező törpebirtokok kiegészítésével, vagyis kiskiutalással, másrészt pedig teljesen új parasztgazdaságok létrehozásával (kolonizáció) lehetett elérni. A kiutalás harmadik alapvető formáját a 30 ha-t meghaladó ún. maradékbirtokok létrehozása jelentette. A földreform lebonyolítását az állam az 1920-ban létrehozott Állami Földhivatalra (ÁFH) bízta, amely szinte korlátlan jogosítványokkal rendelkezett: megszabhatta a reform ütemét, kivételeket adhatott a lefoglalás alól, döntött a kiutalás formájáról, s arról, hogy ki kaphat földet. A földreform véglegesnek szánt mérlege szerint 1937. dec. 31-ig Szl.-ban összesen 1 407 361 ha földterület (Szl. összterületének több mint 28%-a) került lefoglalásra, amelyből 507 176 ha volt a mezőgazdasági terület. A lefoglalt területből az eredeti tulajdonosok 562 078 ha-t (ebből 178 190 ha mezőgazdasági területet) visszaigényeltek. Az összesen 189 424 új tulajdonos birtokába (ebbe az állam, a községek, az egyesületek stb. is beletartoztak) összesen 690 525 ha földtulajdon került. A kiutalt terület 42%-a, vagyis 290 453 ha terület 30 ha alatti kiskiutalás formájában került az összesen 187 453 birtokoshoz. Maradékbirtokot összesen 611 esetben hoztak létre, amelyek összterülete 74 654 ha (ebből 60 002 ha mezőgazdasági terület) volt. A szociális és gazdasági célkitűzések mellett az első csehszlovák földreformnak az addig jórészt német és magyar kézben lévő földbirtoktulajdon nacionalizációja, vagyis cseh-szlovák tulajdonosok kezébe való juttatása volt a célja. A történelmi Mo.-tól örökölt birtokstruktúra, s a Felvidék természeti viszonyai következtében a szlovákiai magyarságot különösen érzékenyen érintette ez. Szl.-ban a nagy- és középbirtokosok döntő többsége magyar volt, s a földbirtokreform hatálya alá eső birtokok többsége pedig a magyarok által lakott D-Szl.-ban volt található. A déli területeken különösen magas volt a mezőgazdasági munkások és cselédek száma, akik a nagybirtokok felszámolásával elveszítették addigi megélhetési lehetőségeiket, megfelelő anyagi eszközök hiányában és a földhivatal diszkriminatív politikájának következtében viszont nem jutottak földkiutaláshoz. Szl. déli járásaiban a ~ során kiutalt mintegy 140 ezer ha területből a szlovákiai magyarságnak mindössze annak 20%-a, vagyis 27 540 ha jutott. Ebből 24 311 ha magántulajdonba, 3229 ha pedig bérletbe került. A magyar kisebbségnek juttatott földterületből 17 622 ha kiskiutalásként lett kiosztva, 9918 ha nagyságú területet pedig maradékbirtokként kapott meg. A magyar nyelvterületen több mint 41 ezer ha került többségében pártpolitikai szempontok által kiválasztott cseh és szlovák nemzetiségű maradékbirtokosok, 44 000 ha pedig a kolonizáció során ideköltözött telepesek kezébe, a fennmaradó közel 30 000 ha pedig az állam tulajdonába ment át. A földreform ilyen eredménnyel végződő végrehajtása súlyos gazdasági károkat okozott a si magyarságnak, s nemcsak a magyar kisebbség társadalmi pozícióját, hanem politikai erejét is gyengítette. Az első bécsi döntés után a felvidéki földbirtokrendezés kormánybiztosává kinevezett Szilassy Béla vezetésével megkezdődött a csehszlovák földreform revíziója. A csehszlovák reform által kisemmizett magyar paraszti rétegek kárpótlására elsősorban a visszacsatolt területekről elköltözött cseh kolonisták és maradékbirtokosok földjeit használták fel. A pártpolitikai szempontok alapján végrehajtott földreform-revízió azonban a kisparaszti és földnélküli rétegek várakozásait nem váltotta be (ez ellen több helyen is – Fülek környékén, Ladamócon, Marosfalván, Nagykálnán, Újbarson, Zselízen – szót emeltek az érintettek). 2. A második földreformra az önálló szlovák állam (első Szlovák Köztársaság) idején került sor. Az elsősorban a zsidó földbirtokok felszámolását szolgáló reform kevéssé érintette a szlovákiai magyarságot, amelynek döntő többsége az első bécsi döntés révén visszakerült az anyaországhoz. 3. A harmadik földreformra a második vh.-t követően 1945 és 1948 között három szakaszban került sor. Ennek első szakaszát az 1945. júl. 21-i 12/1945-ös elnöki rendelet hirdette meg. Ez kimondta, hogy az 50 ha-on felüli mezőgazdasági, valamint 100 ha-on felüli erdőbirtok minden ellenszolgáltatás nélkül az állam tulajdonába megy át. A kisajátított földeket a Nemzeti Földalap kezelte. A kisajátított földek zömét a kassai kormányprogram által kollektív bűnösnek deklarált német és magyar nemzetiségű lakosságtól elkobzott földek képezték, amelyeket minden ellenszolgáltatás nélkül kizárólag szláv (cseh, szlovák, ruszin, ukrán) nemzetiségű kérelmezőknek utalhattak ki. A csehszlovák köztársasági elnök rendeletét megelőzte a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) 1945. febr. 27-én kiadott 4/11945-ös, csak Szl. területén hatályos rendelete, amellyel elkobozta az 1938. nov. 1-je előtt nem csehszlovák állampolgárok, valamint a jelzett időpont előtt magukat magyarnak, ill. németnek valló csehszlovák állampolgárok 50 ha-t meghaladó földtulajdonát. A határozat ellen nem lehetett fellebbezni. Mivel ez a rendelet a középbirtokot meghaladó földtulajdont érintette, az SZNT az 1945. aug. 23-án kiadott 104/1945- ös rendeletével ellenszolgáltatás nélkül azonnali hatállyal elkobozta a német és magyar nemzetiségű lakosság egész földtulajdonát. Az elkobzott, ill. lefoglalt földekből a helyi szlovákok legalább 5 ha-t igényelhettek. A már földdel bíró kisgazdák annyit, hogy az össztulajdonuk 8–12 ha, a sokgyerekes családok esetében 10–15 ha legyen. A belső telepesek 20, a repatriánsok 50 ha-ig igényelhettek. Az elkobzott nagygazdaságok német és magyar nemzetiségű alkalmazottait ellenszolgáltatás nélkül elbocsátották, a szlovákokat földdel, ill. készpénzzel kártalanították. A nemzetiségi alapokra helyezett földreform első szakaszát – az SZNT beleegyezésével – az 1945. okt. 25-én kiadott 108/1945-ös elnöki rendelet fejezte be, amely ellenérték nélkül elkobozta a köztársaság „ellenségeinek”, a magyar és a német nemzetiségű fizikai és jogi személyeknek még megmaradt földtulajdonát, valamint az összes ingó és ingatlan vagyonát. A földreform második, 1947-ben meghirdetett szakasza valójában az első csehszlovák földreform revízióját jelentette. Végrehajtása során több mint 150 ezer ha egyházi földbirtok kisajátítására került sor. A földreform harmadik szakaszára a kommunisták 1948-as hatalomátvételét követően került sor. Ekkor már minden 50 ha fölötti birtok kisajátításra került, amelyet azonban nem osztottak szét, hanem az alakuló állami gazdaságok és földműves szövetkezetek birtokába juttattak. Az 1945-ben meghirdetett földreform alapján 1948. jún. 15-ig Szl.-ban 614 426 ha földet, benne 302 104 ha mezőgazdasági területet koboztak el. Ebben a magyarlakta járások részesedése 148 000 ha volt, de a közellátás biztosítása érdekében 60 000 ha mezőgazdasági földet továbbra is magyar tulajdonosok művelhettek meg. – Ir. Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999); Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között (2008).