A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

(* 1962. nov. 29., Vágsellye) Építőmérnök, vállalkozó, prózaíró. Gyermekkorát Alsószeliben töltötte. 1980 és 1986 között a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola (ma: egyetem) Építőipari Karának magasépítészeti szakán tanult, ahol építőmérnöki oklevelet szerzett. 1986–1989-ben a Nagyszombati Magasépítő Vállalat galántai üzemének panelgyári részlegét vezette. 1989–1991-ben a Galántai Városi Nemzeti Bizottság építészeti részlegének a vezetője, 1991–1994 között a felsőszeli Aquamont Kft. ügyvezető igazgatója. Rimaszombatban megalapította az erdei gombák feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó Flashco Kft.-t (1995), valamint megalapította a rimaszombati Katolikus Kör polgári társulást (2007). 2009–2010-ben Rimaszombatban elindította és kiadta a Fáklyavivő c. havilapot. 2012 óta dokumentumregényeket is ír. 2017-ben Alsószeli polgármesterének díját kapta a történelmi családregény műfajának megújításáért. F.m.: Felvidéki saga (dokumentumregény., 2013); Fáklyavivő. A rimaszombati Katolikus Kör története (dokumentumregény, 2014); A klán (dokumentumregény, 2017/2018).

(* 1882. aug. 10. Újtátrafüred [Nový Smokovec]– † 1963. júl. 25. Lőcse) Orvos, hegymászó, az újtátrafüredi szanatórium főorvosa. A lőcsei gimnáziumban érettségizett, orvosi tanulmányait Strassburgban és Budapesten végezte, 1905-ben doktorált Budapesten. Ezt követően néhány hónapot gyakornokoskodott Kéthly Károly budapesti klinikáján, majd további pár hónapot Turzófalván és két nyári szezonban fürdőorvos volt Stubnyafürdőn. 1909-ben átvette az újtátrafüredi szanatórium vezetését. Feleségével együtt nagy lelkesedéssel fogott hozzá a stagnáló szanatórium újraélesztéséhez, ismét bevezette a téli szezont, kibővítette a szanatórium kapacitását. Nagy összeget fektetett az orvosi műszerek modernizációjába. A fejlesztést az I. vh. megszakította, ő is két évig katonaorvosként szolgált, majd 1917-ben a davosi szanatóriumok mintájára egy tüdőszanatórium építésébe fogott, amelyet azonban csak 1925-re sikerült befejeznie. Az 1920-as években kitört világgazdasági válság miatt az intézményt kénytelen volt átengedni a hitelező prágai Általános Nyugdíjintézetnek, de 1945-ig ő maradt a vezetője. A II. vh. után ugyan Csehszl.-ban maradhatott (a szepességi németek és magyarok legnagyobb részét kitelepítették), de nem engedélyezték számára, hogy továbbra is a szanatóriumban dolgozzon. A lőcsei kórház belgyógyászatán segédorvosként működött. Felkán temették el lánya mellé. Orvosi munkája mellett fontos szerepet játszott a tátrai turizmus fejlesztésében. Fiatal korában hegymászóként is kiváló eredményeket ért el. Hegyi mentéssel is foglalkozott. 1933–1938 között a Karpathenverein elnöke volt. Igyekezett az egyletet a politikán kívül tartani, ami Hitler hatalomra jutása után nem volt egyszerű. Amikor úgy látta, hogy erre már nincs lehetősége, lemondott az elnökségről és elhatárolta magát az egylet működésétől. Időnként tátrai témájú cikkeket is publikált.

(* 1885. okt. 13. Jászberény [Mo.], † 1968. aug. 23. Pozsony) Műépítész, művészeti író. Családja 1900-ban költözött Pozsonyba. 1903–1907 között elvégezte a zürichi kanton építészeti technikumát Winterthurban, utána svájci tervezőirodákban dolgozott. Később Párizsban tartózkodott, építészetet és művészettörténetet tanult. 1915–1918 között a hadsereg építészeti osztagában dolgozott Olaszország területén. 1918-ban visszatért Pozsonyba, 1919-től közös tervezőirodát létesített Wimmer Ferenc műépítésszel. Különböző pályázatokon vett részt, tervei főleg Pozsonyban (35 épület), Pöstyénben, Somorján és más városokban valósultak meg. A Forum folyóirat kiadója és foszerkesztője, más szakmai társaságok mellett vezetőségi tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak; pozsonyi Káptalan utcai házában kiállítótermet működtetett. Építészeti tevékenysége főleg a két vh. közötti időszakban volt jelentős. Munkásságában egyaránt kimutatható a mediterrán építészetre utaló klasszicizáló vonulat és az 1920-as évek modern építészetének hatása. 1938–1953 között a pöstyéni Rózsa-malom építészeti tanácsadója, tervezője majd beruházó hivatalnoka, 1953–1958 között a pozsonyi Malmok és Pékségek vállalat alkalmazottja. Nyugdíjas éveiben építészettörténeti kutatással és tanulmányokkal foglalkozott. 1966-tól Érdemes művész. – Fm. Tak rástla Bratislava (1967); Pozsonytól Kassáig. Felső-Mo. építészete 1848–1918 között. (1996).

(1912-?) Gimnáziumi tanár. Prágában végezte tanulmányait francia-testnevelés szakon. Bekapcsolódott a Sarló mozgalomba, ahol annak női szemináriumait vezette. Tagja volt az 1931-ben megalakult Szovjetunió Barátok Köre nevű szélsőbaloldali szerveződésnek. Nyugdíjazásig az érsekújvári gimnázium tanára volt.

(* 1912. okt. 6. Csicsóka (Čičava), † 2006. dec. 22. Komárom) Újságíró, színházi rendező, muzeológus, műfordító. Eperjesen érettségizett 1930-ban. 1932–1935 közt színészetet tanult Prágában, később Varsóban színházi ösztöndíjas. 1940–1942-ben az ungvári ruszin színház igazgató-főrendezője, 1943–1944-ben a frontszínház tagja volt. Ezután Erdélybe került, ahol színházi rendezőként, közművelődési dolgozóként, ill. múzeumigazgatóként működött. 1956-ban visszakerült Csehszl.-ba, itt előbb a pozsonyi Népművelési Intézet szakelőadója (1956–1959), a komáromi Duna Menti Múzeum osztályvezetője (1969–1985), végül 1991-től a Komáromi Lapok főszerkesztő-helyettese volt. A csehszlovákiai magyar műkedvelő színjátszás, ill. képzőművészeti élet tevékeny szervezője; több száz színház- és képzőművészet-népszerűsítő cikk, ill. színész- és képzőművészportré szerzője. Szlovák és orosz színműveket fordított.

(* 1927. jún. 17. Bürkös [Románia], † 2015. máj. 20.) Pedagógus. Nagyszebenben a Ferenc-rendieknél 1939 és 1944 között folytatott középiskolai tanulmányait nem fejezhette be; tanítói képesítését 1947-ben szerezte a székelyudvarhelyi Ref. Tanítóképzőben. Csehszl.-ba való költözése után, 1964- ben, a nyitrai Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1947–1958 között romániai településeken tanított; 1958 után Csehszl.-ban: Garamszentgyörgyön, Csallóközaranyoson, Dunaszerdahelyen, végül Komáromban volt általános iskolai tanár. Pedagógiai szakcikkeket, ill. tankönyveket írt; a Csehszlovák Rádió magyar adása részére iskolásoknak szóló sorozatot készített.

(* 1971. máj. 28. Királyhelmec) Író, költő, előadó, dalszerzőművész. Királyhelmecen érettségizett (1989), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án magyar–angol szakon végzett (1994). Dolgozott a Výtvarný život – Art life lapnál, az International House nyelviskolában, a pozsonypüspöki alapiskolában és a pozsonyi Páneurópai Főiskolán. Pozsonyban él. Jelenleg szabadúszó, gyermekeknek és felnőtteknek szóló műsorokkal, koncertekkel járja az országot. – Fm. Rózsavigasz (v., 2005); Olé/Olé (v., 2009); Szél, szoknya, tenger (r., 2013); Mesemadarak (gyermekv., 2015).

(* 1914. jún. 26. Pozsony, † 1991. aug. 10. Nagytapolcsány) Vadászíró, tanár. 1936–1945-ben a pozsonyi magyar gimnázium tanára, 1946-tól a tapolcsányi szlovák gimnáziumban francia, német, angol és latin nyelvet tanított. Szlovák–német vadászati szótárt is szerkesztett (1968). – Fm. Boldog vadászévek (emlékezések, 1980).

(* 1954. szept. 3. Vízkelet) Újságíró. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskolában érettségizett (1973), a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett oklevelet (1988). Előbb a Pravda Kiadóvállalat nyomdásza (1974), majd Érsekújváron gépszedő és tördelő (1977–1988). A galántai Győzelmes Út felelős szerkesztője (1988–1989), később az Új Szó gazdasági rovatának szerkesztője (1989–2001). Jelenleg a Jó Gazda főszerkesztője. (2001–).