Ferenczy Anna

(* 1933. aug. 16. Nyitragerencsér – † 2022. dec. [6.]) Színésznő, író. 1950-ben az Állami Faluszínház magyar tagozatának, 1952-ben a komáromi Magyar Területi Színház alapító tagja volt, s egészen nyugdíjazásáig a színháznál maradt (2008-ban a színháztól megkapta az Örökös Tag címet). Többször vendégszerepelt magyarországi...megnyit →

Részletek

Ferenczy Anna (DE)
(* 1933. aug. 16. Nyitragerencsér – † 2022. dec. [6.]) Színésznő, író. 1950-ben az Állami Faluszínház magyar tagozatának, 1952-ben a komáromi Magyar Területi Színház alapító tagja volt, s egészen nyugdíjazásáig a színháznál maradt (2008-ban a színháztól megkapta az Örökös Tag címet). Többször vendégszerepelt magyarországi színházaknál; hangjátékszerepeket is vállalt. Regények, gyermekversek és -mesék szerzője; Napraforgók c. életregényét a Nő c. hetilap közölte folytatásokban 1983–1984-ben. – Főbb színházi szerepei: Bozi Marika (Urbán Ernő: Tűzkeresztség; Lujza (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Zília (Heltai Jenő: A néma levente); Anna Karenina (Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina); Szonya (Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi); Baradlayné (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai); Hábetlerné (Fejes Endre: Rozsdatemető); Jenny (Bertolt Brecht–Kurt Weill: Koldusopera); Zsani néni (Móricz Zsigmond.: Nem élhetek muzsikaszó nélkül); Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Böske (Móricz Zsigmond: Kismadár); Elisabeth (Arthur Miller: A salemi boszorkányok); Nagymama (Csiky Gergely: Nagymama); Higginsné (George Bernard Shaw–Alan Jay Lerner–Frederick Loewe: My Fair Lady). Pályafutása során több mint 100 szerepet játszott, többször vendégszerepelt Magyarországon is. Húsznál is több hangjátékban működött közre a pozsonyi rádió magyar adásában – Film: O dve slabiky dozadu R.: Katarína Šulajová; Köszönöm, jól. R.: Prikler Mátyás – Fm. Pitypangkoszorú / szociográfiai családregény; A furfangos kondás – Zoboralji pajkos mesék; Kígyófutó szép János – Zoboralji mesék; Csintalan mesék – Díjak , elismerések: A legjobb női alakítás díja; A szovjet drámairodalom országos seregszemléjén: Anya – Ibragimbekov, Homokon épülő ház; Érdemes művész 1982; Pribina-kereszt II. fokozat, 2003; Magyar Játékszíni Társaság – Hűség díj, 2008; a szlovák Irodalmi alap Életmű díja, 2008. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997);. Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest).
Finta László; Kőszegi F.
(* 1938. febr. 22. Kovarc, † 2003. szept. 21. Komárom) Író, költő, hangjátékszerző, újságíró. A selmecbányai vegyipari szakközépiskolában érettségizett (1956). 1962–1964-ben a pozsonyi Színművészeti Főiskolán tanult. Volt vegyészlaboráns, bányász, színész, kőművessegéd stb. 1990-ben a komáromi Reflex c. lapot szerkesztette. Hangjátékokat is írt (pl. Lomb...megnyit →

(* 1938. febr. 22. Kovarc, † 2003. szept. 21. Komárom) Író, költő, hangjátékszerző, újságíró. A selmecbányai vegyipari szakközépiskolában érettségizett (1956). 1962–1964-ben a pozsonyi Színművészeti Főiskolán tanult. Volt vegyészlaboráns, bányász, színész, kőművessegéd stb. 1990-ben a komáromi Reflex c. lapot szerkesztette. Hangjátékokat is írt (pl. Lomb és árnyék, 1982; Arcjátékok, 1983), Lusta királyság c. mesejátékát a Magyar Területi Színház mutatta be 1985-ben. – Fm. Pogány passió (v., 1982); Lusta királyság (mesejáték, 1987); Borsómese (mesék, 1994).
Fülöp Antal

(* 1943. dec. 13. Budapest [Mo.] † 2026. jan. 26. Komárom) Író, színműíró, költő. Komáromban érettségizett (1962). 1972–1974-ben a Hét szerkesztője volt. 1989 dec.-ében Komáromban többekkel elindította a rövid életű Reflex c. hetilapot. 1970-től publikál. Több hangjátékot és színművet is írt. – Díj: Madách Imre-díj (1993)....megnyit →

Fülöp Antal (GyGy)
(* 1943. dec. 13. Budapest [Mo.] † 2026. jan. 26. Komárom) Író, színműíró, költő. Komáromban érettségizett (1962). 1972–1974-ben a Hét szerkesztője volt. 1989 dec.-ében Komáromban többekkel elindította a rövid életű Reflex c. hetilapot. 1970-től publikál. Több hangjátékot és színművet is írt. – Díj: Madách Imre-díj (1993). – Fm. Kedvező pillanat (elb., 1980); Piszkos ember (r., 1992); A bemutató (színmű, 2003); Ami ragyog, ami nem (v., 2005). – Ir. Bodnár Gyula–Tóth László: Nyomkerső (1994); Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945—1999 II. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).
Fülöp Zsigmond
(* 1878. ?. Komárom – † 1940. ? Komárom ?) művelődéstörténész. Szülővárosában végezte a gimnáziumot, a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi oklevelet. A két vh. között bankigazgató, Komárom kulturális életének egyik szervezője, a Jókai Egyesület vezetője volt. A helyi lapokban publikált, a Komáromi Lapok főszerkesztője...megnyit →

(* 1878. ?. Komárom – † 1940. ? Komárom ?) művelődéstörténész. Szülővárosában végezte a gimnáziumot, a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi oklevelet. A két vh. között bankigazgató, Komárom kulturális életének egyik szervezője, a Jókai Egyesület vezetője volt. A helyi lapokban publikált, a Komáromi Lapok főszerkesztője is volt. Alapy Gyulával együtt szerkesztették 1925-ben a Jókai Emlékkönyvet. – Fm: A hatvanéves komáromi dalegyesület (1923); Tuba János emlékezete (1925); A Jókai Egyesület huszonöt éve 1911–1936 (1937); Komárom (mon., 1941).
Füssy Kálmán
(* 1878. ápr. 28. Komárom, † 1959, Tata) Politikus. Iskolái elvégzése után Komárom melletti birtokain gazdálkodott. 1910-től a Nagyatádi-féle Kisgazdapártban tevékenykedett. Az államfordulatot követően az egyik megszervezője volt az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Pártnak (Magyar Nemzeti Párt). 1920-tól 1929-ig a párt nemzetgyűlési...megnyit →

(* 1878. ápr. 28. Komárom, † 1959, Tata) Politikus. Iskolái elvégzése után Komárom melletti birtokain gazdálkodott. 1910-től a Nagyatádi-féle Kisgazdapártban tevékenykedett. Az államfordulatot követően az egyik megszervezője volt az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Pártnak (Magyar Nemzeti Párt). 1920-tól 1929-ig a párt nemzetgyűlési képviselője, 1929-től 1938-ig szenátora volt. 1938 okt.-ében részt vett a Magyar Nemzeti Tanács megalakításában. 1938 dec.-étől, majd 1939 máj.-ától 1944-ig a magyar országgyűlés behívott képviselője volt. 1945-ben a csehszlovák hatóságok letartóztatták és két évig Illaván tartották fogva. 1947-ben Magyarországra toloncolták át. 1955-ben Magyarországon is letartóztatták, majd az Alföldön internálták. Szabadon engedését követően Tatán élt.
Gaál Ida
(* 1948. nov. 10. Érsekújvár) Művészettörténész, néprajzkutató. 1974-ben elvégezte a brünni Masaryk Egyetem BTK néprajz–művészettörténet szakát. 1973–1991 között a komáromi Duna Menti Múzeum néprajzkutatója, 1992-től művészettörténésze, 1999–2004 között igazgatóhelyettese. Főleg a 20. sz. szlovákiai magyar képző- és fotóművészettel, valamint Komárom művészettörténetével foglalkozik. Tevékenységének fontos...megnyit →

(* 1948. nov. 10. Érsekújvár) Művészettörténész, néprajzkutató. 1974-ben elvégezte a brünni Masaryk Egyetem BTK néprajz–művészettörténet szakát. 1973–1991 között a komáromi Duna Menti Múzeum néprajzkutatója, 1992-től művészettörténésze, 1999–2004 között igazgatóhelyettese. Főleg a 20. sz. szlovákiai magyar képző- és fotóművészettel, valamint Komárom művészettörténetével foglalkozik. Tevékenységének fontos területe képzőművészeti kiállítások szervezése és rendezése. – Fm. Komárom művészete a két vh. között. In: „Külön világban és külön időben” (2001).
Gágyor Péter

(* 1946. ápr. 6. Ipolyság) Színházi rendező, drámaíró, színműfordító, publicista. A komáromi gépipari szakközépiskolában érettségizett 1964-ben. 1979-ben magyar–szlovák szakos tanári képesítést szerzett Nyitrán. 1968-tól újságíró volt (Új Szó, Nő, Hlas Stavieb). 1974-ben megalakította a kassai Szép Szó Irodalmi Színpadot, mellyel szlovák, ill. magyarországi viszonylatban...megnyit →

Gágyor Péter (ST)
(* 1946. ápr. 6. Ipolyság) Színházi rendező, drámaíró, színműfordító, publicista. A komáromi gépipari szakközépiskolában érettségizett 1964-ben. 1979-ben magyar–szlovák szakos tanári képesítést szerzett Nyitrán. 1968-tól újságíró volt (Új Szó, Nő, Hlas Stavieb). 1974-ben megalakította a kassai Szép Szó Irodalmi Színpadot, mellyel szlovák, ill. magyarországi viszonylatban is számottevő eredményeket ért el. 1980-tól a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadának rendezője, ám két sikeres évad után – politikai okokból – kénytelen volt távozni a színházból. Ezt követően Mo.-on rendezett Kecskeméten, Szolnokon és Győrött, majd 1987-ben Ny-Németországba emigrációba kémyszerült. 2000 óta visszajár Mo-ra, és rendszeresen Komáromban (Koppánymonostor városrészben) tartózkodik. Megkapta a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért-díját és a szlovákiai miniszterelnökség ezüst plakettjét. Senkik című regényéért Madách-díjjal tüntették ki. 2002-ben a komáromi RÉV Polgári Társulás keretén belül színtársulatot alapított, ebből szervezte meg a kamara Szevasz Színházat. Színpadi művei és átiratai több színház műsorán szerepeltek. – Rendezései: Matesz Kassai Thália Színpad: Gyurkó László: A Búsképű lovag don Quijote. Örkény István: Kulcskeresők. Gágyor Péter: Szélkötő Kalamona. Kocsis István: Bolyai János estéje. Kocsis István: Árva Bethlen Kata. Tóth László: Az áldozat. RÉV – Magyar Kultúra Háza, Szevasz Színház: Gágyor Péter: Kocsonya Mihály házassága. Alexander Gelman: Magasfeszültség. Alex Koenigsmark: A régi jó zenekar. Edward Albee: Nem félünk a farkastól. William Shakespeare–Gágyor Péter: Othello. Petőfi Sándor: A helység kalapácsa. Francois Villon: Szegény Francois. Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpli. Gágyor Péter: Két királynő. Komáromi Jókai Színház: Gágyor Péter: Isten veled, Monarchia. Gágyor Péter: Piaf és Simone. A nap árnyéka. Gilgames. Kalevala. Bertold Brecht–Kurt Weill: Koldusjáték a koldusoperából. Koszovói leányka. – Fm.: Verskötetek: Koptok (2009), Ez volt (2012), Volt városom (2013); Versfordítások: Szupermarket (2012), Tengernyi agyvelő (2013); Regények: Ezek (2006), Senkik (2008); Drámakötetek: Isten veled, Monarchia (2004); Mesedrámák (2007). Színpadi művek (2012); Antológiák: Táltosjáték (Mesejáték, 1975). Korabeli táncok (Drámafordítás) – Díjak: Nyitott Európáért Díj. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).
Gál Tamás

(* 1978. nov. 16. Dunaszerdahely) színész, előadóművész. Dunaszerdahelyen érettségizett (1996), majd a pozsonyi Színművészeti Egyetemen szerzett oklevelet (2003). Játszott a Kassai Thália Színházban és a Komáromi Jókai Színházban, később egyik alapítója lett a Szevasz Színháznak; 2007-ben Czajlik Józseffel megalapította az Epopteia Műhelyt. Kiss Szilviával 2007-ben...megnyit →

Gál Tamás (SZM)
(* 1978. nov. 16. Dunaszerdahely) színész, előadóművész. Dunaszerdahelyen érettségizett (1996), majd a pozsonyi Színművészeti Egyetemen szerzett oklevelet (2003). Játszott a Kassai Thália Színházban és a Komáromi Jókai Színházban, később egyik alapítója lett a Szevasz Színháznak; 2007-ben Czajlik Józseffel megalapította az Epopteia Műhelyt. Kiss Szilviával 2007-ben létrehozták a Csavar Színházat. 2020 májusától a Komáromi Jókai Színház igazgatója. – Főbb színházi szerepei: Eduard (Gál Sándor: A pokol kapujában, Kassai Thália Színház); Mesélő (Arany János.: A nagyidai cigányok, Szkéné Színház – Kassai Thália Színház); Athos (Alexander Dumas: Három a testőr – Komáromi Jókai Színház); Színész (Jevgenyij Griskovec: Hogyan ettem kutyát? – monodráma – Szkéné Színház); Fiú (Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem – Kisvárdai Várszínház); Színész (Tóth László–Lakatos Róbert: Jöttünk külhonból mind a ketten – Szkéné Színház); Becsmér József a bíró (Jozef Hollý: Kubo – Újszínház); Előadó (Epopteia Színházi Műhely: Orál morál, Szkéné Színház); Bíró, Lacikám (Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli – Szkéné Színház); George (Edward Albee: Nem félünk a farkastól – SZEVASZ Vándorszínház); Péter (Pavol Rankov: Szeptember elsején [vagy máskor] – CSAVAR Színház). – Rendezések: Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya avagy is a dámák diadalma a fársángon – Szkéné Színház. Petőfi Sándor: A helység kalapácsa – Szkéné Színház. Böszörményi Gyula–Lakatos Róbert– Müller Péter Sziámi: Gergő és az álomfogó – Kassai Thália Színház. – Díjak, elismerések: Magyarság Háza-díj (2022); Jászai Mari-díj (2019); DOSKY 2015, legjobb szlovákiai színházi alakítás, 2015; Fiatal tehetségek díja, 2011; Kaleidoszkóp Fődíj, 2011; Magyar színházak XXII. kisvárdai Fesztiválja, Kisvárda Polgármesterének díja, Kisvárda, 2010; Magyarországi Versfesztivál, Fődíj, 2007; Határon Túli Magyar Színházak XII. Fesztiválja, Magyarok Világszövetsége, Páskándi Géza-díj, Kisvárda, 2000. – Ir. Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).
Galambos Zoltán
(* 1894. jún. 22. Réte, † 1973. jan. 29. Komárom) Ref. lelkipásztor, lapszerkesztő. Pozsonyban és Pápán járt gimnáziumba, a ref. teológiát németországi és hollandiai egyetemeken végezte. 1925–1971 között Komáromban volt lelkész. Szerkesztette és kiadta a Kis tükör c. helyi egyházi lapot. 1925–1929 között a...megnyit →

(* 1894. jún. 22. Réte, † 1973. jan. 29. Komárom) Ref. lelkipásztor, lapszerkesztő. Pozsonyban és Pápán járt gimnáziumba, a ref. teológiát németországi és hollandiai egyetemeken végezte. 1925–1971 között Komáromban volt lelkész. Szerkesztette és kiadta a Kis tükör c. helyi egyházi lapot. 1925–1929 között a losonci Ref. Teológiai Akadémián oktatott. – Fm. A hollandiai reformátusok egyházi élete (1922); Szentföldön (1929).
Galán Géza; Vavreczky

(* 1942. máj. 4. Komárom, † 2012. dec. 17. Budapest [Mo.]) Színész, rendező, publicista, vállalkozó. Komáromban érettségizett 1959-ben, majd színészdiplomát szerzett a pozsonyi Szépművészeti Akadémián. József Attila Ifjúsági Klub-beli rendezéseivel hozzájárult a csehszlovákiai magyar irodalmi színpadi mozgalom elindításához. 1965–1968 között a komáromi Magyar Területi...megnyit →

Galán Géza (GJ)
(* 1942. máj. 4. Komárom, † 2012. dec. 17. Budapest [Mo.]) Színész, rendező, publicista, vállalkozó. Komáromban érettségizett 1959-ben, majd színészdiplomát szerzett a pozsonyi Szépművészeti Akadémián. József Attila Ifjúsági Klub-beli rendezéseivel hozzájárult a csehszlovákiai magyar irodalmi színpadi mozgalom elindításához. 1965–1968 között a komáromi Magyar Területi Színház színésze, ezután a pozsonyi filmgyár segédrendezője, majd a kassai Thália Színpad színésze, később a pozsonyi rádió magyar adásának rendezője volt. 1973-ban dramatizálta Petőfi A helység kalapácsát, és sikeres volt „egyszemélyes színházának” Petőfi-műsora is, melyből két tévéfilm is készült (Petőfi én vagyok, szlovák – 1973; Petőfi percei, magyar – 1979). Közben 1974-ben a prágai Szépművészeti Akadémián dramaturgi és rendezői oklevelet szerzett. Tucatnyi cseh, szlovák és magyar filmben, továbbá számos hangjátékban szerepelt. Szlovák és cseh színműveket fordított magyarra, szerkesztett műsorait budapesti társulatok mutatták be. Díszlet- és jelmezterveket is készített, megjelentek fotográfiái, videokazettára mondta Ady Endre és József Attila verseit. 1975–1985 között budapesti színházak színésze volt, majd videoműhelyt vezetett Pozsonyban. Felváltva élt Pozsonyban és Budapesten. 1988–1989-ben szabadtéri színházat szervezett Zselizen, s hosszabb körutat tett az Amerikai Egyesült Államokban. 1990-ben Lehetőség címmel magánlapot adott ki. – Főbb színházi szerepei: Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi); Rómeó (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Marat (Alexej Arbuzov: Én szegény Maratom); Franz von Gerlach (Jean-Paul Sartre: Altonai foglyok); Franz Moore (Friedrich Schiller: Haramiák); Hunyadi (Háy Gyula: Isten, császár, paraszt); Alban (William Shakespeare: Lear király); Hanefeld (Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt); Sebők Zoltán (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom); Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri); Éltes Dávid (Nyírő József: Jézusfaragó ember). – Rendezései: Ján Solovič: Kolduskaland; Móricz Zsigmond: Úri muri; Slawomir Mrožek: Sztriptíz. – Film: Amott az erdőn túl (1961), Oly közel az éghez (1963), Katakombák (1971), Keserű tél (1972), Lángok (1972), Veri az ördög a feleségét (1976). Összesen mintegy harminc filmben szerepelt. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); A Komáromi Jókai Színház jubileumi műsorfüzete, (1992); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).
Gáspár Tibor

(* 1928. ápr. 25. Kulcsod, † 2011. aug. 14. Dunaszerdahely) Gimnáziumi tanár. Pápán érettségizett 1948-ban, magyar–történelem szakos tanári oklevelét a pozsonyi egyetemen szerezte 1955-ben. Rövid megszakítással 1955-től nyugdíjazásáig a komáromi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban tanított. 1970–1971-ben a szlovák kulturális minisztérium főmunkatársa, a nemzetiségi osztály...megnyit →

Gáspár Tibor (FI)
(* 1928. ápr. 25. Kulcsod, † 2011. aug. 14. Dunaszerdahely) Gimnáziumi tanár. Pápán érettségizett 1948-ban, magyar–történelem szakos tanári oklevelét a pozsonyi egyetemen szerezte 1955-ben. Rövid megszakítással 1955-től nyugdíjazásáig a komáromi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban tanított. 1970–1971-ben a szlovák kulturális minisztérium főmunkatársa, a nemzetiségi osztály vezetője volt. Az ún. normalizáció idején a politikai rendőrség zaklatása mellett folytatta pedagógiai és kulturális tevékenységét Komáromban; irodalmi színpadot és színjátszó kört vezetett; rendezőként, a vers- és prózamondók felkészítőjeként számos sikert ért el szlovákiai magyar és külföldi versenyeken; történelmi és irodalmi előadások tucatjait tartotta. Feldolgozta szülőfaluja történetét (Kulcsod évszázadai, 2002), irodalmi, történelmi, oktatásmódszertani témájú cikkeket írt, tanári kézikönyvek társszerzője. Főbb díjai, kitüntetései: Czabán Samu-díj (2000); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (2001); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002); Szent Gorazd Nagy Emlékérem (2004).
Gaulieder József
(* 1942. júl. 14. Vágtornóc) Gyermekgyógyász, főorvos. Orvosi oklevelet szerzett a Comenius Egyetem Orvostudományi Karán (1967). 1967–1994 között a komáromi kórház orvosa, majd főorvosa. 1993–2004-ben a komáromi Városi Egyetemen egészségtant adott elő. Egészségügyi felvilágosító cikkeket írt, rádióelőadásai hangzottak el. A Szlovák Orvosi Társaság ezüstplakettjének...megnyit →

(* 1942. júl. 14. Vágtornóc) Gyermekgyógyász, főorvos. Orvosi oklevelet szerzett a Comenius Egyetem Orvostudományi Karán (1967). 1967–1994 között a komáromi kórház orvosa, majd főorvosa. 1993–2004-ben a komáromi Városi Egyetemen egészségtant adott elő. Egészségügyi felvilágosító cikkeket írt, rádióelőadásai hangzottak el. A Szlovák Orvosi Társaság ezüstplakettjének kitüntetettje.
Gelle Péter
Részletek

Gelle Péter (Somogyi fot.)
(* 1984. aug. 23. Érsekújvár) Komáromi kajakozó, a szlovák válogatott keret tagja. 2012-ben Vlček Erikkel világbajnok 1000 m-es kajak kettes versenyszámban. 2010-ben egyes kajak 1000 méteren világbajnoki második helyezett. Európa-bajnokságok második, ill. harmadik helyezettje.
Gergely István
(* 1976. aug. 20. Dunaszerdahely) Vízilabdázó, olimpiai bajnok. Vízilabdakapusi pályafutását Komáromban kezdte; Nyitranovák (Nováky) csapatával két ízben is szlovák bajnok lett. Később az olasz Cagliari, valamint a spanyol Terrassa csapatában szerepelt; a budapesti Domino-BHSE sportolója. 130-szor szerepelt a szlovák válogatottban. 2003-tól magyar állampolgár. 2004-ben...megnyit →

(* 1976. aug. 20. Dunaszerdahely) Vízilabdázó, olimpiai bajnok. Vízilabdakapusi pályafutását Komáromban kezdte; Nyitranovák (Nováky) csapatával két ízben is szlovák bajnok lett. Később az olasz Cagliari, valamint a spanyol Terrassa csapatában szerepelt; a budapesti Domino-BHSE sportolója. 130-szor szerepelt a szlovák válogatottban. 2003-tól magyar állampolgár. 2004-ben Athénban az olimpiai bajnoki címet szerzett magyar csapat tagja volt.
Gidró Bonifác

(* 1869. aug. 20. Karcfalva, † 1958. jan. 17. Győr [Mo.]) Bencés szerzetes, tankönyvíró. 1901-től tanított a komáromi bencés gimnáziumban, amelynek 1920–1939 között igazgatója volt. Aktívan részt vett Komárom kulturális életében, a Jókai Egyesület alelnöke volt. A matematikai analízis és a geometria területén tudományos...megnyit →

Gidró Bonifác (GJ)
(* 1869. aug. 20. Karcfalva, † 1958. jan. 17. Győr [Mo.]) Bencés szerzetes, tankönyvíró. 1901-től tanított a komáromi bencés gimnáziumban, amelynek 1920–1939 között igazgatója volt. Aktívan részt vett Komárom kulturális életében, a Jókai Egyesület alelnöke volt. A matematikai analízis és a geometria területén tudományos műveket is publikált. Az 1990-es évektől a nevét viseli a komáromi gimnázium által szervezett matematikai tanulmányi verseny.
Gombos Ilona

(* 1936. ápr. 10. Sajóbesenyő) Színésznő. 1947-ben került szüleivel Csehszl.-ba. 1951-től az Állami Faluszínház magyar tagozatának színésze, s onnan ment át annak megszűnése után, 1959-ben a komáromi Magyar Területi Színházhoz. 1969-ben az alakuló Thália Színpadot választotta ő is, s azóta Kassán játszott (nyugdíjba vonulása...megnyit →

Gombos Ilona (TSZA)
(* 1936. ápr. 10. Sajóbesenyő) Színésznő. 1947-ben került szüleivel Csehszl.-ba. 1951-től az Állami Faluszínház magyar tagozatának színésze, s onnan ment át annak megszűnése után, 1959-ben a komáromi Magyar Területi Színházhoz. 1969-ben az alakuló Thália Színpadot választotta ő is, s azóta Kassán játszott (nyugdíjba vonulása után az önállósodott Kassai Thália Színházban, ill. a Komáromi Jókai Színházban is vállalt vendégszerepléseket). Rendszeres szereplője volt a Szlovák Rádió magyar adása hangjátékainak. – Főbb színházi szerepei: Állami faluszínház: Gustina (Július Fučík); Amália (Hamupipőke); Palčík Mara (Jozef Gregor Tajovský: Zavaros örökség); Toinette (Jean-Baptiste Molière: Képzelt beteg); Szabó Júlia (Ezer év); Éva (Jozef Hollý: Kubo); Samanova Mária (Tánya); Vojnárné (Alois Jirásek: Vojnárné). Matesz: Barbara (Peter Bejach–Guido Masanetz: A lehetetlen nő); Lucia (Renato Lelli: Éjféltől reggelig); Júlia (Gabriela Zápolská: Finom úriház); Hírnöknő (Arisztophanész: Liszisztraté); Lökiné (Móricz Zsigmond: Kismadár); Beatrice (Arthur Miller: Pillantás a hídról); Narrátor (Fejes Endre: Rozsdatemető); Gaby (Robert Thomas: Nyolc nő); Mária Jozefa (Federico García Lorca: Bernarda Alba háza); Capuletné (William Shakespeare: Rómeó és Júlia), Hortanse (Maurice Maeterlinck: Szent Antal csodája); Katica (Vörösmarty Mihály–Görgey Gábor–Stark Tibor: Handabasa, vagy A fátyol titka). Kassai Thália Színpad: Alvingné (Henrik Ibsen: Kísértetek); Miss Prism (Oscar Wilde: Hazudj igazat!); Yvonne (Jean Cocteau: Rettenetes szülők); Donna Rita Rosanna (Thomas Brandon–Halász Rudolf–Nádas György: Szerelmem Donna Rita); Eszter (Tamási Áron: Énekes madár); Mirigy (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde); Zsófi (Sarkadi Imre: Az elveszett paradicsom); Repnyikovné (Alekszandr Vasziljevics Vampilov: Búcsúzás júniusban); Erzsike néni (Loyicsek Béla: Tűzvirág); Gizi Gézáné (Örkény István: Tóték); Sári (Tamási Áron: Vitéz lélek); Pasqua (Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté); Nelli (Barta Lajos: Szerelem); Arkagyina (Anton Pavlovics Csehov: Sirály); Warrenné (Bernard Shaw: Warrenné mestersége); Bethlen Kata (Kocsis István: Árva Bethlen Kata, monodráma); Lindéné (Henrik Ibsen: Babaotthon); Karnyóné (Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné); Vera néni (Ľubomír Feldek: Ennivaló nagynéni); Ambra (Aldo Nicolaj: Hárman a padon); Bodnárné (Németh László: Bodnárné); Szarkalábné (Samo Chalupka: A vén szerelmes); Kamilla (Szigligeti Ede: Liliomfi); Sybil (John Boynton Priestley: Váratlan vendég); Júlia (Leonyid Zorin: Házasságtörés); Millerné (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem). Kassai Thália Színház: Mrs. Baker (Leonard Gershe: A pillangók szabadok); Csontosné (Dunai Ferenc: A nadrág); Nagyasszony (Bródy Sándor: A tanítónő); Az ápolónő (Robert Thomas: Szegény Dániel); Mimóza (Békeffi István–Lajtai Lajos: A régi nyár); Olympe Ferraillon (George Feydeau: Bolha a fülbe); Nagymama (Jevgenyij Svarc–Romhányi József–Lendvay Kamilló: Hókirálynő); Belíza (Jean-Baptiste Molière: A tudós nők); Grófnő, FIóra (Márai Sándor: Szerep – Családi kérdés); Rosalia Solimene (Eduardo de Filippo: Házasság olasz módra). – Díjak, elismerések: A Szlovák Köztársaság ezüstplakettje – Ir. Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000).
Gyurgyík László; Ďurdík

(* 1954. jún. 18. Ipolyság) Szociológus, egyetemi oktató. Az ipolysági gimnáziumban érettségizett 1973-ban. 1985-ben szociológusként végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen. A doktorátust a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerezte (2002), doktori disszertációjában a szlovákiai magyar lakosság asszimilációs folyamatait vizsgálta. Az 1970-es évek végétől bekapcsolódott a...megnyit →

Gyurgyík László (FI)
(* 1954. jún. 18. Ipolyság) Szociológus, egyetemi oktató. Az ipolysági gimnáziumban érettségizett 1973-ban. 1985-ben szociológusként végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen. A doktorátust a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerezte (2002), doktori disszertációjában a szlovákiai magyar lakosság asszimilációs folyamatait vizsgálta. Az 1970-es évek végétől bekapcsolódott a Jogvédő Bizottság munkájába. 1985 és 1989 között a pozsonyi Agrárgazdasági Kutatóintézet munkatársa. 1989 után a Remény c. katolikus hetilap egyik alapító szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese (1992-ig). A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyik alapító tagja. 1992-től kizárólag tudományos kutatással és oktatással foglalkozik. A Mercurius Társadalomkutató Csoport alapítója és szervező titkára, a budapesti Teleki Intézet (1999–2006), a budapesti Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványa (2007–2011), 2011-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa. 2004-től a komáromi Selye János Egyetem oktatója. Írásai szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban, tanulmánykötetekben jelennek meg. Szakterülete a népesedésszociológia, demográfia, a szlovákiai magyarság társadalmi és demográfiai szerkezetének változásai. – Díjak: Posonium Díj Különdíj (2005), A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2006), Jedlik Ányos-díj (2006); Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2024). – Fm. Magyar mérleg – A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében (1994); Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében (2004); Népszámlálás 2001 – A szlovákiai magyarság demográfiai, település és társadalomszerkezetének változásai az 1990-es években (2006); Párhuzamok és különbségek. A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése (Kiss Tamással, 2010); A szlovákiai magyarság népesedési folyamatai a 20. században (2013); A szlovákiai magyarság demográfiai folyamatai 1989-től 2011-ig (2014). Szerk.: Társadalom – tudomány. Tanulmányok a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport műhelyéből (Kocsis Aránkával, 2002); Népszámlálási körkép Közép–Európából 1989–2002 (Sebők Lászlóval, 2003). Tan.: Changes in the demographic, settlement, and social structure of the minority in (Czecho)-Slovakia between 1918–1998 (Institut for Central European Studies, 1999); A magyarság demográfiai, település- és társadalomszerkezetének változásai (In: Fazekas József–Hunčík Péter szerk.: Magyarok Szlovákiában 1989–2004. Összefoglaló jelentés, 2004); A szlovákiai magyarok társadalomszerkezete a 90-es években (Regio, 2008/4); Demográfiai folyamatok, etno-kulturális és társadalmi reprodukció. Demografické procesy, etnokulturálna a spoločenská reprodukcia (Horváth Istvánnal és Kiss Tamással, In: Bitskey Botond szerk.: Határon túli magyarság a 21. században, 2010); The demographic Development of the Hungarian Minority Hungarian Communities of Slovakia in the 20.th Century (In: László Szarka ed.: A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe 2011); Népszámlálás 2011. Kik vagytok, ismeretlenek? (Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2012/2); A vegyes házasságok (házasságkötések) alakulása Szlovákiában, különös tekintettel a magyar lakosságra (Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2014/2).
H. Nagy Péter
(* 1967. szept. 8. Budapest [Mo.]) Irodalomtörténész és -kritikus, szerkesztő. Szülővárosában végezte tanulmányait, az ELTE BTK-án szerzett magyar, majd esztétikai szakos képesítést 1997-ben, ugyanitt doktorált (2000), de elvégezte az összehasonlító irodalomtörténet szakot is. Az Iskolakultúra rovatvezetője, a Prae szerkesztője, ill. a Szőrös Kő és...megnyit →

(* 1967. szept. 8. Budapest [Mo.]) Irodalomtörténész és -kritikus, szerkesztő. Szülővárosában végezte tanulmányait, az ELTE BTK-án szerzett magyar, majd esztétikai szakos képesítést 1997-ben, ugyanitt doktorált (2000), de elvégezte az összehasonlító irodalomtörténet szakot is. Az Iskolakultúra rovatvezetője, a Prae szerkesztője, ill. a Szőrös Kő és az Opus főszerkesztője, a Partitúra felelős szerkesztője. Jelenleg a komáromi Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vendégoktatója és a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Nemzeti és Nemzetiségi Kultúrák Intézetének kutatója. Tankönyvet is írt, szöveggyűjtemények összeállításában vett részt. Főbb díjai, kitüntetései: Pro Scientia Aranyérem (1997); Fáy András-díj (1997); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2008). Érsekújvárott él. – Fm. Kalligráfia és szignifikáció (tan., 1997); Orfeusz feldarabolva. Zalán Tibor költészete és az avantgárd hagyomány (mon., 2003); Ady-kollázs (tan., 2003); Féregjáratok (tan., 2005); Paraziták (tan., 2006); Hagyománytörténés. A „szlovákiai magyar” líra paradigmái 1989–2006 (tan., 2007); Hibridek (tan., 2007); Extrák (tan., 2008); Paraf. Juhász R. József költészetéről és performanszairól (mon., Michal Murinnal és Jozef Cseressel, 2008).
Hajós Néptáncegyüttes
Néptáncegyüttes (Komárom, 1979–2007). Az együttes 1980-ban országos „C” kategóriás minősítést szerzett. A zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon ötször volt nagydíjas, egyszer második helyezett. 1994-ben Mosonmagyaróvárott megkapta az Arany II. minősítést. Megalakulása óta a hazai magyar, szlovák fesztiválok rendszeres résztvevője volt. 1995-ben fő szereplője a Komáromi...megnyit →

Néptáncegyüttes (Komárom, 1979–2007). Az együttes 1980-ban országos „C” kategóriás minősítést szerzett. A zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon ötször volt nagydíjas, egyszer második helyezett. 1994-ben Mosonmagyaróvárott megkapta az Arany II. minősítést. Megalakulása óta a hazai magyar, szlovák fesztiválok rendszeres résztvevője volt. 1995-ben fő szereplője a Komáromi Bástyaszínházban nagy sikerrel bemutatott Életeink (forgatókönyv Keszeg István, rendező Novák Ferenc, zene Ghymes együttes) című szabadtéri, 1997-ben a Csodaszarvas című táncszínházi előadás bemutatójának. Gyakran szerepeltek Mo.-on, és a határok megnyílása után Európa több országában (Ausztria, Németország, Csehország, Olaszország, Svédország, Görögország) is nagy sikerrel léptek fel. Műsorukkal hűen képviselték a Felvidék hagyományos magyar néptánc-, népdal-, népzene és viseletkultúráját. A zenei kíséretet Mézes Árpád vezetésével az Árgyélus zenekar biztosította, gyakran fellépett az együttessel Korpás Éva énekes is. A Hajós műhelyében született meg az Ünnepváró rendezvénysorozat is, amely néptánc és gyermekjátékok mellett a kézműveshagyományok népszerűsítését tűzte ki céljául. Az együttes 2007-ben megszűnt. – Vezető: Katona István (1979); Keszeg István (1984); Morávek Róbert (1991); Katona István (1992–2007).
Hanzsér Árpád
(* 1946. okt. 1. Komárom) Orgonaművész, zeneszerző, zenekarvezető, zenei rendező. Esztergályosnak tanult, később orgona szakon tett három ízben is minősítő vizsgát. 1969-től hivatásos zenész. 1965-től a komáromi Magyar Területi Színház, 1970-ben a kassaiThália Színpad zenei munkatársa volt. Rádió- és tévészerepléseket vállalt, kislemezei jelentek meg,...megnyit →

(* 1946. okt. 1. Komárom) Orgonaművész, zeneszerző, zenekarvezető, zenei rendező. Esztergályosnak tanult, később orgona szakon tett három ízben is minősítő vizsgát. 1969-től hivatásos zenész. 1965-től a komáromi Magyar Területi Színház, 1970-ben a kassaiThália Színpad zenei munkatársa volt. Rádió- és tévészerepléseket vállalt, kislemezei jelentek meg, zenekarai közül a Modific, ill. az Ex Modific a szlovák(iai) popzene élvonalába került. A Magyar Területi Színház tucatnyi darabjához írt színpadi zenét.
Harmos Károly

(* 1879. nov. 28. Somogy [Mo.], † 1956. jan. 24. Komárom) Festő, grafikus. 1898–1902 között a budapesti Mintarajziskolában tanult, 1902–1908 között a müncheni akadémia növendéke volt. 1908–1910 között a szentendrei magániskola, 1911–1943 között pedig a komáromi bencés gimnázium rajztanára. 1920–1944 között magánrajziskolát működtetett Komáromban....megnyit →

Harmos Károly (SZM)
(* 1879. nov. 28. Somogy [Mo.], † 1956. jan. 24. Komárom) Festő, grafikus. 1898–1902 között a budapesti Mintarajziskolában tanult, 1902–1908 között a müncheni akadémia növendéke volt. 1908–1910 között a szentendrei magániskola, 1911–1943 között pedig a komáromi bencés gimnázium rajztanára. 1920–1944 között magánrajziskolát működtetett Komáromban. 1923-ban megalakította, majd vezette a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályát. A komáromi művészképzés és művészeti élet fő szervezője, kiállításokat, képtárat szervez. Rajziskolájában későbbi jeles művészek pályája indult el. Akvarelleket, tempera- és olajfestményeket, grafikákat és iparművészeti munkákat egyaránt jegyez, illusztrációi a látomásos irodalmiság, ill. az ironikus, olykor hátborzongató humor jegyeit viselik magukon.
Hírek 2.
Részletek
Regionális társadalmi, szépirodalmi, közgazdasági és politikai hetilap (Komárom, 1935 máj.–1937 dec.). – Szerk. Puzsér János. – Ir. Szénássy Árpád: A komáromi hírlapírás kétszáz éve 1789–1989 (1994).
Hites Kristóf
(* 1913. aug. 26. Csicsó, † 1999. máj. 26. Pannonhalma [Mo.]) Bencés szerzetes, tanár. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, majd magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten. 1943-től a komáromi bencés gimnáziumban tanított. 1945-től közel három évig titokban tovább tanította Komáromban a magyar gimnázistákat. Miután 1948-ban...megnyit →

(* 1913. aug. 26. Csicsó, † 1999. máj. 26. Pannonhalma [Mo.]) Bencés szerzetes, tanár. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, majd magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten. 1943-től a komáromi bencés gimnáziumban tanított. 1945-től közel három évig titokban tovább tanította Komáromban a magyar gimnázistákat. Miután 1948-ban kiutasították az országból, Kanadában, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. 1958-ig a clevelandi szlovák gimnázium tanára volt, ezután bencés társaival a kaliforniai Woodside-ben bencés perjelséget és magyar nyelvű bencés gimnáziumot alapított. 1984–1990 között a Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya elnöke, a Kettős Járom Alatt c. lap szerkesztője volt. 1989 után egyik kezdeményezője és anyagi támogatója volt az alakuló Rákóczi Szövetségnek. Esterházy János Emlékplakettel tüntették ki (1991). 1994-ben Mo.-ra költözött.
Holocsy István

(* 1950. febr. 18. Illésháza, † 1996. júl. 27. Komárom) Színész, színházigazgató, rendező. Pozsonyban érettségizett 1967-ben. 1973-ban színészi oklevelet szerzett Budapesten, majd a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett (1981-től művészeti vezető). Az 1990-es évek elején, Beke Sándor igazgatása idején, kapcsolata a színházzal lazábbá...megnyit →

Holocsy István (GJ)
(* 1950. febr. 18. Illésháza, † 1996. júl. 27. Komárom) Színész, színházigazgató, rendező. Pozsonyban érettségizett 1967-ben. 1973-ban színészi oklevelet szerzett Budapesten, majd a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett (1981-től művészeti vezető). Az 1990-es évek elején, Beke Sándor igazgatása idején, kapcsolata a színházzal lazábbá vált, vállalkozásba kezdett, ám egy-egy szerepre ezután is visszatért színházához. 1994. jún. 1-jétől a Komáromi Jókai Színház igazgatója lett. Váratlan halála azonban megakadályozta tervei véghezvitelében, pályája kiteljesedésében. 1968 óta állandó szereplője volt a pozsonyi rádió magyar adása műsorainak, gyakran közreműködött különböző rendezvények műsorvezetőjeként. Szlovák és magyar filmekben játszott kisebb szerepeket; forgató- és szövegkönyveket írt műsoros estekhez, színpadi összeállításokhoz. Néhány színházi rendezése is ismert. – Főbb színházi szerepei: Caligula (Háy Gyula: CAliguLÓ); Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája); Jágó (William Shakespeare: Othello); Hlesztakov (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor); Bicska Maxi (Bertolt Brecht–Kurt Weill: Koldusopera); Fadinard (Eugène Labich–Marc Michele: Olasz szalmakalap); Vibra Gyuri (Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője); Ocskay László (Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig); Hunyady lászló (Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadyak); Noszty Feri (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival); Lopahin (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Petúr bán (Katona Jóozsef: Bánk bán); Diadalov (Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Gőzfürdő); Zápolya János (Háy Gyula: Mohács). – Főbb színházi rendezései: Batta György: Töklámpás; Ugo Betti: Bűntény a Kecske-szigeten; Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt. – Díjak, elismerések: Erzsébet-díj (1991); Nyitott Európáért Díj (posztumusz, 1997); Pro Cultura Hungarica emlékplakett (posztumusz, 1998). – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000).
Holocsy Katalin

(* 1976. aug. 14. Komárom) Színésznő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Veszprémi Hittudományi Főiskola hallgatója volt, miközben színészi képesítést is szerzett a budapesti Theátrum Színiakadémián. 2003-ban a pozsonyi Színművészeti Főiskolán végzett színészként. Ettől kezdve a Komáromi Jókai Színház művésze, ahol Parti Nagy Lajos Ibusárjában...megnyit →

Holocsy Katalin (JSZ)
(* 1976. aug. 14. Komárom) Színésznő. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Veszprémi Hittudományi Főiskola hallgatója volt, miközben színészi képesítést is szerzett a budapesti Theátrum Színiakadémián. 2003-ban a pozsonyi Színművészeti Főiskolán végzett színészként. Ettől kezdve a Komáromi Jókai Színház művésze, ahol Parti Nagy Lajos Ibusárjában már 2001-ben, főiskolásként bemutatkozott. – Főbb színházi szerepei: Amália (Parti Nagy Lajos: Ibusár); Hamupipőke (Romhányi József–Fényes Szabolcs: Hamupipőke); Júlia (Hubay Miklós–Vas István–Ránki György: Egy szerelem három éjszakája); Csicsonka (Jókai Mór: A gazdag szegények); kinsky (Szomory Dezső: II. József); Bonacieux-né (Alexander Dumas: Három a testőr); Lujza (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Maggie (Arthur Miller: Kanyargó időben); Feleség (Federico García Lorca: Vérnász); Kati (Szép Ernő: Patika); Grusenyka (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Karamazov testvérek); Szunyog Rozi (Gárdonyi Géza: A bor); Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Stázi (Kálmán Imre–Stein Leo–Jenbach Béla–Gábor Andor–Békeffi István–Kellér Dezső: Csárdáskirálynő); Mária Lujza (Kodály Zoltán–Paulini Béla–Harsányi Zsolt: Háry János); Iszméné (Szophoklész: Antigoné); Nimfa (Niccolo Machiavelli: Mandragora); Gondos Magdolna (Tamási Áron: Énekes madár); Audrey (Ken Ludwig: Primadonnák); Natalja Ivanovna (Anton Pavlovics Csehov: Három nővér); Viktoria, szőke kislány debrecenből (Vajda Katalin–Fábri Péter–Valló Péter: Anconai szerelmesek); Olivia, gazdag grófnő (William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok); Aa revüszínház görlje (Békeffi István–Lajtai Lajos: A régi nyár); sarlotta Ivanovna, nevelőnő (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Mici (Vaszary Gábor–Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Az ördög nem alszik); elza (Csiky Gergely: Lumpok). – Vendégjátékok: Anna Vojnicevova (Anton Pavlovics Csehov: Platonov); Színművészeti Főiskola, Pozsony. – Film, TV: Let bocianov, r. M. Repka; Báthory, r. J. Jakubisko. – Ir. Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Kulisszák ünnepi kiadás, Komáromi Jókai Színház (2012).
Holocsy Krisztina

(* 1975. márc. 15. Komárom) Színésznő. Iskoláit szülővárosában végezte, 1995-től a Komáromi Jókai Színház tagja, közben elvégezte a budapesti Fővárosi Operettszínház hároméves stúdióját. Apácák-beli alakítását Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak fesztiválján is díjazták. 2006-tól Ferenczy Anna-díjas. – Főbb színházi szerepei: Hodel (Joseph Stein–Jerry...megnyit →

Holocsy Krisztina (SZM)
(* 1975. márc. 15. Komárom) Színésznő. Iskoláit szülővárosában végezte, 1995-től a Komáromi Jókai Színház tagja, közben elvégezte a budapesti Fővárosi Operettszínház hároméves stúdióját. Apácák-beli alakítását Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak fesztiválján is díjazták. 2006-tól Ferenczy Anna-díjas. – Főbb színházi szerepei: Hodel (Joseph Stein–Jerry Bock–Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn); Lea nővér (Dan Goggin: Apácák); Noémi (Jókai Mór: Az aranyember); Eszter (Szabó Magda: Kiálts, város!); Ágika (Örkény István: Tóték); Ilma (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde); Mariane (Jean-Baptiste Molière: Tartuffe); Francia királylány (Kacsóh Pongrác: János vitéz); Eliza Doolittle (Alan Jay Lerner–Frederick Loewe: My Fair Lady); Lizi kisasszony (Jókai Mór: A gazdag szegények); Menyasszony (Federico García Lorca: Vérnász); Margaret (Charlotte Keatley: Anyám azt mondta, hogy ne!); Örzse (Kodály Zoltán–Paulini Béla–Harsányi Zsolt: Háry János); Helén (Müller Péter–Seress Rezső: Szomorú vasárnap); Maggie (Ken Ludwig: Primadonnák); Dada, 3. sárkánytestvér (Csukás István–Bergendy István: Süsü, a sárkány); Olga (Anton Pavlovics Csehov: Három nővér); Drusilla, depressziós lány (Vajda Katalin–Fábri Péter–Valló Péter: Anconai szerelmesek); Mimóza, öltöztetőnő (Békeffi István–Lajtai Lajos: A régi nyár); Nelli (Ladislav Ballek–Ondrej Šulaj: A hentessegéd); Manci (Móricz Zsigmond: Sári bíró); Janicsár Vilma, aki egy égi lélek (Szász Péter–Aldobolyi Nagy György–Verebes István: Whisky esővízzel); Osztrigás Mici (Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból); Feleség (Spiró György: Príma környék). – Díjak, elismerések: Ferenczy Anna-díj, 2006 – Ir. Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002).
Holubek László; Holoubek
(* 1925. jún. 22. Pozsony) Színész, népművelő. Iskoláit szülővárosában végezte, majd Budapesten kereskedelmi iskolában érettségizett 1946-ban. Ezután hivatalnok Pozsonyban, 1950-től pedig színész (1959-ig az Állami Faluszínház magyar tagozatában; 1959–1967 között a Magyar Területi Színházban). Később a közművelődésben dolgozott Naszvadon, Gútán, Komáromban. Rendezőként, színészként kivette...megnyit →

(* 1925. jún. 22. Pozsony) Színész, népművelő. Iskoláit szülővárosában végezte, majd Budapesten kereskedelmi iskolában érettségizett 1946-ban. Ezután hivatalnok Pozsonyban, 1950-től pedig színész (1959-ig az Állami Faluszínház magyar tagozatában; 1959–1967 között a Magyar Területi Színházban). Később a közművelődésben dolgozott Naszvadon, Gútán, Komáromban. Rendezőként, színészként kivette részét a műkedvelő színjátszó mozgalomból is.
Horváth Cézár Pál
(* 1872. szept. 25. Módos, † 1940. márc. 26. Balatonfüred) Bencés szerzetes, tankönyvíró. A középiskolát Komáromban és Győrött, teológiai tanulmányait Pannonhalmán végezte, földrajz és természetrajz szakos tanári képesítést Budapesten szerzett 1897-ben. Győri, pápai és soproni működés után 1910-ben került a komáromi gimnáziumba. – 1918 előtt több állat-...megnyit →

(* 1872. szept. 25. Módos, † 1940. márc. 26. Balatonfüred) Bencés szerzetes, tankönyvíró. A középiskolát Komáromban és Győrött, teológiai tanulmányait Pannonhalmán végezte, földrajz és természetrajz szakos tanári képesítést Budapesten szerzett 1897-ben. Győri, pápai és soproni működés után 1910-ben került a komáromi gimnáziumba. – 1918 előtt több állat- és növénytani tankönyvet írt, s ezt a tevékenységet csehszlovákiai működése idején is folytatta. A földrajzot, a növény- és állattant főleg az ő könyveiből tanulták a magyar gimnáziumok diákjai. Sok tudományos, ismeretterjesztő, természetvédő cikket és tanulmányt írt különböző lapokba. A komáromi kulturális életben is szerepet vállalt: a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületnek egy ideig igazgatója, a Dalárdának és a Madárvédő Egyesületnek pedig választmányi tagja volt.
Horváth Katalin
(* 1949. nov. 24. Komárom) Zenei szerkesztő. Komáromban érettségizett (1968), a Comenius Egyetemen zenetudományt végzett (1975). 1975–1990-ben a pozsonyi Városi Művelődési Ház zenei dramaturgja, 1990-től a Szlovák Rádió magyar adásának zenei szerkesztője, a Hudobné tradície Bratislavy a ich tvorcovia [Pozsonyi zenei hagyományok és alkotóik] szöveggyűjtemények...megnyit →

(* 1949. nov. 24. Komárom) Zenei szerkesztő. Komáromban érettségizett (1968), a Comenius Egyetemen zenetudományt végzett (1975). 1975–1990-ben a pozsonyi Városi Művelődési Ház zenei dramaturgja, 1990-től a Szlovák Rádió magyar adásának zenei szerkesztője, a Hudobné tradície Bratislavy a ich tvorcovia [Pozsonyi zenei hagyományok és alkotóik] szöveggyűjtemények szerk. (1975–1990). Zenei témájú írásait, kritikáit a Hét, az Új Szó, az Új Ifjúság, a Nő és a Večerník közölte.