Szlovákiai Magyar Adatbank » A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig – Oldal 2 – Szlovákiai Magyar Adatbank

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Lexikonunk a Csehszlovákiában, ill. Szlovákiában élő magyarokkal kapcsolatos információk, adatok lehető legszélesebb körű összegyűjtésére vállalkozott. Címéből adódóan a szerkesztők, illetve a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a lexikon feldolgozza a Csehszlovákia megalakulásától napjainkig terjedő időszakot. A 2014-ben azonos címen megjelent könyv bővített változata.
1 2 3 4 10
10 találat

Bugár Béla 1.

Részletek

Bugár Béla 1.
Bugár Béla − színész (JSZA)

(* 1931. ápr. 18. Pozsonyeperjes, † 2011. máj. 20.) Színész. Pályáját műkedvelő színjátszóként kezdte. 1952-től tagja az Állami Faluszínház magyar tagozatának, majd 1959-ben, a társulat megszűnése után került át Komáromba a Magyar Területi Színházhoz, melynek nyugdíjba vonulásáig színésze maradt (2008-ban a színháztól Örökös Tag címet kapott). Számos hangjátékban, s több szlovák filmben is szerepelt. Főbb színházi szerepei: Lucentio (William Shakespeare: A makrancos hölgy); George (John Steinbeck: Egerek és emberek); Liliom (Molnár Ferenc: Liliom); Eddie Carbone (Arthur Miller: Pillantás a hídról); Ferdinánd (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Tardiveau (Marc Michael–Eugène Labiche: Olasz szalmakalap); Kanyar (Ján Solovič: S.O.S); rudolf (Blanka Jirásková: Zűrzavar); Illér (Kmeczkó Mihály: Harc a kutyafejűekkel), Cominius, szenátor (Háy Gyula: CAliguLÓ); Jégapó, Menelaos (Weöres Sándor: Holdbéli csónakos); Szász (Csurka István: Házmestersirató); Mátyás (Bertolt Brecht: Koldusopera); Fischl (Ivan Bukovčan: Mielőtt a kakas megszólal); Moracchio (Carlo Goldoni: A legyező); Bakics vajda (Háy Gyula: Mohács); Berci bácsi (Móricz Zsigmond: Rokonok); Pázmár (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival); Apa (Osvald Záhradník: Tűzijáték); Klitty-klatty (Kőszeghy F. László: Lusta királyság); Fleuron, nyugalmazott altábornagy (Eisemann Mihály–Somogyi Gyula–Zágon István: Fekete Péter); Ireneus, a kovács (Márai Sándor: Kassai polgárok); Varga lehel, Asztalos (Kertész Ákos: Névnap); Szenátor (William Shakespeare: Coriolanus); Boros (Osvald Záhradník: Utóirat); Földrajztanár (Molnár Ferenc: Doktor úr); A bonc (Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek); Igazságügy-miniszter (Percs Zejtuncjan: Egy szabad ember); Mikhál bán (Katona József: Bánk bán); Canty (Mark Twain: Koldus és királyfi); Sauveral alprefektus (Georges Feydeau: Osztrigás Mici); Linzman (Molnár Ferenc: Liliom); Bodó Tóni (Lovicsek Béla: Végállomás); Örkényi báró (Csiky Gergely: A nagymama); Csendőr (Joseph Stein–Sólem Aléchem: Hegedűs a háztetőn); Az inkvizíció századosa (Dale Wasserman: La Mancha lovagja); Fater (Szép Ernő: Vőlegény); Brigádvezető, rendőr (Schwajda György: Segítség). – Film: Valahol Magyarországon – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsonyeperjes [Jahodná] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID371706
Módosítás dátuma2024. október 28.

Bugár Gáspár

Részletek

Bugár Gáspár
Bugár Gáspár (JSZ)

(*1932. febr. 25. Pozsonyeperjes, † 2008. ápr. 03. Komárom) Színész. Elemi iskolába szülőfalujában járt. 1952-től az Állami Faluszínház Magyar Tagozata, majd megszűnése után, 1959-től nyugdíjazásáig a Magyar Területi Színház, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház színésze (1960–1970 között színházi ügyelő). Gyakran szerepelt hangjátékokban, szilveszteri és egyéb műsorokban, műsoros esteken, pódiumműsorokban. – Főbb színházi szerepei: Fleurant gyógyszerész (Jean-Baptiste Molière: A képzelt beteg); Montano (William Shakespeare: Othello); Shallow Róbert (William Shakespeare: A windsori víg nők); Ottavio (Carlo Goldoni: A hazug); Coronato (Carlo Goldoni: A legyező); Csikász (Háy Gyula.: Mohács); Tanfelügyelő (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor); Firsz (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Simon bán (Katona József: Bánk bán); Suffenus (CAliguLÓ); Polgár (Csurka István: Házmestersirató); Sárkány (Molnár Ferenc: A doktor úr); Abbé (Georges Feydeau: Osztrigás Mici); Tódorka Szilárd (Csiky Gergely: Nagymama); Vézine (Marc Michael–Eugène Labiche: Olasz szalmakalap); Pál úr, közhuszár (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai). – Film: Valahol Magyarországon; Ítélet – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997. (1997); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésPozsonyeperjes [Jahodná] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID371709
Módosítás dátuma2024. október 28.

Comenius Pedagógiai Intézet

Részletek

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által alapított oktatási háttérintézmény (Komárom, 2004). Azzal a céllal jött létre, hogy a szlovákiai magyar iskolák számára pótolja az állam részéről nem biztosított közoktatás-fejlesztési tevékenységeket, valamint a pedagógusok továbbképzését. 2005-től a Selye János Egyetem keretei között működik mint jogalanyisággal rendelkező közhasznú szervezet. – Vezető: Fodor Attila.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőASzL - A. Szabó László
Rövid URL
ID371787
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csehi Ágota

Részletek

Csehi Ágota
Csehi Ágota (FI)

(* 1966. márc. 27. Komárom) Egyetemi oktató, zongoraművész. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Pozsonyi Konzervatóriumban folytatta középiskolai tanulmányait (1980−1985). Egyetemi diplomát 1990-ben szerzett a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián folytatta Budapesten, zongorajáték és a zongorajáték módszertana szakon. 1995-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán doktorált (PhD.) 2003-ban. 2004-ben az Ostravai Tudományegyetemen habilitált zenepedagógia–zeneelmélet szakon. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Zenei Tanszékének oktatója (1990-től). 1999−2002 között a komáromi művészeti alapiskola igazgatója, 2007-ig zongoratanára volt. Zongoristaként számos hazai és külföldi hangverseny szereplője, rádió-, televízió-, CD-felvételek aktív résztvevője, továbbá zenetudományi, zenepedagógiai konferenciák előadója. Kutatási területe mindenekelőtt Bartók és Kodály szlovákiai vonatkozásai, valamint a zenei képességek fejlődésének lehetőségei. 1990-től a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának tagja, a Kadosa Pál Zongoraverseny (1993−2011 között) és a Bartók Béla Zenei Találkozó (1991−2007) fesztiváljának egyik szakmai vezetője. 1990-től több különböző jellegű tanulmánya jelent meg a szlovákiai, magyarországi, külföldi sajtóban. – Díjak, kitüntetések: a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának „Dékáni díja” (2011); a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem rektora és a Közép-európai Tanulmányok Karának dékáni „kitüntetése és emlékérme” (2010); elismerés és emlékoklevél a komáromi művészeti alapiskola fennállásának 150. évfordulója alkalmából az iskolában végzett eredményes oktató-nevelő munkáért (2011). – Fm. Bartók Béla és a Felvidék (1994); Csehi Á.−Dombi E.: Zeneirodalmi, zenehallgatási szemelvények a gyermekek és az ifjúság részére I., II. (1998); Bartók and Slovakia (In: „Past-Present-Future” EPTA, 2000); Bartók szlovákiai kapcsolatai és azok hatása alkotómunkásságára (In.: Parlando, 2001, XLIII/3.); Kreatívne vyučovanie klavírnej hry budúcich pedagógov na 1. stupni ZŠ, I., II. (In: Múzy, 1997); Problematika autentickej interpretácie a nasledujúce generácie interpretov Bartókových skladieb (In: Hudobno – pedagogické interpretácie VII, 2003); A népzene és az instruktivitás kapcsolata Bartók alkotómunkásságában (In: Új pedagógiai közlemények, 2004); 20 éves a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága: emlékkönyv a társaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából (2010); Dvadsať rokov existencie Maďarskej spoločnosti priateľov hudby na Slovensku (In: Slovenská hudba: Revue pre hudobnú kultúru. 2011, 37/4.); A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának tevékenysége − Liszt, Bartók, Kodály, Kadosa szellemében (In: Liszt−Mahler: Tanulmánykötet. 2012); Ľudová hudba ako inšpiračný zdroj v hudobnom vzdelávaní v prvej polovici 20. storočia (In: Zborník Janáčkiana, 2012); Liszt Ferenc és Erkel Ferenc művészete Pozsonyban (In: Parlando, 2012/1.); Umelecký a hudobno-pedagogický odkaz Zoltána Kodálya na Slovensku (In: Slovenská hudba: Revue pre hudobnú kultúru, 2013).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID371910
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csehszlovákiai Tanügyi Törvények és Rendeletek Gyűjteménye

Részletek

Az Iskola- és Népművelésügyi Minisztérium hivatalos közlönyének (Věstník) kivonatos magyar fordítása (Komárom, 1930 febr.–1937 dec.).  Kiadója a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület volt. – Szerk. Vásárhelyi Károly, Uhereczky Géza.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID495618
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csémy Olivér

Részletek

(* 1959. jan. 1. Komárom) kÉpítész. Komáromban érettségizett, 1983-ban a pozsonyi Műszaki Egyetem magasépítészeti szakán szerzett mérnöki oklevelet. 1994-ben a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán építészetet tanult. 1988-tól önálló tervezőirodában dolgozik, vezetése alatt működött a KOMBIT D tervezőiroda, majd megalapította a DECART Kft-t, melynek társvezetője lett. Jelenleg az AKVADRAT iroda építésze és a Csémy Olivér Design Kft. tulajdonosa. Fm: Fontosabb munkái: 1992: Zichy-kastély rekonstrukciója, Vásárcsarnok (Komárom); 1993: a Tiszti pavilon rekonstrukciójának, ill. szabadtéri színpadának tervei (Komárom); 1996: a Postabank épületének belsőépítészeti tervei (Pozsony); 1998: a Volksbank épületének építészeti tervei (Besztercebánya), a Vámbéry tér építészeti kialakítása (Dunaszerdahely); a Termálfürdő átalakítása, a FORRÁS LÁNCHÁZ főépülete és a látványfürdő (Komárom, Magyarország); 2000: MILLENNIUM üzletház (uo.); 2006: Horgásztanya (Pöstyén).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőGI - Gaál Ida
Rövid URL
ID372018
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csiba László

Részletek

(* 1908. okt. 8. Tótmegyer, † 1975. nov. 3. Komárom) Dalszerző. Érsekújvárott tanult, a két vh. között Negyeden és Szőgyénben élt. 1945 után a Komárom Megyei Könyvtárban dolgozott. Saját szerzésű dalait hegedűn adta elő. “Bíró uram, panaszom van” c. nótáját a Magyar Muzsikus díszoklevéllel tüntette ki. – Fm. Sok ma az isten (v., 1934).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésTótmegyer [Palárikovo] / Komárom [Komárno]
SzerzőCsS - Csanda Sándor
Rövid URL
ID495624
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csízy István

Részletek

(* 1906. márc. 23. Pelsőc, † 1981. nov. 17. Pozsony) Építész. 1924-ben érettségizett Rozsnyón, építészmérnöki tanulmányait a Brünnben végezte. 1930–1953 között Komáromban élt, A modern építészet formajegyeit magukon viselő épületei a városban és környékén (az Alsó-csallóközi és Csilizközi Ármentesítő Társulás székház,1934; Népbank, 1935; Kovács Tihamér gyógyszerész háza, 1936; a főgimnázium tornaterme, 1939–1940; Szivattyútelep, Komárom-Kabátfalu, 1949). 1953-tól a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat, 1960 után a Hydroprojekt alkalmazottja volt.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésPelsőc [Plešivec] / Komárom [Komárno]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID372111
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csuthy András

Részletek

Csuthy András
Csuthy András (FI)

(* 1985. ápr. 22. Vágsellye) Régész, muzeológus. A galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban tanult. Az érettségit követően 2003–2009 között a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án régészetet hallgatott, közben 2007-ben egy szemesztert a Szegedi Tudományegyetemen töltött. A Comenius Egyetemen PhD titulust szerzett (2015). A komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa. Régészként elsősorban az avar korral foglalkozik, eddig több előadást tartott, illetve tanulmányt közölt az avar kori sírokban talált lószerszámokról. Helytörténettel (A nemespanni magyar iskolakrónika 1926–1939) és genealógiával (pl. a Csiffáry család címerével) is foglalkozik. Az Avarok és szlávok a Dunától északra c. vándorkiállítás szervezője. –  Fm. ~et al.: A nagycétényi hegykönyv 1807–1922 (2014); ~ et al.: Nagycétény és Nemespann régészeti- és műemlékei (2016).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésVágsellye [Šaľa] / Komárom [Komárno]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID494409
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csütörtöki András

Részletek

Csütörtöki András
A komáromi Szentháromság szoborcsoport (1715) − restaurálták: Csütörtöki András és Mézes Árpád (MÁ)

(* 1959. aug. 20. Komárom) Szobrász-restaurátor művész. 1978-ban a pozsonyi Iparművészeti szakközépiskolában érettségizett, majd tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola szobrász-resta-urátor szakán folytatta, itt szerzett diplomát 1988-ban. Előbb a pozsonyi Iparművészeti Központ alkalmazottja, majd 1991-től szabadfoglalkozású restaurátor művész. Köztéri szobrai: világháborús emlékmű (Ekel 1999), Szent István és Gizella királyné (Komárom – Európa udvar, 2000) A köves restaurátori munkák többsége Mézes Árpád szobrász-restaurátor együttműködésével készültek.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőGI - Gaál Ida
Rövid URL
ID372165
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csütörtöky József

Részletek

(* 1958. szept. 8. Komárom) Muzeológus, entomológus. A pozsonyi Komenský Egyetem TTK-n biológusi oklevelet szerzett (1982). 1982–1990-ben a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa (1990–1995-ben igazgatója, 1996–1998-ban osztályvezetője, 1999–2002-ben igazgatója), 2002–2004-ben, majd 2007-től a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma igazgatója.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőOE - Ozogány Ernő
Rövid URL
ID372168
Módosítás dátuma2024. október 28.

D. Sidó Ágnes

Részletek

(* 1941. jan. 17. Komárom) Pedagógus, szerkesztő, műfordító. 1963-ban a nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar–szlovák–képzőművészet szakán végzett. 1963–1969-ben Kürtön, majd Hidaskürtön tanító, 1969–1973-ban szakelőadó a Szlovák Kormányhivatal Nemzetiségi Titkárságán, 1972– 1973-ban kiadói korrektor (Pravda), 1973–1991-ben a Madách Könyv– és Lapkiadó szerkesztője, 1991-ben a Hont Kiadó igazgatóhelyettese, 1991– 1996-ban a Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének szerkesztője. Szlovák és cseh szépprózát és gyermekirodalmat fordít magyar nyelvre.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőOE - Ozogány Ernő
Rövid URL
ID379242
Módosítás dátuma2024. október 28.

Dávid Teréz

Részletek

(* 1906. aug. 9. Görgényszentimre [Románia], † 2002. jún. 11. Pozsony) Író, drámaíró, dramaturg. Ungvárott érettségizett (1924), majd kitanulta a fényképészmesterséget. 1936-ig Ungvárott, majd 1957-ig Pozsonyban volt fényképész. 1963–1965-ben a komáromi Magyar Területi Színház dramaturgja volt. Első drámáját (Fekete virágok) 1936-ban írta, de neve csak 1957 után vált ismertté, amikor is egy drámapályázaton két művével is díjat nyert. Színpadi alkotásait a szlovákiai magyar színház, ill. műkedvelő együttesek mellett szlovák és cseh színházak is bemutatták. – Fm. Kísértetek múzeuma (elb., 1964); Kásahegy (r., 1966, 1992); Ifjúságból elégtelen (r., 1970); Időzített boldogság (reg., 1973); Lidércfény (színművek, 1976); Mesélő nemzedék (önéletrajz, 1981); Utóirat – Amíg a téma eljut odáig (önéletrajz, 1986).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava] / Komárom [Komárno]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID372330
Módosítás dátuma2024. október 28.

Délszlovenszkói Újság

Részletek

Független politikai lap Komárom, 1931). A Komáromi Lapokból kivált Křepelka Elek (később: Környei) szervezte meg. A szerkesztőbizottság tagjai Nagy Jenő szövetkezeti igazgató, Kalvariszky Jenő orvos és Kendi Zoltán korábbi kassai lapszerkesztő voltak. Kezdetben hetente háromszor, később kétszer, végül egyszer jelent meg. A nagy múltú és népszerű Komáromi Lapokkal nem bírta a versenyt. – Szerk. Křepelka Elek. – Ir. Szénássy Árpád: A komáromi hírlapírás kétszáz éves története 1789–1989 (1994).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID495674
Módosítás dátuma2024. október 28.

Dobi Géza

Részletek

Dobi Géza
Dobi Géza (csa)

(* 1937. márc. 26. Gúta) Zeneszerző, zenepedagógus. Pilzenben zenepedagógusi, később, 1967-ben Pozsonyban hegedű szakot végzett. 1959- től nyugdíjba vonulásáig Komáromban hegedűtanár, ill. zeneiskolai igazgató. Szlovákiai magyar költők (gyermek-)verseit zenésítette meg; ismertek saját gyűjtésű népdalfeldolgozásai, az Ifjú Szivek Dal- és Táncegyüttes számára komponált zenedarabjai, továbbá a komáromi Magyar Területi Színháznak és a kassai Thália Színpadnak írt színpadi zenéi, valamint hangszeres művei is; a Komáromi Kamaratrióval tizenhat miniatűrjét adta ki CD-n. – Fm. Fűben tücsök muzsikál (csehszlovákiai magyar költők megzenésített versei, 1983); Szélhívogató (csehszlovákiai magyar költők megzenésített versei, 1999); Martosi népdalok (2001); Mikor engem besoroztak (katonanóták, 2001); Magyar zeneszerzők lexikona tanulók számára (2003).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésGúta [Kolárovo] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID372426
Módosítás dátuma2024. október 28.

Dobis Márta

Részletek

(* 1954. febr. 1. Komárom) Textilmuvész, jelmeztervezo. Autodidakta. Színpadi jelmez-, ill. látványterveit kezdetben a komáromi Petofi Irodalmi Színpad számára készítette az 1980-as években; 1990-tol színházi jelmeztervezoként dolgozik (a komáromi Jókai Színház és a veszprémi Petofi Színház számára), készít jelmezeket a magyarországi Forrás Színház számára is. A textilmuvészet és a jelmeztervezés mellett grafikai feldolgozásokkal és viselettörténettel is foglalkozik. Komáromban él.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőGI - Gaál Ida
Rövid URL
ID372429
Módosítás dátuma2024. október 28.

Dráfi Mátyás

Részletek

Dráfi Mátyás
Dráfi Mátyás (FI)

(* 1942. nov. 17. Galánta, † 2025. okt. 20. Komárom) Színész, színházigazgató, rendező. Pozsonyi középiskolai érettségije után került a komáromi Magyar Területi Színházhoz 1959-ben. 1960–1965 között színészdiplomát szerzett a pozsonyi Szépművészeti Akadémián, majd visszatért színházához; 1969–1971 között annak igazgatója is volt. 1980-tól 1982-ig népművelő, azután – nyugdíjba vonulásáig – újból a Magyar Területi Színház, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház művésze. Az 1980-as évektől a pozsonyi Színművészeti Főiskola oktatójaként is működött. Hangjátékok, vers- és egyéb rádiós műsorok állandó közreműködője, kulturális műsorok műsorvezetője. Előadóművészként is népszerű. Több énekes, verses hanghordozója is megjelent (Dalok, sanzonok; Hazai csokor stb.). Tucatnyi szlovák és magyar filmben szerepelt. – Főbb színházi szerepei: Gyurko (Peter Karvaš: Éjféli mise); Karl Moor (Friedrich Schiller: Haramiák); Godun (Boris Lavrenyov: Leszámolás); Matyi (Fazekas Mihály: Lúdas Matyi); Benvolio (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); John Proctor (Arthur Miller: A Salemi boszorkányok); Hus János (Háy Gyula: Isten, császár, paraszt); Platon krecset (Olekszandr Evdokimovics Kornejcsuk: A nagy műtét); Madách Imre (Felkai Ferenc: Madách); Švejk (Jaroslav Hašek: Švejk); Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája); Othello (William Shakespeare: Othello); kreon (Szophoklesz: Antigoné); Lestyák Mátyás (Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös); Polgármester (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor); Kolhaas Mihály (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Nikosz Kenotafiosz (Ivan Bukovčan: Fatamorgana); Peachun (Bertolt Brecht: Koldusopera); Fekete (Vaszilij Suksin: Energikus emberek); Coriolanus (William Shakespeare: Coriolanus); Professzor (Oldřich Daněk: Jelentés N. város sebészetéről); Tiborc (Katona Józef: Bánk bán); Ádám (Sütő András: Káin és Ábel); Dr. szekeres (Márai Sándor: Kaland); Egnatius (Háy Gyula: CaliguLÓ); Báthory István (Háy Gyula: Mohács); Tevje (Joseph Stein–Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn); Szellemfi (Szigligeti Ede: Liliomfi); szalay (Barta Lajos: Szerelem); Tallérosy Zebulon (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai); alfred dolittle (Frederick Loewe: My fair lady); Miller (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Rettegi Fridolin (Horváth Jenő –Szenes Iván–Kellér Dezső–Franz Schönthan–Paul Schönthan: A szabin nők elrablása). – Vendégjátékok: Kisfaludy Színház, Győr. Vígszínház, Budapest. Thália Színház, Kassa. Bárka Színház, Budapest. – Film: Ezeréves méh. A víz íze. A skanzen gondnoka. A szívroham. Átkelő a Dunán. Én népem. – Díjak, elismerések: Érdemes művész (1985); Jászai Mari-díj (2001); Egressy-díj (2003); Nyitott Európáért Díj (1998); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje; Pribina-kereszt harmadik fokozata (2006); Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiválja, A legjobb férfi alakítás díja (1993); Határon Túli Magyar Színházak X. Fesztiválja, Életműdíj (1998); Szlovák Írószövetség Színházi Szekciója, Életműdíj (2005); Pro Probitate – helytállásért díj (2014); Kulcsár Tibor-díj (2015); Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017); Kossuth-díj (2023). – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71- es évadtól 2010/11-ig); Darvay Nagy Adrienne: Színek Kisvárdán (1998); Darvay Nagy Adrienne: A kisvárdai fesztivál (2008).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésGalánta [Galanta] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID372555
Módosítás dátuma2025. október 21.

Duna Menti Múzeum

Részletek

Duna Menti Múzeum
Duna Menti Múzeum (SzL)

Regionális múzeum (Komárom, 1886). – Az első múzeumot és az azt fenntartó múzeumegyesületet 1886-ban alapították Komáromban (Komárom Vármegyei és Komárom Városi Történeti és Régészeti Egylet, 1886–1900). Különböző neveken működött egészen 1945-ig. – 1974-ig járási múzeumként, majd 1991-ig ~ néven tevékenykedett. Az intézmény főépületét, ahol a régió régészetét, történetét, néprajzát bemutató állandó kiállítása is látható, muzeológiai célokból 1913-ban építették. További állandó kiállításai a várostörténeti kiállítás, a Jókai- és Lehár-emlékszoba, valamint a római kori lapidárium. 1975 óta szakmai felügyelete alá tartozik a Martosi Tájház. 1979-ben indította útjára a Spravodaj Oblastného podunajského múzea (A Duna Menti Múzeum Értesítője) c. kétnyelvű periodikumát (az 5. számtól a publikáció címe Iuxta Danubium). – 1991-ben alakult meg a komáromi múzeum szervezeti keretei között a Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztálya országos hatáskörrel, egy leendő önálló szlovákiai magyar múzeum csírájaként. Célul tűzte ki a dél-szlovákiai múzeumok gyűjteményeinek felmérését. – 2002-ben a múzeum a Nyitrai kerület önkormányzata határozata alapján a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma nevet vette fel, és tevékenységi körében a szlovákiai magyarságot ért jogfosztottság időszakának bemutatása és dokumentálása kapott hangsúlyt. 2007-ben a nevét a kerületi önkormányzat ~ra változtatta. – Vezető: Csütörtöky József.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID372627
Módosítás dátuma2024. október 28.

Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztálya

Részletek

Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztálya
Duna Menti Múzeum (SzL)

Regionális múzeum (Komárom, 1886). – Az első múzeumot és az azt fenntartó múzeumegyesületet 1886-ban alapították Komáromban (Komárom Vármegyei és Komárom Városi Történeti és Régészeti Egylet, 1886–1900). Különböző neveken működött egészen 1945-ig. – 1974-ig járási múzeumként, majd 1991-ig ~ néven tevékenykedett. Az intézmény főépületét, ahol a régió régészetét, történetét, néprajzát bemutató állandó kiállítása is látható, muzeológiai célokból 1913-ban építették. További állandó kiállításai a várostörténeti kiállítás, a Jókai- és Lehár-emlékszoba, valamint a római kori lapidárium. 1975 óta szakmai felügyelete alá tartozik a Martosi Tájház. 1979-ben indította útjára a Spravodaj Oblastného podunajského múzea (A Duna Menti Múzeum Értesítője) c. kétnyelvű periodikumát (az 5. számtól a publikáció címe Iuxta Danubium). – 1991-ben alakult meg a komáromi múzeum szervezeti keretei között a Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztálya országos hatáskörrel, egy leendő önálló szlovákiai magyar múzeum csírájaként. Célul tűzte ki a dél-szlovákiai múzeumok gyűjteményeinek felmérését. – 2002-ben a múzeum a Nyitrai kerület önkormányzata határozata alapján a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma nevet vette fel, és tevékenységi körében a szlovákiai magyarságot ért jogfosztottság időszakának bemutatása és dokumentálása kapott hangsúlyt. 2007-ben a nevét a kerületi önkormányzat ~ra változtatta. – Vezető: Csütörtöky József.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID372627
Módosítás dátuma2024. október 28.

Erdélyi Pál

Részletek

(* 1864. febr. 12. Sárospatak, † 1936. máj. 5. Budapest) Irodalomtörténész. (Erdélyi János fia.) A budapesti egyetemen tanult, előbb a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója, 1911-től uo. egyetemi oktató volt. 1920–1929-ben Komáromban, ill. környékén élt, tevékenyen bekapcsolódott a Jókai Egyesület munkájába, publikált a helyi lapokban és az egyesület kiadványaiban. A régi magyar irodalom kutatásában tűnt ki; Komáromban főként Jókai életművével foglalkozott. – Fm. Bódiss Jusztin (1923); Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig (1939). – Ir. Fülöp Zsigmond: A Jókai Egyesület huszonöt éve (1937).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőCsS - Csanda Sándor
Rövid URL
ID495736
Módosítás dátuma2024. október 28.

Erdőházi Hugó

Részletek

(* 1908. Komárom, † 1982. London [Nagy-Britannia]) Költő, író. Prágában jogot végzett, az 1930-as évektől Komáromban polgári iskolai tanár. 1945-ben Budapestre, 1956-ban Londonba költözött. – Fm. Jóspercekben (v., 1928); Térkép (v., 1931); Legyen szüret (v., 1932); Életkének életről (v., 1934); Leánypolgári (naplóregény, 1937).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID372852
Módosítás dátuma2024. október 28.

Eruditio – Educatio

Részletek

A Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos folyóirata (Komárom, 2006). Irodalom- és társadalomtudományi tanulmányokat, közleményeket, konferenciák előadásait, recenziókat közlő negyedéves periodicitással megjelenő folyóirat. Elsősorban az egyetem tudományos eredményeinek közlését szolgálja. Szerzői között az egyetem oktatói találhatók. – Szerk. L. Erdélyi Margit (2006); Liszka József (2009).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID500651
Módosítás dátuma2024. október 28.

Etnológiai Központ

Részletek

Etnológiai Központ
A Fórum Kisebbségkutató Intézet székháza Somorján (FI)

Tudományos intézmény (Dunaszerdahely, Galánta, Somorja, 1996–). A Fórum Alapítvány, ill. a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen a szl.-i magyarok és a Szl.-ban élő kisebbségek életét (szociológia, demográfia, etnológia, történettudomány, politológia, oktatásügy, kultúra, gazdaság, interetnikus kapcsolatok stb.) kutató szakmai intézményként (1999-ig a megnevezése: Fórum Társadalomtudományi Intézet).  Elnöke 1996-tól Öllös László. A ~ nonprofit intézmény, működését alapítványi forrásokból, támogatásokból és saját bevételeiből biztosítja. 2002-ben Somorján építette ki központját és székházát, azóta a szlovákiai magyarok és kisebbségek kultúrájával, írott emlékeinek dokumentálásával foglalkozik, fontos szerepet vállal a multikulturális kutatások és a szlovák–magyar interetnikus kapcsolatok vizsgálatában, konferenciák szervez, kísérleti tankönyveket ad ki, 1999-től negyedévente folyamatosan megjelenteti a Fórum Társadalomtudományi Szemle c. tudományos folyóiratot. Fokozatosan alakította ki kutatási profilját és egyes részlegeit: Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege (igazgatója Lampl Zsuzsanna), Történeti Kutatások Részlege (igazgatója Simon Attila), Etnológiai Központ (igazgatója Liszka József), Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja (igazgatója Konkoly László), Szlovákiai Magyar Levéltár (igazgatója Végh László), Kiadói Részleg (igazgatója Csanda Gábor), Bibliotheca Hungarica  (igazgatója Roncz Melinda).  – Jelentős a könyvkiadói tevékenysége, a folyóirata és az évkönyvei mellett évente közel egy tucat szakmai kiadványt jelentet meg (az elmúlt 20 éveben a könyvsorozataiban több mint 180 könyv látott napvilágot). Szerkesztője a Szlovákiai Magyar Adatbanknak. 2019-ben megkapta a Nagyszombat Megye Önkormányzatának díját. – Vezető: Tóth Károly (1996);  Simon Attila (2014).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésSomorja [Šamorín] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID373254
Módosítás dátuma2024. október 28.

Fábián Nóra; Árvay Alica (szül. Korber)

Részletek

(* 1970. ápr. 11. Komárom) Író. A komáromi magyar gimnáziumban érettségizett (1988). 1994–1997-ben Londonban élt, ahol a Birkbeck College-ban művészettörténetet hallgatott. 1998-ban Mo.-ra költözött. Az ELTE angol nyelv és irodalom bölcsész szakán végzett. Egy ideig nemzetközi üzleti és projektmenedzsment konferenciák szervezésével foglalkozott. Jelenleg nemzetközi kulturális projektek előkészítésén dolgozik és fordít. Fm: Álmok Júdeában (elb., 1994); A nagyváros meséi (elb., 2002). Fordításai: Szerk. Lippincott: Az idő története (Perfect Könyvkiadó, 2002), Steve Fuller: Az entellektüel (Napvilág Könyvkiadó, 2005); James Surowiecki: A tömegek bölcsessége (Napvilág Könyvkiadó, 2007)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID372924
Módosítás dátuma2024. október 28.

Farkas Veronika

Részletek

Farkas Veronika
Farkas Veronika (ST)

(* 1943. máj. 21. Losonc) Művészettörténész, pedagógus. 1975-ben művészettörténetet végzett a budapesti ELTE BTK-án (1989-ben doktorált). 1975-től a rimaszombati Gömöri Múzeum, 1978–84 között a komáromi Duna Menti Múzeum művészettörténésze volt. 1989-től 1996-ig a komáromi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban tanított, 1996-tól a Schola Comaromiensisen és a soproni Benedek Elek Óvópedagógiai Egyetemen művészettörténetet ad elő. A 2001-ben alapított Limes Galéria vezetője Komáromban, számos tárlatot rendezett, ill. katalógust szerkesztett; Dúdor István műveiből több kiállítást rendezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLosonc [Lučenec] / Komárom [Komárno]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID372966
Módosítás dátuma2024. október 28.

Farnbauer Gábor

Részletek

Farnbauer Gábor
Farnbauer Gábor (FI)

(* 1957. máj. 6. Komárom) Író, költő, fizikus. A komáromi gimnáziumban érettségizett, a prágai Károly Egyetem TTK fizika szakán végzett (1982). 1982–1989-ben az SZTA Fizikai Intézetének kutatója. 1991-ben a Kalligram Könyv- és Lapkiadó egyik alapítója volt, 1992–1998-ban a Kalligram irodalmi folyóirat szerkesztője. Első verseivel az 1980-as évek elején jelentkezett, szerepelt a Próbaút c. antológiában (1986). 1992-ben Madách-díjjal jutalmazták. – Fm. A hiány szorításában (v., 1987); A magány illemtana (v., 1989); Az ibolya illata (v. és szövegek, 1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID372978
Módosítás dátuma2024. október 28.

Fazekas Imre

Részletek

(* 1919. dec. 26. Barslédec, † 1998. június 1. Komárom) Színész. Pozsonyban érettségizett 1942-ben. Sorkatonai szolgálata letöltése után Léván, Pozsonyban, Aranyosmaróton, végül Komáromban volt biztosítóintézeti tisztviselő. Mindenütt tevékenyen részt vett a műkedvelő színjátszó mozgalomban. 1954 jan.-jában került a Magyar Területi Színházhoz, melynek 1985. jan.-i nyugdíjazásáig tagja maradt. Számos hangjáték és tucatnyi szlovák film szereplője volt. 1969-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kapott, 1980-tól Érdemes művész címmel tüntették ki.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésBarslédec [Ladice] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID372984
Módosítás dátuma2024. október 28.

Fehérváry Magda; Nagy

Részletek

(* 1954. aug. 6. Nádszeg) Néprajzkutató, középiskolai tanár. A komáromi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett (1973), majd a budapesti ELTE néprajz–történelem szakán végzett 1978-ban (1988-tól bölcsészdoktor). 1978-tól a komáromi Állami Járási Levéltár, 1984-től a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa volt, 1991-től a magyarországi komáromi Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanára. Elsősorban gazdaságnéprajzzal foglalkozik, figyelemre méltóak a néphit és a népszokások körébe tartozó dolgozatai is. – Fm. Parasztgazdaság a XX. sz. első felében. Gútai példa (1988).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésNádszeg [Trstice] / Komárom [Komárno]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373005
Módosítás dátuma2024. október 28.

Fellegi István

Részletek

Fellegi István
Fellegi István (JSZ)

(* 1904. szept. 6. Rózsahegy, † 1975. szept. 5. Komárom) Színházigazgató, rendező, színműfordító. Életének első szakaszáról keveset tudni; 1949-ben a Csemadok alakuló közgyűlése őt választotta országos titkárrá. 1950-ben részt vett az Állami Faluszínház magyar tagozata, majd 1952-ben a komáromi Magyar Területi Színház létrehozásában, ez utóbbinak – 1963-as nyugdíjazásáig – első igazgatója lett. Színműveket fordított és rendezett, ill. dramatizált. – Rendezései: Guy Maupassant – Fritz Hochwälder: Fogadó a határszélen; Egri Viktor: Ének a romok felett; Eugéne scribe: Egy pohár víz; Erich Maria Remarque: Az utolsó felvonás; Simon Magda: Százházas lakodalom. – Színpadra alkalmazásai: Jókai Mór: Az aranyember; Alois Jirásek: Lámpás. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRózsahegy [Ružomberok] / Komárom [Komárno]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID373032
Módosítás dátuma2024. október 28.

1 2 3 4 10
10 találat