Szombath Károly (csa)

(* 1951. febr. 22. Érsekújvár) Zenetanár, kórusvezető. Zeneiskolai és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1973-ban a Nyitrai Pedagógiai Karon ének–zene szakos diplomát szerzett. Az Ógyallai Pedagógiai Szakközépiskolában tanítója, majd igazgatóhelyettese. Több mint egy évtizeden át a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának tagja volt. Érsekújvárott a Csemadok mellett működő Irodalmi Színpad számos műsorának szerkesztője és hangszeres zenésze. A zenés színház számos nagyoperettjét irányította karmesterként (Csárdáskirálynő, Marica grófnő). 2002-ben a gimnáziumban létrehozta a Jubilate Kamarakórust. Aktív tagja a komáromi Comorra Kamarazenekarnak. 2004-től a kürti többszörös Aranypáva-díjas Bokréta vegyes éneklő csoport művészeti vezetője. – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004).

Szombathy Viktor (FI)

(* 1902. ápr. 8. Rimaszombat, † 1987. aug. 12. Budapest [Mo.]) Író, újságíró. Rimaszombatban érettségizett (1920), Budapesten folytatott egyetemi tanulmányokat, de oklevelet nem szerzett. 1930–1938- ban a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) komáromi körzetének titkára, később főtitkára. A komáromi Jókai Egyesület főtitkára is volt. 1936–1940-ben a komáromi múzeum igazgatója. Az első bécsi döntés után is egy ideig Komáromban maradt, majd 1943-ig Budapesten a Széchenyi Magyar Kultúregyesület (az SZMKE utódja) főtitkára volt, s egyidejűleg szerkesztette az Ünnep és a Forrás című lapokat is. A második vh. után nyugdíjazásáig banktisztviselőként, műszaki előadóként, rádiószerkesztőként, klubvezetőként, könyvtárosként, műfordítóként dolgozott. Sikeres útikönyveket írt. Szülővárosában 1995-től emléktáblája van; róla nevezték el a feledi alapiskolát. Cikkei, interjúi, irodalmi és színikritikái, publicisztikai írásai az 1920-as évektől jelentek meg; verseket, elbeszéléseket, regényeket is írt; ismertek több kiadást megért, sikeres útikönyvei. Mo.-ról is állandóan figyelemmel kísérte a szlovákiai magyar irodalmi és szellemi élet eseményeit. – Fm. Mikulics szárazon és vízen (ifjúsági r., 1926); Czirók Pista kalandor lesz (ifjúsági r., 1927); Ezüstantenna (v., 1928); Én kedves népem (elb., 1931); Zöld hegyek balladája (r., 1935); Elesni nem szabad (r., 1938); Jóska és a világhír (ifjúsági r., 1940); Különös olasz nyár (r., 1940); Elba-parti szép szerelem (r., 1941); A félhold vándora (ifjúsági r., 1967); Holló Csete, a besenyő (ifjúsági r., 1971); Prága (útikönyv, 1971); Csehszlovákia (útikönyv, Kovács Jánossal közösen, 1973); Szlovákiai utazások (útikönyv, 1975); Két kard, két oroszlán (ifjúsági r., 1976); Az őrnaszád foglyai (ifjúsági r., 1977); Száll a rege várról várra (szlovákiai vármondák, Pozsony, 1979, 1996); Csirregi-Cserregi ország (gyermekr., 1983); Megszólal a töröksíp (ifjúsági r., 1988); Szellemidézés (Pozsony, 2004).

Szucs Bela (FI)

(* 1930. máj. 11. Király­helmec, † 2005. okt. 5. Pozsony) Újságíró, szerkesztő. Pozsonyban érettségizett (1951), a pozsonyi Komenský Egyetem BTK-án szerzett magyar szakos tanári oklevelet (1958). 1950-től az Új Szó Ifjúsági Szemle c. mellékletét, majd az Alkotó Ifjúságot szerkesztette. 1953–1955-ben az Új Ifjúság munkatársa, 1955–1970-ben az Új Szó külpolitikai rovatának vezetője. 1970-ben politikai okokból elbocsátották, ekkor a Rodina c. szlovák lap grafikusa. 1989-ben rehabilitálták, és a Vasárnap, majd hétvégi mellékletének (Hang és Kép) a szerkesztője lett. – Fm. Virágmajális (verses mese, 1955).

Szűcs Enikő (SZM)

(* 1971. jún. 2. Érsekújvár) Költő, performer. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen szerzett magyar–képzőművészet szakos tanári oklevelet (1999). Udvardon él és tanít. Performance-okkal 1996-tól lép fel, 1998-tól publikál verseket, elbeszéléseket. 2001-ben megkapta az Posonium Irodalmi Díj Elsőkötetes Szerzői Díját. – Fm. Angyal (v., 2000); Nem mondja ki a nevét (elb., 2004).

Szüllő Géza (FI)

(* 1872. febr. 5. Budapest [Mo.], † 1957. júl. 28. Kisfalud [Mo.]) Nagybirtokos, politikus, az MTA levelező tagja, a két vh. közti szlovákiai magyar politika meghatározó személyisége. Jogi tanulmányai után politikai pályára lépett: 1901-től 1918-ig a Néppárt országgyűlési képviselője volt. Az első vh. befejezése után Pozsony megyei birtokára vonult vissza. Az államfordulatot követően részt vett a szlovákiai magyar politika megszervezésében, s annak egyik meghatározó, következetesen ellenzéki, Budapest-centrikus politikát folytató alakjává vált. Egyik alapítója az Országos Keresztényszocialista Pártnak (OKP), melynek 1925-től 1932-ig elnöke volt. Mint a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga vezető személyisége és a Népszövetségi Ligák alelnöke éveken keresztül külföldön képviselte a szlovákiai magyarság érdekeit, s a szlovákiai magyarok külügyminiszterének is nevezték. 1925-től 1938-ig az OKP nemzetgyűlési képviselője, a párt parlamenti klubjának elnöke volt. Meghatározó szerepét az Egyesült Magyar Párt megalakulása után is megtartotta. Az első bécsi döntést követően a magyar országgyűlés felsőházának örökös tagjává és magyar királyi titkos tanácsossá nevezték ki. A második vh. idején több ipari vállalat és bank igazgatótanácsának a tagja volt. A vh.-t követően a közélettől visszavonulva Kisfalud községben élt. – Fm. Die Nationalität in den staaten Europas (társszerző: Ewald Ammende, Wien, 1931); A T. Ház humora – Kivonat a Parlamenti Naplókból (1943).

Szvatkó Pál (FI)

(* 1901. szept. 9. Zsolnatarnó, † 1959. nov. 17. München [Németország]) Újságíró, publicista, szépíró, a két vh. közötti szlovákiai magyar szellemi élet polgári vonulatának kiemelkedő képviselője. Nagyszombatban nevelkedett, majd a gimnázium befejeztével Budapesten, Prágában és Párizsban járt egyetemre. Bölcsészdoktori oklevele megszerzését követően 1924-től 1938-ig a Prágai Magyar Hírlap munkatársa volt. Egy ideig a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga titkáraként tevékenykedett. Publicistaként a nyitottság és a más nézetek iránti tolerancia jellemezte. 1931-ben Új Munka címen baloldali szellemiségű lapot indított, amelynek azonban csak egyetlen száma jelent meg. 1937-ben pedig Új Szellem címmel indított nívós folyóiratot, mellyel a szlovákiai magyar szellemi élet egységfrontját akarta megteremteni. Az első bécsi döntés után Budapesten telepedett le, ahol a Felvidéki Magyar Hírlap, majd a Magyarország c. félhivatalos kormánylap főszerkesztője volt. Miután a német hadsereg bevonult Mo.-ra, nyílt angolbarátsága és a demokrácia iránti elkötelezettsége miatt letartóztatták, és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Hazatérte után a Magyar Rádió munkatársa lett. Az 1956-os forradalom bukását követően Németországba ment, ahol haláláig a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. – Fm. A visszatért magyarok. A felvidéki magyarság húsz éve (tan., 1938); Indogermán magyarok (tan., közreadta: Szigethy Gábor, 1989); A változás élménye (vál. írások, Filep Tamás Gusztáv és G. Kovács László össz., 1994). – Ir. Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

Szvorák Katalin (csa)

(* 1958. ápr. 29. Losonc) Népdalénekes, előadóművész. Gyermekéveit Pincen töltötte. Füleken érettségizett, majd az ELTE magyar–könyvtáros szakán szerzett diplomát. 1976-ban, ill. 1978-ban a Tavaszi Szél Vizet Áraszt népdalversenyen első helyezést ért el. 1980-ban elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, majd 1982-ben a Röpülj, páva! népzenei verseny első díját. E verseny révén vált itthon is, Mo.-n is közismertté. 1983-tól 2005-ig a budapesti Honvéd Művészegyüttesben énekelt, számos művész CD-jén közreműködött, koncertjeivel bejárta az egész világot. Repertoárján elsősorban magyar népdalok, ill. Közép-Európa nemzeteinek népzenéje és népdalai szerepelnek, de megzenésített verseket és az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó dalokat is megszólaltat. Eddig 30 önálló hanghordozója jelent meg. – Főbb díjak: Liszt Ferenc-díj (2000); Hungaroton Díj (2001); Kodály Zoltán-díj (2002); Bartók Béla-emlékdíj (2007), Kossuth-díj (2013).

Nagy Myrtil és Szvorák Katalin (FI)

Taby Ica (SZM)

(* 1907. márc. 19. Léva, † 1974. júl. 27. Léva) Szobrász, formatervező. 1931–1935-ben a pozsonyi iparművészeti iskolában tanult kerámiát, a szakmai gyakorlatot a modori kerámiagyárban szerezte. Ezt követően szülővárosában szobrászattal, formatervezéssel, plakáttervezéssel, egyéb képzőművészeti tevékenységgel foglalkozott. 1943–1967 között a lévai ónixmárványt megmunkáló vállalatok formatervezője.

Takács András (ST)

(* 1931. jan. 8. Sajótiba) Néptáncgyűjtő, koreográfus. A pozsonyi magyar pedagógiai gimnázium esti tagozatán érettségizett (1952). Később Nyitrán levelező tagozaton magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1966), majd ugyanott doktorált (1986). 1950–1951-ben a Szlovák Állami Népművészeti Együttes táncosa, 1952–1955-ben a Csemadok KB szakelőadója, egyidejűleg részt vesz a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) megalapításában, a tánckar művészeti vezetője és koreográfusa; 1956–1960-ban a Szlovákiai Népművészeti Alkotások Központi Háza magyar néptánc-szakelőadója, ill. az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes tánckarának művészeti vezetője és koreográfusa volt. 1960–1992 között a Csemadok KB szakelőadója (közben 1961–1968 között a népművészeti osztály vezetője, 1969–1971 között központi titkár). 1990–1995-ben az Országos Népművészeti Fesztivál, 1995–1996-ban az Ifjú Szivek igazgatója. Módszeresen feltérképezte a szlovákiai magyar tájegységek tánchagyományát, és feldolgozta több tájegység (Csallóköz, Mátyusföld, Gömör) táncanyagát. Az öntevékeny szlovákiai magyar táncmozgalom egyik megalapozója. Főbb díjai, kitüntetések: Pribina-kereszt I. fokozata (2023); Pro Cultura Hungarica-díj (2021); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (2006); a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2001); a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életfa-díja (1998) . – Fm. Mátyusföldi népi táncok (Martin Györggyel, 1981); Gömöri népi táncok (Fügedi Jánossal, 1992); Csallóközi néptáncok (mon., 2000); A Népes (tan., 2004); Bertókéknál (tan., 2005); Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve (2007, 2016); A legkisebb fiú vándorlásai (2010, 2014).

Takáts Emőd (TSZA)

(* 1942. dec. 26. Komárom – † 2021. szept. 21.) Színész, rendező, színházigazgató. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett 1961-ben. 1963-től a Magyar Területi Színház színésze, melynek – ill. a Komáromi Jókai Színháznak – nyugdíjba meneteléig tagja maradt. 1969–1974 között rendezői oklevelet szerzett Prágában, ezután előbb színházának rendezője, ill. művészeti vezetője, 1979–1989 között igazgatója, később a műszaki részleg vezetője. – Főbb színházi szerepei: Nyilas Misi (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig – Kassai Csemadok Műkedvelő Színháza a Kassai Állami Színházban); White (John Steinbeck: Egerek és emberek); Escalus (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Giles Gorey (Arthur Miller: A salemi boszorkányok); Frangepán (Háy Gyula: Isten, császár, paraszt). – Főbb rendezései: Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Leánynéző. Rudi Strahl: Ádám és Éva esete. Karel Čapek: A rabló. Dávid Teréz: Bölcs Johanna. Ján Solovič: Ezüst jaguár. Bertolt Brecht: Carrar asszony puskái. Szophoklész: Antigoné. William Shakespeare: Windsori víg nők. Ján Solovič: Aranyeső. Egri Viktor: Gedeon-ház. Carlo Goldoni: A hazug. Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. Peter Kováčik: A Zöld Fához címzett fogadó. Kmeczkó Mihály: Harc a kutyafejűekkel. Vaszilij Suksin: Nergikus emberek. Lovicsek Béla: Tűzijáték. Kertész Ákos: Névnap. William Shakespeare: Coriolanus. Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert. Katona József: Bánk bán. Lovicsek Béla: Végállomás. Sütő András: Káin és Ábel. Szép Ernő: Vőlegény. Csurka István: Házmestersirató. Móricz Zsigmond: Rokonok. Carlo Collodi: Pinokkió. Jókai Mór: Fekete gyémántok. Csokonai vitéz mihály: karnyóné és a két szeleburdiak. – Fm. Hogyan kell rendezni? (módszertani tanácsadó Konrád Józseffel közösen, 1978). – Díjak, elismerések: Érdemes művész, 1987. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002).

Talamon Alfonz (FI)

(* 1966. máj. 14. Dunaszerdahely, † 1996. szept. 8. Galánta) Író. Galántán érettségizett (1984), a pozsonyi Comenius Egyetemen tanult, de tanulmányait nem fejezte be. 1988-ban a Csemadok KB szakelőadója, 1992-től a Szabad Újság szerkesztője. 1996. febr. 9-én baleset érte, és haláláig kómában volt. Az Iródia mozgalom nemzedékének és a Próbaút (1986) c. antológiának egyik meghatározó egyénisége volt. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-ban róla elnevezett prózaírói díjat alapított; diószegi szobrát Mag Gyula készítette (2006). 1996-ban Madách Imre-díjat kapott.  – Fm. A képzelet szertartásai (elb., 1988); Gályák Imbrium tengerén (r., 1992); Az álomkereskedő utazásai (elb., 1995); Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából (r., 1998); Talamon Alfonz művei (2001). – Ir. Németh Zoltán: Talamon Alfonz (mon., 2001).

Tallós-Prohászka István (FI)

(* 1896. nov. 8. Somorja, † 1974. nov. 10. Rónafő [Mo.]) Festőművész, publicista. Az I. vh.-ban mint hadifestő teljesített szolgálatot. 1920–1924 között a budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult, majd Berlinben folytatta tanulmányait. 1946-ig Somorján élt, és aktívan részt vett a szl. magyar kulturális életben (többek közt alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak), bekapcsolódott a Sarló mozgalomba. Expresszív figurális kompozíciói szatirikusan és kritikusan szemlélik a társadalmat. Legjobb képei társadalmi freskók a visszásságokról (Idegenek, A céda, Nyúzzák a földet, Piac). Rendszeresen kiállított, munkásságát a műkritika elismerőleg figyelte. Pain álnéven művészeti, ill. politikai cikkeket, valamint karcolatokat publikált csehszl. magyar lapokban (A Reggel, Az Út, Magyar Újság, Magyar Nap, Csehszlovákiai Népszava). Regénye és rövidebb prózai írásainak nagy része kéziratban maradt. 1928–1937 között több könyvet illusztrált. 1935-ben elnyerte a CSMTIMT aranyérmét. 1947-ben Mosonmagyaróvárra telepítették. A somorjai Városi Művelődési Házban róla nevezték el a képtárat. – Ir. Szalatnai Rezső: Prohászka Tallós István képei (In: Arcképek, háttérben hegyekkel, 1969); Szíj Rezső: Prohászka Tallós István (1979).

Tamás Mihály (FI)

(* 1897. márc. 1. Beregszász [Ukrajna], † 1967. aug. 1. Melbourne [Ausztrália]) Író, szerkesztő. Szülővárosában érettségizett 1914-ben, majd a budapesti műegyetemen 1921-ben építészmérnöki, 1928-ban pedig Brünnben útépítész-mérnöki oklevelet szerzett. A két vh. közötti szlovákiai magyar irodalom egyik vezető egyénisége volt. Az 1920-as évektől a Kassai Napló és a Magyar Újság munkatársa, 1937-ben a Tátra főszerkesztője, és ugyanezen néven könyvkiadót is szervezett. 1937–1938 között tagja volt a Magyar Múzsa szerkesztő bizottságának. 1949-ben Londonba emigrált, ahonnan 1951-ben Ausztráliába ment, a Melbourne-i egyetemen tanított, és teljesen felhagyott az irodalommal.– Fm. Novelláskönyv (elb., 1923); Szép Angéla háza (kisr., 1927, 1984); Mirákulum (három kisr., 1932); Két part közt fut a víz(r., 1936, 1970); Sziklán cserje (elb., 1937); Maris (r., 1944). – Ir. Csanda Sándor: Első nemzedék (tan., 1968, 1982); Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002); Turczel Lajos: Az arcképek és emlékezések (tan., 1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

Tarics János (JSZ)

(* 1925. nov. 16. Komárom † 2008. szept. 28. Komárom) Színész, rendező, zenész. Városa egyik legismertebb műkedvelő színjátszója, zenésze volt; kezdettől tagja a helyi Csemadok-szervezet színjátszó csoportjának. 1953-tól 1985-ig a Magyar Területi Színház színésze, ügyelője, gyártásvezetője; 1962 aug.-a és 1963 febr.-ja között – Munk Istvánnal és Konrád Józseffel közösen – a színház igazgatója. Több mint harminc színpadi zenét írt. A Jókai Napokon többször elnyerte a legjobb rendezés díját. Egy időben ő volt a komáromi Egyetértés Munkásdalárda karnagya. – Főbb színházi szerepei: Jakab mester (Jean-Baptiste Molière: A fösvény); Gergely (Egri Viktor: Pünkösdi királyság); Káplán (Bródy Sándor: A tanítónő); András (Karel Čapek: Az anya); Wurm (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Szucsinka plébános (Mikszáth Kálmán–Jana Melichárková: Különös házasság); Herceg (Alois Jirásek: Lámpás); Apa (Dávid Teréz: Dódi) – Főbb rendezései: Dobozy Imre: Szélvihar; Quido Masanetz–Peter Bejach: A lehetetlen nő; Rudolf Trinner: Nem angyal a feleségem. A Matesz Thália színpadán: Gál Sándor: A szürke ló. Műkedvelő rendezőként: Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt; Szakonyi Károly: Honkongi paróka; Valentyin Katajev: Egy bolondos vasárnap az üdülőben. – Zenei közreműködései: Karol Kremničan: Lusta méhecske; Martin Hollý–Jozef Hollý: A furfangos diák; Siposs Jenő: A csodálatos erszény; Pierre-Augustin Caron de Baumarchais: Figaro házassága; Viktor Rozov: Boldogság merre vagy; Peter Bejach: A lehetetlen nő; Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi; Cusach Dymphna: Csendes tengeri éden; Csizmarek Mátyás: Érdekházasság; Kertész Imre: Bekopog a szerelem – karmester; Babay József: Három szegény szabólegény; Mikszáth Kálmán: Különös házasság; Arthur Miller: Pillantás a hídról. A MATESZ-ben bemutatott darabok többségének szcenikai zenéjét csaknem harminc éven keresztül ő készítette. Játszott zongorán, gitáron, nagybőgőn. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).