(* 1903. máj. 21. Ungvár, † ?) Közíró, szociológus. Az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjaként élt Csehszlovákiában, s a 30-as években élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. 1934-től 1939-ig a Korunknak is számos kulturális kérdésekkel foglalkozó tanulmányt és kritikát küldött (részben F. J. Jaroslav álnéven). A második vh. alatt a szovjet hadseregben harcolt, 1945 után nyugdíjazásáig a Kossuth Könyvkiadó főszerkesztője volt. Számos könyvet fordított cseh és szlovák nyelvből magyarra. – Fm. Megtévesztők és megtévesztettek (1933).

(* 1934. dec. 12. Kalonda, † 1994. febr. 9. Kassa) Operaénekes. Gimnáziumba Losoncon és Füleken járt. 1955–1960 között a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–szlovák szakos hallgatója volt, s tagja az Ifjú Szivek énekkarának. 1962-től a pozsonyi Katonai Művészegyüttes, 1972-től az olomouci, 1981-től haláláig pedig a kassai Állami Színház operatársulatának a szólistája volt.

(* 1873. ?, † 1945. ? Kassa) Publicista, író. Városi számvevőségi tisztviselő, majd tanácsos volt Kassán, kulturális munkát a Kassai Polgári Társaskörben és a Kazinczy Társaságban végzett. – Fm. Kassai krónikák (1921); Nevessünk, adomák (1924, 1928); A 400 éves Lőcsei Ház és a 63 éves Kassai Polgári Társaskör (1931).

(* 1940. jún. 12. Nagykövesd, † 2011. aug. 29. Pozsony) Író, műfordító, szerkesztő. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett (1958). A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–orosz szakos tanári oklevelet (1964). 1963-tól publikál, az Új Ifjúság közölte első írásait. 1964-től előbb a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője, majd az Új Szó rovatvezetője. 1990-ben megalapította a Pannónia Kiadót. 1963-tól publikált; cseh és szlovák nyelvből fordított. 1990-től számos dokumentumgyűjteményt adott ki. – Fm. András-napra megjövök (elb., 1976); Álom a ködbikáról (r. és elb., 1980); Vallomások és párhuzamok (interjúk, 1987). – Ir. Bodnár Gyula—Tóth László: Nyomkereső (1994); Szeberényi Zoltán: magyar irodalom Szlovákiában (1945—1999) II.,(2001.); Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. ( 2004).

(* 1887. ápr. 3. Budapest [Mo.], † 1947. nov. 13. Városlőd [Mo.]) Ref. lelkész, lapszerkesztő. 1914–1945 között Losoncon volt lelkipásztor. A ref. Egyház és Iskola és a Losonci Hírlap szerkesztője. A losonci ref. teológiai szemináriumban görög nyelvet tanított. 1945 után kitelepítették Mo.-ra. – Fm. A Losonci Magyar Dalegylet hetvenéves története 1860–1930 (1931). Csaták tüzében, Isten kezében (elb., é. n.)

(* 1929. jún. 1., Pozsony, † 2009. nov. 26., Pozsony) Újságíró, lapszerkesztő, versenysakkozó, sakkszakíró. A pozsonyi magyar reálgimnázium diákja volt, de 1947-ben már egy szlovák gimnáziumban érettségizett. 1954-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán szerzett oklevelet. 1950-től a Szlovák Rádió magyar adásának külső munkatársa, 1953–1968 között szerkesztője volt. 1968-ban a Csehszl. szovjet megszállása után illegálisan működő Gabonaváros rádióadó vezetője volt. 1968–1970-ben a pozsonyi rádió sportszerkesztőségének a vezetője lett, de 1970-ben elbocsátották állásából. 1971–1989 között a Československý šport c. újság szerkesztője, majd 1993-ig főszerkesztője volt. Diákkorától versenyszerűen sakkozott. A második vh. alatt a pozsonyi VAS színeiben versenyzett, majd az ŠK Bratislava, később pedig a Pravda Sakk-klubjának a versenyzője lett. 1954–1979 között a csehszlovák sakkválogatott tagja volt. A csehszlovák főiskolai válogatott tagjaként világbajnoki aranyérmet, 1957-ben a csehszlovák sakkválogatottal Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, és megkapta a nemzetközi sakkmesteri címet. Emlékezetes győztes játszmája volt a későbbi világbajnok, Mihail Tal ellen. 1967-ben Csehszl. egyéni sakkbajnoka lett. A sakkozásról rendszeresen írt a különböző szlovákiai lapokban, – Fm. Boje o šachový trón (1976).

(* 1900. jún. 16. Kismarton [Ausztria], † 1973. jan. 21. Martonvásár [Mo.]) Pedagógus, író, irodalomtörténész, szociálpszichológus. Középiskoláit Pozsonyban végezte, majd német–francia szakon tanult Budapesten, Berlinben és Prágában. Ezután Lőcsén, Aranyosmaróton, majd éveken át Érsekújvárott volt középiskolai tanár. Tanári munkája mellett támogatta a középiskolások önképzőköri mozgalmát, a Sarló és a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége is hatósugarába tartozott. A szlovenszkói magyar serdülők lelki világa (1935) c. műve a korszak egyik legjelentősebb szakmai munkája. 1939-től Szegeden lett gyakorló gimnáziumi tanár. A második vh. után a budapesti Vallás- és Közoktatási Minisztérium munkatársaként a Szl.-ból Mo.-ra menekült, ill. áttelepített pedagógusokat segítette. Később a Tankönyvkiadóban dolgozott, majd az Idegen Nyelvek Főiskolája, később az ELTE tanszékvezető tanára volt. Tankönyveket, nyelvkönyveket, irodalomtörténeti tanulmányokat írt. – Fm. A szlovenszkói magyar serdülők lelki világa (tan., 1935); Az idegennyelvi beszédkészség fejlesztésének lélektani és módszertani problémái (tan., 1961); Ödön von Horváth (monográfia, 1971).

(* 1928. márc. 11. Diószeg) Színházigazgató, diplomata. 1940–1945 között a komáromi bencés gimnázium diákja, 1946–1949 között a szlovák gimnázium diákja volt. 1953-ban a pozsonyi Comenius Egyetemen jogi diplomát szerzett, ahol tanársegédként, később adjunktusként folytatta pályáját. 1960–1963 között a pozsonyi rádió magyar adásának főszerkesztője, 1963–1968 és 1971–1977 között a komáromi Magyar Területi Színház igazgatója. Közben 1969–1971 között a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottságának titkára, ill. a Természet és Társadalom főszerkesztője; 1977-től 1988-as nyugdíjazásáig a budapesti csehszlovák nagykövetség tanácsosa volt.

(*1925. máj. 17. Kislég, † 1991. okt. 3. Lég) Kommunista pártmunkás. Műasztalosnak tanult, a vh.-t követően ácssegédként dolgozott Pozsonyban. A pártfőiskola elvégzése (1950) után építőipari vállalat igazgatója lett (1950–55), majd 1969-ig a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottságon dolgozott. 1963-ban a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskolán mérnöki oklevelet szerzett. 1968-ban beválasztották a CSKP KB-ba (1971-ig), 1970–83 között a szlovák kormány munkaügyi és népjóléti minisztere, 1971-től a kormány Nemzetiségi Tanácsának tagja, 1976–90 között az Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, 1983–89 között egyben egyik alelnöke volt. 1966–68 és 1971–89 között tagja volt a Csemadok KB Elnökségének is. 1955-ben és 1975-ben Munka Érdemrenddel tüntették ki.

(* 1957. júl. 16. Vágsellye) Jogász, újságíró. Galántán érettségizett (1975), a pozsonyi Komenský Egyetem Jogi Karán szerzett oklevelet (1980). 1980–1981-ben a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője. 1982-től különböző járásbíróságokon bíró, 1998-tól a Pozsony Megyei Bíróság alelnöke. Ismertek jogi ismeretterjesztő írásai.

(* 1951. máj. 15. Várkony) Színésznő. Dunaszerdahelyen érettségizett 1969-ben. 1969 és 1973 között színészdiplomát szerzett a pozsonyi Szépművészeti Akadémián. Ezt követően 1982-ig, majd 1983-tól 1987-ig ismét a komáromi Magyar Területi Színház színésze volt. 1987-től szabadfoglalkozású. Dunaszerdahelyen él. Rendszeresen szerepelt a pozsonyi rádió magyar adásának hangjátékaiban, ill. versműsoraiban. Több alkalommal vendégszerepelt a Komáromi Jókai Színház, ill. a Teátrum Színházi Polgári Társulás előadásaiban.

(* 1910. szept. 24. Vágvecse, † ?) Pártfunkcionárius. 1927-ben belépett a Komszomolba, 1939-ben pedig a CSKP-ba. Illegális tevékenysége miatt a második vh. idején többször is börtönbe került. A háború után részt vett a Szlovákiai Magyar Antifasiszták Szövetségének munkájában. 1946-tól 1949-ig a Szlovák Szakszervezeti Tanács munkatársa. 1948 őszétől az SZLKP KB-a mellett működő Magyar Bizottság tagjaként jelentős szerepet kapott a pártnak a magyar kisebbséggel kapcsolatos döntéseiben. Részt vett a Csemadok megalakulásának előkészítésében, egy ideig a szervezet alelnöke, majd 1962-ig az elnökség tagja volt. Mint az SZLKP KB tagja, 1949-től a dél-szlovákiai kollektivizálás egyik irányítója. 1950–1951-ben a Szabad Földműves főszerkesztője. 1970-ben Munka Érdemrenddel tüntették ki.

(1933. júl. 20. Medve, † 2002. nov. 27. Nyitra) Pedagógiai szakíró, egyetemi docens. Komáromban érettségizett (1954), a Comenius Egyetem BTK-n magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1958). 1976-ban doktorált és kandidátusi címet kapott. 1961-ig a galántai gimnáziumban tanított, majd a nyitrai Pedagógiai Főiskola tanársegédje, adjunktusa (1963) és docense (1980) lett. – Kutatási területe az oktatáselmélet és a tehetséggondozás. Módszertani írásai, tanulmányai szakfolyóiratokban jelentek meg. Szakkönyvek fordításában is részt vett. – Fm. Módszeres eljárások, a szakkifejezések kétnyelvű oktatása (1985); Didaktika (E. Petlákkal, szlovákul, 1987); Pedagogika pre majstrov odbornej výchovy [Pedagógia a szakképzés mesterei számára] (1988); Didaktika (2001).

(* 1949. okt. 9. Bodrogszentes,  † 2018. márc. 22. Dunaszerdahely) Költő, szerkesztő, műfordító. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett (1968). Egyetemi tanulmányait félbehagyva, 1971-től újságíró (Új Ifjúság) lett, 1973–1991 között pedig a Madách Könyv- és Lapkiadó sajtóelőadója, szerkesztője, valamint az Irodalmi Szemle olvasószerkesztője, ill. szerkesztője volt. 1991-től a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Könyvkiadó vezetője, ill. szerkesztője (1995–1997 között a Katedra főszerkesztője is). Az Egyszemű éjszaka c. antológiában tűnt fel verseivel 1970-ben. Számos antológia összeállítója, szerkesztője. Esszéi mellett egy időben képzőművészeti tárgyú írásai is ismertek voltak. Főbb díjai: Dunaszerdahely Város Polgármesterének Emléklapja In memoriam (2022); Balassi Bálint-emlékkard (2014); Madách Imre nívódíj (2014); Forbáth Imre-díj (2006); Katedra-díj (1999); Madách-díj (1991); – Fm. Napkitörések (v., 1972); Krónikatöredék (v., 1979); Dióhintó (gyermekv., 1981); A kígyókő (mondafeldolgozások, 1984); A felkiáltójeles ember (v., 1987); Az idő hallgatása (vál. v., 1991); Imádságok (esszék, 1992); Mindig (v., 1993); Ördögszekér (mondafeldolgozások., 2003); Bálám szamara (v., 2005); Én nem tudom, talán… (v., 2006); Halottaim piros virága. Válogatott versek 1970–2010 (2010); Ámen és ómen (2012).

(* 1970. júl. 29. Szepsi, † 2016. szept. 26. Jablonca) Tréner, konzultáns. Szülővárosában érettségizett (1988), a Fórum Alapítvány, ill. a Fórum Kisebbségkutató Intézet regionális szervezője (1995–1999), 2006-tól a Fórum Információs Központ igazgatója (1998–2000 között a kassai civil Kerületi Grémium kisebbségi és emberjogi szekciójának vezetője, ill. 1999–2002 között a szlovák Harmadik Szektor Grémiumának tagja). 2000–2003 között a Kassai Magyar Közösségi Ház vezetője. – Fm. Nonprofit 1×1. Útikalauz kezdő civil szervezetek számára (többekkel, 2002).

(* ,  † ?) Kritikus, költő, lapszerkesztő. Valószinűleg Kassán született és érettségizett. A 20-as évek első felében nagyon aktív volt. A Tűzben és a Kassai Naplóban avantgardista verseket, kritikákat, kíméletlen hangú vitacikkeket publikált, s a Tűz 1922-es irodalmi ankétjában Madách Társaság néven kisebbségi írószervezet alapítását javasolta. A színház problémáival is intenzíven foglalkozott: 1921-ben a Tűzben A szlovenszkói magyar színészet címmel cikket írt, s két kassai színházi lapnak (Színház és Sport, 1923; Színház, 1923–1925) kiadója és főszerkesztője volt. – Fm. Indulás (v., 1920). – Ir. Mihályi Ödön: Kultsár Miklós: Indulás (Kassai Napló, 1920. júl. 21.); Gyüre Lajos: Kassai Napló 1918–1929 (1986).

(* 1868. jún. 5. Pozsony, † 1944. dec. 31. Budapest) Újságíró, könyvtáros, történész. Pozsonyban érettségizett, jogi tanulmányait a pozsonyi jogakadémián és Kolozsváron végezte. 1887–1894-ben több pozsonyi lap (Pozsony-megyei Közlöny, Nyugatmagyarországi Híradó, Pozsonyvidéki Lapok, Westungarische Grenzbote) munkatársa, budapesti lapok levelezője, külföldi lapok alkalmi tudósítója volt, 1894 és 1900 között Budapesten, a miniszterelnökség sajtóosztályán dolgozott. 1900-tól Pozsony város könyvtárosa, 1914–1919-ben a rövid életű Erzsébet Tudományegyetem könyvtárának igazgatója volt. 1922 végén Budapestre költözött, s ismét újságíró lett. 1923–1925-ben a Dunaposta, 1925-től a Pester Lloyd munkatársa s egyúttal a Neues Pester Journal felelős szerkesztője volt. Pozsonnyal állandó kapcsolatot tartott, számos cikke, tudósítása jelent meg a Híradóban. – Történeti és művelődéstörténeti munkássága is jelentős.