(* 1917. szept. 28. Kassa, † 1987. jan. 16. Losonc) Prózaíró. A gimnáziumot Kassán és Losoncon, a jogot Pécsett, a magyar–történelem szakot a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán végezte el. 1952-től nyugdíjazásáig a füleki gimnáziumban tanított. Már középiskolás korában publikált, s munkatársa volt a rövid életű losonci diáklapnak, az Indulásnak. Irodalmi munkásságából a katona- és fogolyélményeit feldolgozó regényei emelhetők ki; a szovjet hadifogságot szépítés nélkül bemutató regénye (1971) a műfaj jobb magyar produktumai közé sorolható. – Fm. És mégis felkél a nap (r., 1971); Tábortűz a Vöröskőn (r., 1975); Öt perc az élet (r., 1986). – Ir. Koncsol László: Tizenkét hónap tíz könyvéről (In: Kísérletek és elemzések, 1986); Dusza István: Jelenség vagy véletlen egybeesés? (Irodalmi Szemle, 1987/5); Ardamica Ferenc: Cicero elment (Irodalmi Szemle, 1987/4).

(* 1903. júl. 16. Mezőtúr [Mo.], † 1983. szept. 1. Budapest [Mo.]) Író, kritikus, orvos. Losoncon érettségizett (1921), a pécsi egyetemen szerzett orvosi oklevelet (1927), majd Mo.-n telepedett le. Első írásai és könyvei Csehszl.-ban jelentek meg. – Fm. Emberek az óceánon (elb., 1927); Vihar a galambház felett (r., 1928); Zsákucca (r., 1932); A Felvidék, Erdély és Délvidék irodalma (tan., 1942); A felvidékről jöttek (r., 1944).

(* 1976. márc. 9. Losonc) Színésznő. Általános iskolába Ragyolcon járt. A gimnáziumi éveket Füleken töltötte. Diákként a Füleki Zsákszínházban tevékenykedett. Az érettségi vizsga után 1994-ben került a Komáromi Jókai Színházba. Két év elteltével átszerződött a Kassai Thália Színházhoz. A pozsonyi Színművészeti Főiskolán színész szakon végzett (2002). Azóta a Komáromi Jókai Színház társulati tagja. – Főbb színházi szerepei: Kassai Thália Színház: Lucia, Teresina (Eduardo de Filippo: Házasság olasz módra); Udvarhölgy (Katona József: Bánk bán); Mary, négernő (Bakonyi Károly–Szirmai Albert: Mágnás Miska); Icuka nővér (Kárpáti Péter: Halhatatlan háború); Mari (Jean-Baptiste Molière: Don Juan, vagy a kőszobor lakomája); Mumus (Rákos Péter–Bornai Tibor: Mumus); Iboly (Vaszary Gábor: Klotild néni); Flinn nővér (Dale Wassermann: Kakukkfészek). Komáromi Jókai Színház: Sárbogárdi Jolán (Parti Nagy Lajos: Ibusár); Titánia (William Shakespeare: Álom); Aranyka (Romhányi József–Fényes Szabolcs: Hamupipőke); Jokhábet (Michel de Ghelderode: Barabbás); Ritka Panna (Jókai Mór: A gazdag szegények); Chanclos (Szomory Dezső: II. József); Játékvezető (Alexander Dumas: Három a testőr); Nérine (Jean-Baptiste Molière: Gömböc úr); Szobalány (Molnár Ferenc–Kellér Dezső–Zerkovitz Béla: Doktor úr); Dudinszkyné (Szép Ernő: Patika); Eszter özvegyasszony (Gárdonyi Géza: A bor); Antónia nővér (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Doreen, szobalány (Noel Coward: Forgószínpad); Asszony (Kodály Zoltán–Paulini Béla–Harsányi: Háry János); Eurüdiké (Szophoklész: Antigoné); Asszony (Niccolo Machiavelli: Mandragora); III. Vénasszony (Tamási Áron: Énekes madár); Nő (Spiró György: Prah); Mária, Olivia komornája (William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok); Artyemija Zemljanyina, közjólétiintézmény-gondnok (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor); Terka, a lány (Móricz Zsigmond: Sári bíró); Nő (Spiró György: Príma környék); Vidaubantné (Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból). – Vendégjátékok: Malá scéna (Nemzeti Színház Kisszínpada); Bárónő (Steve Martin: Picasso a Lapen Agile-bárban) – Film: (a csak szlovák nyelven feltüntetett műveknek nincs hivatalos műfordításuk); Világszám, 2004, r. Koltai Róbert; Mi kérünk elnézést! c. havi műsor szereplője a TV2-n; Kruté radosti, 2002, r. Juraj Nvota; Marhuľový ostrov, (Barackliget), 2011, r. Peter Bebjak – Ir. Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (Budapest); Divadlá na Slovensku [Szlovákiai színházak] (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

(* 1943. febr. 08. Losonc) Műfordító, író. Füleken érettségizett (1966), a nyitrai Pedagógiai Főiskolán matematika–képzőművészet szakot (1966–1967 között), a pozsonyi Komenský Egyetemen magyar–német szakot hallgatott (1968–1971). Ritkán publikál, elsősorban műfordítóként tevékeny (többek között Peter Jaroš, Jozef Kot, Božena Němcová, Ľubomír Feldek műveit fordította). 1991-ben Madách Imre-díjat kapott.

(* 1899. nov. 6. Losonc, † ?) Publicista, szerkesztő. A tanítóképzőt Losoncon végezte. 1922-től tanító, a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület vezetőségének tagja, majd országos elnöke, a 30-as években a Magyar Tanító c. lap munkatársa, majd szerkesztője s a Magyar Tanítók Országos Énekkarának elnöke volt. A lapban számos tanügyi, módszertani, publicisztikai cikket közölt, s a Losonci Hírlapban is publikált. – Főleg  az akkori elemi iskolák tantárgyainak módszertani kérdéseivel foglalkozott. – 1949 után újból tanított, elvégezte a Pedagógiai Főiskolát (1956), s az 50-es években főszerkesztője volt a losonci Indulásnak. – Fm. Munkaiskola (1929).

(* 1886. Losonc, † 1967. nov. 15. Rozsnyó) Kat. pap, lapszerkesztő. Rozsnyón volt plébános, kanonok (1927), pápai prelátus (1941). Alapító szerkesztője az 1928–1944-ben Rozsnyón megjelent Krisztus Királysága c. hitbuzgalmi lapnak. – Fm. Két világ örvényei (publ., 1940); Homíliák (szentbeszédek, 1943).

(* 1958. nov. 1. Losonc) Informatikus, helytörténész. Füleken érettségizett (1976), a kassai Šafárik Egyetemen szerzett matematika–programozói oklevelet (1981), 1985-ben doktorált (RNDr.). Tevékenyen bekapcsolódott a szlovákiai magyar ifjúsági mozgalomba, a honismereti kerékpártúrák egyik szervezője. 1988-ban megalapította a losonci Kármán József Színkört. 1998-tól alapítója, ill. elnöke a Phoenix Lutetia Polgári Társulásnak. – Fm. Honismereti kerékpártúrák 1975–1999 (mon., 1999); A losonci református temető (tan., 2003); A Losonci Teológiai Szeminárium 1925–1939 (2004); Losonc – Lučenec (2007).

(* 1904. máj. 21. Ungvár, † ?) Író. Jómódú polgári családból származott, eredeti neve Ligeti Edit. Érettségije után német nyelvet és irodalmat tanult, utána Losoncon, majd Kassán tanított. 1938 után Mo.-on élt, 1945 után az USA-ba emigrált, s a berkeleyi egyetem könyvtárosaként működött. – Egyetlen könyve, erősen önéletrajzi fogantatású regénye 1935-ben, abban a tízkötetes sorozatban jelent meg, melyet a budapesti Franklin Kiadó csehszlovákiai magyar íróktól adott ki. – Fm. Mégsem történt semmi (r., 1935). – Ir. Sándor László: Fiatal szlovákiai írónő (Korunk, 1936, 695); Marék Antal: Mégsem történt semmi (Magyar Írás, 1936/7); Turczel Lajos: Elfelejtett évfordulók 1994-ben (Szabad Újság, 1994. dec. 28.).

(* 1909. márc. 20. Budapest [Mo.], † 1993. okt. 13. Budapest [Mo.]) Kritikus, műfordító, lapszerkesztő. Szülei az első vh. idején Kassára, majd Losoncra költöztek. Gimnáziumot és kereskedelmi akadémiát végzett Kassán, 1945 után levelező hallgatóként művészettörténeti tanulmányokat folytatott a moszkvai Repin intézetben. 1933-tól szerkesztője a losonci Figyelőnek, s uo. egyik alapítója az Indulásnak. 1937-ben elnöke lett a helyi népfrontos ifj. egyesületnek, a Tűznek. 1938-ban Kassára költözött, s ott, majd Ungvárott dolgozott magánhivatalnokként. A szovjet Kárpát-Ukrajnából 1962-ben költözött Bp.-re, ahol a leghosszabb ideig (1966–1978) a Gorkij Könyvtár igazgatójaként működött. – A 30-as években tűnt fel cikkeivel; állandó külső munkatársa lett a Magyar Újságnak és a Magyar Napnak. 1935-ben átvette Fábrytól a Korunk csehszlovákiai képviseletét, s 1940-ig több mint 50 cikke, kritikája jelent meg a lapban. – Műfordítói tevékenységét cseh és szlovák művekkel kezdte. 1945 után Ungvárott tucatnyi könyvet fordított orosz és ukrán íróktól. Mint az ungvári képtár igazgatója képzőművészeti tanulmányokat is írt, s Ungváron magyar népmeséket és a kárpátaljai magyar írók alkotásaiból összeállított antológiákat is kiadott. – 1962 után Bp.-en számos tanulmányt és ismertetést írt a csehszl. magyar, a cseh, a szlovák és a szovjet irodalom kérdéseiről. Szerkesztői tevékenysége is jelentős: 1945 után az ő összeállításában jelentek meg Sáfáry László, Rudnóy Teréz, Vozári Dezső vál. kötetei, valamint az Ez volt a Sarló c. tanulmánygyűjtemény. – Fm. Glück Gábor (ukránul, mon., 1959); Magyar népmesék (1954); Grabovszky Emil élete és munkássága (oroszul, mon., 1962); Hazánk: Kelet-Európa (tan., 1979); Hidak partok között (tan., 1988).

(* 1891. jan. 5. Igrici [Mo.], † 1978. aug. 11. Budapest [Mo.]) Ref. teológus, író, publicista. A gimnáziumot Miskolcon, a ref. teológiát Sárospatakon végezte. 1915–1917-ben Losoncon volt hitoktató, 1920–1931-ben ismét Losoncon élt, majd visszatért Magyarországra. Fm: A magyar kálvinizmus útja (tan., 1927); Siralmak könyve (elb., 1928); Az elsikkadt hegyibeszéd (tan., 1932); Diák a századfordulón (önéletrajzi r., 1965).

(* 1877. márc. 14. Nemespécsely [Mo.], † 1939. okt. 2. Losonc) Ref. püspök. A két vh. közötti szlovákiai magyar közélet jelentős személyisége. A teológiát Kolozsvárott, Pápán, Budapesten és Edinburgh-ben végezte. Öt évig a budapesti gyűjtőfogház lelkésze volt, majd 1906-tól Losonc lelkipásztora. 1921-ben a Dunáninneni egyházkerület főjegyzőjévé, 1938-ban az egyházkerület püspökévé, 1939-ben zsinati rendes taggá választották. Alapítója, igazgatója és részben fenntartója is volt a Losoncon 1925-ben megszervezett ref. teológiai szemináriumnak. Nagy szerepe volt a ref. egyház újraszervezésében az államfordulat utáni Csehszl.-ban. Az Összefogás c. egyházi társadalmi lap és a Felsőnógrád főszerkesztője. Püspöksége idején indította el a Református összefogás elnevezésű mozgalmat, valamint az ugyanezen nevet viselő havilapot. – Fm. A magyar liturgia története I. (1904); A losonci református egyháztanács vallástétele (1917).

(* 1915. szept. 12. Losonc, † 2004. júl. 17. Pozsony) Ref. püspökhelyettes, tanulmányíró. 1937– 1976 között ref. lelkész (Munkács, Csicsó, Garamlök, Léva, Kéty, Újbars, Diósförgepatony); 1976-tól haláláig Pozsonyban élt. 1953–1954-ben a prágai egyetem protestáns teológiai karán a ref. hallgatóknak tartott előadásokat. Irányításával újították fel a dióspatonyi ref. templomot. Egyházi lapokban publikált.

(* 1914. júl. 18. Für, † 1973. jún. 25. Budapest [Mo.]) Publicista, kritikus, műfordító. Losoncon érettségizett, majd Párizsban tanult. Losoncon az Indulás munkatársa, 1936-tól a Magyar Nap szerkesztője volt. 1938-tól Párizsban élt: a 2. vh. idején főtitkára lett a külföldiekből alakult ellenállási mozgalmak föderációjának, s részt vett a francia ellenállásban. Munkatársa volt a Korunknak, a Szabad Szónak és a párizsi Üzenetnek. 1945 után Mo.-on élt, külügyi szolgálatban dolgozott. 1949-ben hamis vádak alapján bebörtönözték, 1955-ben szabadult. A 60-as évek végétől az Európa Kiadó főszerkesztője, majd irodalmi vezetője volt. Csehből Olbracht és Čapek, franciából Victor Hugo, Stendhal és Aragon műveit fordította magyarra. – Fm. Írók írókról (szerk., 1970). – Ir. Gyergyai Albert: Szekeres Györgyről (Nagyvilág, 1973/4); Hermann István: Szekeres György (Kritika, 1973); Vadász Ferenc: Szekeres György (Népszabadság, 1984. júl. 4.); Szekeresné Varsa Vera: Szalamandra a tűzben (emlékirat, 1985).

(*1911. Losonc,  † 1962. Budapest [Mo.]),): publicistaként működött. Munkáscsaládból származott. A Komensky Egyetemen folytatott jogi tanulmányait egészségi okok miatt nem fejezte be. Részt vett a Sarló tevékenységében. A Figyelő hetilap munkatársa is volt, majd betegsegélyzői tisztviselőként is dolgozott. A második vh. után Mo.-ra települt. Cikkei, kritikái A Mi Lapunkban, Indulásban, Magyar Napban s főként a Korunkban láttak napvilágot.

(* 1918. jún. 28, Losonc, † 2013. nov. 6., Budapest [Mo.])  Nyomdász-családból származott, szülővárosában  érettségizett (1936). Érettségi után a pozsonyi Comenius Egyetem történelem–magyar szakán folytatott felsőfokú tanulmányokat (1936–1938), majd 1939–1941 között a budapesti egyetem hallgatója, bölcsészdoktori disszertációját is itt védte meg (1945). A magyar történészek közül elsőként kutatta a második vh. hatásait a magyar–szlovák kapcsolatokra. Szekfű Gyula javaslatára került a Teleki Pál Intézetbe, a szlovák részleg élére. – Fővárosi könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban dolgozott és végezte történeti kutatásait, 1967–1985 között a Magyar Nemzeti Múzeumban volt főmunkatárs. Jelentősek Bajcsy-Zsilinszky Endréről szóló tanulmányai, ill. a Tildy Zoltánról írt életraj. A Rákóczi Szövetség és a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság (BZSBT) örökös elnöke volt. – Fm. A szlovákiai magyarság sorsa (1992); T. G. Masaryk és a ma­gya­rok (Irodalmi Szemle Online, 2008. április 3.); Fejezetek Losonc történetéből (szerk.,2000); A szlovákiai magyarság sorsa 1938-tól napjainkig (1997).

(* 1909. ápr. 29. Zólyom, † 1970. ápr. 6. Losonc) Építész. 1933-ban a prágai Műszaki Egyetemen végezte el az építészeti szakot. 1935-ig a pozsonyi Székely bútorgyár tervezője, 1935–1941-ben önálló tervezőirodát működtetett Losoncon. 1942–1944 között munkaszolgálatos volt. Hazatérése után családjával együtt gettóba zárták, ahonnan megszökött. 1945–1948-ban önálló műterme volt. 1948-tól 1958-ig állami alkalmazott, ekkor egészségi okokból nyugdíjazták. 1965–1970-ben a losonci magyar tanítási nyelvű Építészeti Ipariskola tanára volt. Az általa tervezett lakó- és családi házak legfőbb jellemzője a fukcionalizmus. – Ir. Klára Kubičková: Jeden z neznámych: Architekt Oskár Winkler (1909–1970). / One of the Unknown: Architect Oskár Winkler (1909–1970). Architektúra&Urbanizmus, 2000/1–2.