(*1875. dec. 5. Dobsina, † 1938. nov. 17. Vlagyivosztok [Szovjetunió]) Orvos, újságíró, baloldali politikus. Késmárkon tanult, Budapesten avatták doktorrá. 1902-ben került Losoncra, ahol a vasutasok orvosa lett. 1906-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba. A bolsevik mozgalommal az első vh. idején került kapcsolatba. 1921-ben részt vett a szlovákiai kommunista párt megalapításában, majd a CSKP losonci szervezetének elnöke volt. 1925 és 1929 között a CSKP szenátora volt a prágai nemzetgyűlés szenátusában. 1930-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték, de a büntetés végrehajtásától a CSKP segítségével sikerült megmenekülnie. 1930 augusztusában Moszkvába távozott. 1938-ban az NKVD letartóztatta és munkatáborba hurcolták. Rehabilitálására 1957-ben került sor. Losoncon utca, egykori lakóháza helyén emléktábla őrzi az emlékét.

(*1864. Szécsény, † 1934. júl. 27. Losonc) Gyáros, közéleti személyiség, A Herczog és Kohn szeszfinomítógyár, likőr- és rumgyár alapító tagja, tulajdonosa. 1911-ben az ő részvételével alakult meg Losoncon a Gyáriparosok Országos Szövetségének losonci fiókszervezete, melynek ügyvezető alelnöke lett. Az 1918/19-es államfordulat után is jelentős szerepet töltött be a köztársaság kereskedelmi és gazdasági életében. Alelnöke volt a Csehszlovákiai Szeszfinomítók Egyesületének, a Középszlovenszkói Villamossági r.t.-nek, igazgatósági tagja a Szlovák Általános Hitelbanknak és tagja számos vállalat vezetőségének. Aktívan támogatta a magyar színpártoló egyesületet. 1926-ban a zsidó hitközség elnöke lett.

(* 1897. jan. 19. Ghymes, † 1981. júl. 28. Nyitra) Költő, pedagógiai szakíró. A két háború között a Nyitra környéki Berencs községben tanított. Bekapcsolódott az akkori nyitrai magyar irodalmi és kulturális életbe. Versei a helyi lapokban jelentek meg. – Fm. Sárbilincsben (v., 1935). – Ir. Szeberényi Zoltán: A „Híd – Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat” kiadói tevékenysége (In uő.: Visszhang és reflexió, 1986).

(* 1931. nov. 5. Somorja) Szerkesztő, műfordító. A pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet (1961). 1957–1991 között különböző könyvkiadókban (Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, Tatran, Madách Könyv- és Lapkiadó) dolgozott. 2001-ben A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettjével tüntették ki. Cseh és szlovák szépirodalmi, ismeretterjesztő és gyermekkönyveket fordított magyarra.

(* 1954. szept. 12. Ipolyság) Gimnáziumi tanár, szerkesztő, művelődésszervező. A pozsonyi Comenius Egyetem történelem–filozófia szakán végzett (1979). 1979–1981-ben a lévai Barsi Múzeum történésze, 1981-től a párkányi gimnázium tanára. Helytörténeti írásokat, könyvismertetéseket publikál, 1994-től a Párkány és Vidéke Társulás elnöke. 1992–2008 között a Párkány és Vidéke regionális havilap főszerkesztője volt. – Kitüntetések: a Széchenyi Társaság díja (1991), Rákóczi Emlékplakett (2004). – Fm. Párkány (1995); Párkány–Esztergomi Mária Valéria-híd (2004).

(* 1913. aug. 26. Csicsó, † 1999. máj. 26. Pannonhalma [Mo.]) Bencés szerzetes, tanár. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, majd magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten. 1943-től a komáromi bencés gimnáziumban tanított. 1945-től közel három évig titokban tovább tanította Komáromban a magyar gimnázistákat. Miután 1948-ban kiutasították az országból, Kanadában, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. 1958-ig a clevelandi szlovák gimnázium tanára volt, ezután bencés társaival a kaliforniai Woodside-ben bencés perjelséget és magyar nyelvű bencés gimnáziumot alapított. 1984–1990 között a Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya elnöke, a Kettős Járom Alatt c. lap szerkesztője volt. 1989 után egyik kezdeményezője és anyagi támogatója volt az alakuló Rákóczi Szövetségnek. Esterházy János Emlékplakettel tüntették ki (1991).  1994-ben Mo.-ra költözött.

(* 1956. jún. 22. Rimaszombat) Orvos, színházi író, színikritikus. Rimaszombatban érettségizett (1974), a prágai Károly Egyetem Orvosi Karán szerzett oklevelet (1981). Egyetemistaként elnöke volt az Ady Endre Diákkörnek. 1981-től a nyustyai kórházban dolgozik. Írásai, színikritkái az 1980-as évektől jelennek meg; több fontos színházelméleti tanulmányt közölt. Alapítója és elnöke volt a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Társaságának (1990).

(* 1891. okt. 25. Kiszucaújhely [Kysucké Nové Mesto] – † 1973. nov. 10. Pozsony) Matematikus, főiskolai tanár. Zsolnán, az állami királyi főreáliskolában érettségizett 1911-ben. Ebben az évben megnyerte az országos matematikai tanulóversenyt. Matematika tanára Erdős Lajos (1879–1942), a világhírű Erdős Pál (1913–1996) matematikus édesapja volt. A budapesti tudományegyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait, sőt még egy rövid franciaországi tanulmányutat is tett, de az I. vh. kitörését követően behívták katonának és 1916-ban orosz fogságba esett. Megjárta Szibériát, a Távol-Keletet, Japánt, Indiát, Ceylont, D-Afrikát. 1920 végén érkezett haza és a lévai gimnáziumban lett helyettes tanár. Az 1925/26-os tanévben Brünnben fejezte be az egyetemet, és ezt követően az érsekújvári gimnázium tanára lett. 1932-ben Pozsonyba került és 1947–1959 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán, 1951-től a magyar részlegen is tanított. Számos jeles matematika tanárt nevelt, köztük Oláh Györgyöt (1940–2012) a komáromi gimnázium, majd ipari szakközépiskola és Mészáros Józsefet, a galántai gimnázium tanárát. Tudósi pályájának a kibontakozását egyrészt a vh., másrészt az időigényes középiskolai tanári munka gátolta. Számos területen (a matematika mellett a biológiában, történelemtudományban, a fizikában) rendelkezett alapos ismeretekkel. Számos idegen nyelven beszélt és fordított is.

(* 1864. jan. 13. Ladomér, † 1946. júl. 15. Budapest) Író, történész. Budapesti teológiai tanulmányai befejeztével az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, majd ösztöndíjas Bécsben az Osztrák Történeti Intézetnél. 1891-ben doktorátust szerzett a budapesti egyetem bölcsészkarán, 1892 és 1906 között Bécsben levéltáros, könyvtáros; Rómában is kutatott. A pozsonyi jogakadémián 1906-tól 1912-ig, az egyetemen 1923-ig tanított. 1935-ig, nyugalomba vonulásáig pécsi egyetemi tanár, 1932–1933-ban rektor volt. Főleg orosz és délszláv források magyar vonatkozásaival foglalkozott. 1910-től az MTA levelező, 1933-tól rendes tagja volt. – Fm. A szerb fejedelemség viszonya Magyarországhoz (1889); A munkácsi görög katolikus püspökség története (1909); Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai (1913); Adalékok az ungvári vár és tartománya és Ungvár város történetéhez (1918); A kárpátaljai ruténok lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk (1923). – Ir. Szabó Pál: A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága (1940); Holub József: Hodinka Antal (nekrológ, Századok, 1945–1946); Perényi József: Emlékezés Hodinka Antalra (Századok, 1965).

(* 1875. ? Krasznahorkaváralja, † 1944. ? Budapest) Újságíró, lapszerkesztő, író. Iskoláit Rozsnyón, Eperjesen, Sárospatakon és a budapesti egyetem jogi karán végezte. Rövid megyei szolgálat után 1902-ben kivándorolt Amerikába, s ott több magyar nyelvű lap munkatársa és szerkesztője lett. 1909-ben visszatért Mo.-ra, Eperjesen telepedett le, s az 1918-as államfordulatig Sáros megye árvaszéki jegyzője volt. 1918 után az eperjesi Sáros c. irodalmi, társadalmi és gazdasági lapot szerkesztette. A szlovák államból 1942-ben kiutasították, Budapesten telepedett le. – Verseket, elbeszéléseket, politikai tanulmányokat írt, 1918 előtt budapesti lapokban is publikált. 1918 után a vidéki lapokon kívül a Prágai Magyar Hírlap közölte írásait. Versei a Rückert Ernő szerkesztésében megjelent Amerikai magyar költők (1910) c. kötetben is megtalálhatók. – Fm. Dr. Pennyk a dollárok hazájából (elb., 1910); Tengeren innen, tengeren túl (v. és tárcák, 1911); Versek (1917); Harc a háború ellen (tan., 1925); A világbéke egyetlen útja (tan., 1935).

(* 1911. márc. 16. Gyir­mót, † 2001. jan. 11. Érsekújvár) Tanár, főiskolai adjunktus, közíró, pedagógiai szakíró. A komáromi bencés főgimnáziumban érettségizett; 1932-ben Pozsonyban tanítói oklevelet, 1949–1953-ban a Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem–földrajz szakos tanítói, 1953–1956-ban magyar–történelem szakos tanári képesítést szerzett, 1966-tól bölcsészdoktor. 1932–1945 között Tardoskedden tanított, közben két évet a fronton töltött. A háború után előbb vaskereskedő-segéd, 1950–1960 között az érsekújvári gimnázium tanára, 1960–1976 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola történelem tanszékének adjunktusa volt. Történelmi tanulmányokat, pedagógiai szakcikkeket publikált.

(* 1923. dec. 30. Érsekújvár, † 2015. ápr. 23. Érsekújvár) Pedagógus, író, költő. Szülővárosában érettségizett (1943), levelezői tagozaton elvégezte a pozsonyi Pedagógiai Főiskolát (1959). Naszvadon és Érsekújvárott tanított. – 1945–1948-ban egykori diáktársaival irodalmi kört hozott létre, és írógéppel sokszorosított versfüzetet is összeállított (Erzsikék). Az 1990-es évektől kezdve publikál rendszeresebben. – Fm. Reggeli Londonban – Üzenet a föld alól (kisr., 1996); Elhallgatott énekek (v., 1997); Megőszült éjszakák (2000); Francia táska (r., 2001); Költő a Grand Canyonnál (útirajz, 2002); 111 vers (v., 2003); Margaréta (v., 2003); 112 vers (2007); Rendkívüli világnap (2007); Egy ismeretlen veréb mennybemenetele (elb. 2011).

(* 1937. dec. 17. Csiliz­nyárad) Gimnáziumi tanár, tankönyvszerző. Tanulmányait a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán végezte, magyar–történelem szakos tanári oklevelét 1960-ban szerezte. 1962-től nyugdíjazásáig a dunaszerdahelyi magyar gimnázium tanára volt. Irodalomnépszerűsítő előadásokat tartott, középiskolai tankönyvek, módszertani kézikönyvek társszerzője volt.

(* 1877. nov. 10. Eger, † 1952. ? Szomotor) Író. R. k. teológiát végzett, s egy ideig plébános, esperes volt. 1920-ban kilépett a papi rendből és újságíró lett. A kassai Felvidéki Szemle, majd a Felvidéki Újság szerkesztője volt. – Fm. Bál után (elb., 1904); Az arany amulett (r., 1925).

(* 1890. jún. 24. Érsekújvár, † 1958. okt. 10. Santiago de Chile [Chile]) Ügyvéd, politikus. Budapesten jogot, ill. rendőrtisztképző tanfolyamot végzett, majd 10 évig az érsekújvári rendőrség munkatársa volt. Csehszl. megalakulása után nyugdíjazták. 1920-ban fordítói irodát nyitott. Részt vállalt az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Pártnak (Magyar Nemzeti Párt) megszervezéséből, amelynek 1925-től az első bécsi döntésig a nemzetgyűlési képviselője, ill. 1923–1938 között Érsekújvár városbírója volt. Kiváló sportember volt – az államfordulat előtt magyar diszkoszvető bajnok –, s egyik alapítója és alelnöke a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetségnek. Az első bécsi döntést követően Budapesten a felvidéki minisztérium munkatársa, majd mint behívott képviselő, a magyar országgyűlés tagja volt. 1945 és 1949 között jelentős szerepet vállalt a Szl.-ból Mo.-ra menekült, ill. telepített magyarok megsegítésében (Szlovákiából Menekült Demokrata Magyarok Tanácsa). 1948 után az emigrációt választotta; 1950-ben Chilében telepedett le.

(* 1925. jún. 22. Pozsony) Színész, népművelő. Iskoláit szülővárosában végezte, majd Budapesten kereskedelmi iskolában érettségizett 1946-ban. Ezután hivatalnok Pozsonyban, 1950-től pedig színész (1959-ig az Állami Faluszínház magyar tagozatában; 1959–1967 között a Magyar Területi Színházban). Később a közművelődésben dolgozott Naszvadon, Gútán, Komáromban. Rendezőként, színészként kivette részét a műkedvelő színjátszó mozgalomból is.

(* 1888. ? Budapest, † 1953. ? Budapest) Tornatanár, edző, cserkészvezető. Iskoláit Budapesten végezte. 1919-től 1926-ig Pozsonyban, 1926–27-ben Érsekújvárott, 1927-től 1944-ig Ipolyságon tanított. 1944 dec.-ben Budapestre költözött, a Verbőczy Gimnáziumban tanított, s a Csehszlovákiából elüldözött és kitelepített magyarokat felkaroló szervezetekben tevékenykedett. – Ő szervezte meg az első pozsonyi magyar cserkészcsapatokat: 1913-ban a főreál iskolán, 1921-ben a reálgimnáziumban. 1925-ben nagy szerepe volt az érsekújvári cserkészcsapat létrehozásában. Mindhárom szlovákiai működési helyén fellendítette az iskolai sportot, kulturális rendezvények keretében vagy önállóan számos színvonalas tornászbemutatót szervezett, s ezeken maga is többször fellépett. Az ipolysági gimnáziumban megalapította a Szokolyi Alajos Sportegyesületet, s edzője volt az Ipolysági Futball Clubnak. Nevelőmunkájában a nemzeti öntudat ébrentartására is gondot fordított, a soviniszta iskolai hatóságok ezért irredentának tartották. – Ir. Dobossy László: Két haza között (1981); Csáky Károly: Nyolc évtized sorsfordulók tükrében 1913–1993 (1993); Berta Sándor: Visszapillantás a sági gimnáziumra (kézirat, 1993); Turczel Lajos: Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–1938 (1993).

(* 1905. márc. 4. Pozsony, † 1974. jún. 21. Lund [Svédország]) Építész, a népi építészet kutatója. Egyetemistaként a Sarló vezetőségi tagja, építészeti szakcsoportjának vezetője volt. A sarlós szociográfiai vándorlások idején szakcsoportjával tanulmányozta a csallóközi népi építészetet. Feldolgozott rajzos anyaguk szerepelt a Sarló 1931-es kongresszusa alkalmából rendezett néprajzi kiállításon, melyet ~ szervezett s nyitott meg a szociofotós kiállítással együtt. 1939 tavaszán elhagyta Szlovákiát, s néhány év alatt a svédországi építészet neves alkotója lett. – Ir. A Sarló jegyében – A Sarló 1931-i pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (1932); Turczel Lajos: Hiányzó fejezetek (1982).

(* 1872. szept. 25. Módos, † 1940. márc. 26. Balatonfüred) Bencés szerzetes, tankönyvíró. A középiskolát Komáromban és Győrött, teológiai tanulmányait Pannonhalmán végezte, földrajz és természetrajz szakos tanári képesítést Budapesten szerzett 1897-ben. Győri, pápai és soproni működés után 1910-ben került a komáromi gimnáziumba. – 1918 előtt több állat- és növénytani tankönyvet írt, s ezt a tevékenységet csehszlovákiai működése idején is folytatta. A földrajzot, a növény- és állattant főleg az ő könyveiből tanulták a magyar gimnáziumok diákjai. Sok tudományos, ismeretterjesztő, természetvédő cikket és tanulmányt írt különböző lapokba. A komáromi kulturális életben is szerepet vállalt: a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületnek egy ideig igazgatója, a Dalárdának és a Madárvédő Egyesületnek pedig választmányi tagja volt.

(* 1907. márc. 12. Érsekújvár, † 1990. nov. 5. Budapest) Publicista, szociológus. A gimnáziumot szülővárosában, bölcsészettudományi tanulmányait Prágában végezte. Alapító és vezetőségi tagja volt a Sarlónak, 1931 és 1932 között a prágai csoportot vezette. A kötelező katonai szolgálat teljesítése után szülei parasztgazdaságában dolgozott. 1947-től Budapesten élt, 1954-től nyugdíjazásáig az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda szakfordítója és lektora volt. – Az ifjúsági mozgalom problémái és az értelmiség helyzete mellett főleg a magyar és kelet-közép-európai parasztság sorsának alakulását vizsgálta. – Fm. A menekülő paraszt (Új Szó, 1929/3); A Sarló etnográfiai vándorlásai a gömöri területeken (A Mi Lapunk, 1930/7); A kelet-európai parasztság az imperializmus korában (Korunk, 1932, 493); A generációs mozgalom értelme (Korunk, 1932, 189); Az áttelepített magyarság és a demokrácia (Új Otthon, 1949); A sarlós mozgalom társadalmi gyökerei (Honismeret, 1978/4); Ez volt a Sarló (társszerző, 1978).