Janda Iván (GyGy)

(* 1923. júl. 3. Pozsony, † 2007. ápr. 13. Pozsony) Tanár, karnagy. Pozsonyban érettségizett (1944). A pozsonyi Comenius Egyetemen földrajz–testnevelés szakos tanári oklevelet szerzett (1948), a Pedagógiai Főiskolán zenei nevelés szakot végzett (1961). 1958–1986 között a pozsonyi magyar alapiskola és gimnázium igazgatója. Egyik alapítója és karnagya volt az Ifjú Szivek énekkarának (1956), ill. a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának (1964). Zenei nevelés tankönyveket írt a magyar alapiskolák számára.

Janics Kálmán (GJ)

(* 1912. dec. 29. Vágkirályfa, † 2003. aug. 20. Vágkirályfa) Történész, politikus, orvos. A pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett (1931), orvosi diplomáját a pozsonyi egyetemen szerezte meg (1937). 1937–1942 között előbb Trencsénben, majd Komáromban kórházi alorvos, 1943–1945-ben katona, 1945-én Nádszegen, 1946–1949-ben Jolsván magánorvos, 1949–1978 között uo. városi orvos. 1979-ben A hontalanság évei c. könyvének svájci megjelentetése miatt kitiltották a Rozsnyói járásból, ezért visszaköltözött szülőfalujába, és 1989-ig a vágsellyei Duslo, ill. Hydrostav vállalat orvosa volt. Az 1989-es rendszerváltáskor aktív közéleti szerepet vállalt, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. 1990–1992-ben parlamenti képviselő. 1936-tól publikált, cikkei azonban 1945–1968 között idehaza politikai okból nem jelenhettek meg (1945 szept.–nov.-ben, majd 1950. júl.–aug.-ban vizsgálati fogságba került). 1968–1970-ben számos tényfeltáró cikket publikált csehszlovákiai magyar lapokban a szlovákiai magyarság 1945 utáni megpróbáltatásairól és a nemzetiségi kérdésről. Legismertebb és legfontosabb műve A hontalanság évei, amely Illyés Gyula előszavával először Bernben jelent meg (1979), majd 1989-ben két újabb kiadása is napvilágot látott Budapesten (angolul 1982-ben, szlovákul 1994-ben jelent meg). A könyv a szlovákiai magyarok 1945–1948 közötti sorsát mutatja be a tények és a korabeli dokumentumok tükrében. Főbb kitüntetései, díjai: Bethlen Gábor-díj (1989); Esterházy János Emlékplakett (1992); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (1998); A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1998). Vágkirályfán 2006-ban mellszobrot állítottak az emlékére. – Fm. A hontalanság évei (mon., 1979 Bern, 1989 Budapest); A Kassai Kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége” (tan., é. n.); Eltévedtünk Európában (publ., 1994).

Janiga József − Önarckép (csa)

(* 1946. márc. 21. Párkány, † 2004. máj. 5. Nagymegyer) Festő, illusztrátor. 1964–1968-ban a nyitrai Pedagógiai Főiskolán képzőművészetet tanult. 1968–1996 között előbb Nemesócsán, majd Nagymegyeren tanított. Betegsége miatt nyugdíjazták, jobb keze megbénult, ezért megtanult bal kézzel festeni. Festőként elsősorban a Párkány környéki tájat, ill. a Csallóközt örökítette meg akvarelljein, de könyveket is gyakran illusztrált. Róla nevezték el a nagymegyeri művészeti alapiskolát, melynek udvarán felavatták mellszobrát (2007). Főbb kitüntetései, díjai: a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Madách-Posonium Képzőművészeti Díj Életműdíja (posztumusz, 2004). – Ir. Pogány Gábor: JANIGA (2004).

Jankovich Imre (ST)

(* 1928. szept. 9. Ipolyság) Műépítész, városrendező, szakíró. A prágai Cseh Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán műépítészeti szakot végzett 1952-ben. 1974-től a városrendezés tudományos kandidátusa, 1986-tól a műszaki tudományok doktora. 1952–1967 között a Katonai Tervezőintézet építésztervezője. 1964-ben Egyiptomban, 1965-ban Indiában dolgozott mint tervező. 1967–1969 között különféle állami vállalat kutatómérnöke, tudományos munkatársa. 1990-től önálló tervező. Szlovák, magyar, ill. nemzetközi szakmai szövetségek, egyesületek tagja. 1975-ben és 1983-ban megkapta a Szlovák Építészek Szövetségének évi díját, 1987-ben pedig a Csehszlovák Tudományos és Műszaki Társaság elismerését. Főleg lakó- és középületeket, iskolákat tervezett, számos épülete áll Szl.-ban és külföldön. Jelentős az elméleti és szakírói munkássága is. Pozsonyban él. Több mint 200 tanulmánya jelent meg mind hazai, mind külföldi szakmai folyóiratokban. – Fm. Výhľady nášho bývania (Hogyan fogunk lakni), Pozsony, 1979; Bytová výstavba a rozvoj bývania (Lakásépítés-lakásfejlesztés), Pozsony, 1979; Modernizácia bytového fondu (A lakásállomány modernizálása), Pozsony, 1983; Bytová výstavba na Slovensku (Lakásépítés Szlovákiában), Pozsony, 1990; Modelling of the Housing Process in Dynamic Allocation of Urban Space, Westhead (GB), 1975 Housing and the Human Establishment. In: Typology and Density, AIA, Washington, 1988.

Jarábik Gabriella (ST)

(* 1951. jan. 19. Csúz) Pedagógus, népművelő, kisszínpadi rendező, múzeumigazgató. 1970-ben érettségizett a lévai óvónőképzőben. A győri Apáczai Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet (1995). 1970–1985-ben előbb Vajkán, majd Dunaszerdahelyen óvónő. 1985–1990- ben a magyar óvodák járási tanfelügyelője, 1991–1998-ban a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal helyettes elöljárója. 1998–2002-ben a kulturális minisztérium kisebbségi kultúrák főosztályának vezérigazgatója. 2002-től a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója. 1970-ben megalapította és azóta vezeti a dunaszerdahelyi Fókusz Irodalmi Színpadot, melynek különböző korosztályokat mozgósító társulataival számos országos, ill. nemzetközi sikert ért el. – Főbb díjak: Pribina Kereszt II. fokozata (2024); Magyar Arany Érdemkereszt (2017); Móra Ferenc-díj (2008); Mics Károly-életműdíj (2007).

Jarábik Imre (csa)

(* 1942. márc. 16. Budapest [Mo.], † 2019. febr. 05. Dunaszerdahely) Pedagógus, népművelő, karnagy. 1948-ban Nagymegyeren kezd alapiskolába járni. Tanulmányait a Pozsonyi Pedagógiai Szakközépiskolában folytatta (1960). 1967 és 1973 között a komáromi Egyetértés Munkásdalárda karnagya lett. 1968-tól a dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ művészeti osztályának a vezetője. A Csemadok helyi szervezete segítségével megalapította a város énekkarát, amely később Bartók Béla nevét vette fel. Rövidebb-hosszabb ideig Csilizradványon, Komáromban, Nagymegyeren, Csallóközaranyoson, Pozsonyeperjesen és Alistálban is vezetett énekkart. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának alapító tagja. Munkásságát a Szlovák Köztársaság Kormányának ezüstplakettjével ismerték el (2006).

Jarnó József (FI)

(* 1904. máj. 5. Budapest [Mo.], † 1934. nov. 3. Bejrút [Libanon]) Író, költő, műfordító. 1922-ben telepedett le Kassán. 1922–1927-ben a Kassai Napló szerkesztője. 1924-től a Renaissance Kultúregyesület irodalmi szakosztályának elnöke és a Renaissance Könyvtár vezetője. Baloldali szervezetekkel állt kapcsolatban. A Couburg cég üzletkötőjeként jutott el Libanonba, ahol váratlanul elhunyt. Német nyelven is jelentek meg írásai. Francia, német és angol írók, költők műveit fordította. 1927-ben Mikszáth-díjas. – Fm. Prometheus (v., 1924); Szakadó kötelek (r., 1926); Önarckép (v., 1927); Börtön (r., 1927); A gyár (r., 1928); Magyar miniatürök (portrék, 1931).

Jasszusch Antal: Egy planéta halála (1824) (KKK)

(* 1882. ápr. 25. Kassa, † 1965. júl. 3. Kassa) Festő. 1904–1906-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd 1906–1907-ben előbb Münchenben, azután Párizsban tanult. Kezdetben a szecesszió, ill. a nagybányai iskola hatása alatt áll, festészete a lumunizmushoz közelít. Az 1920-as években a konstruktivizmus, majd a futurizmus híve. 1924-es pozsonyi kiállításával heves szakmai és politikai vita középpontjába került. A két vh. közti időszakban Kassán kapcsolatban volt az avantgárd művészekkel, s részt vett a Kazinczy Társaság munkájában is. Fantasztikus, filozofikus témájú kompozícióit csak halála után kezdték értékelni. 1962-ben megkapta a Kiváló Munkáért kitüntetést. – Ir. Štraus, T.: Anton Jasusch (1966).

Jócsik Lajos (FI)

(* 1910. máj. 4. Érsekújvár, † 1980. dec. 31. Budapest [Mo.]) Szociológus, publicista, író, politikus. Érsekújvárott érettségizett, Pozsonyban és Brünnben jogot végzett. A Sarló mozgalom egyik alapítója, ill. a regös- és szociográfiai vándorlások fő szervezője volt. Együttműködött Az Út c. folyóirattal és később a Magyar Újsággal, 1937–1938-ban a prágai rádió magyar osztályánál szerkesztő. Az első bécsi döntés után Mo.-n élt; 1940–1942 között a Kelet Népe szerkesztője volt. 1945–1948 között a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője, országgyűlési képviselő, államtitkár, egy ideig a csehszlovák–magyar lakosságcserét irányító Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság vezetője volt. 1948 után politikailag nem kívánatos személy lett, kiszorult a politikai és a közéletből. Később rehabilitálták; a környezetvédelem és ökológia egyik magyarországi úttörője lett. – Fm. Iskola a magyarságra (tan., 1939); Idegen igában (tan., 1940); Hazatérés, tájékozódás (tan., 1942); A fekete kecske (reg., 1948); Hét ember meg egy fél (reg., 1965); Öngyilkos civilizáció (környezetvédelmi szaktan., 1971); Egy ország a csillagon (tan., 1977).

Jókai Mária (FI)

(* 1937. jan. 18. Aha) Önkéntes néprajzgyűjtő. Komáromban óvónői, majd Pozsonyban tanítói képesítést szerzett (1955). Nyugdíjba vonulásáig különböző zoboraljai falvakban (Kalász, Gímes, Barslédec) tanítóskodott. Elsősorban a zoboraljai népszokások, gyermekjátékok és viselet feltérképezésével foglalkozik. 2000-ben Budapesten Életfa-díjjal tüntették ki; 2017-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. – Fm. Szlovákiai magyar népviseletek (Méry Margittal, 1998); András-naptól farsangig Nyitra vidékén (2001); Hamvazószerdától Szent Ivánig Nyitra vidékén (2003); Szent Ivántól Kisasszonyig (2004); Márton-naptól Márton-napig (2005); Népi gyógymódok és tisztálkodási szokások (2008).

Jordán Miklós (SZM))

(* 1892. jún. 7. Eperjes, † 1977. ápr. 16. Eperjes) Festőművész. Jernyén Szinyei-Merse Pál tanítványa volt; 1912–1914-ben a budapesti Művészeti Akadémián kezdett tanulmányait az első vh. félbeszakította, ezeket később magánúton pótolta. 1921-ben Krakkóban, Varsóban tett tanulmányutat. 1930-tól az eperjesi görög katolikus püspökség hivatalos festője volt. 1938-ban restaurátor-tanfolyamot végzett Budapesten. Portréfestészete jelentős, később a népélet, majd a második vh. után a mezőgazdasági munka is megjelenik képein. Restaurálta a kassai Rákóczi-ház sgrafitto díszítését, ő festette a kassai, eperjesi, szinnai görög katolikus templomok oltárképeit. Főbb kitüntetései: „Pro ecclesia et pontifice” pápai arany érdemkereszt (1937); Kiváló Munkáért (1967). 1917-től csoportos kiállítások rendszeres szereplője, 1950 után szinte minden kerületi szemlén részt vett Eperjesen, ill. Kassán. – Ir. G. Haščáková-Vizdalová: Profily (1982).

Józsa Mónika (csa)

(* 1959. nov. 30. Vága) Egyetemi oktató, karnagy. Általános iskolai tanulmányait Vágán végezte, a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett (1978). A galántai zeneiskolában tanult hegedülni (1975−86). A Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola Zene- és Táncművészeti Karán karvezetői diplomát (1992), a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ének−zene tanári, karvezetői oklevelet (2003) és a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola Zene- és Táncművészeti Karán doktori fokozatot („artis doctor” Art.D, 2013) szerzett. 1992-től a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója. 1979-től 1989-ig a Csemadok alkalmazottja adminisztrátori munkakörben Galántán, majd 1986-tól 1989-ig a Csemadok Központi Bizottságának ének−zenei szakreferense Pozsonyban. 1986-tól 1993-ig az Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes énekkarának karnagya. 1981-től 1994-ig a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnázium Leánykarának karnagya. 1972-től szülőfaluja, Vága község katolikus templomának kántora. 1982-től vezeti a galántai Kodály Zoltán Daloskört, 1980-tól a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának énekese, szólamvezetője és karnagya, 2006-tól az énekkar művészeti vezetője. 1992-től a nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusának a karnagya. Több tanulmány és cikk szerzője, szinte minden szlovákiai magyar lapban készült vele, illetve róla írás, interjú, méltatás. – Díjak, kitüntetések: V. Csengő Énekszó, a legjobb karnagyi teljesítményért járó díj (1983); Békéstarhosi Zenei Napok – karnagyi különdíj (1989); Radius Hungaricus Chor I. Nemzetközi Kóruskarnagyi Versenye, I. díj (1990); XIV. nemzetközi kórusfesztivál Nagyszombat, karnagyi különdíj (2002); Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002); Adventi és Karácsonyi Kórusfesztivál, Prága, karnagyi különdíj (2003); Galánta város polgármesteri díja (2006); a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének díja (2009); Vass Lajos-emlékplakett (2009); Szent László király Érdemkereszt (2011); Mikola Anikó-díj (2011); Cirill-Metód emlékplakett (2013); Magyar Arany Érdemkereszt (2013); Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Életműdíja (2022).

juhasz arpad

(* 1894. dec. 2. Szepsi, † 1945.  Budapest). Író, újságíró. Iskoláit Bécsben, Besztercebányán, Besztercebányán, Rozsnyón, Miskolcon végezte. Kezdetben vidéki városokban újságíróskodott, majd Pestre kerülve a Budapest, a Pesti Napló és a 8 órai Újság munkatársa volt. A Tanácsköztársaság bukása után bejárta csaknem egész Európát, végül szülőföldjén telepedett le. A 20-as években Kassán újságíró, a Kassai Újság és a Renaissance Könyvtár szerkesztője. 1934—1938 között a kassai radio Magyar adásának vezetője volt. A 30-as évek második felében antifasiszta nép-frontos akciókban vet részt, előadásokat tartott a szovjet irodalomról, színházi kérdésekről, cikkeket és verseket közölt a Magyar Napban. – Fm. Gobelin. (elb., 1914); Úri kaszinó. (r., 1926); Búcsúzó (v., 1928); Hamlet, dán királyfi. (r., 1929); Testamentum. (v., 1942); Szabadság himnusza. (r., 1945). – Ir. Sándor Imre: Két kassai regény. (Nyugat, 1926/968-969.); Fábry Zoltán: Úri kaszinó. (A Reggel, 1926.okt.7); Csanda Sándor: Első nemzedék. (tan., 1968); Fónod Zoltán: Üzenet. (mon, 1993). A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

Juhász Dósa János (CSA)

(* 1969. Rimaszombat) Színházi szakember, újságíró. A Szabad Újság regionális munkatársa volt. A balogfalai és várgedei alapiskola után a füleki magyar gimnáziumban érettségizett (1987), 1991 és 1997 között a Nemzetközi Előkészítő Intézet munkatársa Budapesten, közben elvégezte az ELTE magyar–színháztörténet szakát (1997). A Tiszavirág Baráti Társaság alapító titkáraként részt vett a Tiszavirág és a NEI-LOM című lapok kiadásában. 1998-tól a rimaszombati Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskolában tanít, majd a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny főszervezője, két évig a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának titkára. 2004 és 2006 között a Vasárnap felelős szerkesztője, egyik alapítója a Gömörország című folyóiratnak és a Szőrös Kő című irodalmi lapnak, 2007 és 2012 között a Gömöri Hírlap, majd a GömöriLap regionális hírportál főszerkesztője. 1999 óta szakmai munkatársként részt vesz az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál munkájában, ill. a Nyújts a kezed! országos roma szavalóverseny szervezésében.

Juhász Kataliln (GJ)

(* 1969. nov. 25. Rimaszombat) Költő, újságíró. Szülővárosában tett közgazdasági szakérettségit 1988-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án magyar–angol szakos tanári diplomát szerzett (1994). 1996-tól a Szőrös Kő irodalmi folyóirat egyik alapítója, majd főszerkesztője volt. Több kötet szerkesztője, valamint hét éven keresztül az IFI című ifjúsági magazin irodalmi rovatának vezetője. Két és fél éven át szerkesztette és vezette a Pátria rádió irodalmi magazinját.  Az 1997/98-as tanévben a kassai Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia angol szakos tanáraként dolgozott. 1998 szeptemberétől 2007 december végéig az Új Szó kassai és Kassa környéki regionális tudósítója volt, ahol közéleti, gazdasági és kulturális témákkal is foglalkozott.  2008 januárjától három éven át az MKKI sajtó- és közönségkapcsolatokért felelős munkatársa volt. 2010-től három éven át az Új Szó rovatvezetője volt, majd a lap kulturális rovatának szerkesztője. 1992-től publikál.  1998 óta tagja a Szlovákiai Újságírószövetségnek, 1994 óta tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társasásának. A 2000-es években több dokumentumfilm forgatókönyvírója volt, öt éve tagja az Ekotopfilm nevű nemzetközi természetfilm-fesztivál zsűrijének. Főbb díjak: Forbáth-díj (2019); Szlovák Irodalmi Alap Madách Nívódíja (2001).  – Fm. Gerezdek (v., 1995); Le Big Mac (v., 1999); Mentés másként (v., 2001); Makacs foltok (v., 2006); Látod, duzzad (v., 2009). – Ir. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004);

Juhász Mónika (csa)

(* 1972. július 17. Komárom) Zenetanár, kórusvezető. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Tanulmányait a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Humán Tanszékén végezte (magyar−zene szak). 1996-tól a komáromi alapiskola felső tagozatos, 2000-től az alsó tagozatos kórusát (Kicsinyek Kórusa) vezette 2005-ig. – Díjak, elismerések: A 2012-es Csengő Énekszó országos kórusfesztiválon aranysávos minősítést ért el a legkulturáltabb hangzásért.

Juhász R. József (FI)

(* 1963. júl. 18. Párkány) Költő, intermédia művész, képzőművész, szerkesztő. Az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolában érettségizett (1982). Versei, írásai az 1980-as évektől jelennek meg. Az Iródia mozgalom egyik vezető személyisége (1983–1986), szerepelt a Próbaút (1985) költői antológiában. 1987-ben egyik alapítója, ill. vezetője az érsekújvári Stúdió erté kortárs művészetszervező társulásnak, mely évente megrendezett nemzetközi alternatív művészeti fesztiváljairól lett ismert; „küldeményművészeti” kiállításokat szervezett Budapesten (Amikor Kassák valaki más, 1987; Dúdor Mail Art, 1989), szerkesztette továbbá a Stúdió erté katalógusait, szerkesztője a Magyar Műhelynek; performerként, akcióművészként Mexikótól Japánig három kontinens huszonnyolc országában tartott fellépéseket; több egyéni kiállítása is volt. 1990-ben alapító tagja volt a Kalligram Könyv- és Lapkiadónak; 2000-ben alapító tagja, ill. vezetője a Kassák Intermediális Kreativitás Központnak. Díjak: Kassák-díj (1993); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2007); Madách Imre díj (2012); Forbáth Imre-díj (2009, 2012). –Fm. Korszerű szendvics (v., 1989); Van még szalámi! (intermediális szakácskönyv, 1992); Képben vagy? (képversek, képek, fotók, 2006); Szedd szét! (v., képversek, képek, fotók, 2008). – Ir. Transart Communication, Performance & Multimedia, Studio erté 1987–2007 (2008); H. Nagy Péter – Michal Murin – Jozef Cseres: Paraf. Juhász R. József költészetéről és performanszairól(monográfia, 2008).

Kádasi Lajos (csa)

(* 1952. márc. 20. Ipolyvisk) Humángenetikus, tudományos kutató, egyetemi docens. Általános és középiskolai tanulmányait Ipolyságon végezte (1970). 1970–1975-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán biológiát tanult, szakterülete a humángenetika. 1975-ben megszerezte a természettudomány doktora címet, 1983-ban lett a biológiai tudomány kandidátusa, 1994-ben a biológiai tudomány doktora. 1975–1985-ben a pozsonyi Egyetemi Kórház Klinikai Genetika Részlegének, 1985-től az SZTA Molekuláris Fiziológia és Genetika Intézetének munkatársa, jelenleg a Genetikai Laboratórium vezetője. 1994–2001-ben a Szlovák Posztgraduális Orvosi Akadémia adjunktusa, 2005-től a pozsonyi Comenius Egyetemen a molekuláris biológia docense. Szakterülete a humángenetika, kutatásai elsősorban az emberi genom örökletes betegségekkel kapcsolatos molekuláris genetikai változásainak a feltárására és elemzésére irányulnak. 1985-ben alapító tagja volt az SZTA keretében létrejött Genetikai Kutatócsoportnak, amely az akkori Csehszl.-ban elsőként alkalmazta a DNS-analízist az örökletes betegségek genetikai hátterének a feltárására. Különböző hazai és külföldi projektek felelős kutatójaként részt vett a Szl.-ban leggyakoribb monogénesen öröklődő betegségek DNS-analízisében. Az elért eredményeknek köszönhetően munkatársaival kidolgozta és bevezette olyan súlyos és gyakori betegségek, mint a mukoviszcidózis, a fenilketonuria, a Duchenne és Becker típusú izomdisztrófia, a hemofília A, a Huntington chorea, a szpinális izomatrófia, a süketség, a Wilson-kór, a Charcot-Marie-Tooth szindróma stb. DNS-analízisen alapuló mutáció specifikus diagnosztikáját Szlovákiában. Kutatócsoportja identifikált két génkárosodást, amelyek a szlovákiai roma populációban elterjedt, vaksághoz vezető szemrendellenességet okoznak. A Szlo.-ban gyakori alkaptonuria (világviszonylatban a második legmagasabb előfordulás) kialakulásáért felelős gén komplex analízise alapján feltárta az előforduló összes génkárosodást, és munkatársaival kidolgozta a mindennapi rutin használatra alkalmas egyszerű diagnosztikai módszereket. Eddig mintegy 80 tudományos közleménye jelent meg, több mint 150 előadást tartott hazai és külföldi konferenciákon. Számos tudományos társaság és szervezet tagja, a Szlovák Orvosgenetikai Társaság elnöke. – Díjak: Hrdlička-díj (1975); A Szlovák Orvostársaság díja a legjobb tudományos publikációkért az orvosgenetika terén (1988, 1990, 1993, 1994, 2005); A Szlovák Orvostársaság Viliam Izakovič-emlékérme (2006); a Szlovák Orvostársaság Ezüst-emlékérme (2007); az SZTA tudománynépszerűsítő díja (2008); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja (2010). – Fm: Molekulárna genetika vybraných monogénne dedičných ochorení (2005); A szem fejlődési rendellenességei. Magyarországi gyakoriságuk, genetikai és külső kórokaik, megelőzési lehetőségeik (társszerzők: Vogt G., Czeizel E., 2009).