Ardamica Ferenc (GJ)

(* 1941. nov. 30. Losonc, † 2023. aug. 4. Besztercebánya) Író, újságíró, műfordító. Az alapiskolát Losoncon, a gimnáziumot esti tagozaton Füleken végezte 1967-ben, közben volt kertészeti segédmunkás és raktáros is, majd 1972-ig pénzügyi előadó a losonci városházán. Az 1968 utáni tisztogatások során elbocsátották állásából; volt munkanélküli is, utána a füleki zománcgyárban, majd a losonci közegészségügyi állomáson dolgozott. 1990-től újságíró, 1992-től szabadfoglalkozású író. 2014 óta Losoncon a Moyzes utca járdájának kockakövei közé süllyesztve tábla jelzi nevét és az Anyám udvarlói könyvcímet. Rádiójátékokat (Részvéttáviratok, 1988; Életem első cigarettája, 1990; Fekete karácsony, 1999) és regényeket is írt, szlovák írók műveit fordította magyarra. Szlovák fordításban is jelent meg könyve (Matkini nápadníci, 2001). – Főbb díjak: AOSS Nívódíja (1998); Losonc Város Díja (1998); Losonc Város Polgármesterének Díja (2001); Aranytoll (Újságírók Országos Szövetsége, 2006); Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2012). – Fm. A rokon cseléd (elb., 1970); Anyám udvarlói (elb., 1989); Tejszínhabos halál (elb., 1991); Piszokul felhergelve (elb., 1993); Görbe tükör előtt (irodalmi paródiák, 1994); Kalandor születik (r., 1997); Szerelem nélkül (elb., 1999); A hetedik (elb. és egy kisr., 2000); Az akasztott ember kötele (elb., 2001); Hedvig sír (drámák, 2002); Dögkeselyű (vál. elb., 2002); Nem loptam én életemben (vál. elb., 2005).

Ardamica Zorán (ST)

(* 1970. nov. 4. Losonc) Költő, műfordító, irodalomkritikus, zenész. A besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem Hungarisztikai Tanszékének adjunktusa, majd óraadó tanára (Mgr. 1993, PhDr. 2005, Ph.D. 2008). A Plectrum Kiadó igazgatója. Magyar műveket fordít szlovákra, ill. szlovák műveket magyarra. A füleki Művészeti Alapiskola oktatója. Füleken él. – Díj: Madách-díj (2020); – Fm. A Romlás Virágai: Fúzió (MC, 1996); Moslékrondó (v., 1998); Egyétek (tan., 2004); Heterotexxxtualitás (versek, 2005); Diszharmónia harcmezején (tan., 2007); Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban (mon., 2008); Műfordítás-elméleti ismeretek (egyetemi jegyzet, 2011); Egyirányú zsákutca (különvélemények 2008–2011, 2011); Fejezetek a műfordítás elméletéből. (Mon., 2012); Bőre kétezer. (v., 2013); Örökországi és más történetek. (Próza, 2014); Barbárrá hülyülés 2.0 avagy határok és keselyűk (2018); Belülről csupa vér (2019).

Berkó Sándor (FI)

(* 1918. febr. 13. Losonc, † 1943. [Ukrajna]) Költő, műfordító, publicista. Diákkorától kezdve publikálta verseit a losonci helyi lapokban, de országos lapok is rendszeresen közölték írásait (Korunk, Prágai Magyar Hírlap, Magyar Újság); 1938-ban a kommunista osztravai Magyar Nap szerkesztője lett. Az első bécsi döntés után Budapesten a Népszava külső munkatársa. Munkaszolgálatosként került a keleti frontra, ahonnan már nem tért vissza. Cseh költők műveit fordította magyar nyelvre. – Fm. Az ördög köpenyében (v., 1940); Nem vagy magadban (vál. v., 1964).

Böszörményi István (FI)

(* 1947. márc. 20. Losonc – † 2022. júl. 19.) Középiskolai tanár, helytörténész, néprajzi író. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, Füleken érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen, német–svéd szakon szerzett tanári oklevelet. 1972-től a füleki gimnáziumban tanított. Az 1970-es évek végétől végez néprajzi gyűjtéseket. Elsősorban honismereti, népi építészeti, gazdaságnéprajzi írásokat publikál. 1989–1995 között egy 89 részes sorozatot közölt Losonc és Fülek történetéről Emlékeink címmel. Számos néprajzi kiállítást rendezett, tájházat alapított. 2021-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.– Fm. Néprajzi értesítő (szerk., 1979/1980); Palóc szoba, palóc konyha (1986/1989); Házépítés a medvesaljai Óbáston (In: Gömör néprajza XVII., 1988); A losonci református templom története (1991); Mocsáry Lajos portréja (1994); Petőfi Losoncon (1995); Kármán József emléke Losoncon 1896–1996 (1996); Őseink házai, házaink ősei. Észak-Nógrád népi építészete forrásmunkák és a helyszíni kutatás tükrében (2003).

Cseh Lajos (Önarckép)

(* 1888. Nagyrőce, † 1945. Nagyrőce) Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett (1914). Harctéri szolgálat után Losoncon telepedett le. Itt 1921-től Gerő Gusztávval közösen, majd önállóan is batiktanfolyamot vezetett. 1938 után rövid ideig tanított, de tüdőbaja miatt ezt abba kell hagynia. Hazaköltözött Nagyrőcére, itt érte a halál. A nagybányai hagyományokra épülő posztimpresszionista festményein leggyakrabban Losonc környékét, ill. az Ipoly menti falvakat és azok népét örökítette meg. Életében nem volt önálló kiállítása. 1979-ben Losoncon került sor életművét bemutató kiállításra.

Darkó István (LA)

(* 1902. febr. 19. Szentendre [Mo.], † 1972. aug. 6. Budapest [Mo.]) Író, publicista, lapszerkesztő. Gyermekkorát Losoncon töltötte, itt végezte a gimnáziumot is. A két vh. közötti időszak egyik legjelentősebb szlovákiai magyar írója, a szlovákiai magyar kulturális élet egyik fő szervezője, több lap munkatársa, ill. főszerkesztője (A Mi Lapunk, Magyar Írás, Figyelő). A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után aktív szerepet vállalt a kisebbségi  magyar kulturális és irodalmi élet kialakításában: megszervezte – Sziklay Ferenccel együtt – a Kazinczy Könyvbarátok Társaságát, ezt követően pedig a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezetet. Ezenkívül a Magyar Írás főszerkesztője és a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület körzeti titkára volt, továbbá munkatársa a Kassai Naplónak és a Prágai Magyar Hírlapnak. 1939–1944 között a kassai rádió igazgatója volt. 1945-ben rövid időre szovjet fogságba esett, majd szabadulása után Mo.-ra menekült. Itt előbb a Magyar Áttelepülési Kormánybizottság alkalmazottja, majd kollégiumi igazgató volt, 1950-től fizikai munkát végzett. Égő csipkebokor c. regényét 1937-ben csehszlovák Állami Díjjal jutalmazták. – Fm. Két ember, egy árnyék (elb., 1925); A legnagyobb úr (novellák, 1926); Zúzmara (r., 1928); Égő csipkebokor (r., 1935); Deszkaváros (r., 1938); Kassai legenda (novellák,  1941); Magyar hegyek népe (elb., 1943); Romok és fények (vál. elb., 1969). – Ir. Csanda Sándor: Első nemzedék (tan., 1968, 1982); Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002); Tóth László: Elfeledett évek (esszék, interjúk, 1993); Turczel Lajos: Visszatekintések a szlovákiai magyar kisebbségi lét első szakaszára (tan., 2002); Gál Éva: Darkó István élete és munkássága (mon., 1999).

Duray Miklós (ST)

(* 1945. júl. 18. Losonc – † 2022. dec. 30. Budapest) Geológus, politikus, író. A gimnáziumot Füleken végezte (1962). A pozsonyi Comenius Egyetem TTK geológia szakát 1971-ben fejezte be, a doktori címet 1977-ben szerezte meg. 1972–1973-ban a Talajtani és Növény-tápanyagellátási Kutatóintézet, 1973–1977 között az SZTA Geológiai Intézetének munkatársa, 1978–1990-ben a Doprastav geológusa volt. 1988–1989-ben a pennsylvaniai Indiana Egyetemen (USA) adott elő. – Már diákkorától aktív közéleti szerepet vállalt (1965–1968: a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub elnöke; 1968–1969: a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke). Az 1970-es évektől politikailag megbízhatatlannak tartották és rendszeresen zaklatták. Csatlakozott a Charta ’77 aláíróihoz. Megszervezte az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek vezetőjeként több tiltakozó akciót kezdeményezett a szlovákiai magyar oktatás leépítése ellen. 1982–1983-ban és 1984–1985-ben hónapokig vizsgálati fogságban volt, amikor is nemzetközi szervezetek nyomására szabadon engedték. 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek 1998-ig, az MKP megalakulásáig elnöke volt. 1998–1999-ben az MKP tiszteletbeli elnöke, 1999-től ügyvezető alelnöke. 1990–1992-ben, ill. 1994–2008 között parlamenti képviselő. Főbb díjai, kitüntetései: Kőrösi Csoma Sándor-díj (Tokió, 1986); Bethlen Gábor-díj (1988); Esterházy János Emlékplakett (1995); A Magyar Köztársaság Aranyérme (2000); Magyar Örökség Díj (2000); A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (2001); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent István-díj (2003). – Fm. Szlovákiai jelentés (publicisztika, Párizs, 1982); Kutyaszorító 1–2 (önéletrajz, New York, 1983, 1989); Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (publicisztika, Chicago, 1983); Kettős elnyomásban (dokumentumok, publicisztika, New York, 1989, Pozsony, 1993); Csillagszilánk és tövistörek (mesék, 1994); Önrendelkező kísérleteink (publicisztika, 1999); Változások küszöbén (publicisztika, 2000); Hazától a Nemzetig (cikkek, tan., beszédek, 2004); Ne félj, csak higgy! (beszédek, cikkek, 2005). – Ir. Alexa Károly: Húsz év múlva – Duray Miklósról, Heti Válasz 2002. aug. 16.

Farkas Veronika (ST)

(* 1943. máj. 21. Losonc) Művészettörténész, pedagógus. 1975-ben művészettörténetet végzett a budapesti ELTE BTK-án (1989-ben doktorált). 1975-től a rimaszombati Gömöri Múzeum, 1978–84 között a komáromi Duna Menti Múzeum művészettörténésze volt. 1989-től 1996-ig a komáromi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban tanított, 1996-tól a Schola Comaromiensisen és a soproni Benedek Elek Óvópedagógiai Egyetemen művészettörténetet ad elő. A 2001-ben alapított Limes Galéria vezetője Komáromban, számos tárlatot rendezett, ill. katalógust szerkesztett; Dúdor István műveiből több kiállítást rendezett.

Gaál Ildikó (csa)

(* 1954. ápr. 10. Rimaszombat) Karnagy, zenetanár. A füleki általános középiskolában érettségizett (1972). A Besztercebányai Pedagógiai Főiskolán matematika−zenei nevelés szakon végzett (1972−1976). A Losonci Pedagógiai Szakközépiskola (ma Pedagógiai és Szociális Akadémia) tanára lett. Munkája mellett ugyanazon a főiskolán képesítést szerzett a középiskolai oktatásra (1979−1982), ahol dr. Tibor Sedlickýtől tanult karvezetést. 1976-tól Eva Brocková-Lobotkovával, 1979-től Ladislav Bence mellett, 1983-tól önállóan vezette a Pedagógiai Szakközépiskola leánykarát. Kórusversenyeken, kamarakórusok versenyein, hangversenyeken vesz részt. 1981-ben megalapította az iskolai népdalcsoportot. A Tavaszi szél vizet áraszt… és a Bíborpiros szép rózsa országos döntőin többször 1. és 2. helyezést szereztek. A népdalcsoport fellépett Zselízen, Kassán, Dunaszerdahelyen, Pozsonyban, Budapesten, Gombaszögön… 2000-től a Csemadok losonci helyi szervezete mellett alakult női kamarakórus (Serly Kamarakórus) vezetője. – Fm. Hudobná výchova pre 1–2. ročník pedagogických akadémií a stredných pedagogických škôl [Zenei nevelés a pedagógiai akadémiák és pedagógiai középiskolák 1–2. évfolyama számára] tankönyveknek (társszerző, 1995, 2003). – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004).

Gerő Gusztáv (Önarckép)

(* 1889. dec. 11. Hegybánya [Štiavnické Bane], † 1979. okt. 24. Losonc) Festő. 1910-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Akadémián. Az első vh. alatt Szibériába vitték mint hadifoglyot, ahonnan az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai államok érintésével tért haza. Losoncon kezdett tanítani, később szabadfoglalkozású lett; közben Cseh Lajossal batikműhelyt rendeztek be, batiktanfolyamot vezettek, és batikolással foglalkoztak. Később tanítani kezdett, miközben restaurálással is foglalkozott és bírósági szakértőként is működött. Jobbára kisméretű képein gyakran ábrázolt erdőket, s gyakoriak a csendéletei is. Egyéni kiállításokra már csak nyugdíjba vonulása után vállalkozott.

Gyurkovits Ferenc (Önarckép)

(* 1876. márc. 28. Budapest, † 1968. jan. 20. Losonc) Festő. 1894-ben elvégezte a budapesti Mintarajziskolát. 1896-ban a Magyar Képzőművészeti Akadadémián, 1902-ben Párizsban, 1904-ben Münchenben tanult. 1910-től Losoncon élt. Táj- és zsánerképek mellett portrékat és csendéleteket festett. 1920-tól kiállító művész. Az 1920–1930-as években magániskolát tartott fenn; tanítványai közül többen lettek hivatásos képzőművészek. Még 90 évesen is festett.

Horváth Lajos (JSZ)

(* 1947. ápr. 10. Losonc, † 2004. Prága [Csehország]) Színész, rendező, színműfordító. 1966-ban érettségizett a szepsi Mezőgazdasági Szakközépiskolában, majd a mezőgazdaságban dolgozott. 1969-től a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadának színésze; 1979–1984 között a prágai Szépművészeti Akadémián rendezői képesítést szerzett. 1984-ben visszatért Kassára; 1986–1989 között Komáromban rendezett. 1989–1990-ben a Český Těšín-i színház rendezője, majd újra a Kassai Thália Színháznál dolgozott, végül visszatért a cseh fővárosba. Angol, francia és magyar színműveket fordított csehre, ill. cseh színműveket magyarra. – Főbb színházi szerepei: Bakördög (Tamási Áron: Énekes madár); Berrech (Vörösmarthy Mihály: (Csongor és Tünde); Rendőrfelügyelő (Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté); Medvegyenko (Anton Pavlovics Csehov: Sirály). – Főbb rendezései: Henrik Ibsen: Babaotthon. Mészáros László: Egy tanú idézése. Jan Jílek: A csodatevő Borbála-ág. Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok. Karel Čapek: Az anya. Georg Büchner: Leonce és Léna. Vlado Laco: Mennyei látogató. Alekszej Tolsztoj: Aranykulcsocska. John Boynton Priestley: Váratlan vendég. Václav Havel: Audiencia. Csurka István: Döglött aknák. Csukás István: Ágacska. Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker. Guy Foissy: Két szerető szív – Motívum. Müller Péter–Seress Rezső: Szomorú vasárnap. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000).

Kudlák Lajos (SZM)

(* 1890. márc. 14. Losonc, † 1960. jan. 15. Pozsony) Festő, költő, gépészmérnök. Budapesti gépészmérnöki tanulmányai alatt 1910–1914-ben az anarchisták és a dadaisták csoportjához tartozott; 1918–1922-ben Kassák Lajos MA c. folyóiratában publikált. A Tanácsköztársaság bukása után előbb Bécsben emigráns, majd Prágában folytatta mérnöki tanulmányait. 1921–1923-ban egy baloldali diákszervezet tagja, 1922-ben a baloldali (cseh nyelvű) Kmen folyóiratban publikált. 1923-tól Pozsonyban dolgozott mint mérnök. 1927-ben megismerkedett Ľudovít Fullával, s 1928-ban művészeti tanulmányokba kezdett a Bauhaus mintájára alakult s a népi és a modern formavilágot ötvöző Iparművészeti Iskolában. Szakmai szervezetek, társaságok tagjaként is aktív volt. 1949-ben elnyerte a Kupecký-díjat. – Fm. Gitár és konflisló (v., 1921).